Keresés

Részletes keresés

andrew79 Creative Commons License 2011.10.28 0 0 34135
Garofano Creative Commons License 2011.10.28 0 0 34134

Az én nagynéném is két gyermekével OKT-zik. Igaz közel sem fejezték még be, időszűkében és szervezési okok miatt, tehát még nem csinálták utánatok Hobo Bobo ;-)

Három ember három iskoláját és a munkát sokkal nehezebb összeszervezni, mint nekünk a párommal eldönteni, hogy mikor megyünk. Ebből a szempontból teljesen egyetértek veled, hogy jóval bonyolultabb, mint a magányosoknak. Viszont azt gondolom, hogy ahogyan a felnőtteknél úgy a gyerekeknél is ízlése válogatja, hogy milyen szállás a megfelelő, milyen egyéb igények merülnek fel. Az unoktesóim elvannak "ridegtartáson" is, szeretnek sátrazni, és ilyenkor nem kell nekik az internet. Mielőtt felmerülne megelőzöm a kérdést, az egyikük közel egy idős a te fiaddal és unokatesójával, tehát van kamasz korú a csapatban. :)

nagypapi Creative Commons License 2011.10.28 0 0 34133

Nem tudom, én hivatalos forrásból még sosem hallottam, hogy kerékpárral lehetne alternatív útvonalon haladni, elkerülendő a kerékpárral nehezen járható részeket.

A túrafórum beírásai alapján sokan csinálják ezt, olyanról viszont nem hallottam, hogy az MTSZ ezért ne igazolta volna a teljesítést. Persze lehet, hogy volt ilyen, kvte erről biztosan többet tud.

Én a magam részéről nem irígylem tőlük az AK jelvényt, bár mivel az AK nem érintőpontos mozgalom, nem tartom szabályosnak ezt a fajta teljesítést.

De érdekes kérdés ez, hiszen ha jól tudom, erdőben nem szabad (illetve csak a kijelölt utakon szabad) kerékpárral közlekedni. Nem tudok róla, hogy az AK útvonala mentén lenne ilyen kijelölés.

Előzmény: jzp2107 (34107)
Törölt nick Creative Commons License 2011.10.28 0 0 34132

Lehet hogy nem éppen így kellett volna fogalmaznom ez igaz,de ha azt nézzük hogy Te is milyen régen jártál erre és most lám! Már megérte...:-)

A dumálásról az a véleményem hogy igenis szükség van rá,kinek-kinek a tehetsége szerint.Én hajlamos vagyok sokat beszélni,írni a túráinkról,van aki inkább csak olvasgat.

Van olyan is aki egész honlapot csinál a kéktúrázásairól,ismerünk párat (hörpölin,hadidoki,PSP) Őket tartom a leghasznosabbnak,mi például hörpölin honlapját olvasgatva jöttünk rá hogy jééé,tényleg ezt így is lehet csinálni na akkor kezdjük már el!

Ehhez már nekem nincsen tehetségem így inkább csak ide írogatok.

Sok sikert a kéktúrákhoz a gyerkőcökkel!

Előzmény: Zete (34130)
Jesper Olsen Creative Commons License 2011.10.28 0 0 34131

Hasonló tapasztalataink vannak, bár mi még csak 134 kilométernél tartunk. Egyelőre a gyermek kéktúra (300 km) teljesítését tűztük ki célul, ill. vsz. meglesz a Dorogtól Nógrádig is ezen belül. Szép élményeket szereztünk. (Többnaposra még nem vállalkoztunk.)

Előzmény: Zete (34130)
Zete Creative Commons License 2011.10.28 0 0 34130

"A többi csak duma..."

 

Én nem utánad, hanem "csak úgy", de csinálom az OKT-t, két gyerekkel, bár nem dumálok róla rendszeresen... Nekem ez a második teljesítésem lesz, majd sok év múlva. De biztos vannak mások is hasonlóképp. Van már némi tapasztalat is, hiszen 150 km körül van a megtett táv. Legutóbb a Száliget-Várgesztes etapot jártuk végig.

