Először is csak rémélni tudom, hogy mindenki sikerként éli meg, hogy a fejlesztéseket sikerült Magyarországon, azon belül pedig Ózdon tartani. Ezért igen is sokat tett a városvezetés ill. a képviselőtestület. Első perctől kezdeve igyekeztünk napi kommunikációs kapcsolatot kialakítani, ill. anyagi erőforrásokkal (amiből közismerten nem sok van) is segíteni a bővítés Ózdra hozatalát. Ennek keretében már megépült egy gyalogátkelőhely. Az idei költségvetés terhére pedig létesülni fog még egy, a hozzá kapcsolódó parkolóval együtt. Végezetül utat aszfaltozunk az új telephely megközelítését elősegítendő. Ezen munkálatok összköltsége közel 40M Ft. Másodszor a 600 munkahely elérése több éves fejlesztési folyamat vége lehet, ha minden úgy alakul ahogy a cég eltervezte. Láttuk milyen gazdasági "fordulatok" történnek mostanában a nagyvilágban. Egy biztos ez a fejlesztés stabilizálja a cég ózdi jelenlétét, ami igen fontos a város egészének a jövője szempontjából.
Először is csak rémélni tudom, hogy mindenki sikerként éli meg, hogy a fejlesztéseket sikerült Magyarországon, azon belül pedig Ózdon tartani. Ezért igen is sokat tett a városvezetés ill. a képviselőtestület. Első perctől kezdeve igyekeztünk napi kommunikációs kapcsolatot kialakítani, ill. anyagi erőforrásokkal (amiből közismerten nem sok van) is segíteni a bővítés Ózdra hozatalát. Ennek keretében már megépült egy gyalogátkelőhely. Az idei költségvetés terhére pedig létesülni fog még egy, a hozzá kapcsolódó parkolóval együtt. Végezetül utat aszfaltozunk az új telephely megközelítését elősegítendő. Ezen munkálatok összköltsége közel 40M Ft. Másodszor a 600 munkahely elérése több éves fejlesztési folyamat vége lehet, ha minden úgy alakul ahogy a cég eltervezte. Láttuk milyen gazdasági "fordulatok" történnek mostanában a nagyvilágban. Egy biztos ez a fejlesztés stabilizálja a cég ózdi jelenlétét, ami igen fontos a város egészének a jövője szempontjából.
Ezt már én is hallottam!! Valószínűleg készítik a 600 embernek a helyet, mert ha már megígérték, meg telekürtölték vele az országot, akkor, muszáj lesz felvenni!! Az meg hogy hogyan és kinek a helyére?? Hát arról sehol nem beszélt senki!
Jönnek a jól bevált moslék emberek, szórják a fegyelmit, és kirugdossák az embereket!
Sajnos ilyen világot élünk!!
Tisztelt Polgármester Úr! Tisztelt Vitális Úr! Nem kellene ezek ellen a disznóságok ellen tenni valamit? Vagy esetleg csak valahol, valamilyen médiában lereagálni???
Nem akarom elhinni hogy ez a hír Polgármesteri hivatalig még nem jutott el!
Kérdezném az illetékesektől!? Mikor veszik fel a Johnsonhoz (saia) azt a 600 embert amit polgármesterünk több fórumon ill. a tv-ben is bejelentett?? Vagy csak kacsa volt? Ismerősöm meséli, hogy szépen számolják lefelé az emberkéket onnan. 30-40 főt is elbocsájtanak egyszerre, és a négyműszakot is háromműszakká teszik vissza. Miért kell becsapni a várost, az embereket???
Erről ezt találtam. Ha már Ózdról szól ez a topic...
