Ja, még valami. Függetlenül attól, hogy a Szetey tényleg nem rgy szimpatikus faszi, a Zambó Mátyás meg a WFeri bácsi mellett legalább van valaki, akinek valami érzéke azért van az újságíráshoz. A Wferi bácsiról csak annyit, hogy kihozta a Borsit a mezőny 2. legjobb kapusának, a Zambóról meg 2 szót sem érdemes leírni, annyíra gyenge.
URAMISTEN!!!
Most olvasom AVE hozzászólását. Ti tényleg nem tudjátok mi az az irónia? Ő éppen a csapat mellett érvel, hogy mit kell még ahhoz csinálnia a csapatnak, hogy a nézők fikázás helyett szurkoljanak.
Én olvastam a cikket, és nem igazán értem a felháborodásodat. Bár annyiban igen, hogy a City Boys tagjai valóban kikérhetik maguknak ezt a véleményt, de ezúttal szerintem nem nektek szánta ezt. A többi "szurkolót' illetően pedig igaza van. Ha jól tudom éppen ti háborogtatok, hogy milyen túró a soproni közönség. Ha ezt a Szetey írja le, akkor menjen a p*csába? A nagy büdös igazság az, hogy évek óta nulla, hangulattalan meccsek vannak a sportcentrumban (kivéve, ha a CB nagyobb létszámban képviselteti magát), és egy kisebb hibasorozat is elég ahhoz, hogy fikázzon a közönség.
Szóval tetszik, nem tetszik a soproni KÖZÖNSÉG (főleg kosárban, és ez a sok csapatnak, meg a korábbi nagy sikereknek is köszönhető) az egyik legrosszabb az országban, és elkergethetik a Szeteyt innen, ez akkor is tény marad.
Elolvastam, és nem tudom igazán mire vélni. Lehet, hogy ironikusan akart fogalmazni, de nagyon rosszul sült el. Vagy tényleg tiszta hülye ez az ember?
'Mondják meg, nem kéne ennek a Bubunak elõbb valamit letennie a soproni kosárlabdasport asztalára?' - szerintem már így is többet tett le, amennyit józan ésszel fel lehet fogni...
Amúgy gratula nektek is, meg a Pécsnek is, játssza ez a két csapat az Euroliga döntőt!!!
Kosárkedvelök !
Olvassátok el a Szetey mai cikkét a Kisalföldben !
www.gysevringa.com (Hát lehet így ?)
Szerintem ezzel végleg betelt a pohár !
El kell ezt az embert távolítani Sopronból és a sportújságírásnak még a közeléböl is !
Ŕllítólag már nagyon áll a bál a GySEV-nél is emiatt !
Mindenesetre ezzel sikerült mindenkit megsértenie, akit csak lehetett (játékos, funkci, szurker ..)
Az előttem szólók már mindent elmondtak, csodálatos este volt, köszönjük lányok! A MÁV jelmondatát idézném, mert remekül ideillik: "európai vasutat teremtünk"!
Az alabb, valamint PVSK-honlapon leirtakhoz es az ott idezett forrasokhoz nem tudok mit hozzafuzni, talan csak annyit, hogy
Reszkess Europa!!!
**********
A masodik korbeli csoportellenfeleink (meg nem tudjuk, kik :-) is ma jatszottak
Dinamo Moszkva - CJM Basket Bourges
68-84
(18-16, 19-22, 18-17, 13-29)
A csoport elozetes favoritjai, a tavalyi Final Four resztvevoi - es ugyanakkor az elso fordulo vesztesei talakoztak Moszkvaban.
A harom negyeden keresztul szoros, kombinativ jatekot hozo (golpasszok: 18-23) meccsen az is lehet, hogy a negyedik negyedre elfogyott az ero a hazaiaknal, de az is elofordulhat, hogy a vendegek alltak elo valami csalafintasaggal. A gyozelem receptje a PVSK-tol megszokotthoz volt hasonlo: sok labdaszerzes a mezonyben, sokkal tobb dobas, jelen esetben nem a harompontosokra koncentralva, de valamivel hatekonyabban, mint azt az ellenfel tette. Ez ellen a jobb lepattanozas sem mentette meg a hazai csapatot. Feltunt, hogy a Dinamo ellen csak 12 faultot fujtak (vagy ez volt a hazai palya elonye, vagy puhanyok voltak a moszkvaiak).