A költségeket szerintem abszolút felesleges összeadni, szorozni. Mi van, ha ennyi, vagy annyi jön ki? A saját élményem sokkal nagyobb a gyerekek élményei miatt is. Ez egyszerűen megfizethetetlen, vagy inkább nagyon sokat megér. Abban is biztos vagyok, hogy egész életre szóló élményt adok nekik ezzel a hat éves kortól kezdett kéktúrákkal.

Előzmény: Törölt nick (34117)
andrew79 Creative Commons License 2011.10.28 0 0 34129
hörpölin Creative Commons License 2011.10.28 0 0 34128

Na, ha mindenki megpróbál RÁbeszélni téged, Hobo Bobo, akkor én pedig megpróbállak LEbeszélni! :-)

 

Tudod, az egy dolog, hogy valaki odahaza írogat az asztalfióknak, de tényeket leírni mások tájékoztatására, az meg egy másik dolog. Erre már évekkel ezelőtt rá kellett, hogy jöjjek, akkor, amikor beindítottam a honlapot. Mert elkezdtek jönni a levelek: voltak köztük olyanok, amikben kedvesen figyelmeztettek egy-egy tévedésemre, de voltak kioktatóak, még ledorongoló is akadt közöttük. Akkor egy időre el is ment a kedvem az egésztől, és úgy gondoltam, abbahagyom. De kaptam másmilyen leveleket is: olyanokat, amik arra bíztattak, hogy folytassam a dolgokat. És újra belevágtam, de akkor már sokkal nagyobb erőbedobással, mert próbáltam mindennek utánanézni, amit leírtam.

 

Aztán idény nyáron bevállaltam kvte-nek, hogy elkészítem az Országos Kéktúra túraleírásait az MTSZ honlapjára. Rövid előzetes számítást végeztem, kb. 130 gépelt oldal lesz majd a szöveg (Times New Roman, 12-es betűnagyság, 2 centis margó, 1-es sorköz). De törököt fogtam ezzel a munkával. Mert úgy érzem, itt még precízebbnek kell lennem, hiszen a kéktúra hivatalos honlapjára írok! Itt tényleg minden szónak a helyén kell lennie! Itt szeretném megköszönni HEV-nek, hogy némileg könnyítve a munkámon elkészítette saját friss élményei alapján a csereháti túraleírásokat!

 

Szóval sziszifuszi egy munka, na! Most már ott tartok, hogy minden szabadidőmben ezzel foglalkozom. És mivel a szabadidőm véges, a túráról való írás már a túrázás rovására megy! Sőt! Sok esetben ezt már azok is megsínylik, akik a legközelebb állnak hozzám! Mindezt csakis azért írtam le, Hobo Bobo, hogy tudd, mire vállalkozol! Tudom, hogy képes lennél erre a feladatra, a kérdés csupán annyi, hogy megéri-e?

 

Konklúzió: A kéktúra, a kéktúrázás hobbinak jó, szenvedélynek már nem annyira! :-)

Előzmény: Törölt nick (34124)
Jesper Olsen Creative Commons License 2011.10.28 0 0 34127

Lehet, hogy meg kellene kérdezni vilmabertajuni-ékat is erről a gyerekes túrázás témáról. (Persze ehhez talán radvben - akit itt régen láttunk - segítsége is szükséges.) Emlékeim szerint a velük készített riportban nem kérdezett rá a költségekre. :-)

Előzmény: Törölt nick (34117)
olahtamas Creative Commons License 2011.10.28 0 0 34126

Hogy nekem miért pont ugyan ez jutott az eszembe? :)

Majd ráuszítom Lacit a témára, aztán ember legyen a talpán, aki megállja szó nélkül :)

 

Előzmény: Törölt nick (34122)
Múzsla Creative Commons License 2011.10.28 0 0 34125

Nekem kedvenc vidékem a Karancs-Medves vidék ,nagyon szeretem ezt a hegységet,szerintem nincs még egy része az országnak amely kis területen ennyi szépséget vonultatna fel.A Karancsról nyílik az ország legszebb kilátása szerintem,a Tátrától a Mátráig,a Börzsönytől a Bükkig látni innen.

