Keresés

Részletes keresés

Volt tüzér Creative Commons License 2005.02.05 0 0 40

A kilencvenes évek közepén a haderőreform ürügyén először kivették az osztályokat a megerősített tüzelőállásokból, és összevonták osztálycsoportokba. Igaz, hogy osztálycsoport szervezete csak a Vegának volt, de ez a nagyokosokat nem zavarta abban, hogy valami "újat" kitaláljanak. Aztán 1995-ben először a Volhovokat összevonták Sárbogárdon akárhányadik légvédelmi rakéta zászlóalj néven, és egy - egy valamikori osztályból már csak üteg maradt. Sárbogárdon talán két komplexum volt valamennyire feltöltve, a többségnek a személyi állománya mindössze két főből állt. A sárbogárdi komplpexumok közül a 3. üteg volt olyan állapotban, hogy 1998-ban még a NATO-nak is fel merték ajánlani, persze nagy szükség nem volt rá. A 3. üteg volt utoljára lövészetre tervezve, de a nagy készülődést megszakította a koszovói háború és erre hivatkozva leállították a dolgot. Igaz az én véleményem az volt, hogy itt az hiányzott, ami Montecuccoli kolléga szerint három példányban kell a háborúhoz. A Volhovokra tulajdonképpen innentől keresztet lehetett vetni.

1996-ban elérte a végzet a Nyeva osztályokat is, azokat meg ha jól tudom, a Vasvári laktanyában vonták össze.

1997-ben lett az utolsó honi légvédelmi rakéta alakulatból, a 11. dandárból ezred lett. Ugyanebben az évben szűnt meg a Vega is.

Tudomásom szerint az egészet 2000-en szüntették, meg onnantól honi légvédelem névleg sincs Magyarországon.

Előzmény: Hpasp (37)
Volt tüzér Creative Commons License 2005.02.05 0 0 39

Ezek a parancsirányítású légvédelmi rakéta komplexumok alapvető rávezetési módjai. A "K" módszerre (jelentése konstans) már nem emlékszem. A HP módszer valahogy úgy nézett ki, hogy a rávezető állomás, a rakéta és a cél a repülés, illetve a rávezetés teljes szakaszán egy vonalra esett. A ET rávezetési mód valahogy úgy nézett ki, hogy kihasználták a légvédelmi tüzérség kezdetektől meglévő tüzelési (előretartásos) módját, és némi módosítással képeztek egy előretartási szöget, majd azt folyamatosan a repülés teljes ideje alatt alkalmazták. Ezeket a rávezetési módokat a lőszabályzat előírásainak szigorú betartásával a rávezető tiszt kapcsolta, ettől eltérni nem lehetett. A rávezetési módok előírásai szerint aztán a parancs kidolgozó berendezés (SZVK) kidolgozta azt, amit ki kellett, és ment minden a maga útján. Ha az eszköz jól volt beszabályozva, a rakéta teljesítette azt a maximális mellérepülést, amit a harcirész hatósugara még megengedett. A Dvina és a Volhov rakéták harcirészének hatósugara 60 méter volt, és ezen belül nagy valószínűséggel eredményesen "szólította" meg a repülőgépet, hogy "kolléga, lefelé!". A lőtéren néhány ezer rakétát elindítottak a fennállása alatt, de rendkívül kevés volt az a rakéta, ami közvetlenül talált is. Az átlagos mellérepülés emlékezetem szerint 20 méter körül volt. Akárhány lövészeten voltam kint, minden alkalommal ott volt az orosz az UV kabinban, és a kis műszerét (akkora volt, mint egy stúdiómagnó) telepítve pontosan mérni tudta a mellérepülést. Sikertelen lövészet előfordulhatott a harci munka hibájából is, és a rakéta hibájából is és akkor legalább a mellérepülés alapján tudtak valahogy értékelni. Szerencsére sose volt rá szükség, mert minden alkalommal sikerült az eredményt összehozni, de az orosz mindig közölte az eredményt. Emlékeim szerint a miénk 6 méternél sose volt jobb.

