Keresés

Részletes keresés

Güsziológus Creative Commons License 2011.11.11 0 0 34348

Nekem nem volt GPS-em, és nobilom se.

Igaz, még nem jeleztem a szervezőknek, hogy teljesítettem, de minden szakaszról készült beszámoló, a pecsétek is rendben vannak, és a pontokon a betűket is megtaláltam.

Mindez jó rég volt.

 

Vakond is megcsinálta.

 

Sajnos, intenzív a gazdálkodás (fakitermelés) arrafelé, lopják is a fát rendesen, na és az útvonalon sem járnak sokan.

 

Egy szalaszt tegnap is érintettem, az akkori tapasztalataim alapján találtam meg a kéket Irota előtt.

Régen a kék és a piros együtt ment, és egy jellegzetes helyen váltak el útjaik.

A hely most is megvan, tábla is hirdeti, hogy merre járunk, új jelzések is vannak.

Majd írok részletesebben is.

 

Vannak kritikus szakaszok, az biztos.

Több is van.

Én napos időt választanék, hogy lássam, merre van észak.

 

Nagyobb gond a közlekedés.

Keresztéte a kézenfekvő település a túra mgszakításához, de oda nem járnak menetrend szerinti buszok.

 

Aki szereti a kalandot, az vágjon bele!

Előzmény: hörpölin (34346)
kalorobi Creative Commons License 2011.11.11 0 0 34347

A Cserehát túristaútvonalain GPS nélkül mi úgy tájékozódtunk, hogy a Google térképből kinyomtattuk a vonatkozó részeket (heyjoe oldalárol, mert ott fel volt vezetve a kék). A jelleghatárok, földutak alapján kválóan lehet tájékozódni.

Előzmény: hörpölin (34346)
hörpölin Creative Commons License 2011.11.11 0 0 34346

Hát, én inkább ezt tenném be ide az idézett honlapról:

 

"A jelzések és utak rossz állapota miatt, felhívom mindenki figyelmét, hogy a "Cserehát turistája" mozgalom teljesítésébe csak azok vágjanak bele, akik kellő elszántságot éreznek magukban és legalább egy jó GPS-sel is fel vannak vértezve!"

 

Ugyanis az általad idézett mondatból nem derül ki, hogy milyen problémáktól szeretnének megóvni bennünket a szervezők! ;-)

Előzmény: HEV (34345)
HEV Creative Commons License 2011.11.10 0 0 34345

Vadregényes túramozgalom lehet, ha a gazdája ezt írja:

 

Megkértem a honlapunk kezelőjét, jelezze valahogyan, hogy egyelőre ne vágjon bele senki a túramozgalom teljesítésébe. Végignézzük, tudnánk-e annyit javítani, hogy teljesíthető legyen az út, vagy véglegesen meg kell szüntetnünk ezt a túramozgalmat.

Előzmény: Törölt nick (34344)
Törölt nick Creative Commons License 2011.11.10 0 0 34344

Tervezett csereháti túránk apropóján bámészkodtam kicsit a neten,hallottam már a "Cserehát Turistája" túramozgalomról -sőt az előző kéktúrás füzetemben van is ilyen igazolópecsétem is Felsővadászról- és most utánanéztem kicsit a hivatalos honlapon ennek a túrának.

Egészen jó kis oldal, és ami a teljesítőkat illeti (jelenleg 110 van) meglepődtem.Sok még számomra is ismerős név van a listán,többen topiktársak!

Lehet hogy ezt a túramozgalmat is érdemes lenne felvenni a bakancslistára?

http://www.mvsc.ini.hu/

Múzsla Creative Commons License 2011.11.10 0 0 34343

A felsőpetényi nyitvatartást is megtelefonálták, íme:

Minden nap 7-22.

Előzmény: Múzsla (34337)
Törölt nick Creative Commons License 2011.11.09 0 0 34342

Kezd érdekes lenni hogy mindenről van képem!:-)

Fiam 2008-ban Kesztölc felett a Kétágú hegy alatt:

akkor még kisebb volt a teljesítőképessége...:-)

Előzmény: jázminapja (34339)
jázminapja Creative Commons License 2011.11.09 0 0 34341

De tudod!:)

Előzmény: Múzsla (34340)
Múzsla Creative Commons License 2011.11.09 0 0 34340

Nem tudom, de például készülhetett a kép Kesztölc felett is.

