Keresés

Részletes keresés

barbossa Creative Commons License 2007.11.02 0 0 2523

Itt a folytatás...

 

Lesz bene egy kis töri is, de erre  szükség van, mert a szövetségi viszonyok idővel változtak.

A missisippitől keletre élő törzseket négy fő nyelvi csoportba lehet sorolni.
Algonkin (a), irokéz (i), sziú (sz) és muszkogi (m). Mindegyik csoport valamelyik hozzá tartozó törzsről kapta a nevét. A törzs neve után írt betűvel fogom jelezni, hogy az melyik nyelvcsoporthoz tartozik.
Az irokéz törzsek az Erie és az Ontario - tó környékén éltek, kivéve a cserokikat és a tuszkarórákat, akik délebbre, a muszkogik szomszédságában. Az algonkinok az atlanti parton Virginiától északra valamint a Nagy Tavak környékén és azoktól északra, egészen az eszkimókig, az Ohio völgyében és a préin. A sziú népek a Nagy Tavak környékén, és azoktól nyugatra a périn ( hidatsza, varjú, mandan, omaha, stb) és a Missisipi mentén ( ajova, otó, biloxi ). A szűkebb ételemben vett sziúk (dakota, lakota, nakota) az Ohio völgyéből kerültek a Nagy Tavak vidékére. Élt még egy kis csoport Virginiában is, ide tatozott pl a moniton (monakán) törzs.
A fehérek megjelenése előtt az egymással háborúzó irokéz törzsek közül öt (mohauk, szeneka, onondaga, oneida, kajuga) békét kötött, és megalakították az Irokéz Tötzszövetséget (más néven Öt Nemzet). Ez a csoport viszont továbbra is hadban állt a Huronokkal (wyandotok, i). az Erie törzs (i) valamint az ún "semleges nép" (i) nem foglalt állást. Az irokézek ezeenkívül ősi ellenségei voltak a szomszédos algonkin törzseknek is(ottava, abenaki, algonkin, stb). Délebbre, Virginiában viszont létrejött egy erős algonkin szövettség, a mintegy 30 kisebb törzset tömörítő powhatan törzsszövettség, amely hadban állt a közeli monakánokkal (sz). Velük kerültek kapcsolatba és összetőzésbe a XVII sz. elején az első angol telepesek, és néhány év alatt legyőzték (tulajdonképpen szétzüllesztették) őket. Két - három évtizeddel később Massachusetts - ben a Mayflower zarándokai ugyanezt tették a wampanoagokkal(a), majd a píkotokkal (a) is összetőzésbe kerültek. Ez utóbbiakból kivált a mohegánok (nem mohikánok!) csoportja Uncas szacsem(törzsfőnök) vezetésével, és az angolok oldalára álltak. Az 1637 - 1638 - as píkot háborúban a fehérek, a mohegánok és a narraganszetek (Miantonomo szacsem vezetésével) legyőzték a píkotokat. Eközben a franciák kanadában terjezkedtek, s maguk mellé állították a huronokat (i). Válaszként az angolok szövtkeztek az ellenséges irokézekkel. A franciáknak más szövetségesekre is szükségük volt, hogy ellensúlyozzák az irokézeket, ezért szövetkeztek más tradicionális irokéz - ellenségekkel is( Odzsibva, ottava, stb).
A narraganszet Miantonomo volt az első tözsfőnök, aki egy erős szövetséget akart létrehozni a fehérek ellen. Szövetségben állt az irokézekkel(i), és őket is meg akarta nyerni az ügyének. A mohegánok viszont Uncas vezetésével a narraganszetek ellen fordultak, sőt, Uncas meg is ölte Miantonomót. Időközben a tuszkarórákat (i) délről előzték, és ők is csatlakoztak az irokéz törzsszövettséghez (innentől nem öt, hanem Hat Nemzet). A semleges eriek (i) befogadták a menekülú huronokat (i), ezzel pdig khívták az irokézek haragját. Ekkoriban a lenap (delavár, a) Tamanend főnök jó viszonyban volt az angolokkal.
A sziúk(sz) ekkor még a Nagy - Tavak és a Missisippi forrásvidéke környékén éltek. A franciákkal szövetséges Odzsibvák(a), ottavák(a) és potavatomik(a) szoros kapcsolatban álltak egymással (Három Tábortúz szövetsége). Az odzsibvák(a) és a krík(a) támadást indítottak a sziúk(sz) ellen. A sziú nakoták közül kivált assziniboinok pedig átálltak az ellenség oldalára. a sziúk délnyugat felé vonultak, itt viszont a szaukokba (a), a róka indiánokba (a), az ajovákba (sz) és az otókba (sz) ütköztek. Végül 1700 körül a sziúk kivándoroltak a prérire, de a nakoták (középső) és a dakoták (keleti sziúk) még a XIX. sz. elején is hadban álltak az Odzsibvákkal. A lakoták (nyugati sziúk) nyugati szomszédai a csejennek (a) voltak, akik valamivel előbb érkeztek a prérire.
Az angol - francia - és indiánháborúk csúcspontja a hétéves háború (1757 - 1763) volt, amely során a lenapok (delavárok) már a franciák oldalán álltak. A két szembenálló csport:
 - franciák, huronok (i), lenapok (a), algonkinok (a), odzsibvák (a), ottavák (a), saunik (a), abenakik (a), potavatomik (a), mikmakok (a) és más algonkin törzsek.
 - angolok, irokézek, mahikenek (mohikánok, a), és más törzsek.
A hétéves háború után a vesztes franciák lemondtak kanadai gyarmataikról, de az egykori francia - szövetséges ottavák (a) és odzsibvák (a) Pontiac főnök vezetésével  egy ideig még eredményesen harcoltak az angolok ellen. 
Az Amerikai Függetlenségi Háborúban az irokézek az angolok oldalán maradtak, az ex - franciabarát lenapok (a) és mahikenek (a) viszont az amcsik oldalára álltak. A háború után mindkét fél kisemmizte szövetségeseit, s az egykori bajtársakat rezervátumlakókká tették.
A sauni (a) törzsfőnök, Tecumseh egyesítette az amerikaiak ellen a saunikat (a), odzsibvákat (a), irokézeket (i), valamint a délnyugati kríkek (m) red sticks csoportját, és a nakotákat (sz). Ennek kapcsán a sziúk és az odzsibvák békét kötöttek. 1812 - ben Anglia hadat üzent az USA - nak, s az indián szövetség csatlakozott az angolokhoz. A végeredmény: amerikai győzelem, az indiánok számára pedig rezervátum.
Délnyugaton öt jelentős törzs élt, az ún. öt civilizált törzs, a csokta (m), cseroki (i), krík (m), csikaszó (m) és a kríkektől különvált szeminol (m). Ezek néha háborúztak egymással, s Tecumseh háborúja idején ezek közül csak a red sticks - kríkek álltak Tecumseh mellé. 1813 - 1814 - ben az amerikaiak ismét háborúztak a red sticks - kríkekkel, s ebben a háborúban a cserokik és az alsó - kríkek az amerikaiak oldalán harcoltak. A 30 - as években a szeminolok álltak hadban az amerikaiakkal, Osceola vezetésével. Végül mind az öt törzset az oklahomai indián területre deportálták (habár a szeminolok kis csoportjai egészen az 1920 - as évekig tartották magukat!).
Ezután tudtommal nem történt jelentősebb fehér - indián összetűzés egészen a polgárháborúig, amellyel egyidőben a minnesotai dakoták megtámadták az északiakat. Végül a dakoták egykori ellenségeikhez, az odzsibvákhoz hasonlóan rezervátumba kerültek. A polgárháború utáni nagy indiánháborúk idején a préritől keletre már nem léteztek szabad törzsek.

