Keresés

Sziasztok, én már régóta irogatok verseket, de nem tudom hogy jók-e. Ezért irok ide párat hátha tetszeni fog nektek:

Te vagy a napnak,
Legfényesebb sugara.
Te vagy az Úrnak,
A legszebb angyala.
S te vagy az életem,
Kinek kezébe a szivemet helyezem.

Szerelmi vallomás.

 

Annyira szeretlek,

majd' bele gebedek.

Éjjel-nappal rád gondolok,

nézz reám s a tied vagyok.

 

Annyira szeretlek,

meghalok nélküled.

De ha mégis őt akarod,

panaszra nem lehet okom.

 

Annyira szeretlek,

gondolom, ezt észrevetted.

mit tegyek,azért hogy felfogd,

benned a végzetemet látom.

 

S mikor már nem leszel

kiáltom kacagva a neved

s a csönddel versenyre kelek:

s mondom folyton: annyira szeretlek...

 

Lécci,írjatok,h milyenek a verseim!!!!! köszi

Sziasztok,még új vagyok itt,és a verseim is elég gagyik,dehát,majd megpróbálok fejlődni :)

 

Gyere vissza

 

Csak múlnak az évek,

s én nem kellek senkinek.

Visszajössz-e? Talán...

Én itt fogok várni Rád.

 

Mikor mentél el?

már nem is emlékszem...

hát persze! eszembe jutott,

a szívem azóta nem dobog

 

Itt hagytál. Csak most fogom fel...

Nem is tudom,mihez kezdjek...

Eddig kitöltötted napjaimat,

de most már csak az üresség maradt...

 

De mit tehettem volna ellene?

Nem kérdezted a véleményem.

Csak halkan eltűntél,

ugyanúgy,ahogyan jöttél...

 

De a szívem magaddal vitted,

s ha más nem,ez összeköt minket.

S a távolból üzenem neked:

bármikor jössz is,én itt leszek...

 

komolyan nem értem magam

kirohannék akármerre, csak el

mi van ma nem tudom, de nem jó

volt már ilyen, csak ebben bízom

ugye nincs igazam, csak álmodom

ne hagyjatok el édes angyalok

itt állok valahol fönn egész magasan

leugrottam, azt hittem szárnyam van

mint eddig, de a varázslat megszünt

van még reményem vagy száz méter

átfut életem rövid filmje már csak fele

jól tettem mindent, nem én döntöm el

hagyom magam sodorni huszonötig

nem kérek már semmit, ölelj tízig

még becsukom a szemem száddal

belédkapaszkodok, szeretlek,imádlak...

Nem mondtál semmit,
Sem jót,sem rosszat
Óh,én balga!
Hisz rég látnom kellett volna.

Nem mondtál semmit,
Bírod még, vagy feladnád,
Hogy bolyongó éned
Otthonra nem talál.

Nem mondtál semmit,
És én naívul azt hittem,
Kettőnk közé
Nem állhat senki sem.

Nem mondtál semmit,
Talán azt se,bocsánat,
Fájt,de lelkem mélyén
Tudtam,hogy én hibáztam.

Nem mondtál semmit eddig.
Most azt mondott:Szeretsz még.
S mi szívemben motoszkál?
Egy hajszálnyi remény!

Valami földöntúli érzelem

Újból érzem,valami él,
Valami földöntúli,mély remény,
Oly érzés,minek nem szabadna már,
Egy különös,réges-régi vágy.

Mi néha elül,és ujra támad
S eszem ellene nagyon lázad,
de mit tegyek, ha erős ez,
Ha nem vigyázok,tönkretesz!

De mégis úgy érzem,hogy él
Valami földöntúli,mély remény,
Egy igaz,tiszta érzelem
Hogy még mindig szeretem!

Elfeledni nem tudom
Akkor sem,ha ha akarom,
Mert itt él az emlékemben,
Szavamnak Cengésemben!

Ha szeretnétek hogy minél többen olvassák verseiteket, küldjétek be őket a Poema versek portálra is. Minden szép verset szívesen látunk a portálon.

szinte bőrödre súgom

csókkal rajzolom rád

kezemmel formálom

melleid lágy hullámát

jőjj még jobban rám

zuhanjunk végre már

édes az örök spirál...

Leszek fa….