Előzmény: jázminapja (34339)
jázminapja Creative Commons License 2011.11.09 0 0 34339

Merre jártunk?

 

Güsziológus Creative Commons License 2011.11.09 0 0 34338

Köszi a választ:-)

 

Nem voltam itthon tegnap, és most sem maradok sokáig, indul a vonat.

Holnap lesz a túra, az előjelek bíztatóak, most már csak menni kell.

 

"Mi is reméljük hogy jól van és teljesíti nagy álmát az 5.-et..."

Bocs, de ez nem teljesen pontos megfogalmazás.

Nem az a lényeg, hogy 5 legyen, hanem az, hogy az 5. teljesítés megtörténjen 2011-ben.

 

Még nem merem kijelenteni, bár úgy néz ki, marad a szép idő.

Szóval, ha összeáll a terv, és nem irreális a maradék 200 kilométer, akkor írok, addig csak megyek.

Előzmény: Törölt nick (34306)
Múzsla Creative Commons License 2011.11.09 0 0 34337

Szia!

 

Akkor mindjárt két hiányosság pótolva.

Alsópetény: 7-11, 14-21 minden nap

Kétbodony: 6.30-22, pénteken és szombaton 6.30-23

 

Felsőpetényből még várom a visszajelzést.

Előzmény: kvte (34279)
HEV Creative Commons License 2011.11.09 0 0 34336

Rakacaszend református templom:

'Több évszázad művészeti kincseinek tára a román kori, a XII. században emelt templom, melyhez a XIII. században egy nagyobb templomot építettek. Belsejében középkori festménytöredékek is láthatók. A...

Több évszázad művészeti kincseinek tára a román kori, a XII. században emelt templom, melyhez a XIII. században egy nagyobb templomot építettek. Belsejében középkori festménytöredékek is láthatók.

A község déli részén egy kis emelkedőn álló román kori ikertemplomot az 1970-es években tárták fel és állították helyre. Toldaléka 1820-ból származik.

A szentélyben és a diadalívben középkori, valószínűleg XV. századi festménytöredékek láthatók. Deszkából alakított festett famennyezete 1657-ben készült, díszítményeinek kompozíciója különösen értékes.

Berendezései közül a legértékesebbek a XVII. századi Mózes-szék és az 1824-ben készült faragott családi padok.'

 

 

 

 

 

 

Előzmény: Törölt nick (34324)
olahtamas Creative Commons License 2011.11.09 0 0 34335

Mint azt Remélemilyennicknincs is írta, ez nagyon időjárás -és helyszínfüggő.

Amellett, hogy nekem a szemem sem olyan jó, így már a szürkületben is nehezebben veszem észre pl. a dagonyákat.

pl. Vasárnap Kő-hegy oldaláról nézve 16:14-kor ment le a nap a ... hegy mögé

Találós kérdés, melyik hegy mögé :)       (rábiriZ fordítva)

A Napnyugta hivatalosan 16:22-kor volt.

16:30-kor már elő kellett venni a lámpát.

 

Előzmény: Törölt nick (34334)
olahtamas Creative Commons License 2011.11.09 0 0 34333

Kell legyen a menüben egy "nap & hold" azt kell kiválasztani.

Ott alapértelmezésben az adott napon és helyen mutatja az értékeket, de mind az időpont, mind a pozíció átírható tetszőlegesre.

Előzmény: Törölt nick (34332)
Törölt nick Creative Commons License 2011.11.09 0 0 34332

Mester kérlek tájékoztass hogyan!:-))

Ilyen GPS-em van és nagyon nem tudom használni,csak az adatokat szoktam rajta néha skubizni.

(Nem mondom, nem is nagyon érdekel maga a GPS,de azért néha jó lenne érteni hozzá jobban!)

Ágasváron a kütyü...szeretem azért,csak nem értek hozzá...

Előzmény: olahtamas (34331)
olahtamas Creative Commons License 2011.11.09 0 0 34331

Csak, hogy csavarjak rajta, egy valamire való GPS-ben tetszőleges helyre, tetszőleges időpontra lekérdezhető a nap kelte-nyugta és a hold kelte-nyugta!

