Az udvarok rendszerint soros beépítésűek: az istálló és a pajta a lakóház folytatásában sorakoznak külön tető alatt, velük szemben a kút, disznóól, hidas (lábas, fa szerkezetű hizlaló ól), esetleg pince, magtár, újabban nyári konyha áll. A pajták elsősorban széna és gazdasági eszközök tárolásra szolgáló építmények. Az előttük lévő szérűn nyomtatták a gabonát. Német telepes falvak sajátossága az udvar végében keresztben álló pajta, melyet hajdan összefüggő sort alkottak. A Balaton-felvidéken a gazdasághoz szorosan kapcsolódik a szőlőhegyi birtok a pincével, présházzal. A késő középkori ásatások boronafalú és cölöpvázas, sövényfalú házakat tártak fel területünkön, olykor kő alapozással. A paplakok, nemesi kúriák közt kőfalú épületek is akadtak. A 18. század közepétől a fa felhasználását korlátozó törvényeknek köszönhetően a kőépítkezés rövid időn belül a társadalom minden szintjén általánossá vált. A Balaton-felvidék és a Bakony déli része máig Magyarország legjelentősebb kőépítkezési területe. Az épületanyag váltás főként az épületszerkezetekre és a díszítésmódra volt befolyással, míg a házak alaprajzát elsősorban az építtetők gazdálkodásmódja, vagyoni, társadalmi helyzete, családstruktúrája befolyásolta. A Dunántúl hegyes, dombos tájain elterjedt füstösház ezen a területen a kő építőanyagra való áttéréssel párhuzamosan megszűnt. Ezentúl a csak konyhai funkciókat ellátó füstös ház mellé kályhás szoba épült, amit a konyhából fűtöttek. A helyiségek bejáratai - épp a füstöskonyha füstjének átáramlását megakadályozandó - mind az udvarról nyíltak. A külön bejáratokat összekötő eresz a kőépítkezés elterjedésével változatos formájú tornáccá alakult át. A kő falazat sok esetben módosította az ollószáras, szelemenes tetőszerkezetet: a szelemengerenda hordozására a kő csúcsfalak és a padlástérben felfalazott belső csúcsfalak, kőpillérek is alkalmassá váltak. A kőépítkezéssel elterjedésével csaknem kizárólagossá vált a nyeregtető. A füstöskonyhás házak tetőszerkezete, födéme, a lombos erdők bárdolt, faragott keményfájából készült. A 19. század elejéig gyakori volt a keresztmestergerendás födém. Tetőfedésre a 18. század végétől általánosan zsúpot használtak, csak a Balatonnal határos helyiségekben, illetőleg magasabb társadalmi, vagyoni szinten terjedt el a nád. A 19. század közepétől, amikor a tetők és födémek faragott keményfa elemeit egyre inkább a fűrészelt fenyőfából készült gerendák, lécek, deszkák váltják fel, lassan a cserépfedelek is megjelennek, hogy aztán egy-egy nagyobb tűzvészt követően végképp felváltsák a nád- és zsúptetőket. A házak legtöbbször egymenetűek. A leggyakoribb szoba-konyha-kamra alaprajz mellett akadtak kamrát nélkülöző házak is, különösen a Balaton-felvidéken és a szűk beépítésű közökben. A tiszta szoba csak a 19. század közepétől terjedt el a módosabb kisnemesek körében, és némelyik német faluban. Mindez jelzi a fejlődéstől való elmaradást. A 19. század végén a fűtés és füstelvezetés korszerűsítése, s evvel párhuzamosan a tornácok beépítése jelentenek újítást a lakáskultúrában. A szabadkéményes füstelvezetés sosem válhatott általánossá, a boltozaton nyugvó, téglából készült szabadkémény kivitelezése ugyanis költséges