A kaddó nyelvű népek valaha gazdag földművelő kultúrát hoztak létre Arkansas, Louisana, Kelet-Texas és Oklahoma térségében, ez volt az ún. Caddo-kultúra, amely az ún. Mississippi-kultúra nyugati változatának tekinthető.
Népes földművelő falvak feküdtek a termékeny folyóvölgyekben, az emberek ún. földkunyhókban laktak. Fő terményük a kukorica volt.
Nagy templomdombokat, ún. moundokat emeltek, némelyik mound tetején fából épült szentély vagy templom nyomait találták meg a régészek.
A Caddo-kultúrának voltak bizonyos visszataszító vonásai is, mint pl. az emberáldozat.
Az egységes Caddo-kultúra részben az európaiak által behurcolt járványok (Hernando de Soto és Francisco Vásquez de Coronado expedíciói 1539-1542 között), részben klimatikus okok miatt omlott össze.
A túlélők kisebb léptékű, szegényesebb falvakba költöztek.
A kaddo nyelvcsalád keleti törzsei - az Adai, Hasinai és Kadohadacho törzsek - a 19. sz. közepére a járványok, a gyarmatosítás (franciák, spanyolok, megint franciák, majd 1803-tól amerikaiak) és az európaiakkal való érintkezés bomlasztó hatása következtében lényegében eltűntek.
A nyelvcsalád nyugati és északi törzsei a 17. sz. végétől és a 18. sz. elejétől a síksági indián kultúrákkal kerültek szorosabb kapcsolatba. A Pawnee és az Arikara törzsek lovakhoz jutva részben átvették a síksági bölényvadászok életmódját és északabbra húzódtak, a mai Kansas és Nebraska vidékére.
A síksági kultúra kisebb mértékben a Keechi (Kichai), Wichita, Waco és Tawaconi törzsek életmódját is megváltoztatta.
1860-ra azonban a Pawnee-k és az Arikarák kivételével valamennyi kaddó törzs és törzstöredék az oklahomai rezervátumba kényszerült költözni.
1876-ban a Pawnee-k is eladták nebraskai rezervátumukat és szintén Oklahomába költöztek.
Az Arikarák maradékai Észak-Dakotában kaptak egy apró rezervátumot.
Ezek a Chiwere és Dhegiha nyelvű törzsek életformájukat tekintve átmenetet alkottak a keleti erdővidék földművelői és a nyugati síkságok bölényvadászai között.
Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy az év nagy részében állandó, helyhez kötött földművelő falvakban éltek, de az év bizonyos szakában - általában nyáron - bölénybőr tipikbe költöztek és a bölénycsordák után vetették magukat.
Fölmerülhet persze kérdésként, hogy a Chiwere és Dhegiha törzsek miért nem fejtettek ki olyan aktív ellenállást a fehérek előrenyomulása ellen, mint a síksági népek.
Ennek úgy nagyjából három oka lehet:
- az 1810-es, 1820-as évekre, amikor is a keleti horizonton feltűntek az első fehér telepesek szekérkaravánjai, ezeknek a törzseknek a létszáma már erősen megfogyatkozott a járványok, betegségek és a törzsi villongások következtében
- valószínűleg azok a harcias hagyományok és attitűd is hiányzott, ami a préritörzseket jellemezte
- ezek a törzsek egymással is civakodtak, nem tudtak a fehérek ellen "egységfrontot" kialakítani
Benne vannak a sebesültek és a fogságba esettek is.
675 ütközet és kisebb-nagyobb csetepaté rövid leírása szerepel a könyvben az 1850 és 1890 közötti időszakból. Az ütközetek többsége az őslakók és az Egyesült Államok hadserege vagy állami milíciák között zajlott le, de sok esetben - saját szakállukra vagy katonai segéderőként - civilek is részt vettek a harcokban. Szerepel a könyvben néhány indián rajtaütés, amit telepesek, szekéroszlopok ellen követtek el.
Én itt szoktam rendelni: http://www.bestsellers.hu/
Kb. 4 hét mire az USA-ból megérkezik, előre nem kell fizetned egy fillért sem.
