Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Ez ugyan offtopic, de a képekről eszembe jutott: akinek vannak jó képei az S-60-as (vagy Sz-60?) gépágyúról, az legyen kedves dobjon meg velük (biztos én vagyok a láma, de a neten nem sok használhatót találtam)! Előre is köszönöm! Ja, és mi a típusjelzése a felső képen látható ágyúnak?
Amikor annak idején erről először tanultam, akkor úgy hívtuk, hogy elektromos tengely. A forgató részen is, és a fogatandó részen is van egy egy darab speciális villanymotor, ezek elektromosan össze vannak kötve. Ha az egyiket elforgatod 30 fokkal, akkor a másik is forog utána 30 fokot. A dolognak a szakmai alapját ne kérdezd. Ha valamivel 20 éve nem foglalkozott az ember, akkor sajnos elfelejti. A forgatandó részen a szelszinre volt kapcsolva a végrehajtó motor, ami nem hagyományos villanymotor volt, mert az ugye alacsony fordulaton kis nyomatékot tud, hanem úgynevezett amplidin, ami egyfajta erősítő motor, és az már tudta azt, hogy 1 o/sec sebesség esetén is ugyanolyan forgatónyomatékot produkált, mint 10 o/sec esetén.
A végeredménye ennek a rendszernek az volt, hogy ha a lokátorral követték a célt, akkor a meghatározott repülési és egyéb paramétereket figyelembe véve, a pontos előretartást képezve a csövek is pontosan követték azt, amit kellett.
Az elsődleges kritérium, hogy az ágyúnak legyen elektromos hajtása, mert ha nincs, akkor a lokátor csak egy üres fenyegetés, vagy annyit ér, mint a régi fogaskerekes computerek (PUAZO-4, GAMMA-Juhász). Vagyis a valamilyen módon megállapított kezdőelemeket betáplálták a masinába és a kijött eredményt odakiabálták az ágyúkhoz. Alapjában véve nem rossz módszer, mert a ZU-2, és a ZU-23-2 még mindig hasonló elven működik. Csak az idő már túlhaladta ezt e módszert.
Tehát, ha van elektromos hajtás, akkor már könnyebb a dolog, mert az elektromos hajtást össze kellett kötni a lokátor megfelelő pontjaihoz, és elektromos szelszinkapcsolat útján már meg is volt oldva a lövegek vezérlése. A szelszin kapcsolat azt képes produkálni, hogy akár kis forgási sebességnél is képes nagy nyomatékkal mozgatni a szükséges forgatandó eszközöket. A szelszinkapcsolatot a lokátor antennája és az ágyúk között kellett megvalósítani, magyarán ahogy az antenna mozgott, ugyanúgy mozgott az ágyú is. Na persze volt a dologban egy kis csavar, mert a lokátor az általa mért repülési paraméterek és az ágyú tulajdonságai alapján kiszámolta a cél lelövéséhez szükséges előretartást, és már majdnem meg is volt oldva minden.
Az 57-es gépágyú arra ment, hogy eltalálja a célt, és egy átlagos repülési távolság után automatikusan felrobbant a lövedék. Ám a 100-as félautomata ágyú lövedékében volt egy távolságfüggő gyújtószerkezet, ami igyekezett a megfelelő távolságon robbantani. Ezt a távolságot a lokátor, régebben a távmérők adatai alapján az ágyú egy megfelelő műszerébe be lehetett tekerni, és már majdnem meg is voltunk. Már csak azt kellett tenni, hogy az ágyú egy erre a célra kiképzett nyílásába be kellett dugni a lőszert, majd egy kurblin kettőt tekerni. A lövedék elején volt egy lőporkorongos időzítő, amit az első tekeréssel kinulláztál (akárhol is állt) a második tekeréssel pedig be kellett állítani a korábban behajtott távolságot. Aztán már csak lőni kellett.
A lokátor tehát az ágyúknak csak a szögben való vezérlését tudta elvégezni, de azt viszonylag jól.
Bár lehet,hogy nem ide tartozik,a másik topikba már feltettem:Vát község határában készült légifotó(1987).Mi lehetett,egy cseh oldal szovjet objektumot jelöl..?
