Szürkület hosszabb - hááát csak arra gondolok, hogy minap itt Budapesten milyen felhős volt az ég, aztán már 4kor nyomtuk fel a lámpát az irodában.
Az a vicces a télben, hogy a nyárral ellentétben nincs sok átmenet a világosság és a sötétség között, hanem lemegy a nap, két sóhajtás és már olyan sötét van, mint a szurok.
Téli erdőben a szürkület meg kb egyenlő öreg este.
Tudod én kőkemény tapasztalatot szereztem a napnyugta kontra kéktúra probléma terén.
Idén asszem februárban vállaltam be egy Bodajk-Tés szakaszt.
Kiszámoltam, hogy mennyi időre lenne szükségem, hogy még napnyugta előtt Tésre érjek.
Igenám, de a MÁV balfszságával nem számoltam - röviden a két kocsiból álló elegynek csak az első kocsija indult a Déliből, én meg vagy harminc másik emberrel a második kocsiban erről semmit sem tudtunk, mert nem mondták be írták ki. Úgyhogy a szépen eltervezett hajnali hatos bodajki indulás helyett lett délelőtt 9 vagy 10, már nem emlékeszem pontosan, de ez a csúszás a végén kishíjján végzetes lett, mert a legnagyobb általam bírt tempóval menve is Kisgyónon elért a sötétség.
Mivel azelőtt ott sosem jártam, hát mondanom se kell, hogy úgy eltévedtem a sötét erdőben, hogy ihaj! Ha egy lesen nem lelek rá egy vadászra, akkor Bakonycsernyén fejeztem volna be Tés helyett. A kb háromnegyed-egy órás Kisgyón-Tés sétából lett három óra ne tudd meg milyen helyeken! Addigra már a vizem is elfogyott.
Jó bulinak nem mondanám a történteket, de hogy roppant tanulságos volt és végülis szép volt az erdő így is...
Amikor a buszon találkoztunk és Te Dzsível mentél Zircre, akkor mentem én bepótolni a tévelygésem Kisgyón és Tés között.
Mondjuk ti nem ismeretlen vidékre fogtok elvileg menni, hiszen jártatok már ott, mégis azt mondanám, hogy azért lelkiekben inkább a rosszabb verzióra tervezzetek, mert akkor legalább pozitív meglepetésben lesz részetek. ;)
Bár az is igaz, amit Mucsi mond:
"Kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg a kezelőorvosát, a gyógysz ---a f...m, csinálj, amit akarsz!" :DDD
A Zemplénben mi is alaposan megtapasztaltuk a K-i végek hatását a napnyugtára, kb. 20 perc volt az eltérés az otthoni DNY-i időhöz. Takart K-i horizont és felhős idő esetén ez persze több de akkor a szürkület hosszabb.
www.met.hu -n meg tudjátok nézni a napnyugta idejét. Azt tudnotok kell, hogy itt a budapesti idő látszik, Észak-Magyarország pár perccel korábban búcsúzik a naptól.
Ha szerencsétek van és napos lesz az idő, akkor napszállta után még kb 15 percig számolhattok világossal, ha borús az idő, akkor sajnos már 30-45 perccel naplemente előtt leoltják a lámpást.
Úgy tűnik, Hobo Bobo és szerénységem részvételével körvonalazódik egy kétnapos csereháti túra 2011. 11. 19-20-án. A fórum adta lehetőségekkel élve röviden felvázolnám a logisztikát, nem titkoltan további túratársak jelentkezésében bízva.
2011. november 19.
Rákóczi IC, indul 6.30-kor, a Keleti Pu-ról. Teljesárú, II. osztályú menetjegy + IC pótjegy = 4290 HUF. Érkezés Encsre 9.08-kor. Az 1. napi etap: Encs Abaújdevecser Fancsal Baktakék Abaújszolnok Nyésta Felsővadász Irota. Táv 28,76 km, szint 663 m. Szállás a Talentum vendégházban, komfortfokozattól függően 2500-2950 HUF. Reggeli és vacsora igényelhető (részletek a vendégház honlapján).