Volt meg egy "ismeros" vonasa a franciak gyozelmenek. Mig a harom legponterosebb jatekos mindket csapatban szinte azonos teljesitmenyt nyujtott (Dambrauskaite 18 p, P(c)sikova 16/9 p, Kress 16 p ill. Antibe, Melain es Kotocova 16-16 p) az eredmenyessegben utanuk kovetkezo ket-ket jatekos kozott mar eg es fold a kulonbseg (Dinamo: 12 p, Bourges: 25p). Ugye annak idejen a tavasszal ez egy jelentos tenyezo volt abban, hogy akkor ok nyertek ellenunk a paros merkozest. Utalnek meg a doboteljesitmeny nagyobb szamu jatekos kozotti egyenletes megoszlasara a Brno-PVSK es kicsit a PVSK-Wuppertal meccsen!
**********
Galatasaray - VBW Gdynia
83-73
(27-15, 17-19, 20-22, 19-17)
Az elso fordulo ket "meglepetes-gyoztese" talakozott Isztambulban, szerintem ismet elegge keves (a multkor 250, most 700) nezo elott. Vagy a torokoknel csak a ferfiak sportja a sport? Nos, az elozo korben aratott gyozelmek persze csak a tavalyi tabella alapjan szamitanak meglepetesnek, a G-betus csapatok jatekosallomanyukat tekintve erositettek:a Gdynia a horvat Grginnel, de sokkal inkabb a delszlav Mila Nikoliccsal, aki tavaly - meg a Ramat Hasharon szineiben - az Euroligaban meccsenkent a legtobb pontot (19.08) es masodik osszdoboszazalekot (65.13%) produkalta, mig a Galatasaray Aleliunaite visszacsabitasaval es Rutkovszkaja megszerzesevel Moszkvabol. Ezzel szemben a masik ket csapat epphogycsak nem gyengult: a moszkvaiak Sakirovat es Rutkovszkajat csereltek a 34 eves "rozsahegyi" moldav Szviscsevara es P(c)sikovara a Valenciennes-bol, a Bourgesbol Andrea Congreaves, Trice es Sauret tavozott, es a helyukre joforman csak a tavalyi GySEV-bol ismert Poto erkezett nehany kevesbe ismert jatekos mellett. (No persze mi se olyan nagy nemzetkozi aszokat igazoltunk - legalabbis akkor meg nem szamitottak annak -, megis milyen helyre kis CSAPAT jott ossze ;-)
Na de vissza merkozeshez. Itt is harom kiegyenlitett es egy donto negyed kepe rajzolodik ki, csak itt a kulonbseg mar meccs elejen kialakult. A hazaiak a rubrikak osszevetese alapjan annyival nyertek, hogy 7-tel tobb 2p-os dobohelyzetet tudtak kialakitani, es ebbol a 7 tobbletkiserletbol otot ertekesitettek is. A dobostatisztika tobbi resze gyakorlatilag azonos. Ehhez a tobb dobashoz a lengyelek 17 eladott labdaval segitettek hozza a torok(?) csapatot, akik csak 8-at passzoltak rossz helyre. Ma erdekes modon mindharom meccsen a vesztes csapatok gyujtottek tobb lepattanot.
A hazaiak reszerol gyakorlatilag a kezdocsapat (Tari Phillips, 26p, 6 lep.; Dixon, 19p, 5 lep.; Rutkovszkaja, 19/12p; Aleliunaite, 10p, 6 lep.) jatszotta vegig a meccset, a cseresornak osszesen(!) 13 percet engedelyezett az edzo. Mondjuk a torok bajnoksag igenybevetele mellett el tudom kepzelni, hogy sokaig birjak igy.