Megtisztelő hogy kollegának szólítasz, de nem érdemlem ki. 2001ben, villanyosmérnök diploma után akartak besorozni, kétszer is, de inkább elsumákoltam a dolgot. Az érdeklődés viszont nagy a technika iránt. :)
Egyszerűen beirtam a keresőbe:SA-5 in Bulgaria,s a a Nato modernizálási programban szerepelt,sajna a linknevet nem tudom..:(( A Bohurishe amúgy Bohurishte,elnézést!
Ahum, én a térkép bal fölső sarkában lévő Missile Test Complex-re tippeltem, de ezekszerint ott tesztelés zajlik, nem gyakorlat. Találtam remek műholdképeket az egész területről és az egyes létesítményekről.
Nem tudom, hogy mi ez, de sejtem, hogy köze van a rakétákhoz:
Nyíregyházán, a katonai bontóban állnak, még egyben, és bármit meg lehet venni róluk, belőlük. Van 4- 5 ilyen utánfutó. Mik ezek?
Más:
Az HMEIRT egy fél éve még eladatlan készletében láttam nagyméretű, nyerges utánfutókat, vagy 20 db-ot. Olyan gömbölyű volt az elejük, végük, teljesen fémborítással (sajnos nem tudtam lefényképezni) Ezek mik lehetnek?
Emlékszel, hogy az amerikai Patriot rakéták az első öbölháború idején mit csináltak?
Ennyit a hatékonyságról. Meg azt, hogy az orosz mindenben ugyanolyan, csak egy kicsit nagyobb. (lapostetű és teknősbéke ügy) A Patriot 80 kilométerével szemben a 300-as 100 kilométert tudott, és a felvételekből láthatod, hogy a technika mozgékonysága sem volt semmi. Igaz, hogy ehhez háromszor annyi katona kellett, de az az oroszt igazán nem érdekelte.
Ráadásul ez a technika is aktív önirányítású, tehát olyan nagyon zavarni sem lehet. Nézd meg a filmeken, az irányító járművön megtalálod azt a hatalmas teprit. Ez egy úgynevezett FAR antenna, ami (fázisvezérelt), ami nagyon jó paraméterekkel rendelkezik és nagyon pontos.
Bizony Jugoszláviában nem az az egyetle F-117 veszett volna oda, hanem jóval több, hiszen ennek a lokátornak akkora a küszöbérzékenysége, hogy a Nyevát is képes verni. Szóval felköthették volna a gatyájukat a szövetségeseink.
Köszönöm a linket kolléga, valamennyit letöltöttem. Különösen a légvédelmi eszközöket figyeltem érdeklődéssel, és ezeken belül is nagyon megfogott a Tunguzka. Mikor annak idején Magyarországon a Silkákat kivonták a rendszerből, akkor kezdett a Tunguzka bekerülni a szakmai köztudatba. Még mondogattuk is, hogy itt az ideális csapatlégvédelmi harcjármű, aminek közeli hatótávolsága van. Azt például gondolnád, hogy a jármű a 2 darab 30-as kaliberű gépágyújából 5000 lövést tud percenként? A Silka sem volt semmi, mert azért ott is tudott a 4 cső valami 4000 lövést, de ez azért Kenterbe veri az öreget. Ráadásul ott volt az a 8 darab rakéta is, aminek a hatótávolsága a forrásaim szerint 10 kilométer körül van.
Azt egyébként némi nosztalgiával figyeltem, hogy a vélhetően 2002. évi felvételeken milyen korszerű technikát vonultattak fel. Nekem ne magyarázza senki, hogy az amerikai milyen korszerű. Meg kell nézni ezeket az eszközöket, és rájön az ember, hogy ugyan kicsit darabosabb, kicsit nehezebb, de működik. Azt el kell ismerni, hogy az orosz semmiből nem spórolta ki a vasat. Én annak idején összejöttem szakmabeli amerikai tiszttel, aki meg volt döbbenve, hogy én annak idején légvédelmi rakéta technikusként szükség esetén magam javítottam a technikát. Azt mondta, hogy az övéket nem lehetett, de nem is kellett, mert cseréltek mindent. Aztán elmondtam neki, hogy én viszont a magamét mindenféle segítség nélkül, csak a saját készletet felhasználva javítani tudtam. Csak egy elektroncsövet cseréltem ki, és máris készen volt. És amikor a volt adóberendezésemből megmutattam neki egy modulátorcsövet (akkora volt, mint egy 5 literes uborkás üveg), teljesen meg volt döbbenve.