2011. november 20.
Viszonylag kora reggeli indulást tartok célszerűnek (legkésőbb 8.00). A 2 napi etap: Irota Rakacaszend Tornabarakony Bódvarákó Bódvaszilas. Táv 25,35 km, szint 508 m. Bódvaszilasról a 15.30-kor, esetleg a 17.30-kor (aznap ez az utolsó lehetőség) induló vonatra szállva 19.30-ra, esetleg 21.30-ra érnénk a Keletibe. Teljesárú, II. osztályú menetjegy + IC pótjegy = 4290 HUF.
Negatívum
A korai sötétedés, valamint a viszonylag hosszú szakaszok miatt különösen az első napon kénytelenek leszünk teljesítménytúra-tempót (4 km-h) diktálni, vagy a nap vége felé fejlámpázni. Tudom, hogy ez (nem a fejlámpa használata, hanem a rohanás) nehezen egyeztethető össze az OKT szellemiségével, de hadd mutassam be Nagy urat, aki a szükség. Az első nap ezért a felsővadászi Rákóczi-kastély megtekintése valószínűtlen, de a 2. napon ezért kellene a korai indulás a rakacaszendi és a tornabarakonyi templom megtekintése bele kell, hogy férjen. Kitérő a martonyi kolostorromhoz most sem lesz, a Rákóczi-barlangról pedig már szó se essék. :(
További részleteket e-mail-ben, elérhetőségeim 34216-nál.
A gyors válasz: még van ha jól emlékszem 600 (+100 bentragadt) gépelni való név az OKT-hoz. Azt befejezni lenne a leghasznosabb, mert akkor az egy igen komoly munkarészt lezárhatnék. A gépelés után kellene egy lektor.
Vagyis a már begépelt dolgokat még egyszer összeolvassa, átnézi. Ezt kb 1800-ig már megcsináltam a kapott anyagokkal, de erre most nem szabad, hogy legyen időm.
Ha volt lektorálás, akkor kellene még egy ember, aki az egész listát átnézi és egységesíti. Pl. hogy a számtalan verzióban felbukkanó egyesület nevek ugyanazok legyenek.
Nem tudom Tamás te mit hallottál, de én voltam Június végén és most szeptemberben is, mindkétszer nyitva volt -egyszer d.e, másodjára meg kora d.u jártam ott. S az üzemeltető hölgy mondta is, hogy kár, hogy szép időben is nagyon kevesen térnek be, pedig szombat esténként még zenés est is van náluk.
Szóval menjetek és legyetek a vendégjei, szívesen lát mindenkit!
Igen, tervezem a túrát, ha minden igaz, a héten megtörténik.
Hiányzik a Bódvaszilas - Felsővadász szakasz.
Még nem döntöttem el, hogy megpróbálom az egészet, vagy valahol megszakítom.
Rakacaszend megközelíthetetlen napközben, ráadásul onnan kb. 4 óra kell Felsővadászig.
Most ott tartok, hogy első nap utazás Bódvaszilasra, ott megszállok, és másnap korán indulok.
Megtettem már párszor az utat, de most ősz van, korán sötétedik, és vannak gondjaim.
A térdem rakoncátlankodik.
A pontos táv és szint adatok fontosak, hisz Bódvarákó és Tornabarakony között egyszer már megszívtam.
Nem mindegy, hogy 6,7 km (ez van a régi füzetben), vagy 8,6 km.
Ma a hivatalos táv 8,6 km, ennyi a tuhu-n is.
Első alkalommal volt időm, és akkor nem volt gond 2 km ide, vagy oda.
Amikor másodszor mentem, akkor kellett rohannom, hogy elérjem a vonatot.
Akkor nem volt gond, ma erre képteen lennék.
Ezért fontos a tervezés.
Cipelni sem szeretek, ha tuti a "tankolás" Rakacaszenden, akkor onnan 15 kilométert megteszek 1 - 1,5 liter folyadékkal, és némi kalóriával (csokoládé).
