Kéktúrán eddig ez volt a leghosszabb táv amit mentem, névleg 40.3 km.
Reggel 7 körül ismét ott álltam a hűvösvölgyi P+R parkolóban a kisvasútnál, ez amúgy remek kiindulópont az itt kezdődő túrákhoz.Még szinte sötét volt, így gondolkoztam hogy mit is kéne csinálni...Piliscsabáig biztosan, Dorogig talán, de ott már jó eséllyel sötét lesz megint mire beérek.Na mindegy, fejlámpát hoztam.
Kisvasút állomáson pecsételtem majd elindultam, Remete-szurdokig ugye lényegében városi szakasz ez, de itt is jót nézelődtem az ébredező kertvárosban.A szurdok nagyon szép volt most is, és jól is lehetett haladni ezen a szép ösvényen, lélekben pedig készültem a végén kezdődő erős emelkedőre.Nem tudtam eléggé felkészülni, ez a kaptató igen nagyon meredek fel a Remete-hegy oldalában!Szerencsére nem túl hosszú...
kilátás a Remete-hegyről az ébredező fővárosra
Zsíroshegyi Muflon Itatóig szép erdei utakon megyünk keresztül ezután, szinte szintben, jól járható (átlagsebesség javító) ez a szakasz.
A túra legszebb része következett: a Nagy-Szénás és környéke, a maga látnivalóival és kilátásával.Ahol a kéktúra erősen emelkedni kezd fel a hegyre ott van egy emlékfal az egykori Nagy-Szénási Szabó Imre turistaház emlékére amelyet a 20-as években építettek lelkes természetjárók és ha jól emlékszem 1979-ben romboltak le. (nem túl lelkes segédmunkások) Rockenbauerék még egyben látták pár héttel a rombolás előtt.Mindig eszembe jut ilyen helyeken hogy egy meglévő infrastruktúrát miért is hagynak veszendőbe menni? Egykoron volt a Turistaházakat Kezelő Állami Vállalat, ez egy jó dolog volt, ha nem is ilyenformán de valahogyan nem lenne rossz a még meglévő turistaházakat karban tartani, kezelni.Bár már nem sok maradt, a környéken volt a Zsíroshegyi th, a Kevély-nyeregben a Stromfeld Aurél, Csúcs-hegynél a Csúcs-hegyi, meg ez.Egy sincs meg.
teljes volt a körpanoráma a Nagy-Szénás tetejéről, látszott szépen a Pilis, a Kevélyek, sőt a Gete is kikandikált a ködből...
Piliscsabáig szép völgyben enyhén ereszkedő úton vezet a kék, jól lehet haladni, ezt tettem én is, úgy voltam vele ha egyig odaérek a vasúthoz akkor tovább megyek, ezzel szemben már fél egy körül ott voltam így aztán döntöttem:hajrá Dorogig!
Rövidke ebéd után vágtam neki a túra második részének.(DM-es iso-ital, ez nagyon jó amúgy, meg egy csomag francia drazsé meg két csomag ropi meg egy fél uncsi...nem is volt ez olyan rövidke?) :-)
A Piliscsév felé vezető mélyúton kissé szürreális élményben volt részem: egy 70-es évekbeli mentőautó jött szembe velem, egy fehér UAZ, félre is álltam miatta és mikor elhaladt mellettem megcsodáltam, lefotóztam.Visszafelé jövet meg is állt a srác aki vezette hogy miért fotózom...mondtam neki hogy semmi gond,csak tetszik a vas.Megnyugodott...:-)
a fehér UAZ és az általam használt horhost kikerülő út végén a régi kék jel
Piliscsév szép kis falu, sok szlovák felirattal az utcákon.A falu végén következő horhosban viszont ezúttal nehéz volt a haladás, sok volt a pocsolya, a víz így kimásztam a szélére a szántó mellett vezető földútra.Ez ugyanabba az irányba vezet viszont nagyságrendekkel jobban járható és kb két kilométer után visszavezet a kék túra útvonalára.Sőt! A két út találkozásánál még az általam használt kerülő úton felfedeztem egy nagyon régi kék jelet is, így erős a gyanúm hogy valamikor ezen ment a kék, nem pedig a horhosban.
