Jogos kérdés, de mondjuk az Andreae írásai utániak közül azokat, amik a 3 manifesztummal, a Turris Babellel, a Christianopolisszal és a Theca Gladii Spiritussal foglalkoznak.
A Yates-könyvet honnan lehetne megszerezni? Van könyvtárban? (Ismerem, de még nem jutottam el odáig, megrendelni meg nem akarom)
De ezek a könyvek a történeti rózsakeresztesekről szólnak, nem e topik témájáról.
Engem érdekel az egész, az eredeti meg amit abból torzítottak, az is. Idáig igyekeztem a lehető legkevesebbet megtudni a konkrét rózsakeresztes tanításról; jobb lenne az eredeti eszmékhez hűbb forrásokra támaszkodva kezdeni, mint fordítva.
Én tudom Neked ajánlani Frances Yates alapművét (The rosicrucian enlightenment), valamint van ennek egy hasonló című emlékkötete is, amelyben Yates hívei és követői írtak ugyanerről a témáról. Remek könyvet írt Elias Ashmole is The golden builders - Alchemists, rosicrucians, first freemasons címmel. Az egész hermetikus-ezoterikus történetiséget veszi górcső alá Mainly P. Hall The secret teachings of all ages and countries című enciklopédiája.
De ezek a könyvek a történeti rózsakeresztesekről szólnak, nem e topik témájáról. A történeti rózsakeresztesek egy zárt, beavatási társaság voltak, e topikban viszont a rózsakeresztesség mai, New Age-s light kiadásáról folyik a diskurzus, amely mindössze a nevében kötődik az eredeti testvériséghez.
.......azoknak, akiknek nem fert a fejebe, hogy hogyan gondolta Arkhimedesz egy pontbol kiforditani a Földet sarkaibol ;)
A "Föld" evilag, a pont meg, amivel evilagot kilehet mozditani: BENNÜNK VAN. Miket nem mondott, pedig ö nem volt gnosztikus-hermetikus, mint Püthagorasz :)
Ja, ez a "titkos tanitas" gnosztikus felfogas (a Kabbala Eletfaja is a csakrarendszert jelkepezi). Az apokrifokban is a Paradicsom közepen allo "jo-rossz tudasanak faja" az Embert jelenti.
"A szívről ezt írta: „Legmagasabb nézetünk a szív - ez az igazi ember… A szívből is kettő van… A szellemi szív az űr, amely mindent tartalmaz, és mindent átfog. Őt azonban semmi sem foglalhatja magába.” Skovoroda számára különösen fontos, hogy ne önmagukon kívül keressük Istent, hanem belső lényegünkként a saját szívünkben tapasztaljuk meg Isten ránk vonatkozó gondolatait.
Amint a külső lény belső lénnyé változik, megismerjük Isten és a lét lényegét. Skovoroda hangsúlyozza, hogy a belső ember nem elvont eszme, hanem az új ember, amellyé a régi átváltozott. Ezt az új embert mindannyiunknak meg kell szabadítani, mert mindannyiunkban létezik."
Forrás: "A világ üldözött, de nem sikerült foglyul ejtenie" - Pentagram folyóirat, 2004/2.
„Nem szeretem az olyan életet, amely halállal végződik”
--- kiáltott fel egyszer Skovoroda és hozzátette: „Mindennapi 'életünk' maga a halál”. Lelke kereste az átalakulást, és az átalakulás megtapasztalása új erőt adott neki. „Hagyd el a fizikai rothadást, és lépj át a földről a mennybe, e mulandó világból az eredeti világba. […] Nincs szükségem a látható napra, egy jobb naphoz térek. […] Ő tesz teljessé, és Ő táplál engem, a legbensőmet, szívem végtelen mélységét! Te, legkedvesebb részem! Te vagy a titkom, míg minden testi árnyék és lepel csupán.”
