Az utóbbi időben mintha elmélyült volna a bevándorlással, bevándorlókkal kapcsolatos problémakör hazánkban és Európában.
De miért is probléma ez, ha az európai országoknak ott van az elöregedés és a népességfogyás is problémaként?
Mégis megtelt a vén kontinens? Nem tudjuk magunkbaolvasztani, asszimilálni, befogadni a menekülteket? Miért van ez és kiken múlik ez?
Magyarországon ugyanaz a helyzet kicsiben, mint Európában? Most nem tudnánk olyan telepesfalvakat létrehozni, mint pl. annakidején a görög menekülteknek Beloianniszt?
Általában két-három hónap alatt (persze többszöri próbálkozással) szinte mindenkinek sikerül átjutni Magyarországon keresztül Ausztriába. A magyar hatóságok hírei csak azokról szólnak, akiket elfogtak a rendőrök. Ahogy Ausztriába jutottak, ott már beadják a menekültkérelmet.
Demens dzsó nyugodtan hazaviheti őket, az úgynevezett "afganisztáni misszió", ami 7 katonánk életébe került, amúgyis csakis és kizárólag az usákok nagyhatalmi érdekeit szolgálta és semmi mást.
Persze azt már tudjuk, hogy még azokat se viszi haza akiket ők reptetek ki Kabulból pl. Albániába, a "vízumelbírálás" legalább 1 évet vesz igénybe és abszolút nem tisztázott mi lesz azokkal akiknek nem adják meg. (Tettem be erről dw cikket valamelyik nap, egyébként a Rammsteinre bereptetett 10E nagyságrendű tömeg sorsa se tisztázott, bár mürkülék állítólag 10 napi tartózkodást engedélyeztek ott, de tudjuk, hogy az usákok az ilyen "vállalásaikat" nagyívben és messziről szokták leszarni.
kivalora vizsgaztak a morahalmi ( szerb hatar ) POLGAR-orok HO kamerai azaz figyelik a hokamerakat szolnak vagy a hataroroknek vagy a rendoroknek es amikor kijonnek a bozotos erdobol begyujtik a migriket es zsupsz vissza SZERBIABA
erdemes elolvasni hogy milyen profik a hatarunkat vedo kozepkoru hataroreink es rendoreink mno.hu nem potyogok be egy ujjal 66 karaktert de most azonnal megtalalod itt mno.hu
Még egy nap karantén vár a vámosszabadi befogadóállomásra szállított afgán menekültekre – ez akkor derült ki, amikor a két éve nem látott feleségéért megérkezett Ausztriából Ases Bashiri. A fiatal nő egyelőre nem jöhetett ki a táborból, így nem is tarthatott férjével Ausztriába. Talán pénteken. Bent mindenki a papírjaira vár, amikor a jövőről beszélnek Amerikát, Kanadát, Európát említik. Magyarországot nem.
Közös eu. haderő? az talán elmegy egy zöldkomcsinak is, mert vannak közös dolgok, területileg is egyben van, az uborka görbeségétől kezdve a motorkerékpár utánfütő irányjelzőn keresztül (volt olaszország ellen kötelezettség szegés eljárás ezért is) a bíróságok működéséig vannak közös dolgok. szabad átjárás, ebben már valami hazafiság féle rejtőzik, fogjuk rá. De valami török, orosz, kínai ? ... azokkal nekünk nincs közös nevezőnk, oda nem szabad beszállni, azért se mert ha valami lesz a nato úgy is szétveri és nekünk megint jut egy don kanyar és több 1000km re innen lemészárolt magyar hadsereg a végére amikor pedig itt kellene a közelben.
A tálib "légierő" néhány lezuhanásra érett Mi-8-as volt eddig. Önmagában nem indokolt MANPAD eszközöket de biztos, hogy voltak a helyszínen, csak remélhetőleg az usákok nem adták oda az afgán úgynevezett hadseregnek. Ha odaadták akkor a talibánnak van néhány.
A kabuli repteret viszont egészen komoly cuccok biztosították, remélhetőleg azt is hazavitték az usákok vagy felrobbantották.
Ha jól emlékszem tegnapelőtt hoztam már egy ehhez hasonló videót az afgán-iráni határról. Viszont ang-allah mürkül és a többi valóságtól totálisan elszakadt brüsszelita még ma is azt az imamalmot hajtja, hogy "Afganisztánból nem tapasztalható a kivándorlás erősödése".
A zsebszultán hamarosan gondban lesz, a görögök nagyon megerősítették a határvédelmet a Marica-völgyében és a görög partiőrség is -egyelőre- keményen lép fel a becsónakázni óhajtókkal szemben.
Amúgy mürkül nyugodtan hazudhat a választásig (3 hét múlva lesz) addig esetleg a török határon lévő falat éri el az áradat, a török-görög határt majd csak októberben de az igazi vihar valószínűleg tavaszra marad.
“Azt hiszem az oszodi beszédet elmondhatja az unió is, elqrtuk, de nagyon.”
… meg az Ylva Johanssonok is! Mert Brüsszelben hülye 3.14csából volt is, van is rajta kívül is még bőven! Mert ha csak most lett ez számára világos, akkor ez régen rossz!