Szóval a kissé hosszúra nyúlt köszönetemnek az a lényege, hogy azért az orosz a fegyverzet terén még mindig profi.
Kerdesem az lenne hogy az S-300 valoban olyan hatekony fegyver-e mint aminek az oroszok beallitjak? Ugyanis nehanyan azt mondjak hogy ha a jugoknak leszallitotta volna Jelcin a mar kifizetett S-300-osokat akkor nem lett volna ilyen konnyu dolga a NATO-nak.
Nem. Átmentél a Volgán Volgográdnál, és valami 100 kilométerrel keletre a vasút élesen dél felé tért. Na Kapusztyin Jar valahol ott volt. Azt az orosz űrrepülőtérnek használta, de csak mesterséges holdak szállítását csinálták onnan. Az űrhajókat Bajkonurból indították. Azt persze nem tartom kizártnak, hogy csapásmérő rakétákkal valahonnan a környékről lövöldöztek, mert ilyen jellegű eszközöket láttam arra mozogni. (a vontatóikat semmivel nem lehetett összetéveszteni.)
Nos tahát, a vasút élesen délre fordult, majd néhány óra múlva (közben ilyen állomásokat érintett, hogy Baszkuncsák (itt csodálatos dinnyét lehetett venni), Harabalinszkaja, stb) Megállt az Asaluk (vagy Asuluk) nevű állomáson. Ott mi szépen kiszálltunk, és valami ötven kilométer kocsikázás következett kelet felé. Ez az Asa(u)luk egyébként Asztrahánytól valami 200 kilométerre északra volt. Az 50 kilométer végeztével ott volt a lőtér laktanyája. Tovább kelet felé volt a KAMA objektum, ami az ottani technikai osztály volt, majd a laktanyától keletre egy jó tízesre a lőtér. Szép hosszú sorban ott voltak a tüzelőállások, technikával és anélkül vegyesen. Amikor 1987-ben a Vegával lőttünk, akkor még tovább kellett menni kelet felé, és egészen a lőtér széléről lőttünk, de annyira elölről, hogy a Nyeva osztályok kb. addig lőttek előre, mint ahol mi voltunk.
Akkor figyeltem meg először, hogy hogyan is néz ki a rakéta röppályája. A kis rakéta rettentő elevenen megy, de az útja olyan, mint az ökörhugyozás. A Volhov sokkal komótosabbb, viszont egyenletesebb is. A Vegáét sajnos csak hátulról láttam.
Érdekes történet volt, hogy az egyik este kinnt felejtettek bennünket az oroszok, és - most jön vissza Kapusztin Jar - láttunk egy hordozó rakéta indítást. Felejthetetlen látvány volt, azokat a színeket és magát a folyamatot le sem tudom írni. Másnap meg az újságben megjelent, hogy fellőtték a fene tudja milyen geofizikai mesterséges holdat.
Tehát a lényeg, nem Kapusztyin Jarból lőttünk. A lőtér jóval délebbre, és a Volgától valami 100 kilométerre keletre volt.
Nálunk is betervezték az SZ-300-at, a mezőfalvai laktanyát is azért építették akkorára, hogy a két tervezett SZ-300 állománya elférjen benne. Az volt az elképzelés, hogy az egyik folyamatosan kint lesz tüzelőállásan a prérin, természetesen váltott személyzettel, a másik meg bent a laktanyában. Aztán cseréltek volna. Végül is a grafikonjuk megvalósítására nem került sor.
1986-ban néhány - valamikor kint végzett - tiszt kint is volt Gatcsinában azért, hogy az előzetes ismereteket megszerezhessék. Ugyanígy volt kint egy csoport 1975-ben? a Volhovot tanulni.
