Tudom hogy téged az ilyen felvetések érzékenyen érintenek, de ami kell az kell. Na ki legyen az első?
A szomorú hírt hallottam, hogy mi történt a KIS ház körül, azt hiszem ez igen kemény dolog számára, s talán elgondolkodtató is.:S Ezért semmilyen irányba nem is szeretném kommentálni...
Most ment el a 3KZ, idáig dolgoztunk a két berendezésen kora délután óta. Közben pedig szimplex csatornákon hallgattuk, hogy órákon kerestzül ez a i...óta üvöltözik mindenkinek, (volt olyan, hogy csak saját magának!) hogy mi egy milyen szemét tróger emberek vagyunk, álljunk fejre, stb. Erre mit mondjak? Szerinted akkor ennek a társaságnak van értelme bármit is csinálni saját pézből és a szabadidőnkben?
Kettőnkön kívül kinek mi köze van hozzá, hogy mikor és mennyi időre nem üzemel? A múltkor már a Zoli is eljutott odáig, hogy legszívesebben megszűntetné mindegyiket, mert amit néhány ember művel rajta, enyhén szólva is túlzás. Szép mennyiségű hanganyag van már.
Tisztelt Rádióamatör Társak. Akiket érdekel, hogy mától miért lett kikapcsolva az Igali átjátszó 2méteres és 2hete a 70cm es ága, nálam lehet érdeklödni. Tőlem megtudhattok mindent evvel kapcsolatba korrekten. Mivel a részletek bizonyos személyeket sértenek ezért csak zárt emailbe vagyok hajlandó felvilágositást adni. Vagy echo linken directbe, vagy skypen, vagy a mobilom számom hivásomkor. Telefonom a szokásos: +36702059342 az email címem: geositska@gmail.com Vagy a skypen a nevem: HA3ZG. Kivánok mindenkinek kellemes karácsonyi ünnepeket HA3ZG/HG3ZG op: Zoltán.
Ez a nagyszerűsége a baráti jelzővel illetett dolgoknak!
Annak ellenére, hogy "SCH..." olvtárs Barátomat már megleptem egy kereszttekercselő "kézi hajtány" tekercselő kütyüvel, ismerve szűkös "szabadidő kapacitás" keresztmetszetét, már régebben félretettem pár tekercset, amit annó békebeli "masszív" csöves vevőkből termelt ki "Valaki " amatőrtárs! Bőségesen. Namármost az illetőt, mint "Kisjézuska" nick néven emlegetni,.... Igazi Barát! Volt szerencsém annyit kapni Tőle, hogy jut még más Barátnak is belőle.
A méhsejt tekercselő masinácskát, viszont egyébb okok miatt is "kreáltam".
Monitor! Isten tartsa meg nagyon sokáig jó szokásodat!
Elnézést kérek, hogy kéretlenül beleszólok, de az imént kaptam egy kedvező ajánlatot a Tekercsek című dobozomból. Itt van egy 340 mikroH-s vasmagos tekercs. ha Princ of Carpatia HAM nem találná meg a keresett modulátortekercset, ill. ez is megfelel akkor ez a tekercs kész útrakelni.
Az előerősítőnek ott lehet jelentősége, ha hosszú a koax az antennától a rédijóig. Akkor és csak akkor lesz számottevő eredmény. Ha feltennéd az árbócra. Természetesen a megfelelő adás/vétel váltó fokozattal. Ha a bejövő jel a kábelcsillapítás miatt kerülne a vevő zajhatára alá.
A másik gyakori vételhatár, ha a külső környezet zajában vész el a távoli adó. Az előerősítés itt sem segít. Csak az irányított antenna.
Én teszteltem gyakorlatban, mindet. A Bf961-et is hogy tudjam UHF -re nem való, főleg pluszba meglévő rádió elé..
Egy ilyen előerősítő sose fog annyit nyújtani hogy mobil állomásnál kisegítsen, ha zajos. Akkor a jó ha az egész rádió jó minőségű eszközökből van..
Egyébként meg, ha nem eléggé precíz a nyák és árnyákolás, akkor nagy eséllyel gerjedni fog, amit utólag nem lehet megszüntetni csak újratervezéssel. :)
Bizony jól mondja mtr kolléga. Sőt, sokat romolhat a relatív érzékenység VALÓS körülmények közt. Amennyiben az erősító más nem kívánatos frekiket is felhoz 10-12 dB-el. Azok a vevő bemenetén káros termékeket generálnak. A jel 3.-ik hatványával növekedve!
Alapvetően is neked a meglévő rádiód bemeneti fokozatánál jobb zajtényezéjű erősítőt kellene építeni. Ami nem csak félvezető függő. Aztán jön, hogy az eredeti bemenőfok ne dobjon egy hátast a megnőtt jelszinttől.
Nem véletlen, hogy sokszor bemeneti csillapító van a rádiók elején.
Sajnos, ezt nem lehet ilyen lineárisan értelmezni. (előerősítőkkel így tetszőleges érzékenységet érhetnénk el) A zaj(szám) a kisjelű tartományban mindent "felülír".
A napokban készítettem egy egyszerű vételi erősítőt BFR90 tranzisztorral
az UHF sávra (~430-470MHz) -re.
És a következőket sikerült mérnem az áramkörrel.
Elsőként:
Bemenetijelszint és a kimenetijelszint.
-50dB -23,98dB
-40dB -14,17dB
-30dB -4,9dB
-20dB +5,08dB
-10dB -0,91dB
0dB -9,26dB
Az érdekességként, hogy a vevőre csatlakoztatva nem tapasztalok ~ 0,11-0,18uV (~ -126dBm) bemenő jelszintnél lényegesebben értékelhető érzékenység nővekedést.
Először is köszi mindenkinek a tippeket zajügyben!
Amit hirtelen sikerült elérnem:
Kiegészítetem a dipólomat huroknak, leszedtem a balunt, lentre is beraktam egy tekercset a koaxból, így mondjuk a jelerősség is elég nagy lett, főként a KH alján.
Ami az egészben érdekes:
A számítógép is a rádióra van kötve, amiből jelentős zaj származik mint kiderült (szerintem nem a gép, hanem a hálózat), de nélküle is van zaj bőven. Viszont! Kötöttem egy földet a központi vízelzárómra is, ettől a zaj nagy része megszűnt, és csak sávokban jelentkezik, mint azelőtt, és bejött egy két + adó is egész erősen. Persze az erős sustorgás maradt. Bármelyiket veszem le a zaj visszajön, úh gondolom ütik egymást valahogy :)
(Továbbra is jó lenne a zajforrásokat csökkenteni, úgyhogy szereznem kell szűrőket a többivel asszem már kivárom a vizsgaidőszak végét)
Mókás véletlen, hogy mint tegnap megtudtam eladták a lakszöv TV és nethálózatát a Diginek, ami viszot optikaira fogja cserélni, úgyhogy nagyon remélem eltűnnek azok a zajos koaxok a tetőgerincről :)
Kár, hogy csak feb28 a határidejük, jó lene, ha a mi házunkkal kezdenék
A könyv nekem is megvan jóllehet elég rongyos már.Akarok is feltenni a házra egy diszkont mert eddig csak a 160 mega kellett és arra van antenna de a VX-hez kéne egy szélessávú.
A rövidülési tényező pár százalék. Mindíg az átmérő és hossz arányától függ. Csak vételre nincs sok jelentősége. Az, hogy hogyan tartod a rádiót, mennyire fogod szorosan, mi van 1-2 méteres közelségben többet számít.
Amíg az átmérő a hossz 1-2 százalékánál nem nagyobb, elhanyagolható.
Ha csinálsz egy ilyen teleszkópos antennát, saját füleddel tudod ezeket megtapasztalni.
Csak vételre jó megoldás a teleszkópos antenna. Ezek üsszetolva kb 15 centi körül vannak. Így 450 -től lefelé "folyamatosan hangolhatók". Kihúzva kb 70-75 centis, így az FM műsorvevő sávig lemegy.
Jó lenne 2m-re is méretezni ilyent.Ha jól emlékszem talán a HTV gyártott is ilyent.Két tüzoltókészülék-szerü henger volt és alami tekerentyüvel lehetett hangolni.
A tető kétoldalas nyáklemez, felülre forrasztva egy nyolcas anya, alul egy kb. 15 centi hosszú, 10 mm átmérőjű vörösréz csődarab. A menetes szár hajtja a sárgaréz dugattyút.
Közötte és a vörösréz cső között van-e valami rugózó átmenet? Ott hogyan van megoldva az érintkezés?
A doboz se invar-acél, hogy viseli majd a huzatot?
,,Csak nehogy hiánycikk legyen most a kutyatápkonzerv. :) :D :D"
Nekem macskám van, és el tudja olvasni a doboz címkéjét, mert a kutyatápot nem eszi meg, úgyhogy frekiben feljebb kell kísérleteznem, mert a macskatápos doboz kisebb :-)
Ámbár egy régebbi ARRL-Handbookban láttam, hogy sörösdobozból csináltak 70 centire üreget, de lehet, hogy nagy ország, nagy sör, igaz, mikor én kinn voltam, csak háromdeciseket ittam :-)
Kedves Petya, a hangszóró Téged illet, a Te hozzászólásod volt az első. Igaz, én hamarabb rácsaptam a témára, de asszonyi parancsszó elszólított a gép mellől, még mielőtt lenyomhattam volna a válaszgombot, így a kép maradt ott a notebook ernyőjén, és a parancs végrehajtása után írtam meg hozzászólásomat, anélkül, hogy elolvastam volna a közben született írásokat.
Végre nem veszekedések mennek itt, hanem megint műszaki téma!