Mert hogy a mi ferink szerint “még jól is járhatunk velük” , az természetes állapot, hiszen csak a pia beszélt belőle. Na de ez az Ylva?….
Mert tudod lassan, de változik egyes szavak tartalma. Mert mára normális az előítélet, és az is, ha a saját néped, nemzeted fontosabb, előrébb való számodra bárki másnál – rasszizmus? – és már a populizmus sem pejoratív! Mert tudod az il popolo szeretné végre, ha nem egy részeges baromállat, esetleg nem egy demens vén kretén, netán nem egy tanulatlan primitív bunkó döntené el, hogy mit akarjon!
És akkor talán téged sem fognak rémképek gyötörni!
A legtöbb szakértő azt állítja, hogy hamarosan komoly, talán sose látott terrorhullám jön ajrópában. Van is alapja a vélekedésnek, most dupla lendületet kapott a muszlim terrorizmus, egyrészt azt hiszik, hogy ők győzték le az usák hadsereget (ami amúgy baromság, a hülyeség, a saját hülyeségük "győzte le", az) másrészt óriási forrásokhoz jutnak az Afganisztánt uraló tálibok révén. Az ajrópában letelepített alvó sejtek meg egyéb mindenféle terrorista meg simán csak iszlámterjesztő vagy akár "mérsékelt" muszlim mostanra már biztosan tudja, már csak egy egész kis idő és az övék az egész Európa, uralkodni fognak, a kafírokat meg nagyobbrészt kiirtják a maradék meg az új urak rabszolgája, a nők meg ágyasok és szülőgépek lesznek.
Persze ez még odébb van, de a demográfiai trendeket elnézve nem olyan nagyon sokkal.
Állításuk szerint tönkre is tettek szerkezeteket, valószínűleg a vezérlőegységek, elektronikák károsításával vagy kiszedésével. Kérdés, a nagy rohanásban mire nem jutott már idejük sem.
Bár egyik politikai szakértő arra hivatkozott, hogy több gépből összerakhatnak egy jót, de az nem fog menni szerintem, ha lényegi és pótolhatatlan egységet tesznek tönkre, több gépben is egyformán.
"Az Európai Uniónak és tagállamainak meg kell akadályozniuk az újabb migrációs és humanitárius válság kialakulását, amely egyben biztonsági kockázatokkal is járhat – nyilatkozta Ylva Johansson, az Európai Bizottság belügyekért felelős biztosa, az afganisztáni helyzettel kapcsolatos rendkívüli belügyminiszteri tanácskozásra érkezve kedden, Brüsszelben."
Nagyot fordult a világ.
Azt hiszem az oszodi beszédet elmondhatja az unió is, elqrtuk, de nagyon.
Nem számít, írogatom is, hogy lehet dícsérn is, a Vass albertezéssel is szembe szoktam fordulni mert akkor az pozitív erény volt, a becsület nap menetelők mellett is felhozom, hogy katonai becsületről szól nem a birkenauról.
A kutya ugat, a karaván meg halad.
halad és egyre gyorsulva egyenesen valami folyóhoz, isonzó, don... vagy nem tudom ott mi van, elég egy patak is.
a cica tartótisztek máris keresik az ujgur terroristákat akikkel némi fegyverzés és kiképzés után Kínának tudnak kellemetlenséget okozni.
Kínából pedig jutubos gasztronómiai filmek fognak jönni, a parázson élve sült cica tartótisztek elkészítéséről. Olyan lesz ez mint Rejtőnél a krokodilos vallatás: már az első bokánál fényesen beválik...
Nincsenek kétségeim. És mondhatnám azt, hogy ott a hegyekben csinálják azt, amit akarnak. De ugye, az iszlám - már írtam minap -, újabb löketet kap itt Európában. Mint 9/11-kor. Nemhogy meghúzták volna magukat, belendültek. 9/11 után jött a nagy iszlám PR - a panaszkodás -, hogy szegény muszlimokat bántják, pedig az nem az iszlám volt, azok csak terroristák. Mindez iszlám nélkül. És a sok hülye libsi, be is vette. Ma meg ott tartunk, hogy elpofátlanodtak Európában. Nem lehet véletlen, hogy most igazán beszartak az európai vezetők. Már érzik, elkúrták. Persze nem 2015-ben, már 1970-es években kezdték ezt elcseszni.
Amúgy ezeknek a fegyvereknek a jó részét el fogják adni, egy másik része valahol a szabad ég alatt fog megrohadni de jó részét képesek lesznek "rendszerbe" állítani vagyis tartósan üzemeltetni.
Egyébként az egyik divatos és egyáltalán nem minden alap nélküli elmélet szerint az usákok ezt pont direkt csinálták, a cél az , hogy Afganisztánban nagy kiterjedésű és intenzitású háború kezdődjön ami átterjed a szomszédos orosz érdekszférára ezzel destabilizálva Oroszo.-t valamint vannak olyan találgatások is, hogy a cica tartótisztek máris keresik az ujgur terroristákat akikkel némi fegyverzés és kiképzés után Kínának tudnak kellemetlenséget okozni. Valamint elsőrendű cél lenne még a háború kiterjesztése Iránra is. Csak egyelőre úgy tűnik ennyire még a pszichopata tálibok se hülyék, úgyhogy a cica tartótisztek elkezdték a daesh-K fegyverzését is.