És még internet sem kell hozzá :)

Előzmény: Törölt nick (34330)
jzp2107 Creative Commons License 2011.11.08 0 0 34329

> a rakacaszendi templom,na azt csak kívülről láttam

 

na azt énis

gondolom ha bejuttok, lesz feltöltve fotó ide :-)

 

> Hat órakor indultam Kisgyónról és este 8ra akartam beérni Tésre. Ehhez képest ott voltam 11 órakor

 

mi a kölköcskével h8-kor indultunk Kisgyónról (nagyon jó dolgunk volt, mert asszonypajtás elfuvarozott a startig) és 12-kor értünk az erdei büféhez

akkor gyorsabbak voltunk mint Te :-)

 

ha már írok:

mostanában feltűnt, hogy elég érdekes jelzések vannak a kéktúra útvonalán

Piliscsév illetve Piliscsaba előtt (Dorog felől nézve) mindenféle kis csenevész bokron vannak kék-fehér csíkok pingálva

Jásd határában a szentkút felé, Tűzköves-ároknál ahol elérjük a KDP dózerútját, vagy Bakonynána-Nagyesztergár között a fától-fáig kanyargós részen pedig a kis műanyag lapocskák uralják a terepet

ezek vajon az OKT50-re készülhettek?

 

az dícséretes, hogy a jelzettségen javítani szerettek volna, de a fákra rajzszögezett fehér műanyag táblán a kék szigetelőszalag.. hát mit is mondjak hogy ne bántsak meg senkit? szóval nem biztos hogy hipertartós lesz..

vagy nem ez volt a cél?

 

a legmókásabbat nem bírtam ki, le is fényképeztem: egy másfél méteres bot félig a földbe szúrva, félig egy másik villás ággal kitámasztva és rajta az ominózus szögelt jelzés

 

 

Előzmény: Remélemilyennicknincs (34322)
G(Dzsí) Creative Commons License 2011.11.08 0 0 34328

Vasárnap a 15.30-ast kényelmesen eléritek szerintem.

Előzmény: Tavaszi Széll (34310)
G(Dzsí) Creative Commons License 2011.11.08 0 0 34327

A vége, nem a "r*hadj meg, csinálj, amit akarsz"? :)

Előzmény: Remélemilyennicknincs (34315)
G(Dzsí) Creative Commons License 2011.11.08 0 0 34326

Igen, akkor nyomtuk le a Bakonybél-Úrkút szakaszt!

Előzmény: Remélemilyennicknincs (34315)
G(Dzsí) Creative Commons License 2011.11.08 0 0 34325

Nem, az úgy van, hogy: "erdő szélen, sátoroznak...."

Előzmény: jzp2107 (34319)
Törölt nick Creative Commons License 2011.11.08 0 0 34324

Ha összejön akkor mindenképpen!

Eddig sajnos csak kívülről láttam:

Előzmény: Jesper Olsen (34323)
Jesper Olsen Creative Commons License 2011.11.08 0 0 34323

Ha Rakacaszend összejön (és miért ne? :-)), akkor kérlek a szaktopikba is irj róla! (Bár lehet, hogy kérésem nélkül is megtetted volna...)

Előzmény: Törölt nick (34320)
Remélemilyennicknincs Creative Commons License 2011.11.08 0 0 34322

Jzp: jó, mégha ölfát is kell hasogatni!

 

Tést rosszul írtam, elnézést. Hat órakor indultam Kisgyónról és este 8ra akartam beérni Tésre. Ehhez képest ott voltam 11 órakor.

(De egyébként igazad van, jól nyomom, különösen most Szeleste-Kőszeg 1 órás pihenővel reggel 6.45tól délután 3.00ig. Pont a naplemente miatt!)

 

Épp azért mondom, hogy a sötéttel nem jó viccelni, pláne nem télen, mert nem egy meleg oficéban tolod a kávécskát, hanem terepen találkozol olyanokkal, mint pl:

 

1. Látótávolság minimum.

2. Ha a fejlámpával rávilágítasz a térképre, vagy megnézed a GPS képernyőjét és utána megint felnézel garantáltan semmit nem fogsz látni.

