Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Nekem akkor volt egy különbejáratú vasutasom, aki mozdonyvezető volt, és emlékezetem szerint a Keletiben dolgozott a bevonulása előtt. Főtiszt volt. Nagyon sokat tudott segíteni, mert a vasút nem tudott bennünket megvezetni.
Nem ment folyamatosan az SZDC, mert a jellegéből adódóan sokat rontott a jelfeldolgozás minőségén. Kapcsolni lehetett, és valahol a rávezető tiszt pultján volt, majd legközelebb megkeressük.
Az APP-t a rávezető tiszt kapcsolta tetszőlegesen bármelyik síkú indikátorra. A Kapcsoló a vízszintes pulton volt valamelyik háromállású kapcsoló (fekete)
Megnéztem ezeket a képeket, és egyből eszembe jutott, hogy 1984-ben elvittük a Volhovot középjavításra és átalakításra. A Piliscsabai vasútállomástól Komáromig? egy öreg gőzös húzott bennünket. (424) Én olyan síma indulásokra azelőtt sem, és azóta sem emlékszem. Gyönyörűen húzott bennünket az a vén dög.
Igen, én is így kezdtem. Mármint az természetes, hogy honvédként, de még vagy 4 hónapig rállspk-ként is hv. voltam. Aztán Szabadszállás tiszteskiképzés, utána meg ment minden, ahogy szokott. Végül őrmesterként szereltem le.
" Köztünk a távolság 1 méter, én önt jól látom, adását nem hallom! Vétel!"
Nagyon szerettem csinálni azt ami sorállományúként csináltam (azt hiszem kevesen mondják ezt), ennél jobb csak - talán - az lett volna jó, ha RT-s lettem volna.
Az egész úgy kezdődött, hogy már 17 éves koromban rádióamatőrként és távirász oktatóként működtem Gödöllőn az MHSZ-ben.
Aztán jött a katonaság, teljesen egyértelműen ilyen előélet után híradós lettem. 3 hónapos debreceni 1-es harcos kiképzés után kerültem Vácegresre, ahol a 4. hónap végén lettem R102 rádióállomáspk. Közben meg telefonközpontos, meg HÁP műszerész, meg URH-s, meg már nem is tudom, hogy mi. Közben azért vagy 50 őrséget is lenyomtam, meg pár mázsa krumplit is megpucoltam.
No egyszerre ennyi, elnézést az offolásért, ha folytatom, majd írok egy pár élményt.
Bocs, hogy a híradásról eddig még nem ejtettünk szót, hiszen anélkül valóban nem működött semmi. Ezeknek a komplexumoknak is volt nagyon komoly híradása, és nem elsősorban a viszonylag silány vezetékes híradásra gondolok, hanem arra a rádiórelé hálózatra, ami az egész rendszert összekötötte. Minden osztálynál mikrohullámú rádiórelé állomás működött, ami a fónikus híradás mellett egy TKI (telekód információ) összeköttetést is biztosított. Ez a kapcsolat a lokátoroktól kezdve a rakéta osztályokig megvolt, és a CIKOIDA (5JA62/63) relék biztosították.
Nemhiába mondták annak idején, hogy a "A hadsereg idegrendszere a híradás. Ezért vagyunk ilyen idegesek."
Teljesen más. Az SZ-300 leginkább az amerikai Patriot--jához volt hasonló. Mondhatnám azt is, hogy mint annyi mindent, ezt is koppintották. Ám abban már nem vagyok biztos, hogy nem az SZ-300 volt meg hamarabb. El kell ismerni, az orosztól ez is kitelik. Vagy kitelt abban az időben. Azt mondják, hogy az orosznál minden ugyanolyan, mint máshol, csak minden egy kicsit nagyobb. Hát ez is. A Patriot 80 kilométeres hatótávolságával szemben az SZ-300 100 kilométert tudott. Abban is nnagy különbség volt, hogy míg a Patriot kezelőszemélyzete 15 - 20 fő lehetett (nem vagyok benne biztos, addig a másiknak 40 főnél is több kellett. A komplexum ugyanúgy önirányítású, mint a Vega, tehát egyesek számára ugyanolyan bosszantó, mint a másik.
Mindazonáltal a Vega egy fixen telepített rendszer volt, az SZ-300 meg önjáró.
Itt van néhány kép a 300-as különféle eszközeiről és változatairól, lehet csemegézni.
Ez maga a gyönyörűség, ahogy erről a témákról el tudtok beszélgetni, és én is nagyon nagy élvezettel olvasom, de sajnos nem vagyok azok között, akik ilyen környékbe (közvetlen közelről) érintve voltam.
Talán pont ezért egy kicsit (tényleg csak nagyon picit) sértve érzem magam, hogy a híradást meg sem említitek, mint kapcsolódó szolgáltatást.
Természetesen ez a topic nem erről szól, de valamennyire ez is hozzátartozik.
Ezt nem kellett kapcsolni, ha nem volt felkészített rakéta az indítóállványon, akkor a berendezés imitátora ezt minden szó nélkül megcsinálta. A Lámpák? Az a LN az a Lámpa és valami. A többit a fene tudja.
Mezőfalva hivatalosan egy "inkorrencia raktár" Ha ezt megpróbálom lefordítani, akkor szerintem annyit jelent, hogy a lom ott nem rozsdásodik. Szerintem meg rozsdatemető az egész. Kecelre csak egy egész kis mennyiség kell, hioszen a Pitér bármennyire is összezsúfolta a dolgokat, nem fér el sok minden. Jelenleg Mezőfalván a Nyeva technika szétbontása folyik. A tartalmat, mint "elektromos szemetet" kidobják, a kabinokat meg üresen értékesítik.
A VIDEOTON valóban volt hadiüzem is, de csak igen kis részben, mint abban az időben bármely hazai üzem. Ott egyébként katonai felhasználású rádiókat gyártottak. Többek között az az R-123 URH rádió. ami az orosz gyártmányú tankokba került, annak nagy része itt készült.
A Vegát hivatalosan azért vonták ki, mert csökkenteni akarták a haderőt. Valójában azért, mert akkor lett volna esedékes az első középjavítás, amire ki kellett volna vinni Lengyelországba az egészet, de erre nem volt lehetőség. A kábelkészlet jelentős része egy építési sajátosság miatt talán még mindig ott van, de pénz sem volt rá. Az én véleményem meg az, hogy az akkori dandárparancsnoknak nem illett bele a vezetési koncepciójába a Vega. Pontosabban nem értett hozzá, nem tudott vele mit kezdeni. Azt azért tudni kell, hogy a Vega teljesen más eszköz volt, mint az eddigiek, úgy a paramétereit, mint a használat elveit tekitve. A Vega Megsemmisítési zónája egyébként belógott Bécs fölé, és érdekes, mégsem az osztrákokat zavarta.
A németeknél három darab 5 csatornás Vega volt és emlékezetem szerint ugyanannyi SZ-300-as, de azokat nem vonták ki a rendszerből még a két Németország egyesítése után sem. Megtartották hadműveleti tartaléknak.
1.) A sok rendszerből kivont cucc, amiről azt írtátok, hogy Mezőfalvára került, milyen további sors elé néz? Ezeket hatástalanítják, és megy Kecelre, stb. vagy szétszedik és beolvasztják őket, esetleg egy részét "M-zárolt"-ként lekonzerválják? 2.) Írod, hogy többféle rendszerrel is dolgoztál. Mindegyiknél _csak_ szovjet gyártmányú berendezések voltak? Mert nekem van egy villamosmérnök haverom, aki '86. körül a Videoton gyárban volt szakmai gyakorlaton, és mondta, hogy ott is gyártottak valami lokátoros cuccost. ( Ahogy a Hofi mondta egykor, ha a Videoton tényleg hadiüzem, akkor a rakétákkal be lehet fogni a Csehszlovák Televízió adását, mert az is egy csapás... :-)) 3.) Ha ez a Vega tényleg ilyen szuper kvalitásokkal rendelkezett, és egyedül átfogta az ország egész területét, akkor miért vonták ki? Máshol - Oroszország, Ukrajna, stb. - rendszerben áll még, vagy van már utódja? Üdv:
Ezek a komplexumok nem a saját eszük után mentek. Volt felettük jó néhány vezetési szint. A dandár parancsnoksága is felülről kapott arra vonatkozó parancsot, hogy ezt - és ezt a területet óvja meg. A területre eső célokat már szét tudta osztani az alárendelt osztályok felé, többek között a Vega osztálycsoport felé is. Az ottani parancsnoknak még volt egy lehetősége, hogy a nálunk rendelkezésre álló két tűzcsatorna között döntött. {A Vegát egyébként az orosz öt osztályosra tervezte, anyit még kényelmesen lehetett vezetni. Csak hát nálunk a dologhoz pont az a dolog hiányzott, ami Montecuccoli kolléga szerint három példányban kellett a háborúhoz. (3 x pénz) Így aztán csak két tűzcsatornát vettek, azt is csak erősen hiányosan.} Annak a parancsnoknak, aki vezette az összes tevékenységet, ráadásul a honi vadászrepülőkkel is számolnia kellett. Végül is a célok egész sok "felhasználó" között oszlottak meg.
A robot csak a repülési útvonalának utolsó negyedében ment nagyon alacsonyan. Addig a magassága fogyasztható volt a Vega számára.
Ez a mennyiségi kérdés valóban fogós dolog, mert valóban sok robotot vitt a B-52. De a Vega sem volt egyedül. A robotok ellen a Nyeva is nagyon jó volt.
Ezen a képen látod azt a kezelőegységet, amin a kérdezés történt. A felső kétirányú kulccsal tudtad a kérdezést kapcsolni, méghozzá bármelyik indikátorra. Az elsó kapcsolóval lehetett kapcsolni az úgynevezett "K" kérdezést, vagyis akkor kódolva volt a kérdező jel. Most a kapcsoló nyitott állásban van, tehát nem kódolt. Az egységet a rávezető tiszt munkahelyén, a vízszintes pult bal oldalán lehet látni. Lásd korábban.
Ekkor a sugárzó nem végzett mozgást, a célkövetésnek megfelelően az egész antenna mozgott. Szépen követtük a célt, és akkor elég nehéz volt lerázni a lokátor nyalábot.
Az elsőt lehet, hogy könnyű volt, de ott volt a második, a harmadik, ami már követte a manővert. A Vega valóban fel volt tartva a Speciális céloknak, de nem az AWACS volt a lényeg, hanem a zóna távoli határán manőverező zavaró célok. Ezen felül a Vega paraméterei nagyon jók voltak a manőverző robotrepülőgépek ellen, de a lopakodó sem tudott mellette lopakodni.
Hogy lássátok, itt van a Vega megsemmisítési zónájának metszete. A méretek pontosak. Itt is volt második rakéta, és itt sem ért sokat a manőver. Persze ez bizonyos határokon belül értendő. (Ha nem tudnátok elolvasni: 1000; 2000; 10 000; 20 000; 40 800; 10 000; 20 000; 255 000 m)
A felbontás 0,7 fok volt, amit az antenna képes volt előállítani és megkülönböztetni
Ez ok, de ha csak 0,7 fokkal alávilágítok, akkor a kisugárzóknak csak mozogniuk kellett valamekkora tartományban, hogy követni lehessen egy mozgó célt, esetleg körözniük?
Ha csak egyfelbontásnyi jelet adok ki, akkor a cél vagy benne van, vagy nem...
... ha kirepül az egyfelbontásnyi 0,7x0,7 fokos cellából, akkor elvesztettük.
A felbontás 0,7 fok volt, amit az antenna képes volt előállítani és megkülönböztetni. Ezen belül csak extrapolálni lehetett, ami növelte a felbontóképességet, de függött a szemtől és a saccográftól. Bár az is igaz, hogy az automata követés mindig a céljel közepére valósult meg, az meg nem volt szemfüggő. Az indikátor származtatására itt van egy régebbi rajz, meg az indikátorkép keskeny és széles üzemmódban. Láthatod, hogy a két jel szélességben nem különbözött, hiszen mindkettőnél a letapogatás mérete ugyanaz volt. Viszont keskeny sugár üzemmódban sokkal intenzívebb volt a céljel, ugyanazt a célt a berendezés sokkal nagyobnak látta. Amit az első képen széles sugárban látsz, az keskeny sugárban is érvényes.
Az, hogy csak a széles antennák vettek, annak meg az volt az értelme, hogy az a szerencsétlen kicsike visszavert jel mindig ugyanazon az úton jutott a vevőbe
A széles antennának hány fokos volt a felbontása?
(Mi volt a legkisebb szögeltérés a céljelben, amit még mérni tudott?)
Alávilágításkor a kép széthúzásra került a kijelzőn, vagy csak a képernyő közepe élt?
A legstabbilabb megvilágítást, kisugárzást adta. Egyébként az automata követés nem véletlenül volt. Ha stabil volt a jel, akkor az automata követést elég nehéz volt átverni. Ha mégis sikerült, akkor először automata követés kézi utánkövetéssel jött, és ha az is eredménytelen volt, akkor azonnal vissza széles üzemmódba, és általában kutatás nélkül rögtön megvolt a cél. Mert akkorát manőverezni nem lehetett, hogy abból is kimásszon egy repülő. Ha még nem indítottunk, akkor az szerencse volt. Ha már indítottunk, de a cél még távol volt, akkor is. Ha már közel voltak a rakéták, akkor a cél az első rakéta elől meglóghatott, de a második, netán a harmadik rakéta elől már nagyon nehéz volt.
Az, hogy csak a széles antennák vettek, annak meg az volt az értelme, hogy az a szerencsétlen kicsike visszavert jel mindig ugyanazon az úton jutott a vevőbe, és különféle tápvonal átkapcsolókon nem kellett még tovább csökkenteni a szintjét. Ezt a kapcsolgatást elég volt a kisugárzott - nagy teljesítményű - jellel megtenni.
A széles és leskeny üzemmódokat már ismered, rajzokat is találsz. Abból indulj ki, hogy keskeny nyaláb üzemmódban vagyunk, ami kitérítéstől függő tűnyalábokat jelent 20 fokban legyezve. A Keskeny és a széles üzem között ezesetben maradjunk meg annál a lényeges különbségnél, hogy a "teljesítménysűrűség" keskeny üzemmódban jobb. Ekkor nem volt a berendezés sem szebb, sem jobb, sem pontosabb, csak az indikátorokon jobban lehetett látni a célt (persze emiatt lehetett pontosabbnak evezni, de ez csak illúzió volt.) . Mikor már tökéletes volt a követés, szépen megfogtuk a célt, akkor lehetett áttérni az alávilágítás üzemmódra, ami azt jelentette, hogy a keskeny sugárban működő berendezés mindkét letapogatási sugarát pontosan a letapogatási szektor közepén megállítjuk. Miindkettőt ugyanott, és pontosan a cél irányzó vonalon. A gyakorlatban ez úgy nézett ki, hogy a keskeny letapogató motor forgatta a primer sugárzót az egyik irányba. Egy erre a célra kialakított tárcsán minden fordulatnál átugrott egy retesz (racsni) ami miatt iszonyú kerregő hangja volt az egész lokátornak. Alávilágítás üzemmódra a letapogató motorra ellentétes fázissal kapcsolták a táplálást, miáltal a tárcsán egy retesz bekattant a helyére és középen rögzült. Na ez volt az alávilágítás
Ha Neked is összejön a szerda, akkor ott mindent megmutatok. A kiegészítéseket elküldtem.
Annyi legyen elég egyelőre, hogy a Dvinánál és a Volhovnál is volt három alapvető kabin, az UA/UV, AA/AV és a PAA/PV. Ezekből többnyire csak a PAA/PV látszott ki, de abban is volt egy ügyeletes kezelő. Hozzáteszem, hogy ha rám nem volt szükség a harcban, akkor én is ott voltam, mert ott senki nem zavart, ott jól lehetett aludni még a harc zajai ellenére is. Képzeld el, hogy az antenna/műantenna átkapcsoló akkorát szólt, mintha a kabint oldalba vágták volna kalapáccsal. De az legalább a kabinon kívül volt. Ám a keskeny/széles átkapcsoló ugyanazt a kabinon belül csinálta. A harci munka az UA/UV kabinban ment. Ott voltak emberek jócskán, de az a föld alatt volt. Ezen felül még az RMA/RKU-ban is volt kezelő, a ZEF kabinban is volt kezelő, az Illesztő kabinban is volt kezelő, egyedül a PRM kabinban nem volt kezelő. Egyszer korábban leírtam, hogy mivel vígasztalt egy orosz technikus a PV kabinban. "Közvetlen" HARM találatkor a PV kabint lehetett cserélni anntennástól, technikusostól mindenestől. Ha esetleg 5 - 10 méteren kívül csapódott be az a szemét, akkor csak az antennák mentek szét. A PV az új osztályoknál egy betungyűrűben volt a PV, a régieknél pedig földhányás mögött.
A K-9 és a P-14 stimmel, de PRV-17 volt a magasságmérő.
Az osztályoknál nem volt K-9, Az RPC része a K1 antennaposzt és a K2 vezérlő kabin.
A K3 stimmel, az osztályonként 6 darab indítóállvány stimmel. Volt 2 x 12 darab automata töltőkocsi (állványonként 2) és a gyakorlatban 6 darab TZM szállító töltőkocsi. Ezt úgy csinálták meg, hogy a felépítményét egyszerűen lehetett cserélni, ettől függően lehetett TZM, szállíthatott 2 darab rakétát konténerben, de ez a jármű kellett az indítóállványok és a ZM-ek szállításához is. Ilyen variálható jármű tán összesen 12 darab volt.
Itt is volt illesztő kabin, és amiről a korábbiakban megfeledkeztem, az 6JA 62/63 mikrohullámú rádiórelé (Cikloida).
Minden kabinban, minden berendezésnél volt egy ügyeletes kezelő. Az AA kabinban persze a ZIP (TASZT) -hez nem kellett. Ezt a Volhovnál egyébként külön kabinba rakták, a helyére meg odakerült az SZDC. A PAA kabinban a két adó és a két vevő volt, az antennákat rajta találtad. Ott is volt egyébként ügyeletes kezelő. Az RMA nem egyszerűen elektromos elosztó volt. Tudni kell, hogy az ilyen technikákban nemcsak 220 V 50Hz-es hálózatot használtak, hanem 200 V 400 Hz-es hálózatot is. Ez azért volt jó, mert így annak a töméntelen mennyiségű transzformátornak, ami a komplexumban volt, a méretét lehetett csökkenteni. (Frekvencia nő, méret csökken) Tehát az RMA-ban volt az áramátalakító is, ami ezt a feszültséget előállította. Egyébként az orosz a 220 V 50 Hz-es hálózatát sem olyanra csinálta, mint a mienk, mert Magyarországon a 220/380 V-os csillagkapcsolású hálózat a divat, az orosz meg 220 V-os deltakapcsolású hálózatot használt. Ennélfogva a komplexumot hálózatról csak úgy lehetett üzemeltetni, ha csináltak egy konvertert, ami a magyar hálózatot átalakította oroszra.
Volt még egy kabin, mégpedig a ZEF. Ebben a kabinban volt beépítve a komplexumot kiszolgáló NRZ. Míg a lokátorokban beszorították a dolgot a sarokba, a komplexumnál egy külön kabint csináltak neki. Nyugis hely volt.
Igazából nem tudom. De ha a rajzot megnézed, akkor valami 75 - 80 fok jön ki. Az biztos, hogy az indítóállványt sem lehetett 85 foknál magasabbra tekerni.
A rakéta hatótávolsága max a tálázatban benne van. Hmin esetén egyetlen dolog befolyásolta a dolgot, mégpedig a láthatóság. Ha a lokátorral láttad a célt, akkor a rakétával el is lehetett kapni. Hmax esetén meg látható volt, ott a rakéta hatótávolsága befolyásolta a megsemmisítés távolságát.
Ötletként merült fel a dolog, de ha ennyire érdekel, akkor is meg kellene vele várni a tavaszt, mert így is elég lesz - nem oda, hanem ott bent - elvergődni. Másrészt meg nincs kedvem ilyen időben órákat azok között a régiségek között kóvájogni.
Hát eléggé homályos. Mikor az egyik kollégámmal mentünk Zólyomba hokimeccsre, a szlovák határőr jegyzett meg az útlevélképére valami hasonlót, mivel az ő képe automata géppel készült, azt meg az a védőfólia megette. A határőr még valami olyasmit is megjegyzett, hogy talán részeg volt a fényképész.
Nos tehát: Ez egy Dvina megsemmisítési zónájának a képe, méghozzá az első változaté. Az első módosítás utáni adatokat is megadom, meg a Volhovét is megpróbálom. A piros szaggatott vonalhoz egy magyarázat. A Volhov rakétájának volt egy passzív üzemmódja, amikor már kifogyott a hajtóanyag, akkor még egy darabig vitte a lendület, ezt jelöltem be. A zóna vízszintes vetületén az eredetit levágtam egy piros vonallal, mert az igazi zóna inkább úgy nézett ki. Tudni kell, hogy ahhoz, hogy a passzív szakaszt kihasználhassuk, ahhoz speciális feltételeknek kellett teljesülnie. Sajnos a zóna távolodó szakaszának adataira már nem emlékszem.
Még egy adalék a légvédelem és a MIG-25 kapcsolatához: Idősebbb kollégáim mesélték, hogy 1968-ban - a Csehszlovákiai események idején - nexusba keveredtek a MIG-25-tel. Na persze ők akkor még nem tudták, hogy mi az, hiszen emlékezetem szerint csak 1975. körül derült ki, hogy egyáltalán van ilyen. Végig teljes harckészültségben volt a honi légvédelem, és egyszer egy közbeeső risztás után csak azt vették észre, hogy valami piszkosul jön kelet felől. Akkkora volt a sebessége, hogy a P-12 egy körülfordulása alatt képes volt egy rasztert (10 kilométer) arréb menni. A Dvinával is megpróbálták elkapni, de csak egyszer sikerült egy rövid időre, többször nem. Na most azt tudni kell, hogy ha meg is történik a cél elfogása, nem mentek volna vele semmire, mert a Dvina rakétája akkoriban max 1000 m/s sebességű cél ellen volt alkalmas. A cefetül gyors cél természetesenn elment, és legközelebb akkor hallottak felőle, amikor azokról az időkről szabadabban lehetett beszélni. Az Orosznak Poltavában volt az első MIG-25 ezrede (1967-ben állították rendszerbe), és onnan küldtek körbe egy géppárt felderíteni. Az útvonala Észak-Magyarország - Ausztria - NSZK - NDK - Lengyelország volt. Az a dög szépen kényelmesen körberepülte fél Európát anélkül, hogy bárki bármit tudott volna ellene tenni.