 

Ezt külön köszönöm!

Korábban már írtam itt, - szerintem - Magyaroszágon nincs még egy nagyváros, ahol ilyen közel a város központjához, hétszázas hegy magasodik.

A "bányász-körutat" szoktam még emlegetni "idegeneknek", hogy egy olyan 35-ös kör, ami tele van öt- hatszázas csúcsokkal (plusz a Karancs) úgy, hogy közben max 10-12 km-re vagy a központtól.

 

Előzmény: Törölt nick (34104)
Törölt nick Creative Commons License 2011.10.28 0 0 34124

Jó,jó amit tudok igyekszem megtenni!:-))

Azokat az "öregeket" pedig azért érdemes lenne legalább megszólaltatni,és lejegyezni amit mondanak,ha sikerülne.Sok minden elveszik velük...

Mi például az ősrégi magyar nótákat amit máshol már nem is hallani felvettük borozgatás közben magnóra,(cd-re) mikor a nagypapa énekelte,így megvannak.

A borozgatás részét én vállalnám,a jegyzetelés meg maradna Neked!:-))

 

Előzmény: kvte (34121)
Törölt nick Creative Commons License 2011.10.28 0 0 34123

Hoppá...most igazad van.

Francba...:-))

Előzmény: _ZE (34119)
kvte Creative Commons License 2011.10.27 0 0 34121

Látod Hobo, nem adjuk fel hogy megpuhítsunk... :-) Előbb vagy utóbb... ;-)

 

A honlapon most fent lévő anyagról senki sem mondta, hogy az egy szent, megváltoztathatalan anyag, amit mindenkinek tisztelni kell. Lehet tudni, hogy az is csak a kevés számú visszaemlékezésből szedett ki nagyon kevés részt, néhány villanást. Nem akart rosszat, de ennyire tellett. Valószínűleg több, jobb onnan nem lesz.

 

Pár "nagy öreget" próbáltam/próbálok befűzni, hogy írja meg az emlékeit ezzel vagy azzal kapcsolatban, de eddig nulla eredménnyel. Egy kor után már nem fognak billentyűzetet ragadni, és így menthetelenül elvesznek az emlékek. Nekem időm több nincs erre, pedig az egyik ős-kéktúra alapító itt lakik tőlünk 3 sarokra.

 

Tehát ők valószínűleg nem fogják leírni, valakinek át kell venni ezt a szerepet. De minél hamarabb, az idő fogy, ha még élő tanúkkal is akarsz beszélni.

 

Amiben én szeretném megváltoztatni a levélben is és itt is írt gondolatmeneted az a következő: ne várj a nagy egészre. Kezdd el nyugodtan az ilyen kisebb Badacsonyi elterelésekkel, mint önállóan elkészülő anyagokkal, az bőven kitenne fotókkal, régi és új térképekkel egy önálló olvasmányt. És akkor ez a rész már kész lenne. Aztán jönne a következő ilyen elterelt szakasz, aztán a következő. Egyre jobb lenne a stílusod is, mármint az "írói".

 

Ezek lennének azok a kis, önálló egységek, amiken végighaladva, időben talán legkésőbb, már egy kialakult szerkesztési rendet magadnak kialakítva eljutnál ahhoz, hogy egy vagy több nagyobb összefoglalás készühetne. Lehet hogy nem is baj, hogy nem az összegzés megírásával indítasz.

 

Azt se feledd: jelenleg kb 10 gépelt oldalnyi szöveget tudunk megbontás nélkül publikálni. Azt azért monitoron elolvasni elég fárasztó. Lenne egy összefoglaló oldal, az alá már szinte korlátlan számú lap pakolható, tetszőleges sorrendben.