"KVTE - most hogy érzésem szerint a korábban indulatból belinkelt next step listád kb elkészült - gondolok itt arra, hogy ha jól emlékszem, amikor bedühödtél, leírtad, hogy"
Lemaradtam valamiről?
"Be kellene gépelni az eddigi teljesítőket"
Pár éve megjelent egy kiadványban az addig teljesítők neve, és a teljesítés éve, bár úgy tudom, az érintettek nem járultak hozzá.
Nem voltak abban a helyzetben.
A nyilvántartást az MTSZ vezeti, tudtommal arra nincs felhatalmazása, hogy nyilvánosságra hozza a neveket.
Kaptam finom "jelzést" (írásban), mikor a 4. jelvényt átvettem, hogy van egy honlap, ahol beírhatom, hogy teljesítettem, de nem tettem.
Nem is tervezem.
"Kellenének túraszakasz leírások"
Nem tudom, milyen leírások kellenének, személyes beszámolók, vagy az atlasz aktualizált szövege.
Esetleg más?
Azt hiszem sokkal hasznosabb lenne egy LINK gyűjtemény.
Igen sok, remek honlap van, képekkel.
Sajnos most nincs erre időm, de gyűjtöm az információkat.
Nem rossz a porpáci vasútállomás, de minek letérni, ha Bögötön egy nyilvános pecsét kihelyezésével is meg lehetne oldani problémát? Tömördön úgyis két láda van - a változatosság kedvéért most lehetne azt csinálni, hogy nem a pecsétet lopjuk el, hanem a ládáját és áthozzuk Bögöre, mondjuk az ABC elé valamelyik fára, vagy villanyoszlopra?
Az a bizonyos fél egyes érkezés én voltam majdnem, én ugyanis délután kettőkor voltam Bögötön... még szerencse, hogy most életemben először kocsival mentem kéktúrázni. Úgy értem a kocsit Sárváron hagytam (jó duma mi? :D ), aztán mikor Kőszegen befejeztem az e hónapra kiszabott szent evangéliumot, visszamentem Sárvárra és onnan visszakocsikáztam Bögötre a hiányzó pecsétért - öregbítve ezzel a kocsival kéktúrázó és még pecsételő túrista városi legendáját.
A bakonykúti kocsma bezárásának hírforrása egyébként fórumtársunk Garofano.
KVTE - most hogy érzésem szerint a korábban indulatból belinkelt next step listád kb elkészült - gondolok itt arra, hogy ha jól emlékszem, amikor bedühödtél, leírtad, hogy
Be kellene gépelni az eddigi teljesítőket ez vajon kész vagy még kellene segítség?
Kellenének fényképek a pecsételőhelyekről ez úgy néz ki kész van
Kellenének túraszakasz leírások ez folyamatban van.
Van-e még valami, amiben segíteni tudnánk?
Nyitvatartásokról fénykép, ahogy alább leírtad és még?
Bögötön mi is várakoztunk egy ideig (talán fél órát) a pecsétre, igy aztán Szelesténél elkapott az eső (2007-ben történt). [Bocs a nosztalgiázásért, ha sok, állitsatok le.] De mi lett volna, ha fél 1-kor érünk oda???
Legutóbb én Porpác vasútállomáson szakítottam meg a túrát, ott kaptam PORPÁC feliratú bélyegzőt.
Tűrhető a lenyomat.
Olyan, mint a VÁroslőd-Kislőd.
Azt hiszem kéne ide hivatalos bélyegző, hisz a forgalmas vasúti elágazás miatt itt mindig van szolgálat, és nem hiszem, hogy valaki Bögötön szakítja meg a túrát.
Bakonykútiban a kocsma sorsa kérdéses, lévén hogy Angéla becsődölt és elhagyta a falut.
Bögötön a kocsmára sehol nincs kirakva a nyitvatartás - erre most hétvégén rá is futottam. Szünetet 12.00tól 16.00 tart a tulajdonos. Ha valaki ekkor ér a faluba ráadásul szombaton-vasárnapon, akkor nem fog pecsétet találni, mert az ABC is zárva van hétvégén 12.00 után.