Az embervásárról csak annyit kell tudnod így utólag, hogy a sorkatona bevonulásától kezdve el volt döntve az, hogy ki melyik alakulathoz vonul. Még akkor is, ha Te a kiképzés alatt erről nem tudtál vagy nem figyeltél oda. Az embervásár alatt tehát nem volt válogatás és szipkázás csupán az alakulatok számára előre kijelölt katonákat adták oda az átvevőknek. Még jó, hogy nem lehetett válogatni, mert az élelmesebb parancsnokok már előző nap odamentek volna és a magasabb rendfokozatú jogán kiválogatták volna a javát. Ebből előbb - utóbb az lett volna, hogy a sorkatonákért tábornok ment volna. Annak próbáljon valaki ellent mondani.
Az őrök tényleg csak szakaszt alkottak. 4 torony volt, plusz az őrszoba. Szolgálatban asszem 10en voltak. 2fő per torony, felvezető plusz őrparancsnok. Egy lőszerraktár volt , az 2órás váltással, a többi 3 torony 3assal. Plusz támlázni az őrszoba előtt "pihenő"időben, amit rendszerint a kopaszok tettek. Nagyon hideg volt fent a hegyen. Ja, a HV század adta az EÁP szolgálatot is, fegyverrel, lőszer nélkül. Én javarészt ezt a szolgálatot láttam el, mert lokátorost beírhattam EÁPra ,tehát magamat is ( írnok is voltam, de így is csak 4 hetente volt hosszú eltávom, az örökös HDM miatt (havi egy hét biztosan volt)).
Úgy nézett ki a dolog, hogy a P-12/18 késnyalábja kisebb nyalábokból alakult ki, mint ahogy a rajzon látod. Nem véletlenül volt rajta annyi YAGI antenna. Azt a lokátorban meg lehetett állapítani, hogy melyik nyalábban van visszaverődés, és a visszaverődési idő alapján meg kijött a radiális távolság. A kettő adatól máris kijött a saccolt magasság, amit a lokátor meg tudott határozni. Azt korábban írtam, hogy ez csak saccolás volt, és meg tudom érteni, miért nem oktatták, amikor volt sokkal pontosabb módszer is.
A vezetési század stimmel, az irányító rendszer is, a kannibálok is, de az őrök csak szakasz voltak, és akkor megfeledkeztél az ellátó szakaszról. Igaz az nem lehetetlen, hogy mivel Ti a Vasváriban laktatok, nem volt ellátó szakaszotok. Az NRZ nekem ugyanolyan régen volt, mint az összes többi. Biztosan már nem emlékszem rá, úgyhogy ezt sem nem cáfolom, de meg sem erősítem. (mint politikuséknál.)
Úgy oktatták Érden nekünk a kiképzésen, hogy az NRZ által beazonosított cél duplán jelenkezik az indikátoron, vagyis nem egy vonal, hanem két párhuzamos. Nem tudom mi igaz ebből, mert sosem láttam ilyet. Vagy az NRZ nem működött ( mint ahogyan a P-15 lokátor sem Bián. Ezt nem tudta a törzsfőnök, közös megegyezésben a HV század pk.-jával hallgattunk róla...), vagy nem volt igaz, amit a dupla jelről regéltek. Egyébként az osztályhoz 4 század tartozott: - HV , vagyis vezetési század ( P-18, P-15, Cikloida , TTK, ) - RT , rádiótechnika, ök kezelték a rakéta indítása után a dolgokat, valamint az UNV antennát (ha így kell írni) - PU ,a kannibálok, - És egy Őrszázad
A 4 század 112 főt számlált, amikor katona voltam.
Na most annyit szögezzünk le, hogy a Vegának a MIG-25 nem volt ellenfél. Az a komplexum olyan jó paraméterekkel bírt, hogy igazán kár volt kivonni. Igaz, hogy kis magasságon nem sokat ért, de nem is ez volt a dolga. Az eset elképzelhető, de nem emlékszem rá. Amire viszont emlékszem, az valamikor 1982. és 1985. között történt Pilisszentkereszten. Annyit az ismertető előtt tudnotok kell, hogy nem gyakorló rakétát indítottunk, hanem csak elektromosan imitáltuk a rakétaindítást és a követést. A berendezés imitátora képes volt ezt produkálni, és csak annyi volt a különbség, hogy elmaradt a durranás. Ezért is hívták némalövészetnek. Nagy magas elöljárónak gondolom előre bejelentették az EFEF ellenőrző célt, meg minden repülési adatot meg is adtak. Ám mi csak akkor tudtuk meg a dolgot, amikor riasztottak. Megcsináltuk a riasztást és a bekapcsolást, és hamarosan jött is a géppár, amiről a sebessége alapján rájöttünk, hogy csak MIG-25 lehet. Természetesen csináltuk a dolgukat, és dokumentáltunk is mindent. Ez abból állt, hogy az egyik tervtábla kezelő a komplexum által mért adatokat folyamatosan rajzolta egy vaktérképre, és a rávezető tiszt pultjával szemben elhelyezett fényképezőgéppel folyamatosan fényképeztük a rávezető tiszt pultját. Látszania kellett mindkét indikátornak, a közöttük lévő órának, és amit alul láttok két nagyobb karikát, azok az oldalszög és helyszög kijelzők voltak, tehát azokat is. (A két nagy kör közötti zöld és piros gombok voltak az indítás és a csatorna visszahívás gombok.) Tehát mindennek látszania kellett, és fényképezni kellett a felderítéskor, onnantól számítva fél percenként (ekkor elrendelték a 20 másodpercenkénti fényképezést) de mindenképpen kép kellett a rakéta indításokról és a megsemmisítés pillannatáról. Csináltunk is mindent szorgalmasan, és a két gépet a zöld vonal szerinti repülési pályán végigkövettük, lelőttük, stb. Az elkészített vaktérképet és a filmet azonnal külön futárral fel kellett küldeni a dandárhoz, ahonnan hamarosan visszaszóltak, hogy szar az egész, mert a repülők nem ott jöttek. Nekik ugye megadták a tervezetet, de egy piros vonal szerinti repülési útvonallal. Kezdhettünk mindent elölröl. Szerencsére éppen ott volt nálunk egy AKKORD nevű imitátor kabin, amivel tényleg mindent elő lehetett állítani. Megcsináltuk rajta a dandár által megadott repülési utat, antennára kapcsoltunk, hogy látni lehessen az álló célokat, és hagy menjen. Megcsináltuk az újabb kontroll anyagot, és elküldtük azt is. Természetesen az első anyagot megsemmisítették, hogy a "baklövésnek" ne maradjon nyoma. Elégedetten felterjesztették Kijevbe az egész anyagot, amikor válaszolt az orosz, hogy elnézést, de eltoltuk, mert egy kicsit más útvonalon repültek a gépek. Mivel a MIG-25-ön jó felderítő műszerek is voltak, a lokátorok kisugárzási helyeit pontosan be tudták mérni, és csodák csodája megadták azt az útvonalat, amit mi mértünk. Kezdhettük elölről, meg is tettük, de gondolom Kijevben erősen csóválták a fejüket. Azt persze gondolom, nem a mi balfaszságunk miatt, hanem elöljáróink miatt. Ennyit a mindenáron való megfelelési vágyról.
Tehát a két kép. Az elsőn a rávezető tiszt pultjának erősen sematikus rajza. Amiről írtam, azokhoz kell magyarázatnak. A második kép a két repülési pálya rajza az osztályhoz viszonyítva. Csemegézzetek. Bocs, ha túl hosszú voltam, de a történeti hűséghez kellett. Még annyit, hogy akkor a 11/2. készültségi szolgálatban volt, és én voltam az ügyeletes.
Ha isten is úgy akarja, akkor volt kollégáimtól hamarosan megkapom a szovjet hadsereg diszlokációjának listáját, abból talán okosabbak leszünk. Megigérték
..ez nagyszerű,már nagyon várom,mert az orosz is érdekel,ha nemcsak a lv.alakulatokat kapod meg,a többit is tedd fel kérlek..:)
..a másik topikban már írtam,az Aranysasban megjelent anno egy cikk a VEGA-ról,s ott azt írták,hogy Mo.-on nemcsak nekünk volt ilyen,hanem a DHDSCS-nek is,áll.Szombathely térségében telepítve.. ..egyedüli,amit találtam az oroszról,s a légvédelmükről,az a Fertőd-süttőri laktanya..
..más:ti voltatok,akik megleptétek az oroszt azzal 1986.09.26.-án,hogy Nagykőrös magasságában az általuk küldött ellenőrző célra(MIG-25)gyak.rak. indítottatok?..:)) (úgy tudom,szegény ruszki nem akarta elhinni,hogy ez lehetséges,mert eddig ilyen nem volt,hogy egy közel M3 repülő gépre valakinek sikerült sikeres elfogást csinálnia!)
Az 1.foknál biztos, hogy Érdre diktáltam, mert a cimborám volt az ügyeletes TTK-s a HÁP-on, és nem ő vele kommunikáltam. Az NRZ két henger volt, egy kisebb és egy nagyobb. Egy gyurmapecséttel lezárt fadobozban lehetett csak őket a HÁP-tól felvenni , és azonnal menni kellett kicserélni váltáskor. Utáltam a kódcserét, mert akkor mindíg fel ébresztettek. ( Jobbára aludtunk a lokátorban, még fokos héten is, mivel kisugárzás nem volt, és csak ügyeletet kellett adni.)
Az érdi harcállásponton nem csak a PRV-17-esek voltak, hanem két P-37-es is. Ez az öt lokátor alkotta együttesen a K-66 (kabina) komplexumot. Azok a magasságmérő lokátorok tehát nem a ti P-18-asotook adatait pontosították, volt nekik saját pontosítani való. Egyébbként emlékezz vissza, a P-18-al is lehetett magasságot mérni, csak persze jóval pontatlanabbul, mit a magasságmérő lokátorokkal. Ez inkább olyan 1 - 200 méteres pontosságú saccolás volt. A kódokra emlékszel még? lokátoronkénnt két darab volt, egy kiseb és egy nagyobb.
Te már egy jóval modernebb technikával dolgoztál kb. 10- éve. Sokszor elmerengtem az utóbbi időben azon, a megnövekedett légiforgalmat vajon hogyan tudták a technikával nyomon követni? Mert a nyári időszakban amikor nyüzsögnek a gépek néha már akkoriban sem volt könnyű a gépeket nyomon követni. Azóta pedig többszörösére emelkedett a repülőgépek száma....
Nálunk a TTK-sok voltak a belszolgálat a HÁPon, vagyis nekik ha jól emlékszem 4óránként jelenteni kellett Érdre ( az volt a Bp körüli légvédelmi gyűrű kozpontja, ha jól tudom ott voltak csak PRV-k, amik a magasságot mérték a P18 álltal leadott koordináták alapján). Bia kódneve Holdfény folt, Nagytarcsáé Ítélő. Kb 4 óránként egy lepecsételt dobozban be kellett mindíg vinni nekik a lokátortól az NRZ kódokat, és felvenni az újat( ez volt, ami a barátságos gépet különboztette meg az ellenségestől). Ez kb 2 darab konzervdoboz nagyságű alumínium henger volt, amit a lokátorba kellet "bedugni" a megfelelő helyre. Az NRZ antenna kb akkor volt, mint egy fél ping-pong asztal, ami szinkronban forgott a lokátorral mellette.
A géptávírászokkal fordult elő, hogy ilyenkor elaludtak. Álltak a távírógépek és nem volt mit beolvasni mert nem volt gép a légtérben. Aztán, ha nagyon mélyen elaludt a fószer, és egyszer csak megjelent egy gépről a jelentés volt olyan, hogy a távírógép elindult a katona meg csak aludt tovább. A jelentés pedig csak jött, jött és a szalag -beolvasatlanul- már métereket ért el. Ebből aztán gondok (fenyítés) lettek általában! Mi, tervtáblakezelő katonák nem igen aludtunk el, mert ha nem volt légiforgalom, beszélgettünk erről, arról, leggyakrabban a nőkről. Én még emlékszem, verset is költöttem ilyenkor néha.
Én Bián voltam sorkatona 94-95ben. Sárbogárdra vonultunk, de az alapkiképző bázis elvégzése után volt egy úgynevezett embervásár, ahová az osztályoktól odajött "embervevők" kiszipkázták a saját osztályuknak az újonnan vonultakat. Addig a napig semmi szakmait nem oktattak, csak jobbra-át balra-át meg ilyenek. Aztán engem kb12ed magammal kiválasztott "szjmh" (hozzászólás 81), és átvezényeltek a Vasváriba, Pestre. Onnan jártunk ki minden nap busszal az Érdi harcálláspontra tanulni a P18 lokátort honvédi szinten. Ez 2 hónapig tartott, a szakmai képzés végén vizsgázni kellett, ami elektronikából és diktálásból állt. Csak a Bia -i diktálás maradt meg a fejemben, az valami ilyesmi volt, ha pl. a diktálás parancs utáni első cél koordinátáit kellett továbbadni : 00-11-01-11-01-286-6osnak a 4esében. Ez azt jelentette, hogy a "00" az a TTK-snak (tervtábla kezelő, aki a plexi üvegen a térképen húzta a cél útvonalát és tükörírással kellett írnia) a HÁP-on, hogy figyelem, a 11 es osztály első célja az aktuális koordináta rendszer 286os kockájában a 6os kisebb kockájának a 4esében van. Ez volt a legelső cél. Ha feljött egy második cél is, akkor az 00-11-02-11-02-286-6osnak az 5ösében... ez elég közel volt az előzőhöz, és ha nem volt éppen cél, akkor a két célt folyamatában egyszerre:00-11-01-11-01-286-6osnak az 5ösében(mert egy osztást arrébb ment a cél az előző koordináta megadáshoz képest),00-11-02-11-02-286-7esnek az 1esében. Ha több cél volt, ami elég jellemző volt, akkor aztán volt számáradat. A lokátor indikátora egy kb60 cm átmérőjű kerek sötét üveg volt, és a célokat, amikor éppen lediktáltuk az aktuális koordinátát, akkor zsírkrétával odahúztuk a képernyőre, és melléírtuk, hogy hanyas cél éppen. Az idővonal 6szor fordult percenként, ami elég komoly szaktudást igényelt egy komolyabb gyakorlaton, ha 1es fokot nyomtak ( teljes harckészültség). Ez a gyakorlat egyszer volt , amíg katona voltam. Jól vizsgáztunk. Kb 4havonta a törzsfőnök Szabó szds, aki maga is P-18asként kezdte, osztályozó vizsgát tett a lokátorosok között, amikor is beröffentettük a lokátort, és diktálni kellett neki, amint ő is a lokátort nézte. A lokátort beröffentéséhez csak az ütit kellet felhívni, engedélyt kérni gyakorlásra. Én, mint váltásparancsnok sokat csináltattam a kopterekkel. Az alap a 3as szintű kezelő volt, a legjobb az első osztályú. Az 1. oszt. zsoldja majdnem háromszor annyi volt, mint a 3.ad osztályúnak. Érdekes, hogy a Kékestető állandó célként jelentkezett mind Érden, és mind Bián is.
Régen volt, én 75 februárjában szereltem le, most éppen 30 éve lesz.
De ahogy itt leírjátok a dolgokat, jut eszembe nekem is egy,s más a régi időkből.
Éjszaka, főleg télen a HÁP-on rohadt nagy csend volt mindig úgy 01- óra után. Olyankor még a légiforgalom sem zajlott, pláne így volt 30- évvel ezelőtt! Óránként max 1 - 1 légicél vánszorgott keresztül az országon, pláne ha az turbólégcsavaros gép volt, mint az IL 18- as, akkor tényleg csak vánszorgott! A jelentésbeli kódjára még most is emlékszem: 420- volt. A sugárhajtóműves polgári gépeké pedig: 230. Akkoriban a repülőgépek hangjából meg tudtam mondani, hogy az éppen milyen magasan repül!
A HÁP- on csak a két óra percegése hallatszott, ahogyan a másodpercmutatók ugrottak megállás nélkül. Olyankor veszélyes volt, hogy el ne aludjon az ember, mert a váltásparancsnokok legtöbbje csak szundikált a kényelmes bőrfotelben. Aztán ilyenkor néha a hadosztálytól ellenőrzésképpen lekérdezték a tervtáblán fennlévő légicélokat. De olyan is előfordult, hogy kamu gépről kamu jelentést adattak le, főleg ha a valós légiforgalom kicsi volt és utána kérdezték csak vissza. Ha valami hiányzott, akkor aztán gond volt!
Úgy van. És ha még emlékszel az "Adott parancsok - vett jelentések" naplójára, abba mindent moszkvai idő szerint kellett beírni. Bár azt nem moszkvai időnek, hanem Hadműveleti időnek becézték.
Na ezt a dolgot úgy képzeld el, hogy a magyar honi légvédelem irányítás tekintetében alá volt rendelve a Varsói Szerződés EFEF honi légvédelmi parancsnokságának. Kijevben volt a központ, minket is onnan irányítottak. Még akkor is, ha itt a legfelső irányító szerv a OLP, 1. Hlé. Hds. Pság. LRP. stb. Következésképpen nemcsak "M" esetén működtünk velük együtt, hanem minndig.
A csapatlégvédelem? Azok a szárazföldi haderő alá tartoztak, és amikor kellett, akkor vonultak a szárazföldi csapatok után. Velük csak annyibannn volt meg az együttműködés, hogy békében a légi tevékeységüket a légvédelem irányította. Már amennyiben kitelepültek "harcolni".
Ha isten is úgy akarja, akkor volt kollégáimtól hamarosan megkapom a szovjet hadsereg diszlokációjának listáját, abból talán okosabbak leszünk. Megigérték.
Az én tudomásom szerint nyolc ezredük volt ezredenként 4 - 5 közepes osztállyal. (Többször korszerűsített SZ-75 M1 Volhov osztályaik voltak, legalábis én azt láttam. Egyszer megdöglött a kabinom nagyfeszültségű tápegységének stailizátor csöve, és mentünk egyet kölcsönkérni, de nem tudtak adni. Az M1-es Volhovnak még más tápegysége volt.) Volt nekik Nyeva komplexum is, de azt a repülőterek oltalmazására alkalmazták. Volt nekik jó néhány kisebb nagyob csapatlégvédelmi ezredük - dandárjuk - is, de az kívül volt az én szakmámon.
Tudod, ez egy megszokott emberi tulajdonság, hogy mindenki azt próbbálja csinálni az egyszerűbb. Na ha a vizuális figyelőnek az élete múlt volna attól, hogy figyel, akkor nem az árok alján fekszik.
Majdnem minden rakéta osztálynak és minden Rt. századnak békében egy, "M" esetén 2 darab légvédelmi géppuskás, gépágyús raja volt. Az ezredeknek és a dandároknak békében 2 - 3, "M" esetén 4 - 6 gépágyúja. A Vegának 4 gépágyúja, és 1991-től egy IGLA szakasza. Bizony nem ártott. Különösen, ha azt nézed, hogy a Volhov 7 kilométeren belül nem tudott lőni. A Vega csak 10 kilométeren kívül volt használható, bár a használhatósága elég sokáig tartott (255 km). A Nyeváknak nem volt közeli hatótávolságú eszközük, de a komplexum paraméterei ezt nem is indokolták.
Mikor az elöljáró meghatározta a feladatot, akkor az osztályparancsnok a tervtábla és a VIKO képe alapján megkísérelte azonosítani a megkapott célt. Ha megvolt, és a felderítési lehetőségek megengedték, akkor kiadta az "Átdobást adok!" közlést. Ezt a VIKO előlapján lévő eszközzel lehetett megcsinálni, és ennek hatására a PV a maghatározott oldalszögre fordult.
A Volhov indítóállványt 85 foknál feljebb nem lehetett tekerni, de a megsemmisítési zóna eszt nem indokolta. Keresek egy megsemmisítési zóna rajzot, aztán majd felteszem.
Megvan a 86'-s VEGA osztálycsoport szakállomány táblája(Varga József még a pk.),ezen már gondolom szerepelsz,lehetek pofátlan,melyik század(ha legális!)...:))
Azt is jelentheti. A Szentendrei sziget erre a célra ideális hely lett volna.
Nem volt ilyen tilalom. Ám az egész rendszer - akár a kicsi, akár a közepes - arra épült, hogy a célt közeledéskor kell megsemmisíteni. Az, hogy utánlövés is lehetséges volt, az csak kiegészítés.
Egy ilyen rakéta a saját harci részével csak a levegőben képes számottevően rombolni. A Volhov rakéta egész harci része függetlenül a teljes súlyától, csupán 60 kilogram hexogént foglalt magába, azzal pedig olyan nagy kárt nem lehet tenni. Különösen, hogy a rakéta - ha nem volt találat - azonnal elkezdett felfelé törekedni. Ezután valami 40 000 méteren "önmegsemmisült, és viszonylag kis darabok jöttek vissza a földre.
Ez azt jelenti, hogy szükség esetén települt volna egy Kub üteg Szentendrére?
Másik kérdés:
Volt-e olyan korlátozás, hogy az oltalmazott objektum irányába nem lőttök (vagy korlátozással)?
Konkrétan arra gondolok, hogy mondjuk egy Volhov kis magaqsságon a maga másfél mázsás harci részével azért még önmegsemmisítéskor is tudna rombolni, mondjuk Bp. felett (rossz belegondolni, bár még mindig kisebb katasztrófa, mintha ue objektumot bombázzák), de hasonló a kérdés a biai üteg vs Százhalombatta felállásban is...
Egészen pontosan 757,3 méter. Aztán amikor az osztály odaköltözött, akkor építettek rá még vagy 5 métert. A Nyevának abban az állapotában, ahogy nálunk megvolt, 30 méter volt a minimum, bár vannak, akik 20 métert mondanak. Volt egy olyan lehetősége a Nyevának, hogy egy konzollal felemelték az antennaposztot, így állítólag 11 méter volt a minimum.
Valóban el lehet repülni az osztályok alatt, de csak a filmeken. Az olyan hegyek között, mint a Dunazug hegység, kis magasságon meg azért meggondolandó volt. A fővárost úgy vették körül rakéta osztályokkal, hogy az osztályoknak minél kisebb legyen az úgynevezett fedezőszög.