A vendegeknel termeszetesen Margo Dydek (18/3(!)p, 9 lep.) es az uj delszlav szerzemenyek, Nikolics (24/15p) es Grgin(12/3p, 6 lep.) vittek a hatukon a csapatot.
Osszefoglalva a csoport eddigi eredmenyeit (1. Galatasaray 4p, 2. Bourges 3p, 3. Gdynia 3p, 4. Dinamo Moszkva 2p) a tobbihez kepest feltunoen kiegyensulyozottnak tunik a csoport, barki megverhet meg barkit es teljesen nyilt a vegso helyezesek sorsa. Ez azt is jelentheti, hogy hiaba vegzunk csoportunkban elsokent vagy masodikkent (azt hiszem ez most mar nem abrand, hanem megalapozott varakozas), az A-csoport harmadikjaval es negyedikjevel szemben alig lesz tobb eselyunk, mintha a harmadik helyre csuszva az A-csoport elsojevel es masodikjaval kellene talalkozni a csoportmerkozesek masodik koreben.
Visszanéztem, és valóság volt! Annyira felpörögtek a lányok, hogy csodálatos volt nézni (ezt írtam már?)! A közönséget így visszahallgatva-visszanézve egy külön élményt jelentett. A városi tv-s riportert úgy magával ragadta a hangulat, hogy többször nyomatta a közvetítés alatt a rigmusokat!:-)) Sokáig nem felejtem el ezt a napot!
Fantasztikus mérkőzésen,európára szóló diadal!!!!!!!!
Megmutattuk a nagyarcú sváboknak ,hogy nem pofázni,hanem szívvel játszani kell!
Csadálatos ez az eredmény de nem szabad elfelejteni,hogy ez csak egy (ha még oly jelentős is)
lépés a sok közül.
Így tovább.
És persze gratulálok a soproni hölgyeknek is akik szintén tovább öregbítették a magyar kosárlabda hírnevét és dicsőséget szereztek nemzetünknek!
Hajrá Pécs,Hajrá Magyarok!!!!!!!!!!
Íme Európa, íme a kosárlabda Real Madridja!!!! Esküszöm, hogy az írás nehezemre esik, VÉRESRE tapsoltam a tenyeremet!!!! Írnék a meccsről, ám egészen addig, amíg nem játsszák vissza ezt a csodát, amit végigtomboltunk 5000-edmagunkkal, egy álomnak tűnik csupán, amiből az ébredést várom! Auf wiedersehen!!! Auf wiedersehen!!!! Auf wiedersehen!!!!! Nos Lange, hogy látod az esélyeket???? :-))))) Mit akartatok, játékvezetők?? Egyszerű egyének vagytok, ha minket ezen a sokáig felejthetetlen estén megveretni szándékoztatok!! Ők a lefújáskor Isten hírével, a csapat, amely nem Csapat, még csak nem is CSAPAT, hanem C*S*A*P*A*T, ezek a csodálatos lányok fergeteges ünneplést kapnak útban az öltözőbe. A Hatodik Ember a helyén, öt perc, tíz perc, és csak ugyanaz a füledbe, GYERTEK KI, GYERTEK KI, döbbent vendégjátékosok merednek, és a lányok kijönnek, ollé, ollé, nélkületek nem ment volna!!!!!!!!!!!!!!
PARÁDÉ!
Én nem tartok attól, hogy túl nagy gondot okozna a videókazetta hiánya. Hiszen még így is sokkal jobban ismerjük mi a wuppertali csapatot, mint ők minket. Ezt alátamasztja edzőjük "értelmes" nyilatkozata. :-)
Tartok a mai meccstől, hiszen nem érkezett meg az a várva várt videókazetta, amin a wuppertaliak athéni mérkőzését kívántuk feltérképezni. Ha lehet, este Pécsett méginkább előtérbe kerülhet a szív, no és a Hatodik Ember bíztatása. Ugyanakkor a Csapat szenzációs formájára mindenképp lehet építkezni, az ellenfél ezúttali hiányos ismeretével szemben is. Askampék edzője vagy nem igazán tudja, mit beszél, vagy ilyentájt van náluk április elseje. :-)) Ha a tavalyi csoportküzdelmek során a Sopron kétszer megütötte őket, vajon mire alapozza ezt a kijelentését?! Akkor néz majd nagyot, mikor rádöbben, hogy a "labdába nem rúgó" MiZo - fő a képzavar - tovább jut az Euroligában, mint ők...
