Nem szokás a PFT-n megjelent olvtársakról mindenféle ott, IRL megtudott információkat sem a topikokban hangoztatni, sem olyanoknak elmesélni, akik nem járnak közénk, csak tudni szeretnének egy s mást rólunk! Aki kíváncsi arra, hogy melyikünk kicsoda-micsoda a valóságban, jöjjön el, a PFT mindenki számára nyitott.
Hagyományokhoz híven a találkozókat, amelyen megjelenhet a Politika Fórum (mai nevén PoliDili) bármelyik nickje, de az érdeklődők is (meg azok, akik személyesen velem akarnak dumálni valamiről, na, mondjuk panaszkodni akarnak a moderaturára, amit én mindig nagy részvéttel meghallgatok és nagyokat bólogatok hozzá, de rendszerint - egy-két kivétellel - az együttérzésem kinyilvánításán túl, semmit sem csinálok...., mindegy, szóval én ott tartom a "fogadóórámat") minden hónap első péntekén, 6 órai kezdettel az Építész Pincében.
Kivétel a mostani, tekintettel a várhatóan romos 1-i állapotokra:))
Tehát a javasolt időpont: 2010. január 8. este 6 óra, Építész Pince

Eddig itt ez nem volt szokásban, még a legvadabb jobberfikkancsok se kalamajkáltak bele az elindított listába. De hát ezt is megértük, igaz, nem a jobberek részéről... gratulálok, nagyon szép illusztrációja ez annak, hogy ki hogyan képzeli el a fórumot, a demokráciát, stb.
A meghírdetett találkán javaslom a téma estleges megbeszélgetését, lehet megelőzési és/vagy lerendezési javalltokkal előállni. Mégha eső után köpönyeg fílingje van is a dolognak:((((
Én ugyan semmit sem irányítok..., mégcsak ez kéne, ja, Wágner-fórum..., aki nem isz Söröt, azt agyonverik már az ajtóban...
Egyébként pedig ne offoljál itten (velem együtt, mer' hülye mód mindjárt válaszolok is - kivételesen), mert ha van valami kérdésed, akkor el kell tántorogni a legközelebbi PFT-re, oszt' ott szemtől szembe bele a pofámba..., na, ahogy ill...
Igazad van és megtudlak érteni. Mindig és mindenkor az a felelős aki irányítja a dolgokat.:-))) ÁÁÁÁÁÁÁÁ egyáltalán nem az akik a kiváltságaikat élvezve, azzá tette a fórumot ami...
Sokaknak nem ártana elgondolkozni azon, hogy azért mert nem azonos a világszemléletünk, attól még ugyanolyan emberek vagyunk mint azok, akik élvezik azt, ha a másikat sárba tiporhatják, kigúnyolhatják. A moderátorok felelőssége itt kezdődne. Azért mert valaki 8-10 éve fórumozik, az nem jogosít fel senkit arra, hogy külön kiváltságokat élvezzen.
Hagyományokhoz híven a találkozókat, amelyen megjelenhet a Politika Fórum (mai nevén PoliDili) bármelyik nickje, de az érdeklődők is (meg azok, akik személyesen velem akarnak dumálni valamiről, na, mondjuk panaszkodni akarnak a moderaturára, amit én mindig nagy részvéttel meghallgatok és nagyokat bólogatok hozzá, de rendszerint - egy-két kivétellel - az együttérzésem kinyilvánításán túl, semmit sem csinálok...., mindegy, szóval én ott tartom a "fogadóórámat") minden hónap első péntekén, 6 órai kezdettel az Építész Pincében.
Kivétel a mostani, tekintettel a várhatóan romos 1-i állapotokra:))
Tehát a javasolt időpont: 2010. január 8. este 6 óra, Építész Pince
Úgy lácc, nem olvastad elég figyelmesen, vagy nem vetted észre - beírtam, hogy semmiféle náci, antiszemita, rasszista és hasonló dumának nincs helye az index-fórumokon...., mer'hogy köllött ugyebár valami Deklaráció vagy miafranc, na amolyan Charta-micsoda, vagy miafranc, ami lenni szok..., tudod, csak ennek speciel súlya lesz, mer' besegít a virtuális bértömegbérgyilkos jóismerősöm..., na, ezt majd nálam józanabbak belefogalmazzák a tace-paoba...
Az üzletpolitika és a moderációs gyakorlat (nem előzetes cenzúra van) ellenben azt jelenti, hogy azonnal tuttira nem lesz minden ilyesmi törölve, és bizonyos ideig tuttira lesz ilyen benyögés valahol, franctuggyahol, de ha észreveszik, akkor viszont egyből megy a kukába, legtöbb esetben a nickkel együtt... - az üzletpolitikának tökéletesen megfelelően, regeltek, kattogtak, tárolni viszont nem kell...
Szervezd úgy a dolgaidat, hogy legközelebb el tudjál jönni az Építészbe, akkor részletesebben megbeszélhetjük...