A refluxbetegségről, diagnosztizálásáról és a kezelési lehetőségekről azoknak, akik szakorvosi segítséget választanak az útjukhoz.
Akik energiák, káposztalé, burgonyalé, gyógygomba, stb segítségével szeretnének gyógyulni, a REFLUX - mi az? (http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9055262) topicot látogassák.
Életmód- és táplálkozási tanácsokról, kiegészítő természetes gyógymódokról itt is lehet beszélgetni, de a "hittérítőket" és csodaszerárusokat nem fogjuk szeretni.
Alapvetően minden kisbaba nyitott gyomorszájú, legkésőbb 1 éves koráig kell teljesen bezáródnia. 2 pici unokám van, valamint a környezetemben van egy 21 hónapos kisfiú, akit vittek gasztrós dokihoz, mert sokat bukott. Nem akarok okoskodni, de furcsállom, hogy a háziorvos gyanújára egy ilyen picinél máris gyógyszert alkalmaztok. Vagy ez nem gyógyszer? Megértelek amúgy, mint aggódó szülőt.
Véleményem szerint az alvásának nincs köze ehhez a gyanúhoz, a most 2 éves unokám iszonyú bukós volt és rossz alvó, a 9 hónapos álomszuszék, viszont sokszor látjuk és halljuk azt a bizonyos visszanyelést.
Megkérdezem neked a gyerekgasztrós orvos nevét, Budapesten van.
A 6 hetes kisfiamnál a háziorvosunk reflux-gyanút sejt.
Eláég sűrűn csuklik a baba és etetés után sokszor hallani amolyan vissazfoyltott böfiket, amiket "vissza nyel". Nem bukik és nincs hánxyás sem, csak vsz ez is közrejátszik abban, hogy keveset alszik és azt is nem túl jó minőségben.
Most gyógyszeres kezelést kap (Gastrotuss Baby és a feleségemnek kell szednie valami gyógyszert, ami közvetve segít a babáénak az anyatejen keresztül), hasi UH nem volt még, meg semmilyen egyéb vizsgáalt.
Tudtok olyan dokit ajénlani, aki ilyen kis picurkával is tud foglalkozni és jó a szakmájában?
Mi Székesfehérváron lakunk, de országon belüöl mindegy, csak legyen jó.
Én most ott tartok, hogy ismét erőteljesen elkezdtem a paleo diétát még néhány megszorítással kiegészítve (evés előtt és után egy órán át nem iszom, mert tapasztallatom szerint nálam segít, és két öklömnyinél nem eszem egyszerre többet, mert állítólag kb akkora egy gyomor). A 40 mg Controloc mellett majdnem teljesen tünetmentes is lettem ettől, az emésztésemnek egyébként nem jó, hogy így viszonylag sok fehérjét eszem, amit a kevés sav/pepszin nem tud tökéletesen emészteni. Orvossal egyeztetve csökkentettem a Controlocot 20 mg-ra. Egy hét után úgy tűnik kúsznak vissza a tünetek, de legalább egy hónapot várok, hogy véleményt alkossak.
Az orrsövény/orrkagyló műtétet tervezem megcsináltatni az ismert doktornőnél, mert másod- és harmadvélemények meghallgatása alapján már kevesebb fentartásom van, és már pár hete tudatosan odafigyelve meg kell, hogy állapítsam, hogy valóban sokszor nem kapok rendesen levegőt, csak teljesen hozzászoktam. Ráadásul ilyenkor kicsiket szipogok, ami persze szívóhatást jelent a garatban, és az orvos szerint akár hozzá is járulhat a refluxhoz. (Bocs a plasztikus részletekért, de talán valakinek hasznos lehet...) Azóta odafigyelek, hogy mindig ellazítsam a garatom, ne nyeljek szárazon, ne szipogjak egy darabig, és van jó hatása torokkaparásra.
Eszter7109-cel tényleg egy cipőben járunk. Nekem az arcüregemben van egy mini ciszta még, ami vagy elmúlik a műtét kedvező hatásaitól, vagy nem kell vele foglalkozni, ha nem nő, vagy ki kell majd venni. (Egyébként pontosan az egyetlen gyökértömött fogam felett van, így lehet valami összefüggés.