Mindennapi vegetatív létezésünk során nem birtokoljuk „teljes” lényünket. Csak „álmunk” van az igazi emberről. Mélyen belül ott van „Isten birodalma” és a „gonosz birodalma”. „E két birodalom - ahogy Skovoroda írta -, örök harcot okoz mindenkiben”. Megadhatjuk magunkat akár az isteni szeretetnek, akár az isteni haragnak. Ami valóban „igaz”, az „kizárólag Krisztusban” nyilvánul meg az emberi szellem számára, abban a misztikus létben, amely a Krisztusban való élet révén születik meg."
"Skovoroda felismerte, hogy a jó és a rossz fogalma kiegészíti egymást. „E két fél egy egészet alkot; az Úr teremtette az életet és a halált, a jót és a rosszat, a szegénységet és a gazdagságot, s egységbe olvasztotta őket.”
Ahhoz, hogy a „megváltás ereje” megnyilvánulhasson a gonosz világában, el kell engednünk, és a szellem által le kell győznünk a dialektika hatalmát. Ez az átalakulás ösvénye: „Engedd, hogy az Isteni Igazság felvillanhasson az igaztalanból, és örök nézete kibontakozhasson mélyéből. Aki kitart ebben, az megszabadul a tapasztalati élettől és így rálép az átalakulás ösvényére.”
"Az önismeret a létezés két „szintjét” nyitja meg bennünk, felfedvén a fizikai és a gondolati élet mögött rejlő szellemi életet is. Ezért az önismeret a bölcsesség kezdete. „Ha mindenekelőtt nem mértük fel önmagunkat, mi hasznunk származhatna abból, hogy e mértéket a többi teremtményre alkalmazzuk? Minden tudomány magva bennünk van elrejtve. Ott van titkának forrása.”
„Tudom, hogy testem az örök terven alapszik. Csak a fizikai testet látjuk, a szellemi testet nem. Ismerni önmagunkat és megérteni Istent, egy és ugyanaz.
Aki valóban ismeri önmagát, ugyanezzel a tekintettel megismeri Krisztust is.”
Vesd össze Eckhart Mester: "Az a szem, amivel én nézem Istent, ugyanaz, mint amivel ő néz engem."
"Belső és külső élete vezette Skovorodát arra a felismerésre, hogy „az egész világ alszik”, és hogy ez az álom gyötri a világot. Dalaiban sok utalást találunk arra a rejtett életre, amelyet csak megtapasztalni lehet. Érezte az ismeretlen bánatot, és az ismeretlen könnyeket maga körül a világban.
„Ez a világ vonzónak tűnik, de nyughatatlan férget rejt szívében. Ó világ, nevetést mutatsz, de belül titokban zokogsz.”
Nagyon klassz ez az írás: hihetetlen, milyen szellemi-lelki erő dolgozott az oroszokban több Pentagramban is kiváló részek vannak erről. Dosztijevszkij már klasszikusnak számít ebben (sokfele idézik) pl. ezt a Karamazovokból: "Ha Jézus ma eljönne, ti ugyanúgy megfeszítenétek."
Bennem Skovoroda ukrán bölcs, misztikus (18.szd.) maradt meg nagyon:
"Írjátok fel a síromra, hogy a világ üldözött, de nem sikerült foglyul ejtenie.” Másnap Skovorodát holtan találták szobájában. Keze keresztben feküdt mellén, feje pedig művei kéziratain nyugodott. Halála után száz évvel végül megjelentek művei. Életét legendák övezték, művét Lev Tolsztoj, és korának más gondolkodói is nagyra becsülték. Néhány évvel ezelőtt róla nevezték el Ukrajna egyik országrészének fővárosában, Harkovban az egyetemet."