Hangszóró nem téma, ha jól tudom nem is volt az aukció tárgya...de ám legyen "sch" kaphatja a hangszórót! Reméljük még nem rojtos a membránja :D
Elnézést a "fura" és szégyellnivaló kifejezésért de azt hittem így majd mindenki tudja miről van szó, hiszen "amatőr" körökben és az éter hullámain ez teljesen elfogadott!? :)
A tekerőnek és a kerámiatrimmernek semmi köze a műterhelésekhez ellenben az üregrezonátorokon (cavities) szokott lenni iljesmi, meg trimmer is a notch karakterisztikához stb...
oly tejes edény, melynek alsó része öblös, felső része pedig szűkebb. Nálunk a kisebb haztartásokban általánosan el van terjedve, de tejfölözésre azért kevésbbé alkalmas, mert a K. hasas részében lévő zsírgolyócskák nem képesek felszállani. Ezért lefölözésre csak oly edényeket kellene használni, melyek legalább egyenes vagy kifelé fajló fallal birnak.
.....
Már nem is stimmelsz! Arról nem is beszélve, hogy egy kultúrált RÁDIÓAMATŐR még erős felindulásában sem használja ezt a kifejezést! (Ajánlanám figyelmedbe!) :-)
Igaz, én a közápen álló "tekerőről" nem tettem említést, de azt nagyon egyértelműnek gondoltam: Az olajba merülő (mű)terhelés hűtésének "serkentésére" szolgáló része a "kütyünek". Látok még egy kerámia trimmert is a nyák-fedél tetején, de annak használatát találja már Valaki más! :-D
A beszúrt képek nagyon "hajaznak" egy "Dummy"-ra. Méghozzá egy olajban fürdő változatra. (A konzervdobozból itélve.) És a "kütyü" egy "home made", azaz amatőr készítmény lehet. Még valami? Ja! az a két bütyök ami a nyák-fedálből kiáll, lehet az műterhelésre menő bemenet, a másik lehet esetleg egy mérés csatija.
Persze ez csak egy lehetséges változat. Nyertem hangszórót?
Tényleg érdemes megnézni az NHH listát mert a régi oldalakon (kisrepterek!) helytelenek a frekvenciák.Az NHH listát persze értelmezni is kell mert azon rengeteg freki an de sokat nem használnak csak a lehetőség adott.
Köszönöm! Az első betü értelmezésével helyrejött a dolog, addig ugyanis együtt néztem az égtájra és a szolgálatra utaló betüket és úgy nem voltak megtalálhatók.
Egy magyar magáncég honlapjáról (biztos ismeritek) letöltöttem az általuk közzétett "Frekvencia Lista" c. jegyzéket. Ebben, a "LÉGI SÁV" részben találtam a következő rövidítéseket, amiket nem tudtam megfejteni:
WU, WL, EN L, EN U, S U, E info, N U, EN L.
Mik ezek, vagy inkább hol található meg a megfejtésük?
Ha már ezen ködös hajnalon így megdolgoztatsz, erre gyúrjál :-))
(természetesen hangolható egy külső laboratóriumi 1500 pF-es forgóval, a nagyobb sávátfogás miatt, az L/C-viszony romlását bekalkulálva. A lényeg az, hogy az árnyékoló cső ne alkosson egy rövidrezárt hurkot )
- megmondom oszinten, tudtam hogy nektek volt/van, de nem leltem a hivatkozast, a nyomat sehol sem, pedig kerestem vagy feloran at.., aztan maradtam az anc-s linknel..
Hangolni is lehet ezt a fajta keretet? Biztos érdemes volna kipróbálni mondjuk így:
Körbehajlíttatni egy rézcsövet, flexszel fölvágni a külső oldalát körben, a résen beletekerni jó sok vezetéket, aztán a rést vagy beforrasztani, vagy sem. Vagy esetleg egy rézcsíkot hajlítani körbe, rátenni egy szalagkábelt, összekötözgetni 1 tekercsnek, kívülről is egy rézcsík az élén meg összeforrasztva a kettő.
Na ezt biztos nem vizsgaidőszakban kell megtenni:(
Na ja a R-S az egy márka.Valamit tudnak.Persze hosszú és középhullámra egy jó ferritantenna is elmegy.Régen dolgoztam olyan helyen ahol két 35m-es torony közé volt kifeszitve egy HTV gyártmányú 60m-es T antenna.A Kossuth akkora szinttel volt rajta (3-4V),hogy csillapitó kellett mert leültette az amúgy profi Racal vevőt.Az nem vett túl nagy zajt hosszúhullámon sem,pedig Pesten volt.Igaz akkor még nem volt kitalálva (itthon) a PC és a kapcsolóü.táp.
Rengeteg antennát kipróbáltam ebben a zavardús környezetben, de ez a Rohde&Schwarz mérővevő-keret messze a legcsendesebb. Az alapelvéből következően az árnyékolt keret csak a mágneses komponenseket veszi, az egyéb kusza zavarjeleken kívül. Huzalantennával az 520 kHz-es BS (Budaörs) NDB elviselhetetlen, a kerettel zajmentes !
Megszámolhatatlan tekercskivezetést kapcsol a Yaxley, és csúszógyűrűkön csatlakozik a talpponthoz :
A közép és hosszúhullámú sáv zajmentes vétele egy irányérzékeny árnyékolt keretantennával oldható meg, ami gyakorlatilag érzéketlen a külső zavarokra :
( ha adni is akarnál, valóban a beszúrt kép egy felharmonikus-szűrő )
Csak megkérdezem, milyen sávon dolgozol egyáltalán ?
Mert egy telepített, fix QTH-jú adóállomásnál a legelső alapvető követelmény, hogy Te ne sugározzál ki káros melléktermékeket (felharmonikusokat).
Nem a ferritgyöngyök a megoldás, hanem egy tisztességes felharmonikus-szűrő.
Csak egy példa: 144 MHz-en távírón kizuhan kb. 600 W, de a szűrő 144 x 2, 144 x 3...felharmonikusokon már jelentősen teszi a dolgát, amely frekvenciák beleesnek a kábel-TV sávba. Öreg néni Tavasz TV-jéről, huzaldipóllal, nem beszéltem :
Hát igen, én is a haragosok miatt gondoltam a legvégére hagyni a mérőket. Egyébként meglepően effektíven dolgoznak. Azért gondoltam a ferritgyöngyös megoldást, mert abból talán nincsen harag, csak nem tudom mennyire erősen szűr. Azt gondolom, ha az öt legerősebb zajforrást sikerülne kiiktatni, akkor már tutkó, hogy jelentősen javulna a helyzet.
Nem hiszem,hogy ez a fólia dolog süketté tenné az antennát alúlról de nem rontaná oldalról.Ha ez lehetséges lenne akkor ez óriási találmány lenne.Városszerte akármikor keletkezhet új zavarforrás akárhol.Nekem volt régen egy 450-es rádiótelefonom ami mellett nem lehetett még TV-t javitani sem mert csoda dolgokat sugárzott DC-től a mikrohullámokig.Volt HIF engedélye,gyári új olt.Ha valaki kihivja a mérőket akkor azok mit tudnak csinálni?Akkortályt egy vagyont fizettem érte. A hálózaton terjedő zavart még felderiteni is kétséges.Én faluhelyen lakom de itt is van zavar.Naponta hivogathatnám a hatóságot akiket először is elhajtanák majd ha sokat zaklatnák a szomszédokat akkor egy csomó haragosom lenne és ugye az utcák sötétek is szoktak lenni... :-))
Tulajdonképp azért gondoltam a fóliát, mert a zaj lentről jön a ház felől. (múltkor a hírközlésiek is azt mondták, hogy a borzasztó zaj egy tvből jött a szomszéd lphból és a villanyhálózaton terjedt)
Nem lehet a fóliával elérni valami olyasmi karakterisztikát mint mondjuk a penetrarornak?
Sajnos a tetőgerincen is vannak vezetékek, azok a kábeltvhez, meg az internethez tartoznak (gondolom). Azt majd meg kell kérdeznem hogy az internetes az optikai-e, ami nem volna rossz hír)
"de a környezeted zaarforrásaival nem tudsz mit kezdeni.Ld. szélmalomharc :-)"
Na az biztos, hogy családi házban kellene laknom :)
A vázolt fémlap nem fogja a zajt csökkenteni vagy talán azért mégis, mert lerontja az antennát.Persze ezzel az erővel egy részét le is vághatnád... :-))
Sajnos a zaj ugyanonnan jön mint a hasznos jel.Szétválogatni szinte lehetetlen.A saját zajkeltő gépeidet kiiktathatod (Számitógép,fénycső,TV,kompakt lámpa...)de a környezeted zaarforrásaival nem tudsz mit kezdeni.Ld. szélmalomharc :-)
Még nyáron írtam, hogy dipólt szeretnék tenni a társasház padlására, ahol lakom. Az antenna fel is került, és egész tűrhetően szólt is, de most már akkora a zaj, hogy megint a Kossuthot sem lehet zaj nélkül fogni. Az az ötletem támadt, hogy hátha segít, ha aláfehtetek néhány csík alufóliát, és rákötöm a koax árnyékolására, mint a képen:
Szerintetek segít?
A másik ötletem, hogy beszerzek egy rakás ferritgyöngyöt, kihívom a hírközlésieket, és odaadom nekik, hogy ha találnak valami zajforrást akkor tegyék rá, és akkor nincs harag, hogy miattam kell a TV-t satöbbit javíttatni. Szerintetek érdemes megpróbálni? Jól működnek ezek a gyöngyök? Nektek mi a tapasztalatotok a zajforrások kiiktatásáról?
A jelenleg hatályos 6/2006. (V. 17.) IHM rendelet szerint is az amatőr engedély kiadásához amatőr vizsgabizonyítvány megléte szükséges. Miután Ön rendelkezik amatőr vizsgabizonyítvánnyal, így kérelmére amatőr engedély adható ki.
