Ha pedig egyszer voltak hajasok az erdélyi dahák között, akkor értelemszerűen kopaszok is. Máskülönben nem lett volna értelme a megkülönböztetésnek.
Összevetve ezt Agathiasznak az avar szolgák hajviseletéről szóló tudósításával, rendkívül érdekes megfigyelést tehetünk, ugyanis Sztrabón szerint a makedón iga alól szabaduló aparnoszoknak volt egy daha nevű törzse, s ebből származott a parthus dinasztiaalapító:
„Amikor a Taurusz hegységen túli területeken felkelések törtek ki amiatt, mert Szüria és Média királyai, akik akkor e területek urai voltak, egymás elleni harcukkal voltak elfoglalva, először Baktrianét és az egész vele szomszédos vidéket szakították el helytartói, Euthüdémosz és társai. Ezután Arszakész, egy szkíta férfiú a Daai [lat. Dahae] törzs élén – így nevezik az aparnoszok népének nomádjait, akik az Ókhosz mentén laknak – megtámadta Parthüaiát, és meghódította. Állama eleinte gyenge volt, mert szüntelen harcot kellett folytatnia neki is és utódainak is azok ellen, akiknek földjét meghódították. Az idők folyamán különböző harci sikerek eredményeként egyre újabb szomszédos földeket hódítottak meg, így erre kaptak, és végül az Euphratészen túl fekvő valamennyi terület uraivá lettek.”
Mészáros Gyula már 1938-ban felismerte, hogy a Hérodotosz leírásában szereplő pisze, nagyállú emberek a mongolid embertani típust képviselik, azaz például a manysikat és a hantikat. A haj eltávolítása viszont szerinte mágikus okokra vezethető vissza, stársadalmi rangot is jelzett: a szolgák, rabszolgák haját a különféle népeknél gyakran lenyírták.
A puszta északi határa valóban a Volga szögleténél és a Káma alsó folyása táján végződik, s összességében a mai Kijev–Csernyigov–Kaluga–Rjazany–Nyizsnij-Novgorod–Kazany–Perm vonaláig terjed észak felé. Északkeleti irányban legmesszebb a Bjelaja folyóig nyúlik Európában.
A Meótisztól észak felé (egy napi útnak 200 sztadionnyi távolságot számolva, vö. IV, 101), tizenöt napnyi távra a szauromaták éltek. Az út idáig fátlan pusztaságon vitt keresztül. Rajtuk túl, sűrű erdővel borított földön a budinoszok következtek. Ezektől északra az út hét napig ismét pusztaságon vezetett keresztül. E pusztán túl kissé keletre fordulva a thüsszageták vadásztörzsei laktak. Mindjárt mellettük, fával sűrűn benőtt területen, a szintén vadászatból élő jürkák éltek, akik a vadat lóháton űzték (IV, 21–22). Ezeken túl északra laktak az ananyínói szkíták.
„Ezen szkütháknak a földjéig az eddig leírt vidék egészen síkés kövér föld; innen azonban kövecses és durva. Ha nagy utat teszünk e durva vidéken át, magas hegyek tövében embereket fogunk találni, akikről a szóbeszéd azt mondja, hogy gyermekségüktől fogva mindnyájan kopaszok, férfiak és nők egyaránt, úgyszintén piszék és nagy álluk van; saját nyelvükön beszélnek ugyan, de szkütha ruhában járnak, és gyümölcsfákról nyerik táplálékukat”.
Ezek a keleti lovas etnikumok az Ural hegységen és folyón keresztül a nyugati, valódi szkítákkal – azaz a hettitákkal – feltehetően szoros kapcsolatban álltak. Ugyanis a Volga-könyökben és a Káma alsó folyásának medencéjében a klasszikus szkíta kultúrának egy különálló csoportját fedezték fel a régészek immáron száz éve, Ananyínói-kultúra néven (pl. Szpicin). Hérodotosz írja: "Ezeken túl, északra fordulva, más szküthák laknak, akik a királyi szkütháktól elszakadtak, és így jutottak erre a vidékre."
Greek writers began describing the griffin around 675 B.C., at the same time the Greeks first made contact with Scythian nomads. Griffins were described as guarding the gold deposits in the arrid hills and red sandstone formations of the wilderness. The region of Mongolia and China where many Protoceratops fossils are found is rich in gold runoff from the neighboring mountains, lending some credence to the theory that these fossils were the basis of griffin myths.