Na persze egy ilyen tűzrendszer mellett a Duna völgyében kényelmesen be lehet repülni, viszont könnyű lezárni is. És nem kell nagy komplexum a zárásra.
A történeti hűséghez hozzátartozik, hogy a főiskolán Nyevát tanultam, és abból is államvizsgáztam. Ám mivel akkor nem volt tankomplexum a főiskolán, ezért az utolsó néhány hónapunkat Debrecenben töltöttük, mert ott már legalább volt. Jellemző, hogy a szakharcászat államvizsgát az egyik hangárban rendezték meg, és mi díszlett a fejünk felett. Egy PV kabin. Na annyit tudtam róla, hogy hol az ajtó, meg hogy hasonlít a PA-ra Ezzel együtt meglepetés ért, mint a szürke tehenet, hogy első tiszti beosztásomat egy PV kabinban foglalhattam el. Akkor már legalább az ajtót megtaláltam. Egy év kemény felkészülés következett, aminek végén már túl is estem életem első éleslövészetén. Hogy aztán ne haljak meg hülyén három hónapra átvezényeltek Derecenbe egy PV átképzésre, hogy legalább megtanuljak bizonyos dolgokat. Mi a sors vicce, a Zsámbéki PV kabin éppen akkor égett le, és a debreceni kabint vitték át pótlásnak. Nesze neked tanfolyam. Üzemeltetgettem a PV-t, (volt olyan időszak, amikor én számítottam a dandár legjobb PV technikusának, hogyne, hiszen én voltam az egyetlen) ám jött a Vega felállítása, amiben volt szerencsém részt venni, mint beltag. Ott már századparancsnok lettem, tehát a technikával nem sokat foglalkoztam. Aztán négy év hadműveleti munka következett, amikor a technikától messze kerültem. Aztán meg már a hadseregtől is messze kerültem. Ezzel nem utatni akartalak, csak azt akartam leírni, hogy mi a kapcsolatom a Nevával és a Vegával. Olyan mély ismereteim nincsenek a két technikáról, mint a Volhovról, hiszen olyan közel sose kerültem egyikhez se. De azért kérdezzetek, hátha tudom a választ. "Mert hülye azért nem vagyok."
Majdnem minden gépen volt egy zavarókonténer, tehát a kifejezetten zavaró gépek mellett majdnem minden repülőgép képes volt valamilyen zavarásra. Tehát elképzelheted, így mekkora zavarsűrűség volt. Megelőzöm a kérdésedet. Ez ellen mi nem tudtunk csinálni nagyon semmit. Mégis csináltuk, és ezt akkor persze nem is ismertük be.
Érdekes, hogy a B-52 EWOknak meg pont azt tanították, hogy 20km -en belül, ha a feje tetejére áll, akkor is tudja követni a Dvina. Ez ellen nem lehet tenni semmit sem.
Az a 12 komplexum pedig csak Hanoi körül lehetett, mert az információim szerint ennél jóval több komplexumuk volt.
Persze csak a Hanoit védő 3 ezredről volt szó...
... amúgy az amcsik bejelöltek a térképen minden pontot, ahonnan valaha is jeleket mértek, így nálluk a 12 osztály több mint 50 pontként volt bejelölve...
... ezért sokan azt hitték, hogy ennyi "SA-2" védte Hanoit.
A B-52G Phase-III 7 osztály ellen tevékenykedhetett egyszerre, míg a B-52D Phase-V 10 ellen. Egy cellában 3 repült egyszerre, egymást is védve.
Azt azért tudni kell, hogy Vietnamban nemcsak a Dvinákkal harcoltak, hanem minndennel, ami a kezük ügyébe került, a szakállas puskától a légvédelmi rakétáig. Ez egyébként időnként odáig ment, hogy a rakétákkal képesek voltak "zárótüzet" lőni. Azóta is gondolkodom rajta, hogy ezt hogyan csinálták, mert ezek a komplexumok nem igazán arra valók.
Az a 12 komplexum pedig csak Hanoi körül lehetett, mert az információim szerint ennél jóval több komplexumuk volt.
Hát igen. Korábban már írtam, hogy ezeknek a REL-eknek nagyon alacsony volt a hatékoysága. Az egész háború alatt mindössze 17 %. Az általad megadott adat akkor kezdett el némileg javulni, amikor a AGM-78-akat használták inkáb.
A tűzrendszer megfelelő sűrűsége orvosság lehetett vola, de nekünk ilyen sosem volt.
Hmmm...
... azért mindíg sűrűbb volt, mint amit az amcsik találtak Hanoiban.
1972 decemberében, a 11 napig tartó Linebacker-II tömeges bombázás alatt, mindössze 12 Dvina osztály harcolt 300 gépes (ebből 100db B-52 -es) támadókötelékek ellen...
... 372 B-52 -es bevetés alatt, 24 -et ért találat, ez 6.5%-os veszteség.
Az elindított 421 Shrike, és 49 Standard ARM rakétából csak 3 okozott kárt.
Sehonnan. Ám ahogy mi tanultunk idegen hadsereg ismeretet, ők is tanultak rólunk. És ha nem is tudta, hogy mire megy a rakéta, azzal tisztában volt, hogy mik a harceljárásaink. Vagyis sejthette, hogy az ő ellentevékenységére mi mivel foguk válaszolni.
Azért a rakéta és a földi állomás között folyamatos kapcsolat volt, annak meg kisugárzással járó jelei. Azt meg a repülőn észlelni lehetett.
A most következő három képen láthatod a rakétaindítás vizuális jeleit. Ezek azért a levegőből is látszanak. Különösen a harmadik képen, ott egy 12 méter hosszú rakétát látsz éppen elmenni. Látod azt a lángcsóvát? A sorrend: KUB, Volhov, Vega.
És a repülő honnét tudta, hogy a rakéta a zavaróra megy?
Azt még megértem, hogy a besugárzásjelző megkülönbözteti a radar üzemmódjait, de ez passzív üzemmódokban nem játszik...
Eleve, passzív indítás esetén honnét tudja a pilóta, hogy indítottál? Még te is alig látod a HArmot a bazi nagy radaroddal, a vadászgép lát valamit a radaron, vagy csak szabad szemmel?
Kikapcsolta a zavarást, és hopp, volt jel, nem volt jel. Ha a rávezető tiszt nem volt észnél és nem kapcsolta vissza azonnal az adót, már ha egyáltalán ki volt kapcsolva, akkor megszűnt a visszasugárzás, elveszett a cél. Aztán lehetett elölröl kezdeni mindent. Ha a rakéta már a levegőben volt, akkor az is elveszett természetesen. E lehetőség, hogy a Vega rakéta ráment a zavaró jelre nem jelenti azt, hogy feltétlenül ki kellett kapcsolni az alávilágítást. Csak megvolt rá a lehetőség.
Általában valamely információt próbálod megtagadni az ellentől.
Ha sikerül a távolságodat eltitkolni, vagy a "pontos" helyedet, akkor kénytelen tovább bekapcsolva tartani a lokátorát, ergó könnyebben (tovább) támadható.
Majdnem minden gépen volt egy zavarókonténer, tehát a kifejezetten zavaró gépek mellett majdnem minden repülőgép képes volt valamilyen zavarásra. Tehát elképzelheted, így mekkora zavarsűrűség volt. Megelőzöm a kérdésedet. Ez ellen mi nem tudtunk csinálni nagyon semmit. Mégis csináltuk, és ezt akkor persze nem is ismertük be. Nagyjaink is bizakodóak voltak, mi fiatalok meg még inkább. Persze azért teljesen tehetetlenek nem voltunk. A tűzrendszer megfelelő sűrűsége orvosság lehetett vola, de nekünk ilyen sosem volt. Amíg az orosz itt volt, addig persze más volt a leányzó fekvése, de az sem volt tökéletes orvosság.
Meg persze rajtunk az is segített kissé, hogy egy adott komplexumot csak az a zavarógép érdekli, amelyik benne van a letapogatási szektorában,
Ha a rakéta kezelője ilyen könnyen kiszűri a zavarjelet, illete egyes rakéták még szeretik is, akkor mi értelme van a zavarókonténernek? Vagy ennél azért bonyolutabb a helyzet?
Nagyobbb. Annak az indikátornak nem voltak lehetőségei az árnyalatok megjelenítésére. Ott minden egyforma sötét volt, vagy egyforma világos. Vagy volt valami, vagy nem.
Egy bombázó (B-52) hatásos visszaverő felülete 3 - 50 m2, míg egy vadászé 3 - 5 m2 volt. Ennél fogva a vadász céljele is lényegesen kisebb volt, mint a másiké
Tehát egy bombázó céljele nagyobb volt, vagy fényesebb egy vadásznál?
A HARM nagysebességű eszköz volt, tehát a Silka nem sokat tehetett ellene. A gépágyúk összesített tűzgyorsasága (elméleti) 4000 lövés/perc volt, tehát elméletileg komoly tűzsűrűséget tudott produkálni, de... A Silka hatásos lőtávolsága csak 3,5 kilométer volt, a lokátorának felderítési távolsága sem többb, mint 20 kilométer. Tehát mire a HARM-ot észrevette a Silka, már régen messze járt, mire tüzet tudott volna nyitni.
Az antennához nem kellett kezelő, de az adóhoz és a vevőhöz kellett.. Sajnos az meg a PV kabin esetében együtt volt.
A parancsirányítású rakétának nem volt ilyen lehetősége. Az önirányításúaknak már volt, példa erre a KUB és a VEGA. mindkettő kifejezetten szerette a zavaró jeleket.
Ezekről a kisméretű sugárzókról én nem hallottam. Lehet, hogy miután én abbahagytam, voltak ilyenek, de nem tudok róla. Sajnálom.
Az indikátoron a vízszintes tengelyen mindig a legyezés hossza jelent meg. Széles és keskeny sugában is. A két üzemmód között csak a teljesítménysűrűségben volt különbség, tehát a tűnyalábnak nagyobb volt a teljesítméysűrűsége, mit a 0,7 x 10 fokos kisugárzásnak. Csináltam egy rajzot. Hát, elég csámpásra sikeredett, de remélem, érthető lesz a mondanivalóm. Tulajdonképpen ezt láttad az indikátoron. Itt az oldalszög indikátort próbáltam meg ábrázolni.
Valahol olvastam róla, lehet, hogy military legend, hogy kisméretű, telepíthető sugárzókat hazsnáltak csalinak.
???
Miért kellett folyamatosan az antennához is kezelő? Úgy képzelem, hogy onnantól, hogy vezetékeken közlekedő jellé lett alakítva az adat, már bárhová el lehetett vezetni.
Egy shilkának volt esélye egy Harm-it leszedni?
A hajókon a gépágyuk elvileg inkább rakétavédelemnek vannak...
A rakétáknak volt olyan üzemmódja, hogy a zavaróra menjenek?
Bocs, de a végéről megfeledkeztem. Voltak álcakomplexumok, de azokat a tevékenység közötti különbség miatt nem lehetett összetéveszteni a valódi komplexumokkal. Ráadásul ezek nem is voltak olyan közel a valós koplexumokhoz. Külön kisugárzó "csapdákról" meg nem tudok.
Felrakok Neked két képet, remélem fogok tudni válaszolni. A lagnagyobb baj az volt, hogy ezen a hullámhosszon az elektromágneses energia nem vezetékben, hanem üreges csőtápvonnalban tarjed. Ez a tápvonal pedig merev volt, vörösrézből készült valami speciális fém bevonattal - azt hiszem palladium - mindenesetre rohadt drága volt. Ezt a tápvonalat pontosabban tápvonalrendszert sajnos nem lehetett a végtelenségig nyújtan, hajlítgatni meg pláne nem. Ezért arra nem volt lehetőség, hogy a tűzvezető lokátor antennarendszerét külön tegyék a berendezéstől. Sajnos a berendezést folyamatosan figyelni kellett, tehát oda mindenképpen kezelő kellett. A többi egyébként az 1977-től épített tüzelőállásokban bent volt a föld alatt, tehát védve volt. A PV és a többi kabin között meg már csak kábelkapcsolat volt. A Nyeva komplexum antennaposztja már más volt. Ott is bent volt a kabin a - egy volt - föld alatt, a dombon kívül csak az antennaposzt volt (UNV). Azon az állványon az antennákon kívül csak a nagyfrekvenciás és nagyteljesítményű részek voltak. Az meg a NYEVA teljesítményéből adódóan lényegesen kiseb volt, mint a Volhov PV kabinja. Gondolj bele: a Volhov PV kabinjában 2 darab 1 MW impulzusteljesítményű adóberendezés volt. A Nyeva teljesítményét nem tudom. A képen az antennarendszer alatt különböző kezelőerkélyeket láthatsz, de azok csak időszakos ellenőrzés idején voltak felhajtva. Képzeld el, milyen felemelő érzés volt ott dolgozni télen, amikor a technikust csak egy ponyva védte az időjárástól. A PV kabinban legalább meleg volt. Az orosz egy időben kísérletezett azzal, hogy adott esetben a PV kabint le tudták süllyeszteni egy fedezék mögé, de igazán nem vált be, mert bonyolult volt és drága.
Ha ez megvígasztal, akkor megpróbálok bepofátlankodni Mezőfalvára. Szerencsére a parancsnok valaha beosztottam volt, és nem hiszem, hogy haragudna rám. Ha pedig már bejutottam, akkor viszem a fényképezőgépemet is.
A rakétákat folyamatosan módosították vagy cserélték, tehát egy osztálynál csak egyféle rakéta volt. Az lehetett a kivétel, amikor a meló felénél tartottak.
A Volhov a Dvina rakétájával nem tudott mit kezdeni.
Egy bombázó (B-52) hatásos visszaverő felülete 3 - 50 m2, míg egy vadászé 3 - 5 m2 volt. Ennél fogva a vadász céljele is lényegesen kisebb volt, mint a másiké. A kettő közötti különbség a távolságtól függetlenül megmaradt, tehát különbséget lehetett tenni.
A Volhov egy vadász méretű célt 150 kilométerig fel tudott deríteni, de csak azért, mert annyi volt a technika megjelenítési lehetősége. Ha egy cél 170 kilométerre volt, és mégis látszott - előfordult - akkor úgynevezett második kitérítésban jelent meg, ami viszont már zavaró volt. Szerencsére különbséget lehetett tenni, mert a céljel képe más jellegű volt.
A felderítés tehát lehetséges volt a technika által meghatározott 150 kilométeres távolságon kívül is, de semmi értelme nem volt. Hozzáteszem, ehhez a berendezésnek is nagyon jól kellett beállítva lennie.
Volt-e valamilyen gyakorlati oka annak, hogy a radar és a kezelőfülke egy egységet képezett?
Úgy értem, józan paraszti ésszel, hogy én mondjuk úgy terveztem volna meg, hogy a radar külön egység, a kezelők meg kábelen, fedezékben, 100 m-rel arréb kapják az adatokat, és ha be is kapnak egy HARM-ot, a radar elveszik, de a drágán kiképzett, és nehezebben pótolható kezelőszemélyzet megmarad...
Az igaz, hogy külön sugárzó csalik voltak hivatottak a HARM-ot magukra vonni?
Amíg nyomtad a kérdező kulcsot, addig a céljel mellett megjelent egy határozott szaggatott vonal.
Az ellenség és a saját vadász a mi indikátorunkon nem nagyon lehetett egymáshoz túl közel. Az együttműködés szabályai szerint a vadászt azonnal leválasztották, amikor a rakéták is tevékenykedni tudtak rá. Arról nem is beszélve, hogy géppuskával a repülők nagyon nem vívtak légiharcot, esetleg a II. Világháborúan. Egy légiharc rakéta mit sem ért, ha nem tudták 20 kilométeren túlról indítani.
Amikor a cél manőverezett, akkor az APP jelei bizony eléggé megbolondultak. Ám ha a manőver állandósult - folyamatos fordulás, akkor a változás kijelzése is állandósult.
A függőleges jel - tehát ami az adott sík irányára volt jellemző - állandóan az indikátor közepén volt. A vízszintes jelet a rávezető tiszt tudta tekergetni. Amikor a rávezető tiszt - nem célzott, hanem rávezetett - végezte a dolgát, akkor tulajdonképpen az egész komplpexumot forgatta. Forgatta az antennákat, ha az indító állváyok szinkronizálva voltak, akkor azokat is. Tehát az, hogy a rávezetést végezte, az az indikátoron csak anyiban látszott, hogy esetleg változott rajta a kép. Na azt azért hozzáteszem, hogy a kép csak akkor változott, ha valami látszhatott rajta, tehát voltak állócélok. Ez akkor fordult elő, amikor az antenna sugárkarakterisztikája érintette a földet.
A kézikövetők indikátora tulajdonképpen ugyanazt mutatta, mint a rávezető tiszté, csak kisebb kitérítéssel. Képzeld el azt, hogy a rávezető tiszt indikátorából kivágunk egy 5 kilométeres részt és a kézikövető indikátoron az volt. Ennnél fogva minden nagyobbb volt az inndikátoron. A távolsági kézikövető ugyanazt látta, mint a szögkövetők, de tudott váltani a két sík között. A váltás mindig attól függött, hogy melyik szögkövető látta jobban a célt. Az indikátorokat egyébbként tetszőlegesenn lehetett az összes méretarányba kapcsolni, csak a célszerűség döntött. Ha az indikátor 5 kilométeres kitérítésben volt, akkor a távolsági jel mindig középen volt.
A dolog többnyire akkor is működik, amikor a tengely pont a lokátorra néz. Ha magad elé képzelsz egy repülőgép hajtóművet, - remélem sikerül - akkor azt látod, a lapátok pillanatnyi távolsága - lévén meg vannak tekerve - pontról pontra változik. Egy lokátorra azt mondják, hogy a saját hullámhosszával összemérhető méretű célt képes észlelni. A Volhov hullámhossza 3 - 7 cm volt, a Nyeváé 2 - 5 cm. Tehát a Volhov a 3 - 7 cm-es radiális mozgást már képes volt észlelni. Ha másképpen nem, hát az SZDC segítségével, ami ugyebár a mozgás kiszűrésére volt az álló célok közül.
A mozgó rész nem nagyon volt takarásban. A mikrohullám az egy érdekes dolog, mert verődik ide, verődik oda, és a fene tudja, honnan, de verődik vissza is. Ilyenformán a hajtóművet nem nagyon lehetett eldugni a lokátor elől, csak a hullámhossznak kellett megfelelőnek lennie. Még a lopakodó sem érezhette magát bboztonságban egy kis hullámhosszú és magas érzékenységű lokátor elől.
Hagy folytassam. A Vega például annyira szerette az ilyen hajtómű forgása következtében keletkezett jeleket, hogy még a fém sárkány alatt is észrevette. Annyira, hogy a Vega elől még az F-117 sem volt biztonságban, hiszen annak is volt hajtóműve. A Vega egyébbként a jellege ellenére hihetetlenül kisméretű célokat képes volt észrevenni. Nem is nagyon szerették az amerikaiak.
Szőrözz csak nyugodtan. Annak is volt hajtóműve, és az is mozgott elég rendesen. És az is látszott a lokátoron. Ám mivel a hajtómű nagy része burkolva volt, illetve csak igen kicsi látszott ki belőle, ezért azt is lehetett látni, ár voltak korlátok. Viszont az a rengeteg lapát, ami a hajtómű turbinában és kompresszorban van, nagyszerű visszaverő felületet ad, még ha kicsit is.
Az összes légvédelmi eszközbe be volt építve egy NRZ berendezés, ami a saját - ellenség felismerést végezte. Nemcsak a rakétakomplexumokba telepítették, hanem az összes rádiólokátorba is be volt rakva. A közepes rakétaosztálynál ez három eszközt jelentett, a komplexumot, a P-12/18 és P-15 lokátort. A komplexum mellé volt telepítve a ZEF kabin, ami a komplexumot szolgálta ki, a lokátorokba meg beépítették a berendezést. igazi ideális harci mukahely, ott semmit nem kellett csinálni.
Az ellenpárja a repülőgépeken az SZRO volt, ami a földről kisugárzott kérdésekre adott válasszal igazolta azt, hogy saját gép. Persze azért nem volt olyan egyszerű a dolog. Az ellenség be tudta mérni a kérdést és a választ is, tehát a kettővel már tudott valamit kezdeni. Ám a kérdés és a válasz is kódolva volt, és az alapvető kérdezésen kívül létezett egy ellenőrző kérdezés is. Ha az elsőre válaszolt a gép, és hülye módon a másodikra is, akkor le kellett lőni. A kódokat rendszertelenül, de valamennyi eszköznél cserélgetni kellett, és erre teljesen váratlanul az elöljáró harcálláspont adott utasítást. Gondolom, volt valami grafikonjuk erre.
Valamikor 1991-benn rendszeresítettek egy újfalyta ellenőrző berendezést, ami szinte ugyanezt csinálta, ez volt a PAROL. Csak a Nyeva osztályokhoz adták ki a tudomásom szerint.
A helikopterről. Elméletileg valóban megszűnt a komplexum számára, de volt egy bibi. Méghozzá a forgószárnyak. Azok viszont elég szépen mozogtak, és ez a mozgás a lokátornak tökéletesen elég volt.
Erősen bizony. És egy B-52 lelövése nem is volt kis fegyvertény. Abba a bazi nagy repülőbe rengeteg fegyver fért, és rengeteg olyan eszköz, amivel meg lehetett keseríteni az ellenfél életét. Ráadásul egyetlen B-52-est egy vadász osztály (24 gép) védett. Ennek ellenére annak idején az orosznak megérte egy egész vadászezredet rájuk küldeni, akik szépen lelövöldözték a vadászkíséretet, majd kilőtték a B-52 automata farok gépágyúját. Akkor már rizikó nélkül meg lehetett közelíteni a B-52-t, ami egyébként még így is elég harapós volt. Ekkor közölték a pilótával, hogy vagy megfordul és megy velük, vagy követi a vadászokat. A józan ész győzött, így a bombázó Kínában szállt le. Érdekes, hamarosan az összes komplexumba beépítettek egy korszerűsítést, ami fokozta az eszköz zavarvédelmét. Ezután kezdtek fogyni a B-52-esek Vietnam felett. Hamarosan azokat le is állították őket.