Ma pedig tényleg minden megtörténhet.
A wuppertali edző azt nyilatkozta - mentségére szóljon, hogy még a Brno-PVSK meccs előtt -, hogy Harrowert az Athén és a Pécs ellen nem játszatja, mert ez a két csapat nem rúg labdába a csoportban. Haha, kis butus, hogy finoman fogalmazzak! :-) Majd meglátja!!!
Reszletek itt, ma meg kozvetlenul a cimlapon a szamszeru eredmenyre kattintva, kesobb a "Navigation -> Competitions -> Europe -> Club Competitions -> EuroLeague Women" utvonal vegen talalhatok. Lehet hogy eleg csak ide bokni?
Ma nemcsak Bajnokok Ligaja, hanem noi kosarlabda Euroliga-fordulo is volt.
GySEV-Ringa Sopron - Lietuvos T. Vilnius
83-62
(25-18, 22-19, 12-12, 24-13)
A "sotet lo" tehat nem okozott meglepetest. A hazaiak 47%-os mezonydoboszazalekkal es harom kihagyott buntetovel arattak megnyugtato kulonbsegu gyozelmet. Az osszes hazai mezonydobas 27%-at Zirkova, 24%-at Balogh engedte el (mindketten 17 pontot gyujtottek), de a magas emberek is serenykedtek, es jobb doboszazalekuknak koszonhetoen ugyancsak sok pontot gyujtottek (Kovacova 18p, 12 lep. a mezony legjobbja, Vilipics 13 p). A lepattanocsata gyakorlatilag dontetlen, a golpasszokban sem volt komoly kulonbseg. A szamok alapjan a gyozelem ket tenyezobol allt ossze: a GySEV sokkal tobb buntetot tudott dobni a kicsivel tobb szemelyi hibabol (faultarany 19-23, Balogh es Berukstiene kipontozodtak), masreszt pedig a vendegek a tamadasaikat sokkal tobbszor probaltak triplaval zarni, keves sikerrel (5/21, Vadapalaite egymaga 10-et rontott el), valoszinuleg ez arra az idoszakra teheto, amikor a GySEV mar komolyan vezetett.
A GySEV-nek eddigi teljesitmenye alapjan nagyon jok az eselyei arra, hogy a csoport elso ket helyenek valamelyiken jusson tovabb a masodik korbe (nagy bajnak kellene tortennie ahhoz, hogy akar a Ramla, akar a Vilnius huszpontosnal nagyobb vereseget merjen rajuk), az esellyel persze elni kell. Azert a visszavagokon is a gyozelemre kell torni es a Como elleni meccsek sem tet nelkuliek abbol a szempontbol, hogy hany gyozelmet visznek tovabb a masodik korbe, de nem lesz nyomaszto teljesitmenykenyszer a lanyok vallan.
**********
Csoportunkbol Brnoban talalkozott az elso fordulo ket vesztese
BK Gambrinus Brno - Panathinaikosz AC
103-60
(32-15, 19-19, 21-13, 31-13)
Az elozetes varakozasok alapjan a Panathinaikosz nezett ki a csoport "pofozogepenek", annak ellenere, hogy itt jatszik a ket evvel ezelotti Euroliga-sorozat meccsenkent legtobb(!) ketpontosat es masodik legtobb(!) pontjat termelo Trialoni es az akkori sorozatban meccsenkent negyedik legtobb harompontost dobott Kalentzou, tovabba "erositeskent" ket amerikait, Morehouse-t es a magyar bajnoksagbol is ismert Darene Thomast, allitottak csatasorba.
