Még több érdekes cikk a totalcar.hu-n!
Balra Jobbra

Keresés

Részletes keresés

FERENSZ Creative Commons License 2021.06.22 0 0 2320

Hongwell BMW X5 (1:72):

 


És véééééégre megvan.
S hogy miért örülök annyira ennek a fekete X5-ösnek?
Nos 1:43-as méretben se túl gyakori - persze a világoskék változatát kivéve nagyban is - mivel azzal sűrűbben találkozni.
Nagyobb méretben nem gyakori feketében, de 1:72-es méretben azt hittem hogy beszerezhetetlen lesz, mivel mindig csak a világoskék, vagy néha-néha a kép alapján gyanús sötétkék változatokkal találkoztam.
Viszont egyik alkalommal kiszúrtam az egyik eladónál, alaposan megnéztem a képeket - szerencsére állapotra is minden oké, kerék megvan, lámpák megvannak, tetősín se hiányzik - és nyugodt szívvel nyugtáztam magamnak hogy ez bizony a fekete.
Na több se kellett, gyorsan körbenéztem még az eladónál és szintén sikerült találni egy másik kölyköt nála amely szintén nem túl gyakori, de azért többször lehet belefutni mint a kis 1:72-es fekete X5-ösbe.


Mint azt már megszokhattuk akadnak persze különbségek.
Pl a kicsinél - méretéből eredően - nincs ködlámpa berakás, bár a festés elviselte volna, lévén megvan a helye.
A lámpákban sincs az irányjelzős festés.
A tükrök persze mások - de ez nem feltétlen hiba, hisz más méret - de a belső tér azonos.
Kivéve a kormányt, ami a kicsinél fekete.


Hátul is teljesen azonos - majdnem.
A nagy változatom sajnos nem hibátlan mivel két kis karc féle sérülés van a farán, de látható hogy a lámpák ugyanolyan szépek.
Ugyanúgy ott a rendszám, a BMW logo, az X5 felirat.
Igaz alul nem ezüst a kipufogó és fent sincs féklámpa csík.


De végre sikerült beszerezni a kölyköt :D
Nagy öröm :D

FERENSZ Creative Commons License 2021.06.19 0 0 2319

Hongwell Peugeot 206 (1:72):

 


Tök véletlenül láttam meg az 1:72-es Hongwell face csoportban a hirdetést.
Persze első alkalmam az volt - mihelyst értesültem a felvillanó kis piros földgömb jelzésnél a posztról - hogy megnéztem a bejegyzést és a képeket.
Rögtön ki is szúrtam rajta ezt, meg még egy másik példányt.
Nem csak hozzászólásban jeleztem vételi szándékomat, hanem írtam is az illetőnek.
Mint utólag kiderült jól is tettem, mivel bár a bejegyzés alatt voltak jelezve vételi szándékok, Én viszont úgy voltam vele inkább írok is az eladónak, mert van aki először mindig inkább az üzeneteket nézi és csak utána az értesítéseket.
Így hát nem fűztem hozzá sok reményt hogy a két kiszemelt példányt sikerül megszerezni, de összejött.
Írt az eladó hogy még megvannak és gyorsan le is csaptam rájuk.


Peugeot 206-osom az utóbbi időben megszaporodott, mivel ugye van az ezüst változatom, majd jött a kék, a sárga, fehér és most a zöld.
Kölyök sorrendben is már nagyjából sikerült őket beszerezni, mivel az ezüst kisebb változatát nem sokkal azután, a kéknek szintén meglett a kisebb változata, nem olyan rég pedig a sárga is lekölykedzett és most a zöldön volt a sor.
Persze a sárga és a zöld kölyköknél már kicsit változott a kialakítás, mert festett lámpákat kapott, valamint sajnos a hátsó lámpák is festettek, ezen felül pedig sajnos felcserélték a kialakítást, mivel a 206-osnak, mindig is lent volt a piros lámpás része, és felül volt a tolató-irányjelzős rész.
De egy Hongwellnél ezt talán meg tudom bocsátani, de azért azt is el kell mondanom hogy persze nem örülök neki és zavar.
Akkor már inkább jobb lett volna a piros üveglámpa kialakítás helyett is, egy piros lámpafestés.
De ez van.