A PKB nem foglalkozott a rakétával, az csak annyival törődött, hogy a mért céljel és a visszasugárzott rakétajel minél közelebb kerülhessen egymáshoz. Ha viszont volt egy hirtelen manőver a cél részéről, akkor továbbra is csak a feladatát nézte, a rakéta nem érdekelte azt a "szemét egoistát".
A parancsképzés is és a parancskisugárzás is folyamatosan ment. Valahogy úgy emlékszem a parancsjelek kisugárzására, hogy 15 impulzusból álló jelkötegeket sugárzott ki az RPK, amiben minden impulzusnak megvolt a maga funkciója. Az, hogy az adott impulzusokon belül melyik információ fajtát milyen módszerrel modulálták, arra már nem emlékszem. Ezek az impulzusok vitték magukkal - kódolva - a parancsjeleket, ezek határozták meg, hogy melyik parancsjel melyik rakétára menjen, pontosabban az adott parancsjelet melyik rakéta hajtsa végre, és ezekben az impulzussorokban volt a kérdező impulzus is.
A parancsjelek nem véletlenül mentek folyamatosan. Szegény szerencsétlen rakéta át volt baszva, mert az orosz a rakéta orrára csinált 4 darab destabilizátor szárnyat, ami igyekezett kitéríteni a rakétát a stabil állapotából. Ilyeformán a vezérlő rendszert folyamatos működésre kényszerítették. Mikor végre egy kicsit pihenhetett volna, akkor sem lehetett, mert maga a rendszer nem engedte.
Ennek ezesetben semmi jelentősége nincsen. Ha attól kellene félni, hogy a rakéta lekapja a dombról a K1-et, akkor logikus lenne az indítóállás tájolása. Ám itt a rakéta 48 fokon indult, tehát amire az RPC közelébe ért, már kilométer magasan volt. Na persze a kis és közepes osztályoknál még volt ilyen szempont, különösen az úgynevezett szektoros harcrendnél.
Érdekes, nálunk egyszerűbben csinálták meg a dolgot. Nem kellett ilyen bonyolult beton mászóka, csak némi beton alagút, betonfal, némi kábel alagút, aztán az egész be volt borítva több méter földdel. A fedezék fölött még volt vagy öt méter föld. A tetején meg egy fél méter vastag beton gyűrűben ott trónolt a K1 kabin.
Ahogy a második képet megnéztem, az volt a meggyőződésem, hogy a kép az építés állapotában készült. Aztán az alsó képeket meglátva rájöttem a tévedésre. Ha jól belegondolok, akkor egy kissé eltévedt HARM kiemeli a mászóka egyik beton pillérét, akkor leborul az egész cucc. Nálunk meg kikapott a domboldalból egy kis földet és kész. Mindenesetre érdekes volt nézni az ismert változat mellé még egy másikat is.
Mezőfalván ilyen mászókája volt a harcálláspontnak, a két tűzcsatorna RPC-nek, a K3 kabinoknak, valamint a PRV-17-nek és a Cikloida rádiórelének. Hasonló mászókája volt a P-14-nek is, bár az jobban szerette a sík települési helyet.
A mászóka úgy nézett ki, hogy alul egy fedezék, benne a készültségi állomány pihenőjével, vezetési ponttal, a technika fedezékével. Fölül meg állt az a technika, aminek feltétlenül ki kellett látszania. Mindazonáltal a mászókák többsége szinte tökéletesen egyforma volt, csak a méretből, a eállóhelyek számából lehet következtetni arra, hogy az adott mászókába éppen mit telepítettek. Bár ez azért nem teljesen igaz, hiszen egy Vega tüzelőállás is legalább annyira jellegzetes alaprajzú, hogy messziről meg lehet mondani, hogy mi micsoda.
Bulgáriában 3 ezred van,ebből a Bojurishe központtal rendelkező ezred alá tartoz(tak?)nak az SA-5-sök.Tudtad,hogy a bolgároknak is van S-300 rendszerük(na,meg a szlovákoknak)?
Ahum, én a térkép bal fölső sarkában lévő Missile Test Complex-re tippeltem, de ezekszerint ott tesztelés zajlik, nem gyakorlat. Találtam remek 
A Volgográd melletti (Kapustin Jar) légvédelmi rakéta gyakorlótér. Volt Tüzér, innen lőtettek át Kazahsztánba?