Korábban volt fönn egy-egy tanulmány a neten a Mohawk és Mingo nyelvről, mindkettő az irokéz nyelvcsalád északi ágába tartozik. Elég jó részletesek voltak, még ragozási táblázatok is voltak bennük. Nem tudom, hogy fönn vannak-e még, próbálj keresővel rákeresni.
Egyébként a Cherokee (csiroki) is irokéz nyelv, csak az nem az északi, hanem a déli ágba tartozik.
OFF:
Szerinted a sok kopasz újgazdag vállalkozó közül, aki Cherokee terepjáróval szaladgál, hányan tudják, hogy a márka egy indián törzsről kapta a nevét?......:-))))
Régóta gyűjtögetek szavakat, szólistákat Amerika őshonos nyelveiről, Alaszkától a Tűzföldig. Van azonban néhány idióma melyekről eleddig még nem tudtam semmit összebogarászni. Engedelmetekkel néhányat ezek közül leírnék hátha tud valaki segíteni esetleg egy linkkel stb. Előre is köszönöm!
A kérdéses észak-amerikai nyelvek, zárójelben az ethnologue kódjuk:
Tillamook (til);
Kalapuya (kyl);
Cayuse (xcy);
Pawnee (paw);
Caddo (cad);
Tübatulabal (tüb);
valamint igen szegényes anyaggal bírok az irokéz nyelvekről is.
Mostanában az indián háborúkon túlmenően az észak-amerikai őslakos népességek vallási nézeteivel, világnézetével, szellemiségével is foglalkozok a csekélyke szabadidőmben.
Rádöbbentem arra, hogy hú vazze, ezek a rézbőrűek már Jimmie Lovelock előtt több száz évvel fölfedezték a Gaia-elméletet meg az ökológiai tudatosságot.
Van egy könyvem is é-amerikai indián imákkal és bölcsességekkel, Balogh "Sánta Őz" Csaba gyűjteménye.
Ebbe a topikba időnként be is szoktam pötyögni egyet-egyet a szebbek vagy tanulságosabbak közül:
A jútok életét is a ló megjelenése változtatta meg véglegesen és végletesen. Az 1630-as, 40-es években kerültek kapcsolatba az új-mexikói spanyolokkal, akiknek szárított húst és prémeket adtak cserébe késekért és egyéb fémeszközökért, valamint mezőgazdasági terményekért, melyeket a pueblo indiánok és a spanyolok termesztettek. Később a ló lett jútok által keresett legfontosabb csereáru, mely akkoriban rendkívül drága volt. A jútok még gyerekeket is adtak lovakért cserébe, belőlük a spanyolok általában kitűnő csordásokat neveltek. A jútok addigi gyalogos vadász és gyűjtögető életmódját felváltotta a lovas bölényvadászé - és a harcosé. Mivel egyre több lóra volt szükségük, egyre agresszívabbak és harciasabbak lettek. Egyre gyakoribb (és nyilván nem éppen békés) kapcsolatba kerültek a környező népekkel: az arapahókkal, kajovákkal, csejenekkel, sziúkkal, komancsokkal, akiknek több lovuk volt mint a jútoknak. Mivel lóháton portyázni és fosztogatni kifizetődőbbnek bizonyult mint vadászni, a jútokból bizony vérbeli zsákmányolók váltak, akik gyakran törtek rá indián szomszédaikra és az új-mexikói spanyol településekre.
"Azt nem mondom, hogy a sarki boltban nem b@szták át (néhány dollárral) az indiánokat, de úgy látszik, hogy ez a 19. századba meg még a 20. sz. nagy részén is teljesen elfogadott dolog volt az Egyesült Államokba, úgy néz ki, hogy belefért az ottani protestáns etikába."
Ahhoz képest, hogy te magad is hívő "főáramú" protestáns vagy, eléggé vagdalod a protestánsokat itt a topikon:-)
Ha már statisztikázunk, a veszteséglisták is kiolvashatók belőle:
White River Agency: 10 amerikai civil halt meg, köztük Nathan C. Meeker, az ügynökség vezetője
Battle of Milk Creek: 13 halott amerikai oldalon (10 katona, 3 civil), köztük a legmagasabb rangú Thornburgh őrnagy. Továbbá 44 sebesült.
A jútok összességében - az ügynökségnél és a Milk Creeknél együtt - 37 halottat veszítettek.