volt. A mászókémények beépítésével a füstöskonyhák is lakható, meleg konyhákká alakultak át. A falvak határában bőségben fejthető, változatos kőanyagból nemcsak lakóházak, kerítések (kűbástyák), gazdasági épületek, hanem hidak, pincék, présházak is épültek. A követ rendszerint sárba rakták és tapasztották vagy vakolták. A pincéknél, kamráknál, tornácoknál gyakori dongaboltozatokat, az ajtók, ablakok kiváltó ívét és az íves tornácnyílásokat is kőből rakták, a csehsüveg boltozatokat viszont mindig téglából. A csehsüveg boltozatok alkalmazása ezért mindig rang- és vagyonjelző. Az íves nyílásokkal tagolt és oszlopos íves tornácok, a fel-feltűnő barokkos oromzatok, a falszéleket, nyílásokat szegélyező és az oromzatot ékítő vakolatdíszek a barokk és a kora klasszicista stílus erőteljes hatásáról, és hosszas továbbéléséről tanúskodnak. A táj építészetének ezek a meghatározó elemei legkorábban a kisnemesség lakóházain, présházain jelentkeztek. A jobbágyfelszabadítást követően azonban a jómódú parasztok épületein is feltűnnek. A kisnemesség a parasztokéhoz hasonló életmódja miatt is fontos közvetítő szerepet játszott a korstílusok elemeinek közvetítésében, átformálásában.
A tájegység fő építészeti jellemzői a TORNÁCOS HÁZAK voltak. A ház legfőbb jellemzője a konyhában felépített kemence, tüzelőberendezés, gyakran ún. SZEMESKÁLYHA.
A barokk és klasszicista stílusú főúri építészetet követte a parasztság, építési anyaga ami ezen a tájon leginkább kő volt. Előfordult sok helyen , hogy téglaboltozatos kapukat csináltak a házak elé.
A Balaton környékén szép boltíves és oszlopos tornácokat építettek, amit a reneszánsz stílusból vett át a parasztság. (a főúri mintát követve)
Szent Márton 316-ban született Pannóniában. A középkor egyik legnépszerűbb szentje, kultusza hazánkban is virágzott: emlékét helynevek is őrzik. A XIV. századi krónikákban a tisztújítás, jobbágytartozás lerovásának napja. Az erdélyi pásztorok e napon kérték járandóságukat. Régen Márton nap a gazdasági élet fontos őszi zárónapja volt. Ekkor hajtották be a gulyát legelőre.
Sorra járták a házakat, köszöntőt mondtak, nyírfavesszőt ajándékoztak a gazdának, aki megőrizte, s tavasszal az állatok kihajtására használta.
A legenda úgy tartja, Szent Márton alázatból ki akart térni püspökké választása elől, a ludak óljába rejtőzött, azok gágogásukkal elárulták. Innen a "Márton lúdja" elnevezés. Ilyenkor vágták le a tömött libákat, úgy tartották: "aki Márton napján libát nem eszik, egész éven át éhezik." Márton az új bor bírája, tartja a hiedelem, azaz ilyenkor már iható az új bor.
A Márton napi időjárásból következtettek a télre: "Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható." Sokfelé azt tartják a Márton napi idő a márciusi időt mutatja. A Márton napi lakomán elfogyasztott lúd csontjából is időjárásra következtettek: ha a liba csontja fehér, és hosszú akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid akkor sáros.
Dologtiltó nap volt. Tilos volt mosni, teregetni, mert a jószág pusztulását okozta volna. Márton-napon országszerte lakomákat rendeztek, hogy egész esztendőben ehessen, ihassanak. Úgy gondolták, minél többet isznak, annál több erőt és egészséget isznak magukba.