Hosszútávon remélem kidolgoznak majd egy nekünk is működő műtétet. A TIF és a Sogormail által belinkelt implantátum is érdekes: az előbbi esetemben talán még ígéretesebb, mert a két gyomortükrözésem alapján vagy nincs sérvem, vagy minimális van, az utóbbival kapcsolatban nekem is ugyanazok a fenntartásaim, azaz sajnálnám ha soha nem lehetne MRI-zni, és sípolnék a reptéri detektorkapuban... Ettől függetlenül, lehet, hogy megéri, ha ezt az életminőségrontó állapotot fel lehet vele használni.
Egy kicsit OFF:
Ha valamelyikőtök nem tud azonosulni egy ősemberrel és esetleg közelebb érzi szívéhez a viktoriánus kor Angliáját, akkor találtam egy tanulmányt, amelyben a közép-viktoriánus kor embereinek étkezési, életviteli szokásait, és rendkívül pozitív hatásait elemzik. (http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC2672390/).
Elmeletileg okes a dolog, de ugyanaz mint a LINX mutet eseten, bent van egy "implantatum". Egy rakas diagnosztikai modszer nem hasznalhato igy. Pl. MRI. Egy elethosszig bentlevo (bar lehet x evente cserelni kell) kutyunel azert ez mar egy szempont.
Szerintem nem baj ez a doboz-dolog, mert lehetővé teszi az állítást. Adódhatnak olyan helyzetek, amikor ez jól jön. A másik, hogy nem lesz kisebb a gyomor. Ez talán az egyetlen igazi hátránya a fundoplikációnak (számomra legalábbis), képtelen vagyok hízni. Néha feljön 1,5 kg, de utána egy hétig görcsben fetrengek és megy a hasam. Így többnyire inkább nem is próbálkozom.
Az a beultetett "doboz" nem annyira tetszik. De legalabb nincs "atalakitas" belul.. Mutet 40perc laporoszkopos mutet.
Nemetorszagban egyelore 8 korhazban csinaljak, csak fodokik. Ami itt annyit jelent, ha nem extrem sullyos eset, akkor pluszban fizet az ember (vagy a kulon biztositasa).
Errol mar beszeltunk itt v. a masik forumon, de most ugy tunik, hogy EU-n belul tenyleg jovahagytak az eljarast es elerheto Nemetorszagban 8 helyen, Hollandiaban 3 helyen. Egyelore ennyi.
Ez "pacemakerhez hasonlo kutyu, ratolnak 2 elektrodat a gyomorszajra, egy vezerlo kutyu ami savas kiaramlasnal lezarja a gyomorszajat - stimulalja a zaroizmokat.
Nincs gyomorszaj szukites, vagas, maradando "alakvaltozas" - ellenben bent van egy pacemaker szeru kutyu.
Hat ezt a vagast sose fogom megtalalni magamntol, mert elotte ugy latszik nem turkaltam az orromban eleget, es nem veszem eszre a kulonbseget, na mindegy, majd összel megkerdezem a dokinenit:-) A polipkiszedö mutet veszelyesebb, ettol csak iciny-picit félek:-))))) de neki rutin:-))) Itt Ausztriaban el vannak maradva ezzel a horkolasgatlo dologgal, a numeero egy gegesz aki rogvest neki akart allni, es ugy van beallitva nalunk mint horkolasszakaerto:-))) azt mondta, szikvel vagja.....Jo hogy nem vagtam ble ugy egybol, nem is fogok..... az en horkolasom elmegy, alig-alig....mar...A nyelvcsap dolog erdekes, az durva, ha csak fogja magat es elkezd npni, kvazi azzal szerintem nem lehet egyutt elni, persze nem tudom, neked hogy van megnove...... Nekem visszament anno, mindannyiszor, nekem nem no. Kvazi nem megnött, hanem megduzzadt. ha majd horkolasgatlo mutetere is mesz, utana feltetlen szolj, de gondolom, bnem sieted el ezt se.
Az orrsoveny es orrkagylo dologrol en is pozitivan tudok nyilatkozni, eletminoseg javulast hozott. Sajnos a refluxxal egyutt regen, minden reggel jo 2 oras eros kohoges, krakogas. Manapsag ilyen nincs. Irritalt a garat vmilyen szinten, de ezzel nem nagyon foglalkozom, lenyegesen jobb a mutetem ota. Ahogy vicunye irta, a levego nelkuliseg megszokhato, a kulonbseg a mutet utan volt erezheto, hogy je igy is lehet levegot venni:) Nem mellesleg ezeken a krakogasokon sokat segitett.