Hát valahogy így néztek ki az indikátorok. Színre is stimmel, esetleg azt képzeld bele, hogy a felbontása nem volt olyan, mint a monitoré itt előttem. Nos tehát: az első képen az indíkátort látod, a függőleges jelet és a távolsági jelet megismered. A szaggatott vonalak az automatikus indítóműszer (APP) jelei voltak. A sűrűbb az indítási zónáé, a ritkább a megsemmisítési zónáé. (persze lehet, hogy fordítva volt) Látod a céljelet, és a indikátorernyő elján azu a három kis jel a rakéta válaszadó jelei. Ezeket persze nem jó helyre rajzoltam, mert az elsőt akkor lehetett indítani, amikor a céljel már bejött az indítási zóna távoli határán, mint ahogy a második képen látod.
A harmadik képen van az általad emlegetett "fehér zaj", szerintem irányított aktív zavarás képe. Tulajdonképpen csak a középső a zavarjel, a többi csak a fő jel felharmónikusai. Persze ez erősen sematikus rajz, mert a valóság lehetett ennél sokkal sűrűbb is. Az utolsó képen egy másik fajta aktív zavaró jelet mutatok. Itt a zavaró berendezés vette a rásugárzott jelet, feldolgozta, alaposan megcsócsálta, majd különböző kitérítéssel többször visszasugározta. Tehát ezek azok, amiket kértél. Még egyszer írom, ezek azért nem így néztek ki. Először is az egész meglehetősen vibrált. Azt mondták, hogy a felderítő indikátor képernyője azért sárga, mert az nem fárasztja annyira a szemet. Ezek meg azért voltak zöldek, mert ezekenn jobban megfigyelhetők az apró részletek. Hát lehet, de eléggé fárasztó volt.
Arra minden olyan jelet fel lehetett vinni, amire szükség volt. Nem volt sok. A jelek helyét meg a berendezés kiszámolta.
Milyen jelek voltak? Tunál egy rajzot csinálni róluk? :)
A Volhovot egész sor zavarvédelmi berendezéssel szerelték fel. Ez a "fehér zaj" dolog csak akkor teríti be az egész képernyőt, ha már egészen közel van a zavaró gép. Ha messzebb van, akkor középről kiindulva egyre keskenyedő sávokat lehet látni egymással párhuzamosan.
Csak az egyik rávezető indikátorra kapcsolta rá a jeleket, ami ugyanolyan jellegű jel volt, mint az összes többi. A függőleges jel is, a vízszintes jel is egy elektronikusan képzett és megjeleített vonal volt. Ezek katódsugárcsövek voltak, akár a TV képcső, csak mind monokrom. Arra minden olyan jelet fel lehetett vinni, amire szükség volt. Nem volt sok. A jelek helyét meg a berendezés kiszámolta. Ha belegondolsz, hogy ez egy analóg számítógép volt, akkor el tudod hinni, hogy sok mindenre képes volt. Na nem úgy, mint a mostani PC-k, hiszen azok az akkori kor színvonalán készültek és az alkalmazási területük is igen speciális volt.
Mikor a célkövetés már stabil volt, akkor a rávezető tiszt bekapcsolta az automata indítóműszert. Ez egy olyan áramkör volt, ami a cél mindenkori repülési paramétereinek megfelelően feljelölte a rávezető indikátorokra az indítási, megsemmisítési és más zónákat. (első indítás lehetősége, utolsó indítás lehetősége, stb.)
Na várj csak! A küszöbérzékenység távolságfüggetlen volt, az a célról nem mondott semmit, az csak a lokátor jellemzője volt. A repülő részéről a küszöbérzékenység párja a hatásos visszaverő felület volt. Az sem függött a távolságtól, de a kettejük viszonya már igen, a viszony a távolság növekedésével csökkent.
Az eredeti Dvina megsemmisítési zóna alsó határa 2000 méter, a felső pedig 25 000 méter volt. Amikor ezt a módosítást beépítették, attól lehetővé vált 500 méter fölé lőni egészen 36 000 méterig. Ez a lehetőség a Volhovnál is megmaradt, bár ott az alsó határ lement 100 méterig. Egyébként H>13, és nem kilenc. Hogy miért annyi, azt nem tudom. Hiszen az a magasság a komplexumnál nem volt jellemző semmire. Lehet, hogy ez azzal függőtt össze, hogy ez a repülőknél abban az időben már nagy magasságnak számított. Tehát ez nem a cél magasságát jelentette, csak üzemmódot. Bár a cél magasságától függően kellett kapcsolni.
Vezényszavak? Voltak ugyan a lőszabályzatban vezényszavak, de a tevékenység izgalmában nem nagyon hangzott el egyik sem. Azért persze megpróbálok felidézni néhányat. Mikor az elöljáró meghatározta a feladatot, akkor az osztályparancsnok a tervtábla és a VIKO képe alapján megkísérelte azonosítani a megkapott célt. Ha megvolt, és a felderítési lehetőségek megengedték, akkor kiadta az "Átdobást adok!" közlést. Ezt a VIKO előlapján lévő eszközzel lehetett megcsinálni, és ennek hatására a PV a maghatározott oldalszögre fordult. Ha megvolt egyől, az jó, ha nem, akkor a parancsnok "Kutatás!"-t vezényelt. A széles nyalábú szektoros kutatás mindkét irányba 5 - 5 fokos elmozdulást jelentett. A rávezető tiszt dolga az volt, hogy minden egyes irányváltáskor kis helyszögről felfelé vigye az antennát. Keskenysugarú kutatás esetén a koplexum tudott egy olyan körkörös kutatást, ami alatt egy néhány fokos tölcsért írt le az antenna. Ha a cél megvolt, akkor a rávezető tiszt durván megfogta, majd átadta a kézikövetőknek követésre. A cél jellegétől függően automata követést, vagy automata követést kézi utánkövetéssel határozott meg. Persze ez általában csak úgy hangzott el, hogy "Automata!" vagy "Automata - kézi!" Mikor a célkövetés már stabil volt, akkor a rávezető tiszt bekapcsolta az automata indítóműszert. Ez egy olyan áramkör volt, ami a cél mindenkori repülési paramétereinek megfelelően feljelölte a rávezető indikátorokra az indítási, megsemmisítési és más zónákat. (első indítás lehetősége, utolsó indítás lehetősége, stb.) Ezeket kellett figyeli ahhoz, hogy el ne szalasszák a célt. Közben a parancsnok a cél mozgásparaméterei és a lőszabályzat alapján meghatározta a rávezetési módot, és ezt természetesen vezényelte is. Mikor a rávezető tiszt kapcsolta a rávezetési módot, akkor az addig stabil zónahatárok kis időre megbolondultak, de aztán beállt minden. Az indítás módjának és idejének meghatározása a parancsnok sara volt. Általában úgy hangzott el, hogy "Első indítás! ... Most!" Második indítás! ... Most!" A követés ment tovább, mintha mi sem történt volna, egészen addig, amíg a rekéta meg nem közelítette a célt. Ekkor figyelni kellett a jelzőlámpákat, és jelenteni "K4 kiment." "K3 kiment." Továb kellett figyelni az indikátort és a jelzőműszereket, és ha mindaz lejátszódott, amit már korábban leírtam, akkor jelentette, hogy "Rakéta robbant, cél megsemmisült." A kézikövetők is figyeltek, ők meg adott esetben azt jelentették, hogy "Követés megszakadt." A jelentést a parancsnok az elöljárónak úgy adta tovább, hogy ... számú célt megsemmisítettem, felhasznnálva 2 (3) darab. Tulajdonképpen ennyi.
Tényleg nagyon jó ez a kép. A Szu-n és a csehszlovákokon kívül más országok is résztvettek Vietnam védelmében? Tudtok erről valamit? Már nem emlékszem rá, a vietnami háború 72- ben ezek szerint még folyt?
Képzeljétek el, az indítóállványokra gumirakétát terveztek. A rakéta tartozéka egy eredeti Rakéta porszívó volt, és folyamatosan működtetni kellett, mert a gumi tíz perc után lekókadt, mint egy pöcs. Magyarán volt is álca technika, meg nem is.
De ha jól körberakták volna S-60 -asokkal, akkor az egy csúnya csapdát jelentett.
Volt eből a vacakból több is, többek között az etyeki osztálynak, a pilisszentkeresztinek is (igaz ez csak ki volt jelölve a települési helyével együtt.). Ám ezek a vacakok csak a bajnak voltak, mert nem volt elég az éles technika, még ezekkel is foglalkozni kellett. Ráadásul akkor az osztályoknál nem nagyon volt olyan technikus, aki a PAA kabinhoz értett volna. A többihez nem kellett, mert az indító állványok ugyanolyanok voltak, az UA és az AA csak kiszolgálta az egészet. Ám a PAA-nak ugyanúgy kellett tudnia kisugározni, mint egy éles komplexum adóberendezésének. Képzeljétek el, az indítóállványokra gumirakétát terveztek. A rakéta tartozéka egy eredeti Rakéta porszívó volt, és folyamatosan működtetni kellett, mert a gumi tíz perc után lekókadt, mint egy pöcs. Magyarán volt is álca technika, meg nem is.
Két adatot tudok. A Nyeva küszöbérzékenysége 0,1 m2 volt, a Volhové 0,5 körül. A lőtéren kétféle célanyag volt, a Miseny (céltábla) meg a Belka (mókus?) A Belka egy rakéta volt, ami a régi SCUD A rakéták maradéka volt. Még a lánctalpas indítóállványt is használták. Ezeket a felderítési lehetőség határáról indították, majdnem függőlegesen. Aztán meredeken elkezdett zuhanni a harcrendre. Általában a fellövés közben derítettük fel, és utána már csak vigyázni kellett rá, hogy el ne szaladjon. Azt nem tartom valószínűnek, hogy azt a rakétát a zuhanás közben is fel tudtuk volna deríteni.
Pontos adatot nem tudok, de néhány száz méter lehetett, mert mielőtt robantotta a harci részt, a célról visszaverődött impulzusokat számolgatta, és a robbantáshoz kellett jó néhány impulzus. Ha a cél távolabb volt, mint szerette volna, akkor sem volt nagy gond, mert akkor meg arra robbantott, amikor a cél elkezdett távolodni.
Egyébként az amerikainak sem szabad ám elhinni mindent. Néha még rosszabbak, mint a sajtó.
Inkább csak profin használják a sajtót...
Egy biztos, ehhez a technikához az orosz értett igazán, és ők 60 métert adtak meg. Na de hát ez a 60 méter csak egy elméleti adat volt, mert a lőtéri statisztika rengeteg indítása közül a mért mellérepülés 21 méter körül volt. Ez 1985-ös adat. Frissebb adatom nincs.
Jaja, de nem az átlagos mellélövési hiba érdekelt, hanem a rádiógyújtó maximális érzékelési távolsága.
Mi mindenképpen 60 métert számoltunk, biztos, ami biztos. Bár lehet, hogy a gépek sebezhetősége a magasság függvényében változik. Egyébként az amerikainak sem szabad ám elhinni mindent. Néha még rosszabbak, mint a sajtó. Egy biztos, ehhez a technikához az orosz értett igazán, és ők 60 métert adtak meg. Na de hát ez a 60 méter csak egy elméleti adat volt, mert a lőtéri statisztika rengeteg indítása közül a mért mellérepülés 21 méter körül volt. Ez 1985-ös adat. Frissebb adatom nincs.
Jól érted, de a hűség kedvéért maradjunk az oldalszög és a helyszög kifejezésnél. A vízszintes tengelyen mindig a letapogatott sáv szöge jelent meg. Széles és keskeny nyalábú üzemmódok között az indikátoron csak a céljel mérete között volt a különbség. Kb. úgy képzeld el, mint ahogy a rajzon van.
Ha jól értem, akkor a kép frissítése mindíg balról jobbra történt, a bal oldali az irányt mutatta a távolság függvényében, a jobb oldali pedig a magassági szöget a távolság függvényében?
Tűnyaláb esetén a vízszintes tengelyen 1,5 vagy 0,75 foknyi terület jelent meg?
Ne területtel számolj, hanem csak távolságokkal. Másrészt meg ha jól is számoltál, a nyaláb irányszöge akkor is 0,7 fok volt, és a rakéta harci részének hatósugara akkor is 60 méter. És mégis összejött a dolog.
Valakivel biztosan kevered, mert amikor az öreg tiszt lett, (50-es évek) akkor a klérus tagjai nem sok jóra számíthattak, kiváltképpen nem tiszti karrierre.
Gyönyörűek a leírásaid, ezekből előjönnek a rég elfeldett dolgok. Csak arra nem emlékszem (biztosan az aggkori elbutulás miatt), hogy a PA és a PU rövidítés milyen orosz szövegből származott!?
A célkövetés 0,7 fok pontossággal valósulhatott meg, de ez csak az elmélet. Képzeld el, hogy az indikátor közepén a vízszintes és a függőleges jel kereszteződésében van egy céljel. (köteg, oroszul pacska) Ennek természetesen van egy kiterjedése, aminek extrapolálással megfogtad a közepét, és tuti, hogy ott voltál, ahol kellett. De ez az elméleti 0,7 fok elfogadható érték. Írtam egy 1,5 fokos értéket is, de az csak keskeny nyalábú üzemmódban létezett, az is csak 75 kilométeren kívül, tehát az nem számított, hiszen oda nem tudtunk lőni.
a 75 százalékos elméleti megsemmisítési valószínűség egy rakétával értendő. A Volhovnál három rakéta esetén ez 0,97 volt, vagyis 97 %. Több rakétát már nem volt érdemes beszámítani, mert a megsemmisítés valószínűsége akkor is max. 98 % lett. Hogy ezt hogyan kellett kiszámolni? Hát bizony erre már nem emlékszem. Volt hozzá egy rohadt bonyolult matematikai levezetés, amit csak addig tudtam, amíg kellett, utána azonnal elszállt. Hogy a tér adott pontjába milyen valószínűséggel lehetett lőni, az senkit nem érdkekelt, az volt a lényeg, hogy a cél és a rakéta közötti távolság a kettő közötti távolság elfogyásakor akkora legyen, hogy a harci rész hatósugarán belül legyen a cél.
A HP hárompont rávezetési mód esetén a cél - rakéta - rávezető állomás elméletileg egy egyenesen van. Ezt az önirányítású rakéták szakanyagában "üldözéses vagy vadászkutya" rávezetési módnak nevezik.
A K konstans a rávezetés teljes ideje alatt állandó előretartást jelentett. Ennyi év utánn erről a dologról ne kérdezz többet, mert a febe se emlékszik rá.
Az ET az egy repülési paraméterektől függően számított előretartási szöget jelent, ami a repülés folyamán változik.
Indikátorok: A VIKO úgynnevezett PPT vagyis térképező indikátor volt, kör alakú, középpontjában a komplexummal. A rávezető indikátorokhoz utólagos engedelmeddel elővettem a vietnami képedet, azon bejelöltem a rávezető tiszt két indikátorát. A rajzon pedig a széles sugárnyalábú letapogatási karakterisztikához hozzárendeltem a két indikátort. Az indikátor keskenyebbik mérete az a 20 fok volt, ami a legyezés 20 fokos szöge. Az indikátorokon a vízszintes jel a célok távolságára volt jellemző, a távolságot meg a visszaverődési időből lehetett származtatni.
A kép baloldalán egyébként P-12 kihelyezett indikátor van, mert annak volt az a kis könyöklője a berendezés előtt.
A zavaridentifikációról éppenséggel szabad kérdezni, csak ne tőlem, mert már régen volt, és ugye az emlékezet szelektál.
Az SZDC a működése során azt a tényt használta ki, hogy a DOPPLER effektus szerint az álló célról visszaverődött jelek frekvenciája azonos a kisugárzott jelekével. A mozgó cél visszavert jele pedig úgy nézett ki, hogy közeledő cél esetén a frekvancia magasabb, távolodó cél esetén pedig alacsonyabb volt. Semmi egyebet nem kellett csinálni, csak a visszavert jelet megkettőzni, a duplikátumot 180 fokkal késleltetni, majd a kettőt kivonni egymásbból. Impulzus üzemű lokátornál ugye a jel nem folyamatos szinusz jel, hanem csak a kisugárzott impulzus szélességével, mint burkológörbével modulált jel, tehát a kivonás után az első és az utolsó félhullám megmarad, a többi meg megy a levesbe. Feltéve, hogy azonos volt a frekvencia és jól volt beszabályozva a berendezés. Ez úgy nézett ki az indikátoron, hogy a szűretlen állócél szépen világosan kiszúrja a szemedet, a szűrt jelnek meg csak a halvány körvonalai maradtak meg.A mozgó célról visszavert jelek késleltetése és kivonása után maradt valami kosz az indikátoron, az meg szépen követhető volt.
Ha már teljesen pontosan megfogtuk a célt, akkor lehetőség volt arra, hogy úgynevezett alávilágítás üzemmódban megfogtuk a sugárnyalábot, és azzal aztán valóban nagyon pontosan mehetett a célkövetés. Viszont valamit valamiért, akkor csak azt a 0,7, vagy 1,5 fokos szektort láttuk.
Mennyi volt a felbontása a rendszernek?
Úgy értem, hogy a hány fok pontossággal lehetett célozni?
Alább volt szó, hogy a találati valószínűség 75%...
... a tér adott pontjába mekkora pontossággal lehetett elméletileg lőni?
Mi a harmadik üzemmód:
1, ET Előretartás.
2, HP Hárompont.
3, K Konstans, Kézi?
Ez a "fehér zaj" dolog csak akkor teríti be az egész képernyőt, ha már egészen közel van a zavaró gép. Ha messzebb van, akkor középről kiindulva egyre keskenyedő sávokat lehet látni egymással párhuzamosan.
A képernyők mit jelenítettek meg, és hogy...
... a VIKO gondolom hagyományos körbeforgó volt, és a többi négyzet alakú?
Ilyenkor is voltak különféle zavaridentifikációs módok
Szabad erről is kérdezni?
:)
A passzív zavarás ellen ott volt a mozgócél kiválasztó berendezés (SZDC), ami röhögve megkajálta az állócélokat és zavaró jeleket, mögöttük meg vígan látszott a céljel.
Mindazonáltal az a véleményem, hogy egyszer el kellene mennünk testületileg Kecelre, és ott a technikában el tudnék magyarázni mindent. Csak szervezés kérdése az egész. Még azt is meg lehetne szervezni, hogy ne csak kívülről nézhessük meg a vasakat.
Szuper lenne!!! Sajna kecelen pár Vega és Nyeva mellett sohasem láttam Volhovot...
Az előbbi rajzomhoz még tartozik egy kis magyarázat. Természetesen a végén felrakom az ehhez tartozó rajzokat is, remélem, nem lesz túl bonyolult.
Mindkét antennarendszer karakterisztikáját úgy alakították ki, hogy az antenna valami sugárnyalábot (széles: 0,7 x 10 fokos késnyaláb; keskeny 0,7, illetve 1,5 fokos tűnyaláb) majd az antennaszerkezet ezt elkezdte bizonyos mértékben mozgatni. A szélesnyalábú antenna ezt 20 fokos szögben legyezte, méghozzá a következőképpen: az elsődleges sugárzó kisugárzott valami irányítatlan jelet, és amint látjátok, azt egy tükrön keresztül vetítették ki a cél irányába. Az első képen mindezt kiterítve látjátok. Ha ezt a rajzot elképzelitek úgy, hogy rácsavarjuk egy hengerre, akkor máris megvan a mindig azonos irányba működő legyezés. Ám akkor nincs meg a karakterisztika 20 fokos széttartása, akkor a sugárnyalábot mindig párhuzamosan legyezzük. Viszont ha kúpra csavarjuk fel a dolgot, akkor máris megvan a kisugárzott sugárnyalább széttartása, már csak a 20 fokot kell eltalálni. Ez van kiterítve a második rajzon. A harmadik rajzon megpróbáltam a széles antenna keresztmetszetét lerajzolni. Ezen a rajzon az látszik, hogy az elsődleges ugárzónk előállít valamit, aminek valamilyen irányszöge van. Hogy ez ne szanaszét szórjon, ezért beiktattak egy mikrohullámú lencsét, ami már kissé csökkenti ezt a kisugárzott szöget. Ezt a lencsét úgy képzeljétek el, hogy a valódi üvegből készült gyüjtőlencsét körbeöntötték fémmel, és utána kiszedték belőle az üveget. Mivel a mikrohullám majdnem ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkezik, mint a látható fény, ezért a lencsében is ugyanaz a jelenség játszódik le. A lencse után jön a másodlagos sugárzó, és az energiánk ekkor lép ki a levegőbe, mert eddig tápvonalban ment. A tercier sugárzó még célirányba is forgatja, és irány a repülő. A kisugárzási karakterisztikának vannak különféle méretei. A 0,7 fokot az elsődleges sugárzó mérete és az antena hossza határozza meg. A 10 fokot a három sugárzó méreteivel tudjuk maghatározni. A 20 fokot pedig azzal a kúppal tudjuk beállítani, amire a tükröt felcsavarjuk.
Ennyit a széles sugárnyalábról. A képen egyébként csak annyit lehet mindebből látni, hogy van ott valami bazi nagy szögletes zöld dolog.
A keskeny sugárnyalábbú antennák valamivel egyszerűbben oldották meg a dolgot. Az elsődleges sugárzó előállított egy 0,7, illetve 1,5 fokos tűnyalábbot. A nyaláb nyílásszöge az éppen alkalmazott méretaránytól függött (75 vagy 150 kilométeres üzemmód) A primer sugárzót megforgatták egy motorral, és egy viszonylag bonyolult tápvonalrendszeren keresztül kisugározták az antenna visszaverő felületei felé. A forgatás hatására kata meg a sugárnyaláb a karakterisztika nyílásszögét. Hogy ez 10 fok volt-e vagy 20, azt most meg nem mondom, mert elfelejtettem. Ha már teljesen pontosan megfogtuk a célt, akkor lehetőség volt arra, hogy úgynevezett alávilágítás üzemmódban megfogtuk a sugárnyalábot, és azzal aztán valóban nagyon pontosan mehetett a célkövetés. Viszont valamit valamiért, akkor csak azt a 0,7, vagy 1,5 fokos szektort láttuk. Az utolsó ábrám ezt ábrázolja. Mindazonáltal az a véleményem, hogy egyszer el kellene mennünk testületileg Kecelre, és ott a technikában el tudnék magyarázni mindent. Csak szervezés kérdése az egész. Még azt is meg lehetne szervezni, hogy ne csak kívülről nézhessük meg a vasakat.