 

Leszek fa,

Mely neked adja friss gyümölcsét

Leszek szellő,

Mely elhozza a tavaszi virág illatát

Leszek csillag,

Mely elénekli neked az éj dalát

Leszek nap,

Mely felmelegíti kihűlt szívedet

Leszek hold,

Mely megvilágítja sötét utad

Leszek kenyér,

Mely táplálja testedet

Leszek víz,

Mely eloltja szomjadat

Leszek útjelző,

Mely megmutatja a jó irányt

Leszek pajzs,

Mely megvéd minden rossztól

Leszek tündér,

Mely valóra váltja álmodat

Leszek angyal,

Mely örökre őrzi életed

Leszek ajtó,

Mely jó felé vezet

Leszek társad,

Mely egyszerűen szeret…

mágia

 

nem tudom hol vagyok

sötét a takaróm

egy sugár se lát rám

csak forgolódom

cetliket ragasztok, szavak

véletlen következnek

akarom, hogy egy mondat

egy pár szó kijöjjön

nem mágia, nem varázslat

falra firkálom, ahogy jönnek

tele a szobám, mindenfélével

igen most már látom

a várt mondatot

soha de soha ne hagyjál el...

  Idő

Múlik az idő, rohan az élet,

télből hirtelen tavasz lett,

eltelt egy év s még sem érzem,

hogy valaha is nélküled életem.

Újra nyílik fű fa virág,pompázik

az egész világ,mintha tél nem is

lett volna,s minden fájdalmunk,

csak úgy...elmúlna...

Mintha mindennap mellettem

lennél,s lágy hangoddal ismét

dédelgetnél,becézgetnél, mintha

még mindig szeretnél....

Újra hazatér házunkhoz a gólya,

mintha el sem ment volna,s újra

jönnek a fecskék,hogy nagy ricsajjal

jelezzék, ismét együtt lehetnénk....

S hiába vánszorgott ólom lábakon

az idő,szűntül hiszem, még menthető,

csak tudni kell feledni,s a múló idő,

pille szárnyain repülni...

Éjszaka három óra van,

De messze elkerül az álom

Miközben a takarót magamra húzom,

Rá gondolok s hozzá vágyódom!

Úgy szeretnék most is vele lenni,

Ez egy szép álom, de olyan jó hinni

Ha most mellettem feküdne

Szívem oly hevesen verne,

Átölelném szorosan

Pici szájára csókokat lehelnék,

S fülébe súgnám: Szeretlek!

…még csak két nap telt el

Mióta utoljára láttam,

De nekem többnek tűnt

S lelkem létezni megszűnt…

Csak testben vagyok itt

A gondolatom messze nála kóborol

Olyan jó lenne most őt átölelni,

S soha többé el nem engedni,

Tudom, ő is ez akarja,

S hamarosan eljön a kettőnk napja,

Mikor egymás mellé bújva

Merülhetünk mély álomba.

Berúgtam, tudom, hogy gagyi. Elnézést.

 

 

Tündér - mindig egyedül

 

Itt ülök a széken, szobám rejtekében
Lelakatolt ajtó, függöny rejti énem.
Lezártam az ajtót, könnyel, fájdalommal
Sok évvel ezelőtt, egy súlyos-nagy kulccsal

 

Látom - hisz kilátok - a világ hogy kavarog
Nem bánthatnak, mostmár biztonságban vagyok
Vihar tombolhat kint, perzselhet ott a Nap
Nálam itt bent mindig hűvös homály fogad

 

Aztán egyszer ott áll, áll a küszöbön túl
Miért jött el ide, mi ejthette rabul?
Szeme tiszta tükör: A tiéd, nézd a lelkem!
Lesütöm szemeim, s elfordítom fejem.

 

Vár még, vár odakint, bár évszakok múlnak
Néha ki-ki nézek: Menj el, most már unlak!
Hátat fordít lassan, még vissza-vissza néz
Búcsút int felém a szép, a legszebbik kéz

 

Miért nézek hátra, nem pedig előre?
Miért félek tőle, hisz szeret, s bejőne?
Biztosan tudom már, hogy nem ember volt ő
Egy tündér állt odakinn: az egyetlen nő!

 

Miért olyan nehéz ezt a kulcsot fordítani?
Rozsdás ajtóvasat sarkáig kitárni?
Miért kell látnom őt az ajtóból elmenni?
Szemében a könnyet sosem észre venni?

 

Már eltávolodott, alakját sem látom
Feltépem az ajtót, mostmár azt se bánom!
Kellesz nekem tündér, nem lehet más párom!
Rajtad kívül más lány szerelmét nem vágyom!