sonomilanista Creative Commons License 2007.10.29 0 0 2522
Előzmény: eguzki (2519)
sonomilanista Creative Commons License 2007.10.29 0 0 2521
itt is akad róla valami:

klikk
Előzmény: sonomilanista (2520)
sonomilanista Creative Commons License 2007.10.29 0 0 2520
Ha ezt le tudod fordítani eguzki sporttárs, van benne róla szó:

Indian Slavery and Slaves

It may be doubted whether slavery, though so widespread as to have been almost universal, existed anywhere among very primitive peoples, since society must reach a certain state of organization before it can find lodgment (see Social organization). It appears, however, among peoples whose status is far below that of civilization.

Among the Eskimo, slavery appears to have been wholly unknown, although in the part of Alaska immediately N. of the Tlingit, where the Eskimo borrowed much of Indian culture and arts, it is possible that it existed in some form, as Bancroft affirms. Dall discovered no traces of slavery in Alaska, and doubts if it ever existed there. If the institution ever gained a foothold among the Eskimo it was foreign to their own culture and habits, was of comparatively recent introduction, and was practiced only in a much modified form.

Beginning with the Tlingit, slavery as an institution existed among all the northwest coast Indians as far as California. It practically ceased with south Oregon, although the Hupa, of Athapascan stock, and the Nozi (Yanan), both of northern California, practiced it to some extent, according to Powers. Among the former, a bastard became the slave for life of one of the male relatives of the mother and was compelled to perform menial service; nor could he or she marry a free person. Such slaves seem to have been entitled to purchase freedom, provided they could accumulate sufficient wealth. Both the Klamath and the Modoc seem to have had slavery in some form. The Klamath word for slave is lugsh, from luktha, 'to carry a load,' indicating that the slaves were the carriers of the tribe (Gatschet). The institution had found its way up Columbia River also, at least as far as Walla Walla River, where it was known to the Cayuse of Waiilatpuan, and to the Nez Percé of Shahaptian stock. From the west coast it appears to have passed far into the interior, where it was practiced, probably in a much modified form, by the Indians of the Mackenzie river region. It is said that the Etchareottine were called Awokànak, 'slaves', by their Cree neighbors, an epithet which in its French and Indian forms came to be the name (Slave or Slavey) under which they are best known.