No persze kiemelkedo egyeni teljesitmenyekert a brunni holgyeknek se kell a szomszedba menni (Vodickova, Sztyepanova es Vecerova egyarant jo mezonydobas- es lepattanoatlagokat produkalt az utobbi ket szezonban). Es hat a bizonyitasi vagy is sokkal erosebb lehetett a hazaiakban, a mult szerdai teljesitmenyet (35 rossz mezonydobas; Vodickova 20%, Sztyepanova 29%, Hamzova 33% mezonybol) bizonyara mindegyikuk igyekezett mihamarabb feledtetni a kozvelemennyel.
Nos, el is gazoltak a hazaiak a gorog csapatot, az elso pillanattol vilagossa teve, hogy ki az ur a haznal. A vedekezesuk hasonlo hatekonysagu volt, mint ellenunk, tamadasaiknal azonban a mai ellenfel nem tudott szamottevo ellenallast felmutatni. A gyozelem meg annak ellenere is oriasi kulonbsegu, hogy a hazai csapat 48%-kal dobott mezonybol, es igy a 103 pontot 107 dobasbol (35 mp-enkent egy mezonydobas + 38(!) bunteto) ertek el. A lepattanokban, asszisztban es blokkokban (Sztyepanova: 5!) egyarant jocskan felulmultak az ellenfelet. A mezony legjobbja Vodickova volt (29 p, 90% mezonybol, 95% osszesen, 14 lepattano), de Viteckova es Sztyepanova is sokkal tobbet mutatott, mint a mult szerdan. A vendegeknel Morehouse, Trialoni es Nikolaidou erdemel emlitest.
Most lattam csak a mult szerdai diadal statisztikajat. Csak a szamokat figyelve alapvetoen azzal nyertunk, hogy a ket csapat ugyanannyi (kulonben eleg keves: 18-18) faultjabol mi 19 buntetot dobhattunk, a csehek csak 12-t, es ezt eleg jo hanyadban ertekesitettuk is (Boba ismet a jobbik formajat mutatta: 5/6). A lepattanocsatat folenyesen megnyertuk ugyan (37-26, a mi palankunk alatt 23-3!!!), de az igy eloallt tobbletdobasokbol (7-tel tobb mezonykiserletunk volt) csak eggyel tobb kosarat tudtunk dobni, 14(!) 3p-os kiserletet szortunk el (Dalma egyedul 5-ot hagyott ki, annyit, mint a Brno osszesen).
**********
A GySEV csoportellenfelei is ma jatszottak
Elitzur Ramla - Pool Comense
70-81
(16-22, 15-21, 20-16, 19-22)
Ket fordulo utan tehat kirajzolodni latszik a toresvonal a csoport jobbik es gyengebbik csapatai kozott.
A vendegek 63%-os mezonydoboteljesitmennyel es 32-23-as lepattanoarannyal biztosan diadalmaskodtak.
Az olasz csapatban a huzoerot elsosorban a legiosok - a tavalyelott a Vrsac-ban, tavaly a Brnoban egyarant rendkivul ponteros hatved, Bogojevic (10 p), az egesz Euroliga-mezonyben ket evvel ezelott 3., tavaly a legjobb 2p-os doboszazalekot produkalo es friss olimpiai bronzermes brazil Santos de Oliveira (19p, 14 lep.) es a litvan Streimikyte (18p, 6 lep.) - adtak. A hazai csapatban - csakugy mint Sopronban - Burras, Gant es a menet kozben kipontozodott Boutenko voltak a legeredmenyesebbek.