Klastrompuszta romjainál megpihentem kicsit és számolgattam...nemsokára sötétedik menni kell nagyon.És döntöttem:bár én b.xogattam Güsziológus barátomat ezzel ezúttal én kispistáztam egyet:az aszfalton mentem be Kesztölcre, nem pedig a Kétágú hegyen keresztül,de megint mellém állt a sors:
A jelenleg használt kéktúrás füzetem szerint ez a kéktúra útja! Vagyis ez volt 30 éve...és lám még kék jeleket is találtam Kesztölc pincesorán a régebbi villanyoszlopokra festve! Bingó! :-)
Emellett megjegyzem hogy minimum ugyanannyi látnivaló van ezen az úton is kezdve a pincesorral meg egy bányász emlékművel (felújított kisvasúti csille) bár a kilátás sokkal szebb a hegyről az tény.
Kesztölc után erősen elkezdett sötétedni, így kiléptem még jobban, be is értem Dorogra úgy hogy ezúttal sem vettem elő a fejlámpám, bár az igazsághoz tartozik hogy Dorog fényei is sokat segítettek már a végén.Pecsételtem a vasúton majd az érkező vonattal visszacsihuhuztam Pestre a kocsimhoz.
a klastrompusztai romok és a Kesztölc felé vezető aszfalt
kék jel Kesztölcön, a kéktúra ma már máshol megy, fent a hegyen, de úgy látszik pár évtizede még itt jött. Másik képen a bányászemlékmű.
Az útvonalat elég jól ismerem, és ha az a fontos, hogy haza kell érni, vagy a sör közeleg, akkor bizony nem a térdfájás van a középpontban.
Mostanában valami nincs rendben, de ez nem jelenti azt, hogy csalok.
Az rosszul esett, hogy azt feltételezted, letudtam a Jósvafő - Derenk szakaszt.
A 2 kilométer többlet csak azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy bélyegeztem Szögligeten, és elmentem a kereszteződésig, visszamentem, hogy a ponttól indulhassak.
Ez nem kötelező, hisz ha Jósvafő felől megyek majd, akkor ezt a távot még egyszer meg fogom tenni.
De Derenket nem akartam kihagyni, és az időbe is belefért.
Arról nem beszélve, hogy nem azért túrázok, hogy kipipáljam a távolságot.
Részemről nincs harag, de a bácsizást nem szeretem:-)
A turistautak.hu útvonal tervező rendszerében meglévő, berajzolt útvonalakon történik a tervezés.
Azt meg lehet adni, hogy milyen jelzésen tervezzen. A tervezésnél az egy adott sajátosság, hogy mindig útszakasz határtól/ig tervez vagy úgy is mondhatnám, hogy egy adott kereszteződéstól egy másik kereszteződésig.
Minden utvonal darabnak van egy adott hosszusága, ha ugy jelölöd ki, hogy a kért pontok utszakasz végpontokkal azonosak legyenek akkor kapsz viszonylag pontos adatot. Ha egy adott helynél nincs szakaszhatár akkor annak a pontos adatát nem tudod megmérni, és jelen esetben erről van szó.
A Domoszlói-kaputól kijelölve csak a Vadászkunyhó romig tudsz mérni, mindkettő szakaszhatáron vagy a közelében van.
A Cserepes tető mellett elmegy az út , de ott nincs olyan szakaszhatár amit figyelembe tudna venni a rendszer hanem tovább mér a szakasz végéig jelen esetben a kunyhóig.
Ezeket az útvonalakat természetesen el lehet vágni és amennyiben ez indokolt akkor el is vágjuk bárhol egy egy érdekesebb helyen pld. ezt mindjárt elvágom és frissülés után tudsz tervezni a Cserepes-tetőig is.