Szerencsére ugyanaz a szín - emiatt mindig aggódok kicsit.
Persze a nagynál zöldes a hűtőmaszk rész is.
A nagy zöldnek gyárilag halványabb kicsit a hátsó lámpája, ezen gondolkozom hogy majd esetleg vagy orvosolom, vagy cserélem pl egy roncs donor felhajtását követően, de az is lehet hogy megmarad így ahogy van.


Mindenesetre egy újabb kölyökkel kevesebbet kell vadászni :D

 

FERENSZ Creative Commons License 2021.06.16 0 0 2318

Hongwell BMW 745i (1:72):

 

 


Egyik alkalommal direkt "kölyköket" nézegettem a neten és találtam is egy olyan eladót akitől rögtön 3-4 példányt is sikerült kinézni.
Igaz hogy nem voltak olcsóak, mert kb 3500Ft-os árban voltak, de legalább megvannak :D
Ilyen volt ez a bömös is.
Ezüstben nem olyan rég sikerült megszerezni 1:43-as méretarányban, mikor is egy külföldi modellgyűjtő kollega posztolta az 1:43-as face csoportban.
Akkor tetszett meg.
Noha talán korábban láttam már ezüstben - nem tudom biztosan - de mivel megvan a világoskék, lila és a barna változatokban, többet nem nagyon akartam volna beszerezni belőle.
De ennek nem tudtam ellenállni.


Épp nagy zivatar volt, s miután az eltávozott, rá pár percre befutott Emberem a járgányokkal.
Már lent vártam, épp néztem mikor fut be szintén azonos hűtőmaszkos harci társával, mikor is egy pizzás kis Fiat Panda parkolt le a lépcsőháznál lévő garázs elé.
Gondoltam valaki biztos rendelt - nálam is előfordul noha minden héten szokott lenni ételfutáros főtt kaja, de van hogy az ember elcsábul - és meglepően láttam hogy Emberem szállt ki belőle.
Meg is kérdeztem: Pizzát is hoztál? :D
Gondoltam ugyanis na mondom jó nap lesz, járgányok plusz grátisz pizza....:D
De utóbbi nem volt...na sebaj :D


Kis csalódottság is vegyült a dologba, mert - noha ez a képen már nem látszik - a kis bömös ki volt bélelve a dobozban és volt két-három kis fekete műanyag darabka is benne.
Ugyanis a járgányt szinte darabokban vettem ki, mivel az alváza eltörött, noha a modellben a szegecseléseknél a darabok még rendesen ott voltak.
Na mondom: qrvajó.


De aztán - tudjuk milyen vagyok - orvosoltuk :D
Így ha pici keserű szájízzel is, de mégis megvan a kicsike és ami fő, maga az ezüst színű modell ép.
Az alvázat lesz.rom max kiöntettem volna egy másik példányéból, vagy egy roncsot felhajtottam volna oszt csokolom :D


Így végre apja és fia egymás mellett pihenhetnek :D

 

FERENSZ Creative Commons License 2021.06.13 0 0 2317

Greenlight Plymouth Fury "CHRISTINE":

 

 


Beparkolt :D
El kell mondanom hogy engem az amerikai autók nem hoznak lázba.
Legalábbis a maiak totál nem, a régiek után azért megfordulok, de nem érzek olyan izgalmat mint mikor szocialista, vagy más retró példányokat látok meg.
De ezt kötelező volt bezsákolnom :D
Nagy hatással volt rám a film - amit először feliratosan majd később szinkronosan láttam - mivel Én is hasonló karakter voltam sajnos Arniehoz hasonlóan.
No nem hordtam szemüveget - ezt a részét megúsztam - de sajnos engem is cseszegettek, és Én is voltam reménytelenül-esélytelenül szerelmes, ha nem is a suli legszebb csajába.
Hányszor elképzeltem amint kinyírom a srácot - de még mai napig is van hogy gondolok erre, persze olyankor mindig egy kis mosoly kezd el húzódni szám egyik végén - vagy hogyha meghalnék és szellemként visszatérnék pokollá téve az életét :D
Szóval nagy hatással volt rám a film.