**********
Meg ket merkozes abbol a csoportbol, ahonnan a GySEV masodik korbeli ellenfelei kerulnek majd ki
Valenciennes - ISAB Priolo
92-60
(16-14, 28-18, 26-14, 22-14)
Az elso fordulo ket gyoztesenek meccsen az eselyes - nem csak a hazai palya miatt - mindenkeppen a nagy Euroliga-rutinnal rendelkezo sztarokkal teli francia csapat volt. Itt jatszik az Euroliga-ranglistan golpasszok es 3 pontosok teren is rendre elokelo helyen vegzo Alvaro Bascunana, a pontokat es a lepattanokat az elozo szezonokban meg a Como szineiben gyujtogeto Fijalkowski (2 eve az Euroliga-mezony harmadik legjobb 2 pontos doboszazalekat erte el), a tavalyig Bourges-ban jatszott Sauret, a ket eve Tuvics csapattarsakent a legjobb Euroliga-doboszazalekot elert Jelena Mirkovics na es a meg csak 20 eves, de tavalyelott 2., tavaly pedig a legjobb Euroliga-doboszazalekot produkalo center, Ann Wauters. A vendegek a tavalyi olasz bajnokok voltak, akik kozul ugyan csak a Bourges-bol a nyaron megszerzett Andrea Congreaves-nek volt komolyabb Euroliga-multja, es bajnoksagot is ugy nyertek az alapszakaszban elert otodik helyrol (26 meccsbol 12 vereseggel), hogy a Schio es a Como mar az elodontoben talalkozott, es a dontoben a ket Euroliga-csapat kuzdelmenek megfaradt gyozteset gyurtek maguk ala. Igaz, nekik egy korrel tovabb tartott a rajatszas.
Az olasz csapat csak az elso negyedben gyozte tartani a lepest a hazigazdakkal, akik ezutan a jatek minden szammal mert elemeben (doboszazalek, lepattano, golpassz, szerzett labda, blokk) biztosan ellenfeluk fole nottek. A legeredmenyesebb jatekos a csaknem 30 eves ukran Natalja Sziljanova volt (akit a tavalyi Ronchetti-kupa elodontos Zaporozsjebol igazoltak), Sauret-val ketten 51 pontot termeltek, Ann Wauters pedig dupla duplat ert el (18 p, 13 lep.).
**********
Sporting Athen - SCP Ruzomberok
70-88
(7-25, 29-22, 21-16, 13-25)
Az Euroliga-gyoztes tehat tulelte a veratomlesztest, es immar ebredezni latszik. A mult heti idegenbeli szoros vereseg utan most - ismet vendegkent - egy nagyon eros elso es egy hatarozott negyedik negyedbeli teljesitmennyel, a legiosok (Karpova 26p, 75% mezonybol, 6 lep., Mandics 22p, 7 lep., Secerbegovic 13p, 5 lep.) a veteran Bielikova (12p, 6 golpassz) vezenyletevel biztosan nyertek az egyebkent mersekelt jatekerot kepviselo hazai csapat ellen, ahol azert Wynne teljesitmenyet (22p, 11 lep.) mindenkeppen meg kell emliteni.
Meg volt még pénteken egy Debrecen-BSE meccs is, 64-76 lett, ez a fránya BSE nem tudta, hogy ezen a hétvégén 77-et kell dobni, s eggyel lemaradt. :-)
Egyébként a Szolnok-PVSK meccsen a hazaiak 17%-kal dobtak, hát az nem semmi...
A hetvegen az erosebb csapatok learattak a kotelezo gyozelmeket. Erdekes, hogy a vendegcsapatok mindenutt 77 pontot ertek el, es hogy a Diosgyor majdnem annyi pontot ert el, mint a ket masik hazigazda egyuttveve. (DKSK-ZTE 87-77, Kecskemet-S. Postas 54-77, Szolnok-PVSK 34-77)
Az oszi dobogos helyezesek szempontjabol igazabol harom erdekes merkozes maradt.
Ketto meg a kupa- es valogatott meccsek szunete elott, jovo vasarnap: Soproni Postas-DKSK, es BSE-PVSK. Az elson barmi lehet, mert a Postas mar ketszer tudott betlizni Sopronban az iden, a masikon remelem, a csutortoki Wuppertal-mecs utan marad meg ero egy biztos gyozelemhez ugy, hogy az meg nem veszelyezteti az atheni kirandulas kimenetelet.