3. Jön a hideg. Arrafelé ráadásul jettik is vannak, ha jól tudom! :DDDD Barnák és jó szőrösek! :DDD

 

Előzmény: jzp2107 (34319)
Törölt nick Creative Commons License 2011.11.08 0 0 34321

Valaki megint sziporkázik...:-)

 

Visszatérve a túrára nekem inkább az okozott némi fejtörést hogy felidézzem hol és hogyan is van a pecsételés.Ezek közt Abaújszolnok volt necces, -talán most nem az- ,meg Felsővadász a kocsma-bolt nyitvatartás miatt.És most nem lesz kocsim hogy visszamenjek...

Másik,de ez inkább csak érdekesség:az a füzet amivel megkezdtem ezt a második teljesítést legalább 30 éves, (valamiért beleszerettem ebbe a régi füzetbe,az antikváriumban vettem,szűz volt még...) szóval ebben a füzetben az útvonal:

Méra-Baktakék-Abaújlak-Gadna-Rakacaszend

Az Irota utáni Kecske-padon csatlakozik a mai útvonalhoz a régi OKT.

Vencel bácsi azt mondta hogy tökéletes ez a füzet is,ne vegyek újat,de az új útvonalon az új pecséteket kell beleütni!

 

Előzmény: jzp2107 (34319)
Törölt nick Creative Commons License 2011.11.08 0 0 34320

Pánikra és aggodalomra semmi ok,Bobo bácsi járt már arrafelé!:-))  (remélem Tavaszi Széll még többször!:-) )

Kb fél öt felé lesz hogy izmosan besötétedjen,addig meg szerintem túl leszünk Felsővadászon,onnan 8 kili Irota,ha felkapaszkodtunk a Felsővadász feletti dombhátra megyünk az erdőben, ott már ránk is sötétedhet,mert az erdőben vannak jelek,onnan kiérve pedig a magasan fekvő mezőről előbb-utóbb megláthatjuk Irota pislákoló fényeit.GPS meg lesz nálam végső esetben megnézzük azt (mindig nálam van, de sosem nézegetem).

Felsővadászi kastélyt két éve egy órán keresztül nézegettem,fotózgattam belülről,úgy ahogyan a görög katolikus templom ikonosztázát is,ezek nekem nem hiányoznak ezúttal.

A tornabarakonyi templomban fél órát fotózgattam,meg nézelődtem is de ha belefér megéri.Ami érdekel az a rakacaszendi templom,na azt csak kívülről láttam.

Várom már nagyon,remélem sikerül és jól is sikerül!(le is kopogom!):-)

 

 

Előzmény: Tavaszi Széll (34314)
jzp2107 Creative Commons License 2011.11.08 0 0 34319

> A kb háromnegyed-egy órás Kisgyón-Tés sétából

 

hűha, te aztán jól bírod

az olyan 7-8 km, nem?

háromnegyed óra.. hm

 

> már 4kor nyomtuk fel a lámpát az irodában

 

de Tavaszi Széll nem papír alapú havi jelentést akar kitölteni, hanem túrázni :-)

 

> Erdő szélén lakom. ;)

 

és milyen?

aszongya a nóta, hogy erdő mellett nem jó lakni

Előzmény: Remélemilyennicknincs (34316)
olahtamas Creative Commons License 2011.11.08 0 0 34318

Hát igen messzire vagytok a Zempléntől az bizonyos.

A met.hu-n a feltüntetett értékek a 19°-es hosszúsági körre, magyarországi zónaidőben értendők, a nyári és a téli időszámítás figyelembevételével.
A jelenségek adott helyeken érvényes időpontja ettől fokonként négy perccel tér el.

Irota 20.87 fokra van, azaz kb 8 perccel hamarabb megy le a nap.
Ti meg pont ellenkező irányban vagytok 18 fok előtt picivel, így nektek kb. 4 perccel később megy le.

Előzmény: HEV (34313)
nagypapi Creative Commons License 2011.11.08 0 0 34317

Ráadásul a végén a Felsővadász-Irota még világosban sem éppen a legkönnyebb és legjobban jelzett szakasz.

Előzmény: Remélemilyennicknincs (34316)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!