The northwest region, embracing the islands and coast occupied by the Tlingit and Haida, and the Chimmesyan, Chinookan, Wakashan, and Salishan tribes, formed the stronghold of the institution. As we pass to the eastward the practice of slavery becomes modified, and finally its place is taken by a very different custom. Among the tribes mentioned, slavery seems to have existed long enough to have secured a prominent place in mythology and to have materially modified the habits and institutions of the people. It was no doubt the origin of ideas of caste and rank widespread among tribes of the northwest coast, but comparatively unknown elsewhere among our Indians. It varied considerably among different tribes, the most essential characteristics, however, being similar, as was the general mode of life of the peoples practicing it. The above named were fishing tribes and expert canoe men, depending for food far more on the products of sea fisheries than on game. All lived in settled villages. With all, the essential condition of rank and position was wealth, not renown gained in war. The slaves consisted of prisoners taken from neighboring tribes, chiefly women and children; and, among most tribes, of their descendants. Over most of the area in question there appears to have been a regular traffic in slaves, the source of a considerable part of the private wealth. Jewett states in his Narrative (1815) that a Nootka chief had in his house "nearly fifty male and female slaves, no other chief having more than twelve." Simpson estimated that slaves formed one-third of the population of the Tlingit. The price of an adult slave was about $500 in blankets; of a child, 50 blankets, about $150:

Servitude in the northwest appears to have been of a rather mild type. Slaves, as a rule, were well fed and well treated, as was natural with valuable property. The condition of the bondman indeed seems generally to have been little inferior to that of his master, whom he assisted in paddling, fishing, and hunting, even in making war on neighboring tribes. Expeditions were often undertaken for the primary purpose of slave catching. The slaves made or helped make canoes, cut wood, carried water, aided in building houses, etc. Enslaved women and children were household drudges, performing the laborious and menial tasks which elsewhere fell to the lot of free women. The distinction between the slave and the free man was especially sharply drawn in all ceremonial practices, from which slaves were rigidly excluded, and generally also with regard to marriage, for the slave usually could not mate with a free man or woman, though the Makah men, Swan asserts, frequently married female slaves. The male offspring of such marriages seem to have occupied an equivocal position between freemen and slaves. Slaves seem to have had no well-defined rights; they could not own property and were subject to the caprices of their owners, who had power of life and death over them. Among the Tlingit it was customary to kill slaves and to bury their bodies beneath the corner-posts of the chiefs' houses at the time when they were erected; but this does not appear to have been done by the Haida. At other times they were given away or freed to show that their owner was so wealthy he could easily afford to part with them. Swan states that when a chief died among the Makah his favorite slaves were killed and buried with him.

Punishment for short comings was sometimes severe, the owner of a slave being responsible to no one. Occasionally slaves were killed outright in moments of passion.

Investigation of slavery among the tribes of the Great Plains and the Atlantic slope is difficult. Scattered through early histories are references to the subject, but such accounts are usually devoid of details, and the context often proves then) to be based on erroneous conceptions. Had slavery existed among the Eastern and Southern tribes, we should find in the mass of documentary history as full accounts of the practice as there is concerning the less-known tribes of the northwest coast. The unsatisfactory character of the references should make us cautious in accepting statements regarding the existence of slavery. The early French and Spanish histories, it is true, abound in allusions to Indian slaves, even specifying the tribes from which they were taken, but the terms "slave" and "prisoner" were used interchangeably in almost every such instance. Hennepin, in his account of his own captivity among the Sioux, uses these terms as equivalent, and speaks of himself as a slave, though his story clearly shows that he had been adopted by an old chief in the place of a lost son. With the exception of the area above mentioned, traces of true slavery are wanting throughout the region north of Mexico. In its place is found another institution that has often been mistaken for it. Among the North American Indians a state of periodic intertribal warfare seems to have existed. Disputes as to the possession of land, retaliation for acts of violence, and blood revenge were the alleged causes; but underlying all was the fierce martial spirit of the Indian which ever spurred him from inglorious peace to stirring deeds of war. In consequence of such warfare tribes dwindled through the loss of men, women, and children killed or taken captive. Natural increase was not sufficient to make good such losses; for while Indian women were prolific, the loss of children by disease, especially in early infancy, was very great. Hence arose the institution of adoption. Men, women, and children, especially the latter two classes, were everywhere considered spoils of war. When a sufficient number of prisoners had been tortured and killed to glut the savage passions of the conquerors, the rest of the captives were adopted, after certain preliminaries, into the several gentes, each newly adopted member taking the place of a lost husband, wife, son, or daughter, and being invested with the latter's rights, privileges, and duties. It sometimes happened that small parties went out for the avowed purpose of taking captives to be adopted in the place of deceased members of families. John Tanner, a white boy thus captured and adopted by the Chippewa, wrote a narrative of his Indian life that is a mine of valuable and interesting information. Adoption occasionally took place on a large scale, as, for instance, when the Tuscarora and the Tutelo, on motion of their sponsors in the federal council, were formally adopted as offspring by the Oneida, the Delaware as cooks (an honorable position) by the Mohawk, and the Nanticoke, as offspring by the Seneca. In this way these alien trbes acquired citizenship in the Iroquois League; they were said to be "braces" to the "Extended Cabin," the name by which the Iroquois designated their commonwealth. (See Adoption, Captives).