Ne varratot keress:) El van vekonyodva a bor ott ahol be lett vagva az orrsoven mellet. Nekem telen rendszeresen kireped, csak azert tudom hol van:) Igy meg minimalisan erezheto.
Nem a reflux miatt horkolok. Alapbol is horkoltam, de az elmult par honapban, evben, mint a barna medve:) Megnezte szakember, be van odemasodva a lagy szajpadlas es a nyelvcsap beduzzadva. Ez allitolag egy pozitiv folyamat, ha megno kicsit, akkor elkezd megjobban noni, nem all meg:) Azt az antihorki mutet aminek mellekhatasa lehet, hogy a kaja, pia visszajon az orrba, azt nem vegzik Nemetorszagban! Legalabbis nem lattam mar. Csak lezeres, de manapsag RF hullammal kezelest csinalnak. Nem vagnak. Endoszkop le, kicsit kemenyit a szoveteken es ennyi. Ez a mai technologia.
Ja es lehet rflux irritaciotol a duzzanat. Most calcium szedes es ajanlott a reflux beallitasa..
nekem a kezdet kzdeten volt egy nagyon remes panaszom is, megpedig az orromat is irritalta a savas göz.......Azt hiszem, mikor az egesz elkezdödött akkor nagyon durva volt, es felmarta az orromat is. es ez legalabb ket honapig tartott, mindig delutanra jött elö, menetrendszeruen.Olyan orrcsavaro erzes volt, komolyan remes.... Aztan elmult. talan ez az egy amit elmulasztott a PPI. Az is lehet hogy itt is valami idegeket irritalt, mert a doki nem mondta külön, hogy fel lenne az orrom is marodva.
Én se gondoltam, hogy orrsövényferdülésem van, és iylen durva, amilyen volt.....nekem se tünt fel kvazi, nem gyözöm hangsulyozni, hogy a legtöbb esetben nem tünik fel, hogy nem lapsz levegöt, azt hiszem ugy mukodott nalam, hogy fekve egyik lukon jött, valami..masikon semmi, igy aztan lassan fekve atteertem a szajon at valo lelegzesre-azt hittem ez normalis:-)))) Es azt kell mondanom, hogy meg ezt se vettem eszre, marmint azt hogy szajon at veszem a levegot......Csak miutan elkedztem jarni a gegeszekhez.
A baratnom is most fogja megmutetni, o pld mindig szipog, de semmi nem jön neki ki, es valami lerakodasok vannak az orraban ettol, szoval azert az orrsovenyferdules mindenkinel kicsit maskeppen hat. Nekem miota megmutottek az orromat,m nemhogy szazarabb lenne, hanem nedvesebb. De én pld nem szipogtam
Az idegek dolgaban a B doktor urnak biztos igaza van, mert neklem az itteni gegesz azt mondta, amit meg en en erzek, azt viszont o nem latja.....-a refluxtol.
hat gondold meg, mik az elonyok, mik a hasznok, mitol felsz, mitol nem felsz, aztan ennek tudataban donts, megmondom oszinten, en abban hittem, hogy nincs kockazat-jo nyilvan minden mutetnek azert van-es merlegeltem mit veszthetek, ugy dontottem, hogy semmit, es ezert vagtam bele. ugyanakkor a horkolasgatloba biztos nem vagnek pld bele, mert inkabb kicsit meg horkolok, minthogy a kaja az orromban kössön ki-ilyen egyszer volt kiskoromban-borzalmas...
Azt is meg kell mondanom öszinten, hogy ha ninsxc ez a refluxos dolog, akkor nem biztos hogy belevagok az orrmütetbe, ileltve nem jutok el oaig hogy egylatalan utananezzek a dolognak, es egesz mostanaig csak lezengtem volna, almosan, oxigenszegenyen, es nem jöttem volna ra mi a bajom...Ugyhogy a refluxnak köszönhetöen igy igen javult az eletminosegem:-)) Minden rosszban van valami jo:-)))
En is egy evet gondolkodtam, mig raszantam magamat.