Márton-nap
Márton napja zárta le az áprilisban, Szent György napján induló gazdasági munkákat, ilyenkor kóstolták meg az újbort és vágták le először a tömött libákat.november 11.Márton-napot mind a népi kultúra, mind a keresztény kalendárium jeles napként tartotta számon. A népi kultúrában gazdasági határnapnak számított a nap, a félszilajon, vagyis a tavasztól őszig legeltetett, télen pedig istállóban tartott állatok beterelésének hagyományos időpontja volt november 11-e. Ilyenkor a pásztorok – kezükben vesszővel – végigjárták az állatok gazdáinak házait, köszöntőt mondtak, cserébe pedig ajándékokat kaptak. A gazdasági szerepen túl népi hiedelmek is kötődtek az ünnephez: a disznóól tetejébe ágat szúrtak, hogy megvédjék az állatokat a pusztulástól, tavasszal pedig ugyanezzel az ággal terelték ki a malacokat.Az ünnep az őszi munkák (szüret, kukoricafosztás) lezárulásával induló és a Katalin-napig tartó kisfarsang idejére esett. Országszerte lakomákat és bálokat rendeztek, ilyenkor kóstolták meg először az újbort és vágták le a libákat, az úgynevezett mártonludakat. A közhiedelem úgy tartotta, „aki Márton-napon libát nem eszik, egész évben éhezni fog”. Az elfogyasztott szárnyasok csontjaiból jósoltak, a fehér és hosszú csont havas telet, míg a barna és rövid csont enyhe telet jelentett.A középkorban Márton napja az egyik legnépszerűbb ünnep volt, a népszokások egészen a 20. század közepéig éltek, napjainkban pedig a Márton-napi libafogyasztás éli reneszánszát. Amennyiben követni kívánjuk a hagyományokat, úgy 11 hó 11-én, 11 óra 11 perckor tálaljuk a frissensültet!
egyházi ünnep, amelyhez a halottakra való emlékezés → szokásai, → hiedelmei kapcsolódnak. Az 1. sz.-tól kezdődően a keresztény egyházak nov. 1-én ünneplik. Eredetileg azoknak a halott lelkeknek az ünnepe, akikről a naptár név szerint nem emlékezik meg. A bencés kezdeményezésű kultuszból a magyar bencések is hamar kivették részüket. Általánossá a Tridentinummal újjászülető szentkultusz nyomán vált, de az utána következő halottak napja miatt elsorvadt, annak vigilijájává lett. Azt a hetet, amelybe a halottak napja esik, halottak hetének nevezik. – Nem tudjuk, hogy az ünnepi népi szokásai mikor alakultak ki. A sírok megtisztítása, virággal díszítése éppúgy általánosan elterjedt szokás a nyelvterületen, mint a halottak lelki üdvéért szóló gyertyagyújtás. Mindezek mellett helyi szokások is kialakultak: Göcsejben pl. mindenki annyi verset harangozott, ahány halottja volt, másutt a koldusokat ajándékozták meg az alkalomra készült cipóval, rétessel stb. (→ szegények etetése). Ahol szokásban volt a → halott etetése, ott – a család bőséges lakomázása, néhol mulatozása után – éjszakára a család halottainak terítettek aszerint a hiedelem szerint, hogy ezen az éjaszakán a halottak kikelnek sírjukból. A munkát általában tiltották, hogy a halottak nyugalmát ne zavarják meg, s ezt a tilalmat (→ tilalom) több vidéken kiterjesztették a halottak hetére is. Egyes falvakban hagyományosan ezen a napon tartották meg a → bíróválasztást, a cselédfogadást, s újították meg az egész tanácsot.
November 1. Mindenszentek napja
E nap estéjének halott-tiszteleti szokásai a római Feralia ősi halotti ünnepeiből nőttek ki. Mindenszentek napján a család minden tagja meggyújt egy-egy gyertyát. Akié a leghamarabb ég el, az hal meg elsőnek. A népi tudatban a Mindszentek napja azoknak a halottaknak az emlékét őrzi, akiknek a neve nem szerepel a naptári év ünnepei között. A csendes emlékezés napja. A Mindszentekhez szorosan kapcsolódik a következő napi ünnep, a Halottak napja. A hozzátartozók temetőjárása már októberben megkezdődik. Helyrehozzák a sírokat, krizantémmal, őszirózsával, az elmúlás virágaival díszítik őket. Ilyenkor az ismeretlen holtakra is gondot fordítanak az emberek. Mindenszentek estéjén az eltávozottak emlékezetére megszólalnak a harangok, és gyertyák gyúlnak. Ez alatt az idő alatt a lelkek jelképesen megpihennek. Az ősök sírjánál összegyűlik a rokonság, és a halottak üdvéért imádkozik.