 

Hobo, hányan kérleljünk még?  :-)))

Előzmény: Törölt nick (34108)
_ZE Creative Commons License 2011.10.27 0 0 34120

Gyerkőccel - kortól függően 10-15km-rel azért lehet számolni, de célszerűbb gyerekcsapattal szervezni a gyaloglatokat, mert akkor kevésbé fáradnak el :-)

Előzmény: olahtamas (34118)
_ZE Creative Commons License 2011.10.27 0 0 34119

Hétvége = 2 nap, 2*20km=40km, 1128/40=28.2... Ha jól szervezi az ember, akkor 25-höz közelebb lesz, mint 30-hoz...

Előzmény: Törölt nick (34117)
olahtamas Creative Commons License 2011.10.27 0 0 34118

Nekem egy hétvége 2 napból áll :)

Ha meg gyermekkel mész, akkor nyilván nagyobb a költség, de nagyobb a létszám is :)

Egy főre visszaosztva meg nagyságrendileg ugyan annyi a költség.

A gyerekes témába meg valóban nem vagyok kompetens, de én Karcsival csináltam a túrát és bizony őt nehezebb volt kihívni a kocsmából, mint egy gyereket elhúzni a fagyisbódé elől :D

Előzmény: Törölt nick (34117)
Törölt nick Creative Commons License 2011.10.27 0 0 34117

Tamás,ne is haragugdj,de napi 20km-rel legyalogolva az OKT nem 30 hétvége,hanem minimum 56!Alapvető tévedés!

1128km osztva 20 km/nappal...

És még ehhez tegyük hozzá a gyerekkel való teljesítést,amelyről keveseknek van tapasztalatuk,pedig volna miről csevegni...Higyjétek el,ha nekem egyedül tervben lett volna az OKT akkor meg lett volna kicsi pénzből és gyorsan!Egyedül könnyű okosnak lenni,mindent úgy csinálsz ahogyan akarsz!!

Én két gyerekkel teljesítettem az OKT-t,csinálja utánam valaki ha úgy gondolja...egyedüli teljesítőként okoskodni sokkal könyebb.És olcsóbb is!

Hörpölin jöhet számításba mint olyan aki gyerekkel is megcsinálta senki más...a többi csak duma...Ő volt az aki tényleg példa volt...nekünk is!

 

Előzmény: olahtamas (34116)
olahtamas Creative Commons License 2011.10.27 0 0 34116

"1 milla/koponya"

Hát ez nagyon durván hangzik!

Mondjuk én sosem néztem mennyibe kerül egy túra, de akkor most itt az ideje egy rövid fejszámolásnak.

Nekem szerencsés a helyzetem, mert Budapestről indulok, tehát ez utazási szempontból átalgosan (max+min)/2  úgy kb 7000 Ft /hétvége, amihez egy átlagosan 3000 Ft-os szállást adhatunk.

Kaja és pia amúgy is kellene, így azzal nem számolok.

Az OKT-t mondjuk 30 hétvége alatt legyalogolva (napi kb. 20km) ez 300000 Ft.

Bakancs+ruházat arányos része sem lehet nyagyobb 100000 Ft-nál.

Szóval kb. 300-350 Ft/km, tehát a sima autózásnál valóban drágább :)

 

Ha az ember nagyon spórolósra akarja venni, akkor meg egyben kell csinálni sátorral :)

Esetleg ha megszervezed magadnak 80 nap alatt az egész kék kört, és a polgármesterekkel is egyeztetsz, akár ingyen szállásokat is szerezhetsz és akkor a világon másodikként, minimálköltséggel húzhatod be a jelvényt  :D

Előzmény: jzp2107 (34106)
HEV Creative Commons License 2011.10.27 0 0 34115

A döntés természetesen a Tiéd!

Nem vagyunk egyformák ez már többször kiderült, de szerintem az általad ismert információ megosztása és esetenként a vita felvállalása szükséges az előrelépéshez.

Előzmény: Törölt nick (34113)
Törölt nick Creative Commons License 2011.10.27 0 0 34114

Tamás,nekem kettő van ebből a könyvből,ha gondolod egyet elküldök postán.Ha kell szólj e-mailben!!