 

Visszajön még egyszer, megáll az ajtón túl
Nem látok mást, csak őt, a világ elhalványul
Csak most láthatom őt teljes szépségében
Csak most érezhetem, mit is löktem félre

 

Rámnézett ártatlan, igazgyöngy szemével
Szembenézett régi, hűtlen szerelmével
Nem jöhetek már be, sebem már visszatart
Sokat álltam itt kint, erőm már nem maradt

 

Az ajtót úgy hagyom, tárva-nyitva neki
De bizton érzem, tudom: többé nem nyitja ki
Visszülök csendben, lángolok még belül
S maradok mint voltam: mindig csak egyedül

valahol

 

valahol a felhők felett

messze bennem

nem is tudom merre

sétálsz éppen velem

emlék nem lehetsz

mert most fogom a kezed

 

valahol a felhők fölött

ringat édes szellő

régi érzés, játszótér

hajad simít-lebben

felkapom a fejem

hisz illatát épp érzem

 

valahol a kékség alatt

a nap szádon csillant

egész közel vonlak

tudjam tényleg te vagy

drága nap imádlak

közben végig csókoltalak

Sziasztok!
Még új vagyok,de gondoltam megmutatom. Az egyik kedvencem,nem rég készült.
Remélem tetszeni fog!

Goldi



Hangtalan,néma,könnytelen fájdalom,
A semmibe merengve Rólad álmodom,
S várok egy szót,egy apró jelet,
S vállamon érzem még vigasztaló kezed.
Emlékeid börtönébe zárva hideg az éjszaka,
S a rácsok közt felzokog a fájó szív szava.
Érted kiált,hív,neved sírja az égre,
Majd fájva,megtörve elalszik végre.
De álomtalan az álom,nem ad már békét,
Ma éjjel nem hozza a fájdalom végét.
Csak furcsa lebegés,élet vagy halál...
E szívnek Kincsem,mindegy ezután,
Hisz nélküled csak holtan élhetek,
Tudod,mint a filmeken a szellemek...
De örzöm még a lángot,bennem él az eskünk,
mit szavak nélkül, egymásnak tettünk.
Az égen még látom szerelmünk csillagát,
Kettőnkért ég,sosem hal meg talán...
Esküm él,míg szívem fájva dobog,
A meggyújtott láng örökké lobog.
Kérj még belőle,vedd el,hisz Tiéd,
Szoríts Magadhoz...szeretlek.Ne kérdezd miért!

Utánad rohanok

 

 

Utánad rohanok képzeletben

szerelem bolondja lettem

megírtalak száznál több versben

nem tudom eléggé megköszönni,

hogy életre szerettél engem

öleléseink csodája a mindennapokon

átsegít majd engem, lelkeink is

ölelkeznek ebben a sosem-volt szép,

sosem-lesz más csodálatos szerelemben.

 

 

Naponta frissülő versgyűjtemény itt:

 

http://verspatika.wordpress.com/

Aludj velem!

 

látom titokzatos mosolyod

kissé zárt arcod, amit a

külvilágnak tartogatsz

és ami kinyílik,mikor velem vagy

én ajándékom

álomországban

semmi sem lehetetlen

aludj velem, szerelmem!

 

HAJNAL... HAJNALCSILLAG... HAJNALCSILLOG...


Mikor alszol, - nem is hiszed ébren el -
csillag illatommal körbelebeglek.
Orrocskádhoz hajlok,
Odalehelek harmatkönnyű csókot.
Édest, szerelmeset.
Szerelemmesét dúdolok neked Kedves.
Lágyat, csendest...;
Óh, fel ne ébresszelek.
Pihegésed őrzöm, mint Búsképűlovag
szívébe örökbezárult szerelmesét.
Szerelmemet óvom,
velem van a Nagy Ég!
Emberfia?, egy se méltó ellenfél!
Démon álmok jönnek?
Megharcolok minddel...
Mind elhessegetem!
Aludj szép Szerelmem.
Csendes éj"-t, ugye hallod még valahol?
És a nyitnikék... kintről, a hajnalból
reánk szól...
Lelkem elbóbiskol válladon...
Pihennünk kell kicsim.
Párat döccen a Föld még,
s Vénuszt ragyogsz nekem.
Reggel őrségváltás,
Te vigyázod napom.
Esthajnalcsillagom.

(Ultraviolet)

Te!

 

Megláttalak,majd elöntött egy érzés,

hisz csoda voltál nem vitás,

mely legszebb pillantásom volt mégis.

Szeretem a mosolyod,mert gyönyörűvé tesz téged,

gyönyörű az ajakod mely mámorítóan édes!

Szemed ragyogása elkápráztat engem,

kezed finom tapintása mozdulatlan lesz lényem.

Sok mindenen gondolkozom hogy élhetnénk-e szépen,

úgyérzem készen állok mindenre,mert fontos vagy nékem.