Nor is it impossible that slaveholding tribes might have substituted adoption. Indications of the manner in which such change might have been effected may be found among the Tlingit and other northwest Coast tribes, who not only freed their slaves on occasions, but made them members of the tribe. They also sometimes married slaves, which was tantamount to adoption. Wherever slavery did not exist, adoption seems to have been universally practiced. Except that prisoners of war were necessary to recruit both institutions, the two are very unlike. The slave of the northwest coast held absolutely no status within the tribe, whether he came into possession of the individual as the result of war or was bought as a slave from a neighboring tribe. Whatever privileges were his were granted as a favor, not as a right. On the other hand, the adopted person was in every respect the peer of his fellow-tribesmen. If he proved equal to the position assigned him in the tribe, and improved his opportunities, his advancement was sure, and he might aspire to any office attainable by the individual into whose place he had been adopted. If the new member of the tribe proved a poor hunter, a poor provider, or, above all, if he lacked courage, his position was not enviable: he was despised, and treated according to his demerits, probably worse than if he had been born a member of the tribe. Still there was nothing in his position or treatment to justify the statement that he was a slave, and his ignominy and shame were probably not greater than were usually incurred by the poor and worthless. It was the usual custom to depose the coward from man's estate, and, in native metaphor, to "make a woman" of him. Such persons associated ever after with the women and aided them in their tasks. Such was the custom among the Pawnee, as recorded by Grinnell (Pawnee Hero Stories, 26, 1893), who also gives a still more curious custom, by which young men who had not attained any special standing in the tribe lived as servants in the families of men of position and influence, and performed many offices almost menial. Dunbar speaks of these servants as being parasites and as usually being the must worthless members of the tribes (Pawnee Indians, 1880).

In most tries polygamy was permitted, and it was a common practice for men to take to wife female captives. As a legal wife such a woman was entitled to the same privileges as her married sisters in the tribe, but her actual treatment depended largely upon her capacities and her personal popularity. When she was introduced into a family where there already were several wives, jealousy was easily aroused, and the new wife was likely to be abused and driven to menial tasks. No doubt such women were often assumed to be slaves by the casual observer.

European influence materially modified almost every art and practice of the Indian. No sooner had the border wars begun than the natives discovered a higher value for the white prisoners of war than adoption. Although white men and children were adopted into Indian tribes and lived and died with them, the ransom offered in ready money, in whisky, or in powder and guns changed the status of the white captive. He was very generally held in captivity for ransom, or taken to the French, English, or Spanish, according to his nativity, and disposed of for a cash payment. Cases were not rare in which white captives were redeemed and sent back to their friends even after formal adoption into a tribe. The practice of redeeming captives was favored by the missionaries and settlers with a view of mitigating the hardships of Indian warfare. The spread of Indian slavery among the tribes of the central region was due in part to the efforts of the French missionaries to induce their red allies to substitute a mild condition of servitude for their accustomed practice of indiscriminate massacre, torture, and cannibalism (see Dunn, Indiana, 1905). During the interval between his captivity and redemption, usually lasting months, occasionally several years, the white captive, unless adopted, was made to do menial tasks, and his lot was hard. The white prisoner, indeed, unless very young, rarely proved satisfactory as an adopted member of the tribe. He did not often take kindly to Indian life, was quick to seize an opportunity to escape, and was always welcomed back by his friends, whereas in the case of the Indian, adoption severed all former social and tribal ties. The adopted Indian warrior was forever debarred from returning to his own people, by whom he would not have been received. His fate was thenceforth inextricably interwoven with that of his new kinsmen.