Most újabb gyógyszerrel kisérletezek: kétszer 30mg refluxon + venter granulátum. Egy picit jobb az egész: kevésbé ég tőle a szájpadlásom, mint a Controloctól. Voltam dr. B-nél is az arcüregi CT-vel: lelkesen noszogat a műtétre, amitől szerinte valószínűsíthetően jobb lesz a refluxom (bár szerinte a végső megoldást a paleo jelentené persze). Ráadásul van egy minipolipom, ami ha megnő évtizedek alatt (nem biztos egyébként, hogy megnőne egyáltalán), elég randa dolgokat okozhat...Egy műtét után azonban nagy az esély a felszívódására. Végül is minden második embernek van orrsövényferdülése, mégsem műtetik meg magukat, én a refluxommal viszont abba a kategóriába esek, hogy a nehezített orrlégzés add egy pofont a különböző gőzök által irritációban tartott toroknak...Vicunyéval ellentétben nekem az egyik orrjáratom teljesen jól szelel, míg a másik egyértelműen félgőzzel, de semmilyen lokális panaszt nem okozott eddig. Ha nem lenne refluxom, fel se tünne az egész. Szóval nehéz úgy belevágni a műtétbe, hogy "csak" a reflux javulását várom tőle. Vagy igenis megéri: borítékolható a javulás? Nem kéne ennyire beszarinak lennem? Amit írtatok, az elég bíztató és dr. B. szerint sincs semmilyen kockázat.
Most még lesz egy tükrözés és várok még néhány hónapot, hátha lassan hatni fog ez a PPI. Hallottatok olyanról, akinek egy évbe tellett vagy még többe, hogy gyógyszer mellett a légúti reflux tünetei kellemesen elviselhetők legyenek? GBR68-cal eléggé egy cipőben járunk: ugyanaz a tünetcsopport, gyógyszerrel félsiker/félkudarc, és egy eldöntendő orrsövényműtét...Dr. B. a szájpad- és nyelvirritációt azzal magyarázza egyébként, hogy a gőzök irritálják a torokban futó idegeket és ezért érezzük ezeket az érzeteket. Különös, nekem ez egyértelműen azóta van, hogy gyógyszert szedek; azaz a gyógyszer hat valamennyire, de a következtében módosított gőzképződés és irritáció egyes idegekre negatívan hat.
ennél az emptyy nase-nel ott van az is, hogy a nem megfelelo orrsovenyoperacio kovetkezteben -ez is hozzajarul a kialakulasahoz. Ez szamomra összevag azzal, amit az en orvosom mondott, hogy ez a szindroma nincs, csak, rosszul elvegzett mütét.... keresem a varratot, sogormail azota is, isteny bizon nem talalom:-)))) turkalok benne, nem talalom nagynak a lukat:-))))
azt gondolom, hogy a kb 10.000 endoszkoposan elvegzett magyarorszagi mutetbol, ha eddig ez nem jelentkezett, akkor talan nem kell felni annyira. persze midnenki maga donti el, szerintem ez nalam mar jelentkezett volna igy 9 honap utan.....
Szárazsag volt egy honapig, mutet utan, mig ki nem nottek a csilloszorok-megmondta a doki-volt hidegerzekenyseg-ket hetig a minuszra, mutet utan..mast nem ereztem....... En tovabbra is nagyon happy vagyok vele.... depressziom sincs, es nem is hiztam:-))))) szerintem az agy hozzaszokik ahhoz hogy most jobban kap levegot, mivel bnem erzem kvazi hogy most iszonyuan jon a korabbiakhoz kepest..mig korabban se ereztem, hogy nem jön....csak azt hog ha lefekszek, nem jon az orron kerezstul, meg hogy a fejem fajt, hogy nem voltam kilaudva, horkoltam stb....
ja, akartamneked irni, sogormail, hogy szerintem a nyelvcsapod nem a refluxtol nö meg, hanem forditva, a horkolastol, ugyanis a nyelcsap megnagyobbodast okozhatja keringesi zavar, ami attol is lehet hogy horkolsz, es a horkolastol nem kapsz levegot, amitola keringesed lesz rosszabb. A horkolast okozhatja valoban a lagy szajpadlas problemaja, de erre a kedvenc orvosunk azt mondta, hogy viszotbn ezt a mütetet a horkolasgatlot igen meg kell gondolni, mert ez aztan ami veszelyes, mive adott esetben utana akaja allandoan az orrodban fog kikotni...... a refluxtol szerintem nem horkolunk, sokmindent ra lehet fogni, de szerintem ezt nem.
