No mi van, rajtam kívül senki sem akarja felelősségre vonni az Egyesült Államokat az indiánok kiirtásáért?
Féltek a csillagos-sávos lobogós szuperhatalomtól, ugye?
Gyáva nyulak:-)
Én egy másik topikban már az Oszmán Birodalmat, ill. annak jogutódját, a Török Köztársaságot is felelősségre vonattam a magyarországi török pusztításokért:-)
1878-1879-ben még távolról sem volt teljes béke az Északnyugaton.
Ha a lakota és északi csejenn konfliktusoktól el is tekintünk most, akkor is legalább három fegyveres indián konfliktus volt ebben a két évben, amik az amerikai történetírásban kiérdemelték a megtisztelő "War" - háború titulust:
1) The Bannock War - 1878
2) The Sheepeater War - 1879
3) The White River War - 1879.
Ez utóbbit hívják Ute War-nak, azaz jút háborúnak is, bár a jútoknak csak egy csoportja vett részt benne.
Ennyi erővel akkor Spanyolországot és Portugáliát is elő kéne venni a dél- és közép-amerikai indiánok kiirtása miatt.
Ezenkívül nem nagyon vagyok a kollektív bűnösség elvének híve, a jenkik között is voltak olyanok - ha nem is sokan - akik felemelték a szavukat az őslakók kisemmizése és kiirtása ellen.
Végigolvasva néhány témával foglalkozó könyvet meg ezt a topikot is, az jutott eszembe, hogy az Egyesült Államokat nem kéne beperelni népirtásért a hágai nemzetközi törvényszéken?
Bizonyíték van dögivel, szerintem megállna a vád.
Egy próbapert legalább megérne.
Ha már a MÁV-ot be lehetett perelni a holokausztban való közreműködésért....
No persze a jenkik biztos megmagyaráznának a bizonyítványt, hogy ők csak méltányos önvédelmi erőt alkalmaztak a gonosz, terrorista indián csoportok ellen....
Azért 1878-79-ben a cheyennek még kitörtek az oklahomai rezervátumból és északra vonultak, tehát teljesen nem értek véget a harci cselekmények.
Én inkább 1881-ra, Sitting Bull megadására tenném az északi prériken az ellenségeskedések végét, hiszen addig még a kanadai lakoták is vissza-visszajártak nyaranta az USA területére egy kis bölényvadászatra, ami esetenként összetűzésekbe torkollott.
Én ugyan nem vagyok fegyverszakértő, de annyit tudok, hogy a '73-as Winchester egy jó kis ismétlőfegyver volt, de korántsem csodafegyver. A katonák Springfieldjeinek nagyobb volt a hatásos lőtávolsága, ugyanakkor azok egylövetűek voltak. A nimipuk valóban remek céllövők voltak, ez az elhíresült lövés 1877. június 17-én dördült el a White Bird-kanyonban vívott ütközetben. Egy Otstotpoo (Tűztestű) nevű harcos lőtt le kb. 300 méterről egy amerikai trombitást.
Az USA kormányzata valóban nem nézte jó szemmel, hogy ellenséges törzsek ismétlőfegyverekhez jussanak, de a virágzó fegyvercsempészet ellen semmit sem tudtak tenni. Ráadásul esetünkben a nez percék egészen az 1877-es háború kitöréséig baráti törzsnek számítottak, tehát senki sem akadályozta, hogy modern vadászfegyyvereket (főleg Henry- és Winchester puskákat ill. karabélyokat) vásároljanak maguknak. A háború kitörése után pedig sok lőfegyvert zsákmányoltak a kirabolt farmokról + a katonáktól. Éppen a White Bird-kanyonban 63 Springfield-karabélyt. Érdekességként megemlíteném, hogy az egyik farmról sikerült robbanó lövedékeket zsákmányolniuk, és ezeket használták is a hadsereg ellen. Magának Joseph főnöknek egy 1866-os mintájú "Yellow Boy" Winchester-karabélya volt, a megadásnál ezt adta át Miles tábornoknak. A fegyver ma is látható egy amerikai múzeumban.
1877 után pedig valóban nem került már sor nagy csatákra északnyugaton az amerikai hadsereg és az indiánok között, kisebb csetepaték azért néha még voltak. Meg hát ugye Wounded Knee 1890-ben.
Az igaz, hogy a miután 1877. októberében a hideg, fagyos montanai őszben a nimipuk letették a fegyvert, az Egyesült Államok egész északnyugati részén lényegében összeomlott az indiánok ellenállása?
Egy anyagba' azt olvastam, hogy a nimipu harcosok kezében a ’73-as évjáratú, alsókulcsos Winchester nagyon veszedelmes fegyver volt. Egy ilyen puskával egy nimipu mesterlövész állítólag 300-400 méterről le birt szedni egy amerikai lovaskatonát a nyeregből.