The Southeastern Indians, Cherokee, Creeks, Choctaw, and Chickasaw, soon after the settlement of the country by Europeans carne into possession of runaway Negro slaves. The Indians were quick to perceive their value as servants, and we soon find them buying and selling black slaves. There is nothing to show that this introduction of black slaves among the Muskhogean tribes and others materially changed the status of the Indian prisoner of war. The Seminole of Florida married many Negro runaways, whose position seems to have been in all respects like that of other members of the tribe. There were, indeed, among the Seminole several settlements of runaway negro slaves who had their own chiefs and seem to have been a recognized part of the tribe.

Europeans made a practice of enslaving or selling into slavery captive Indians. Carolina was early made by the Spaniards a hunting ground for Indian slaves, who were deported to Cuba. Numbers of the male children of the conquered Pequot were transported to the West Indies from Massachusetts and sold into slavery, while the women and girls were scattered among white families (Bradford in Coll. Mass. Hist. Soc., III, 360, 1856). The English settlers of South Carolina practiced the enslavement of Indians on a large scale, and during the years 1702-1708 sent out three expeditions against the Yamasee, Apalachee, and Timucua, of north Florida. They carried back to Charleston almost the entire population of 7 large towns, in all, some 1,400 persons, who were sold as slaves to the Carolina settlers or distributed among the Creeks, who assisted in the enterprise. Indeed, in the early days of the colonies the enslavement of Indians by settlers seems to have been general. See Adoption, Social Organization.
Előzmény: eguzki (2519)
eguzki Creative Commons License 2007.10.29 0 0 2519
És mi a helyzet a rabszolgatartással? Ez mennyire volt általános dolog az észak-amerikai törzseknél? J.P. Averkijeva orosz néprajztudós sok éven keresztül tanulmányozta az északnyugati partvidék törzseinek (nútka, kwakiutl, cimsián stb.) életét, ahol teljesen általános dolog volt a rabszolgatartás.
sonomilanista Creative Commons License 2007.10.29 0 0 2518
Köszönöm szépen, hogy egy új topictársra bukkantunk személyedben.
Ugyancsak köszi a sok infóért és FELTÉTLENÜL várom a hozzászólásaidat....

Üdv
sonomilanista
Előzmény: barbossa (2517)
barbossa Creative Commons License 2007.10.29 0 0 2517

Sziasztok!

A törzsek egymás közti viszonyával kapcsolatban:
Volt ugye északon egy nyugati sziú (teton vagy lakota), északi csejenn, arapaho törzsszövetség. A déli csejennek ( Colorado, észak-Texas)viszont Dee Brown könyve szerint - ha jól emlékszem, - szövetségben álltak a komancsokkal és a kajovákkal. Az 1860 - as években a déli csejennek felvándoroltak északi rokonaikhoz, ezzel csatlakoztak az ottani szövetséghez. A komancs - kajova és a sziú - csejenn - arapaho szövetség tehát egymással is valami laza szövetségfélében voltak, de ez leginkább abban merült ki, hogy egymást nem ,,bántották''. A kajovák még északon, Black Hills környékén éltek, szövetségben lehettek a varjakkal,( crow, apsaroke ), mert pl Vergődő Madár kajova törzsfőnök varjú származású volt. A nyugati sziúk legfőbb ellenségei a varjak ésa paunik ( pawnee, páni, póni ) voltak. Ezek a nagy indiánháborúk idején segítették az amerikai hadsereget a sziúkkal szemben. Elvileg létezhetett egy varjú - hidatsza szövetség is ( nem biztos ), mert a varjak legközelebbi rokonai a hidatszák, és mindkét törzs hadban állt a sziúkkal. A Winnetou - könyvek szerint az apacsok harcoltak a kajovákkal és a komancsokkal, ezt viszont nem tudom  megerősíteni. Tény viszont, hogy az apacsok fosztogatták a pueblo népeket, valamint a papagókat és a pimákat. Ez utóbbi két törzs - a paunikhoz és a varjakhoz hasonlóan - a fehérek mellé állt az apacsokkal szemben. Ugyanakkor egyes apacs törzsek egymást sem komálták.Summa summarum: a rokon nem mindig barát, a barát barátja sem mindig, az idegen viszont nem feltétlenül ellenség.
A missisippitől keletre eső vidékről kevesebbet tudok, de ha érdekel, 2 - 3 napon belül írok erről is.

Egyébként már néhány hónapja olvasgatom a topicot, és nagyon örülök,hogy rátaláltam. Majd írok még.

M. Igor

nj Creative Commons License 2007.10.27 0 0 2516

"Mindenesetre az, amit írtál, nagyjából igaz a XIX. sz. egészére, de már az azelőtti időkre nem feltétlenül."

 

Így van, erre utaltam is a kiowákkal kapcsolatban.

Előzmény: Galgadio (2513)
Galgadio Creative Commons License 2007.10.27 0 0 2515

Az m2-n ma este nyolckor kezdődik egy játékfilm Jeremiah Johnsonról, akiről már volt szó a topikon.