A komancsok piszok jó lovasok voltak, de egyrészt harci erényeiket elsősorban a fehér telepesek és nem a katonák ellen csillogtatták, másrészt ők nem verődtek össze olyan nagy számban, mint alkalmanként a sziúk. Kisebb csapatokban harcoltak. 1850 és 1890 között 72 összecsapásra került sor az amerikai hadsereg vagy félkatonai szervezetek és a komancsok között, melyek következtében 230 katona került veszteséglistára, vagyis összecsapásonként átlag 3 fő. A sziúknál ezek a számok: 98, 1250, 13. (Sikerült megszereznem a Michno könyvet - Encyclopedia of Indian Wars 1850-1890 - onnan vannak az adatok).
Az Arkansas déli, Louisiana északi, Texas északkelelti és Oklahoma keleti részén élő kaddó nyelvű törzsek is valaha nagy létszámú földművelő népek voltak.
Egyes források szerint akár 50 ezren is lehettek az európai gyarmatosítás kezdete előtt.
Ma már írmagjuk sem igen maradt, Oklahomában van egy Caddo nevű település, ahol az egykori kaddó törzsek maradékai élnek. Néhány száz fő kábé.
Kivéve az arikarákat, paunikat és wichitákat, akik már korábban különváltak a többi kaddó törzstől és észak felé húzódva jobban sikerült fennmaradniuk.
Persze nemcsak többé-kevésbé nyílt erőszak révén szerezték meg az amerikaiak az indián földeket, hanem különféle földvásárlási szerződések útján is.
Pl. a mai Arkansas, Missouri és Iowa államok teljes területe lényegében puskalövés nélkül, szerződések útján került az amerikaiak kezébe.
Ez a hatalmas földterület majdnem akkora, mint Spanyolország. Lényegében a nagy része termékeny alluviális síkság, csak az Ozark-fennsíkon vannak inkább hegyvidéki formációk.
Ma olyan metropoliszok terülnek el ezen a területen, mint saint Louis és Kansas City.
Ez a közel Spanyolország méretű termékeny területet az ott élő őslakos törzsek jelképes összegekért - lényegében húgyért-szarért, hogy parasztosan fogalmazzak - vesztegették el és adták el az Egyesült Államoknak.
Pedig ha csak az akkori szántóföldi átlagárat kérték volna ezekért a földekért, akkor is akkori áron számolva dollármilliárdokat kellett volna kapniuk ezekért a földekért!!!
A polgárháború kitörésének idejére, 1861-re ebben a három államban lényegében csak elenyésző méretű rezervátumok maradtak az őslakosság kezében.
A földvásárlási szerződések utólag vizsgálva szabályosnak és jogszerűnek tűnnek, persze az más kérdés, hogy vajon etikusak voltak-e?????
Egyes esetekben a szerződéseket aláíró indián főnökök nem rendelkeztek a népüktől olyan felhatalmazással, hogy ilyen horderejű szerződéseket írjanak alá, míg olyan esetekről is tudunk, hogy a szerződéseket aláíró indián vezetők - hmmm - erős alkoholos befolyásoltság alatt álltak....
Gyűlnek-gyűlnek a terhelő bizonyítékok az Egyesült Államok ellen:)))
Egy Kaliforniáról szóló amerikai internetes oldal adatai alapján (fordítás tőlem):
1845-ben, az amerikai-mexikói háború kitörése előtti évben becslések szerint kb. 150 ezer indián élt a mai Kalifornia területén, 1870-ben azonban már kevesebb, mint 30 ezer.
Az amerikai telepesek kíméletlenül üldözték, pusztították az indiánokat, sok esetben a milícia és a hivatásos hadsereg is a segítségükre volt ebben. Bár kalifornia területén az 1872-1873. évi Modoc War kivételével nem igazán volt igazi indián háború.
Becslések szerint 1849 és 1870 között kb. 4.500 indiánt öltek meg Kaliforniában a fehérek.
Szerinted az igaz, hogy a komancsok annyira jó lovasok voltak, hogy még a száguldó ló hasa alól is tudtak tüzelni a hadseregre (vagy a Texas Rangerekre)?