November 2. Halottak napja
Városon és falun egyaránt a halottakra emlékezés ünnepe. Rendbehozzák a sírokat, feldíszítik, gyertyát gyújtanak a halottak tiszteletére.
A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért régen sokfelé számukra is megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a temetőbe vitték ki az ételt, s a sírokra helyeztek belôle, a maradékot pedig a koldusoknak adták. Szeged környékén "mindönszentek kalácsa", "kóduskalács" néven üres kalácsot ajándékoztak a szegényeknek. Székely népszokás szerint egész kemencére való cipót sütöttek, amelynek Isten lepénye vagy halottak lepénye volt a neve. Ezt kiosztották a templom előtt gyülekező szegények között. Aki virágot szakít a sírról, azt elviszi a halott. Az égő gyertyát nem szabad más sírra tenni, mert annak a halottnak a bűne, akinek a sírjáról elvették, átszáll a másik lelkére.
Többfelé úgy tartották, hogy Mindenszentek és Halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban.
Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott. Nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozhat a ház népére, megzavarja a holtak nyugalmát. Ehelyett őröltek, kukoricát morzsoltak.
Ma van a reformáció ünnepe, tulajdonképpen ez nem "szervesen vett" néprajzi téma inkább vallási . De régen a parasztság mélyen hitt Istenben...
A reformáció ünnepe
Október 31.-én tartják annak az emlékére, hogy 1517. október 31.-én Luther Márton kiszegezte a wittembergi vártemplom kapujára a 95 tételt, mellyel kezdetét vette a reformáció.
Utóbbi esetben többszörös hálával tartozom és csak nagyon halkan merem megkérdezni a számok jelentését.
(Kép melletti feliratot úgy sikerült csinálnom, hogy a kép jobb alsó sarka mellé kezdtem írni folyamatosan, akár 10 sort is, a "Megnéz" opció használatakor felugrik az egész teljesen a kép mellé, és itt úgy is jelenik meg. Fontos, hogy a szöveg alja és a következő kép közt legyen egy üres sor, különben a második kép mellé való szöveget is az elsőhöz teszi. Csak azért írtam le ezeket, mert én is nehezen jöttem rá, remélem, nem haragszol érte.)
A keleti egyház kedvelt szentje, a 4. Században a nagy keresztényüldözések idején vértanúhalállal halt meg. Az ország keleti felében ő volt a juhászok pártfogója. Juhászújévnek is nevezik, mert ezen a napon számoltatták el, vagy hosszabbították meg a juhászok szolgálatát. A Dömötör-napi hideg szelet a kemény tél előjelének tartják.
Az Alföldön ezen a napon állatvásárokat tartottak, többnapi mulatságokat rendeztek. Juhásztort, juhászbált rendeztek Hortobágyon, Szegeden. E napon a juhászok a plébánia udvarán birkapaprikást főztek, a juhásznék bélest sütöttek. Ez volt a bezáró mulatsága a juhászévnek.
Október 28. Simon - Júdás napja
Hegyalján ilyenkor kezdték Tokajon a szüretet. A szüreti szokások a szőlőszedés utolsó napjához kapcsolódnak. Közvetlen a szüret után gyakori a szüreti felvonulás, majd az ezt követő bál. A szüret időpontja a 18-19. században valamilyen jeles naphoz kötődött.
Simon, Júda napja is szorosan kötődött a juhászélethez - mint az ezt megelőző Demeter-nap is. Ekkorra a nyájak behajtását mindenképpen be kellett fejezni. Amennyiben szép idő van e napon, akkor jó termésre van kilátás a következő évben.