Egy melegszívű, tisztán gnosztikus képe rajzolódik ki, ahogyan batyujával útrakel, mint anno Rózsakereszt Krisztián:
"1765-ben Skovoroda felhagyott a tanítással, majd vándorolni kezdett, és élete végéig már nem is volt állandó lakhelye. „Mi az élet?”- írta. „Egy ópiumtól elkábult török álma, egy rettenetes álom, mely megfájdítja a fejet, és érzéketlenné teszi a szívet. Mi hát az élet? Zarándoklat: útnak eredünk anélkül, hogy tudnánk hová megyünk és miért.” Skovoroda szinte csavargóként indult zarándokútjára. Batyujában egy hébernyelvű Biblián kívül csupán egy fuvolát és egy sétapálcát vitt. Sok barátja volt, és gyakran hosszan elidőzött némelyiknél, majd váratlanul ismét búcsút vett tőlük. A piacokon és a szegények házainál énekelt, mesét mondott és előadásokat tartott barátainak. Sok időt szentelt imádkozásra. Úgy járta útját, mintha egy láthatatlan kéz vezérelte volna."
....E nagy keresők által elhintett vetés szerte a világon számtalan szívben sarjadt ki. A lélekmegszabadítás folyamata azonban ma még sokak számára valószerűtlen dolog. Ám a mesterséges határok és a sokáig gondosan őrzött hagyományok el fognak tűnni, és az emberek ismét ráéreznek majd saját benső világukra. Lelkük legtisztább és legmélyebb vágyakozásának ezüst ekéjével aztán saját lényük rejtett kincse után fognak kutatni." http://lectorium.hu/pentagram/cikk/950
.....Mindazoknak, akik az eljövendő szellem-embert keresik, világítótoronyként magasodik az ukrán misztikus, Grigorij Szavics Skovoroda alakja, akit az ukránok „a mi Püthagoraszunknak” neveztek. Felülmúlhatatlan tanúságot tett a benne megszületett új emberről. „Az életfa testünk kellős közepén található” - mondta. Az igazi ember „a bennünk lévő szív”, az újraéledt szellemi szív. Skovoroda egyik dédunokája, a szimbolizmus megalapítója, Vlagyimir Szergejevics Szolovjev (1853-1900) a XIX. századi Oroszország legnagyobb gondolkodója és filozófusa lesz. Szeme előtt „az istenivé vált emberiség tökéletes eszméje, mint közös tevékenységének legmagasztosabb célja” lebeg. Szolovjev „az ember szelleméből és szívéből történő belső átalakulásra” törekszik. A XX. században pedig Antarova, a művésznő tesz tanúságot „az örökkévalóság erejéről, mely a saját szívünkben zeng”.
A Pentagram jelenlegi és következő számában Lev Nyikolajevics Tolsztoj (1828-1910) és Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij (1821-1881) írók, valamint Nyikoláj Bergyajev (1874-1948) filozófus titáni küzdelméről is szeretnénk beszámolni. Bergyajev megkísérli összefoglalni, hogy mi is a szabadság, melyet a bennünk lévő szellemi elvként azonosít. Dosztojevszkij regényében, A Karamazov testvérekben a főinkvizítor ezt veti Jézus szemére: „Magadhoz ragadhattad volna… a császár kardját. Miért utasítottad vissza ezt az utolsó lehetőséget? Megtagadtad a neked felajánlott egyetlen hatékony jelet, a földi kenyér jelét, amellyel mindenkit arra kényszeríthettél volna, hogy ellenvetés nélkül imádjon téged; visszautasítottad a szabadság és a mennyei kenyér kedvéért!”......
....Mindannyiónkban benne rejlik a Föld szellemi középpontjával megegyező isteni-szellemi elv - saját belső kincsét azonban mindenkinek magának kell megemelnie. Ezt senki, még a legerősebb sem tudja megtenni helyette. Ehhez pedig ezüst ekére van szükség: a belső küzdelem tüzében megtisztult lélekre. Nagy filozófusok, írók, költők, Kelet-Európa művészei, misztikusai és gnosztikusai keresték ezt az utat, és műveikben ékesszóló tanújelét adták tapasztalataiknak. Így váltak sokak számára útmutatóvá. Mindig arról van szó, hogy kiássuk a szívben rejlő szellemi kincset, elhatoljunk hozzá az érzelmek „Vörös tengerén” át........