Ehhez képest csodálkozok rajta, hogy a komancsoknak az angolszászok ellen vívott háborúkban egyetlen valamire való győzelmük sem volt, olyasmi mint pl. a sziúknak a Fetterman Massacre vagy a Little Bighorn.
Sőt, ahogy én emlékszem az eddigi olvasmányaimra, a reguláris hadsereg ellen a komancsoknak még ikszre sem igen futotta.
Stan Steiner amerikai író 1976-ban írta The Vanishing White Man című remek könyvét, amelyben számos riporton keresztül a Nyugat-USA (lényegében a Sziklás-hegység, a Nagy-medence és a Délnyugat, ill. a két Dakota állam) társadalmi és környezetvédelmi problémáit mutatja be, külön kiemelve az indián őslakosság helyzetét.
Több indián törzsi és vallási vezetőt is megszólaltat remekbe szabott könyvében. Érdekes, hogy sok indián már az 1970-es évek közepén meglátták, megérezték a „fehérek” ipari civilizációjának hosszú távú fenntarthatatlanságát. Több indián ökológiai bölcsesség is olvasható a könyvben.
Ebben van egy fejezet, amelyikben azt írja, hogy a korai új-angliai puritánok szellemi vezetői, lelkészek, prédikátorok engesztelhetetlen gyűlöletet éreztek a földrész őslakói iránt.
Nagyon érdekes könyv, 35 év után is aktuális, sőt ma talán még aktuálisabb, mint a megírásakor.
Magyarul a Kossuth Kiadó gondozásában jelent meg 1985-ben Szegény sápadtarcú címmel a Szivárvány-könyvek sorozatban.
Feltétlenül szerezzétek be és olvassátok el:-)
A pauni (Pawnee) a hozzá igen közel álló arikarával együtt alkotja a kaddó (Caddo) nyelvcsalád északi ágát.
A kaddó nyelvcsalád déli ágába tartozó nyelveket valaha a mai Kelet-Texas és Oklahoma vidékén beszélték, de úgy tudom, hogy ezek a nyelvek mára teljesen kihaltak.
Egy rövid pauni nyelvű párbeszédet hallhatsz a Farkasokkal Táncoló c. filmben, amikor 4 pauni harcos arról beszélget, hogy megtámadják az öreg szekerest, aki Dunbar hadnagyot (Kevin Costnert) vitte az állomáshelyére.
A párbeszéd úgy kezdődik, hogy: „Eksh taka hida”…
Hát igen, a protestantizmus egy nem túl szép arculatát mutatta az amerikai őslakókkal szembeni magatartás területén.
Először is az új-angliai puritánok prédikátorai azt hitték és széltében-hosszában terjesztették meggyőződésüket, hogy a rézbőrűek az Ördög gyermekei és nem Isten teremtményei. Másodsorban a protestáns lelkészek sé prédikátorok sok esetben helyeselték vagy egyenesen támogatták az őslakók elleni megtorló háborúkat, irtó hadjáratokat.
Egyes esetekben maguk is részt vettek ezekben az akciókban, pl. John M. Chivington, a sandcreeki-i mészárlás kitervelője és vezetője, aki mellesleg metodista prédikátor is volt.
De még azok a protestáns papok is, akik nem vettek részt az indiánok elleni akciókban, erősen helyeselték az indiánok hagyományos kultúrájánák és társadalmi szervezetének szétzúzását, vallási szokásaik eltörlését, betiltását, az őslakók "átnevelését", beolvasztását az amerikai fehérek társadalmába.
Korábban volt fönn egy-egy tanulmány a neten a Mohawk és Mingo nyelvről, mindkettő az irokéz nyelvcsalád északi ágába tartozik. Elég jó részletesek voltak, még ragozási táblázatok is voltak bennük. Nem tudom, hogy fönn vannak-e még, próbálj keresővel rákeresni.
Egyébként a Cherokee (csiroki) is irokéz nyelv, csak az nem az északi, hanem a déli ágba tartozik.