A vonatkozó jogszabály, adatlapok és fontos tudnivalók megtalálhatók a: www.nhh.hu Web oldalon. Itt keresse a: Frekvenciagazdálkodás => Eljárások, tájékoztatók => Rádióamatőr menüpontot.
A kérelmet az "Adatlap természetes személy amatőr engedély iránti kérelméhez" elnevezésű rendszeresített adatlap értelemszerű kitöltésével lehet előterjeszteni, erre 2200.-Ft értékű illetékbélyeget kell ragasztani és mellékelje hozzá a vizsgabizonyítványa másolatát.
A rendőrség néhány éve már a TETRA rendszert használja aminek a frekenciája ugyan nem titkos de a digitális átitel miatt egyszerü módszerekkel nem lehallgatható.
Ha - egy időre - kitiltanák a személyeskedő nickeket, nem bánnám, sőt. De ha ezt a topicot megszüntetnék, miattuk, azt már nem szeretném. Egy kis önmérsékletet... urak...
Sziasztok! Van egy Kenwood TH-28 -am és a kezdetektől fogva problémás a dc aljzata, nem mindíg kap tápot a készülék. Tudnátok ajánlani valakit (ha lehet Budapesten), hogy hova vigyem, ki az aki meg tudná javítani? Ha esetleg az aljzatot kéne cserélni, akkor az mennyire szabványos, hol érdemes megpróbálni a beszerzést? Köszönöm!
Amit hallgatsz, azok a repülőgépek számára létesített NDB (Non Directional Beacon, nem irányított) jeladók. Hosszú évtizedek alatt változatlan a helyük és a frekvenciájuk.
A példánál maradva: középhullámon a Kossuth alatt a skála végén 520 kHz-en ad Budaörs (BS), de a fő sávrész a hosszúhullám, 180-530 kHz-ig.
Ha szeretsz bogarászni a sávokon, van egy-két praktikus könyv, vagy guglizol :
Nem tudom, volt-e már a téma és ide tartozik-e, de sehol sem kapok választ egy (számomra rejtélyre), szóval:
AM és LW sávokon 279, illetve 531 kHz környékén egy folyamatosan ismétlődő rövid/hosszú morzeszerű (de nem az) 1 KHz frekvenciájú hangsorozat hallható (változó minőségben), de már hosszú évek óta megállás nélkül ugyanaz...
Mi lehet ez és mire szolgál?
Elnézést kérek a tudatlanságért, az igazat megvallva nem vagyok rádióamatőr... De ez nagyon megfogott!
minden topikba bele kellett volna tenni a dialógusunkat,vagy mi???(meg szerintem el sem olvastad,hogy az OFF hozzászólásokat mi is váltotta ki az olvtársainkból :-) )
Lassacskán felrobbanok! Ez a buzi automatice, egyáltalán nem felhasználóbarát regisztrációs, meg akármi néven nevezhető sz@rság nem engedi, hogy azt csináljak, amit szeretnék!
Nem ragozom, de csak a publikus mailemet akarnám átírni!
Nem megy, mert a másik levelező szolgáltatónál (ahol eltünt a jelszavam) elnyelődik a levélválasz.
a mindenkinek publikus E-mail címem. (A "gémail, az storno!")
(Majd csinálok valami oljat, amit a tulaj nem b@szogat, hogy az érdekembe változtassak jelszót! No, majd, ha úgy gondolom! A "zöldike" meg még azt is meg akarja dumálni nekem, hogy a biztonsági stintem az csak "közepes". NO! NE MÁN VAZZE!!!
Sajnos nem igazán tudok segíteni. Nekem nincs szükségem ilyen cuccra, és nem is ismerek senkit a környezetemben, aki venne ilyet. Hirdess csak bátran, csak összejön!
Kedves FRED. Köszönöm a tippet megpróbálom. Ha esetleg tudsz segíteni az eladásában azt meghálálnám. Egyébként van egy ACOM1000-em is az is vadonatúj dobozában papírokkal fóliásan. E-mail címem: atesz53@freemail.hu
Kedves Atesz53! Szerintem érdemesebb lenne betenni a hirdetésed a Rádiós adok/veszek topicba, eredeti változatban, ne így! Hidd el akik ilyen topicok résztvevői annyit biztos értenek a témához, és tudnak annyira angolul, hogy a specifikációt ne kelljen betenned ilyen formában.
új ACOM ACOM 2000A automatikus hf lineáris erősítő - eladó - Budapest
Eladó Vadonatúj ACOM 2000A Csúcsminőségű Végfok Erősítő. Aki ért hozzá az tudja minőségű készülék, én sajnos nem értek hozzá. Kinti ára 5500-6000 EURO plussz adók vámok szállítás. Természetesen jóval listaár alatt adom de Árajánlatokat telefonon és e-mailen várok. Kérem csak komoly szándékkal keressenek. Köszönöm.
RF teljesítmény: 1500-2000 W Frekvencia lefedettség: Minden amatőr zenekarok 1,8-24,5 MHz-es 28 Mhz csak módosítás engedélyezett amatőrök. Kezdeti kimeneti illesztési folyamat kevesebb, mint 3 mp (általában 0,5 mp). Előre beállított illesztési folyamat / bandchange kevesebb mint 0,2 másodperc alatt mozog a különböző szegmens, ugyanabban a sávban, és kevesebb, mint 1 másodperc QSY különböző zenekar. Tuning emlékek: Nem felejtő akár 10 antennák per frekvencia szegmensben. Meghajtó teljesítmény: 50 W Jellemző a 1500W teljesítmény. Bemeneti impedancia: 50 ohm névleges. VSWR <1.5: 1. Kimeneti tolerancia: Akár 03: 01 VSWR (2: 1 a 160m), a teljes névleges teljesítmény előtt SWR védelmi áramkör mozog. Magasabb SWR' s tolerálták az alacsonyabb teljesítmény. Harmonikus: legalább 50 dB csúcs teljesítmény az 1500W. Intermodulációs: Legalább 35 dB alatti csúcs kibocsátás 1500W. T / R és kulcsolás: Vacuum Váltó: QSK képes. Csövek és áramköri: 4CX800A/GU74b tetrodes (2), ellenállás hálózat, PI-L kimenet RF negatív visszacsatolás. Regulated screen grid voltage. Szabályozott képernyőn hálózati feszültség. ALC: Negatív megy, rács nyert,-11V max, hátsó panel állítható. Transzformátor: 3,5 kVA-szalag-seb Unisil-HA mag. hálózati követelmények: 100/120/200/220/240 VAC névleges. 50-60 Hz.3500VA egyfázisú maximális teljesítményen. Fizikai: RF egység: 17-1/4 "WX 7" HX 17-3/4 "D -(440W x 180H x 450D mm). -RCU: 5-1/4 "WX 6-3/4" DX 1 "H -(135 X 25H X 170D mm).
A hamwiki-nek más filozófiája van: egy szócikk az eseménynek, ahol az állandó(bb) információk vannak és egy másik: "Aktuális események", ahol az időpontok. A blog napló, ahol természetes, hogy régi eseményekről esik szó, vissza lehet nézni a történelmet. Felesleges volt törölni. Történelemkönyvekből sem törlik ki az Ural mögötti őshazát, csak mert már nem aktuális :)
* Az N(M)HH hívójelkönyvében kerestem a nevedre, ott a HA5RSB, HG7RUD hívójelek mellett szerepel. Az egyéni pedig régi hívójelkönyvben.
* Én örülök, ha egy bolt honlapjához ismeretterjesztő anyag is csatlakozik. Különösen, ha önálló fejlesztés. Látszik belőle, hogy a tulaj nem ( csak ) kereskedő, de szakember is, akinek a munkája ugyanaz, mint a hobbija. Sokkal nagyobb a bizalmam hozzá. Folytasd!
Sziasztok !Tekintve, hogy rajtam köszörülitek a nyelveteket :-)A blog bejegyzések között a gyalográdiós valóban nem az én szellemi termékem, ellenben ha vetted volna a fáradtságot, hogy végéig olvasd, ott az alján, hogy forrás : gyalogradio.ham.hu Mintahogy az aprs térképet sem én készítettem, az ISS-ről már nem is beszélve :-)
A nevem és a HG5CJP rendben van, a HA5RSB, HG7RUD -ot gőzöm nincs, hogy honnan vettétek. Az előbbi az RSOE segélyhívó állomása ( ahol a munkámból eredendően előfordultam párszor, habár soha nem forgalmaztam róla ) a 7RUD pedig az első hazai D-STAR átjátszó, aminek volt szerencsém bábáskodni a születésekor. De egyik sem "én vagyok".A RADIOMANIA domain valóban megszűnt, ( pontosabban, január 1-ig REDIRECT 301 van beállítva a www.hobbytronics.hu címre. )az oka, hogy egy névrokon, egy kisközösségi rádió fogja használni.Egyik szemem sír, mert szerintem egy tök jó név, másik pedig nevet, mert ha szerényen is, de támogathatok egy nonprofit , lelkes rádiós csapatot evvel, másrészt a hobbytronics névre átállás hihetetlenül gyorsan és profin "átment" , a 301-nek köszönhetően.( ez egy jelzés a google-nak, hogy megváltozott egy weblap domain-je. Rövid időn belül az összes találati hivatkozást "átírja" a google az újra. )73! Petiui: ha valamelyikötöknek egy közkincsé tehető híre, vagy cikke van, örömmel közzé teszem a blogban, eredendően ezért hoztam létre annakidején.Ha nagyon szúrja a szemeteket a link a webáruház irányába, szívesen leszedem, az a napi 5 látogató aki átlinkel , rátalál enélkül is :-)
Pedig az. Felismerhető a BC hihetetlenül lassú hangolását kiváltó gyors-lassú forgatógomb-rendszeréről. Az umformert is kiváltották egy tranzisztoros inverterre.