Szóval mint mondtam, nem ez volt Észak-Amerika történetének legvéresebb indián háborúja, de végső soron ez vezetett az északi jútok Coloradoból Utahba való áttelepítéséhez.
Szóval, kedves Tibbie, ha már statisztikázunk, a White River War-ra vonatkozó részt kipipálhatjuk:-)))
"Érdekes különben, hogy 1880 előtt a nem túl népes, talán 6-8 ezer főt számláló jútoknak milyen óriási földterületek voltak a birtokukban, gyakorlatilag a mai Colorado állam teljes nyugati harmada jút törzsi terület volt."
Még annyit sem.
Most olvastam egy netes oldalon, hogy az 1885. évi hivatalos adatok szerint csak 3.391 jút élt a rezervátumokon.
Egyébként nem 1880-ban, hanem 1881-ben költöztetták át őket az Uintah-Ouray rezervátumba.
Ezen kívül maradt még két kisebb rezervátumuk is Colorado, Új-Mexikó és Utah határvidékén:
Ha már a Utah Territórium szóba került, meg kell említeni a mormon egyházat vagy felekezetet is, hivatalos nevén a Utolsó Napok Szentjeit.
Ez eredetileg egy kis protestáns szekta volt, amelyik a Biblia tanításait a valláslapító Joseph Smith, egy új-angliai parasztgyerek látomásaival egészítette ki.
Mivel a többi protestáns egyház és felekezet (a 19. sz. közepéig az USA "fehér" népességének túlnyomó többsége protestáns volt) a mormonokat hamis nézeteket hirdető eretnekeknek tartották, kiközösítették és üldözték őket.
Ezért a mormonok mind nyugatabbra vándoroltak, míg végül 1847-ben egy hatalmas szekérkaravánnal a mai Utah területére vándoroltak, ahol a sivatagban felépítették Salt Lake City-t.
Bár a mormonok vallásilag nézve tényleg elég fura dolgokat tanítanak, azt el kell ismerni, hogy dolgos, szorgalmas telepesek voltak, akik zöldellő farmvidéket és városokat varázsoltak a kiszikkadt utah-i sivatagba.
Ami még lényeges a topi szempontjából, hogy a mormonok türelmesen, emberségesen és igazságosan próbáltak bánni az őslakos indiánokkal. Főleg pajútok, goszijútok és sosónik éltek azon a száraz, sivatagos vidéken.
Ezért is volt az, hogy a mormonok és az őslakosok között igen ritka volt a fegyveres konfliktus. Bár ami azt illeti, az itteni törzsek is jóval kevésbé voltak harciasak, mint a síkságok lakota, csejenn, komancs és kajova portyázói.
Azt nem mondom, hogy a sarki boltban nem b@szták át (néhány dollárral) az indiánokat, de úgy látszik, hogy ez a 19. századba meg még a 20. sz. nagy részén is teljesen elfogadott dolog volt az Egyesült Államokba, úgy néz ki, hogy belefért az ottani protestáns etikába.
De legalább a falvaikat nem ágyúzták szét és a gyerekeiket, asszonyaikat nem mészárolták le, meg nem akarták mindenáron kiirtani az őslakókat, már az is egy nagy eredmény abban a korban.
Külömben ezt az irdatlan nagy kiterjedésű rezervációt a Colorado Territórium nyugati harmadában a jútok egy 1868-as szerződés alapján kapták meg.
Egyesek szerinn jutalomból azé, mert felderítőként és zsoldosként szolgáltak a katonaság oldaláén az 1863/1864. évi navahó háborúban.
Csak hát aztán az 1870-es évek közepin kiépült a vasúthalózat Coloradoban is, aminek következtében egyre több lett a telepes. Ezek meg elkezdték csesztetni, hogy annak a néhány ezer jútnak minek egy egész országnyi terület.
Ráadásul aztán gazdag ezüstteléreket is találtak a coloradoi hegyekbe, ez és a White River War aztán megpecsételte a jútok sorsát, győztek az áttelepítésüket szorgalmazó erők.
Utánanéztem kicsit ennek a White River Warnak is különben, meg a jút (Ute) törzs történetének. Már ami szűkös anyag a neten fellelhető.
A White River War rövid összefoglaló története fönn van a Wikipedian is White River War szócikk alatt.