A harmadik a soproni hazirangado december 10-en, ahol a Postasnal majdnem egyhavi ber lehet a tet, mar ha a DKSK-t sikerul elobb legyozni. Erdekes lesz, annyi biztos.
Nalunk sajnos tegnap estetol ma delelottig nem lehetett fogni az indexet, ugyhogy most jon a csutortoki Euroliga-osszefoglalo.
Meggyozo folennyel gyozott Sopronban a GySEV.
GYSEV-RINGA - ELITZUR RAMLA
98 - 75
(22-20, 25-17, 23-18, 28-20)
Az eroszakos izraeli vedekezes (faultarany: 20-34, az izraelieknel 3 kipontozodas volt es 4 ember is 4 hibaval zart) miatt a soproni tamadasok sokasaga vegzodott - tulnyomoan sikeres - buntetodobassal. (Csaknem annyi pontot szerzett a GySEV buntetobol, mint 2 pontos kosarbol!) Hozzaadva ehhez azt, hogy a mezonydobasok tekinteteben is masfelszer akkora volt a hazaiak hatekonysaga, nem lehetett ketseges a vegeredmeny. A hazaiak jobban lepattanoztak (26-19), de 18 labdat (Zirkova 6, Balogh 5) adtak el.
A sikerhez az egyeni statisztikak alapjan 3 ember - a szinte vegig palyan levo Balogh (28/3 p, 90%-os doboteljesitmeny, 4 lep, 3 golpassz) es Zirkova (25/9 p, 4 golpassz), valamint Vilipics (18 p, ebbol 14/16 bunteto, 9 lep.) adtak a legtobbet. Vilipics buntetozese, csakugy mint Donko doboszazaleka sokat javult a pecsi derbi ota - ez lenne a hazai palya hatasa? Kovacova (7p, 6 lep.), immar sokadszor a szezon soran, kipontozodott.
Erdekesseg, hogy a FIBA statisztikai lapon a hazaiak legeredmenyesebb jatekosa "Armaghani, J" neven szerepel.
**********
Meglepetes-hegyek az "A" csoportban, ahonnan ket csapattal talalkoznunk kell majd a csoportmeccsek masodik koreben. Az elozetes varakozas az volt, hogy a Final Four tavalyi ket resztvevoje lesz a csoport elso es masodik helyezettje, ezert lenne nehez dolgunk, ha nekunk nem sikerulne ugyancsak a csoport felso feleben vegezni, mert ellenuk kellene folytatni. (Tulajdonkeppen mar az sem vilagos, hogy hogyan kerulhettek egy csoportba, tehat miert soroltak a Dinamot masik kategoriaba a sorsolasnal...) Nos, meg persze konnyen lehet, hogy a vegen tenyleg igy fog allni az "A"-csoport, de az elso korben mindket favorit elverzett, igaz, mindketto idegenben, es a Bourges nem is jelentos kulonbseggel.
A PVSK-honlaprol naspolyatol atveve megjegyzem, hogy a tavalyi Final Four mindegyik csapata vereseggel nyitott!
GDYNIA - BOURGES
90 - 87
(24-20, 24-25, 17-20, 25-22)
A statisztikai lap alapjan a jatek sok teruleten kiegyenlitett erok kuzdelmet hozta a meccs.
Ennek megfeleloen az utolso negyedet egyenlo allassal kezdtek, es a hajraban a hazaiak annak ellenere jobbak voltak, hogy a 213 centis Margo Dydek es egy masik kulcsjatekos, Grgin is kipontozodott. Feltuno kulonbseg a ket csapat kozott a buntetok szamaban (23/26 a hazaiaknal es 15/20 a vendegeknel) es blokkolasban (5 vs 0) volt a hazaiak javara, a vendegek nem tudtak elni a hattal tobb tamadolepattano (4 vs 10) adta lehetoseggel.