Többet most nem írok erről, mert piszkosul régen volt, amikor nekem ezzel utoljára foglalkoznom kellett, és hát a memória szelektál.

H<1; H>13. 13 és nem kilenc.

Abból kell kiindulni, hogy az eredeti Dvina komplexumok megsemmisítési zónájának alsó határa 2000 méter, a felső határa 25 000 méter körül volt. A hatvanas évek közepén, az első komoly átalakításakor az orosz szakállomány építette be ezt a módosítást, amivel lehetővé vált a kismagasságú célok megsemmisítése 500 méterig, a nagymagasságú céloké pedig 35 000 méterig. Érdekes, hogy innentől kezdve teremtették meg a földre való lövés lehetőségét. Nekem annak idején azt magyarázták, hogy ez a rakéta zömmel csak fedetlen élőerő ellen lehet egy kicsit hatékony, mert a bármilyen módon fedett, vagy páncélozott célok ellen a harci rész repeszhatása nem elegendő. Persze azt azért tudni kell, hogy ezt a rakétát csak oda lehetett irányítani, amit az indikátorokon is láttunk. Ám az élőerő, hacsak nem lebegett valahol, a talajon tartózkodott. És a Dvinának még nem volt semmi olyan lehetősége, hogy az állócélok ellen tudott volna valamit csinálni. Ezt csak a Nyeváknál és a Volhovoknál csinálták meg, az volt a neve, hogy SZDC. Ezen eszköz híján aztán a földre történő lövészetről annyit kellett tudni, hogy kicsi volt a valószínűsége a találatnak. Persze egy légvédelmi rakétát nem is arra találtak ki.

Előzmény: Hpasp (38)
Hpasp Creative Commons License 2005.02.04 0 0 38

Valaki folytatná a gyorstalpaló???

 

Szóval ott tartottunk, hogy K-HP-ET??? H<1, H>9 mit is jelent?

 

(c8

Előzmény: Volt tüzér (36)
Hpasp Creative Commons License 2005.02.04 0 0 37

Korábban felmerült kérdésként, honnan kapott Nyeva technikát Mezőfalva 1991-ben. Autentikus forrásból származó információ szerint Nyírtelekről, a FVTEK-tól vettek át egy középjavításon átesett technikát, ami valószínűleg előtte Únyban volt.

 

Ezek szerint valamikor 1995 előtt szünhetett meg a 11/10 Únyi rakéta osztály?

Nagytarcsa, és Szigethalom mikor?

Előzmény: szjmh (35)
Volt tüzér Creative Commons License 2005.02.04 0 0 36
Látod, ezért volt jó a PV kabin, mert ott magasan volt a küszöb, meg ráadásul forgott is. Így oda a vendég csak akkor tette be a lábát, ha én beengedtem. A harcállásponton egyébként előfordult az ilyen bolondokháza, mert ott kicsi volt a hely, de még is mindenkit oda evett a fene, mert ott mindent viszonylag jól lehetett látni.
Előzmény: HatfaludyFeri (32)
szjmh Creative Commons License 2005.02.04 0 0 35
Sziasztok!

Korábban felmerült kérdésként, honnan kapott Nyeva technikát Mezőfalva 1991-ben. Autentikus forrásból származó információ szerint Nyírtelekről, a FVTEK-tól vettek át egy középjavításon átesett technikát, ami valószínűleg előtte Únyban volt. A debreceni kiképző központ komplexuma Sárbogárdra került, tankomplexumnak.