Nem ez volt É-Amerika legvéresebb indián háborúja, ami azt illeti, de a jútok történetének nagyon fontos eseménye volt, mert részben ennek következtében telepítették át őket 1880-ban Nyugat-Coloradoi otthonukból a sivatagos Utahba, az Uintah-Ouray rezervátumba.
Érdekes különben, hogy 1880 előtt a nem túl népes, talán 6-8 ezer főt számláló jútoknak milyen óriási földterületek voltak a birtokukban, gyakorlatilag a mai Colorado állam teljes nyugati harmada jút törzsi terület volt.
Cseszte is ez egyébként rendesen a földéhes fehér telepesek csőrét és a coloradoi – finoman szólva is nem indiánbarát – helyi kormányzat is mindent elkövetett, hogy eltávolítsa őket az állam területéről. A Meeeker-ügynökség lemészárlása és a Milk Creek-i események (vagyis hát a White River War) végül is kiváló ürügyet nyújtott a jútok áttelepítéséhez.
1882-ben egy északi jút csoport engedély nélkül visszatért Coloradoba, nagy riadalmat keltve a fehér telepesek körében. Mozgósítottak ellenük egy katonai különítményt, amelyik a jút főnököt, bizonyos Jack kapitányt megölte, a csoport többi tagját pedig elfogták és rövid úton visszatoloncolták az Utah Territóriumban lévő rezervátumba.
Osborn csak azokat számolja, akik atrocitások áldozatai lettek (civilek, sebesültek, foglyok lemészárlása, megkínzása, megcsonkítása). A csatákban annak rendje s módja szerint az örök vadászmezőkre távozott indián harcosok és fehér katonák ebben nincsenek benne.
"Ez az oldal hivatkozik többször is Michno egyik könyvére. Ha emlékezetem nem csal, Encyclopedia of the Indian Wars a címe."
Igen, ez az a könyv. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem, ha lesz egy kis pénzem, meg fogom venni. Már csak a részletes statisztikai adatok miatt is megérné!
"Egyébként nem Michnot akartam megbántani, hanem aki ezt a genocídiumos oldalt a Wikiben összedobta."
Az általad linkelt oldal hoz egy másik statisztikát is:
"The number of deaths caused by European-indigenous warfare has proven difficult to determine. In his book, The Wild Frontier: Atrocities During the American-Indian War from Jamestown Colony to Wounded Knee, William M. Osborn sought to tally every recorded atrocity in the area that would eventually become the continental United States, from first contact (1511) to the closing of the frontier (1890), and determined that 9,156 people died from atrocities perpetrated by Native Americans, and 7,193 people died from those perpetrated by Europeans. "
Véleményem szerint aligha hihető, hogy kevesebb európai, ill. euro-amerikai esett volna a két faj közötti fegyveres konfliktusok áldozatául, mint őslakos, úgyhogy én ezt kellő fenntartással kezelem.
Egyébként egy ennél sokkal döbbenetesebb, bár valószínűleg erősen túlzó statisztika található Molnár László Miklós könyvében, amely szerint az első virginiai angol kolónia, Jamestown alapítása (1607) és a Pine Ridgei-i kapituláció (1891) között a fehérek az USA mai területén mintegy 400 ezer indiánt öltek meg.
Elég durva, még akkor is, ha a békeidőben megölt indiánokat is beleszámítja.
Mindenesetre az igazság W. M. Osborn 7 ezre és Molnár László Miklós 400 ezre között valahol félúton lehet.
Van egy honlap, ha jól emlékszem www.forttour.com a címe, amiben van egy oldal, ami az indiánháborúk ütközeteivel foglalkozik, de elég elnagyoltan és nem túl nagy rendszerességgel.
Ez az oldal hivatkozik többször is Michno egyik könyvére.
Ha emlékezetem nem csal, Encyclopedia of the Indian Wars a címe.
Egyébként nem Michnot akartam megbántani, hanem aki ezt a genocídiumos oldalt a Wikiben összedobta.
Nekem Richard Dillon: Indian Wars c. könyve van meg németül (!!!: Indianerkriege), annak a végén némileg más statisztika olvasható: eszerint 1891-ig az Egyesült Államok területén mintegy 1.000 indián csata, ütközet és rajtaütés volt, amelyben kb. hatezer indiánt öltek meg, az US Army pedig összességében kb. kétezer katonát veszített.
Ugyanakkor sajnos nem említi az amerikai "civilek" és különféle önkéntes alakulatok veszteségét.