"Egy másik mondában a király, lovagjai kíséretében találkozik Mikoéla Szeljányinovicsijjal, amint ezüst ekével szántja a földjét. Az ekét csupán egy aprócska ló húzza, azonban egyetlen lovag sem képes megemelni. Erre Mikoéla félkézzel megragadva a fa alá viszi.
A Föld súlypontját keresni, a földet ezüst ekével megművelni - ezek Kelet-Európa ősi múltjának mitikus jelképei. Mint szinte minden mítoszban, bennük is felszólítás és ígéret rejlik. Mikoéla Szeljányinovicsij, a parasztember az ígéret megtestesülése - életre kel benne a Föld szellemi középpontja. Mikoéla ezt tudatosan hordozza magával, és hagyja, hogy átalakuljon általa, és eggyé váljon a szent Földdel.....
Sziasztok! Nekem is idézgetős kedvem van. Az alábbi cikk érdekessége, hogy az orosz hermetikusok, gnosztikusok, (vannak ott komoly lelkek: Sesztov, Bergyajev, stb.) mesék KINCSEIRŐL szól. Nagyon megérintett.
"KIÁSNI A KINCSET
Egy régi orosz monda történetében így kiált fel Szvjatogor, az óriástermetű hős: „Ha megtalálnám a Föld súlypontját, gyűrűt erősítenék az égre, és egy lánccal közelebb húznám egymáshoz az eget és a földet, és hidat vernék közöttük.” Hamarosan találkozik egy vándorral, aki zsákocskát visz a hátán. A vándor így szól: „Dicső Szvjatogor, Ön oly roppant erős, segítene cipelni a terhemet?” Szvjatogor leszáll a lováról, hogy megragadja a kis zsákot, de nem tudja megemelni. Végül így kiált fel: „Mi van ebben, és ki vagy te?” A vándor azt válaszolja: „Parasztember vagyok, a nevem Mikoéla Szeljányinovicsij. A tarisznyában pedig a Föld súlypontja van.” Majd szenvtelenül felveszi a zsákját, és továbbmegy."
"Egyet értek azzal, hogy saját mikrokozmoszunk megváltásán túl és azáltal kisebb-nagyobb közösségeinkért is élünk-halunk. Fontosnak érzem, hogy magyarok vagyunk, és dolgunk van ezzel. Az az érzésem, hogy ezzel a legtöbben itt egyetértenek, és a valódi kérdés a HOGYAN.
Erről olyan képem van, hogy mindenkinek más ugyan az útja, de van igaz és hamis út, és az igazi utat arról lehet felismerni, hogy belülről kifelé vezet. A saját egyéni élet-halál kérdések megoldása vezet a nagyobb rendszerekben betöltendő feladataink felé. A föld szív-csakráját az szolgálhatja, aki a sajátját már megszabadította. Népének az adhat, akinek van mit. Aki önnön legmélyebb forrásából merít, az adhat a családjának, aki a családját képes szolgálni, az adhat a népének, aki a népét képes szolgálni, az adhat az egész világnak, és a megváltás paradoxona, hogy csak az juthat el önnön forrásához, aki vágyik a határtalan szeretetre, ami miatt vágyik az egész mindenséget szolgálni, és ezért a világot, és népét, és családját és saját mikrokozmoszát.
Mindez egymásban van, nem időrendi sorrendben, vagy lineáris, ok-okozati kapcsolatban. Egyszerre valósulhat csak minden szint, de a lépések belülről kifelé haladnak. Üdv, Zoli
("Gnosztikus üznenetek a magyar néphagyományban" topik)
Ezek után én is elgondolkodtam :) Nekem a kettes hernyó sokkal szimpatikusabb, tele van kételyekkel és kérdésekkel, a másik pedig bölcselkedésekkel bombázza, amibôl a gyakorlat egy picit se jön le, bár ez nem jelenti azt, hogy ô nem éli azt, amit mond, csak azt jelenti, hogy semmit sem tud segíteni a másiknak.