OFF:
Szerinted a sok kopasz újgazdag vállalkozó közül, aki Cherokee terepjáróval szaladgál, hányan tudják, hogy a márka egy indián törzsről kapta a nevét?......:-))))
Régóta gyűjtögetek szavakat, szólistákat Amerika őshonos nyelveiről, Alaszkától a Tűzföldig. Van azonban néhány idióma melyekről eleddig még nem tudtam semmit összebogarászni. Engedelmetekkel néhányat ezek közül leírnék hátha tud valaki segíteni esetleg egy linkkel stb. Előre is köszönöm!
A kérdéses észak-amerikai nyelvek, zárójelben az ethnologue kódjuk:
Tillamook (til);
Kalapuya (kyl);
Cayuse (xcy);
Pawnee (paw);
Caddo (cad);
Tübatulabal (tüb);
valamint igen szegényes anyaggal bírok az irokéz nyelvekről is.
Mostanában az indián háborúkon túlmenően az észak-amerikai őslakos népességek vallási nézeteivel, világnézetével, szellemiségével is foglalkozok a csekélyke szabadidőmben.
Rádöbbentem arra, hogy hú vazze, ezek a rézbőrűek már Jimmie Lovelock előtt több száz évvel fölfedezték a Gaia-elméletet meg az ökológiai tudatosságot.
Van egy könyvem is é-amerikai indián imákkal és bölcsességekkel, Balogh "Sánta Őz" Csaba gyűjteménye.
Ebbe a topikba időnként be is szoktam pötyögni egyet-egyet a szebbek vagy tanulságosabbak közül:
A jútok életét is a ló megjelenése változtatta meg véglegesen és végletesen. Az 1630-as, 40-es években kerültek kapcsolatba az új-mexikói spanyolokkal, akiknek szárított húst és prémeket adtak cserébe késekért és egyéb fémeszközökért, valamint mezőgazdasági terményekért, melyeket a pueblo indiánok és a spanyolok termesztettek. Később a ló lett jútok által keresett legfontosabb csereáru, mely akkoriban rendkívül drága volt. A jútok még gyerekeket is adtak lovakért cserébe, belőlük a spanyolok általában kitűnő csordásokat neveltek. A jútok addigi gyalogos vadász és gyűjtögető életmódját felváltotta a lovas bölényvadászé - és a harcosé. Mivel egyre több lóra volt szükségük, egyre agresszívabbak és harciasabbak lettek. Egyre gyakoribb (és nyilván nem éppen békés) kapcsolatba kerültek a környező népekkel: az arapahókkal, kajovákkal, csejenekkel, sziúkkal, komancsokkal, akiknek több lovuk volt mint a jútoknak. Mivel lóháton portyázni és fosztogatni kifizetődőbbnek bizonyult mint vadászni, a jútokból bizony vérbeli zsákmányolók váltak, akik gyakran törtek rá indián szomszédaikra és az új-mexikói spanyol településekre.
"Azt nem mondom, hogy a sarki boltban nem b@szták át (néhány dollárral) az indiánokat, de úgy látszik, hogy ez a 19. századba meg még a 20. sz. nagy részén is teljesen elfogadott dolog volt az Egyesült Államokba, úgy néz ki, hogy belefért az ottani protestáns etikába."
Ahhoz képest, hogy te magad is hívő "főáramú" protestáns vagy, eléggé vagdalod a protestánsokat itt a topikon:-)
Ha már statisztikázunk, a veszteséglisták is kiolvashatók belőle:
White River Agency: 10 amerikai civil halt meg, köztük Nathan C. Meeker, az ügynökség vezetője
Battle of Milk Creek: 13 halott amerikai oldalon (10 katona, 3 civil), köztük a legmagasabb rangú Thornburgh őrnagy. Továbbá 44 sebesült.
A jútok összességében - az ügynökségnél és a Milk Creeknél együtt - 37 halottat veszítettek.
Szóval mint mondtam, nem ez volt Észak-Amerika történetének legvéresebb indián háborúja, de végső soron ez vezetett az északi jútok Coloradoból Utahba való áttelepítéséhez.
Szóval, kedves Tibbie, ha már statisztikázunk, a White River War-ra vonatkozó részt kipipálhatjuk:-)))