Bocs, majdnem átvertelek benneteket. A keskeny antenna csak kisugárzott, a vétel a széles antennákon ment.
A Dvináknak a Vietnami háború idején még nem sok lehetőségük volt. Bár azért ez nem igaz. Tudni kell, hogy ha a zavarás tökéletesen irányított, vagyis egy technika frekvenciáját fogja le, akkor azt az egy osztályt tökéletesen le lehet fogni, viszont a kis sávszélesség miatt a többit nem. Vietnamban viszont piszkosul sok technika volt. Ha lefogták az egyiket, akkor ott volt a másik. Végső soron ott volt az optika, mert az elektromosan nem lehetett zavarni, az ellen csak a köd és a felhő volt jó.
A Volhovot egész sor zavarvédelmi berendezéssel szerelték fel. Ez a "fehér zaj" dolog csak akkor teríti be az egész képernyőt, ha már egészen közel van a zavaró gép. Ha messzebb van, akkor középről kiindulva egyre keskenyedő sávokat lehet látni egymással párhuzamosan. Ilyenkor kiválasztották a legszélesebb sávot, és arra követtek, de olyankor csak szögben és HP (hárompont) rávezetési módban, mert az a pontos távolságmeghatározást nem igényelte. Volt olyan zavarás is, amikor a zavaró cél jelét lehetett látni, de előtte is és mögötte is ugyanolyan célokat céljeleket lehetett látni valóságtartalom nélkül. Ilyenkor is voltak különféle zavaridentifikációs módok, a legegyszerűbb az volt, hogy egy pillanat alatt át lehetett kapcsolni a berendezés frekvenciáját, és amig a zavaró berendezés megkereste az új frekvenciát, addig vígan meg lehetett keresni a valós célt. Utána már csak nem kellett elveszíteni és kész. A passzív zavarás (és most ne a második világháborúban alkalmazott sztaniolcsíkokra gondoljatok) ellen ott volt a mozgócél kiválasztó berendezés (SZDC), ami röhögve megkajálta az állócélokat és zavaró jeleket, mögöttük meg vígan látszott a céljel. Végső soron a Volhovnak is ott volt a TV, amit meg ugyancsak bonyolult volt zavarni. A TV-vel 60 - 80 kilométerre nagyon szépen lehetett követni.
A Vegával teljesen más volt a helyzet. Az önirányítású volt, tehát a rekéta az alávilágító lokátor célról visszavert jelét követte. Ha netán a cél valami zavart sugárzott vissza, akkor az alávilágító lokátort akár ki is lehetett kapcsolni, mert a Vega rakétájának mindegy vol, hogy milyen jelet követ.
A rakéta utántöltése jól begyakorolt állománnyal 3 - 4 perc alatt megvolt. Ha a szakaszfedezékből kellett indulni a rátöltéssel, akkor sem tartott 6 - 7 percnél tovább.
98 alatt bemutattam egy feliratozott képet, azon "oldalszög sík műantennája" néven szerepel.
A széles és keskeny antennák is adtak is és vettek is. Az adás - vétel kapcsolók a vevőberendezésen belül voltak, de csak egy - egy darab síkonként. Kettő darab mikrohullámú szikraközzel oldották meg a dolgot, az egyik a magnetront reteszelte, a másik a vevőt védte.
A kép lehet, hogy az ellenség tananyagából való, csak miden tökéletesen fordítva van rajta. Ha a széles antennák letapogatási karakterisztikáját a lokátor felől nézed, akkor az antenna által előállított 0,7 x 10 fokos sugárnyalábot 20 fokban legyezte a berendezés, de... Az oldalszög síkot mindig balról jobbra, a helyszög síkot mindig lentről felfelé. És mindig egy irányban, és nem oda - vissza.
Nagytarcsán a LRP (Légvédelmi és Repülő Parancsnokság) vezetési pontját építették fel, miután a "Sziklából" a polgári légiirányítás úgyszólván kitúrta őket. Egyébként a sereg azzal az ojektummal csak jobban járt, mert sokkal komfortosabb és használhatóbb volt, mint a régi helyük. A legenda egyébként tényleg igaz, mert valóban jó néhány emelettel lejjeb volt a földszintnél.
Ez a hozzászólás ugyan nem ide, hanem a "Légvédelmi rakéták Vietnamban" című topicba kívánkozna - de ilyen nem lévén megírom ide. Egy kicsit azért kapcsolódik a témához.
Amikor Börgöndön voltam kiképzés alatt, az általam már korábban emlegett B. őrgy. előadta, hogy a mi technikánk a Vietnamban megszerzett tapasztalatok alapján korszerűsített Dvina, ugyanaz amellyel az oroszok -még korábban- leszedték Szverdlovszk térségében 22 000 m- ről az U2-t, Powers ezredessel együtt.
Néhai apósom személyesen ismerte a volt csehszlovák Hadimúzeumnak (ez a mi Hadtörténeti Múzeumunknak megfelelő ottani intézet) a 70- es években volt parancsnokát. Ahogyan visszaemlékezem az apósom elbeszélésére, az egy sovány, nem idős, de korán megőszült és rendkívül ideges ember volt. Ő mesélte el az apósomnak, hogy kinn szolgált Vietnamban, mint katonai tanácsadó. Ez gyakorlatilag annyit jelentett, hogy légvédelmi tüzér osztályt üzemeltettek odakinn. (Sajnos a lényeget nem tudom azt, hogy milyen eredményességgel. De hát ott jöttek rendesen a B 52; F-4; A-6 és egyéb amerikai gépek.) Hát az nem lehett egy nyugdíjas állás! Ugye így érthető a korai megőszülés és megbocsájtható az állandó idegesség?
Azt, hogy nem csak oroszok voltak kinn tanácsadókként és kezelték a technikát, szerintem nálunk nem sokan tudták. Amikor hazajött -nem tudom, mennyi időt tölthetett odakinn- az érdemei elismeréséül nevezték ki a Csehszlovák Hadimúzeum parancsnokává, ami egy jól fizető és nyugis állás volt. Nyilván meg is érdemelte.
(Témán kívűl: egyébként ugyancsak ő mondta el, hogy 56- ban több csehszlovák hadosztály volt készültségben a magyar határ mentén, hogy szükség esetén "internacionalista segítséget" nyújtsanak nekünk, mint ahogyan 68- ban -bár nem teljesen önkéntesen- mi adtunk is ilyen segítséget nekik.)
..kérdésem lenne:a felépült KH(Nagytarcsa)("Radiológiai Szertár")(ALMAZ-2) a magasabb egységek vezetésére,ezaz az objektum lehetett,melyről a 80-as évek végén különféle legendákat halottam(több szint a föld alatt,egyebek...)?
Verőcén egyedül a lakótelepet hasznosították, állítólag valami nyugdíjas otthon lett, de ez lehet csak pletyka. Midössze kétszer jártam ott, akkor is többnyire éjszaka mentünk, majd éjszaka jöttünk. Tudod, a "rezsimsötét". Hogy mi alapján tűzték ki az új tüzelőállásokat, azt nem tudom. Az biztos, hogy a dandár valamennyi osztálya az átszervezés után új, vagy újáépített tüzelőállást kapott. Aztán ez a tendencia ott meg is ragadt, mert a 104. és a 105. az átfegyverzés után is maradt a régi tüzelőállásban.
..kérdésem lenne: a Veres Mihály féle könyvben olvasom,hogy Verőce '78-ban átkerült a 104.ezredtől(104/3) a 11.dandár alárenddeltségébe(11/1),utána olvasom még ezen az oldalon,hogy a 11/1osztály részére épült az Urak Asztalán az új objektum..ez azt jelentené,hogy Verőce megszűnt ezek után,mint TÁS(bár mondjuk az új hely légvonalban nincs messze)?
Sok ilyen kitüntetett jelzéssel bíró parancs nem volt, azokat a korábbbiakban fel is soroltam. Azért pontosítok: többre nem emlékszem, de sok nem maradhatott el. Ha visszamész vagy kettővel, akkor ott a lényeg le van írva.
Egyrészt a cél repülési paramétereiben még manőverező cél esetén is volt rendszer. Ha a repülőt találat érte, akkor ez a rendszer egy pillanat alatt felborult, azt meg az összes kijelző műszerünk "megbolondulása" jelezte. A kézikövető indikátorokon a cél jelét viszonylag jól lehetett látni, tehát az is feltünt a paraméter változások mellett, hogy a cél esetleg többb részre szakad. Azt, hogy a rakéta felrobban, azt egy határozott felvillanás jelezte, amit nemcsak szabad szemmel lehetett látni, hanem a lokátoron is. A felvillanást egyébként sokan figyelték, mert a kannibálok között is volt, aki csak azt figyelte, és természetesen jelentette, de a PV kabin meg egy dolog miatt nagyon jó volt. Az ajtaja mindig a cél felé nézett, és hát lövészeten mi leginkább azt lestük, hogy mit sikerült összehozni. Ha a berendezés jó volt, akkor nem nagyon kellett rá figyelni, ha valami nem stimmelt, akkor meg lőni sem lehetett. Énn tehát személyesen láttam az összes általunk elindított rakétát, meg szinte az összes többbit is. A rakéta felrobbanása még abból is kiderült, hogy egyszerre minden megszűnt, az addig szabályosan kommunikáló rakéta egyszerre elhallgatott és eltűnt. Ezt jó néhány műszer jelzéseiből látni lehetett. Volt egyébként egy analóg műszer, ami a mellérepülés mértékét mérte, és az nagyon jól tájékoztatott arról, hogy egyáltalán valószínűsíthető-e a találat.
A harci munka alatt a kezelők a kabiokban azzal voltak elfoglalva, hogy a berendezést figyelték, hogy jó-e minden. Az UV kabin személyzete csinált csak valami számottevőt, mert ük követték a célt, egyáltalán ők csináltál a harci munkát.
Ők tehát az utolsó utáni pillanatig követték a célt, és nem a rakétával foglalkoztak, mert azt a berendezés automatikusan irányította. De a célt követni kellett.
Beavatkozni az eseményekbe csak annyiban lehetett, hogy ha jó volt a technika (ez tőled függött) és pontos volt a követés, akkor megvolt a megsemmisítés valószínűsége. Az is beavatkozás volt, hogy kikapcsoltad a rakéta vezérlését (visszahívtad), de hát ennek önmagában véve nem sok értelme volt.
Nos tehát itt a feliratos kép. A kabint a régi 100 miliméteres légvédelmi ágyú lövegtalpára építették. Többféle változata volt, a Dvina PAA kabinját még le lehetett ültetni, a Volhov PV-t már nem. Képzeljétek el, amikor a Börgöndi osztály utolsó Dvina komplexumát vittük leadni, és az egészet raktuk vonatra, én, mit nyálas fiatal tiszt voltam az egyetlen, aki már látott ilyen lövegtalpat lebillenteni. A 85-ös légvédelmi ágyúnak majdnem ugyanilyen volt, azzal meg a főiskola alatt sokat lövöldöztünk díszsortüzeket. No nekifogtuk a kabint lebillenteni, és amikor az a kb. 10 tonnás tömeg hirtelen megmozdult, a billentő rúddal úgy oldalba kólintottam a kabint, hogy ki is lukadt. Még szerencse, hogy leadni vittük. A kerekek sem voltak egyformák. Ezen a képen még régi habos (tömör) kerekek voltak, amit nem lehetett 25 km/h-nál nagyobb sebességgel vontatni. Készült a kabin levegős kerekekkel is, de azok duplán voltak egymás mellett. Ettől olyan széles volt, hogy a hagyományos méretű vasúti kocsiról lelógott valami 20 centit. Ha kabint menetkész helyzetben lerögzítették, akkor a rajta lévő fülekkel légi szállításra is alkalmas volt.
A teljes komplexumra az volt a jellemző, hogy szinte mindenből kettő volt benne. Na nem tartaléknak, hanem a célok pontos követéséhez két síkot csináltak, egy oldalszög síkot, (függőleges sík) és egy rá merőleges helyszög síkot (nem feltétlenül vízszintes sík) A kabinon az látható, hogy széles antennábból is és keskeny antennából is kettő volt rajta.
A bemutatutt (ekvivalens) műantenna arra szolgált, hogy ha nem akartunk energiát kisugározni, akkor ez a vacak szépen elnyelte az adó energiáját. Nagyon nem volt érdemes ráülni, mert forró volt, meg akármennyire is le volt árnyékolva, azért rendesen sugárzott kifelé, és el tudjátok képzeli, hogy mit csinált a tojásokkal. A kabinban egyébként 2 darab 1 MW teljesítményű adóberendezés volt.
Sejtettem, hogy majd kell némi magyarázat, ezért elkezdtem különféle rajzokat készíteni, hogy hogyan csinálta a kabin a kisugárzott energia nyaláb kialakítását és irányítását. Mikor kész lesz, akkor közkinccsé teszem.
A komplexum hivatalos típusjele a SZ-75V M2 Volhov volt. A rávezető állomás megnevezése SZNR-75 V (a Dvináé: RSZNA-75M volt) Ennek a rávezető lokátora volt a PV kabin.
Nagyon komolyan oktatták az ellentevékenység elleni védelmet. Külön tankönyv létezett a Vietnami és az arab tapasztalatokról, amit illett tudni.
Hogy hogyan lehetett védekezni? Az AGM-45 SHRIKE ellen egyszerű volt, mert ugyan REL (rádiólokátor elleni lövedék) volt, de kicsi volt a hatótávolsága. Ha pontosan akartak vele lőni, akkor közel kellett jönnie a repülőnek, azt meg ugyebár le lehetett lőni. Ha messziről lőttek, akkor meg pontatlan volt. Repülése során a lokátor kisugárzását követte, és egy nagyon egyszerű védekezési mód volt, hogy mikor észlelték a rakétát, akkor szépen lassan elkezdték elforgatni a lokátort, majd mikor vagy 30 fokot elfordultak, akkor hirtelen kikapcsolták az adót. Ekkor általában a SHRIKE tévedett vagy 100 - 200 métert. Egyébként ezeknek a rakétáknak a hatékonysága Vietnamban mindössze 17 % volt. Az AGN-78 Standard ARM már egy kicsit okosabb volt, messzebbről is lehetett indítani, pontosabb is volt, de az előbbi 17 % ezzel a típussal együtt értendő. A HARM már bonyolult probléma volt, mert annak az idítási távolsága meglehetősen magas volt az előbbiekhez képest, tehát azzal elméletileg a Vegát is ki lehetett lőni. De ha belegondolsz abba, hogy ezek a komplexumok nem magukban voltak, és egy jól felépített tűzrendszer sokra volt képes. Tehát a repülő nem tudhatta, hogy éppen honnan készültek alá fűteni. Igaz ugyan, hogy a repülőkön nemcsak azt észlelték, hogy valami méri őket, hanem majdnem pontosan a típust is jelezte a berendezés, ráadásul a RPK aktivizálását és a rakétára kisugárzott jeleket is észlelte, de azért ez sem volt mindenható. A rakétára kimenő jeleket kézzel is lehetett kapcsolgatni, és hát a pilóta idegei ilyenkor természetesen javultak, mert nem tudhatta, hogy mikor lövünk rá és mikor szórakozuk.
Az indítást elég nehéz volt felismerni, mert az egész csak egy rövid idejű felvillanás volt, majd a repülőtől egy gyorsan felénk közeledő pici jel. Ha ezt a rávezető tiszt nem vette észre, akkor a PV-nek annyi volt. Engem egyébként az orosz azzal vígasztalt, hogy "komám, ne félj, háborúban a PV-t úgy kell cserélni, mit a biztosítékot." Kérdés: És velem mi lesz? "természetesen Veled együtt."
Hamarosan felrakok két képet, amin majdnem ugyanaz a lokátor szerepel, az orosz feliratos képen az eredeti SZ-75V M2 Volhov PV kabinja van, azon még nincs rajta a TV kamera. A másik képen ugyanaz a lokátor már egy átalakítás után látható, azon már megtalálható a kamera. Midkét képen a fő ismérv az, hogy a keskeny sugárnyalábú antennák lukacsosak. Amit hozzánk hoztak 1983-84-ben, az már M3-as Volhov volt, és annak a keskeny antennái már zárt lemezből készültek. Az akkori technikusokat azzal piszkáltuk, hogy ha az antennán kell dolgozni, akkor legalább nem potyognak ki a csavarok. Remélem a két kép között más különbséget is észreveszel. A fő külöbség az, hogy a régebbi lokátor antennái kissé hanyatt vannak dőlve. Most elégedjetek meg ezzel a két képpel. Rögtön feliratozok egy képet, aztán majd azon elmagyarázom, hogy mi micsoda.
Honnan lehetett tudni, hogy eltaláltátok -e a célt?
Mit csinált a személyzet a rakéta kilövése utáni pillanatokban? Minden autómatán ment, vagy kellett követni a célt kézzel? Mennyire lehetett beavatkozni az eseményekbe?
Hűh, a kíváncsiság csak egyre nő! Szabad kérdezni?
Sajnos nem találtam még olyan videót, ami működés közben ábrázolta volna a rendszert. Van az a radaros utánfutó, ami Fan Song néven fut. Ahogy a képekből ki tudom venni, a letámasztott alvázon az egész felépítmény körbe tud forogni, de van-e még az antennáknak külön valami mozgási lehetőségük oldalszög irányban? Egyáltalán, pontosan melyik antennának mi a szerepe? Egyáltalán, mi volt a pontos, nálunk használt, hivatalos típusmegjelölése ennek a lokátornak? Ja, és volt-e már az itthoni használat idején valamilyen képzés arról pl., hogy hogyan kell tevékenykedni a lokátor elleni rakéták (Shrike, Standard ARM, HARM, akármi) ellen: felismerni az indítást, kikapcsolni, esetleg valamilyen zavarási technika, stb.? Előre is kösz az infókat...
Ott hagytam abba, hogy az egyelőre még irányíthatatlan rakéta a starthajtómű tolóereje hatására nagy lendülettel elindult valamerre. A Dvina rakétájának starthajtóműve úgy volt megalkotva, hogy a rakéta hajtómű LAVAL fúvókája állítható volt egy úgynevezett Laval körtével. Ezt a körtét ki - be mozgatva lehetett állítani a hajtómű kiömlőnyílás keresztmetszetét. Ezt az állítást a töltet hőmérsékletének függvényében tették. Hogy őszinte legyek, egyetlen Dvina indítást közelről nem láttam, tehát nem tudom azt, hogy a körte az indítást követően mit csinált, én azt is el tudom képzelni, hogy az a hatalmas energia egyszerűen kiköpte. A Volhov rakátáin már nem volt meg ez az elem, érdekes, az anélkül is ment. A Dvina rakéta stabilizátor szárnyain volt egy egy csűrőlap, amik megakadályozták azt, hogy a rakéta az irányítás megkezdése előtt a hossztengelye körül elcsavarodjon. A Volhov rakétáin ilyen már nem volt, az anélkül sem csavarodott el. Mindenféle változás nélkül telt el az első néhány perc, csak a rakéta gyorsulása növekedett folyamatosan. Mikor egy bizonyos sebességet elért, akkor kezdett működésbe lépni az utazó hajtómű. A folyadékos hajtómű kétfajta hajtóanyagot evett, az "O" és "G" anyagot. Az "O" képviselte az oxigént, a "G" meg a szenet. A hajtóanyagok pontos mennyiségét nem tudom, meg az összetételét sem, de az egyik szinte pontosan duplája volt a másiknak. A kétféle anyagot a hajtómű felé szivattyó továbbította. Nem kellett semmiféle gyujtás, még csak izzító gyertya sem, a két anyagot elég volt egymásnak megmutatni, és máris akkorát robbantak, hogy ihaj. Az anyagokat mozgató szivattyúkat is a két anyag lényegesen kisebbb mennyiségű keveréke hajtotta. A Dvina rakétájának volt egy harmadik anyaga is, az "I" anyag. Ennek kivételesen tudom a nevét, izopropilnitrát volt. Nos hát ez az anyag hajtotta a régi rakéták szivattyúit. MIkor tehát a rakéta egy megfelelő sebességet elért, begyujtott a folyadékos hajtómű (ekkor a starthajtómű még fent volt. Viszont a már égő utazó hajtómű lángja elégetett egy magnézium szalagpárból álló rögzítő elemet. Mikor a szalagok elégtek, ennek hatására a starthajtómű rögzítő elemei feloldódtak, és a hossztengely irányában hátrafelé lecsúsztak az utazó részről. Raktam már fel rakéta képet, azon látszik az a kónuszos rész, aminek funkciója az starthajtómű és utazó rész közötti átmérőkülönbség ledolgozása, (75 és 50 cm) valamint az áramvonalasság fokozása. Viszont nemcsak a kónuszos rész maradt le, hanem négy rögzítő elem is, ami a kormánylapátokat fogta. Miután a rögzítés feloldódott, innentől lett irányíthatóvá a rakéta. Persze nem azonnal, hiszen a tényleges irányításhoz még kellett némi elektronikus huncutság. Ugye a rakétát nagyjáól a cél felé elindítottuk, ami persze nem jelentette azt, hogy az pontosan arra is ment. Némi kis eltérés lehetséges volt. A rakéta irányítása a "követőkapu" nevű elektromos jelekkel ment, de az irányítás megvalósulásáig ezek a követőkapuk "várókapuk" voltak, amik jóval szélesebbek voltak, mint a követőkapuk. Akkorák voltak, hogy a rakéta elektromos jele nagy valószínűséggel belerepült ezekbe a kapukba. (engem ifjonc korombann megpróbáltak elküldeni a várókapu kulcsáért, mint ahogy szokás volt a légifolyosó felmosására vonatkozó utasítás is) Megtörtént a rakéta elfogása, és innen már nem kellett vele foglalkozni. A rávezető berendezés elvégezte a dolgát, és a rávezetési mód által meghatározott röppályához minél közelebb próbálta irányítani a rakétát. A technika alkalmas volt egyidejűleg három rakétát irányítani, amik ugyebár hat másodperces különbséggel indultak. Tehát mindhárom rakétára más és más parancsot kellett küldeni. Ezt a parancskidolgozó berendezés (SZVK) és a Rádióparancs-közlő berendezés (RPK) közösen megoldották. Hogy egyik rakéta a másikra kisugárzott parancsokat ne hajtsa végre, ezért a kisugárzott jeleket kódolták. Mivel minden rakéta egyforma volt, ezért a három csatorna rakétáit úgynevezett kóddugókkal kötötték a csatornákhoz. (azt még meg kell jegyeznem, hogy valóban egyforma volt minden rakéta, ezért az osztályok közötti rakéta manőver a rakéták irányító frekvenciájának cseréjével is járt. Ezt az ugynevezett heterodyn valósította meg.) Tehát az osztály frekvenciáját a heterodyn, a rakéta csatornát a kóddugó határozta meg. A három rakétára tehát - egymástól különböző - parancsjeleket sugároztak, minek hatására a rakéta egyre inkább megközelítette a rávezetési mód által meghatározott elméleti röppályát. Amikor a rakéta egy bizonyos távolságra megközelítette a célt, (ezt még a rávezető állomás mérte) kiadták rá az úgynevezett K4 parancsot. Ez határozta meg azt, hogy a rakéta harcirészét előlről, hátulról, vagy egyszerre mindkét helyről robbantották fel. Ez határozta meg, hogy a harcirész repeszfelhője - amely előre irányuló kúp volt - milyen szögű kúpformát vett fel. Ez a szög sebességfüggő volt. A következő parancs a K3 volt, ami nem a robbantásra adott utasítást, hanem élesítette a rádiógyújtót. Ez egy önálló kis lokátor volt, és kisugárzott impulzusokat a cél felé, és a visszavert jeleket felfogta. A harcirész robbantása úgy történt, hogy a rádiógyújtó vevője számolta a kellő erejű visszavert impulzusokat, és amikor elegendő számú impulzus összejött, akkor robbantott. Ha a kellő számú impulzus megjelenése előtt elkezdett növekedni a cél és a rakéta közötti távolság, akkor is azonnal robbantott. Ha túl nagy volt a mellérepülés, akkor persze feleslegesen nem robbantotta fel a harci részt. Az a megközelítően 30 000 darab repesz, ami a harcirész burkolatában volt, elegendő volt arra, hogy 60 méter távolságon belül a rakéta leszadje a célt. Ha volt eredmény, akkor azért robbant a rakéta, ha valami miatt elkerülte a célt, akkor a rávezető berendezés utolsó rugása az volt, hogy az irányítást lekapcsolta a rakétáról. Ennek hatására a rakéta függőleges irányban elkezdett felfelé menni, majd amikor elérte a maximális magasságot, akkor felrobbant.