A szóban forgó töredékek tulajdonképp a szaragurok, az – általában ugorként értelmezett – urogok és az onogurok követeinek elbeszélését tartalmazzák, melyeket azok Bizáncban adtak elő népük vándorútjáról 463 táján. Eszerint korábbi lakóhelyükről a szabírok mozdították ki őket, akik viszont az avarok miatt kényszerültek költözködni, miután azokat az Óceán mellett lakó népek szintén elűzték otthonaikból. Csak a Szúda-lexikon beszél arról, hogy az utóbbiak nyugtalanságát az Óceánból felszálló ködök és a griffek nagy száma idézte elő, arról viszont a rövidebb szövegvariáns (az Excerpta) is számot ad, hogy a szaragurok hódolásra késztették az akatzirokat vándorútjuk során. Az Excerpta (139, 23–24) és Jordanes (V, 36) szerint az akatzirok a Fekete-tenger északi partvidékén éltek. Külön érdekes – erre Moravcsik is rámutat –, hogy az "ajándékozás" a kelet-rómaiak császára részéről már ekkoriban az évi adófizetés vállalását jelentette, azt, amely megismétlődik majd száz év múlva, Baján onogurjainak megérkeztével.
--------------------------------
Adrienne Mayor (Stanford University) szerint a griffek azoknak a lovas népeknek a mitológiájában születtek meg, amelyek az Altáj és a Tien San hegységekben aranyat bányásztak. A griffábrázolás valóban ezeknek a lovas népeknek a művészetében a legszembetűnőbb, a valódi, európai szkítákat is beleértve. Mayor feltevése szerint ezek a népek megtalálták a Protoceratops nevű dinoszaurusz fosszilis maradványait, amelyből az antikvitás – elsősorban a Kr. e. VII. században Prokonnészosz szigetén (jelenleg: Marmara, Törökország) élt Ariszteasz elveszett költeménye nyomán – megalkotta a madárfejű, oroszlántestű lény alakját.
Bendefy szerint a Theophülaktosz említette Bakath városa a Kaukázus előterében, a Kuma folyó menti Magyar város romjainak közelében épült. Erre a feltevésére azonban nem tud kielégítő magyarázatot adni azonkívül, hogy az említett terület három szeizmikus fővonal találkozásánál húzódik, s hogy a bizánci szerző értesülései szerint földrengés okozta az onogurok említett településének pusztulását.
Úgy látszik, hogy Atilla hunjai is a kaukázusi átjárón keresztül érkeztek Európába, s nem a Volgán átúsztatva. Efelé mutatnak legalábbis (bár nem kétséget kizáróan) az egykorú szír feljegyzések.
Fehér Bence (KRE BTK):
„… tudományos közhely, hogy a keleti nomádokról a szír krónikák sok fontos adatot közölnek, elsősorban a hunokról, akiknek Syriába való betöréseit igen részletesen tárgyalják9. Kevésbé köztudott, hogy a szírek ezt a keleti hun inváziót nemcsak saját szűk szemszögükből nézték mint istencsapásszerű váratlan pusztítást (természetesen erre azért van sok példa, ilyen megfogalmazásokkal, hogy „a hunok átkozott népe”10, ez tehát nem nyugat-európai találmány, már csak azért se, mert a források főleg a hunok nyugati dúlásait megelőző időkre vonatkoznak, legnagyobb terjedelemben az Arcadius-kori syriai betörést taglalják), hanem képesek világpolitikai beágyazottságban szemlélni a hun előrenyomulást, a hun–perzsa kapcsolatokat is tárgyalják, sőt a kusánokkal való összeköttetést is említi Edessai Iacob11. Az iráni–syriai hun inváziót legbővebben az ún. Iosue Stylites, azaz Oszlopos Józsué krónikája írja le, összesén 7 fejezete szól erről a műnek!12”
9 Iacob, Hexaemeron p.131., Historia subiectionis p.136., Chronicon ad a. Chr. 1234pertinens, CSCO (Corpus Scriptorum Christianorum Orientalium, Scriptores Syri) 81. SS 36. ed. I-B. Chabot, Louvain 1920. p. 32. (versio: I-B. Chabot, CSCO 109. SS 56. Louvain 1965.), Chronicon Edessenum p.103.)
10Historia subiectionis p.136.
11lacob, Hexaemeron p.179.
12losue Stylites 9.20. 24. 48. 55. 59. 62.
(Szír egyházatyák a Kárpát-medence nomád népeiről; in: Eleink IV/1, 2005, 5. o.)
"Így talált észrevételre pl. Vásáry művében, hogy az onogurok korai története nem Szbériához, hanem Közép-Ázsiához köthető, Bakath városának neve alapján."
