Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Van ott úthálózat, csak más mint amit eddig láttunk. Körsugarak helyett a kör kerületén vannak összekötve a tüzelőállások. A kör közepe táján pedig látszanak a kabinok helyei. Mindenesetre elhagyottnak tűnik, a gazda keresztül szántott rajta már a traktorjával. Talán ezt már leváltotta vhol egy S-300.
Ha tudsz időt szakítani, menj el Kecelre. Jelenleg ott van az egyetlen telepített PV kabin, ami alaposan teli van tápvonallal. Mozgás közben ugyan azt sem látod, de a tápvonalak útját, rögzítését és egyebeit megfigyelheted. Az a baj, hogy aki ezeket a képeket csinálta, nem gondolt a mi kérdéseinkre.
Sehogy. Nézd meg a képet a 750-ben. A kabinból, illetve egy átkapcsolóból kijön, eljut egy olyan csatlakozóig, ami némi forgást tesz lehetővé. (90 fok) Addig a tápvonal a rácsszerkezetbe mereven rögzítve van. A csatlakozó (lassú forgáspontok) után már magához az antennához van rögzítve mereven, tehát ott sem mozog, illetve az antennával együtt mozdul.
Ha nincs ilyen végzettséget, akkor nehéz is. A lényeg, hogy egy elektomágneses jelet el kell vezetned valahova. Vmi lehetetlen helyre. Ez pl. egy TV adás esetén egy koaxiális kábellel is megtehető. A lokátor technikában viszont vagy az üzemeltetési frekvencia, vagy (és) a továbbítandó teljesítmány miatt már csak az u.n. csőtápvonalak alkalmasak. Az elv ugyan az, mint a koax esetén. Ezek általában téglalap alakú "csövek". A belsejük polírozva van, és rézzel vagy arannyal bevonva. Jellemzően túlnyomás alatt vannak, hogy a környezeti behatást (párásodás) kizárják. A tápvonal geometriai méreteit a továbbitandó elektomágneses jel frekvenciája és rezgési módusa határozza meg.
De egy villamosmérnök biztosan többet tud.
(Bocsi, de már lassan 25 éve, hogy nem foglalkoztam az elmélettel.)
Nem tudom, akkor lenne-e lelkiereje fényképezni a pilótának, ha az az indítás ellene irányul. Szerintem nem. Akkor amit csak lehet, megtesz, leborít, és menekül a fenébe. Mert bár ezek a rakéták nem voltak mindenhatók, de meglógni nem volt olyan egyszerű előlük. Alsó kép. Szegény F-4
Ha Te MIG-et üzemeltettél, akkor biztosan akad olyan kolléga Kecskeméten, aki fedélzeti lokátort üzemeltet. Ott is ilyen tápvonal van, csak az a kisebb hullámhossz miatt kisebb méretű.
Persze, hogy nem találták. A vietnami mestere volt az álcázásnak. Nézd meg azt a képet, amit Te magad raktál fel. A PAA alig látszik ki a sok bokor alól. A repülőről meg mit kerestek? technikát. De csak növényzetet találtak. Nem véletlenül találták ki az Orange B-t. Ez a sok bokor csak akkor volt macerás, amikor vizes volt a növényzet, mert ezt a hullámhosszt félelmetesen csillapította a víz.
Azt is írták még, hogy a "könnyített" osztályok rakétáit terepszínűre festették, de ettől az elektronika a rakétában megfőtt, és leromlott a megbízhatóság.
Iván nem véletlenül gyártotta ezeket fehérre - ezüst színűre.
Na persze úgy könnyű, ha nem mindent viszek. Bár a szűk keresztmetszet akkor is a PAA kabin volt. Viszont a P-12 telepítése nem sokáig tartott, és anélkül a komplexum félig vak. Bár a vietnamitól kitelt egy pár érdekes dolog.
Hiszem, ha látom. Messziről jött ember azt mond, amit akar. Másrészt a PAA tetején kettővel kevesebb antenna, ennek megfelelően fele annyi tápvonal volt. Ott a bontás-telepítési normaidő is egy órával rövidebb volt. Másrészt nem elég elcsomagolni, hanem úgy kell elcsomagolni, hogy amikor odébb mentél, össze is tudd rakni. A telepítés után meg be is kellett ám üzemelni a dolgot.