Na? Kíváncsiság hogy van? Kielégítve? Egyékénnt hamarosan folytatom, keresek valami szakmai kérdést, amivel el lehet csemegézni.
Volt Tüzér wrote: "Emlékszem arra, amikor a hadseregben elvtársból bajtársak, majd urak lettünk. Volt két jellemző kollégsi megnyilvánnulás: Az egyik azt jegyezte meg többször: "nem vagyunk mi urak, csak úgy hívnak". A másik kollégám beszólásából előiött egy halvány óhaj, mert azt emlegette: "mi urak lettünk elvtársi fizetéssel, de én szívesebben lennék elvtárs úri fizetéssel."
Amikor ELVtársból BAJtárssá változott a megnevezés, ( '89.-ben, a politikai zűrzavar idején! ) akkor azt mondták a Honvédségnél, hogy ez azért van, mert ELV-ek már nincsenek, csak BAJ van... :-)) Üdv:
Ne haragudj, de nekem továbbra is az a véleményem, hogy ez az esemény nem fordulhatott elő. A vácegresi osztály a kezdetektől a kérdéses időszakig a következőket lőtte: 1961=JÓ; 1963=Kiváló; 1965=JÓ; 1971=MF; stb. Továbbra is fentartom, hogy egy ilyen lövészet után nem kaptak volna semmit, nehogy megfelelő eredményt. Megjegyezhetnéd, hogy hosszú ideig nem volt eredmény. Az ám, csak az én történelemkönyvem szerint az osztálynak 1967-1971-ig ugyanaz a tiszt volt a parancsnoka. Ha történik valami, akkor szerinted a helyén hagyják? Egyéként Jani bácsi 1971-ben ment nyugdíjba, de a szolgálati ideje végeztével, nem pedig fegyelmi okok miatt. Az elődje magas karriert futott be szakmai vonalon, az utódja ugyan csak két évet töltött ott, de még 1972-ben is ott volt, és nem hiszem el, hogy egy általad emlegetett fiaskó után még egy percig is tovább maradhatott volna. A komplexumban a biztonsági szög a saját eszközök védelme érdekében volt kitalálva. Biztos, ami boztos, jókora szögeket határoztak meg, de ez nem is volt baj, hiszen volt 6 darab állvány, volt válszték. A tiltott zónát a más eszközök, például szomszédos osztályok védelmére találták ki. Úgy volt meghatározva, hogy a célpálya bizonyos szakaszán ne lehessen belőni a szomszéd osztály fölé. Ez a lőtéren különösen fontos, hiszen ott néhány száz méterre vanak egymástól az osztályok. Viszont szétlőni ott sem tudták a szomszédok, mert ott meg érvényesült a 16 fokos minimális indítási szög, vagyis amire elérte a rakéte a szomszédot, akkorra elég magasan járt. Olyan persze előfordult, hogy a rakétával technikai probbléma akadt, de egy - egy ilyen alkalommal maximum a kerítést lőtték szét. Akkor is inkább elment a rakéta valami 8 - 10 kilométerre és ott felrobbant. Ilyen volt többször is, Különösen a régi Dvina rakétákkal.
Más: Korábban lerajzoltam ide az UV kabbint. A rajz szerint viszonylag kényelmesen voltak az emberek, de egy lövészet idején képzelj oda még vagy 6 - 7 embert, köztük a technika orosz gazdáját is, és a vezető instruktort. A lövészet eredményéért ő volt a felelős, és el tudod azt képzeli, hogy ilyenn esetben mit csinált volna? Akkorát csapott volna a rávezető tiszt kezére, hogy ha szaros, akkor is bekapja. Indításról nem is lehetett volna szó. Szóval én továbbbra sem tarton hihetőnek ezt az antenna szétlövést. Más disznóságot csinálhattak, de a PAA biztos megúszta.
Szerintem az egész semmi más, mint "urban legends". Viszont jól hangzik.
Köszönöm a többiek nevében az elismerést, de én egyáltalán nem érzem magamat sem szakértőnek, csak eltöltöttem egy jó időt, és még emlékszem bizonyos dolgokra. A szakértő pénzért csinálja. És hát hogy úr lennék? Emlékszem arra, amikor a hadseregben elvtársból bajtársak, majd urak lettünk. Volt két jellemző kollégsi megnyilvánnulás: Az egyik azt jegyezte meg többször: "nem vagyunk mi urak, csak úgy hívnak". A másik kollégám beszólásából előiött egy halvány óhaj, mert azt emlegette: "mi urak lettünk elvtársi fizetéssel, de én szívesebben lennék elvtárs úri fizetéssel."
Egyébként mi van a fórummal? csak nekem vacakol, vagy másnak is.
5.) B. őrgy. az elbeszélés alkalmával "tiltott zóna" kifejezést használta; hogy akkor történt a rakéta indítása, amikor a cél már a tiltott zónában volt. Lehetséges, hogy az akkori technikánál ez fizikailag mégsem volt lehetetlen? Mert akkor egyáltalán miért volt olyan, hogy "tiltott zóna" - ha abban a szögben már nem is lehetett a rakétát indítani?
6.) Nem elképzelhetetlen, hogy Bajcsy a stresszes helyzetben (a cél alacsonyabban és gyorsabban jött a vártnál) mégiscsak kiadta a teljesítés kényszerétől terhelve a parancsot, akkor amikor már nem lett volna szabad?
Lehet, hogy a felvetéseim kukacoskodásnak tűnnek (szeretném ha valójában nem az lenne) és a hozzá nem értésemről tanúskodnak, de az első hozzászólásomban megírtam, hogy a nickemnek megfelelően csak "alulnézetből" egy honvéd perspektívájából tudok a dolgokhoz hozzászólni.
Köszönöm, hogy reagáltál a hozzászólásomra. Ennyi idő távlatából már csak érzelmi jelentősége van a dolognak természetesen és semmiképpen sem akarok a "jólértesült" szerepében tetszelegni. Nem akarom még most is a csomót a kákán megtalálni, de B. őrgy. elbeszélését nem tudom mivel mással magyarázni, mint azzal hogy nem kitaláció az eset. A további indokaim- kételyeim a következők, bár a következő feltételezések nem támasztják alá egymást és függetlenek is egymástól;
1.) Lehet, hogy még a 60- as években történt meg a dolog, de az viszont tény, hogy nekünk B. őrgy. ezt 1972 év elején mesélte el (az egészből egyenlőre valóban csak a történet elmesélése a tény). Arra már nem emlékszem, hogy milyen évszámot mondott, ha mondott egyáltalán.
2.) Tudod, ha egy sorállományú katona találna ki ilyen sztorit és terjesztette volna széltében- hosszában az teljesen érthető lenne. Civil társaságban ezt nyilván jól el lehet sütni, lehet villogni vele, különösen a hozzánemértők előtt. De azt hiszem, egy hivatásos részéről ez még fenyítést is vont volna maga után ha kiderül, hogy ilyen lejárató sztorikat kohol és terjeszt, főleg a sorállomány körében.
3.) Azért azt Te is írod, hogy a jó és kiváló minősítések között a Vácegresi Osztály 1971- évi lövészete csak elfogadható értékelést kapott. Nem lehetséges az, hogy a többi feladatot jó és kiváló szinten teljesítették és emiatt lett csak elfogadható az 1971.- évi eredményük?
4.) Igazából az lenne a perdöntő, ha az akkori állományból valaki olvasná ezt a topicot és megerősítené, vagy megcáfolná. Mert ha tényleg csak egy kitaláció, egy legenda is az egész, de magáról a sztoriról biztos, hogy hallania kellett sok- mindenkinek akik akkoriban teljesítettek szolgálatot az osztálynál, az ezrednél, vagy a hadosztálynál. Neked biztosan vannak olyan idősebb bajtársaid, akiktől esetleg rá tudsz kérdezni erre a dologra.
Egy: fizikailag lehetetlen szétlőni a PAA antennáját, akkorák a biztonsági szögek. Más: El tudod képzeli azt, hogy egy ekkora baklövés után egyáltalán kapott volna valami értékelést az osztály? Egy ilyen eseménynek akkora szele lett volna, hogy még évtizedekkel később is ezt emlegették volna rossz példaként. 1978-ban végeztem el a katonai főiskolát, és ha ott valamiről nem tudtak, az nem volt. Márpedig nem is lehetett ilyesmiről hallani a leghalványab utalást sem. Három. Ha egy ilyen esemény bekövetkezik, akkor az elkövetőt abban az időben úgy becsukják, hogy még a gumilakat is rározsdásodik. Négy ez a hatalmas karrier nem volt egyedi, hiszen ott volt a Verőcei osztály, ahol a lokátor szakaszparancsnokot úgy hívták, hogy Slajkó papa. Alezredes volt, és hadnagy volt a századparancsnoka. Valamikor a hetvenes évek közepén kezdték el az egyes beosztásokat rendfokozathoz kötni, vagyis azelőtt, ha valaki elég öreg volt, akkor lehetett belőle akármi is. A rendfokozat a korral jött. Az ilyenekre mondták, hogy az ész és a rendfokozat szorzata állandó. Tehát ne haragudj, de ezt az antenna szétlövést képtelen vagyok elhinni. Az, hogy mit mesélt? A kannibálok meg azt terjesztették magukról, hogy őket azért nevezik kannibálnak, mert ínséges időben embert ettek. Na ja.
Csak most vettem észre, hogy reagáltál a 22. sz. hozzászólásomra, köszi az észrevételt. Ez a dolog tényleg érdekel.
Az illetőt Bajcsy őrnagynak hívták és 1972- ben mint szakaszparancsnok vezette a légvédelmi tüzérségi felderítőkatonák kiképzését Börgöndön. Én ekkor voltam ott kiképzésen és ekkor már elég idős is volt. Ő mesélte el személyesen a kiképzés során PAA kabin antennája lelövésének történetét, de a saját szerepét nem említette meg benne. Azt csak amikor a kiképzés végén Nagytarcsára kerültem, hallottam. Ez számunkra teljesen reális magyarázat volt arra, hogy egy őrnagy miért van szakasz pk. beosztásban.
Gondolod, hogy ez csak egy kitaláció lenne? De hát egy idős őrnagynak mi a fene oka lehetett volna arra, hogy ilyen dehonesztáló legendákat gyártson, a saját szerepét benne elhallgatva? Másrész pedig a sztorit Nagytarcsán is ezzel teljesen egybevágóan mesélték el, de ott már azt is hozzátették, hogy a Bajcsy et. őrnagy létére ezért csak szakasz pk.
Na folytatom. Ott tartottam, hogy a rávezető tiszt a kézikerekek betolásával átadta a kézikövetőknek a követést, amit a kézikövetők átvettek. Az átvételhez egy gombot kellett megnyomni. Mikor stabilan lefogták a célt követésre, akkor a rávezető tiszt vezényszavára lehetett úgynevezett automata követésre átvenni a célt. (a kerekek kihúzásával történt). A korábbi kérdésedben szereplő ASZ és AP automata követést, illetve automata követést kézi utánkövetéssel jelentett. Arra már nem emlékszem, hogy a két orosz rövidítés közül melyik - melyik. Az automata követésnél nyugodtan hátra lehetett dőlni, a kézi utánkövetésnél pedig a céljelen rajta maradt az irányzó vonal, de ha nem nyúltál hozzá, akkor az egész hajlamos volt kimászni az indikátorról. A katona feladata teház az volt, hogy a függőleges jelet az indikátor közepén tartsa. Mikor a cél követése automatikusan és stabilan megvalósult, akkor el lehetett kezdeni a cél paramétereinek megállapítását, illetve a tüzelés kezdőelemeinek, rávezetési módnak meghatározását. A repülési paramétereket a lövő le tudta olvasni, csak kissé jobbra kellett fordítania a fejét. Ugyan nem írta ki semmi, de a műszerek ingadozásából lehetett következtetni a cél manőverező jellegére is. Mindezek alapján, és a lőszabályzat szigorú figyelembe vételével meg lehetett határozni az indítandó rakéták számát, ami alapvetően három volt, de bizonyos feltételek teljesülése esetén egyel lehetett csökkenteni. Meg lehetett határozni a rávezetési módot, amit a meghatározás után a rávezető tiszt azonnal kapcsolt. Az indikátorernyőn a rávezetési mód meghatározása után meg lehetett jeleníteni az indítási és a megsemmisítési zóna határait, ami a repülési magasságtól, mellérepüléstől, sebességtől és más egyebektől függően változott. Onnan már csak követni kellett a célt és várni arra a pillanatra, amikor a céljel az indítási zóna távoli határára ér. Illetve kellett volna. Ugyanis a rakéta még attól nem volt hadrafogható, hogy feltöltötték hajtóanyaggal, majd a rakétát feltöltötték az indító állványra.
Feltételezve azt, hogy a célt pontosan követjük, a PV kabin antennái a célra néztek. Az indító állványokat az antennákkal szinkroizálni kellett, a rakétát pedig felkészítésre kellett kapcsolni. Ez azt jelentette, hogy a robotpilóta giroszkópjait fel kellett pörgetni. Ez mintegy 30 másodperc alatt ment végbe. Az indítóállvány szinkronizálását persze úgy kell érteni, hogy a rakéta minimális induló szöge 16 fok volt. A felkészített és szinkronizált rakéta mindig efölött a szög fölött állt, még akkor is, ha az antenna ennél kisebb szögre mutatott. Persze csak akkor, ha a rakéta nem a PV kabin mögött volt, mert akkor hatalmas biztonsági szögek voltak. Még arra is figyeltek, hogy a starthajtóműből kicsapó lángcsóva nehogy megpörkölje az antennákat, mert ott bizony volt bőven lakkozott vászon.
Tehát volt egy követett célunk, felkészített rakétánk, akkor a parancsnoknak már csak a taktus időt kellett meghatároznia. Ez az idő a rakéták indítása közötti idő volt, és ha a parancsnok nem akarta bonyolítani a diolgot, akkor ezt az időt 6 másodpercre választotta ki. Ez volt egyébként a minimális taktus. Ha ezt betartották, akkor a manőverező cél nagyon nehezen, vagy éppenséggel sehogy nem tudott kitérni a második, esetleg harmadik rakéta elől.
Az indítás a rávezetö tiszt előtti gombokkal volt lehetséges. És ha az ember ideges volt, akkor csak várt, várt, és szidta azt a rohadt rakétát, hogy miért nem indul már el, esetleg el sem megy. Ugyanis a rakéta a gomb megnyomásakor nem indult el azonnal. Először is egy halk pukkanás, és a Pitot cső elejéről elrepült egy kis zászlóval dekorált gumidugó. Aztán volt egy jóval nagyobb durrannás, de az már a különféle piropatronok hangja volt. A piropatronok hatására szabadultak fel különböző reteszek, ekkor vált lehetővé a levegőtartályból a levegő kiáramlása. Először is üzembe léptek az ampullás telepek. Ezt úgy képzeld el, hogy van egy tök száraz akkumulátor, amihez az elektrolit az akkumulátortest alatt van fólia zacskókban. A levegő a zacskókból az elektrolitit felnyomta a cellákra és innen számított 1 másodperc múlva az akkumulátor képes volt a mittudomén hány amperórás teljesítmény leadására. Nem semmi akkumulátor volt, mi? Innentől kezdve a rakétának már volt saját fedélzeti táplálása, mert addig csak az indítóállványtól kapta meg, amit kellett. Mikor az akkumulátor teljes gőzzel működni tudott, akkor indult be az a piropatron, amely a startjhajtómű töltetét indította. Na itt volt az igazi nagy durranás, hiszenn a 600 kg csöves lőpor megszólalt a starthajtóműben. Ez nem egy dörrenés volt, hanem egy hangos moraj, ami négy másodpercig tartott. Na persze ez nem tartott addig, amíg leírtam, az egész egy jó bő másodperc alatt lezajlott. A starthajtómű mintegy 16 KN (kilonewton) tolóerő leadására volt képes. Olyan lendülettel tolta meg a rakétát, hogy mire az elhagyta az indítópálya végét, a gyorsulása 11 G körül volt. Annak elkerülésére, hogy a rakéta leejtse az orrát, fellépett a súlyhiba kompenzálás, ami azt jelentette, hogy az indítópálya kb. közepénél akkor, amikor odaért a starthajtómű vége, letört. Na nem nagyon, csak annyira, hogy amikor a rakéta orra lejjebb bólintott, (megtette a szemét) egy kicsit lejjebb került a rakéta farka is. Majd felrakok egy indító állvány képet, és azon látható az indítópálya alján egy nagy görcs. Attól hátrább található az a pont, ahol az indítópálya letört (mintegy 10 fokot) A rakéta tehát elindult, és egyre nagyobb gyorsulással tört a célja felé. Na itt folytatom legközelebb.
A megsemmisítési zóna irányának és középvonalának meghatározásához még egy adalék, amiről az előbb megfeledkeztem. A zóna középvonala mindig párhuzamos a cél repülési irányával.
A Volhov osztályoknál a kezdet kezdetén P-12 volt, amit az új technika rendszerbe állításakor egészítettek ki a P-15-tel. Nálunk az osztályoknál (kivéve a Vegát) nem volt magasságmérő. Amikor a 104. és 105. ezred osztályait átfegyverezték SZ-75M3 Volhovval, akkor azok a P-12 helyett már P-18-at kaptak. Aztán a 11. dandár osztályainál is kicserélték a P-12-eseket P-18-ra. (Engem a főiskolán megetettek azzal, hogy azért P-12, mert 12 darab Yagi antennája van. Akkor még P-18-ast nem láttam, és nem is godolkodtam az állítás igazán. Azt viszont azóta sem tudom, hogy a P-18 miért pont P-18)
A következő szöveghez előbb nézd meg a végén a rajzot. Ez egy rakéta komplexum megsemmisítési zónájának vízszintes vetületét ábrázolja. A középvonal egy elméleti vonal, mindig az ellenséges csapás irányába nézett, nem pedig a repülőre, mint a jelenlegi esetben. Az osztály tevékenységének fő iránya tehát meghatározott, és amennyiben a kijelölt cél pályája eltér ettől a főirányvonaltól, azt neveztük mellérepülésnek. P volt a jele, és paraméter volt a meghonosodott neve (nem összetévesztendő a mozgási paraméterrel.) Ezt a megsemmisítési zóna dolgot nem bonyolítanám tovább, ez egyébként is csak egy erősen egyszerűsített rajz.
Hát tudod mit? nekilátok, mert türelmetlenek tűnsz. Először beszúrok egy képet, amin vázlatosan a Volhov vezérlő kabinjának, az UV kabinnak az alaprajza van. A kabinban az alapvető harcimunkához ennyi ember kellett, az úgynevezett csökkentett csoport, vagy készültségi váltás többi tagja a berendezés üzemkésszé helyezése, a rakéták felkészítése után csak korlátozottan vett részt a tevékenységben. Alul, balra egy tervtábla kezelő van, aki a saját felderítő lokátorok adatait rögzítette, igény szerint valamelyikét. Fölötte van a kihelyezett indikátor, amely a meglévő két lokátor közül bármelyiket képes volt megjeleníteni, de csak elsődleges lokációs információkat. A P-18 és a P-15 is képes volt magasságot mérni, de csak viszonylag pontatlanul, és csak a lokátorban, tehát a VIKO mellett nem lehetett magasságot megállapítani, csak oldalszöget és távolságot. Fölötte a három kézikövető kezelő, pontosabban a távolsági volt a góré, ő főkezelő volt. Az általános légihelyzet tervtáblára az elöljárótól érkezett cétájékoztatást rögzítették.