A harmadik képen a távhangolt USZ-9 D távkezelője látható a pilóta bal könyökénél :
Még emlékszem,fiatalabb koroman a dereceni repülőtéren volt az akkori repirányitóknak egy helysége.Még személyzet is volt de nem hiszem,hogy valamit is csináltak mert ugyan kitérő reptér volt de egyen orosz katonai ojektum is.Ott láttam ugyanilyen BC348-ra emlékeztető rádiókat.Azért kiváncsi lennék,az ottani rádiókat (és más régi darabot) hova privatizáltak?
Reményeink szerint jövő tavasszal látogatható lesz a ferihegyi Repülőskanzenben a jelenleg is felújítás alatt lévő IL-14-es repülőgép rövidhullámú rádióállomása, HA5MAL hívójellel.
Nagyjából sikerült a rádiókat üzembehelyezni, a gép saját antennái hasítanak 3,5-7,00-14,00 MHz-en. Az alkalmi emlék-hívójel megkérése folymatban van.
A majdani ingyenes belépés vendégkártyával(előzetes bejelentkezés alapján) biztosított. A fejleményekről folyamatos tájékoztatást adunk.
( a rig : USZ-9 RH-vevő 18 MHz-ig + RSZB-5 adófejek. A VHF rendszer értelemszerűen nem használható a frekvencia-kiosztás miatt, sem 2m, sem PMR, sem CB-sávokon :-))
Fény gyúlt az agyamban: a genfi tó közepén állandóan működik egy kb. 50-70 m magas szökőkút. Lehet, hogy "Dóra" titkos "ladójának" antennája - mint műszaki műemlék????
guru ugyan nem vagyok... ,,An 80-foot-high stream can transmit and receive anywhere from 2 to 400 mHz" millihertzekkel mit kezdjünk? :-) Ahogy elnézem, jó kis szivattyú kellhet egy 80 láb magas (kb. mint egy BRG-vastorony) vízoszlophoz. Annak van jó kis villanyfogyasztása, ami emergency helyzetben nem kifejezetten dicsőség.. Ha még fúj egy kis emergency szél is, mi lesz az állóhullámaránnyal az ökörhugyozásként csapkodó, le-leszakadó antennánál? A szárazföldi használatról írtakat már csak kaján vigyorral olvastam. Ott elpisálni mesterségesen sózott vizet folyamatosan... Majd jönnek a zöldek, és bezáratják a US Navy összes hülye katonáját. Nem valami áprilisi számban jelent ez meg?
Húúúúúúú, de kár, hogy pont a múlt hétvégén téliesítettem a kerti tavat. Lehangolhattam volna a kis szökőkutat, sőt, még a csobogót is! Jó az 160 m-re is.... :)
mint hajdanvolt Fiesta 1.6D tulaj azt mondom, nem érdemes nagyon belemerülni.
A hátsó hangszórók legjobb helye a kalaptartó(n-ban) van. Ez azonban rövid idő alatt meghajlik, és igen ronda lesz, tehát merevíteni kell. Az első hangszórók méretét és helyét a beépítési lehetőségekkel kell "öszzehozni". Szerintem az ajtóban van a legjobb helyen. Rádiónak olyat válassz, amelyik nem "felejti el" a programozást, ha kiveszed az aksit vagy a rádiót. Az antenna legjobb helye a tetőn van: dieselnél inkább elöl, benzinesnél inkább hátul.
Mivel a téma itt amúgy is "OFF", jobb tanácsokra számíthatsz egy másik topicon.
Régi ford fiestámba fel akarom újítani a hangrendszert. Gyári van benne. Nem akarok semmi extrát. Egy alap lejátszót, 4db hangszórót.
Mit kell venni és milyet? A Rádió hátulján a csatlakozó mindegy milyen? Kábel kell hozzá v nem számít? Milyen hangszóró méret kell?(!)
Ami most van benne az 13-14cm átmérőjű. (perem szélétől perem széléig)
Ez az összeállítás?:
http://www.arukereso.hu/fejegyseg-c3617/sencor/sct-4014mr-p39494870/ http://www.arukereso.hu/hangszoro-c3618/sencor/scs-ax1001-p23803456/ vagy http://www.arukereso.hu/hangszoro-c3618/sencor/scs-dx1001-p26310486/ -ez egy db vagy párba küldik 3890-ért?
szia. még eszembe jutott,hogy az EBAY-en árultak hozzá felprogramozott epromot,nem is volt drága.benne az összes amatörfrekivel.több darab is volt,gondolom sok mindenkinek kellett,ezért. csak kiveszed a benne lévőt,bedugod az újat,és tudja a frekit. persze némi utánhangolást tényleg igényelhetnek az egységek.üdv
Biztos, hogy Elin néven volt róla a neten ismertetés, egy osztrák amatőr közölt nagy EPROM tartalmat hozzá. Meg részletesen leírta a finomhangolás, etc. menetét is.
Szerintem a gugli megtalálja. Elin meg amatőrrádió meg átalakítás legyen benne, németül persze a keresésben.
Igen,tudom,hogy másneveken is forgalmazták ezt a KYODO-t de konkrétumot sehol sem találtam róla.Sokan irták már,hogy valaki valahol meg valami...Ezt a rádiót is beprogramozta valaki.De KI és HOL,HOGYAN?
A nyamvadt Kyodo rádiód tudtommal Európában Novel, Elin, Grundig és más neveken volt forgalomban. A frekiket EPROM-ba kell tanítani, ami kivehető belőle. Volt osztrák mod, ami rengeteg amatőr frekit tudott. De ha jól sejtem a seftelős topikban kb. fél éve hirdetett valaki ilyen rádiót (nem biztos, hogy Kyodo néven) és azt állította, hogy ő tud írni ilyen belevaló EPROM-ot. Talán a Tápos Lajos álnevű volt?
Sziasztok! Még mindig keresek ehez a nyamvadt KYODO EM-900-160 rádióhoz valamilyen programozó eljárást.Sajnálnám kidoni a fémhulladékba mert komoly rádiónak látszik. Előre is köszönöm.
a double cross-ra tulajdonképp a kételemes yagi zubbonyát lehet ráhúzni. A qha karakterisztikája felül nyomott, kétoldalt kiemelkedik. Azaz, amikor a fejed felett van a hold, akkor nyomott (de akkor bömböl a hold, egy lambdanegyedes pálcával is), amikor a horizontnál jár, akkor a gyengébb jeleket jobban hallja. A hosszúdrót-antennákkal sokat nem kísérleteztem, van egy 20-25 m hosszú a háztető meg az ügyeletes akácfa között kihúzva, azt, vagy a 80 m-es, 10 m magas dipolomat használom ha ,,ráér"). Még valamit ki fogok próbálni. Én abban a lakásban lakom, ahol a város első rendőrkapitánya (a II.vh.utáni) lakott. Derék műszakijai a padláson készítettek neki antennát, négy párhuzamos szálból áll. Eddig még nem próbáltam, mert a másik szobába volt levezetve, de majd áthúzom az adószobába, és kipróbálom, mit hall.
Az interneten böngészve számomra is kiderült, hogy 137MHz -> qha: (http://www.dartcom.co.uk/products/qfh_antenna/index.php) Erre vonatkozóan több szerelési útmutatót is találtam: http://www.qsl.net/kf4cpj/qha/ http://www.gregorystrike.com/?p=220 Felmerült esetlég még a double cross. Ezt a qha-val összehasonlítva van valamilyen tapasztalat? A közép és rövidhullámra meg marad a long wire. Padlástérben is működik rendesen? Ott lenne csak elég hely. Úgy tudom cikk-cakk formában is lehet vezetni. http://www.rf-systems.nl/direct/home_2.htm A klasszikus dipól helyett, elhelyezés miatt végen megtápláltra lenne talán szükségem, mint ez itt (65m, RX 0,5-30) http://www.berlinfunk.de/mtft.html illetve http://cgi.ebay.de/KW-Langdrahtantenne-MTFT-LD65-160-10mtr-300-W-pep-/250531293461?pt=DE_TV_Video_Elektronik_Funkger%C3%A4te&hash=item3a54d42915 De szívesen veszek építő tanácsokat hozzáértő kollégáktól
A lista megvan. Rajta egy kis cetlin. GM900, de hogy tud-e 12,5-ös rasztert, azt nem vágom. Mintha a most benne lévő 147-es freki nem a 25-ösben lenne. De ez halvány emlék. Az eljutás mikéntje a nagy kérdés. Ő nem jár Angyalföldön, én még ritkábban feléje.
Már elfelejtettem hogy ez gm -hányas illetve csak 25 khz raszter tud vagy 12.5 -is ? Arra emlékszem hogy 16 csatornás . Voxlines Pisti megpróbálkozna vele csak az a kérdés hogy jut el hozzá illetve mellékelni kellene a kívánságlistát az óhajtott frekvenciákról neked még megvan amit küldtem ?
Ha megnyomod a Menu -> Pri - Enter gombokat akkor belép prioritásos keresési üzemmódba. Ha zavar a csillag, akkor azt úgy tudod kivenni, hogy:
1. Kikapcsolod a rádiót 2. A Menu és a Monitor (a készülék bal oldalán a fölső) gombot megnyomod egyszerre és nyomva tartva vekapcsolod a rádiót. 3. Ha jól csináltad akkor a kijelzőn a Self felirat látható. 4. Megnyomod az entert és beléptél a program üzemmódba.
Ezután a kijelzőn a csatorna száma lesz látható. Addig nyomkodod az Enter gombot, amíg az nincs a kijelzőn, hogy ADD. Eltekered a csatornaváltó gombot egyszer bármely irányba egyszer. Ekkor az lesz a kijelzőn olvasható, hogy DEL. Nyomsz egy Enter gombot. Utána addig nyomkodod az Enter gombot amíg ki nem írta a CH002-t.