A gyozelemben Margo Dydeknek termeszetesen oroszlanresze volt (31/3 p, ebbol 14/16 buntetobol, 8 lepattano), a masik oldalon Kotocova volt a legeredmenyesebb (21 p, 8 lep.), erdekes, hogy mindketten kipontozodtak.
GALATASARAY - D. MOSZKVA
74 - 63
(20-19, 21-9, 19-18, 14-17)
Osztonszeruen adodik a kerdes, hogy vajon mi tortenhetett a masodik negyedben. Nos, erre a valaszt az egesz meccs brutto statisztikaja ismereteben csak sejtes szintjen lehet megfogalmazni, ha egyaltalan. Annyi bizonyos, hogy sem doboszazalekban sem a lepattanok tekinteteben nem volt ekkora kulonbseget indokolo elteres; ugyanakkor a hazaiaknak 11-gyel tobb mezonykiserlete, 9-cel kevesebb eladott es hattal tobb szerzett labdaja volt. Ennyibol arra lehet gondolni, hogy talan felallast valthattak amivel osszezavartak az oroszokat, es az igy megszerzett elonyt aztan megtartottak a vegeig. A talalkozo egyebkent rendkivul sportszeru volt (18-16 a faultarany)
Szamszeruen a legjobb teljesitmenyt Tari Phillips (32 p, a csapat osszes 2 pontos kiserletenek 44%-abol es 5 buntetot elhibazva, 12 lep.) es a tavaly meg a Dinamoban jatszo Rutkovszkaja(20/12 p, 4lep. 3 golpassz, 5 labdaszerzes) nyujtotta a hazaiaknal, mig a vendegeknel P(c)sikova (21/4 p, 7 lep.) vitte a primet, a tavaly meg Rozsahegyen jatszo veteran moldav centerrel, Szviscsevaval (11 p, 13 lep.), de mindketten gyenge hatekonysaggal dobtak.
Meg azon gondolkodtam, hogy vajon Phillips, Dixon, Rutkovszkaja es Aleliunaite (tavaly a Prioloban jatszott) kozul melyik a torok allampolgar, merthogy mind a negyen voltak a palyan, sot, minimum 15 percig egyidejuleg (jatszott percek rendre 40, 25, 40 ill. 30).
Mondtam én, hogy sima lesz. Szép volt volt GYSEV! Bár hogy egy picit kritikus is legyek: soknak érzem a 75 kapott pontot. Persze, ha többet dobnak a kapottnál, akkor nincs gond. :-)
Tavaly egy Hasharon nevu izraeli csapat volt az Euroligaban a GySEV ellenfele, az eredmenyek stimmelnek. Szabolcsnak igaza van, a tavalyelotti Ramlabol alig jatszik mar ott valaki.
Az elso kor utan _mindenki_ tovabbjut :-) Sot, a masodik utan is, kieses csak azutan lesz, ket nyert meccsig tarto paros merkozeseken.
Nem kotozkodni akarok, biztosan ugy ertetted, hogy a csoport elso feleben, tehat kedvezobb helyzetben jut tovabb, hogy aztan a masodik korben gyengebb ellenfeleket kapjon.
Az meg, hogy ha egy csapat tart az ellenfeltol egy kicsit, meg mindig sokkal jobb, mintha felvenne a nagy mellenyt, aminek zako lehet a vege.
Felidoben GySEV-Ramla 47-37! Csak igy tovabb! Hajra GySEV!
Tudtommal tavaly is találkozott a GYSEV a Ramlaval. Itthon nem is volt probléma, de idegenben már nem tudtak nyerni. Szerintem most sem jelenthet akadályt a GYSEV-nek, hogy legyőzze az izraelieket idehaza.
Amúgy nálam a GYSEV biztos továbbjutónak számít a csoportból, hiszen az izraeli és a litván csapat gyengébb náluk.
Nem hiszem, hogy nagyon kellene a soproniaknak tartaniuk a Ramlától, mi két éve kerek 40 ponttal ütöttük el őket (84-44). Igaz, azóta tudtommal eléggé átalakult az izraeli csapat...