Végül is még annyi hogy ez is csak azért jutott eszembe mert tegnap toltam rendesen Hűvösvölgytől Dorogig és akárhogyan igyekeztem is összességében csak 4.1 km/h-s átlag jött össze kb másfél órás pihivel, tisztán mentem 5 egész valahányas átlagot.És közben agyaltam is -főleg Piliscsaba előtt a Kőris völgyben- hogy hogy a fenébe is van ez?
De hangsúlyozom hogy tényleg kedvelem Güszi bácsit és tisztelem is amit csinál le a kalappal! Bár nekem lenne 65 évesen még erőm meg kedvem ugyanezt tenni!
Kérlek szépen nem szeretnék rugózni a témán de ha kérdezed: 34009-es hsz Tés-Fehérvárcsurgó valami 30 kili, mindez alig több mint 6 óra alatt,és ebből felet pihent Kisgyónban meg gondolom volt még bélyegzés is meg ilyenek. Ez nettó 5 óra menetidő. (Vagy a 7 óra körüli Bódvaszilas-Felsővadász túra ami még ez után volt, de mondom annyira nem fontos,nem akarnám bántani semmiképpen,csak fura hogy én 36 évesen nem tudok ilyet produkálni, sőt más sem nagyon)
Tudom hogy idős és tisztelem is a korát viszont pont ezért nem hihetők számomra ezek a menetteljesítmények.De lehet hogy csak kekec vagyok.(nem lehet,biztos):-)
Nézegettem a mátrai hiányzó szakaszt (Kékestető - Domoszlói kapu).
Nem tudom, mennyire ismered, de a Cserepes-tető előtt, a nyeregben van egy rom, egykor vadászkunyhó volt.
Van is ilyen pont a tuhu-n.
A problémám az, hogy ha a "Vadászkunyhó-rom" és a "Domoszlói kapu" közötti szakaszt kérem, akkor ugyanazt az eredményt kapom, mint amikor a "Cserepes-tető" - "Domoszlói kapu" közötti szakaszt kérem.
Mindkét esetben 1 916 méter.
Hármashatár és Domoszlói kapu között van 3 132 méter.
Nem voltam ott sajnos...viszont volt ismerősöm aki igen...azt mondta hogy ugyan a videón nem látszik de akik ott voltak székely emberek a háttérben , -nem a videón-, azokat rendesen rázta a zokogás...64 év után MAGYAR mozdony magyar vonat gördült be hozzájuk a Székelyföldre...Annyi szenvedéssel teli év után...
"Megtakaríthattam volna 2 kilométert, de úgy döntöttem, irány Derenk."
Persze hogy irány Derenk...Mivel ott van a bélyegző...és így a Jósvafő-Derenk rész is meg van...papíron.
A többi csak szép szöveg.
Ne haragudj hogy ezt mondom, de pár hónapja figyelgetem a hsz-eid és számolgatok, osztok-szorzok.Sok, nagyon sok a logikai bukfenc a beszámolóidban.Néhol azt mondod hogy pár száz méter kitérő is számít az egészségi állapotod miatt aztán meg "lenyomsz" 6 óra alatt egy bakonyi 30-ast abból is egy óra elmegy pihire erre-arra...magyarul 6km/h átlag a tiszta menetidő!! Hihetetlen! Ez nekem ma sem ment pedig próbáltam!Hűvösvölgy-Dorog 40 kili alig 10 óra volt pedig nyomtam rendesen. Ez 4.1km/h-ra jött ki ma nekem.40 km-en!!
6km/h kéktúrán szerintem senkinek nem megy ,esetleg egy-két profi teljesítménytúrázónak,de ez csak egy gondolat.Mindenki azt mond amit akar.
Sajnos, ezt a szakaszt (Jósvafő - Bódvaszilas) is "felezni" kellett, felvállalva ezzel kétszer 5 kilométer többletet.
3 óra 45 perckor volt az ébresztő.