Volt tüzér Creative Commons License 2005.02.04 0 0 34
Igazi osztálycsoportja csak a Vegának van, a többi, ami nálunk osztálycsoportnak volt könyvelve, az csak valami magyar sajátosság, szokásos magyar szerencsétlenkedés volt, Hiszen nem tudtak nevet adni azoknak az alakulatoknak, akiknek több harci osztályuk volt egy kupacban, holott azoknak nem az volt a rendeltetésük. Volt aztán nekünk még légvédelmi rakéta zászlóaljunk is, pedig azt a hadrendi megnevezést egyetlenegy tüzér, rakétás és más hasonló soha nem használta. Csak mi, de a végét meg úgyis tudjátok. Most ott van az összes Mezőfalván, (legalábbis azok, amikre a Pintér nem tette rá a kezét.) de azokat már sem osztálycsoportnak, sem zászlóaljnak nem nevezik.
Előzmény: szjmh (33)
szjmh Creative Commons License 2005.02.04 0 0 33
Sziasztok!

Az osztálycsoport szervezés, 1996-97 idején a volt 11/11-es lérak. osztály (Biatorbágy) az MH 11/16 (Mezőfalva) lérak. osztálycsoport alárendeltségében volt, MH 11/16/3 légvédelmi rakétaosztály hadrendi megnevezéssel.

Előzmény: Hpasp (13)
HatfaludyFeri Creative Commons License 2005.02.04 0 0 32
Egyszer (pontosabban már nem emlékszem a dátumra, mert több mint 30- éve történt) törzs vezetési gyakorlat volt csehszlovák és szovjet vadászok részvételével. A csehszlovákok Zólyomból, meg valahonnan ? szovjet gépek is jöttek. A harcállásponton nyüzsögtek a pizsamások (így hívtuk a csíkos nadrágos tábornokokat), közöttük több szovjet VSz tábornok is. A tervtáblák mögött a legjobb "rajzolók" dolgoztak, csak úgy nyüzsögtek a légicélok, alig lehettt kiigazodni köztük. Gondold el, hogy a normális polgári légiforgalom mellett még plusz a vadászokat is ábrázolni kellett. Aztán olyan is történt, hogy tévedésből egy utasszállítót fogtak el az Észak- Dunántúlon. (Ez azt jelentette, hogy a vadász annyira rárepült az utasszállítóra, hogy egy célként jelentkezett a kettő.) Volt közöttünk egy Petrik nevű srác, az egyszerűen gyönyörűen rajzolta a számokat a táblára. Még a ruszki tábornokok is megcsodálták - pedig azok biztos voltak már jónéhány hasonló szituban.

Egyszer csak G. őrnagy váltásparancsnok mindenki ámulatára hirtelen kirohant a harcálláspontról. Utóbb kiderült, hogy izgalmában hasmenést kapott. Szerintem egyértelműen a magas előljáróktól sz... be.
Volt tüzér Creative Commons License 2005.02.04 0 0 31
Ja. Csak az a baj, hogy sokan ezt az 50 kilométert rosszul értelmezték, mert például a 11/2. osztályhoz Piliszszentkeresztre vonult be jócskán Nógrád megyei sorkatona, akiknek ugyebár nem 50 kilométer volt a hazaút. Csak ugyebár a 80-as években már nem voltak olyan könnyű helyzetben az osztályok, mint például a valamikori börgöndi osztály, hiszen Székesfehérváron nem nagyon kellett kutatni a szakképzett sorkötelesek után. (VIDEOTON, KÖFÉM, IKARUS, stb.) Bőven volt utánpótlás. Aztán meg Fehérvár lemaradt a jól képzett katonákkal együtt, a Budapesthez közelebb húzódott osztályok között meg ment a marakodás a (már csak képzett) katonák után.
Előzmény: mezenguz (27)
Volt tüzér Creative Commons License 2005.02.04 0 0 30
Bocs, még egy dolog. A 105. ezred feloszlatása ugyebár 1990-ben volt. Ezt a tényt, mi a maradék, csak valami fatális tévedésnek gondoltuk, hiszen akkoriban divat volt a haderő támadó jellegének csökkentéséről beszélni, dehát mi azzal okoskodtunk, hogy a légvédelmi rakétával csak azt lehet megtámadni, aki közel jön. A 105. ezred felszámolása után tehát még az utolsó pillanatig is bíztunk abban, hogy talán megjön a felsőbbség esze, és miránk már nem kerül sor. 1991. február 01. 12.00 órakor minden ilyen remény eloszlott. 11.00 órakor még senki nem tudott semmit, még az ezredparancsnok is csak sejtett. (Ezt a tényt egy későbbi közös vadászat alatt alaposan kiveséztük.) A felszámolási parancs is zárt borítékban érkezett, amit 11.30 órakor lehetett felbontani.
Előzmény: szjmh (26)
Volt tüzér Creative Commons License 2005.02.04 0 0 29
A szabadszállási osztály megszüntetését már leírtam. Az osztály M3-as Volhov technikáját egyébként a 11/1. Pilisszentlászló É kapta meg. A 104. ezred szolgálatból való kivonásáról, jogutód nélküli megszüntetéséről, és a felszámolással kapcsolatos további feladatokról szóló parancsot az akkori ezredparancsnok 1991. február 01-én 12.00 órakor olvasta fel az ezred hivatásos állománya előtt. A felszámolás 1991. július 22-én fejeződött be, akkor volt az "ünnepség".
Előzmény: szjmh (26)
Volt tüzér Creative Commons License 2005.02.04 0 0 28