A másik, amire gondoltam, hogy mindkettôbôl pillangó lesz, de az egyes hernyó semmire nem vágyik, mert TUDJA, hogy majd az lesz, ezért nem szenved. Vagyis úgy is lehet olvasni, hogy hiába vagy elégedetlen és vágyakkal teli, ugyanoda jutsz, mint ahová az, akinek minden jó úgy, ahogy van, csak te még szenvedsz is közben :))))))
:))Aranyos sztori. Gondolkodtam ezeken a bölcs hernyokon..... Az lehet a poen, h. az egyik csak dumal, elmeletieskedik, a masik meg megvalositja. De melyik melyik? .....
Sziasztok ! Nevem dakota egy ír áldással köszönök be:
Egy ősi ír áldás
Áldott legyen a fény, mely Rád világít és a fény, mely Benned van. Az áldott napfény sugározzon be Téged és melegítse fel szívedet míg úgy nem lobog, mint a kandalló tüze. Így minden idegen jöhet melegedni Hozzád – és barátod is… Sugározzák két szemedből a fény, mint az ablakba állított gyertyák fénye, mely a viharban vándorlókat hívogatja. Áldott legyen a Rád hulló lágy, édes eső, hulljanak lelkedbe a cseppek és csalogassák ki a kis virágokat, hogy illatukkal megteljék a levegő… De legyen áldott a vihar is, és rázza meg a lelkedet, hogy fényesre és tisztára mossa, és sok kis tavacskát hagyjon benne, amelyekben megcsillan az ég kékje, és időnként egy-egy csillag. Legyen áldott a föld, az egész kerek föld, hogy mindenütt kedvesen fogadjon, bármerre vezessen is utad… Legyen a föld puha, amikor a nap terhétől fáradtan lepihensz, és legyen könnyű, amikor majd kinn fekszel alatta. Olyan könnyen terüljön el fölötted, hogy lelked kiröppenhessen és szállhasson fölfelé és elérje útja végén az Istent!” Szeretettel László
Hernyó I. – Szeretnék pillangó lenni! Hernyó II. – Miért? Hisz pillangó vagy. Hernyó I. – Én pillangó? Ezzel a vastag, ráncos és szőrös testemmel? Hernyó II. – Amire vágysz, attól elválasztod magad. Miért ne lennél pillangó? Hernyó I. – Jó, akkor pillangó vagyok….de ez így mégse az igazi, én szeretnék repülni. Hernyó II. – Tudsz repülni. Hernyó I. – Ne viccelj, nyálkás csíkot húzok magam után, amerre csak kúszok-mászok. Hernyó II. – A tested káprázat. Ha megszabadulsz a káprázattól, bárhol lehetsz, és még szárnyak se kellenek hozzá. Hernyó I. – Hogyan szabadulok meg a káprázattól? Hernyó II. – Ne válaszd el magad semmitől. Minden egy. Hernyó I. – Már megbocsáss, de az nem mindegy, hogy hernyó vagyok vagy pillangó, vagy mindkettő egyszerre. Hernyó II. – Te egyik se vagy. Te te vagy. Hernyó I. – Ez izgalmas téma, de én repülni szeretnék. Hernyó II. – Vannak módszerek a levitációra, azonban nem ajánlom. Hernyó I. – Valóban többre vágyom, mint a szőrős testemet a föld fölé emelni. Át akarok alakulni. Pillangóvá akarok változni. Hernyó II. – Miért? Hernyó I. – Úgy érzem erre rendeltettem. Azt hallottam, hogy ha a hernyó bebábozódik, pillangóként születik újjá. Hernyó II. – Miért kéne bebábozódni ahhoz, hogy azzá légy, aki vagy? Hernyó I. – Azért, hogy a hernyó