Tehát akár még összhangban is lehet Michno adataival, dehát további részletek híján erről bővebben aligha lehet nyilatkozni.
Nos, aki ezt a népirtásos wiki cikket összegányolta, nyilvánvalóan sohasem olvasta Michno könyvét, az általad idézett mondatot (a könyvre való hivatkozással együtt) innen ollózta be:
Az illetőnek lövése sincs az egészről, mert azt hiszi, hogy ez az indiánok vesztesége, pedig a "civilians and soldiers" kifejezésből világosan kiderül, hogy ez a fehérek vesztesége volt (esetleg mindkét oldalé összesen - nem tudom, mert nem olvastam a könyvet, a netre teljesen összefüggéstelenül odabiggyesztett egyetlen mondatból pedig nem derül ki).
Az Amazonon található olvasói kommentekből kiderül, hogy Michno a könyvében 840 nagyobb és kisebb csatáról és összecsapásról nyújt adatgazdag ismertetést az 1850-1890 közötti időszakból, részletes statisztikai táblázatokkal a harcokban résztvevők számáról, a veszteségekről.
Úgyhogy a wikire odahányt egyetlen mondat alapján Michnót álságosnak és semmitmondónak minősíteni nagy butaság, szvsz az álságos és semmitmondó, amikor valaki fogadatlan prókártorként próbál a wikin népirtásról lamentálni úgy, hogy a szóban forgó történelmi korszakról halvány lila fingja sincs, és hivatkozik olyan könyvekre, amelyeket soha el sem olvasott.
Jómagam Michnótól csak a "Lakota Moon"-t olvastam, de az alapján is bizton állíthatom, hogy Michno egyike a legelfogulatlanabb szerzőknek, akik az indiánháborúk történetével foglalkoznak. Sem valamiféle amerikai fehér felsőbbrendűség, sem pedig a számomra értelmezhetetlen "politikai korrektség" (az a politikailag korrekt, aki a kisebbségek érdekében csúsztatással és elhallgatással történelmet hamisít? Mi értelme van ennek?) által sem hagyja magát befolyásolni, pusztán a tények és nem prekoncepciók alapján dolgozik.
Különben a halottakat, sebesülteket, elfogottakat elég álságos és semmitmondó egy kalap alá venni statisztikailag.
Ugyanis a sebesült felépülhet, akár még maradandó következmény nélkül is, a fogoly kiszabadulhat és hazamehet a családjához, de aki elesik a csatában vagy rajatütésben, az ebben a világban már nem fotbalozhat.
Célszerűbb lett volna tehát Michno részéről is olyan stattisztikát prezentálni, amely külön jelzi az elesettek, külön a sebesültek és külön az elfogottak számát.
Bizony, az amerikai protestánsok az Ószövetségben találhattak és találtak is éppen elég szellemi muníciót az indiánok kiirtásának eszmei megalapozásához. Viszont az egymást váltó amerikai kormányok a 19. sz. második felében sosem engedték, hogy az "extermination" a hivatalos kormányzati politika szintjére emelkedjen. Pedig a nyugati territóriumok fehér telepesei részéről mindig nagy volt a nyomás erre vonatkozólag. A legkirívóbb mészárlásokat általában a különböző félkatonai gárdák és polgárőrségek követték el, vagy a polgárháború alatt a környékbeli telepesekből toborzott önkéntes katonai alakulatok, melyek a déliek elleni harc helyett inkább az indiánkérdés "megoldására" koncentráltak. Persze az indiánok rezervátumba zárása, gyermekeik erőszakos elszakítása, a fehérek iskolájába kényszerítése, az, hogy az indiánokból megpróbáltak fehéreket csinálni manapság már (egyébként nagyon helyesen) szintén népirtásnak számít, de akkoriban ezt még az indiánokkal szimpatizáló fehérek többsége is üdvös dolognak tartotta.
Szia Tibbie!
Készséggel elismerem, hogy az indiánok is követtek el attrocitásokat a fehér telepesek ellen, sőt sok indián háborúnak gyakorlatilag ez volt a kiváltó oka. Ugyanakkor véleményem szerint ilyen esetekben a fejlettebb vagy fejlettebbnek tartott kultúrának kellett volna bölcs önmérsékletet tanúsítani és nem egész falvak, törzsek kiirtásával reagálni szórványos gyilkosságokra. Az amerikaiak azonban, bár formailag a keresztyén, pontosabban a protestáns civilizáció prominens képviselői voltak, szemmel láthatólag nem bővelkedtek a könyörületesség keresztyéni erényének gyakorlásában. Sőt azt lehet mondani, hogy inkább az ószövetségi zsidók kegyetlen, bosszúálló szellemiségét gyakorolták az indiánokkal szembeni bánásmódban, mintsem az újszövetségi krisztusi könyörületességet….