Egy prémvadászról van szó, aki belekeveredett az indián törzsi villongásokba...

Galgadio Creative Commons License 2007.10.27 0 0 2514

Sono Milanista!

 

Ha van időd, olvasd végig a topikot, nagyon sok érdekes hozzászólás, netes link és hivatkozás van benne.

No persze elég időigényes dolog két és félezer hsz-t végigolvasni:-)))

Előzmény: sonomilanista (2507)
Galgadio Creative Commons License 2007.10.27 0 0 2513

A szövetségi viszonyok és ellenségeskedések nagyon bonyolultak és szövevényesek voltak, no meg időben is változtak.

Mindenesetre az, amit írtál, nagyjából igaz a XIX. sz. egészére, de már az azelőtti időkre nem feltétlenül.

Igaz, hogy azokról meg elég keveset tudunk.

 

Majd jövő héten én is írok a témáról, ha lesz időm.

Előzmény: nj (2511)
annie99 Creative Commons License 2007.10.27 0 0 2512
Ezt a feladatot nagyon szívesen átengedem a fiúknak, annál is inkább, mert már többször elárultam, mennyire tájékozatlan vagyok ebben a témában. Már a Winnetouban se tudtam soha, hogy ki a barát és ki az ellenség :)
Előzmény: sonomilanista (2505)
nj Creative Commons License 2007.10.27 0 0 2511

Vegyük a sioux-cheyenne-arapaho törzsszövetséget (utóbbiakból az északi és a déli ágat is). Ők ellenségei voltak minden olyan törzsnek, amelyeknek a vadászterületei az övékkel határosak voltak. (A vadászterület kb.: Kelet-Montana, -Wyoming, - Colorado ill. a Dakoták, Nyugat-Minnesota, -Iowa, -Nebraska, -Kansas.)

 

Ezek a törzsek (az óramutató járásával megegyezően): ojibwa, arikara/mandan/hidatsa, ponca, pawnee, omaha/oto/kansa, ute, shoshone, crow, blackfeet, flathead, gros ventres, assiniboine, préri cree.

 

Délen a comanche és kiowa törzsekkel a 19. sz. elejéig voltak nézetletérések (leginkább azért, mert a kiowákat eredetileg a Black Hills vidékéről szorították le délre), de azután ezek rendeződtek.

 

A másik "problémás" csoportosulás a blackfeet volt, a lakotákon kívül ők ellenségei voltak a crow-nez perce, a flathead, az assiniboine törzseknek is.

Ha jól tuom, létezett egy shoshone - crow, egy ute - comanche (ebben nem vagyok biztos, de a comanche-szakértők majd megerősítik vagy megcáfolják), egy pawnee - kiowa/comanche ellentét is.

 

Előzmény: sonomilanista (2505)
sonomilanista Creative Commons License 2007.10.27 0 0 2510
Jicarilla Apacs mese : A róka és a nyúl

A róka egy napon találkozott egy nyúllal aki éppen egy zsákot varrt. „Neked mi a szándékod azzal a zsákkal ?” - kérdezte. „Varrom ezt a kabátot hogy megvédjem magamat attól, hogy megöljön az a kemény jégeső, ami ma lesz”- válaszolta a nyúl

„ Az enyém barátságot tud kötni , úgy tudom csinálni ; add nekem ezt a kabátot és készíts egy másikat magadnak.”


A nyúl és róka gyorsan megegyeztek , de a ravasz róka rögvest kinyitott egy zsákot a nyúl feje fölött. A nyúl akkor felakasztotta a rókát egy fára és megdobálta kövekkel, aki azt gondolta, hogy ez jégeső volt, ami veri őt, A róka eltűrte , de végül majdnem holtan esett le a fáról, és vigyázott hogy ne lássa a jégeső által okozott sebeit, de felfedezte a nyulat miközben elfutott.

A róka bosszút szeretett volna állni azáltal, hogy megölje a nyulat, és elindult a nyomában.

Amikor utolérte a nyúl puha gumit rágott amiből szemüveget csinált. A róka kíváncsisága erősebb volt, mint a bosszú iránti vágya. „Minek készíted azokat?” - mondta.

„Azért csinálom őket hogy védjem a szemeimet”- válaszolta a nyúl.

”Megengeded , hogy ez az enyém legyen ?; Te tudod, hogyan lehet csinálni és tudsz készíteni magadnak egy másik párt is.”

Nagyon figyelj, mondta a nyúl, és rátette a szemüveget a rókára, aki akkor nem láthatta , hogy a gumi puha volt és kitöltötte a szemeit…..

A nyúl, mindent felgyújtott a róka körül, azután eliszkolt. A gumi megolvadt a tűzben, és sötét gyűrűkként maradt a róka szemei körül. A róka ismét nagyon elszánt volt, de alig látta a nyúl nyomát….