Jobbra alul az OP pult kezelő ült, az egyetlen kannibál, aki kabinban volt. Ő volt az, aki a rakéták felkészítését, pihentetését irányította. Alulról a második a parancsnok (lövő), akinek jobb oldalán a cél repülési paraméterek műszerei voltak. (Sebesség, magasság, mellérepülés mértéke.) Bal oldalán tudta nézni a kihelyezett indikátort, és arra is volt lehetősége, hogy "átdobás" üzemmódban a VIKO indikátoron talált célra odavitt egy elektronikus jelet, majd az egész komplexumot egy gombbnyomásra oda lehetett állítani. Kis vacakolás után meg lehetett találni a célt. Jobbról a harmadik a rávezető tiszt (lövő segítője). Tulajdonképpen az egész berendezést ő irányította a bekapcsolástól a működési ellenőrzésen és a harci munkán át a kikapcsolásig. Az átdobással, vagy más módon megkapott célt ő tudta felderíteni, majd miután kiderült, hogy bizony, arra a célra tevékenykedni kell, ő tudta a kézikövetők felé továbbítani követésre. A rávezető tiszt kerekeivel (három darab volt, lásd kézikövetők) csak úgy lehetett irányítani a berendezést, hogy ha tekerted a kereket, akkor mozogtak az antennák, illetve a távolsági jel. Ha a rávezető tiszt a kerekeket előretolta, akkor volt lehetőségük a kézikövetőkek, hogy átvegyék a követést. De csak lehetőségük volt, mert a követést csak parancsra vehették át. Ha átvették a követést, akkor a kézikövető kerekének mozgatása hatására a berendezés mozgási szögsebessége növekedett. Tehát nem csak akkor forgott az antenna, ha tekerték a kereket. Ha belehajtottak mondjuk 40 o-ot, akkor belehajtottak mondjuk 0,5 o/sec szögsebességet. A szögsebesség mértéke attól is függött, hogy mennyit tekertek a keréken, illetve azt milyen gyorsan tették. A kézikövetőnek tehát nem kellett folyamatosan tekernie, elég volt csak a követő jelet folyamatosan a céljelen tartani, és ehhez a kezdeti kapkodás után csak kis mozdulatokra volt szükség. Most ennyi, rövidesen folytatom, de úgy érzem, hirtelen hosszú lesz.
Hát ez valóban csak városi legenda, és ráadásul nem is igaz. Többféleképpen lehetett kijutni a lőtérre, de egy - egy alakulat valamennyi tagja, hangsúlyozom, valamennyi, együtt utazott. Marhavagonnal soha nem mentünk, hanem csakis orosz hálókocsikkal. Hogy aztán azok milyenek voltak, az már más kérdés. Volt olyan változat, hogy Budapesten felszállt a csapat a Tisza expresszre, ami kedd estétől csütörtök reggelig járta meg az utat Moszkváig, a Kijevi pályaudvarig. Ott a honi légvédelem egy átvonuló szállóján eltöltöttünk egy kis időt, lehetett menni vásárolni. Arra emlékszem, hogy töméntelen mennyiségű kéziszerszámot behordtunnk, és ha kissé oroszos minőségű is volt, az ára is az volt. Pénteken este a Paveleckíj pályaudvaron felszálltunk a Lotusz expresszre, és azzal vasárnap reggelre érkeztünk meg Asulukba. De azt mégegyszer hangsúlyozom, hogy mindenki egyformán, és nem volt marhavagon. A vonaton azt ettél, amit vittél magaddal. Kint már saját kajánk volt, saját konyhaszemélyzettel. A kinti konyha bizony nem volt valami híres, így az első főzés előtt hatalmas súrolás ment. Valahogy más fogalmaik voltak a tisztaságról. Ha másként nem ment - ez különösen rövid lövészeteknél volt - akkor készételkonzerveket vittünk és azt ettük melegítve. Igazából túlságosan sok időt töltöttem el a seregben ahhoz, hogy válogassak, de éhesen soha nem maradtam. A hadtápnak - mert akkor még nem logisztika volt - még arra is volt gondja, hogy töméntele mennyiségű ásványviizet vittek ki, és mindenki kapott egy napra egy kétliteres flakonnal. Elég is volt.
Ha technikával utaztunk, akkor általábann a technika és az állomány egy vonatonn utazott, de nem marhavagonban. Akkor külön konyhavagonunk volt hűtőkocsikkal. Az orosznak még arra is volt külön kocsija, hogy a technikát kísérő őrállományt viszonylag komfortosan tudták utaztatni. Az 1986-os éleslövészetről nincs információm, de 1987-ben a Vega rendszerbeállító lövészetére nem ilyen körülmények között mentünk. Akkor valami ökör az LRP-n későn kezdett neki kavarni, és csak három részletben kaptuk meg a vonatjegyeket. Úgy is mentünk ki, három részletben. Az osztálycsoport egy 10 fős csapatának én voltam a parancsnoka. Lenyomtuk a lövészetet, majd az asztrahányi katonai repülőtérről külön repülőgéppel (MALÉV TU-154) jöttünk haza, de mindenki együtt.
Lövészetek. Keményen megdolgoztattak benünket, és mindent számszerűen értékeltek. Nagyon objektív és jól kidolgozott értékelési rendszerük volt, és ugyan nem igaz, hogy mindig kiválót adtak. Az akármilyen lövészeti eredményt nagyon kemény egyéves felkészülés előzött meg, és az éleslövészet csak egy kis pont volt. Az csak arra volt jó, hogy a személyzet hallja a rakéta hangját, érezze a segge alatt a remegést, és lássa azt, hogy azzal a hosszú vacakkal valóban el lehet találni a repülőt. Az igazi próbatétel az az volt, amikor az éleslövészet előtt vagy negyven manőverező célra, intenzív zavarás mellett kellett némalövészetet csinálni. Az kemény volt. Meg az is kemény volt, hogy a teljesen ismeretlen technikát kellett néhány nap alatt a lövészetrre felkészíteni, és az orosz azt is ellenőrizte. Utána még bizottság előtt vizsgáztál is.
A nyolcvanas évek elejei lövészet, amit említesz, az bizony nem kint volt, hanem Drégelypalánkon, de jóval korábban. Akkor egy IL-28 húzta a célzsákot, de nem részeg orosz tiszt volt a tettes, hanem egy béna magyar. Még szerencse, hogy a jármű parancsnoka észrevette, hogy a Silka automata üzemmódban ráfordul a repülőre, így még a tűzkiváltás előtt leállította az egészet. Ám a dolgot a pilóta is észrevette, ledobta a célzsákot, közölte a rádióján, hogy a "jó édes anyátok repüljön nektek célt" és hazarepült. Akkor volt utoljára ilyenn célanyag.
Önjáró légvédelmi gépágyúkkal az asuluki lőteret soha nem használták, mert az ahhoz túlságosan nagy volt. A lőtér eleje a Volgától keletre volt valami 100 kilométerre, és onnan vagy 600 kilométerre volt a vége. Mi 1987-ben a Vegával 180 kilométer körülre lőttünk, de nem értük el a lőtér harmadát sem. Egyébként ezt a célzsákos módszert többnyire csak kis lőtéren használták, ahol korlátozott volt a célanyag. A kinti lőtéren az orosz nem tudott mit csinálni a rengeteg céllal, annyi volt nekik. A MIG-15 és 17 gépek hajtóműveire ácsoltak egy a V-1-re hasonlító kasznit. és hagy menjen. Valami két órát lehetett rádión irányítai. El tudod képzelni, mennyi maradék hajtóművük volt? Az összes régi RSZD-300-as rakétát is felhasználták, így aztán volt mire lövöldözni, nem kellett vontatni a célzsákot. Egyébként kint voltam 1979-ben, 1981-ben, 1982-ben, 1983-ban, 1984-ben (instruktorként) és végül 1987-ben.
Amikor katona voltam 94-95ben (Bia), akkor valamikor 95 első felében kimentek a tesztek pukkongatni rakátéval Lengyelországba kb 2-3 hétre. Én voltam a HV írnok, azért tudom, azt hiszem 4 hétig voltak távol. Amikor hazajöttek, semmi pozitívumot nem mondtak, csak azt, hogy egyetlen célre próbáltak lőni, de a raketta a tengerbe zuhant...soha nem tudtam meg, hogy milyen volt az eredmény igazából...Volt ott egy kackiás bajszos tiszt is ( ez még akkor volt, amikor bázison voltam, és odajött a körletbe hozzánk, az mondta, hogy amikor ő volt éleslövészeten, akkor kb 200 méterre ment el a rakéta előttük, de annyira remegett minden, hogy kapaszkodni kellett a padokon, amiken ültek, nehogy leesenek..., és ne tudjuk meg milyen, amikor el kell indítani egy Nyevát) .azt hiszem valami politikai tiszt volt, a nevére nem emlékszem. ja, egyébként nemsoká, a mai napon leírom katonai élményeimet a Bia -i támaszponton történt időről , kb 2-3 órqa múlva. elég figyelemre méltó lesz. neveket nem írok, csak azt jegyzem meg, hogy szjmh hozzászóló akkor főhadnagy volt, és Ő volt az egyetlen, akit érdekelt is tiszti mivoltából a dolog. a mai napig tisztelem őt, mint felettesemet, ha hadba kéne menni, és választhatnék, akkor őt szeretném parancsnoknak kapni. ez nem "nyalás", hanem józan ész döntése- a B.hadnagy aki akkor a HV század parancsnoka volt semmihez nem értett, a kis Koko meg jobban elvolt foglalva a klikk-rendszerek kihasználásával, mint hogy szakmailag előre vitte volna a századot.. de majd ezekről bővebben...
Egy főhadnagy mesélte, aki volt kint, hogy tök mindegy volt, hogy ténylegesen hogy sikerült a lövészet, a besorolás mindig "kiváló" volt, a politikai szempontok miatt.
Ez nem igaz, lásd:
11.ezred/dandár
Kiválló volt: 70,71,72,73,77,80,82,90,93,95,96
Jó: 61,65,68,74,75,76,79,83
Megfelelt: 63,85
Nem Felelt meg: 87 (1.oszt)
Állítólag '86.-ban (?) voltak kint utoljára magyarok,
1988-ban volt kint a ruszkiknál a 105. ezred két osztálya. Utánna a lengyelekhez jártak.
Volt Tüzér! Te jártál még kint a SZU-ban rakéta éleslövészeten? Állítólag '86.-ban (?) voltak kint utoljára magyarok, és kemény rémtörténeteket meséltek róla. Pl. hogy a tisztek kényelmesen repülőgépen mentek, a sorállomány pedig 2 hétig marhavagonban utazott a technikával együtt, plusz ugyanennyit visszafelé. A kaja minősíthetetlen, az oroszok gorombák, és levelet írni sem lehetett, mert hogy "titkos"! Egy főhadnagy mesélte, aki volt kint, hogy tök mindegy volt, hogy ténylegesen hogy sikerült a lövészet, a besorolás mindig "kiváló" volt, a politikai szempontok miatt. Szintén elmeséltek egy történetet egy '80.-as évek eleji lövészetről, amikor a magyar rakétások mellett oroszok is használták a lőteret, önjáró légvédelmi gépágyúkkal. Az egyik zseniális parancsnokuk - részegen - véletlenül lelövette a _célvontató helikoptert_ (!) és mindkét pilóta meghalt. Bajuk mégsem lett belőle, mert állítólag az alakulat parancsnokának apja valami marsall féleség volt, így simán elkönyvelték balesetnek. Szóval, ha voltál kint te is, írhatnál erről valamit, mégis jobb az autentikus forrás, mint az "urban legends"... Üdv:
Az alsó képen lévő három folt közül meg a legnagyobb a 104. ezred harcálláspontja volt. Ott települt még a fene tudja, hányadik Rt. zászlóalj vezetési pontja, meg a sárbogárdi Rt. század eszközei. Kívülről egyébként csak a lokátorokat és a dombjaikat lehetett látni. (Egy darab K-66 komplexum volt ott 2 darab P 37 távolfelderítő és három darab PRV-17 magasságmérő lokátorral). A vezetési pont egy komoly domboldalban volt, és a készenléti épületre a földszinten mentél be, onnan vagy két emeletet kellett lefelé lépcsőzni a vezetési pontokhoz. A vezetési ponttól még kissé lejjebb voltak a SZENYEZS kabbinjai, és ugyancsak a földszinten jutottál ki a kabinoktól a szabad ég alá. A területnek meg még az építőktől örökölt szám szerint 50-es volt a neve. A másik két zöld folt meg az 51-es és az 52-es terület, amik az ezred RH és URH adóállomásai voltak.
Hááát...A Vektor tulajdonképpen hasonló hatékoysággal tudta vezetni a Vegát, mint a Szenyezs. A kettő között csupán annyi különbség volt, (a Szenyezs javára) hogy az egyik több célra tudott rávezetni vadászt és több osztályt tudott irányítani. A Vegának egyébként sem volt sok beleszólása a dologba. A rossz nyelvek szerint az akkori dandárparancsnoknak nem illett bele a vezetési koncepciójába a Vega, tehát ezért szüntették meg. Hogy bele illett vagy nem, szerintem meg egyáltalán nem értett hozzá. Azt azért tudni kell, hogy a Vega teljesen más gondolkodást igényelt, mint a korábbi technikák úgy a működését, mint a harci alkalmazását tekintve. Ezt ismerve el tudod képzelni, hogy bármelyik Vegásnak volt a dolgokba beleszólása?
A Szenyezst mindazonáltal szerették volna felvinni Érdre, de nem jött össze. A Szenyezs ugyanis egy kabbinal többb volt, mint a Vektor. Ám ez még a kisebb gond volt. A nagyobbik gondhoz tudni kell, hogy az összes ilyen technika teli volt egérrel és hasonlókkal, mert rettentően szerették a kábelek szigetelését. Védekezésképpen a Szenyezst úgy telepítették, hogy a kábelalagutakat kitöltötték úgynevezett "robbanó betonnal". Lehet, hogy nem így hívják, de arra jó volt, hogy az alagutak végeit tökéletesen kitöltötte. Nem is lehetett többet kiszedni a kábeleket. Kábel nélkül meg hiába vitték volna Érdre a technikát, nem értek volna vele semmit. Egyébként a Vega is ugyanígy járt, még annak a technikának is ott van a kábelei egy része Mezőfalván a harcálláspopnt fedezékében. Pedig azt annak idején el akarták volna vini a lengyelek, mégpedig azért, hogy cserében az összes Nyevát átalakították volna mobilra. (Lásd képek) Csak hát kábel nélkül meg nem kellett nekik. Hát ennyi a dolgok háttere. Egyébként nekem sem tetszhetett volna a dolog, ugyanúgy nem számított semmit, mint a Vegások nemtetszése.
A kititkosítás még műkődik, a HM térképészet végzi,a fominak is ők dolgoznak...úgy látszik 2000-ben még titkos minősítésű volt a terület..
..azt olvastam a SZENYEZS-ME-ről,hogy mikor tartalék harcálláspontá minősitették,az a VEGA-soknak nem igazán tetszett,mert a VEKTOR2-VE kisebb hatékonysággal volt képes vezetni az osztálycsoportot..igaz ez?
Erre gondoltam. Az alsó képen lévő három folt közül meg a legnagyobb a 104. ezred harcálláspontja volt. Ott települt még a fene tudja, hányadik Rt. zászlóalj vezetési pontja, meg a sárbogárdi Rt. század eszközei. Kívülről egyébként csak a lokátorokat és a dombjaikat lehetett látni. (Egy darab K-66 komplexum volt ott 2 darab P 37 távolfelderítő és három darab PRV-17 magasságmérő lokátorral). A vezetési pont egy komoly domboldalban volt, és a készenléti épületre a földszinten mentél be, onnan vagy két emeletet kellett lefelé lépcsőzni a vezetési pontokhoz. A vezetési ponttól még kissé lejjebb voltak a SZENYEZS kabbinjai, és ugyancsak a földszinten jutottál ki a kabinoktól a szabad ég alá. A területnek meg még az építőktől örökölt szám szerint 50-es volt a neve. A másik két zöld folt meg az 51-es és az 52-es terület, amik az ezred RH és URH adóállomásai voltak. Mindez a Sárbogárd - Mezőfalvai út mellett van, először balra a vezetési pont, majd egy éles bal kanyarban jobbfelé az utelágazás az 52-es felé, nnéhány 100 méterre egy éles balkanyarban egyenes kis útelágazás az 51-es felé. Vagy fordítva?
Azt egyébbként nem igazán nem értem, hogy mi a fenének kell letakarni már nem használt katonai objektumokat, mikor már nem is katonai, meg már semmi titok nics bennük.
Ezeket a FÖMI-től származó légifelvételeket állítólag meg lehet szerezni az önkormányzatoktól, csak azok jóval nagyobb méretarányúak (1 : 5000) direkt a birtokhatárok vizsgálatára. Nem tudom, azok ki vannak-e takarva.
Sziasztok!
Igazad van, 1989 novemberében nem az ezred megszűnéséről beszéltek, mindössze egyetlen mondat hangzott el arról, hogy várhatóak szervezeti változások. A miskolci ezredet érintő „átszervezésről” előbb hallottunk, minket, bogárdiakat csak később tájékoztattak a változásokról. Arra emlékszem, hogy nagyon meglepődtünk, mivel mi, fiatalok még ’89-ben az Sz-300-ast vártuk, mint új technikát… Nos, azóta megtanultam, hogy a „szervezeti változás” csak egyvalamit jelenthet az „átalakuló Magyar Honvédségben”… :-(
A kilencvenes évek közepén a haderőreform ürügyén először kivették az osztályokat a megerősített tüzelőállásokból, és összevonták osztálycsoportokba. Igaz, hogy osztálycsoport szervezete csak a Vegának volt, de ez a nagyokosokat nem zavarta abban, hogy valami "újat" kitaláljanak. Aztán 1995-ben először a Volhovokat összevonták Sárbogárdon akárhányadik légvédelmi rakéta zászlóalj néven, és egy - egy valamikori osztályból már csak üteg maradt. Sárbogárdon talán két komplexum volt valamennyire feltöltve, a többségnek a személyi állománya mindössze két főből állt. A sárbogárdi komplpexumok közül a 3. üteg volt olyan állapotban, hogy 1998-ban még a NATO-nak is fel merték ajánlani, persze nagy szükség nem volt rá. A 3. üteg volt utoljára lövészetre tervezve, de a nagy készülődést megszakította a koszovói háború és erre hivatkozva leállították a dolgot. Igaz az én véleményem az volt, hogy itt az hiányzott, ami Montecuccoli kolléga szerint három példányban kell a háborúhoz. A Volhovokra tulajdonképpen innentől keresztet lehetett vetni.
1996-ban elérte a végzet a Nyeva osztályokat is, azokat meg ha jól tudom, a Vasvári laktanyában vonták össze.
1997-ben lett az utolsó honi légvédelmi rakéta alakulatból, a 11. dandárból ezred lett. Ugyanebben az évben szűnt meg a Vega is.
Tudomásom szerint az egészet 2000-en szüntették, meg onnantól honi légvédelem névleg sincs Magyarországon.
Ezek a parancsirányítású légvédelmi rakéta komplexumok alapvető rávezetési módjai. A "K" módszerre (jelentése konstans) már nem emlékszem. A HP módszer valahogy úgy nézett ki, hogy a rávezető állomás, a rakéta és a cél a repülés, illetve a rávezetés teljes szakaszán egy vonalra esett. A ET rávezetési mód valahogy úgy nézett ki, hogy kihasználták a légvédelmi tüzérség kezdetektől meglévő tüzelési (előretartásos) módját, és némi módosítással képeztek egy előretartási szöget, majd azt folyamatosan a repülés teljes ideje alatt alkalmazták. Ezeket a rávezetési módokat a lőszabályzat előírásainak szigorú betartásával a rávezető tiszt kapcsolta, ettől eltérni nem lehetett. A rávezetési módok előírásai szerint aztán a parancs kidolgozó berendezés (SZVK) kidolgozta azt, amit ki kellett, és ment minden a maga útján. Ha az eszköz jól volt beszabályozva, a rakéta teljesítette azt a maximális mellérepülést, amit a harcirész hatósugara még megengedett. A Dvina és a Volhov rakéták harcirészének hatósugara 60 méter volt, és ezen belül nagy valószínűséggel eredményesen "szólította" meg a repülőgépet, hogy "kolléga, lefelé!". A lőtéren néhány ezer rakétát elindítottak a fennállása alatt, de rendkívül kevés volt az a rakéta, ami közvetlenül talált is. Az átlagos mellérepülés emlékezetem szerint 20 méter körül volt. Akárhány lövészeten voltam kint, minden alkalommal ott volt az orosz az UV kabinban, és a kis műszerét (akkora volt, mint egy stúdiómagnó) telepítve pontosan mérni tudta a mellérepülést. Sikertelen lövészet előfordulhatott a harci munka hibájából is, és a rakéta hibájából is és akkor legalább a mellérepülés alapján tudtak valahogy értékelni. Szerencsére sose volt rá szükség, mert minden alkalommal sikerült az eredményt összehozni, de az orosz mindig közölte az eredményt. Emlékeim szerint a miénk 6 méternél sose volt jobb.
Többet most nem írok erről, mert piszkosul régen volt, amikor nekem ezzel utoljára foglalkoznom kellett, és hát a memória szelektál.
H<1; H>13. 13 és nem kilenc.
Abból kell kiindulni, hogy az eredeti Dvina komplexumok megsemmisítési zónájának alsó határa 2000 méter, a felső határa 25 000 méter körül volt. A hatvanas évek közepén, az első komoly átalakításakor az orosz szakállomány építette be ezt a módosítást, amivel lehetővé vált a kismagasságú célok megsemmisítése 500 méterig, a nagymagasságú céloké pedig 35 000 méterig. Érdekes, hogy innentől kezdve teremtették meg a földre való lövés lehetőségét. Nekem annak idején azt magyarázták, hogy ez a rakéta zömmel csak fedetlen élőerő ellen lehet egy kicsit hatékony, mert a bármilyen módon fedett, vagy páncélozott célok ellen a harci rész repeszhatása nem elegendő. Persze azt azért tudni kell, hogy ezt a rakétát csak oda lehetett irányítani, amit az indikátorokon is láttunk. Ám az élőerő, hacsak nem lebegett valahol, a talajon tartózkodott. És a Dvinának még nem volt semmi olyan lehetősége, hogy az állócélok ellen tudott volna valamit csinálni. Ezt csak a Nyeváknál és a Volhovoknál csinálták meg, az volt a neve, hogy SZDC. Ezen eszköz híján aztán a földre történő lövészetről annyit kellett tudni, hogy kicsi volt a valószínűsége a találatnak. Persze egy légvédelmi rakétát nem is arra találtak ki.
Korábban felmerült kérdésként, honnan kapott Nyeva technikát Mezőfalva 1991-ben. Autentikus forrásból származó információ szerint Nyírtelekről, a FVTEK-tól vettek át egy középjavításon átesett technikát, ami valószínűleg előtte Únyban volt.
Ezek szerint valamikor 1995 előtt szünhetett meg a 11/10 Únyi rakéta osztály?