Kár, hogy nem írtad le a kolléga nevét, mert a 104/4. Vácegresi osztálynak soha nem volt B. betűs nevű parancsnoka. Erről a lövészet dologról csak annyi adatom van, hogy a vácegresi osztály lövészetei közül a jók és a kiválók között 1971-es csak megfelelő volt, de abban az időben B. őrnagy nem volt, csak K. alezredes, R. őrnagy és T. őrnagy.

Más: már a Dvina rakéta indítására is jellemző volt az a tény, hogy a rakéta 16o-os helyzete volt a minimálos induló szög. Ez azért volt, hogy kismagasságon nehogy belelőjenek a földbe. A PAA háta mögötti indításnál meg volt vagy 45 fok biztonsági szög, ami alatt, mellett, stb. nem lehetett indítani. Tehát ez az antenna szétlövés csak egy legenda lehetett, amivel Téged megetettek.

Előzmény: honvéd elvtárs (22)
mezenguz Creative Commons License 2005.02.04 0 0 27
Volt tüzér!

Igazad lehet az 50km-mel,mert az egyik jóbaráton is csak Mezőfalváig jutott...a kimaradás is elég volt,hogy hazaérjen..:)
Előzmény: Volt tüzér (23)
szjmh Creative Commons License 2005.02.04 0 0 26
Sziasztok!

 

104/2 légvédelmi rakéta osztály Volhov MN2067, Szabadszállás

 

1987-88-ban az osztály VolhovM3 komplexummal volt felfegyverezve. A sárbogárdi ezred megszűnését emlékezetem szerint Bogárdon 1989-ben a november 7-ei ünnepségen jelentették be. Úgy emlékszem, a szabadszállási osztály a következő évben, 1990-ben szűnt meg, de lehet, hogy a felszámolási időszak elhúzódott 1991 februárjáig is.

Előzmény: Hpasp (4)
Volt tüzér Creative Commons License 2005.02.04 0 0 25

Erről az F-117 dologról egyet tudni kell. A rádiólokációs eszközöknek (benne a tűzvezető lokátoroknak is) a jóságát az úgynevezett "küszöbérzékenységgel" lehet jól jellemezni. Ez azt jelenti, hogy a lokátor mekkora "hatásos visszaverő felületű" célok ellen képes megbízhatóan tevékenykedni. A repülőknek van hatásos visszaverő felülete, ami B-52 esetében 30 - 40 m2; Vadászrepülő esetében 3 - 8 m2; Manőverező robotrepülőgép és a lopakodó esetében 0,3 - 0,5 m2. Namármost a Nyeva küszöbérzékenysége 0,1 m2 körül mozgott, tehát az F-117 jellegű célokat kutya kötelességge volt lelőni. A bibi ott volt, hogy a Nyeva impulzus üzemű lokátora zavarás esetén nem volt olyan túl jó (hozzáteszem a többi sem.) A Kub önirányítású rakétájának viszont mindegy volt, hogy milyen jelre repül, lehetett az az alávilágító lokátor célról visszaverődött jele, vagy az alávilágító lokátor jele hatására visszasugárzott aktív zavarás. A Kub rakétája ezt vígan megkajálta. Egyébként a Vega is, ami Magyarországon is bebizonyosodott.

