Forrástúrák a Gerecse-, Vértes-, Velencei-hegységekben Gödöllői-dombság csúcsai
KDP Románkori templomok 2. sorozat Szentkutak Magyarországon 1. fokozat Vörösmarty Mihály mátrai emléktúra
bár beszereztem 1-2 új füzetet, új mozgalomba -Vörösmartyt kivéve- nem kezdtem bele (a 6 éves fiam viszont kis atyai ráhatásra :-) belekezdett az OKT-ba)
A korábbi években sem mentem annyit mint amennyit szerettem volna, de 2011-ben mégjobban háttérbe szorult a túrázás (szumma 473 km gyaloglat, 141 km bicaj, 49 fkm kenu, külhonban is csak egyszer voltam 31 km erejéig Körmöcbánya körül)
Annak viszont örülök, hogy a gólya érkezéséig még sikerült befejezni azokat a mozgalmakat amiket szerettem volna
Tervek jövőre?
Jó lenne ha az apa-fia OKT tovább folytatódna, ha több évi álmodozás után végre már _tényleg_ elkezdeném az Északi Zöldet (ha még járható egyáltalán), esetleg 1-2 olyan rövidebb túra ahol ott van asszonypajtás is meg a kiscsaj is mondjuk kenguruban
Államcsődmentes újévet és élményekben gazdag túrákat 2012-ben!
Én is félreértettem. Csodálkoztam is, mert a 21 pont treljesítése busszal is komoly logisztikát igényelne. :) Én arra lennék kíváncsi, hogy Csákányospusztán, vagy Agostyánban hogyan tudtál igazolni? Fényképpel? Illetve túrázva nehéz Komáromot megközelíteni, így biciklivel tervezzük a teljesítést. Arra van esetleg más ötleted?
Autóval fogjuk megközelyíteni az egyik települést, és a túra végpontja is ugyanaz lesz. A többi helyszín, pont viszonylag könnyen megközelíthető, de ezek nagyon kiesnek. Kíváncsi leszek, hogy ez a környék milyen lesz.
Már elég régóta húzódik nálam a teljesitése. Éppen az emlitett három település miatt. Egyébként jó túrákat lehetett hozzá tervezni és megtenni. Nekem, mivel szinte a megye határán élek (de még kivül), mondhatni "kötelező" program. - Ha ti is mentek (gondolom autóval) erre a környékre, akkor nektek vsz. egy szakasszal hosszabb lesz a túrátok, hogy visszajussatok a járműhöz.
Igen így egy kicsit másképpen hangzik. Amúgy nem kötekedésből írtam, csak olvastunk olyan beszámolót, ahol leírták, hogy bizony ők azzal teljesítették. :(
"egy nap (sok buszozás árán) meglehet a Komárom-Esztergom megye természetjárója"
Ezen egy kicsit fennakadtam. A párommal mi is csináljuk ezt a mozgalmat, de sosem fordult meg a fejünkben, hogy buszozzunk. Pedig az agostyáni arborétum kitérő volt. Előtte mindig megnézzük a térképet, hogy az adott pontokat, hogyan lehet gyalog (!!!) elérni, hiszen természetjáró mozgalomról van szó, és nem természetbuszozós mozgalomról! Bár a kiírás nem tiltja, de mégis......
Felix karikatúrájával kívánok minden fórumírónak és -olvasónak boldog, szép élményekben és látnivalókban, kilométerekben és legyűrt szintekben gazdag, eltévedésekben és bosszúságokban viszont szegény új évet!
Mivel az AK Gemencnél is tekereg, csak kicsit OFF:
az előbb sikerült a második felét elcsípni a Vad Magyarországnak, pár hónapja olvastam róla a Mancs-ban egy kissé lehúzó kritikát, ehhez képest szerintem tök jó film!
Mivel itt van egy-két természetszerető :-) biztatok mindenkit hogy állítsa be a felvevőkéjét vagy kelljen fel újév szent napján 10-kor és nézze meg az M1-en
Egy közlemény a turistautak.hu általános fórumról a rendszergazdától, ha igaz akkor ez egy miskolci IP-cím.
Kizártam egy IP címet, miután az elmúlt három nap alatt egymillió háromszázezer csempét töltött le az új raszteres térképből MOBAC/1.9.3-al. A térkép csak 16-os zoomszintig készül el automatikusan, ő viszont 17-es és 18-as zoomszinteket is kért tömegesen, ezeket a szerver röptében készítette el neki. A nagy tömegű lekérés nagy terhelést okozott.
