Hátra van még 1/4 óra,látom ,Jones nagy munkában van a kapuban.Ha mégis mi találnánk 1 gólt,mi lehetnénk a forduló nagy nyertesei a hátsó régióban,mivel a Leeds is vesztésre áll,a Leicestert meg agyonverik.
Hát, Cort egy nagy zsákbamacska az eddigi ismereteink alapján. 2000-ben a Szarkák 7 millió fontért szerezték a csatárt Wimbledontól, de sok hasznát nem vették, mert szinte állandóan sérült volt. Ha jól emlékszem, három és fél év alatt összesen 25 mérkőzésen lépett pályára a Newcastle színeiben. Állítólag most fitt, és Robson szerint jó vételt csináltunk vele 2 millió fontért. Finoman fogalmazva is erős kétségeim vannak, de persze cáfoljon rám "Big Carl"!
Oakes kispadra ültetésén eléggé meglepődtem, Dave tényleg nagyon oda lehet az új kapustól (aki különben 1991 és 1996 között már viselte a mezünket).
Hazajöttem,nemsoká ismét bekapcsolódom a vérkeringésbe.Azonban most még nem annyira vagyok képben.Azt látom,hogy Oakes a kispadra szorult és az új kapus véd.Viszont azt már nem tudom,szégyellem is a dolgot,hogy ki ez a Cort,mikor és honnan jött hozzánk ?
Mindjárt kezdődik a meccs,valamit már ki kéne találni,hogyan kéne 1 meccset nyerni idegenben?!
Bizakodjunk :
A Portsmouth csapatával nekem sincs semmi bajom, tavaly tényleg nagyot alakítottak, főleg azt figyelembe véve, hogy 2002-ben még csak a 17-ik helyet csípték meg a Div1-ben. Viszont Harry Redknapp, a menedzserük, meg Milan Mandaric, a klubelnök, eddigi megnyilatkozásaik alapján nem vívták ki a tiszteletemet, úgyhogy nagyon elégedett leszek, ha ma sikerül borsot törnünk az orruk alá. Ezalatt természetesen nem döntetlenre gondolok...
Tavaly tavasszal 1:0-ra kikaptunk Portsmouthban (Stone szerezte az egyetlen gólt, otthon pedig 1:1 volt). A Portsmouthnak is majdnem olyan rettenetes az idegenbeli teljesítménye, mint nekünk. Egyébként nekem szimpatikus a csapat, főleg mióta Sheringham is ott játszik. Tavaly tényleg imponáló volt a teljesítményük a Division One-ban. Jó lenne, ha a Wolves mellett ők is bennmaradnának. De az igazán jó az lenne, ha ebben ma mi nem segítenénk nekik!
Kapusposzton is erősödtünk(?). Egykori játékosunk, Paul Jones 250 ezer fontért a Szentektől átkerült hozzánk (bár épp most a Poolban töltötte egy hónapos kölcsönszerződését). Mondjuk már elmúlt 36 éves, úgyhogy remélem, ha felépül, Matt azért megkapja az esélyeket Dave-től. Bár a nyilatkozatai alapján Dave-nek Paul az egyik lieblingje.
Az igaz, hogy amikor teljes erővel a bennmaradásra kell koncentrálni, akkor a Kupa némileg púp a hátunkon, de azért illett volna bizonyítani, hogy a másodosztály közepénél mindenképpen jobbak vagyunk. Hacsak nem tudunk győzni Portsmouth-ban, még a MU elleni győzelem dacára se nevezhetjük különösebben jó hónapnak ezt a januárt. Egyébként Cort három és fél évre írt alá, a szerződés végleges összege pedig 2 millió font lett.
Wolverhampton 1 - 3 West Ham
Ioan Viorel Ganea (23) /Brian Deane (4), Marlon Harewood (21), David Connolly (32)
:-(
Ganea megszerezte első gólját. Egyébként pedig szerintem sokkal fontosabb, hogy a Portsmouth elleni mérkőzés legyen meg!
A jelenlegi helyzetben minden meccs kupa-meccs, mert "élet-halál kérdése" - csak éppen a kupa-meccsek nem azok. Persze azért jó lenne, ha legyőznénk a, gondolom, ambíciótól duzzadva ideérkező londoniakat.
Helló!
A rémséges november és december után végre ismét van egy kis ok a bizakodásra! Jelzi ezt az is, hogy a Pompey ellen a Wolves-nak juttatott jegyek már mind elfogytak (igaz, a Fratton Park kapacitása elég kicsi).
Jó hír még, hogy Murray és Ndah már a teljes felépülés küszöbén, egyedül Lescott van még mindig nagyon messze attól, hogy harcképes legyen. Egy kupagyőzelem megadná az alaphangot a jó bajnoki folytatáshoz, bár a Pompey után nehéz dolgunk lesz hazai pályán: jönnek az Ágyúsok. Aztán a kritikus helyzetbe került Leeds-hez látogatunk, majd a Saha nélkül kissé gyengébbnek tűnő Fulham érkezik.
Ami az átigazolásokat illeti: Corton kívül még egy középpályást is kellene hoznunk, mert Ince már másodszor teszi magát a taccsvonalon kívülre a fegyelmezetlenségei miatt.