Előzmény: Hpasp (21)
Volt tüzér Creative Commons License 2005.02.04 0 0 24
Re: tervtábla, géptávírász, stb. Képzeld el azt az esetet, hogy a tervtáblakezelő katona a civikben amatőr rádiótávírász volt. (Az MHSZ időkben még volt ilyen.) Amikor az elöljáró (ezesetben a dandárharcálláspont) bedobott egy tervtábla gyakorlatot, akkor mindig ezt a srácot vettük elő. Két lépcsőt ki lehetett hagyni, és a dandárnál a istennek sem értették, hogy mitől vagyunk ilyen gyorsak. Aztán egyszer csak a nyakunkba estek elöljáróék, de szerencsére a katona akkor éppen szabadságon volt, így nem derült ki a "disznóság". Na persze nem is értünk el semmi eredményt.
Előzmény: honvéd elvtárs (17)
Volt tüzér Creative Commons License 2005.02.04 0 0 23
Egéászen pontosan 1990. május 19-én volt a felszámolási ünnepség, már ha egy ilyet ünnepelni lehet. Ott áltam szemben az osztály állományával, és láttam a katonák arcát. A sorkatonák különösen nem voltak kétségbe esve, gondolom, csak akkor lett baj, amikor áthelyezték őket máshová. Akkor már volt a légvédelemnél egy olyan divat, hogy légvonalban 50 kilométerről lehetett behívni a sorkatonákat. Namármost, amikor 100 kilométerre kellett hazamenni egy kimaradás ideje alatt, az már probléma volt. A hivatásos állomány arcán csak levertséget és mélabút láttam, mert akkor a létszámhiányok ellenére már gondot jelentett új beosztást kapni, hiszen egy füst alatt ott volt a 105. ezred teljes állománya is, akikről gondoskodni kellett. Ott folt a hivatásos állomány, új munka, a feleségnek is valami, a gyereknek új iskola, hát nem valami kellemes gondok.
Előzmény: Hpasp (16)
honvéd elvtárs Creative Commons License 2005.02.04 0 0 22
Na, ha tényleg érdekes, akkor folytatom.

Bevonulásunk után kiképzésre Börgöndre vittek bennünket, akik a Kinizsi (MN 5011) és Nagytarcsa (MN 3011) kötelékében vonultunk be. Persze, voltak ott kiképezendők máshonnan is, de azokkal nem volt közelebbi kapcsolatunk. A kiképzés a mi leendő beosztásunkban 3 hónapig tartott.

A légvédelmi tüzérségi felderítő szakasz kiképző parancsnoka B. őrnagy volt. A kiképzésünk során Ő mesélte el, hogy a SzU- ban éleslövészeten történt, hogy az egyik osztálynak egy alacsonyan repülő légicélt kellett volna megsemmisítenie. A gép a vártnál alacsonyabban és nagyobb sebességgel érkezett, így a tűzparancsot csak későn, amikor a légicél már a tiltott zónában repült, adták ki. Ennek következtében aztán a saját PAA kabin (tűzvezető lokátor) antennáját sikerült lelőniük. Még szerencse, hogy nem magát a kabint lőtték ki! Ez az eset a 70- es évtized legelején történhetett.