Ha minden csatornát ki akarsz venni a prioritásos keresésből akkor az összes csatornán ugyan így végig kell menni és minden ADD-ot DEL-re kell állítani. Ha kész akkor kikapcsolod a rádiót majd vissza a normál üzemhez.
Ennyi.
Legalább is WIERWEI V1000-nél így működik és úgy tudom, hogy a Puxi-ban is ugyan az a szoftver van.
Üdv. De,és még plusba letöltöttem a manualt is .Ott azt írja "prioritásos keresésben megjelölt csatorna" na,De ez mit takar??sajnos nincs a közelemben/legalább is nem ismerek amatőr rádióst aki tudna segíteni/pozicio:Balatonmáriafürdő/. Ráadásul müxaki béna vagyok:) köszönöm előre is a segítséget. Üdv:siluro1980
Kezdő,amatőr vagyok a rádiózás terén. Kérem,nézzék el nekem.Az airsoft hobbymhoz beszereztem egy puxing 777-es rádiót. A 8 szabadonfogható csatornát beállítottam,de azt vettem észre,hogy a kijelzőn ez van minden csatorna alatt:CH-001* kérdésem a következő.Mit jelen ez a pici kis csillag? Valamit elszúrtam? A válaszokat előre is köszönöm szépen. Üdvözlettel:György
szia. ma megkaptam a cuccot. köszi szépen,csak egy picurit vagyok csalódott,mert mint az egér átrágtam a dobozt,mikrofont meg nem találtam benne. de ezek szerint a Tamás azt nem küldetett a készülékkel. vy 734attila
Ahhoz elsősorban egy jó rádióvevő kellene + nagyon jó antennák. Nem 1 antenna, hanem antennák!
Ha csak napi 1-2 órányi vétel szükséges, akkor elégséges a hosszú drót. (Solkol rádióval, saját beépített ferrit antennájával is lehetett hallgatni éjfél és hajnali 3 között Luxemburgot - igaz jó erős fading kíséretében...)
A PCR-t felejtsd el erre a célra.... Az kb. arra jó, hogy a Danubiust hallgatsd... De tudod mit? Próbáld ki! Ha eleget szenvedtél, úgyis feladod.
Fogós, ravasz kérdés... Mivel az antenna fizikai mérete hullámhosszfüggő, nem nehéz kitalálni a választ. Egy hosszú dróttal a középhullám és rövidhullám vétele elképzelhető, de a137 MHz-hez már illenék külön antenna Mondjuk egy qha. Már elég későn/korán van, hajnalban vonatozom, úgyhogy már nem keresek neked linkeket, jövő héten lesz több időm, ha addig nem okosodsz magadtól. Addig is jó szórakozást a fekete dobozzal! Tájékozódj, adnak-e még a wetterfax-adók, nagyon sok már leállt.
Sziasztok, Talán tudna valaki segíteni, hogy frissen szerzett Icom PCR-1500 készülékhez milyen antennát lenne érdemes illeszteni HF vételhez. Elsősorban a tengeri frekvenciák érdekelnek (2.182, 4.125, 6.215 MHz, ...) illetve Wefax adásokat sugárzók (Hamburg 3.855, 7.880 MHz, ...). Jó lenne a Navtex (518kHz) és met műholdak APT adásának (137.5 MHz, ...) vétele is. Lehetséges mindhárom frekvenciatartomány ugyanazon antennán történő vétele (dipol, drót+1/9 MTFT Balun , windom, ...), vagy mindegyikhez külön antenna szükséges? Üdv: bakterx
Köszi, megnéztem, hasznos. Más : 145,725 -n hallok egy valószínűleg Szerb vagy Román átjátszót Szegeden. Merre lehet? RST -je: 415, szépen szól. Neten kerestem, nem találtam. Megjegyzem, erősen szesz szagúak a beszélgetések... :))))))) Elnézést, ha valakit megsértettem. HA8-096 Gábor
Sziasztok! Szeretném megkérdezni, hogy RH -n mely frekvenciákon fordulnak elő magyar anyanyelvű QSO-k. ( fónia, psk, stb ) HA8CX, Lajos bácsi kiadta feladatul, hogy figyeljem az összeköttetéseket, stb. Köszönöm válaszotokat, HA8-096 Gábor.
Tapasztalatom szerint a 80 és a 40m nem szereti egymást egy koaxon.
Viszont: a 80-20-10m Inverted V gond nélkül,nagyon jól viselkedik egy koaxon,lapos kátrányos tetőn (15m magasan) egy 7m-es árbócon. A 40 és 15 m-es külön másik egy koaxon hasonlóan jól megy.
A HA6KNI évekig így üzemelt,míg ki nem piszkálták a technikumból.
Komolyan: 1:1,5 -től sehol nem volt rosszabb egyik sem,ami nem rossz kompromisszum.
Szia Nem akarok én csúcsminőséget a 70 cm nem is nagyon érdekel elég a 2 m is egyenlőre . Rh terveim 3.5 ,7 , 21 ,28 Mega mindenképpen ehhez egyenlőre van egy pencsi ami kicsit alatta van a 28-nak azt nem írom miért szerintem tudod ,van még egy 3 sávos dunax gp . Tuner nincs de ha egyszer lesz az sem atu lesz igazság szerint egyenlőre dipolt szeretnék a lehető legtöbb sávra 80 és 40 m-re mindenképp . A dzz kiesik mert tuner igényes úgy tudom . Te hogy csinálnád ?
Ez nem látszik olyan kivitelezhetetlennek :http://www.hamuniverse.com/multidipole.html
Vagy inverted v -ben egy szál 80 egy szál 40 m és a koax direktbe balun nélkül minden azon múlik hogy milyen magas középső pontot tudok állítani.
Ezen cuccok mindegyike használható, tudja amit ráírtak. (Tibi sem fog tiltakozni :-))
Amúgy van köztünk 40km, szólj, hogy mit akarsz csinálni, ha 80m dipól, vagy w3dzz, 1.5-30MHz közé van egy kis '7PO analizátorom, elszaladok, és könyörtelenül kimérjük, mizujs (előtte ~egy héttel kell tudnom), baromira nem kockáztatva az Icom-odat.
Lövöldözöl itt vaktába! ;-))
Friss amatőrnek apró javaslatom ha lehet (még ha másoknak nem is tetszik...) 2m/70cm-re egyenlőre "ne gyúrj". Univerzális SWR mérőben se. A sávban - egyenlőre - csalódni fogsz.
Ha mégis, egy 25e ft-os Diamond x50n-el elintézed, ahogy én...
Amit Gyuribácsi linkelt, swr mérő... Nem akarom megbántani az "öreget", de nekem volt - elajándékoztam. CB-n jó volt vele saccolni, az árát megéri.
De nem tennék függővé ettől egy százezres FET-es végfokot...
Eleinte voltam én is "hülye", és áldom a Yaesu-t a "HSWR" tiltófunkcióért.
...és már egy FC30 illesztő is véd ;-)
Szóval - mondd, mi a terv, és ha elfogadod, mondom mi az optimum.
Ebből az alkalomból születésnapi kitelepülést szervezünk a Péceli geodéziai toronyhoz. (JN97PQ)
Ezen a napon egy különleges jubileumi hívójelet fogunk használni a Magyar Űrrepülés 30. évfordulójára is megemlékezve a MOM rádióklub színeiben a klub kihelyezett állomásaként. HG30FHA
Ezzel a különleges hívójellel létesített összeköttetésekről egyedi QSL-lap készül.
Az alábbi frekvenciákon leszünk elérhetők:
- 145.350 MHz (S14)
Általános hívással a 2 méteres (FM,SSB), a 20méteres, valamint a 15méteres frekvenciák.
További részletek a www.qso.hu -n elérhető honlapunkon.
sziasztok. úgy van!!!! a MOTOROLA az ilyen,ha egy kicsit több por van az ugyanolyan típuson,ha kettőt progizol,ne örülj,nem biztos,hogy a másik is sikerül ugyanolyan típusszámon belül se...:-( akkor se igyál még a medve bőrőre,ha kiolvasta a szoftver,és a hardver is prímán megy,a beírást már lehet eldobja egy hibaüzenettel... sok sikert,én is pont motorolával szívok,és nézek csak,mint Ádám anyák napján.
Ez tetszene :http://www.universal-radio.com/catalog/hamhf/sw200a.html New York -ban van egy eladó 35 usd de amire az ideérne............... nem tervezem az odautat a közeljövőben de még ismerőseim sem . Az 1-es verzió elég is lenne .
Mizujs a Motával boldogult HG41 ?
73
Te mondtad hogy piszkáljalak ...............................
Annyi apróság, hogy a Yaesu SX-400 -as 144/430-as műszere is "amphenol" csatis. Nem porcelán, nem teflon, de mégis jó. A nagyfrekis törvényeknek megfelelően szinte légszigetelésű, hasonlóan a H1000-es kábelhez.
De megmérve egy R&S reflektométeren 450 megán nincs sehol 1,1 felett az SWR amit a teljes műszer belevisz a tápvonalba. Ugyanezt mérem egy MFJ-269-el is.
Tehát lehet abból is jót csinálni.
(Az más kérdés, hogy egy SO-239 és N-es átmenet ugyanilyen minőségben jó 3000.- HUF. De ilyen is van.)
Az előbbi okoskodásból még kifelejtettem talán nem szentségtörés - az összes álmoskönyvvel szembeszegülve - azt állítani, ha egyszer a rig koax. csatija SO-239, akkor már a műszer is elvan valahogy ezzel. Az én rádióim egy IC-7400 és egy IC-706Mk2G. Mivel mindkettőn SO-239 (bakelit) van, sajnáltam extra pénzt adni N csatlakozós műszerért.
Bár én egy kitűnő Bird-43 műszert használtam a kimenet figyelésére, mégsem vált be.