A vonat 5:00-kor indult, Füzesabonyban átszállás, Miskolcig személyvonat.
A tiszta menetidő közel 3 óra volt.
A hajnali utazás következményeként elértem a 8:20-as buszt, mely Szögligetre is "bemegy".
Kissé gyűrötten, de 9:50-kor megkezdődött a túra.
A sofőr a kis boltnál tett le (helyi utasok is kihasználták az alkalmat).
Gyors "tankolás", majd a szemközti kocsmában kávé, és bélyegzés.
Megtakaríthattam volna 2 kilométert, de úgy döntöttem, irány Derenk.
A rossz aszfaltúton jó tempóban haladtam, a Szalamandra-házig.
Itt "felmértem" a terepet.
Én a K+ jelzésű úton mentem, mely folytatódik, legalábbis a tábla szerint.
A tuhu ennek ellenére azt jelzi, hogy 63 méter "szünet" van.
Hogy miért?
Becsatlakozik a P-, és egy darabig a rossz aszfaltúton együtt van a K+ és a P-.
254 méter után a P- balra el, irány Szelcepuszta.
Indul a Prom jelzés, én ezt követtem a vastag avarszőnyegen felfelé.
Minden OK, mikor a jel jobbra el, akkor a K+ jelzésű úton folytattam.
A kereszteződésnél balra a kéken, még 1 003 méter és már Derenken is voltam.
Írtam már, hogy nálam ez a TOP.
Ide csak gyalog lehet menni, és a környék egyedülálló.
Volt időm, körbejártam a "települést" és készült néhány kép is.
11:30-kor indultam, most már "élesben".
Sütött a Nap, szél nem volt, a talaj enyhén fagyott, vékony zúzmara a füvön, csodás panoráma.
Jelzés OK, táblából van jó sok.
Szépen nőnek a fák, bár vannak még nehezen járható szakaszok.
A forrásig lefelé, majd indul az emelkedő.
Elmarad a vár, mely a forrásnál már igen magasan van.
Mikor a Krom jelnél voltam, szinte karnyújtásnyira volt, jól látszottak a falak.
A Bába-völgy bükkfái már kopaszok, az út emelkedik, becsatlakozik a P-, majd "távozik".
Végre töbrök, és füves út, eljutottam a HÁZ-ig, időben.
Ez is a kedvencek között van, bár az ereszkedést kihagytam volna.
Töbörből-töbörbe, meredeken lefelé, sok-sok szikla, moha, majd a völgy, melyet elzártak.
A sáros záró gáton átmentem az új útra, az is ragadt rendesen.
Végül a P- jelű agyagos úton értem el a patakot, az eredeti kékkel nem tudom mi lesz, aki Bódvaszilas felől megy, annak kell kicsit kapaszkodnia, hogy a kerítés végénél feljusson az új gátra.
Jelzést nem láttam.
Időben érkeztem, kiballagtam az állomásra, dátumos bélyegző is akadt, na és idő is maradt a sör elfogyasztására.
15:30-kor jött a vonat.
Megcsodáltam a hidat, az alatta sötéten örvénylő folyóval, Ziliznél.
Ez volt az első túrám egyik nagy élménye.
Akkor Aggtelek - Bódvaszilas volt a penzum, a fiam vitt kocsival, 10:00-kor indultam és 17:00 után érkeztem.
Rég volt:-)
Gond nélkül értem haza, a megtett út 11,6 kilométer + Derenkig mintegy 5 kilométer.
A lefelé 500 méter volt a sok.
Sajnos, a mai napot ki kellett hagynom, de talán lesz még esőmentes nap az év végéig.
Elképzelhető, mivel a fotó 2003. szeptember elején készült. Én is Füzér felől jöttem fel, a Zemplén 700-as csúcsai mozgalmat összekötve az OKT teljesítéssel, és tényleg nagyszerű kilátás nyílt fentről, lehetett még fokozni a a füzéri panoráma élményét.