Annyit tennék hozzá a teljesség kedvéért, hogy a janákat nem az amerikai hadsereg irtotta ki szinte az utolsó szálig 1864-ben, mindössze néhány hónap leforgása alatt, hanem a "gárdisták", akik környékbeli bányászok, farmerek, de leginkább a a véresszájú kocsmai söpredék soraiból kerültek ki. Az indulatokat az korbácsolta fel, hogy 1863 júliusában indiánok elraboltak három fehér gyereket, akik közül kettőt megöltek, a harmadiknak végül sikerült megszöknie. Erre válaszul a gárdisták bosszút álltak: persze nem a az elkövetőkön, hanem a békés majdu és vintun indiánokon. A következő év augusztusában indiánok két fehér nőt gyilkoltak meg, ezután végképp elszabadult a pokol: decemberig a gárdisták megöltek 2-3000 jana indiánt, mindössze kb. 50 túlélő maradt (nem számítva a jahikat).
Igaz, az az, csak ahogy látom, elírtam: Dr. Saxton Pope. A könyvet pedig le lehet tölteni , ha valakit érdekel az újkori íjászat eredete (ugyanis az angolok is Ishitől tanulták vissza a longbowzást..):
"A fehérek legelső letelepedése óta állandóak voltak az ellenségeskedések és ennek eredménye volt, hogy a fehérek évente szerveztek expedíciókat a Yana indiánok ellen, és ezek nagy számú indián lemészárlásával végződtek. A legutolsó nagy hadjárat 1872-ben volt, amikor a törzset éppen aratás közben lepték meg. Ekkor a fehér fegyveresek olyan nagyszámú indiánt öltek meg, hogy a terület elkárhozott volt a holtak tetemeitől. Pontos beszámolót ezekről a napokról Wattermann újságjából nyerhetünk. /American Archeology and Ethnology, 13. kötet, 2. szám./ Az egyik utolsó rajtaütéskor egy kis csapat Yana asszony és gyermek bújt el egy barlangban. Megtalálták, és hidegvérrel leöldösték őket. A csapat egyik tagja lakonikusan mondta, hogy revolverével loccsantotta ki agyvelejüket, mert a karabély túlságosan bemocskolta volna a barlangot. Így történt, hogy 2-3000 Yana indiánból mintegy tucatnyi menekült meg a kiirtástól. Ezek is főleg öregek, asszonyok és gyerekek voltak. Ez a maroknyi törzs a Deer Creek canyon áthatolhatatlan bozótjában és vulkánikus sziklái között keresett menedéket. Itt elrejtőzve és bujkálva éltek miként a vadállatok, távoltartva magukat a fehérektől, mígnem teljesen elfeledkeztek létezésükről."
Egyszerűen döbbenet. Ezért mondtam, hogy az ilyenek miatt az US-t nyugodtan felelősségre lehetne (kellene?) vonni népirtásért...
Volt egy Emory őrnagy nevű amerikai katonatiszt is, aki - azt hiszem, hogy az 1870-es években - teljes komolysággal egy törvénytervezetet nyújtott be a Kongressushoz, amelyben az Államok területén élő összes indián teljes kiirtását javasolta. Szerencsére nem fogadták el.
A janákhoz meg még annyi kiegészítést, hogy volt egy Yahi (jahi) nevű altörzsük, amelynek utolsó élő tagjáról, Ishiről egy könyv is született, Ishi, az utolsó vadember címen.
Szomorú história ez.
Bár a hsz-eimől láthatjátok, hogy nem vagyok egy érzelgős ember, de ilyen történetek hallatán néha még nekem is könnybe lábadt a szemem....:((((
Dr. Saxton Pose könyvében áll, amikor a jana törzs maradékát, főleg nőket és gyerekeket, egy barlangban kapták el. A tiszt saját szavai szerint a gyerekeket revolverrel lőtte főbe, hogy ne fröcsögjön annyira a barlangban a vér.