áldozatával a bennem a pillangó kibontakozhasson. Hernyó II. – Szép kép. Tetszik, hogy se a hernyó, se a pillangó nem te vagy. Mégis csak kép. Hernyó I. – Valóság lesz, ha megvalósítom. Hernyó II. – A valóság mindig valóság és nem rajtad múlik, hogy valóság legyen. Hernyó I. – Jó akkor hagyom megvalósulni. Hernyó II. – A valóságot semmi se akadályozza, nincs szüksége arra hogy hagyjad Őt. Hernyó I. – Akkor te miért mondod ezt nekem? Valami célod csak van vele. Hernyó II. – Nekem nincs célom ezzel. Azért beszélgetük, mert jól összejöttünk ezen a borókalevélen. Hernyó I. – Beszélgethetnénk az időjárásról is. Neked mindegy? Hernyó II. – Igen. Hernyó I. – Én szívesebben beszélgetek a repülésről. Hernyó II. – Ha nem ragaszkodnál a repüléshez, éppolyan jó lenne az időjárásról beszélgetnünk. Hernyó I. – Uncsi vagy. Hernyó II. – Te tartasz annak. Hernyó I. – Nem személyes. Bölcs hernyónak tartanak és gondoltam megkérdezem, tudsz-e segíteni. Én végtelen szabadságra, határtalan boldogságra vágyok. Ahhoz képest, hogy most nem érzem magam annak, valaminek történnie kell, hogy ez bekövetkezzen. Ha csak a gondolkodásomon kell változtatni, hát annak a módjára vagyok kíváncsi, ha másnak, akkor arra. Hernyó II. – Erről beszélgetünk. Hernyó I. – Te végtelenül szabad és boldog vagy? Hernyó II. – Igen. Hernyó I. – Nem félsz, ha jönnek a madarak? Hernyó II. – Nem. Hernyó I. – Valaminek történnie kellett veled, hogy te nem félsz, amikor a többiek félnek. Hernyó II. – Rájöttem, hogy mindennel egy vagyok. Én vagyok a madár is, aki egyszer lecsap e hernyóra, akivel most beszélgetsz. Miért félnék tőle? Hernyó I. – Azért, mert fáj. Hernyó II. – Nem fáj. Neked fáj most? Ha nem, miért gondolsz a fájdalomra, ami a jövőben érhet? Hernyó I. – Azért, mert elképzeltem, hogy mindennel egy vagyok. Az olyan hernyókkal is, akiknek ketté harapják a testét és ez fáj nekik. Hernyó II. – Minden kép káprázat. Hernyó I. – Jó, akkor csak azzal vagyok azonos, ami végtelenül szabad és boldog, a többi pedig csak káprázat. De mikor fogom így megtapasztalni a szárnyalás örömét? Tudod mit? Nem is közönséges pillangó szeretnék lenni, hanem halhatatlan. Szép szivárványszínű és aranyporos szárnyakkal. Hernyó II. – Ez is kép. Hernyó I. – Gondoltam. De azt reméltem, hogy megalkudhatunk a csillámpor elhagyásában és a halhatatlanság marad. Hernyó II. – Reménytelen eset vagy. Hernyó I. – Én is így látom, és ezt tarthatatlannak tartom. El is megyek szunyálni. Tudod mit? Fúj a szél és fázom. Én most jól bebázódok, és egyszerűen hagyom ezt az egészet. Az biztos, hogy a bábból pillangó lesz, az meg majd kiderül, hogy nekem mi közöm van hozzá. Jól itt hagyok mindent. Magamat is. Csao! Hernyó II. – Mit hagysz itt és ki hagy itt bármit? Hernyó I. – Csend Hernyó II. – Ezzel már beszélgetni se lehet. Teljesen betokosodott. Hahó?! Hernyó I. – Csend. Hernyó II. – Csend. Pillangó I. – Hurrá repülök! "