Elzavarták, mégis maradt - 134 ezerrel emelte a saját fizetését a mindenhez értő ózdi univerzális zseni
Vitális István, a Fidesz ózdi főembere első látszatra csak egy nyegle fiúka, második látszatra is az, titokban azonban egy univerzális zseni lehet. Erről tanúskodik a funkcióinak és jövedelmeinek az alábbi felsorolása: Önkormányzati képviselő és a pénzügyi és gazdasági bizottság elnöke, 166 780 Ft Kabinetfőnök 434 000 Ft Az ózdi önkormányzat közbeszerzési bizottságának tagja, 96 625 Ft Borsod megye közgyűlésének tagja, az egészségügyi és az ügyrendi bizottság tagja, 145 710 Ft Mindösszesen ez 843 115 Ft, amihez persze teljes költségtérítés járul, amiben azt számol el magának, amit nem szégyell. Ennyi az, amiről tudunk. Hogy mi csurran és cseppen még, azt sűrű homály burkolja. Ilyen sok pozíció betöltéséhez vagy nagyon sokrétű és magas szakértelem kell, vagy nagy gátlástalanság. Vajon itt melyikről lehet szó? Annyit segítünk, hogy Vitálisnak semmilyen felsőfokú képzettsége sincs, csak egy gimnáziumi érettségi. Pikáns ez a közbeszerzési bizottsági tagság: Vitális ellenőrzi, hogy Vitális nem panamázik-e a közbeszerzésekben, persze mindent rendben talál saját magánál, és ezért a kemény munkáért Vitális közpénzből kifizet Vitálisnak havi 96 ezret a többi jövedelme tetejébe. Korábban még a Fidesz ózdi elnöki funkcióját is betöltötte. Önző, kekec és pimasz alaptermészetével azonban annyi ellenséget szerzett a pártjának, sőt a pártján belül is olyan mértékű egészséges utálat alakult ki vele szemben, hogy tavaly ősszel a Fidesz megyei és országos vezetősége megüzente neki: húzzon el. Erről bővebben itt: http://hvg.hu/itthon/20110831_borsod_fidesz_tisztujitas_miskolc_ozd Ámde Vitálist nem olyan fából faragták! Az összes posztjához és pénzforrásához húsz körömmel ragaszkodott, egyedül csak a helyi fidesz-elnökségből húzódott vissza, és alelnöknek szavaztatta meg magát. Ennek is alaposan elkérte az árát - a kabinetfőnöki „munkájáért” addig kapott havi 300 ezer forintos „tisztelet”díját ekkor emelte fel havi 434 ezerre. Közpénzből persze. Titokban, csendben, suttyomban, a képviselő-testület tájékoztatása és szavazása nélkül. 134 ezer forintos fizetésemelés másutt sem rossz, hát még Ózdon. Ott, ahol a lakosság döntő hányada segélyből vagy minimálbérből a küszöböt rágja. Ez tehát az a fajta demokrácia, amit a Fideszben is annyira féltenek.
Akinek nem inge ne vegye magára,de,..........................vegye végre fel!
Fórum - Regionáris topikok - Ózd -
Továbbá dőltbetűkkel a fórum jobb oldalánál fenn: " Kéretik felkészülten vitába szállni,és a Modus Moderandit is betartani a nagyhangú észosztás előtt "
Végignézve az elmúlt 30-50 hozzászólást ezek mindenről szólnak csak Ózdról nem. Nem kellene létrehozni egy kifejezetten ózdi fórumot ahonnét ki lehetne zárni az országos politikát ? Az indexen többszáz fórum van ahol kifejthetők a politikai nézetek nem kellene szét off-olni ezt a fórumot. De ahogy látom, már késő !
Tudod ez már nem a "szeretett" szocializmus. Ha pedig kapitalista a berendezkedés, ami jól látszik, akkor a farkastörvények lépnek életbe. És kik tudták legjobban átvészelni a változás időszakát, hát a korábbi kommunista vezetők. Köszönhetően a langyos átmenetnek. (Pozsgai a multkor a TV-ben elmesélte, hogy vagy 600-an összecsomagolva várták, hogy elvigyék Öket, de nem történt semmi) Erről Ózdon is beszélhetnénk, hogy mennyire be-voltak szarva egy jó páran a főElvtársak, aztán egy részük helyi képviselő lett, más részük megmaradt kapcsolataikkal tovább léptek a gazdaságba. Ez azóta is folytatódik, kialakult a szűk gazdag-réteg. Aztán ezt a csapatot erősiti még a korrupt és a csaló réteg. Az Ö elszámoltatásuk a bíróság dolga, de ennek utána kéne járni. Ebben pedig településenként a mindenkori hatalomnak lennének feladatai. Mint tudjuk ez városunkban nagyon kényelmetlen feladat, ezzel a helyi erők (erőtlenségek) nem szivesen foglalkozik. Ki tudja miért?
Én úgy emlékszem, hogy nem elvett nyugdijról beszélhetünk, hanem megadóztatottról.( Most a rokkanthyugdijasok felülvizsgálatát nem akarom érinteni - ez Ózdon elég érzékeny pont - időszerű volt). Nagyon helyes, hogy a nyugdijkasszát kitakaritják a sok össze-vissza járandóságtól. Arról pedig, hogy milyen rossz a tűzoltók időbeosztása lehetne beszélni. Nagyon sokan azért mentek oda valamikor, mert nem tetszett nekik az OKÜ 4 műszakos idöbeosztása. Jobb volt a 24 órás változó leterhelésű műszak és az azt követő összefüggő szabadnapok.
"Ha az " elvett nyugdíj" elég lett volna a megélhetéshez akkor nem dolgozott volna senki sem a nyugdíj mellett!" - no nem volt az a maga idejében rossz pénz, általában 100-os mértékről beszélhetünk, és hogy mi mire elég, erről megkérdezhetnétek a veletek egy időben 60 évesen nyugdíjazottakat.
! Visszamenőleges törvényt csak a " bizonyos szint" alatti kádár huszárokra hoznak.
Kádár huszárok= az átkosban voltak munkásőrök (40-50éves kiszolgált katonák) ha ehez hozzá adod az elmult 23 évet akkor nekik már csak a sírjukat lehet elvenni.
Az én véleményem, hogy lehet itt bármilyengyőzelem: A holló a hollónak nem vája ki a szemét.