Aztán a kiképzés végén már a végleges szolgálati helyemen Nagytarcsán később tudtam meg, hogy ez az eset az alárendelt Vácegresi osztállyal történt meg, aminek nevezetesen éppen B. őrnagy volt akkoriban a parancsnoka. Így már aztán érthető volt, hogy miért volt őrnagyi rendfokozatú szakaszparancsnoka Börgöndön a felderítő szakasznak. Azt hiszem, ennél magasabb rendfokozattal szakaszparancsnok még nem fordult elő a magyar néphadseregben!!!

Egyébként B. őrnagyot mi, a katonái szerettük, mivel rendes és szimpatikus ember volt és ezért is nem írom itt ki a nevét.

Szívesen emlékezem még meg Szabó alezredesről, aki Nagytarcsán volt felderítő főnök és a harcálláspont parancsnoka akkoriban. Igen szigorú katona volt, szükség esetén még a tiszteket is megfenyíttette. Következetes volt, a kiképzésen sokat követelt, de Ő maga sokat tudott is. Ha valaki a szolgálatban mulasztott, akkor ott nem volt "pardon"! Előfordult, hogy a szakaszunkból mulasztás (na meg, egy kis mószer) miatt az egyik társunk, H. honvéd 6 hónapig nem tehette ki a lábát a laktanyából. Nálam a maximális helybenjárás 2 hónap volt, pedig nem voltam sohasem megfenyítve.

Egyenlőre csak ennyit.
Hpasp Creative Commons License 2005.02.04 0 0 21

Az úgynevezett "éles" helyzetben pl Paksot is Győr védte és védi

 

Igen, az egyszem maradék.

A 90-es évek elején azért a KUB mellé NYEVÁt is telepítettek a repterek (Taszár-Kecskemét) védelmében.

 

Az tény, hogy az amcsik legjobban a KUB-tól féltek mind közzül. Annak ellenére is, hogy NYEVÁval szedték le a Jugók az F117-est.

 

Az amcsi ew egyesület (old crows) tagjai szerint (akik azért sokszor ültek ezeknek a komplexumoknak a "célkeresztjében"), a KUB azért gáz, mert a zavaró gép könnyen a zavarással magára vonhatja a rakétát.

Az Izraeliek állítólag eleinte egyáltalán nem is merték zavarni.

 

Volt Tüzér oktatása után okosabbak leszünk

Előzmény: Galahed_ (20)
Galahed_ Creative Commons License 2005.02.04 0 0 20

Az úgynevezett "éles" helyzetben pl Paksot is Győr védte és védi (pl anno Kalocsa stb)

Előzmény: Stylist (11)
Hpasp Creative Commons License 2005.02.04 0 0 19

Nem tudom, valakit érdekelnek- e egyáltalán ezek a régi dolgok, mert akkor szívesen leírom az élményeimet, de ha nem akkor nem kívánok úntatni vele senkit sem.

 

Nem úntatsz, azért nyílt ez a topic.

:-)

Előzmény: honvéd elvtárs (17)
honvéd elvtárs Creative Commons License 2005.02.04 0 0 18
Bocs, hülyeséget írtam:
- a 12 évről szóló papírt nem csak elolvastam, hanem természetesen aláírtam!
Előzmény: honvéd elvtárs (17)
honvéd elvtárs Creative Commons License 2005.02.04 0 0 17
Sziasztok!

A nickemhez hűen én alulnézetből tudok néhány adalékkal szolgálni a topic témáját illetően.

Meglehetősen furcsa érzés volt beleolvasni ebbe a topicba nekem, aki a 70- es évtized elején töltöttem sorkatonai szolgálatom az MN 3011 Nagytarcsa ezrednél. Annál is inkább, mivel a 12- évről szóló papírt természetesen én is elolvastam, de lévén civil foglalkozásom, erről idáig sem nagyon beszélgettem senkivel. Légvédelmi tüzérségi felderítő katona voltam, tervtábla kezelői szakképesítéssel.