C'MON WOLVES!!!
Sok minden tortent velunk az utolso jelentkezesem ota! Latjatok,vegre egyszer bejott a kincstari optimizmusom!
Egesz nap unnepeltem,amikor megtudtam a MU elleni eredmenyt.Uzentem egy haveromnak,hogy vegye fel
nekem a meccset,remelem sikerult neki.Alig varom,hogy vegignezzem,most az osszefoglalot sem lattam.Bar
a hozzaszolasokbol azert sejtem,mi lehetett a meccs kepe.Azt hittem a 'Pool ellen is osszejohet a bravur,bar latva,hogy mikor
egyenlitett Kenny,az 1 pontnak is orulok.Legkozelebb a Portsmouth vendegei leszunk,es tenyleg villantanunk kene mar valamit,mert
ez az ird es mondd 2 darab X,ez egyszeruen gyalazatos.Amilyen optimista szoktam lenni a hazai meccsek elott,annyira
pesszimista vagyok az idegenbeliek elott.Bar most mar a nagy szamok torvenyei szerint is nyernunk kene valahol.
Elotte is lesz meg egy kokemeny meccsunk a West Ham ellen,mit tudtok,adja valamelyik magyar TV? Ezek a balfek
Aussie-k nem adtak a Wolves - MU-t,csak 'Pool meg Leeds meccseket nyomnak a Kewell es a Viduka miatt.
Lehet,hogy legkozelebb mar otthonrol irok,mert nemsokara lejar itt a mandatumom :-(
A tegnapi meccs nézőszáma: 29380. Ha sikerül a bennmaradás, mindenképp bővíteni kell a Molineux-t!
A WillHill az alábbi oddsot adja a vasárnapi kupameccsünkre:
Wolves - West Ham : 2.10; 3.10; 3.10
Remélem, megyünk tovább, de a Hammers ellen a legjobb összeállítás kell! Remélem, Blake felépül végre, Iversen nem volt topon a Pool ellen.
Egy másik Szarkának gratulálsz, de azért köszönöm én is! :-)
Egyébként a gól még nem a hosszabbításba esett, csak a LiveScore kicsit lemaradva követi az eseményeket.
Nah, jó éjszakát!
Mindent figyelembe véve nagyon elégedett vagyok. Ha valaki azt mondta volna öt napja, hogy négy pontot kaparunk össze a MU és a Pool ellen, azt nem biztos, hogy nagy szakértőnek véltem volna, de most már telhetetlen vagyok, és győzelmet szeretnék látni a Kupában a WHU ellen, meg az idegenbeli nyeretlenségünk is véget érhetne már 31-én a Fratton Parkban!
A Wolves az egész bajnokság során eddig csak két meccsen szerzett gólt hazai pályán az első félidőben: Nathan Blake éppen ellenetek talált be, a Leeds ellen pedig öngóllal egyenlítettünk. Ebből következően még nem temetem a csapatot, a második félidőt szoktuk igazán megnyomni a Molineux-ban!
Szerintem legfeljebb kölcsönvenni érdemes. 1,5 millió fontot nem érdemes kockáztatni érte.
Írtam, hogy nem tudok olyan nagyon sok mindent a Szarkákról. Tegnap éjjel végigolvastam a topicot, és láttam a felkészültségedet... Na ahhoz képest keveset tudok.
Nálam a Barça a favorit külföldön, de az olasz focit is szeretem. Csak ezek után jön az angol.
Na igen, első ránézésre nekem is valami hasonló jön le a srácról, de úgy hírlik, a vezetés kész 1.5 millió fontot megadni érte. Elég zsákbamacskának tűnik a dolog...
Kösz a biztatást a Pool ellen!
Annyira azért nem vagyok otthon a NUFC háza táján, de úgy tudom, 2000-ben jött Cort a Wimbledontól, mint nagy tehetség, és utánpótlás-válogatott.
Első évében viszonylag sokat játszott, és lőtt is egy pár gólt. Utána érkezett Bellamy, majd Ameobi és Lua-Lua az ifiből, így kiszorult a csapatból, csak ritkán kapott lehetőséget. Ha jól emlékszem kölcsön is adtuk. Idén talán még nem is játszott.
Nem hiszem, hogy túl nagy erősítés lenne, egykor tehetséges volt, de kiégett. 26 éves, de már nem fogja megváltani a világot.
Ma pedig nagyon szurkolok, hogy legyőzzék a Poolt!
Írod, hogy a Newcastle a kedvenc angol csapatod. Akkor esetleg tudnál valamit mondani (illetve írni) Carl Cortról? A NUFC honlapot megnéztem, azok alapján nem mostanában éli fénykorát, de érdekelne egy Magpies-szimpatizáns véleménye!
Gyere máskor is, gondolom, ma te sem bánnád, ha sikerülne a Poolt is megütnünk. Hopp, már csak egy perc és kezdődik is!
"Oakes
Naylor, Irwin, Craddock, Butler
Newton, Ince, Silas, Cameron
Proudlock, Verpakovskis
A lett csatár próbajátékon van nálunk, a mai meccsen a jelentések alapján nem volt rossz"