Egyébként meg csak gyakorlás kérdése volt az egész. Mikor még nálunk is csak Dvinák voltak, akkor még lépten - nyomon gyakorolták a települést. Akkor a normaidő alatt jóval, - 40 perc - is megcsinálták. De a beüzemeléssel együtt.
Én a PV-t összesen ha tízszer telepítettem, de ezért is el kellett mennem mindenhova, ahol valakik csinálták. Az én időmben már nem volt annyira divat ez az áttelepülősdi. Igaz ilyen kevés gyakorlással is meg tudtam csinálni a normaidőn belül.
Mindenesetre volt olyan is, hogy három nap alatt tudtam megcsinálni, de akkor extrém körülmények voltak.
A telepítési normaidő 2,5, a menetkésszé tétel ideje 3,5 óra volt. A fő különbség azért volt, mert a csőtápvonalakat bontás után óvatosan el kellett pakolni a szállítókocsin a saját ládájukba, és ez elég macerás volt. A tápvonal szögletes keresztmetszetű, vörösréz falú cső volt, amiben a villany az adóberendezéstől az antennáig eljutott. Ez a lokátor olyan magas frekvencián dolgozott, (3 - 5 cm) hogy ott a villany már nem vezetékben folyt, hanem elektromágneses tér formájában tápvonalban terjedt. Erre kellettek a tápvonalak, amik elég sérülékenyek voltak, tehát nagyon vigyázni kellett rájuk. Ráadásul merevek voltak, tehát a fixen álló kabinból valahogyan el kellett vezetni az antennákhoz, amik meg a kabinhoz képest mozogtak (le - fel) Úgy csinálták meg, hogy a kabinból kijövő tápvonal egy átkapcsolóba jutott, ami képes volt egyik irányba az antennához, illetve egy műterheléshez kapcsolni az energiát. Innen indultunk. (1) A tápvonaldarabokat - görbe, egy két méteres darabok voltak - be kellett játszani a rácsszerkezet belsejébe, ahol a lassú forgáspontok voltak. Ezek négyen - a tápvonal elforgatását lehetővé tevő elemek voltak, de sajnos a képen nem látszanak, mert az antenna takarja a helyüket. (2) Innen már mereven rögzítve ment minden antennára egy - egy tápvonal, amik a képen látszanak is. (3, 4, 5)
Lehet, hogy félreérthető voltam, de nem csak az 1. az indulási pont, mindegyik antennának megvolt a sajátja, de csak ez az egy látszik valamennyire.
Tehát a telepítésnek az egyik nehezebb eleme volt az, hogy a tápvonalakat úgy kellett bejátszani, hogy ne sérüljenek.
A nagy darab vasakkal nem volt különösebb gond, mert azt kötélen vezettük a helyére, meg nem is voltak nagyon nehezek. Jó darukezelővel egyszerű volt. Jó darus meg mindig akadt. Én mindig úgy vizsgáztattam a darust, hogy a 3,5 tonnás próbasúllyal kellett becsuknia egy gyufásdobozt úgy, hogy ne roppantsa össze. Nehezítésnek ott volt a gyufásdoboz alatt a karórája is. Ha valami még nem tiszta, kérdezz.
Volt hozzá egy daru - az én időmben URAL-8T 210A - meg néhány katona. A technikus általában a kabin tetején ugrált, és szerelte össze az antennarendszer elemeit. Volt mellette egy katona, aki madzagon húzgálta fel azokat a dolgokat, (pl. tápvonaldarabok) amiket nem lehetett dobálni. Volt egy főkezelő, (tiszthelyettes) aki lent irányította az antennáskocsikat, és az antennákat ő erősítette fel a darukötélre (speciális kötélzete volt). Néhány katona meg a nagyobb antennaelemeket vezetgette kötélen. Általában kézi munka folyt.
A kabin a II. Vh. korabeli orosz 100-as légvédelmi ágyú talpán volt. Az elején ezeket is ugyanúgy le lehetett ültetni, amint az ágyút, a Volhové már nem volt ilyen.
Egyébként az egész kabin telepítve 14 tonna volt, menetkészen (antennák nélkül) 10,5 tonna. Legnehezebb volt az a rácsszerkezet, ami az antennákat tartotta. Azokban az irdatlan nagy antennákban többnyire levegő volt.