Ez annyit tesz, hogy feladatom az általános légihelyzetet nyilvántartó "tervtáblán" (ami gyakorlatilag a mi ezredharcálláspontunkon egy kb. 2,80 x 4,00 m nagyságú plexi lapra rajzolt és hátulról megvilágított térkép volt, ami kb. Augsburgtól Munkácsig ábrázolta Európa egy részét) kellett a rádiótechnikai csapatoktól géptávírón érkező adatok alapján az általános légihelyzetet ábrázolni. A géptávíró irodában 3 katona olvasta be a folyamatosan érkező jelentéseket, amit mi -tervtáblakezelők- fülhallgatóval hallgattunk és vittük fel az adatokat zsírkrétával a tervtáblára. Egyes távírász katonák, olyan rohadt gyorsan olvasták a jelentéseket (ami kb. 12- 14 számjegyből állt), hogy néha alig tudtuk azokból felírni az adatokat.

Feladatunk kizárólag a polgári gépek figyelemmel kisérése volt, a katonai gépekről csak a gyakorlatok alkalmával kaptunk adatokat. Izgalmat csak az jelentett, ha néha- néha 1 -1 gép -nyilván véletlenül- jelentősebben letért a kijelölt légifolyosóról. Ilyenkor nagyritkán előfordult, hogy Pápa vagy Taszár gépeket emelt fel, ezeket aztán már mi is figyelemmel kisértük. Ilyen eset a 21- hónapos szolgálatom alatt talán ha 3- 4 alkalommal, ha előfordult.

Nem tudom, emlékeztek-e még arra, amikor 1972 Karácsonya előtt a MALÉV Berlinből hazatérő két IL 18- as gépe közül az egyik Ferihegyen lezuhant? Akkor én voltam éppen szoliban és éppen azon a csatornán, amelyik ennek a gépnek az útját ábrázolta. Láttuk, hogy egymás után jön a két turbólégcsavaros gép. Az egyik rövid körözés után kelet felé kiment a szektorunkból (Debrecenbe repült át leszállni), de a másik kb. 20- 25 percig körözött, olyan 10- 15 km átmérőjű elliptikus köröket írt le. Aztán egyszer csak nem kaptam több jelzést róla. Másnap bemondták a hírekben, hogy a reptéren lezuhantak. Még a kapitány nevére is emlékszem: Szerencsés Andrásnak hívták. Hát neki nem lett szerencséje.

Nem tudom, valakit érdekelnek- e egyáltalán ezek a régi dolgok, mert akkor szívesen leírom az élményeimet, de ha nem akkor nem kívánok úntatni vele senkit sem.
Hpasp Creative Commons License 2005.02.04 0 0 16

Kérdés:tudtommal Szabadszállást a 80-as évek végén számolták fel,a te felsorolásodban viszont már a korszerűsítésnél sem esik szó róla,vagy a könyvben erre is választ kapok?
..amúgy szégyen és gyalázat,hogy egy jól műkődő rendszert így felszámoltak..:(

 

Hmmm...

... most megfogtál.

 

Mindenesetre 1983-ban ők is megkapták a legkorszerűbb Sz-75M3 Volhovot, és a rendszerváltás környékén szerelték le őket.

Előzmény: mezenguz (15)
mezenguz Creative Commons License 2005.02.04 0 0 15
Hpasp!

Jó ez a topik is,de remélem nem fogod hanyagolni a másikat(talán ma már meglesz nekem is a könyv..).
Kérdés:tudtommal Szabadszállást a 80-as évek végén számolták fel,a te felsorolásodban viszont már a korszerűsítésnél sem esik szó róla,vagy a könyvben erre is választ kapok?
..amúgy szégyen és gyalázat,hogy egy jól műkődő rendszert így felszámoltak..:(
Előzmény: Hpasp (14)
Hpasp Creative Commons License 2005.02.04 0 0 14

Volt Tüzér!!!

 

Hagyd a pacifistákat, inkább folytasd a megkezdett tanórát!

Szóval ott tartottunk, hogy K-HP-ET??? H<1, H>9 mit is jelent?