Adott egy lúzer kinézetű srác akit cseszegetnek a suliban, tetszik neki a suli legszebb csaja, és szerencsétlennek érzi az életét.
Persze eme kilátásoknak a javulására esélye sincs.
Hisz lúzerként nem csak hogy egy szép klasszikus típus, hanem hogy egyáltalán saját kocsija legyen, ráadásul a suli legszebb csajával összejöjjön, és ráadásul még a nevelőszülei is beleszólnak az életébe...
Esélytelen.
Aztán egyszer csak egy öreg lepusztult tanyán meglátja ezt az autót - természetesen romos állapotban - és rögtön beleszeret.
Minden srácnak meghatározó élete első autója, amikor beleül, elfordítja a kulcsot és azt érzi elmenne vele akár a világ végére is, vagy amíg le nem esne a kereke, ki nem fogyna az üzemanyag.
De jelen esetünkben ennek az autónak lelke van.....de nem épp egy jóságos fajta.
Noha igaz hogy értékeli a hűséget - mint ahogy általában a tárgyakat illetően is igaz hogy "mindennek lelke van és ha jól bánsz vele meghálálják" - de Christine pokolian féltékeny.
Már a film elején is sejteti ezt a rendező, mikor a sok ugyanolyan festésű Plymouth között ott gurul a futószalagon köztük ez a piros változat.
Már akkor érzi a néző hogy ez a kocsi más...és nem csak a színe miatt :D
Ugyanis okkal van neve, okkal hívják Christine-nek.
Egy tulaj általában szereti birtokolni az autóját, gyönyörködni benne, élvezni a vezetés adta örömöt.
De jelen esetben Christine más.
Ő ugyanis egy olyan egyéniség, akinél ez az uralkodási mánia szintén megvan és sajnos féltékenységét jelzi is mások felé, nem épp jószándékú tettek formájában.
Persze elsőre talán hülyén hangzik hogy egy kocsi uralkodik a tulaja felett, de pont ez a film lényege, ezen kívül zseniális klasszikus zenék is felcsendülnek benne, már a film elején is.
Az ember-gép között mindig is volt kötelék, ahogy meghatározó egy férfi-autó kapcsolata is.
Mindennek lelke van ahogy mondani szokás.
És Christine lelke igen csak érzékeny.
Nem hagyja hogy bárki vagy bármi közé és gazdája közé álljon.
Legyen az a barátod, nevelőszülőd, a barátnőd...


Mint említettem nagy hatással volt rám a film, nagyon imádtam.
Könyvben is olvastam, de ott egy picit máshogy voltak bizonyos dolgok és filmben amúgy is jobban megragad(ot)t.
A börzére nem volt sok minden vételem - nem is akartam mást venni csak emiatt a három példány miatt mentem (lakóautó, Renault furgon és Christine) - így jól jött hogy nem volt más egyéb kiadás.
Mikor megláttam IstONE oldalán hogy elő lehet foglalni, máris kaptam az alkalmon Homola Zoltán gyűjtő kollegával egyetemben :D
Régóta vártam már 1:43-as méretarányban.
Először 1:18-as méretben sikerült beszereznem.
Idáig ez - vagyis párdon - "Ő" az egyedüli 1:18-as modellem, majd később kisebb változatban iktattam be.
Pál Gábor barátommal is szóba került a kicsike, mivel mai napig el nem tudom képzelni hogy a fenébe csinálták akkor, a mai megszokott és (néha nevetséges) CGI technika nélkül, hogy a kocsi kipofozza magát.
Azt persze Én is gondoltam hogy valami manuális, esetleg hidraulikus módon a kaszni belső felére erősített dologgal "behúzták" az oldalát és visszatekerve van lejátszva vagy ilyesmi...de akkor is, még mindig nagyon király :D
Oké, mondjuk egy-két összetört-eltolt autónál utólag - ha az ember direkt azt figyeli - észre lehet venni a kerekeknél felerősített görgőket, amitől erős hatású volt az ütközés-eltolás.