A kisebb kényelmetlenség a dugók cserélgetése HF-VHF-UHF sávok és teljesítményhatárok szerint. A nagyobb kényelmetlenség, hogy a rigeknek külön csatlakozójuk van HF, ill. a VHF/UHF sávokra, így könnyen előfordulhat, hogy pl. 2 méteres üzem után rövidhullámra kapcsolunk, a műszer pedig antennástól a VHF kimeneten felejtődik. Rádiója válogatja, de rossz esetben sokba is kerülhet a PTT gomb nyomkodása. A koax. csatlakozók cserélgetését megúnván vettem egy kétszenzoros műszert (SX-600). A típus a gyakorlatban beválhatott, mert számtalan cég gyártja, pl. Diamond, Telecom, Avair, Xcom, Kenbotong(KBT) stb. (én gari nélküli Telecomot vettem egy amatőrtől 30e-ért)
A pontossága szerintem szerencse kérdése, mert a 10 db. trimmerpotm. gondos/türelmes tekergetésével a kiinduló értéknél nagyobb pontosságot lehet elérni. Én az említett Bird műszerrel hasonlítottam össze. Mivel 15% volt a legnagyobb hiba, nekem megfelelt, és nem nyúltam a trimmerekhez. Az adatlapok szerényen UHF female néven emlegetett csatlakozói egyszerű SO-239 példányok. Az SX-1000 és 1100 már N csatlakozót használ az UHF tartományban.
A keresztmutatós műszereket kényelmesebb leolvasni. Aki nem váltogat HF-VHF/UHF között, annak ez a jobb megoldás. Szerintem.
diamond és daiwa gyártóktól megtalálod az arany középutat is. tudni kellene,milyen frekiket használsz pontosan. ezek megbízható,és amatőr használatban elhanyagolható hibaszázalékkal mérő műszerek. üdv
Szia A válaszod elég világos és elgondolkodtató amit láttam aktív amatőr állomásokon használatban ,mind magasabb kategória az általam belinkeltnél .Meglátjuk hogy alakul de mindenképpen szeretném a berendezéseimet állandó és megbízható kontroll alatt tartani -ezért nem akarok alsó kategóriásat sem de legfelső kategóriát meg nem bír el a költségvetés ,marad az arany középút .
E tekintetben nem tudok tanácsot adni. Ez "ízlés" kérdése. Mindkettő lehet jó és csapnivaló.
Az én gyakorlatomban (szigorúan az én véleményem szerint - és ez nem vitaalap senkivel sem!) a jó VSWR mérő műszer (RH, URH, kb. ~1 GHz-ig): - passzív - tehát az alap működéshez nem kell külső táp (nem a világításhoz! Az más dolog!). Az aktív, erősítős is lehet jó, de minek? Esetleg nagyon kis teljesítmények esetén lehet hasznos - néhányszor 10-100 mW esetén. - jó minőségű csatlakozói vannak (pld.: N, garantáltan jó minőségű BNC - de semmiképpen sem SO-239 /Amphenol/. Ebből a kiváló minőségű /porcelán, teflon/ RH-ra még feltételesen használható. Feljebb semmiképpen sem.) - jó iránycsatolóval rendelkezik. Ezt könnyen lehet ellenőrizni: elvégzek egy rövid mérést egy készülékkel és egy 50 ohmos ellenállással (lehetőleg indukciószegény legyen, de nem túl kritikus, megfelel a számítástechnikai BNC lezáró is), megjegyzem az eredményt, majd fogom és a két oldalt (antenna, készülék) és megcserélem. Pontosan ugyanazt kell mutatnia! Ha nem így van: irány a kuka!
- a mérés eredménye is elárul ezt-azt.... lehetőleg több frekvencián kell mérni, akkor fény derül mindenre, ami "turpisság"...
A Daimond, a Daiwa, Avron, Awair, Nissen, Ameritron... stb. megbízható kéziműszerek, van köztük kiomondottan jó árfekvésű is.
/Persze a király a Bird.... profi szerkezetek, profi áron (6 számjegyű az ára és nem az alsó tartományából...) - de ez másra való. /
73!
P.S.: a szóba került "terméket" annó CB-seknek árulták (ALAN/MIIDLAND/CTE forgalmazta a 80-as, 90-es években). 27 MHz-en sem volt csúcs, máshol csapnivaló.... Kipróbáltam, kidobtam - még '88-ban. Indikátornak jó. Műszernek nem.
Köszi az ötletet, a sárgaréz pálca valóban öntartó, de sajna rugalmatlan is. Backpacking rendeltetés miatt nem elhanyagolható szempont lenne ez sem. http://www.youtube.com/user/soccerkicker266#p/a/u/2/nb6c9DdMkyc Próbálom még keresni, mely mjúzik keltő eszköznek van ilyen "vájerje"
szia. a csatlakozót most alakítom át egy hozzájuk optimalizált hangszórómikrofon csatlakozójából. működő hardwerem van,de valami rajz alapján jó lenne összakötni a kettőt... :-)
a hardwer egy orosz univerzális(tényleg mindent vitt edig) a HA7JCA Gyula oldalán megtalálható. féltett kincsem pedig a 486-os LAPTOP. megvan még a szoftvered? mert szívesen cserélek azokat is... köszönöm üdv
Hát ilyen mélységig nem mentem bele, azon szerencsések közé tartozom, akinek van ilyen programozó csatlakozója. Szívtam a szerkezettel igen sokat, ha kiolvastam a VHF-es rádiót , azt a hibaüzenetet adta hogy ő UHF-es és rosszak a frekvenciák benne. Sikerrel csak akkor jártam, amikor kaptam egy magyarított programot, ezzel ment minden korrekten, mivel nekünk a BRG-ben összerakott HT800-aink voltak. Ez volt 1998-ban, azóta nem foglalkoztam a dologgal, a cég áttért a 12,5-ös osztásra, így a 25-ös osztású rádiók selejtbe mentek. Van néhány SEL5 és DTMF előlapom még valahol a garázsban.
szia.kösz a választ. érdekelne néhány dolog.a készülék mikrofoncsatlakozójában a rádió tetején be van kötve az 5 ös pont,ami testen van,a 6-os pont,ami a data,a 9 es ami a busy,névre hallgat.-----ez mi,és hova kell kötni. meg a data ponton egyben van e az rx és a tx ?? melyik szoftver vitte,mert reklamálhat a 8 ill 16 csatorna miatt? mi az,hogy pl a p210 nél a program futtatása előtt hibaüzenet jelenik meg: -program to big to fit in memory. mit kell ilyenkor tennem? ha a progizás nem sikerül,csaklátszólag hibátlan az írás-olvasás,akkor sípol a rádió ugye? gondolom be kell állítani helyesen az alsó,felső sávos kivitelt. sőt,ma láttam hogy van egy 3.variáció is a sávszélesség beállításában az F7 menüpontban.kb ennyi...... stb stb.
még mindig várom (kérem) olyan amatőrtárs jelentkezését,aki PROFI a MOTOROLA P210 es illetve a HT800 as rádió programozásában. köszönöm szépen! üdv.ha1dfn@gmail.com 30 9 576-576 skype . ha1dfn
ötletes,de az elemeket próbáld meg elkészíteni vékony sárgaréz pálcából amit forrasztáshoz használnak lánggal szokták! Biztos lehet kapni "vas bóótban! Az öntartó valamelyest talán!
Szerettem volna magánlevélben én is reagálni a "hozzászólásodra", mint ahogy Te is tetted ezt Macs-nak az XANTI-nak feltett kérdésére. :-) De sajna E-mailod nem publikus!
Ezen minősítésed okán én is megszeretnék szólani, mivel az idézett műszerecskét valószínűleg én említettem meg először itt a rádióamatőrködő, és akár az itt megforduló CB-ző Barátoknak. Tettem ezt az után, hogy az említett "kütyüt" teszteltem, kipróbáltam forgalmazásban, és kikértem -kipróbálás után- MÉRVADÓ, gyakorló Amatőrbarátom véleményét is, aki azt nem az irántam való udvariasság okán tette meg! Tettem ezt az okán mert nem csak Barátok kamionoznak, CÉBÉ-znek Kishazánkban, mint Keresztfiam is, aminek "Merdzsó"-jába én szereltem meg a RIG-jét! :-)
No: Mivel ezt a kicsiny műszert még a Rádióamatőrök "kényes igény"-ének is megfelelőnek tartják (tartom), VITASSUK meg műszaki tartalmát!
Természetes van hátránya általam is megitélten. Pölö a műszeres leolvasás. (Meg a "depri műszerek" rázkódás állósága az egyre jobb minőségű utakon!) Ez okán emlegettem, hogy van egy proto's (prototipus) LED-es kijelzésű SWR alkotásom tesztelés alatt. No de azt majd talán karácsonyra! :-)
Sok 73&DX!
Plíz' egy mélt a publikusomra! De, ha továbbra is maradsz inkognitóban akkor is...
Szia Mi a véleményed erről használható valamire vagy csak kutyát dobálni ha támad: http://commed.addel.hu/detailproduct.php?productid=441314&PHPSESSID=a2588b5e278337ab3f741a5828ca7be0
Nekem ez keltette fel az érdeklődésem: http://www.youtube.com/watch?v=kPGmad2MMWM&feature=related Viszont megakadtam, mert a mjúzik boltban music wire-nek, a legöntartóbbnak a citerahúrt tudták ajánlani. A filmen láthatóhoz képest viszont teljesen máshogy viselkedik.
Ahogy olvasom-e topikot,"lehet hogy rossz helyen "tévelygek,de ez nem a Rádiózással kapcsolatos lenne?!Hagyjátok már abba a egymás 'birizgálását'!Szép napot Mindenkinek!