Előzmény: Volt tüzér (8)
Hpasp Creative Commons License 2005.02.04 0 0 13

És akkor a leépülés időszaka:

 

1995-ben megszüntették a készültségi szolgálatot, és összevonták a következő osztályokat:

 

Szentendrei osztálycsoport:

Pilisszentlászló-É (Urak asztala), és Pilisszentlászló-D (Lom hegy)

 

Zsámbéki osztálycsoport:

Zsámbék, és Etyek, Pilisszentkereszt (Pilis), és Biatorbágy

 

Nagytarcsai osztálycsoport:

Ócsa, Fót, és Gyál

 

Sárbogárdi osztálycsoport:

Mezőfalva, Sárbogárd

 

1997-ben kivonják a Vegát, és ujjabb leépülés:

 

11. Duna Légvédelmi rakéta ezred

11/1 légvédelmi rakéta zászlóalj, Budapest (Vasvári), 6 betárolt Nyeva komplexum

11/2 légvédelmi rakéta zászlóalj, Sárbogárd, 7 betárolt Volhov komplexum

11/3 technikai zászlóalj, Mezőfalva

 

2000-ben megszüntetik a 11. Duna Légvédelmi rakéta ezredet, a Nyevát, és a Volhovot kivonják a rendszerből.

 

Előzmény: Hpasp (5)
Hpasp Creative Commons License 2005.02.04 0 0 12

Jól értelmeztem, hogy mára csak csapatlégvédelmi eszközök - Kub és Mistral - maradtak ( azok is Győrben ) és az _összes_ korábbi, fixen telepített, vagy mobilizálható rakéták - Nyeva, Volhov, Vega, stb. - felszámolásra kerültek?

 

Igen. 2000-ben megszűnt a 11. légvédelmi rakéta (akkor már) ezred.

 

Ha így van, Paksot, Százhalombattát, Ferihegyet mivel védik?

 

Semmivel. (A NATO véd minket :)

 

 És a 11. dandár felszámolása azt jelenti, hogy ezentúl Budapest fölé is bármi berepülhet?

 

Ígyvan.

 

Ha éles helyzet van, akkor a 12. ezred KUB ütegei települnek.

Lásd: http://www.raketadandar.hu/index_elemei/archivum.htm

2004. október 14-15-én rendezték meg hazánkban a baloldali vezetők csúcstalálkozóját. A találkozó helyszíne a balatonöszödi kormányüdülő volt. A „Haladó kormányzás” konferencián résztvevő országok képviselőinek védelme érdekében – melyben a dandár is fontos feladatot kapott – a helyszínt és a légteret szinte hermetikusan lezárták. A dandár kijelölt alegysége hétfőn kombinált menet végrehajtásával kezdte meg a számára meghatározott körlet elfoglalását. A Molnár Sándor alezredes – az 1. légvédelmi rakétaosztály parancsnoka – által vezetett több mint 200 fős vegyes kötelék a technikai eszközök megérkezése, illetve a harcrend elfoglalása és az állomány körleteinek elfoglalása után október 12-én 12.00-ra elérte az elrendelt készenléti állapotot.

A zord időjárási és elhelyezési körülmények ellenére a három különböző alegységből összeállított csapat kiválóan helytállt. A kötelék október 16-án szombaton visszatért a helyőrségbe.

Előzmény: Stylist (11)
Stylist Creative Commons License 2005.02.04 0 0 11
HPASP, Volt Tüzér!

Jól értelmeztem, hogy mára csak csapatlégvédelmi eszközök - Kub és Mistral - maradtak ( azok is Győrben ) és az _összes_ korábbi, fixen telepített, vagy mobilizálható rakéták - Nyeva, Volhov, Vega, stb. - felszámolásra kerültek? Ha így van, Paksot, Százhalombattát, Ferihegyet mivel védik? És a 11. dandár felszámolása azt jelenti, hogy ezentúl Budapest fölé is bármi berepülhet? Leszámítva persze a még üzemképes 3-4 darab MiG-29-est, mert _nekik_ nem szabad... :-((
Üdv:

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!