Azt szeretném megtudni, hogy tudnám megszerezni a Kerekek és lépések sorozatot eredeti változatban (ahogy a tv-ben adták)?
Nagyon megörültem amikor megjelent dvd-n, meg is vettem, de ahogy elkezdtem nézni, az örömöm kicsit alábbhagyott. Lehagyták az epizódok végéről az aznapi összefoglalót, valamint a főcím is változott képanyagban. Lehet, hogy ezek apróságok, de mégis bosszantók.
Ha megvan közületek valakinek az eredeti változat, átmásolná ill. feltenné valahová?
Bővebben:Pálmai Vencel mondta hogy a kéktúra célja az ország természeti és épített szépségeinek bemutatása,nem több,nem kevesebb.A többire ott vannak a teljesítménytúrák.
Ezt a topikot kevesen írják, sokan olvassák.Milyen példát mutatunk így nekik ha csak az a cél hogy egy szakaszt minél gyorsabban annál jobb alapon teljesítünk? Ki mondta Güszinek hogy még idén teljesítse ötödszörre(!) a kéktúrát?
Miért is fontos ez annyira?Én ehhez nem tudok gratulálni,mert nem gondolom hogy ez hiteles és azt hogy ezt így kell csinálni.Mert nem. Ez valamiféle önigazoláskényszer mindenáron.
Én most kezdtem másodszorra a kéktúrát, mindemellett úgy gondolom utoljára.Amit az első teljesítés alkalmával nem sikerült megnéznem azt most meg fogom tenni,megteszem.Ennyi.
Túratársammal beszélgettünk valahol Abaújdevecser és Fancsal közt a kéktúráról:
Az első olyan mint az első szerelem,az első nő az életedben:Igyekszel a legjobb formádat nyújtani,kicsit görcsösen akarod minden szakaszát (numerát) csak hogy meglegyen és elégedett vagy ha sikerül és megvan.
Második: sokkal érettebben kezdesz neki,sokkal tapasztaltabban, minden szakaszát élvezed, minden méterét, és emellett törekszel rá hogy a legjobbat hozd ki belőle.Tapasztalatod miatt minden sokkal jobban sikerül is, sokkal jobban megy, minden a helyén van.Élvezed.
Délelőtt elvittem a füzetet, épp ott volt a gazdaságis:-)
Itthon ellenőriztem, amit modott.
Igaza van, mert a hivatalos honlapon ez olvasható:
"Az ünnepi időszakban zárva tart a szövetség központi irodája
Pálmai Vencel, 2011-12-15 13:50
Tájékoztatjuk tisztelt tagjainkat és az érdeklődőket, hogy a szövetségi központ munkatársainak szabadságolása miatt 2011. december 19-től 2012. január 8-ig zárva tartunk.
Ezen időszakban sem személyesen, sem telefonon nem leszünk elérhetőek.
Kellemes karácsonyi ünnepeket és boldog új esztendőt kívánunk!"
Visztula, nyomhatnál egy beszámolót is, különösen arra lennék kíváncsi, mennyire vertelek át a Tiszafüred-Tiszacsege gát-kerékpárút állapotával kapcsolatban, és esetleg írhatnál "a 33-as út szépségei kerékpáros szemmel" címmel is pár mondatot. :-)
Viszont válság ide vagy oda, számomra úgy tűnik hogy reneszánszát éli a Kéktúra.Tavaly szeptemberben teljesítette egy ismerősöm 4634-es számú jelvénnyel.Ő biztos viszonyítási pont,akkor írta fel magát a listára mikor megkapta a jelvényt.(topiktársunk radvben a 4633-ik) Most pedig járunk már a 4806-nál. Ez 170-180 körüli teljesítő egy bő év alatt, volt olyan év mikor a harmada volt a teljesítők száma. Jövőre ha így megy eléri az 5000-et a sorszám.(bő 50 év alatt)
Azért ez sem túl sok...tavaly találkoztam a Zemplénben egy bácsikával aki szintén járta anno a kéket, kérdezte is hogy "...vannak már vagy tízezren a nagykönyvben,ugye?..." mondtam neki hogy á, dehogy még 5000 sincs meg! Alig akarta elhinni.
Ez van ha az ember nem túrázik, csak a térképeket nézegeti...
Nem gondoltam volna hogy a Budai-hg-ben is voltak változások, pedig de, ráadásul elég hosszú szakaszon:
A máriaremetei templomtól nem a ma ismert úton ment az OKT (Remete-szurdok, Remete-hegy) hanem Budaligeten és a Jegenye-völgyön keresztül közelítette meg a Zsíros-hegyi turistaházat, ez az útvonal a mai kékbe mindössze kb 1km-rel a turistaház előtt csatlakozott be.
a kéktúra útvonala egy 1975-ös Budai-hg térkép alapján Máriaremetétől a Zsíros-hegyi turistaházig.
Akkor hát ismerd meg -ha akarod- a Kéktúra vonalvezetését azokból az időkből mikor még érintette Kápolna-pusztát!
Na szóval: egy 1976-os Vértes térképet nézegettem ma és ezen még a régi útvonalvezetés van ábrázolva, kissé elnagyoltabb az egész térkép mint a maiak de jól látható és követhető a kék sáv jelzés így is.
a mai útvonal a zöld és a kék négyzet vonalainak felelt meg akkor nagyjából.