A tör fórum fegyverszakértőit kérdezném, mindenekelőtt a Zicherman Istvánt, hogy valóban elképzelhető-e, hogy a ’73-as alsókulcsos Winchesterekkel ilyen messziről célzott lövést lehetett leadni, vagy inkább csak a szokásos indián rablómesékről van szó?
Mi a véleményed, kedves István?
Az azé marha érdekes, hogy az Egyesült Államok kormányzata eltűrte, hogy az ellenséges törzsek harcosainak ilyen veszedelmes fegyver legyen a birtokukban.
Nem tudtak gátat szabni a fegyvercsempészetnek, vagy mi?
1864-ben Sand Creeknél állítólag még durvább dolgok is voltak: várandós csejenn asszonyokat is lelőttek, aztán meg némelyikből még a magzatot is kivágták...
De ezek nem hivatásos katonák voltak, hanem coloradoi milicisták.
Alltheweb, keresőbe pedig Native American Religion
A "rituálék" általában nem nyilvánosak,és nincsenek a nyilvánosság elé kiteregetve. De sok mindent találhatsz,ahogy a Neten böngészel.Csak vigyázz, mert amit és akitől olvasod, nem biztos hogy igaz is. Sokan vannak, akik mindenből üzletet csinálnak, és hülyeségeket irogatnak.
Mi történt 147 évvel ezelőtt.. Érdemes végig olvasni.
Northwestern Band commemorates 1863 massacre
PRESTON, Idaho – Tribal members gather in late January each year at the burial ground near the Bear River where soldiers felled hundreds of their ancestors in one of American history’s bloodiest – but little-remembered – massacres.
Descendants of the Northwestern Shoshone who were decimated in their winter encampment in a surprise attack 147 years ago, they stamp their feet in the cold and offer songs and prayers to the dead.
Bodies from that distant morning were never officially counted, and the bones were long ago scattered to the surrounding hills.
The commanding Army officer involved counted 220 to 270 dead. Settlers who went in later found many more bodies in ravines or under deep snow and put the number as high as 500, a figure cited in a National Park Service history. The tribe estimates 400 of their number were killed. No more than 60 survived.
By any count, it was deadlier than the much more well-known massacres at Wounded Knee in South Dakota, where some 146 Lakota Sioux were gunned down in 1890, and at Sand Creek, Colo., where an estimated 150 Cheyenne and Arapaho were killed in 1864.
And yet, history books make little mention of Bear River, perhaps because the nation was elsewhere engaged in the Civil War. The Battle of Gettysburg with its estimated 51,000 casualties was later that same year, one of the bloodiest ever on American soil.
Those who chose to remember the Bear River Massacre this year gathered around the small monument that marks the ground. The colorful dream catchers and handkerchiefs fastened to tree branches hung stiffly in the freezing cold.
The federal government designated the Bear River Massacre site a National Historic Landmark in 1990.
The Northwestern Shoshone were encamped along the “Bia Ogoi,” or Bear River, for the Warm Dance, a yearly winter ritual to drive away the cold.
Col. Patrick E. Connor and about 200 soldiers from the 3rd California Infantry attacked at daybreak on Jan. 29, 1863.
Several sources, including Army reports, historical tracts and carefully preserved oral histories from the tribe, describe what happened.
Connor and his men had been sent in response to growing tensions between the Indians and white settlers. A miner and two other settlers had been killed, and the Shoshone were blamed, although they insisted other Indians were at fault. There were reports three Shoshones had stolen horses and cattle earlier that month.
Survivors recounted the “battle” as a day of savagery, ending with soldiers smashing infants’ skulls, raping dying women and dispatching the wounded with bullets, clubs and axes.
Connor recorded 14 troopers killed in the attack, with one National Park Service account offering a higher number of dead soldiers.
Since the 1970s, both Indians and non-Indians have gathered without formalities at the Bear River site to mark the anniversary. Interest has gone back and forth, said Patty Timbimboo-Madsen, cultural and natural resource director for the Northwestern Shoshone.
“For us to publicly display that emotion is hard,” said Timbimboo-Madsen, a 58-year-old descendant of the survivors. “But when people want to know, you have to be able to put that behind you and tell the story.”
Her great-great-grandfather, Chief Sagwitch Timbimboo, was among tribal members who escaped. He was shot in one hand before tumbling into the frozen river and floating under some brush. After nightfall, he and a few warriors fled on ponies.
Her great-grandfather, Yeager Timbimboo, was 12 when the soldiers attacked, she said. He lay still in the blood-soaked snow until a soldier realized he was alive. The boy was allowed to live.