Látod, ezért volt jó a PV kabin, mert ott magasan volt a küszöb, meg ráadásul forgott is. Így oda a vendég csak akkor tette be a lábát, ha én beengedtem. A harcállásponton egyébként előfordult az ilyen bolondokháza, mert ott kicsi volt a hely, de még is mindenkit oda evett a fene, mert ott mindent viszonylag jól lehetett látni.
Sziasztok!
Korábban felmerült kérdésként, honnan kapott Nyeva technikát Mezőfalva 1991-ben. Autentikus forrásból származó információ szerint Nyírtelekről, a FVTEK-tól vettek át egy középjavításon átesett technikát, ami valószínűleg előtte Únyban volt. A debreceni kiképző központ komplexuma Sárbogárdra került, tankomplexumnak.
Igazi osztálycsoportja csak a Vegának van, a többi, ami nálunk osztálycsoportnak volt könyvelve, az csak valami magyar sajátosság, szokásos magyar szerencsétlenkedés volt, Hiszen nem tudtak nevet adni azoknak az alakulatoknak, akiknek több harci osztályuk volt egy kupacban, holott azoknak nem az volt a rendeltetésük. Volt aztán nekünk még légvédelmi rakéta zászlóaljunk is, pedig azt a hadrendi megnevezést egyetlenegy tüzér, rakétás és más hasonló soha nem használta. Csak mi, de a végét meg úgyis tudjátok. Most ott van az összes Mezőfalván, (legalábbis azok, amikre a Pintér nem tette rá a kezét.) de azokat már sem osztálycsoportnak, sem zászlóaljnak nem nevezik.
Sziasztok!
Az osztálycsoport szervezés, 1996-97 idején a volt 11/11-es lérak. osztály (Biatorbágy) az MH 11/16 (Mezőfalva) lérak. osztálycsoport alárendeltségében volt, MH 11/16/3 légvédelmi rakétaosztály hadrendi megnevezéssel.
Egyszer (pontosabban már nem emlékszem a dátumra, mert több mint 30- éve történt) törzs vezetési gyakorlat volt csehszlovák és szovjet vadászok részvételével. A csehszlovákok Zólyomból, meg valahonnan ? szovjet gépek is jöttek. A harcállásponton nyüzsögtek a pizsamások (így hívtuk a csíkos nadrágos tábornokokat), közöttük több szovjet VSz tábornok is. A tervtáblák mögött a legjobb "rajzolók" dolgoztak, csak úgy nyüzsögtek a légicélok, alig lehettt kiigazodni köztük. Gondold el, hogy a normális polgári légiforgalom mellett még plusz a vadászokat is ábrázolni kellett. Aztán olyan is történt, hogy tévedésből egy utasszállítót fogtak el az Észak- Dunántúlon. (Ez azt jelentette, hogy a vadász annyira rárepült az utasszállítóra, hogy egy célként jelentkezett a kettő.) Volt közöttünk egy Petrik nevű srác, az egyszerűen gyönyörűen rajzolta a számokat a táblára. Még a ruszki tábornokok is megcsodálták - pedig azok biztos voltak már jónéhány hasonló szituban.
Egyszer csak G. őrnagy váltásparancsnok mindenki ámulatára hirtelen kirohant a harcálláspontról. Utóbb kiderült, hogy izgalmában hasmenést kapott. Szerintem egyértelműen a magas előljáróktól sz... be.
Ja. Csak az a baj, hogy sokan ezt az 50 kilométert rosszul értelmezték, mert például a 11/2. osztályhoz Piliszszentkeresztre vonult be jócskán Nógrád megyei sorkatona, akiknek ugyebár nem 50 kilométer volt a hazaút. Csak ugyebár a 80-as években már nem voltak olyan könnyű helyzetben az osztályok, mint például a valamikori börgöndi osztály, hiszen Székesfehérváron nem nagyon kellett kutatni a szakképzett sorkötelesek után. (VIDEOTON, KÖFÉM, IKARUS, stb.) Bőven volt utánpótlás. Aztán meg Fehérvár lemaradt a jól képzett katonákkal együtt, a Budapesthez közelebb húzódott osztályok között meg ment a marakodás a (már csak képzett) katonák után.
Bocs, még egy dolog. A 105. ezred feloszlatása ugyebár 1990-ben volt. Ezt a tényt, mi a maradék, csak valami fatális tévedésnek gondoltuk, hiszen akkoriban divat volt a haderő támadó jellegének csökkentéséről beszélni, dehát mi azzal okoskodtunk, hogy a légvédelmi rakétával csak azt lehet megtámadni, aki közel jön. A 105. ezred felszámolása után tehát még az utolsó pillanatig is bíztunk abban, hogy talán megjön a felsőbbség esze, és miránk már nem kerül sor. 1991. február 01. 12.00 órakor minden ilyen remény eloszlott. 11.00 órakor még senki nem tudott semmit, még az ezredparancsnok is csak sejtett. (Ezt a tényt egy későbbi közös vadászat alatt alaposan kiveséztük.) A felszámolási parancs is zárt borítékban érkezett, amit 11.30 órakor lehetett felbontani.
A szabadszállási osztály megszüntetését már leírtam. Az osztály M3-as Volhov technikáját egyébként a 11/1. Pilisszentlászló É kapta meg. A 104. ezred szolgálatból való kivonásáról, jogutód nélküli megszüntetéséről, és a felszámolással kapcsolatos további feladatokról szóló parancsot az akkori ezredparancsnok 1991. február 01-én 12.00 órakor olvasta fel az ezred hivatásos állománya előtt. A felszámolás 1991. július 22-én fejeződött be, akkor volt az "ünnepség".
Kár, hogy nem írtad le a kolléga nevét, mert a 104/4. Vácegresi osztálynak soha nem volt B. betűs nevű parancsnoka. Erről a lövészet dologról csak annyi adatom van, hogy a vácegresi osztály lövészetei közül a jók és a kiválók között 1971-es csak megfelelő volt, de abban az időben B. őrnagy nem volt, csak K. alezredes, R. őrnagy és T. őrnagy.
Más: már a Dvina rakéta indítására is jellemző volt az a tény, hogy a rakéta 16o-os helyzete volt a minimálos induló szög. Ez azért volt, hogy kismagasságon nehogy belelőjenek a földbe. A PAA háta mögötti indításnál meg volt vagy 45 fok biztonsági szög, ami alatt, mellett, stb. nem lehetett indítani. Tehát ez az antenna szétlövés csak egy legenda lehetett, amivel Téged megetettek.
Sziasztok!
104/2 légvédelmi rakéta osztály Volhov MN2067, Szabadszállás
1987-88-ban az osztály VolhovM3 komplexummal volt felfegyverezve. A sárbogárdi ezred megszűnését emlékezetem szerint Bogárdon 1989-ben a november 7-ei ünnepségen jelentették be. Úgy emlékszem, a szabadszállási osztály a következő évben, 1990-ben szűnt meg, de lehet, hogy a felszámolási időszak elhúzódott 1991 februárjáig is.
Erről az F-117 dologról egyet tudni kell. A rádiólokációs eszközöknek (benne a tűzvezető lokátoroknak is) a jóságát az úgynevezett "küszöbérzékenységgel" lehet jól jellemezni. Ez azt jelenti, hogy a lokátor mekkora "hatásos visszaverő felületű" célok ellen képes megbízhatóan tevékenykedni. A repülőknek van hatásos visszaverő felülete, ami B-52 esetében 30 - 40 m2; Vadászrepülő esetében 3 - 8 m2; Manőverező robotrepülőgép és a lopakodó esetében 0,3 - 0,5 m2. Namármost a Nyeva küszöbérzékenysége 0,1 m2 körül mozgott, tehát az F-117 jellegű célokat kutya kötelességge volt lelőni. A bibi ott volt, hogy a Nyeva impulzus üzemű lokátora zavarás esetén nem volt olyan túl jó (hozzáteszem a többi sem.) A Kub önirányítású rakétájának viszont mindegy volt, hogy milyen jelre repül, lehetett az az alávilágító lokátor célról visszaverődött jele, vagy az alávilágító lokátor jele hatására visszasugárzott aktív zavarás. A Kub rakétája ezt vígan megkajálta. Egyébként a Vega is, ami Magyarországon is bebizonyosodott.
Re: tervtábla, géptávírász, stb. Képzeld el azt az esetet, hogy a tervtáblakezelő katona a civikben amatőr rádiótávírász volt. (Az MHSZ időkben még volt ilyen.) Amikor az elöljáró (ezesetben a dandárharcálláspont) bedobott egy tervtábla gyakorlatot, akkor mindig ezt a srácot vettük elő. Két lépcsőt ki lehetett hagyni, és a dandárnál a istennek sem értették, hogy mitől vagyunk ilyen gyorsak. Aztán egyszer csak a nyakunkba estek elöljáróék, de szerencsére a katona akkor éppen szabadságon volt, így nem derült ki a "disznóság". Na persze nem is értünk el semmi eredményt.
Egéászen pontosan 1990. május 19-én volt a felszámolási ünnepség, már ha egy ilyet ünnepelni lehet. Ott áltam szemben az osztály állományával, és láttam a katonák arcát. A sorkatonák különösen nem voltak kétségbe esve, gondolom, csak akkor lett baj, amikor áthelyezték őket máshová. Akkor már volt a légvédelemnél egy olyan divat, hogy légvonalban 50 kilométerről lehetett behívni a sorkatonákat. Namármost, amikor 100 kilométerre kellett hazamenni egy kimaradás ideje alatt, az már probléma volt. A hivatásos állomány arcán csak levertséget és mélabút láttam, mert akkor a létszámhiányok ellenére már gondot jelentett új beosztást kapni, hiszen egy füst alatt ott volt a 105. ezred teljes állománya is, akikről gondoskodni kellett. Ott folt a hivatásos állomány, új munka, a feleségnek is valami, a gyereknek új iskola, hát nem valami kellemes gondok.
Bevonulásunk után kiképzésre Börgöndre vittek bennünket, akik a Kinizsi (MN 5011) és Nagytarcsa (MN 3011) kötelékében vonultunk be. Persze, voltak ott kiképezendők máshonnan is, de azokkal nem volt közelebbi kapcsolatunk. A kiképzés a mi leendő beosztásunkban 3 hónapig tartott.
A légvédelmi tüzérségi felderítő szakasz kiképző parancsnoka B. őrnagy volt. A kiképzésünk során Ő mesélte el, hogy a SzU- ban éleslövészeten történt, hogy az egyik osztálynak egy alacsonyan repülő légicélt kellett volna megsemmisítenie. A gép a vártnál alacsonyabban és nagyobb sebességgel érkezett, így a tűzparancsot csak későn, amikor a légicél már a tiltott zónában repült, adták ki. Ennek következtében aztán a saját PAA kabin (tűzvezető lokátor) antennáját sikerült lelőniük. Még szerencse, hogy nem magát a kabint lőtték ki! Ez az eset a 70- es évtized legelején történhetett.
Aztán a kiképzés végén már a végleges szolgálati helyemen Nagytarcsán később tudtam meg, hogy ez az eset az alárendelt Vácegresi osztállyal történt meg, aminek nevezetesen éppen B. őrnagy volt akkoriban a parancsnoka. Így már aztán érthető volt, hogy miért volt őrnagyi rendfokozatú szakaszparancsnoka Börgöndön a felderítő szakasznak. Azt hiszem, ennél magasabb rendfokozattal szakaszparancsnok még nem fordult elő a magyar néphadseregben!!!
Egyébként B. őrnagyot mi, a katonái szerettük, mivel rendes és szimpatikus ember volt és ezért is nem írom itt ki a nevét.
Szívesen emlékezem még meg Szabó alezredesről, aki Nagytarcsán volt felderítő főnök és a harcálláspont parancsnoka akkoriban. Igen szigorú katona volt, szükség esetén még a tiszteket is megfenyíttette. Következetes volt, a kiképzésen sokat követelt, de Ő maga sokat tudott is. Ha valaki a szolgálatban mulasztott, akkor ott nem volt "pardon"! Előfordult, hogy a szakaszunkból mulasztás (na meg, egy kis mószer) miatt az egyik társunk, H. honvéd 6 hónapig nem tehette ki a lábát a laktanyából. Nálam a maximális helybenjárás 2 hónap volt, pedig nem voltam sohasem megfenyítve.
Az úgynevezett "éles" helyzetben pl Paksot is Győr védte és védi
Igen, az egyszem maradék.
A 90-es évek elején azért a KUB mellé NYEVÁt is telepítettek a repterek (Taszár-Kecskemét) védelmében.
Az tény, hogy az amcsik legjobban a KUB-tól féltek mind közzül. Annak ellenére is, hogy NYEVÁval szedték le a Jugók az F117-est.
Az amcsi ew egyesület (old crows) tagjai szerint (akik azért sokszor ültek ezeknek a komplexumoknak a "célkeresztjében"), a KUB azért gáz, mert a zavaró gép könnyen a zavarással magára vonhatja a rakétát.
Az Izraeliek állítólag eleinte egyáltalán nem is merték zavarni.
Nem tudom, valakit érdekelnek- e egyáltalán ezek a régi dolgok, mert akkor szívesen leírom az élményeimet, de ha nem akkor nem kívánok úntatni vele senkit sem.
A nickemhez hűen én alulnézetből tudok néhány adalékkal szolgálni a topic témáját illetően.
Meglehetősen furcsa érzés volt beleolvasni ebbe a topicba nekem, aki a 70- es évtized elején töltöttem sorkatonai szolgálatom az MN 3011 Nagytarcsa ezrednél. Annál is inkább, mivel a 12- évről szóló papírt természetesen én is elolvastam, de lévén civil foglalkozásom, erről idáig sem nagyon beszélgettem senkivel. Légvédelmi tüzérségi felderítő katona voltam, tervtábla kezelői szakképesítéssel.
Ez annyit tesz, hogy feladatom az általános légihelyzetet nyilvántartó "tervtáblán" (ami gyakorlatilag a mi ezredharcálláspontunkon egy kb. 2,80 x 4,00 m nagyságú plexi lapra rajzolt és hátulról megvilágított térkép volt, ami kb. Augsburgtól Munkácsig ábrázolta Európa egy részét) kellett a rádiótechnikai csapatoktól géptávírón érkező adatok alapján az általános légihelyzetet ábrázolni. A géptávíró irodában 3 katona olvasta be a folyamatosan érkező jelentéseket, amit mi -tervtáblakezelők- fülhallgatóval hallgattunk és vittük fel az adatokat zsírkrétával a tervtáblára. Egyes távírász katonák, olyan rohadt gyorsan olvasták a jelentéseket (ami kb. 12- 14 számjegyből állt), hogy néha alig tudtuk azokból felírni az adatokat.
Feladatunk kizárólag a polgári gépek figyelemmel kisérése volt, a katonai gépekről csak a gyakorlatok alkalmával kaptunk adatokat. Izgalmat csak az jelentett, ha néha- néha 1 -1 gép -nyilván véletlenül- jelentősebben letért a kijelölt légifolyosóról. Ilyenkor nagyritkán előfordult, hogy Pápa vagy Taszár gépeket emelt fel, ezeket aztán már mi is figyelemmel kisértük. Ilyen eset a 21- hónapos szolgálatom alatt talán ha 3- 4 alkalommal, ha előfordult.
Nem tudom, emlékeztek-e még arra, amikor 1972 Karácsonya előtt a MALÉV Berlinből hazatérő két IL 18- as gépe közül az egyik Ferihegyen lezuhant? Akkor én voltam éppen szoliban és éppen azon a csatornán, amelyik ennek a gépnek az útját ábrázolta. Láttuk, hogy egymás után jön a két turbólégcsavaros gép. Az egyik rövid körözés után kelet felé kiment a szektorunkból (Debrecenbe repült át leszállni), de a másik kb. 20- 25 percig körözött, olyan 10- 15 km átmérőjű elliptikus köröket írt le. Aztán egyszer csak nem kaptam több jelzést róla. Másnap bemondták a hírekben, hogy a reptéren lezuhantak. Még a kapitány nevére is emlékszem: Szerencsés Andrásnak hívták. Hát neki nem lett szerencséje.
Nem tudom, valakit érdekelnek- e egyáltalán ezek a régi dolgok, mert akkor szívesen leírom az élményeimet, de ha nem akkor nem kívánok úntatni vele senkit sem.
Kérdés:tudtommal Szabadszállást a 80-as évek végén számolták fel,a te felsorolásodban viszont már a korszerűsítésnél sem esik szó róla,vagy a könyvben erre is választ kapok? ..amúgy szégyen és gyalázat,hogy egy jól műkődő rendszert így felszámoltak..:(
Hmmm...
... most megfogtál.
Mindenesetre 1983-ban ők is megkapták a legkorszerűbb Sz-75M3 Volhovot, és a rendszerváltás környékén szerelték le őket.
Jó ez a topik is,de remélem nem fogod hanyagolni a másikat(talán ma már meglesz nekem is a könyv..). Kérdés:tudtommal Szabadszállást a 80-as évek végén számolták fel,a te felsorolásodban viszont már a korszerűsítésnél sem esik szó róla,vagy a könyvben erre is választ kapok? ..amúgy szégyen és gyalázat,hogy egy jól műkődő rendszert így felszámoltak..:(
Jól értelmeztem, hogy mára csak csapatlégvédelmi eszközök - Kub és Mistral - maradtak ( azok is Győrben ) és az _összes_ korábbi, fixen telepített, vagy mobilizálható rakéták - Nyeva, Volhov, Vega, stb. - felszámolásra kerültek?
Igen. 2000-ben megszűnt a 11. légvédelmi rakéta (akkor már) ezred.
Ha így van, Paksot, Százhalombattát, Ferihegyet mivel védik?
Semmivel. (A NATO véd minket :)
És a 11. dandár felszámolása azt jelenti, hogy ezentúl Budapest fölé is bármi berepülhet?
Ígyvan.
Ha éles helyzet van, akkor a 12. ezred KUB ütegei települnek.
2004. október 14-15-én rendezték meg hazánkban a baloldali vezetők csúcstalálkozóját. A találkozó helyszíne a balatonöszödi kormányüdülő volt. A „Haladó kormányzás” konferencián résztvevő országok képviselőinek védelme érdekében – melyben a dandár is fontos feladatot kapott – a helyszínt és a légteret szinte hermetikusan lezárták. A dandár kijelölt alegysége hétfőn kombinált menet végrehajtásával kezdte meg a számára meghatározott körlet elfoglalását. A Molnár Sándor alezredes – az 1. légvédelmi rakétaosztály parancsnoka – által vezetett több mint 200 fős vegyes kötelék a technikai eszközök megérkezése, illetve a harcrend elfoglalása és az állomány körleteinek elfoglalása után október 12-én 12.00-ra elérte az elrendelt készenléti állapotot.
A zord időjárási és elhelyezési körülmények ellenére a három különböző alegységből összeállított csapat kiválóan helytállt. A kötelék október 16-án szombaton visszatért a helyőrségbe.
Jól értelmeztem, hogy mára csak csapatlégvédelmi eszközök - Kub és Mistral - maradtak ( azok is Győrben ) és az _összes_ korábbi, fixen telepített, vagy mobilizálható rakéták - Nyeva, Volhov, Vega, stb. - felszámolásra kerültek? Ha így van, Paksot, Százhalombattát, Ferihegyet mivel védik? És a 11. dandár felszámolása azt jelenti, hogy ezentúl Budapest fölé is bármi berepülhet? Leszámítva persze a még üzemképes 3-4 darab MiG-29-est, mert _nekik_ nem szabad... :-(( Üdv:
Amikor a Varsói Szerződés többi tagállamával együtt az albánokat is ellátták Dvina komplexumokkal, akkor a legközelebbi dísszemlén felvonultatták a dolgokat. De nem ám úgy, ahogy mi. A kabinokat is, az indítóállványokat is, egyszóval mindent. És cefetül büszkék voltak, hogy nekünk aztán már van rakétánk. A nézőtömeg meg teli pofával üvöltött, hogy "Rohadt olaszok! Most ugráljatok! Most aztán tönkre lőjük Rómát!" A tudatlan hegyipásztornak mindegy volt, hogy mi az, csak rakéta legyen. Hogy ez csak védekezésre alkalmas? Hát az meg kit érdekelt. Nos hát mi azért nem így voltunk vele. Tudtuk, hogy ezzel csak azt lehet támadni, aki közel jön. Nem akarunk háborút, de ettől más még akarhat. Ha meg nem tudunk adott esetben visszavágni, akkor valahogy gázos a dolog. Az meg csak duma, hogy nekünk nincs ellenségképünk, minket nem akar megtámadni senki. A román "forradalom" idején is, meg a szerb háború idején is közel voltunk hozzá, csak egy begőzölt fejű szerb, meg egyéb tábornok kellett volna hozzá, és ha átjönnek, az isten sem fogja meg őket. A koszovói háború idején magyar oldalról mindössze 2300 körüli magyar katona volt valamilyen szintű készenlétben az egyórástól a kéthetesig. A túloldalt meg had ne soroljam, mi minden volt. Tehát mi nem készülünk semmi ilyenre de attól még nosztalgiázhatunk. Van a sokadalomban olyan is, akinek hozátartozik az életéhez.
1971-ben megkezdődött a komplexumok középjavítása.
A legelsőnek érkezett, addigra erősen leamortizált 5 kabinos Dvinát a Zalka KMF kapta meg. Ezzel megszűnt a 104/6 légvédelmi rakéta osztály MN3372, Táborfalván.
Hogy legyen egy tartalék technika (forgóalap) a javítások idejére, ezért megszüntették a 105/4 légvédelmi rakéta osztály MN4417, Aszalón.
1959 és 1962 között hérom légvédelmi tüzér ezredet fegyvereztek át SzA-75M Dvina komplexumra.
Budapestet-Dunaújvárost nyugatról a
11. Légvédelmi rakéta ezred (fedésként tüzérezred volt a megnevezés) MN5011 védte. Harcálláspontja Budapesten (Kinizsi laktanya), tartalék harcálláspontja Veszprémben volt.
Osztályai:
11/1 technikai osztály MN1027, Börgönd
11/2 légvédelmi rakéta osztály MN1059, Börgönd
11/3 légvédelmi rakéta osztály MN1107, Vértesacsa
11/4 légvédelmi rakéta osztály MN1124, Sárbogárd
11/5 légvédelmi rakéta osztály MN1159, Úny
11/6 légvédelmi rakéta osztály MN1196, Dunaföldvár