Kérem,jelentkezzen olyan amatőrtárs,aki RUTINBÓL tud programozni HT800 p210 es motorola rádiókat. valami kis dolgon állandóan elcsúszok,és nem tudom hol.(mondjuk még sosem sikerült ez a típus,de mármár kihívás szinten kezelem) ha skyped van,az maga a mennyei manna lenne....
OFF Wikipédia : Shittisrudapikusz. Megfigyelők először 1446.10.25. írtak róla. Előfordulása :ÉszakKelet magyarország vasércben dús kőzetei közelében fészkelő kihalófélben élő állatfajta.Jelenlegi populáció 1 hím.+ 2 basztard. Jellemzői : Sötétben él, látása meggyengült, hallása, és vadászösztöne kifinomult. Kérlelhetetlen ragadozó, áldozatára többször is lecsap, alattomos, élvezetből is öl. Fajtársait is pusztítja, ezzel elősegítvén önnön kihalását. Érzékeli a rádiófrekvenciás jeleket, a sajátjától eltérő frekvenciák alapján találja meg áldozatát. Csapatban ragadoz. Általában kisebb falkában (3 egyed) deriti fel prédáját, amely két hajtó, és egy végrehajtó takitkát alkalmaz. ON
Farkinca. Fel vagy háborodva. Ugyan ott fojtatod az adok veszek rovatba ahogy abba hagytad. Már mint te foglakozol ott megint máma velem! És utána még van pofád ide jönni szemtelenkedni. Vedd már észre magadat. Elmegyek Bábolnára és kikergetlek az odudból, hogy ne unatkozzál. A kis Zoltánkád.
Csoki. Azt elfelejtetted írni hogy ki kezdett el a másikkal szórakozni. Leszakadni csak a farkas kutya tud. Én nem annak születtem. Ami pedig a Superstar 360 at illeti olvasd el többször hogy értelmi szinteden elemezni tudjak mit hirdetek. Mielőtt bagóért megakarnád venni. Ami pedig az ide jövésedet illeti várlak szeretettel. Volt egy farkas kutyám 8éve. Azt is betanítottam. Szívessen tanítok még egy kutyát. De harapni nem engedem mert a pofájára teszek egy szájkosarat. És Bábolnáig kergetem. A kis Zoltánkád.
Köszönöm szépen a tájékoztatást, úgyszintén Öreg Csókának is. Nos - előrebocsájtva, hogy nem amatőr célra keresem - lépcsőlift sin-jének megkenéséről van szó. Lehet, hogy ez a tubusos kiszerelésű anyag a célnak megfelel. Még egyszer köszönöm mindkettőtöknek a tanácsokat, és a segítséget.
Nem tudom. Az utolsó hírem az volt, hogy nem találtak ahhoz a verzióhoz szoftot. De vadászásban voltak dél körül. Lehet, hogy délutánra sikerült, nincs infóm.
Hallottam egy jó KIS mondókát, megosztom: KISkaráácsony nagykaráácsony, KISült-e már a kalácsom, Ha KISült már idevéle, FELjelentem melegébe. Így lett KISátjátszónk LEszerelve, nincsen már a KISörgdögnek, KISebbségi érzése.
Szia csóka. Látom már nem akarsz építeni, ha nem gyári swr mérőre fáj a fogad. Szép mi a kereszt mutatós müszerke? Az enyém nem kereszt mutatós. De ugyan olyan jó és téged vár hogy nyisd ki azt a kis pénztárcádat. Elöször elküldőd nekem a pénzt utána postázom neked a MODEL-110 es swr mérőt. Várom kedves válaszkád. A te kis Zoltánkád.
Anno a ruszkinak volt egy univerzális csodaanyagja. Ciatim 201-nek hívták. Egy büdös, fehér színű zsír. Az jó volt konzerválásra, csapágyba, huszárzsírnak, kocsikenőcsnek. Csak hát elvitte a rendszerváltozás.
Pontosítsunk: Akkor Te egy olyan kenőanyagot keresel, ami zsír-szerű, fehér (avagy szintelen) színű. Még ha azt is írtad volna, hogy megfelel az élelmiszer ipari előírásoknak... (ISO követelmény) No, ez jó így... szóval ezt kell beírnod a "Gugli"-keresőjébe, mert a "GUGLI" mindenki jó barátja!
Szia! Helyzet keleten? Nem_van időm meghalni se... Persze pénteken bekapcsolok, ha csak össze nem esek.. ki nem hagynám! :-)
Nagyon az a helyzet, hogy rádiózás terén -ha ma megkezdek egy qso-t - a következő adásperiódus november vége, illetve karácsony lenne. Útinfó megy mellettem a váltóboxon ezerrel egész nap.
Üdv. Nekem savmentes gépzsir kellene, nem tudom, hol lehet kapni Győrben vagy Budapesten. Elnézést kérek, hogy itt kérdezem meg, kivételesen nem amatőr célra kellene.
Ifjú Barátainknak szántam, csak úgy segedelemként!
Bár megjegyzem: Ha nem volt más kenőanyagod 'annó, Te is "lenyúltál" "Anyu" féltve örzött étolajából, mert a zsír, az mégiscsak "disznyózsír" volt! :-)
No Barátim. Az egykoron sav, meg gyanta, meg egyébb...-mentes MŰSZEROLAJ-at
OLAJANIKAI OLAJ néven kaphatod meg, pölö a Baumax nevű helyen. (Napokban vettem! 100 mL-es kiszerelés. Nem drága!)
Azért merem ajánlani, mert ezt egy látásból ismert (régi bútor, többször láttam, mondhatnám "Öreg Csóka") árufeltöltő mondotta a Győri Baumax nevű alakulatnál.
Aztacsokisfánkoskakaóscsiga ! Borzasztó ez kérem síri csönd az amatőr átjátszókon, csak egy két "KIS" tűnik fel néha magában mormogva :) Mi a helyzet keleten? Omejarádió ígérte, hogy most pénteken "fellépés" lessz! ;)
Ha nem gond, küldj légyszives egy SMS-t, vagy csak csörögj meg, mert új telefonom van és nem tudom a számod, a régi telefonom tönkrement és sajna a telefon memóriában volt a számod. Köszi!
Csentem a konyhából egy kis Vénuszt :-)) Okt. 24 után miénk a QTH, addig az YL ügyködik !
Ó, maga oktondi! Az megavasodik, mire az összes képet bedarálja! Vettem a dátumot. 23-án kirándulunk (szigorúan busszal) a tétényi fennsíkra, és a szoborparkban találkozunk régi szobrokkal (tanulni, tanulni, tanulni!), a következő hétre megpróbálom beiktatni, addig majd még XANTI olvtárssal is egyeztetek egy időpontot, viszek szegénynek egy kis munkát :-)
Kösz, nagyon kedves vagy hogy fáradtál, de nem a Schumblerger bácsinak igérted ? (bár engem is érdekelne egy repülős projekt kapcsán )
Schlumberger bácsi meg már szenilis, mindent összekever: neki R809M2 van otthon... hiába, no! Ha oldradnak kell, akkor kárba nem veszett, és én is köszönöm.
Az SWR mérőt javítóknak: A magnókban és más kivezérlésmérőkben lévő műszerecskék NEM lineárisak. Direkt. Ezek a mi céljainknak csak egyedi skálafelvétel után lennének jók. Még az óccókínai SWR mérőkben is lineárishoz legalább hasonlító szisztémek vannak. Ezek közül főleg az occcóóóbbak nemcsak hogy csalfa értéket mutatnak, de önmaguk is visznek be HIBÁT! Kicsit is igényesebb barkácsolóknak is a mechanika és az alapműszer az érték. A mérőszonda gagyi. Nem pontosak a lezáró ellenállások, nem 50 Ohm-os a benne lévő tápvonal. A hosszúlábú alkatrészek is torzítanak minden mérést. Szóval csak óvatosan a kínai ipar e remekműveinek az igazmondásával. Mint a műanyagból készült 150 Ft-os tolómérővel.
Nincs valami okosság a kis kínai tápellátására hamar elkezd szakadozni pedig az akksi tele van a kijelző szerint . Egy kis idő után elkezd szakadozni ,mintha kevés lenne a vellany4 Eléred a HG9RVC-t
Van egy KENWOOD TH-D7 tipusú rádióm és az eredeti PB-38-as NiCd akksi úgy döntött, hogy nem vesz fel több töltést ..
Tudtok valami forrást Magyarországon, ahol csere akkumlátort tudnék venni. (ha lehet már nem NiCd-t, mert elég alacsony a kapacitása és oda jutnék vele, ahová a mostanival.)
Az interneten keresgettem, de nem igazán egyértelmű, amiket találtam utángyártottban ..
Persze ez egyértelmű, azzal indult, hogy kimértem, ha jól emlékszem 170 megáig 0 ohm a reaktanciája, és végig 50ohm +- 100mOhm körül mozok, úgyhogy műtehernek alkalmas. Viszont az swr mérőbe ennyire nem merültem bele mert nem érdekelt a dolog, de ezek szerint nem az iránycsatolója van elcseszve.
Nekem volt ilyen, ALAN-nak hívták. Ugyan ezeket a hülyeségeket produkálta. Nem tudom miért ,de a titok az volt, hogy az oldalán elhelyezett térerőmérő csonkból ki kellett kötni az oda vezető szálat. + Ki is kellett gyomlálni.
Egyszerűen azon keresztül "kifújt" a szobába, és meghülyített mindent, plusz a koax köpenyén keresztül "beleszólt saját magába is".
Kis műtét után príma (príma!) műszerem lett- CB-n.
Nem igaz, hogy "lemegy" 80m-ig, azt én is kimértem. Illetve indikálni indikál, de a 100W-ból csak 40-et mutat, nem olyan iránycsatoló van benne, mint pl egy DAIWA profi cuccban.
Ötezret megér a fenti átalakítással, mert ennyiből kétséges, hogy veszünk e két mutatós műszert.