Na de lassan térjünk rá a járgányra.


Nagyon szépen megcsinálta a Greenlight.
Kicsit aggódva és félve vártam hogy milyen lesz, ugyanis az elrontott (felcserélt) hátsó sárhányós piros-sárga festésű (valamint sima piros üveglámpa berakásos) Mad Max 2 Ford Falcon, valamint a Terminator Dodge Monaco elrontott fényhídja után, okkal volt bennem ez a félsz vagy a gyártó általi figyelmetlenség, vagy a spórolás e módja miatt.
Márpedig egy autó(modellnél) fontosak a részletek, ha pedig filmes járműről van szó, különösen fontos minden apró részlet.
Legyen az a tükör formája, a lámpa kialakítása, vagy egy festés, embléma.
De idáig úgy érzem nincs rá panasz.
Mondjuk kérdés hogy most melyikünk lenne a morcosabb ha valaki más akarná birtokolni a másikat :D


Amin meglepődtem hogy mindkét oldalon van tükre - úgy emlékeztem csak a sofőr felőli oldalon volt, hiába na régen láttam a filmet, meg kell nézni újra :D - de mindkét oldalra kapott.
A két krómos ablaktörlő is jó, fekete felületi festéssel, és természetesen egymással szembe nézve.
A kis kiálló bütyköket a motorháztető oldalánál Én szintén kis krómos elemekből csináltam volna meg, mert sokkal jobban feldobná, de így se rossz, ezüstre festve.
Elől szép dupla üveglámpás berakás - ahogy kell - a krómos hűtőmaszkos lökhárító is szép, bár nagyon egyhangú, mert hiányolom belőle a függőleges részeket, bár lehet inkább csak az enyém a beállás miatt látszik ilyennek.
Eme rész pötyögése után, kezembe is vettem a modellt és megnéztem.
Nincs.
Fény felé tartva, enyhén látszik pedig a kis - gondolom - megtörések által, de mégsincs kiemelve.
Erre nem ártott volna figyelni.
A Plymouth felirat és a V szerű embléma rendben van.
A CQB 241-es rendszám szintén.
Úgy látszik a Greenlight-nak problémája lehet az 1:43-as méretaránnyal, mivel néztem pl a nagyobb 1:24-es változatot, annál rendben olyan a hűtőmaszk, vannak függőleges rovátka csíkok is.
Szóval érdekes hogy a Terminator Dodge Monaco-nál 1:18-ban szintén tudtak figyelni a megfelelő formájú (nem a színnel volt a baj) fényhídra, de valahogy az 1:43-as méretnél úgy látszik mindig van valami amin elsiklanak.
Ilyesmi pedig szerintem egy alap modellnél egy dolog, de egy filmes autónál főleg ciki.
Jó persze most erre jönnének azok hogy "de hát ennyi pénzért mit vársz?"
Nos, amondó vagyok ha már csinálunk valamit, csináljuk jól.
Attól függően hogy ez most egy 8000Ft-os 1:43-as modell, vagy mondjuk egy 30e körüli 1:18-as szintén oda kell figyelni.