Végül megtalálta a nyulat, aki épp egy méhkast bojgatott. „Meg foglak ölni, mert te is meg akartál engem” – mondta ravaszul.

„Neked nem szabad megölnöd engem”, válaszolta a nyúl. Tanítom ezeket a méheket, és bezárta a méhkas nyílását, hogy a róka ne láthassa, ami bent történt. A róka kíváncsi volt, hogy lássa, a méhkasban mi csinál akkora zajt. Ha szeretnéd látni, maradj itt és tanítsd őket, amíg pihenek. „Amikor jön vacsoraidő, üsd őket egy bottal” mondta a nyúl, aki ekkor elfutott.

A róka türelmesen várta a vacsoraidőt, majd ütötte a méhkast ahogy csak bírta, még a botja is beletört …. A méhek kiözönlöttek és jól megcsípték.

„Amint ismét meglátlak téged , meg foglak ölni , mielőtt tudsz egy árva szót is szólni ! „-jelentette ki, és megint a nyúl után iszkolt.

A róka követte a nyulat, egy a kerítésen lévő kicsi résen át a görögdinnye-földre jutott ami egy mexikói paraszté volt. A nyúl lopni szándékozott és feldühítette a föld tulajdonosát.


„Mit szeretnél tőlem?”-kérdezte a paraszt, a nyúl amint lecsapott a mellső lábával a paraszt mellet, beragadt a puha gumiba. Mind a négy lába sőt még a feje is beragadt a gumiba.

Így a róka megtalálta őt. „Mit csinálsz itt”- kérdezte gúnyosan.

Elfogtak- mondta a nyúl. Nincs csirkéjük és engem fognak megenni.
Így is történt…

„Átveszem a helyed”- mondta a róka; én tudom, hogy hogyan lehet csirkét fogni.

A mexikóiak reggel megtalálták a rókát és megnyúzták , azután „megengedték”, hogy nyugodtan menjen a nyúl után a Túlvilágra….. Aki így is mindig túljárt az eszén.
Barátocska :) Creative Commons License 2007.10.27 0 0 2509
Szeretem ezt a topicot, ha nem is szólok bele. Nézelôdöm, gyönyörködöm, tanulgatok. (Csak, hogy tudjátok most már.) :)))
nj Creative Commons License 2007.10.27 0 0 2508
Az északi és középső síkságok törzseinél esetleg én is össze tudom szedni, a többiekben nem vagyok illetékes.
Előzmény: sonomilanista (2505)
sonomilanista Creative Commons License 2007.10.27 0 0 2507
köszi, nézem majd..

TIPIK:













Nem ttudjátok, hogy minden törzsé egyedi volt-e vagy minden családé más-más ?

utóbbi esetben igen változatos építési technikák fordulhattak elő...
Előzmény: Galgadio (2506)
Galgadio Creative Commons License 2007.10.27 0 0 2506

Ma 13:00-kor a Nat Geon: Mentsük meg Amerika bölényeit!

 

vannak benne indiánok is, sziúk és varjak.

Meg két rezervátum (Cheyenne River és Crow, ha jól értettem), amelynek saját vad bölénycsordája van.

Érdekes!

Előzmény: sonomilanista (2504)
sonomilanista Creative Commons License 2007.10.26 0 0 2505
Lehet egy olyan kérésem, hogy összeszeded az ellenséges törzsi viszonyokat, ha ezt lehet... :-) nem győzöm idővel , hogy minden hsz-t átolvassak

Nagyon király ez a topic is.... !!! Köszi
Előzmény: annie99 (2503)
sonomilanista Creative Commons License 2007.10.26 0 0 2504
Szia !

Akkor itt egy kis képriport...

Az indiánfőnök hatalmas tekitélyt sugároz... fantasztikus !!

plusz egy térkép







Előzmény: annie99 (2503)
annie99 Creative Commons License 2007.10.26 0 0 2503

Igen, tényleg jó kedvem van. Legyen másnak is!

 

Ez az egyik kedvenc Gerald Roberts képem, "Many Ponies" a címe, az urakat foglalkoztató problematikát illusztrálandó :)

Felhívom még a figyelmet a"Mac Attack" és a "Geronimo's Gadillac" című munkákra, valamint az új művek közt látható sorozatra. Jó szórakozást!