Előzmény: olahtamas (34105)
Törölt nick Creative Commons License 2011.10.27 0 0 34113

Az MTSz honlapjára be vagyok regisztrálva.

Viszont az egy dolog hogy a véleményem itt leírtam,az meg egy másik hogy nem szeretnék ezzel sem senkit megbántani,sem pedig vitatkozni.

A kéktúra kezdeteit sokan sokféleképpen látják,sokféleképpen írják le.

Nekem az a fontos hogy túrázhassak  ,a többi csak hobbi  ,érdekel,de a vitát nem -mindig- éri meg.

Tudtad például hogy a kéktúra eredetileg nem mászta meg a Bújdosók lépcsőjét,hanem mellette oldalazva asszem a mai piroson támadta a Badacsonyt?

Ez csak egy példa...érdemes utánajárni hogy tényleg így volt-e avagy nem...az általad licitált könyv szerint így volt:

 

"A turistaház mögött visz fel a hegyre (piros jelzés) a 470 bazaltlépcsőfokból álló "Bujdosók lépcsője".Bár nem képezi túránk útvonalát , mégis érdemes ezen felmenni.A meredeken felvezető lépcsősorról és az azt megszakító pihenőkről tökéletes képet kapunk a két oldalon emelkedő m,vizszintes elválású korongokból összetevődő hatalmas sziklatornyokra."

 

Na ezek az érdekességek érdekelnek engem leginkább,függetlenül attól ki mit mond.Ezek tények,amelyek némi utánjárással kideríthetők.A kéktúra legrégibb útvonalának leírásai.

 

 

Előzmény: HEV (34110)
HEV Creative Commons License 2011.10.27 0 0 34112

Mi most a zempléni szakaszt 12 + sofőr felállásban 5 panziós alvással, 1500 Km buszozással kb. 35 eFt/fő-ből csináltuk meg, az egyesületünk 100 eFt-al támogatta a túrát. Igaz, ennél távolabbi OKT szakasz nekünk nincs. Ebben a napi kaja is benne van.

http://www.szkte.hu/news.php?readmore=151

Előzmény: jzp2107 (34106)
HEV Creative Commons License 2011.10.27 0 0 34111

Köszönöm!

Előzmény: olahtamas (34105)
HEV Creative Commons License 2011.10.27 0 0 34110

Picit félreértettél!

A bibliográfiai gyüjtemény és a kéktúra története az két dolog, mindkettő nagyon hasznos lehet.

Természetesen örülnék az alapos és tartalmas összeállításnak és ki is várom :-)

 

Ami a kritikádat illeti azzal egy gond van, oda kellene beírnod ahol az említett írás található.

Egy síma regisztráció után az OKT fórumban lenne a helye, itt:

 

http://termeszetbarat.hu/tema/turamozgalmak_pl_kektura

 

Előzmény: Törölt nick (34108)
Törölt nick Creative Commons License 2011.10.27 0 0 34109

Országos kék nem érinti...

Nekem ez is meg van:

Nógrád megye Természetjárója.

 

Ami a költségeket illeti:

Ki tudnám én is hozni az egész OKT-t nagyjából 150 000 ft-ból...ha akarnám,de nem akarom.

Magamnak fürdőszobás szállásokkal,busszal,kocsival is többe kerül egyedül.

Két gyerekkel megfelelő szállással,megfelelő kajával, fürdéssel,tévével,esetleg wifivel pedig csak akkor fogod megtudni mibe van egy kéktúra ha majd egyszer ne'adj isten a saját lurkóddal vágsz bele.Mert akkor azt szeretnéd hogy nem csak Te hanem Ő is élvezze.

Nem csak úgy egyedül,úgy nem nehéz...:-)

Előzmény: jzp2107 (34106)
Törölt nick Creative Commons License 2011.10.27 0 0 34108

Köszönöm a kérdésed,igen van kedvem ehhez,ezt már mások is kérdezték...:-)) Elég nagy bibliográfiával rendelkezem,olyannal is amilyen valszeg másnak nincs is...