Kérem, hogy jelentkezzen nálam e-mailben, ha folytatni szeretné a letöltést. Valószínűleg találunk megoldást arra, hogy ő se maradjon térkép nélkül és a szerver se üljön le teljesen.
arrafelé legalább 2,5 éve gázos az útvonal, tényleg nem lehetett volna ezt egy kicsit gyorsabban megoldani?
A jelen erőforrásokkal nem, és ettől a választól én sem vagyok boldog. Nincs aki a ttt fórumait csak az észrevételek miatt olvasgassa. Mondom a jelenleg leggyorsabb elintézési módot: info@termeszetbarat.hu -ra email, (ha kell, esetleg másolatba nekem is), a negatív példákból okulva fotókkal (lásd "okoskodás"...).
A konkrét esetről: ha Hev nem küldi át nekem levélben a tuhu-s bemérést, akkor nem is tudunk a dologról (mostanában már a tuhu-ra se jut időm, sajnos). Az átküldés dátumakor egyébként már fel is volt festve a terelés, amiről az illetékes szervezet semmilyen értesítést nem küldött magától az MTSz-nek. Mikor Pestről ment ki a levél, akkor küldtek egy rossz térképet, ami helyett inkább hadidoki pontos felmérését tettem fel a honlapra.
Ezen túl a honlapjukon találtam egy fotógalériát képekkel a terelés felfestéséről, innen loptam két fotót és megírtam egy cikket mellé. Ez felkerült a honlapra most (igaz ez rám várt 3 hetet, a december elég sűrű lett). A jelek szerint lövés nincs arról, hogy egy ilyen "bonyolult" dolgot hogyan kéne normálisan kommunikálni, vagy hogy ebben a mostaniban is mit lehetett volna sokkal jobban csinálni. (Azt csak halkan említem, hogy aki festett, azzal dicsekedett, mennyire hamar elkészült a terelés...)
Az útvonal most eltérő volt a korábban megszokottaktól és nem Mátrakeresztesről mentem fel, hanem Mátraverebélytől jártam meg oda-vissza az utat. Több szempontból (financiális, környezeti...) is a vonatos megközelítés volt most megcélozva. Így négy órám volt a durván a 16 km-re és 800 m szintre, ami bőven elég volt.
Nosztalgiáztam is kicsit, mert errefelé eddig kétszer jártam (1993 és 1997). Azt tudtam, hogy az állomásépület már nincs meg és emlékeztem a Kő-erdő-tető oldalában anno a nagy tarvagásra is. Így ez a két dolog már nem lepett meg. Persze a tarvágásból már a tizen év alatt nőtt egy kis újulat. A térképen jelzett padok már sehol sincsenek meg, egyedül a Katalinakna feletti összekötő földútnál alakítottak ki egy újabbat. A jelek jól követhetők voltak, néha kellett csak elgondolkodnom, de nem volt vészes.
Meglepődtem a Csalános csúcsának oldalában lévő emlékművön. Nagyon szépen van kialakítva.
Nagyon jó iramban, durván másfél óra alatt fent voltam a tisztáson és jöhetett az igazi hegymászás.
Olyan hatszáz méter körül lehetett a felhőhatár.
Megemlékeztem Ivánról, aztán - látva, hogy milyen sok időm van - nyugodtan leereszkedtem a Zagyva-völgyébe. Útközben két túratárssal is találkoztam. A nyomokat nézva egyikük a piroson, másikuk Katalinakna felől jött felfelé. Leérve maradt fél órám a vonatig, amit a meleg önkormányzati épületben vészeltem át.
Ez nagyon szép, és köszönöm a túratársak nevében is, de a ttt fórum szerint arrafelé legalább 2,5 éve gázos az útvonal, tényleg nem lehetett volna ezt egy kicsit gyorsabban megoldani?
Ha pozitívan nézem, akkor viszont azt kell mondjam, az AK vonalvezetésének egyik legnagyobb problémáját sikerült ezzel megoldani.
Más:
Visztula, Te kaptál jelvényt/kitűzőt az OKKt 6. (Fejér megyei) szakaszáért?
Az a baj, december első hete kivételével még túrázni sem tudtam menni. Először egy kiadós influenza-szerűség boldogított, majd amikor kilábalni kezdtem belőle, elkaptam a hároméves keresztlányomtól a bárányhimlőt, amit így harminckét évesen egy cseppet sem éreztem viccesnek :) Mindegy, írtam az MKTSZ-nek árulják már el, hol lehet OKKT igazolófüzethez hozzájutni, de még semmi válasz, talán majd az ünnepek után.