 

http://www.geraldrobertsartist.com/page3.html

Előzmény: sonomilanista (2502)
sonomilanista Creative Commons License 2007.10.26 0 0 2502
szia !

ma különösen vidámnak tűnsz, majd estig kitalálok valamit, mivel fokozhatnám :-))))
Előzmény: annie99 (2501)
annie99 Creative Commons License 2007.10.26 0 0 2501

És kössünk rá biztosítást globális felmelegedés ellen :)

 

 

 

És tartsuk inuit stílusban a ruhatárunkat is! :)
Előzmény: sonomilanista (2500)
sonomilanista Creative Commons License 2007.10.24 0 0 2500
Ha már jön a tél költözzünk igluba... :DDDD

Iglu





annie99 Creative Commons License 2007.10.23 0 0 2499

Ha már N. M. Mithlo gondolataira hivatkoztam, szeretnék egy kicsit elidőzni nála. Ez a négy kép nem nagyon illik egymás mellé, mégis van valami közös bennük: általunk is jól ismert sztereotípiákat hívnak elő. Az "indián" látható rajtuk. A "romantikus hős", a "züllött banda", a "misztikus bölcs" és a "törzsfőnök lánya a jelmezbálon":). Sokat kérdezősködtem már ezen a topikon is arról, hogy ki miért szereti - esetleg bírálja - ezeket a szomorú sorsú embereket, bár én magam aligha tudnék szabatosan válaszolni a saját kérdésemre. Annyi biztos, hogy ezeknek az egysíkú ábrázolásoknak az ütközése okozta egykor gyermeki lelkemben azt a feszültséget, ami miatt később éppen a leghírhedtebb bandák, a kvahadi komancsok és a csokonen apacsok nyomain próbáltam eljutni valami nehezen körülírható dolog megértésére.

 

 

 

A közelmúltban érdekes hozzászólást olvastam egy fórumon, amiben egy indián asszony sérelmezi, hogy csak népviseletbe öltözött indián barbikat gyártanak. Hiszen ő sem népviseletben jár dolgozni. A farmeros, kosztümös natív barbik és öltönyös natív benek gondolatára talán megborzong bennünk valami...

Mégis azt gondolom, hogy nekünk, akikben érdeklődés támadt az indiánok múltja és jelene iránt, meg kell hallanunk ezeket a hangokat is, meg kell próbálnunk meghallani egy csirikava értelmiségi - alább belinkelt - XXI. századi kérdéseit is. Engednünk kell, hogy lebontogassa a gondolkodásunkra csomózott lasszókat :)

 

http://www.nancymariemithlo.com/Feathers.ppt

Előzmény: annie99 (2497)
annie99 Creative Commons License 2007.10.17 0 0 2498

Szia!

 

"igyekszik az ember"

 

Köszi! Majd én is igyekszem egy kicsit "délen"...

Előzmény: sonomilanista (2485)
annie99 Creative Commons License 2007.10.17 0 0 2497

Ahogy a csirikavák jövőjén gondolkodtam, eszembe jutott Nancy Marie Mithlo írása saját öntudatra ébredéséről, történelem-szemléletének alakulásáról, következtetéseiről. A kilencvenes évek első felében írta, önmérsékletet tanúsító "Chatto-párti" alapállásból. Az egyik kedvencem.

 

http://www.nancymariemithlo.com/History%20is%20Dangerouspdf.pdf

annie99 Creative Commons License 2007.10.17 0 0 2496

Szia Sher!

 

Nagyon köszönöm. Megint olyasmit tettél fel, amihez nehezen találom a saját szavaimat -  a múltkori imádságokkal is így jártam. Nagyon szépek.

 

Önmagukon valamiképp túlmutató, máig lezáratlan történetek ezek is, és bizony nagyon is "élnek" és elfelejthetetlenek a megcsonkítottak, a halálukban is meggyalázottak,  mint Geronimo vagy Mangas Coloradas. (Ő Cochise apósa volt, akit egy béketárgyalás során megkínoztak, megöltek, lefejeztek, agyát lemérték, koponyáját kifőzték, majd fejetlen testét az árokba lökték és szökési kísérlet közben lelőttnek nyilvánították. Népe abban hitt, hogy fej nélkül kell bolyongania a másvilágon.) Ha tárgyilagosnak tűnnék, ne higgy a látszatnak... Nekem is elég nehéz lenne érzelmi bevonódás nélkül foglalkozni ezekkel a történetekkel.

 

Ezeket a cikkeket negedi linkelte be mostanában. Elég bizarr történet.

 

http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=17853

 

http://www.mult-kor.hu/cikk.php?article=13849

Előzmény: sher99 (2495)
sher99 Creative Commons License 2007.10.15 0 0 2495

 

 

   Szia Annie !

 

 

  Köszönöm a képet, tényleg nagyon szívhez szóló. Gondolkodtam, mit is tudnék válaszolni, méltót és kedveset,  de most talán rátaláltam :

 

 Olvasd el a lenti megjegyzéseket is !

 

 http://www.youtube.com/watch?v=Tvqpj3C1eGg

 

Geronimo's Song Tribute

 

 További szép estét Nektek !

 

 Sher

Előzmény: annie99 (2474)
sonomilanista Creative Commons License 2007.10.14 0 0 2494

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!