De ha meghalnál én is meghalnék te érted!

Üveggolyó zsebemben

 

Nincs tér, sem idő, a

távolság csak üveggolyó

zsebemben, várom, hogy

szerelmem egy napon

mellém lépve megérintsen:

Ím, megjöttem!

Érzékeny testét simítja kezem,

itt van mellettem, míg napra

nap, éjre éj sorakoznak életemben

Csak én értelek

Minél erősebben érezlek, annál biztosabban értelek.
Néha azaz érzésem, én vagyok az egyetlen, ki egész
Testében érzékel. Az anyagi világ eltorzította az
Emberek előtt, Rólad alkotott képet. Helytelen tudás,
Világnézeti zűrzavar, mely rögeszmékbe sulykolta a
Valóságot. Minden vallás elválaszt, elkülönít, mint
Egy felsőbbrendű végzetes hatalmat, mely alárendelt
Kisebbrendűségi érzést kelt az emberekben. Mintha
Kétféle lét lenne, Isteni és emberi, és ennek távhatára,
Összemérhetetlen. Kettészakadt lét alsó és felső
Szférája teljesen elkülönülve. Büntetéstől megijesztett
Ember rákényszerül kifejleszteni a képmutatást,
Stréberséget, az alkalmazkodást, a hazudozást. Így a
Sötétség leple alatt a tényleges fényről, a látás
Igazi perspektívájáról, egyáltalán nincs tapasztalata.
Még az égő láng hegyét, mely gyújthatna benne fényt,
Is elzárják előle. Kik torzítanak Lényeden, bálványként
Akarnak maradni az emberek szemében. Azt már végképp
Tagadják, hogy azonos létezés részei vagyunk. Nincsenek
Határaink, hogy lényünk átfolyik mindenbe, és minden
Belénk hatol akár akarjuk, akár nem. Így válunk,
Isteni-emberi szövevények gócpontjává, Testednek apró
Sejtjévé, a lét, mint teljes egész, tökéletesen
Bennünk van, mint mikor a lélekbe érkező madárdal,
Egybeolvad, és érzelmekkel oldódik tovább, végig
Futtatva a hozzá tartozó idegpályán, mely a szeretet
Impulzusát stimulálja. Ettől, mint a rózsa szirma
Nap fényének engedve, elernyedve szétnyílik, a
Szeretettől minden agresszió tökéletesen erőtlenné válik.
Szelíd türelem, puha engedékenység, a végtelen lágyság,
A legkeményebb gyémánt, mi Benned van, és ez az, mit a
Képmutató vallások elzártak az emberek szeme elöl.
Mindent hazudtak Rólad, csak az igazságot eltakarják.
De az emberi szív érzi, ott van benne valami nyilvánvaló,
Láthatatlan, mely néha önmagát megszólítja

ÁLMODJ MÉG

Szép vasárnap reggelt, Kedvesem

Ne kérdezd, arcodat mióta lesem

Csak kelj úgy, mint egy nyíló rózsaszál

A boldogság röppenve Édes, feléd száll

Hunyd le még álomtól ragyogó szemeid

Hajnaltól vigyázom szerelemes álmaid

Emlékezz Édesem, arra mit álmodtál

Megsúgjam? nevem emlegetve vágytál

Karjaiddal átfontad vágyón az éjszakát

Mézes csókjaid hintetted felém órákon át

Kezeddel szorosan fogtad, simogató kezem

S lopva ezt a gyönyört, mit álmodtál velem

Másik kezemet is simogatva Te rád teszem

Ígértem Neked, míg alszol én el nem veszem

S most, hogy elengedett az álomország magától

Itt fekszem melletted testemmel remegő vágytól

Ne kérdezd, milyen az idő odakinn, mert jeges

Itt köréd fonva oly meleg van, odakinn szeles

Paplan alól szemléld Kedves e vasárnapi világot

Mert én úgyis ezen boldogságtól mindjárt kiáltok

S akkor szavaim hívó hangjára oly édes az átok

Odakinn a felhők szertefutva már a Napot látod

 

Csak Neked ragyog, s melegít egyetlen sugarával

Aludj vissza még Édes, majd terelem szép szóval

Megkérem, ragyogja be arcodnak mindkét oldalát

S hagyja itt nekem, ennek a mesés álomnak fonalát

Én majd újraszövöm minden reggel csakis Érted

Amíg engeded, hogy reggeli szépségeddel Keljek

Most megcsókolom még selymesen puha arcodat

S ahogy látom, máris folytatod mézédes álmodat!

HA SZERETLEK...