If not for the massacre, the Northwestern Shoshone would have continued to thrive, the descendants believe, following the seasons over a range that included eastern Nevada, northern Utah, southern Idaho and Wyoming. The tribe would number in the thousands rather than 500. They might have a reservation to call home.
Timbimboo-Masden said past generations were not open to sharing the story because they were too close to the carnage.
“So you have the next generation, my generation, who says it’s time to change,” she said. “It’s time to heal.”
Nem tudtok véletlenül olyan oldalakat (lehet magyar és külföldi egyaránt), ahol indián rituálékról, "varázslatokról" lehet olvasni? Főleg a lélekkel kapcsolatosak érdekelnének. Előre is köszönöm!
Hehehe :D nem tudom, hogy élnek e ... egyről tudok de őt ismerem és ő egy 50 es pasi aki a főnökömnél szokott lejárni a lovakhoz hogy megnézze minden rendben van e velkük egészségügyileg :D Kár hogy nincsenek itthon :( elfogadtam volna egy ilyen Eddi Spears félét :D na mindegy puszi :D
Szijasztok! Hát ez lehet buta kérdés lesz, de valaki nem tudja, hogyan lehet az itthon élő indiánokat megismerni :D nekem nagyon bejönnek az indián pasik és szivesen dumálnék legalább eggyel :D na mindegy... köszi halliiii
Hálás köszönet a cikkekért. Szomorú a kép, amit Aaron Huey képei vetítenek elénk Pine Ridge-ről, de a megoldás - ahogyan ő is nagyon helyesen írta - csakis belülről jöhet. A lakotáknak saját erejükből kell meggyógyulniuk, talpra állniuk. Felülről jövő alamizsnák nem jelentenek megoldást.
A sedonai sajnálatos esemény kapcsán mit is mondhatnék? Az emberi hülyeségnek sajnos nincsenek határai. Nagy kár, hogy ezzel kapcsolatban most a sziúk egyik legszentebb szertartása is támadások kereszttüzébe került, pedig ők aztán végképp nem tehetnek semmiről. Nem tehetnek róla, hogy mohó, pénzéhes és lelkiismeretlen emberek ócska szélhámossággá silányítva az ősi szertartást, némi pénzért gyors gyógyulást ígértek hiszékeny bolondoknak, aztán ez lett belőle.
Persze önmagáért beszél az is, amit az interneten Sedonáról találtam:
"Semmi kétség, az arizonai Sedona város a legelképesztőbb sziklaformációkat vonultatja fel. A New Age csoportok tömkelege áldozta megtakarított pénzét arra, hogy ezen a helyen húzza meg magát, szívja magába a vörös sziklák énekét és érje el önnön másvilági üdvözülését. A várost a világ szívcsakrájának nevezték el, s mint ilyen, folyamatosan vonzza a kellően tiszta lelkiismerettel és ahúzós bankszámlávalrendelkezőket a helyszínre. Néhány lelkes újonc házat vesz Sedonában, majd aztán elmenekül, mert nem bírja a nyüzsgést; a kevésbé érzékenyek, de annál élelmesebbek ingatlanspekulációnak adják át magukat Sedonat túléli a nyüzsgést, a divatos vallásosságot és a profithajhászókat, varázsereje a ley (a szentföldeken keresztülmenő) vonalak hétágú találkozási pontjaiból fakad. Ez a táj spirituális energiát sugároz azok felé, akik készek azt befogadni. A túrakedvelők végig mehetnek 50 dollárért a hét erővonalon. A varázslat és inspiráció alighanem már sokkal korábban természetes jelenség volt itt, mielőtt még bárki is nyerészkedni kezdett volna vele. Annak ellenére, hogy nagy itt a választék a hotelek, motelek és elegáns szállodák között, Sedona spirituális világát keresők valószínűleg kihagyják a városközpont forgatagát, és inkább egy egyszerű táborhelyet keresnek a környező Coconino Nemzeti Erdőben. A számtalan turistaút egyikén, messze a nagyvárostól, bizonyosan rábukkan néhány csodára, amely még elkerülte a kereskedelmi spiritualizmus romboló hatását."
Szomorú és döbbenetes írás a Lakota nép otthonából.
A másik, Tim Giago írása. Azt érintheti, aki igazán szereti az indiánokat, és egy kicsit otthon van a kultúrájukban.
Nem tudom, tudjátok-e, hogy a közelmúltban több ember halt meg Sedonában egy sweat-lodge rendezvény során. A rendezvény és a halálok is egyaránt döbbenetet és felháborodást keltett az őslakosok között. Rengeteg cikk között is feltűnt kettő :
Concerning the deaths in Sedona- Arvol Looking Horse,Keeper of Sacred White Buffalo Calf Pipe Bundle A sziúk szent embere általi reagálás