Szóval: nem sz*r ez, csak másra jó.
Ja, még egy. Miután szert tettem egy analizátorra, kimértem az általam tutinak vélt műterhemet. Hoppá... 1,8-24 megáig 50ohm, 1.01 SWR. 28megán 70ohm, közel 2...
Kicsit induktív volt a "rohadék", - én meg balga.
Börzén érdemes elvinni Robihoz akár a műterhet is, az ő analizátora non-plus ultra, illetve bármelyik MFJ, vagy klónjával érdemes ellenőrizni. Tényleg jó műteher -e a műteher, mert ha nem, indul az őrület! (gyárit is...)
Természetesen úgy értettem, hogy tápvonalas, "sztíplájnos" iránycsatolóval a csak a célfrekin lehet pontosan mérni, és azt is csak akkor, ha jó az az iránycsatoló, és ebben ilyen van. Biztos jó lenne X frekin, ha ott mondjuk 50 ohmra sikeredett volna a nyáklap kialakítása. Másutt csak sac/kb... Ajánlani nem tudok sajnos, de az ellenálláshidat jobbnak tartom. Egyébként pedig csak a tapasztalatom írtam a linkelt mérővel kapcsolatban, de persze mindenki azt használ amit jónak vél...
Szerinted melyik SWR-mérőben nem az iránycsatolás elvén mérnek ?
(szakkönyvek, Google, Wiki...)
Ezek olyan olcsó, de legalább indikátornak látszó tárgyak, amelyeket néhány perces munkával helyre lehet rakni. Anti barátommal a leglehetetlenebb mérőkből sikerült apró trükkökkel egészen jó müsziket varázsolni :-))
Ha sikerülne az SWR-skálás alapműszert ugyanolyan gyárira kicserélni, nyert ügye van olvtársunkéknak. Vagy tényleg egy magnóműszerben a skálát kicserélni a tönkrement müszi skálájával....
Szia! Ezzel nem lehet mérni, iránycsatoló van benne, csak X frekin jó, ráadásul nem is 50 ohmos. Műterheléssel lezárva, két rádió is 1.5 feletti visszavertet mutatott a legjobb esetben, de van ahol 3-at (az a példány amivel én találkoztam, vadi új volt). Alapanyagnak átalakításhoz megfelelő de kicsit drága...
Annyit azért érdemes lenne megvizsgálni, hogy az alapműszere vagy valamelyik diódája szállt el "batyu üzemmódban" esetleg. Bármelyik cserélhető, javítható, de kár a belefeccölt munkába, anyag és munkadíjba, mert most akciós áron ez a kétműszeres ajánlat van a jóbarát első találatára :
Hogy "pölö" kép is legyen róla, ebben tényleg 2 "döbö" Deprez-műszer lakik. Börzéken, találkozókon gyakran látni ilyeneket, sokszor a komplett cucc olcsóbb, mint a belevaló alapműszerek ( Conrad, Ebay, Fatera...:-))
A leírásod szerint én a műszert úgy értem, hogy az egy un "kereszt-mutatós" műszer, azaz: Egy olyan depri, ahol egy műszerházban végűl is kettő döbö "deprez" alap-műszer van technikailag. Ezt javítani csak az eredetivel egyenértékű darabbal lehet. Sajnos az iljen tipusú műszerek (kombináltak pölö), ha kapnak egy "nagy löket"-et az adókészülék felől, úgymond "taccsra mehetnek"! Sajna!
szia. szerintem valami alap DEPREZ műszer lehet,a VATERÁN néha látni a TESLAtól pár felbukkanó darabot,ami ehhez nagyon hasonló,és régi megnókban volt. kb 500Ft körül láttam.de ez a CB pan műszer is max 3-5 ezr Ft lehet újan. persze meg kell javítani,és egy hiteles műszerrel beállítani majd a beépítés után,ha van rá mód. üdv.attila
Havernak van egy PAN SWR 231 -es műszere. Két mutatós egyiken Watt másik Swr. Az Swr-nél lévő tönkrement. Azt szeretném kérdezni, tudja-e valaki hogy az milyen méréstartományban van, mivel pótolható?
Köszi az infót. Valamennyire sikerült életet lehelnem belé, csak adásra nem megy . Frekiket beveszi, vételben oké, csak adásra nem megy. (PTT benyom -) pitty, pitty aztáv vétel.) Műantenna van rajta.
Van egy hibaüzenet amivel nem tudok mit kezdeni .
ANI is PROGRAMMED but PTT ID is NOT PROGRAMMED
Menüben nem találtam erre vonatkozó részt. A CE7 / P1.bat file-lal megy. Valami olyasmit olvastam, hogy az EU -s verziónak a P3.bat file -lal kell mennie.
VX-3 készülékem van, üzemképes. Sajnos akad néhány beállítási problémám, melynem megoldásához segítséget szeretnék kérni budapestiektől. Angol és német gépkönyvem van.
Mar irtam vagy ket nappal ezelott egy par Cp040 es Motorolarol sajnos egymaskozt nem mukodnek , akitol kaptam azt mondta hogy at kell programozni oket de sajnos nincsen hozza soft es kabel , tudna esetleg valaki segiteni abban hogy honnan tudok hozza szerezni softot es kabelt . Segitsen valaki ha tud , legalabb tanacsot adjon .
lenyúltam,de sajnos a DOS alatti futtatásnál csak egy sötét képernyő fogadott... :-(((... ezek szerint ez még rosszabb,mint a radioscanner.ru ról letöltött,mert az kiolvas,minden oké,de amikor a frekiket kellene kiírnia,csak egy randa smile jön elő.
sziasztok! segítséget kérnék ismét... -keresek sürgősen CE20 szoftot, VX 2000 rádióhoz valót. az enyém reklamál,talán megsérült a fájl... köszönöm. akinek van,kérem a ha1dfn@gmail.com ra küldje el.
Szia Macs,és a többiek! Ha valaki még nem ismerné: ur5eqf-log Ez ugyan nem MixW,amit kerestél,de részben ugyanazt tudja,ingyenes,és nemrég már magyarul is! http://ur5eqf.com/ (a honlap többnyire cirill,de ami fontos angol.) De a fordítás sem gond, a mai világban egy kattintás! Állítható a "bőr"igény szerint,ezenkívül klubba többkezelős célra,versenyre,stb. A készítője sűrűn "kedveskedik"egy-egy újítással. Több éve használom,nagyon meg vagyok vele elégedve. Régebbi verziója alkalmas Win98-ra is,egy kimustrált laptopon csak ez megy,naplózni, digi-módokra,stb. A MixW,és ezen a log szerzője egyébként honfitársak! :-)
Sok sikert hozzá mindenkinek aki letölti,és használja!
Van egy másik program az FT-8x7 rádiók programozásához. Ez a FTBasicMMO memory management programming software. http://www.g4hfq.co.uk/ftbasic.html Én ezt (is) használom. Előnye, hogy olcsóbb és "4 az 1"-ben! Megveszed a licenszet és a négy rádió programozható vele. A négy rádió bármelyik programja exportálható/importálható a "testvérek" között.
Valóban a http://www.rtsystemsinc.com/index.cfm elérhetőségen lévő ADMS-xy Advanced Data Management System for the FT-xy rádiókhoz való programok csak "monok" Az import/export már megoldható a programok között. A rádiókba "betölthetők", de csak az ADMS programmal készült vagy kiolvasott program egy másik FT-xy rádióba. Ez természetesesen nem minden esetben és minden frekvenciára vonatkozik. Az FT-60 program programozható az FT-8x7 rádiókba. De az FT-8x7 programjaiból a programozás előtt törölni kell a RH frekvencíákat.
73! Laci HA3TBL
Innen szedtem le:http://mixw.net/index.php?j=downloads a 2.19 verziót , interface még nincs ahogy rh antenna sincs a soft a jövőben lesz aktuális ha lesz antennám rh-ra is . Addig meg logolom vele a kis kínaival összehozott QSO-t kaptam kölcsön egy slim jim antennát azt húztam föl a padlástérben azt még nem tudom hogy elérem e vele valamelyik átjátszót majd meglátjuk ,ha nem ki kellesz tenni a tetőre v.mit . Most ez volt a leggyorsabb és legegyszerűbb lehetőség. Dodi barátomtól kaptam egy gp-t 2 méterre és egy saját fejlesztést 70 centire de még nem találtam ki hová tegyem őket,egy biztos egy kábelen lesznek ha kikerülnek a tetőre. Most pihentetem az urh projektet 80 ,40 és esetleg 20 M re kellene valamit gyorsan összehoznom amíg nem lesz nagyon hideg . A kínaira is ki kell találni valami tápot mert az akksi hamar elfogy igaz max kimenőn volt . volt is miatta ma egy megszakadt QSO és hiába teszem a töltőre onnan sem megy csak ha kicsit töltődik mondhatnám kifogyott koppig .
Egyenlőre ennyi van a Bundás -ról tudsz valamit eltűnt innen is a skype-on is írtam már neki többször semmi reakció !
Sziasztok Nemreg kaptam egy par Cp040 es Motorolat de sajnos egymaskozt nem mukodnek , akitol kaptam azt mondta hogy at kell programozni oket de sajnos nincsen hozza soft es kabel , tudna esetleg valaki segiteni abban hogy honnan tudok hozza szerezni softot es kabelt . Elore is kosz
Sziasztok Tud valaki olyan linket ahonnan letölthető olyan MixW log vezető program ami esetleg magyar nyelven is tud ha lehet 2.19 vagy 2.20 verzió azt hiszem talán a 2.20 a legújabb .
VX-3 készülékem van és néhány beállítási gondom Van vele. Tudna-e valaki segíteni nekem, angol és német nyelvű gépkönyvem van. Bp-i amatőrtársat kérnék, hogy segítsen.