Ha szeretlek, akkor hazugság,
Amit igaznak hittem én.
Hazugság a sírás, a bánat
S az összetörtnek hitt remény.
Hazugság akkor minden, minden,
Egy átálmodott kárhozat,
Amely még szebbé fogja tenni
Az eljövendő álmokat.

Ha szeretlek, akkor vergődve
A halált nem hívom soha,
Eltűröm még a szenvedést is,
Nem lesz az élet Golgotha.
Mikor álmomból fölébredtem,
A percet meg nem átkozom -
A lelkedhez kapcsolom lelkem
S mint régen, ismét álmodom.

Ha szeretlek... Ne adja Isten,
Hogy hazug legyen ez a hit!...
De mért?... Legyen hitvány hazugság,
Elég, hogy engem boldogít.
Ha úgy érzem, hogy most szeretlek,
Haljak meg most, ez üdv alatt, -
Többet ér egy hosszu életnél
Egy álmot nyujtó pillanat!...

Ady Endre
ez a kedvencem a kedvenc költőmtől..

szép... nagyon :) 

Radnóti: OKTÓBER, DÉLUTÁN

Mellettem alszik a tölgy alatt Fanni,
s mióta alszik, annyi makk hullt a fáról,
hogy minden jámbor lombbal veszekszem érte, -
mikor átkarolt, kérte, őrizzem pihenését.

De nap kacsintgat át fodrán a lombnak,
vad darazsak dudolnak körül haraggal.
És a lomb makkal felel és feleselget,
hulló makk makkot kerget, nem tud a fán maradni.

Fanni fölébred és álmos szeme kék,
keze oly szép, mint szentkép keze és gonddal
békít a lombbal, végigsimít a számon
s ujját ott tartja három harapós fogamon még,

hogy ne beszéljek. Így készül az új csend
és a csendből odafent sziszegve eső
hatnapos esső, mely elmossa a makkot
s mint fekete szallagot, úgy köti ránk a novembert.

Parancs János: Távolodóban

 

elindul
egy vékonyka sírás
befelé csörgedezik
egy virágcsokor imbolyog a kézben
egy fehér porcelán szárny remeg
az agyvelőbe hasít
hallok szárnycsattogást
szárnysuhogást
hogy ne feledjem
hogy soha el ne feledjem
a forró suttogást
a nyílvessző-ívelést
százszor megtörténve is
az egyszervoltat
hogy minden éjjel ízlelhessem
tőled elszakítva is
a páros játék bódulatát
a földrengés kegyelmét
az édes halál közelségét
a bőröd selymét és nyirkát
az öled bársonyát
a mézet a keserű bürköt a vért
mert nem volt elég
csontjaim parázslanak
csontjaim sajogva
sóvárogva emlékeznek
az esetlen mozdulatokra
a vonzódásra a riadalomra
lassú kortyokban nyelném
újra és újra drága lényed
mámorító közelséged
soha meg nem unnám
veled a létezés szégyenét
elviselni megtanulnám
de fogytán már időnk
otthonunk és vesztőhelyünk
ez a sivár kietlen terep
ne sírj te gyönyörűséges
ne fordítsd el a fejed
öleljük inkább át egymást
vacogva hideglelősen
ameddig csak lehet

most épp festek

vágott ecsettel

csak feketében

kéket és fehéret

most alig húzom

gyengéden, érzem

ez a te bőröd

most kékkel festem

véletlen túlhúzom

könnyes ronggyal

egyszerűen törlöm

igen lecsorgott

túlzásba estem

mohó voltam

sok kék lett

fehérrel engesztelem

most épp festek

hátadra neved

melledre képem...

magamra húzlak

annyira édes

egész sötét lett

érzem illatod

összegyűrsz megint

megér szenvedni

fülembe súgod

bőrömre írod

egész bíbor lett

kertek ágyása

rádfonom indám

tűzem fellobban

számon a szavak

bőrödre csókkal

írom azokat

egész felfordult

testek vihara

tengeri orkánnak

szirtjei állnak

habbal öleli

forrón simítja

pusztúlni semmi

együtt zuhannak

egész kisimult

tükrödbe nézek

magadat látom

megcserélt lelkem

benned létezem

élek tevelem

csendes hajnalon

meggyújtod a lángot

hajnali szellő elfújta

egykor

igen a parázs megmaradt, nem éget

a kazánnak ez a természete

a parázsból lángot hevít

füstje jelzi, hogy itt laknak

szívek háza

béke szigete, mezői

csendes kaptár, sok sok mézzel

nem is tudom mikor nézted

talán a tavasz újra

rákezdi