A nyelvcsapmegnagyobbodas nem tudom, hoigy nem zavar teged, nekem negyszer-otszor az orrmutetem elott megnagyobbodott, de akkorara hogy lelogott a torkomba, ha levegot vettem fityegett, es beszelni is igen rossz volt. legutoljara ug egy eve kb 5 cm-re nott meg, es kisujnyi vastagsagura, aztan visszament ket nap alatt gyogyszertol. Ereztem ejjel hogy horkolok, felebredtem ra sajat magam. A mutet ota nem horkolok. ez a nyelvcsap megnagyobbodas szamomra rémségesen ijeszto dolog, pedig valojaban artalmatlan...
Nem az agressziv troll kategoria volt, hanem a kuldetestudattal rendelkezo:) Miutan sokadjara se reagalt a targybeli tevedesekre, hanem mindig a tudomany = hulyesegre irkalt, meg karaktergyilkolaszni probalt, gondoltam nem art egy bejegyzes a mod topicba, majd ok eldontik. Veszelyes a trollokkal szoba elegyedni, en egyszer bekeveredtem egy nagyobb vitaba egy masik forumon es engem is kivagtak onnan:( Szal ha megint feltunik es jon a felesleges vitageneralas irni kell a mod topicba, mert megint eldurvul feleslegesen a "vita".
Egyebkent az embernek eleg valoszinu, hogy van meg par masik nickje. Csak egy sejtes:) a masik forum bejegyzesei alapjan.
EZ a nemet praxis foglelkozik ures orr szindromaval. Irj nekik (angol v. nemetul) hatha tud valamit mondani milyen gyakorisaggal fordul elo.
Nalam 2 dolog van, egy anatomiai problema(ak) az orr mellekuregekben meg a reflux. Egyutt eleg durva reggeli kohogesekkel, krakogasokkal jart. Miutan megmutottek az orrsovenyem, orrkagylokat leszedtek lenyegesen csokkentek a reggeli kohogesek. Ez az elmult 5-6 evben nem valtozott. Van meg egy maradek anatomiai problema mait evek ota kellene megoldani, de kulfoldre koltozes miatt elmaradt. Most keresek vmi megbizhato nemet orvost, de nem egyszeru. Mo.-on 1 szakember van aki operal mikrosebeszeti endoszkopos eszkozokkel. Neve ismert, en csak hozza mennek! Nemeteknel se egyszeru megbizhato szakembert talalni.
Emellett azert a savgozok nyilvan okoznak tuneteket, gombocerzes ill. a nyelvcsap megnagyobbodas. Ezekkel nem foglalkozom, de horkolok mint a medve:) Szal ezzel is kene kezdeni valamit. Van ra egyszeru ambulans muteti megoldas, de megintcsak a szakember kerdes.. A fenti praxis ugy tunik, hogy az egyik leghigh-techebb Nemetorszagban.
A refluxmutettel nem tudom meg mi lesz. A TIFet akartam volna, meg ki is utaznek az USAba, a penzt is megoldanam vhogy. A problema az, hogy ha vmi szovodmeny van idovel, nincs szakember aki tudna mi ez a mutet.. Szal egyelore varok. Hatha lesz hamarosan az EU-ban is TIF. MAsreszrol lehet nem is jo nekem a TIF mert allitolag nagyobb hernianal mar nem hasznalhato. Akkor marad a klasszikus mutet. 1-2 honapon belul elmegyek tukrozesre es meglatjuk.
Kösz a választ, Sógor. Nekem tényleg ez jelenti az egyetlen dilemmát az orrsövény-orrkagylóműtét tekintetében. Rákerestem, de magyarországról nem találtam egyetlen üresorr szindrómára panaszkodót sem. Külföldön meg ki tudja, hogyan csinálják ezt a műtétet, így nem tudoom őket összehasonlítási alapul venni. A másik ami esetemben ellene szól pedig az, hogy egyáltalán nem biztos, hogy megoldja a garati refluxtüneteimet. Például Neked sem oldotta meg, ha jól értem.
Ha rászánod magad a refluxműtétre, akkor a klasszikus Nissent csináltatod meg, vagy megoldod az USA-ban a TIFF-et? (Én az utóbbin is goldolkodtam már...)