Látom te sem veszed észre,hogy elterelték a figyelmedet a nagyobb hibákról...... benzin ár rossz gazdaság politika, liszt-cukor fütés víz áremelkedés stb. Szegény rokkantak most ők a bünbakok,
EGYETÉRTEK VELED!FELHÁBORÍT,HOGY FIATAL, ÉLETERŐS RENDŐRÖK, TŰZOLTÓK IGEN JÓ NYUGDÍJJAL ANNYIRA KIHEVERTÉK A SÚLYOS TRAUMÁT, AMIT MUNKAHELYÜKÖN KB. HÚSZ ÉV ALATT ELSZENVEDTEK,HOGY MÁR NEM STRESSZELNEK, HOGY ŐRKÉNT KELL HELYTÁLNIUK A NAGY ÁRUHÁZAKBAN ÉS PÉNZINTÉZETEKBEN!PERSZE SZINTÉN JÓ PÉNZÉRT.MENNYIVEL JOBB EGY KÓRHÁZI ÁPOLÓNŐ EGY SZAKMUNKÁS HELYZETE!OTT SEM KÖNNYEBB EMBERI ÉS SZAKMAI ELVÁRÁSOKNAK MEGFELELNI TÖBB MINT NÉGY ÉVTIZEDEN ÁT!PERSZE KISEBB BÉRÉRT ES MÉG KEVESEBB NYUGDÍJÉRT.45-48 ÉVES RENDŐRÖK MÁR ÉVEK ÓTA NYUGDÍJBAN VANNAK. BIZTOS MINDENKI ISMER EGYET-KETTŐT. TÖBB JÖVEDELMÜK VAN GYENGE ISKOLÁVAL, MINT EGY SEBÉSZORVOSNAK! ELÉG VOLT!PERSZE ANNYI ESZÜK AZÉRT VAN, HOGY A MOSTANI KORMÁNYT SZIDJÁK.A VELÜK SZEMBENI ELJÁRÁST MÉLTATLANNAK ÉRZIK, DE AZ ALJASSÁGOT AZ ELŐZŐ KORMÁNY KÖVETTE EL,MIKOR ILYEN RENDELKEZÉST HOZOTT. ALJASSÁG A TÖBBI EMBERREL SZEMBEN.
Azért nem kell túllihegni a dolgot Kedves egyenruhások. A baj nem az, hogy elvették a korai nyugdij lehetőségét, hanem az hogy, ezzel együtt nem emelték a béreteket vagy 25%-al.Ez igy lett volna normális. Ha pedig sokan elmennek, amit nem tartok nagyon valószínűnek, mert azért nem olyan rendkívüli a leterhelés (sajnos nagyon ciklikus), akkor belép a piac és ha valami hiányzik - nagyobb bérért betöltődnek az üres helyek. A megszorítások rátok is vonatkoznak.
Magam is örülök a kórház elért jó eredményének és Gratulálok. Egy kicsit azért zavarban vagyok, örülnék, ha valamelyik benfentes tájékoztatna róla, hogy mennyi is most a tarifa az egyes osztályokon - a bekererülés, az 1 hetes kezelés, a műtét, esetleg az elfekvő osztályon? Úgy értesültem, hogy az új főDR-ok erre nagyon kényesek.
" a 60 éves tűzoltók egymásban botladoznak és nézik egymást, hogy ki segítsen a 63 éves mentősöknekS"
40 éves nyugdíjasokról beszélek....akik sokszor 25 évnyi szolgálat után eltartottakká válnak. Ez azt jelenti, hogy kb. 30-40 évig az adófizetők tartanak el fiatal, munkaképes embereket. Ne mondd nekem, hogy tűzoltónak vagy rendőrnek lenni (külonösen Ózdon) olyan nehéz feladat, hogy 40 évesen nyugdíjazzák őket. Rengeteg olyan szakma van ami legalább olyannehéz és stresszes, mégsincs meg ez a kiváltság.
A Kárpát Haza Őrei Mozgalom január 21-én szombaton, 10-14 óra között félpályás útlezárásokat szervez a szlovák határ átkelőin, egyben felhívja a csatlakozásra a nemzeti szervezeteket.
Az akció célja: tiltakozás a szlovák kormány kettős-állampolgársági törvénye, a magyar állampolgárságot felvett magyarok hatósági üldözése és a máig érvényben lévő Benes - dekrétumok ellen.
A Jobbik BAZ-megyei elnöksége a tiltakozás céljaival a legteljesebb mértékben egyetértve úgy döntött, hogy Borsod-Abaúj-Zemplén megye Jobbik szervezetei csatlakoznak az akcióhoz oly módon, hogy Bánréve, Tornanádaska, Tornyosnémeti és Sátoraljaújhely határátkelőin megszervezi az útlezárásokat a gúnyhatártól befelé vezető oldalon, a fent meghirdetett időpontban.
Kérünk mindenkit, hogy csatlakozzon valamelyik helyszínen a tiltakozáshoz, zászlókkal, transzparensekkel és természetesen minél több gépjárművel!
Ózdi és környékbeli résztvevők! A nagyparkolóban gyülekezünk 09.15 órától, majd 09.30 órakor együtt indulunk a bánrévei helyszínre, az államhatár magyar oldalára a befelé tartó sávra.