Bár azért érdekes, hogy az 1966-ban kiírt, majd 2003-ig kétszer módosított útvonalat - közben újabb igazolófüzeteket is kiadtak - mindössze 13-an teljesítették.
Nekem óriási ajándék, hogy végigjárhattam az útvonalat, na és az, hogy a vége felé sikerült a TUHU segítségével igen jó terveket készíteni.
Ebben Neked érdemeid vannak:-)
2012-ben azt szeretném elérni, hogy minden szakaszt "összerakjak" a meglévő információk alapján, úgy, ahogy azt én hasznosnak és használhatónak ítélem.
Ha majd elkészül, és közzéteszem, akkor mindenki eldöntheti, hogy hasznos-e.
Sajnos, az a gép melyen ezt elkezdtem, kipurcant, de úgy néz ki a munka nem csak papíron maradt meg.
Várom a fiamat, hogy életet leheljen egy új gépbe, és áttöltse a régiből a fontos állományokat.
Sajnos, nem másoltam pendrive-ra:-(
Amit a Jósvafő - Bódvaszilas szakasszal kapcsolatban elkészítettem, az ennek a projektnek az egyik "fejezete".
Azt megígérhetem, hogy alaposan tesztelem a meglévő útvonalat, ha újra elindulok, de most a készülődés foglalkoztat.
Lélekben gyakran túrázok, talán még egy havas bükki túra is összejön, de most rendrakás van napirenden, na és próbálok itthon lenni a lakásomban.
Süt a Nap, csönd van, és momentán a lábam sem fáj.
Már eszembe jutott a 2012-es RP-DDK, de ez még csak flört:-)
A turistautak.hu térképeit kizárólag jogtiszta információk alapján rajzolják önkéntesek. Sok jelzett és jelzetlen utat tartalmaz és sokat nem. Ha be tudnád rajzolni a multkori térkép kivágatra a tapasztalataidat és elküldöd akkor én azt is berajzolom!
A térképre kerüléshez egyetlen dolog szükséges, az, hogy valaki az adott útvonalat (ami autópálya és csapás közöt bármi lehet) GPS-el mérje fel, csomópontoknál pedig egy vázlatrajz is sokat segíthet.
Itt megtalálható az összes eddigi felmérés amiből a jelenlegi térkép összeállt:
A térkép úgy bővül, hogy a meglévő térképre "vetítjük" a beküldött GPS tracket ha már rajta van akkor legfeljebb pontosítjuk a meglévő utat, ha nincs akkor berajzoljuk. Időnként el is tüntetünk utakat pld. amikor a trackelők jelzik, hogy egy korábban meglévő ösvényt pld. járhatatlanul visszafoglalt a természet.
Szerintem beszélj a Jézuskával, hátha hozna neked egy GPS-t, persze kizárólag felmérési céllal , mert a tájékozódáshoz nem hiszem, hogy neked szükség lenne rá. Sokat túrázol és igy nagymértékben segíthetnéd a térkép bővítését, pontosítását, egész jó "móka" ez is. Sokan csak (ki)használják a turistautak.hu térképeit a GPS-ben, pedig egészen kevés munkával vissza is csorgathatnák a terepi információkat a köz javára. Azért szerencsére vannak kivételek, és egyre többen.
Megtaláltam a műút éles kanyarját átvágó, a képen pöttyökkel jelölt "ösvényt".
Végső soron nem út, hatalmas sziklák között le lehet vágni a kanyart, elég meredek.
Derenk felől jobban észre lehet venni, főleg, ha keressük:-)
Ami az én problémámat okozza.
A kereszteződés előtt van egy levágás, melyet úgy kell elképzelni, hogy a Derenk felé vezető út hamarabb ágazik ki az aszfaltos útból.
10-20 méter után jobbról érkezik a K-, egy fán jelezve is van a forduló (majdnem derékszög).
Ott, ahol a K- jel Bódvaszilas felől becsatlakozik, van egy tábla, adatokkal, és a K- végső soron egy nyiladékon éri el azt a köves utat, mely Derenkre vezet.
Ez nincs a térképeken, de a valóságban az elágazás Derenk felé kiágazás, majd 10-20 métert követően jobbról érkezik a K-, keresztezi az aszfaltot, és levágja a kiágazó utat.
Innen már minden OK.
Mindennek sok jelentősége nincs, de ha már a TUHU kihozza a 29 méteres ösvényt, és 47 métert a K+ jelzésen, akkor azt is kihozhatná, hogy levágható a 47 méterből egy kicsi, hisz a Derenkre vezető út előbb indul, mint a kereszteződés.
Bonyolult, de ez a helyzet.
Most hogy így körbejártam, már csak egy hiányosság maradt, ha legközelebb arra járok, felsétálok az emlékműhöz, állítólag nincs messze a kereszteződéstől.
Tegnap már esett, amikor odaértem, és sietnem kellett.
A TUHU szerint a K+ jelzésen 5.683 kilométer Derenktől Szögliget.
14:15-kor indultam a pecsételés után, még szemerkélő esőben, de a kereszteződéstől már esett.
Maradtam az aszfalton (K+), a megtett út, tehát a fenti.