Igen, a modik is ugyanezt írták az értesítő mailben, h a legjobb, ha nem állunk szóba vele. Én nem gondoltam, hogy troll, olyan hihetően adta elő, hogy komolyan azt gondoltam, csak el van tévedve. Én naív :-)
vmi minimalis maradt az orrkagylokbol, nem tudom mennyi. Neha furcsa hogy egy nagyobb ureg az "orrom" de nalam lenyeges eletminosegjavulast hozott!! Alig szelelt az orrom. De ez mar 5-6 eve volt. A mostani hogy a refluxtol a nyelvcsapom nott meg es a lagy szajpadlas van irritalva. Horkolok mint a medve.:) elobb utobb reflux mutet lesz:)
Ez egy 2009es interju volt, nagy esellyel egy gyogyszerreklam. A baclofen story csak egy felvezeto volt, hogy nehagy gasztros doki kiserleti jelleggel kiprobalt izomlazito szeru gyogyszert olyan refluxosoknal akiknel zart a gyomorszaj es leguti tunetek vannak. A cikk 3 masik kiserleti bogyorol szolt! Azota mindharom eltunt a sullyesztoben ugy tunik. Felesleges ragozni! A backofen meg nincs refluxra engedelyezve, NEM veletlenul!
Szia Sógor! Azt olvastam, hogy Neked nem teljes orrkagylóeltávolítást végeztek, hanem megmaradt egy része. Nagyjából mennyi maradt meg? Azért kérdezem, mert leginkább ettől a drasztikus változtatástól tartok a műtét tekintetében, és én úgy vettem ki az orvos szavaiból, hogy ő nem csak az én konkrét esetemben, hanem általánosságban is a teljes eltávolítás (turbinectomia) mellett van. Előre is köszi!
Szia Eszter! Én úgy értelmeztem a cikket, hogy már néhány gaszroenterológus használta/használja a Baclofent refluxra némi sikerrel ("perhaps 1 in 20 gastroenterologists have used baclofen on occasion to treat reflux"). A Baclofen pedig tényleg elérhető már kereskedelemben (http://www.hazipatika.com/gyogyszerkereso/termek/baclofen-pol_10_mg_tabletta/15055), 1299 Ft / 50 db. Persze az itt elérhető gyógyszertájékoztatóban nem említik a refluxot, mint ezzel kezelhető betegséget, de ha meggyőzöd az orvosod (esetleg elolvastatod vele a cikket), akkor lehet, hogy felírja, és ki tudod próbálni. Bár ezzel nem kis felelősséget vállalna, mert elég masszív szernek tűnik.
Egyébként nekem is azóta van szájpadásviszketés, amióta PPI-t szedek. Ebbe bele sem gondoltam, amíg nem írtad.
Én azért tartottam ígéretesnek ezt az interjút, mert a tüneteim, a fizikális diagnózis és a kezelés felemás sikere/sikertelensége miatt én tuti kiprónálnám a refluxepizódok csökkentését lehetővé tevő - majdani/reménybeli - gyógyszert (ami, tudom, egyelőre nincs). Azért gondolom, hogy nálam beválhatna, mert gyakran a nyugtató is segít, noha tudom, jó pár orvos nem ajánlja és nem a rászokás miatt, hanem mert ellazítja a gyomorszájat és a rövid távú nyereségért hosszú távú romlással fizet a beteg. Nálam mindig jól zárónak diagnosztizálták a gyomorszájat (persze, lehet, hogy a felső nyelőcsőzár vagy mifene lazult el, és azt nem látják), viszont a nagydózisú PPI melelt is állandó szálpadégés jellemez, azaz a savlekötés mellett valami - pepszin stb. - mégis feljön, felgőzölög és irritál, mar. Az a röhej, hogy a PPI szedés előtt a torkom fájt..., most az elmúlt vagy csak nagyon ritkán jön elő, helyette viszont van ez a beszédben ugyan kevésvé zavaró, de szintén elég kellemetlen tünet. (A motilium még rontott is a tüneteken - ez is érdekes.) Szóval nálam a nyugtató elég hatékony..... Ezért gondolom, hogy a záróizmokat nem gyengítő, de azok működését előnyösen befolyásoló, a cikk szerint a bolygóidegre ható gyógyszer jó lehetne. (Megvan az arcüreg CT-ém, de még nem jutottam el Baczonyihoz, majd beszámolok róla, ha meglesz! )