Viszont akkor szeretnék csak egy komplett összefoglalóval jelentkezni ha már én is úgy érzem hogy ez igen,ez már megfelel,ez egy igazi összefoglaló minden benne van.Mindennek utánanéztem,minden apróságról tudok,alapos a véleményem.http://termeszetbarat.hu/az_orszagos_kektura_tortenelmi_attekintese

Nemrégen kiadta az egyébként általam nagyra becsült K.András (Balla Go) a kéktúra múltjáról a véleményét,gyűjteményét egy cikkben. Nem szeretném megsérteni,de ez egy fércmunka (fenti link) .Semmi nincsen benne,semmi új,sőt sok olyan infót találtam amelyet az általam betett 1938-as turista értesítő füzetből ollózhatott ki.Elnagyolt,a lényeget kikerülő munka.

Kihagyja a kezdeti utakat (pl Ágasvár-Pásztó-Cserhátszentiván) kihagyja hogy az ötvenes-hatvanas  években katonai okok miatt változtattak(Ecseg-Buják-Szanda ,Gerecse-tető) ,meg emellett mást is (Jósvafő Ménes-völgy,miért is tereltek,Burok-völgy a 70-es években...stb) Csak a neveket említi,azokra hivatkozik... 50-es,60-as,70-es éveket messze kerüli...(sőt a kéktúra eredetileg lement pl Veszprém-Balatonfüred útvonalra is,erről ki hallott?...ez sem lenne rossz történet...)Csak hát ki emlékszik már erre...Sőt a Nagy-Milic végpont helyett Hollóháza sztori sem lenne rossz,meg a közel 50 éves sümegi végpont megváltoztatása Írott-kőre...

Valahogyan úgy éreztem hogy a tájékoztatás szándéka eltörpült a kioktatás szándéka mellet,értsd mi itt találgatunk,ötletelünk sok mindenen,sőt bizonyítékok is rendelkezésre állnak egy-egy régi kéktúra útvonal mellett,meg az új utak kijelölésének is oka van,de ez nem számít,majd mi megmondjuk mi miért változott ,bár mi is csak tapogatózunk az igazságot illetőleg...Sok nevet felsorol az írásában,de sokkal kevesebb ok-okozat viszonyt.Pedig egy kéktúra történeti összefoglalóban ez lényegesebb lenne.

 

Előzmény: HEV (34103)
jzp2107 Creative Commons License 2011.10.27 0 0 34107

de most hogy van ez?

egyre több helyről hallom, hogy biciklis teljesítésnél lehetséges ún. alternatív útvonalat választani. Magyarul aszfalton kerülni a földutak helyett.

Azt mondjuk nem tudom, hogy ebben az esetben az AK-t mint aldöldi kéket teljesíti-e valaki, vagy inkább az aszfaltos kéket?

Előzmény: nagypapi (34097)
jzp2107 Creative Commons License 2011.10.27 0 0 34106

az országos kék nem érinti, de egyéb túramozgalom igen

(útvonalkövetőkből pl. a Nógrád-megye természetjárója, de a kohász kék is innen indul, ráadásnak meg ott van az érintőpontosak közül mondjuk a nógrádi várak)

 

2. OKT helyett ezekben is lehet gondolkozni :-)

 

 

tényleg 1 milla/koponya egy OKT? egy összegben elég durván hangzik..

én mondjuk nem írom a kiadásokat, de ha visszagondolok legutóbbi túráimra, Sümeg-Keszthely 43 km, egy alvással, vonatozással 15-öt saccolnék..

vagy a Sárvár-Sümeg 72 km-ét 2 alvósan szerintem betakarta 25 pénz

akkor megnyugodtam, nem milliomos hobbi ez :-)

/vagy nekem is írnom kéne a valós képhez.. de azt nem fogom/

Előzmény: Törölt nick (34104)
olahtamas Creative Commons License 2011.10.27 0 0 34105

Jó kis ajánlat, de nincs pofám HEV-re licitálni :)

De ha valakinek megvan, akkor majd szívesen belenéznék :)

 

Előzmény: Törölt nick (34101)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!