Bakath város nevét Vásáry egyértelműen szogdnak tartja:
"Theophülaktosz Szimokattész bizánci történetíró említi meg, hogy az onoguroknak volt egy Bakath nevű városuk, melyet földrengés rombolt le. A név biztosan szogd eredetű, így feltehetjük, hogy e város valahol az onogurok és szogdok szállásterülete közti határterületen helyezkedhetett el. A szogdok lakhelyét viszont jól ismerjük, így az ogur népek lakhelyét a Szir-darja középső folyásának a vidékére, a Kazak-steppe déli részére tehetjük."
Bakács, Bakáts, Bakócz személynevünkkel kapcsolatban is felmerülhet tehát a szogd eredet vagy összefüggés lehetősége. Érdemes lenne Fehértói új kötetében a névnek utánanézni (a kötetet az ünnepek alatt igyekszem majd beszkennelni, de ha esetleg vkinek megvan cd-n, és hajlandó is lenne kiírni nekem, sok pepecseléstől megkímélne -- szóval nagyon megköszönném :) ).
"Nem azt lehet ezzel kizárni, hogy az onogurok nem építettek ki kapcsolatot a hunok felé, ellenkezőleg, a közeli rokonnak vélhető onogundur név ennek az együttélésnek a terméke volt."
Ezzel elismered tehát, hogy az onogundur népnév előtagja azonos a hunok népnevével?
"Ha akadna bárki, aki a magyarok harcainak és hőstetteinek jelen írásunk alapján nem adna hitelt, úgy higgyen az igricek csacsogó énekeinek és a parasztok csalfa történeteinek. Ezek a magyarok harcait mind a mai napig megmentették a feledéstől. (...) Én azonban ezt e művembe nem akartam bevenni, mivel a történetírók egyetlen könyvében sem bukkantam nyomára..."
Természetesen minden korszakban szükség volt, és jelen helyzetünkben is szükségünk van forráskritikára. Ezt azonban nem keverhetjük össze azzal, bármilyen jól hangzó szólamok kíséretében adja is elő valaki, hogy csak a tetszésünknek és ideológiai meg egyéb hasonló megfontolásainknak megfelelő változatokat tesszük közzé. A II. világháborúról szóló, nagy példányszámú szovjet kommentárok így tagadhatatlan előnyt élveztek a maguk korában és földrajzi körében azoknak a litván-lengyel parasztoknak a "hamis meséi"-vel szemben, akik az 1939-ben történteket kissé máshogy adták elő... Ezért mondtam, hogy Anonymus magyarázkodása ezen a ponton meglehetősen átlátszó.
A teut, teuton elnevezéssel kapcsolatban nem árt leszögezni, hogy az valóban még az ezredforduló után is a "németek" egy csoportját jelölte. A nyelvünkben honos tót változata elszlávosodott nyugat-dunántúli, kelet-ausztriai germánokra utalt.
Ami viszont szempontunkból lényegesebb, hogy a Hungaer személynevet Róna-Tas elképzelésével szemben a germánok nem a Teutgaer mintájára képezhették, hanem itt is inkább keverék etnikumról vagy pedig eredetileg egy, az avarok között élő teuton, iletőleg a teutonok között élő avar személyről lehetett szó.
Rácz Anita
Agathiasz szerint az európai hun-avarok is lenyírták alattvalóik haját
Tájkép a Középső-Uralból
Adrienne Mayor
Adrienne Mayor (Stanford University) szerint a griffek azoknak a lovas népeknek a mitológiájában születtek meg, amelyek az Altáj és a Tien San hegységekben aranyat bányásztak. A griffábrázolás valóban ezeknek a lovas népeknek a művészetében a legszembetűnőbb, a valódi, európai szkítákat is beleértve. Mayor feltevése szerint ezek a népek megtalálták a Protoceratops nevű dinoszaurusz fosszilis maradványait, amelyből az antikvitás – elsősorban a Kr. e. VII. században Prokonnészosz szigetén (jelenleg: Marmara, Törökország) élt Ariszteasz elveszett költeménye nyomán – megalkotta a madárfejű, oroszlántestű lény alakját.
Guszár és Csiszár városai Üzbegisztánban, az Amu-darja jelenlegi folyásához közel
Guszár / Qusar városa Azerbajdzsánban az azonos nevű folyó partján
Hun-avar (onogur) övdíszek Európából
Heftalita-hun (hun-avar, onogur) betörések Perzsiába és Indiába