De kanyarodjunk vissza.
Természetesen a kerekek fehér peremesek ahogy kell, és belül króm felni.
Belül fehér kormánykerék.
Oldalán szép a formát követő vonalvezetéses festés.
Mondjuk ennek is utánanéztem mert van olyan kép ahol fehérnek látszik, de ott bizonyára csak a fényviszonyok miatt lehetett így, mivel más képeken valóban ezüst-szürke, így nem mondhatnám hogy elrontották.
A filmbéli autón az anyós felőli oldalon a tükörnél volt antenna is, de egy Greenlight modellről van szó, így ilyesmire ne is számítsunk.
Ez az egy olyan dolog van amit el tudok nézni.


Hátul piros ezüst műanyag lámpatesteket kapott - ami szerintem reálisabb lett volna üveggel, de ez csak az Én mizériám - elvégre is nem rossz így sem.
Szintén ott a Plymouth felirat, a rendszám, és a króm lökös.


Nem tudom még mely változatokban hozzák ki, ugyanis CHRISTINE híres ikon, és egyaránt ki lehetne még hozni romos állapotban, valamint a fekete ablakos változatban - azt hiszem talán tervben is van - sőt talán egy összevert roncs, vagy felgyújtott lángnyelves verzió se lenne rossz belőle.
Összességében rendben van a kicsike - gurulással sincs gond - csak a hűtőmaszk függőleges rovátkáit hiányolom róla, valamint a Greenlight odafigyelhetne kicsit jobban a filmes modelljeire, még ha (egyáltalán még) kínával(?) is gyártatja, mert ez nem az első hibája.
Tévedés ne essék, nem direkt vagyok szkeptikus, és nem a hibákat akarom keresni benne hogy hol kössek bele, vagy ilyesmi.
De egy filmes autó, egy ikon.
Anno csak egy filmben szereplő eszköz volt, ami mára már ikonikussá vált - ha olyan volt a film is hogy azzá lett és ezáltal a benne szereplő példányt is azzá tette - és figyelni kell(ene) a részletekre egyaránt minden méretaránynál, de idáig mégis azt tapasztalom hogy a kisebb 1:43-asoknál mindig akad valami probléma ami érdekes módon a nagyobbnál nincs.


Greenlight: figyelj oda, mert rád uszítom Christine-t :D

FERENSZ Creative Commons License 2021.06.10 0 0 2316

Altaya Renault Trafic:

 

 


A lakóautós és buszos sorozat mellett, figyelemmel kísértem a Renault kishaszon sorozatát is.
Idáig nem nagyon volt benne olyan példány amely érdekelt volna - korábban még az első kiadások egyikével, a mozgóbüfés változattal szemeztem, de arra nem tudtam rávenni magam - viszont mikor megláttam hogy érkezik ez a Trafic, na ezt mindenképp be akartam szerválni.
Igaz a színválasztás talán nem a legjobb, de kárpótolja az embert hogy szépen meg van csinálva :D
Mondjuk Renault Trafic példányt tudunk szerezni a Norev francia rendőrős kivitelében - ami nekem is megvan és mutattam már - valamint a (Universal Hobbies vagy szintén Norev?) Darty feliratos magasabb tetős változatában.
Kicsit meglepődtem rajta mikor értesültem róla hogy lesz az illetőnek, mivel kicsit magasabb árban volt mint ami infót kaptam róla korábban.
Viszont a börzén az illető említette hogy akkor a kettő X összeg lesz, így kicsit kompenzált.
Mondjuk ezt nem vártam el, de köszönettel és tisztelettel elfogadtam.
Sose szoktam vitatni valaminek az árát, mert nem vagyok a kötözködős fajta, ha valami kell kell, ha nem nem.
Ennyi. :D
Úgyhogy itt kaptam pici kedvezményt, de gondolom ezt is azért mert évek óta, szavahihető, rendesen foglaló-fizető üzletfél vagyok.
Ilyenkor ütközik ki valaminél-valakinél, hogy mennyit ér a bizalom két ember, eladó és vevő között.


Elől szép kis lámpákat kapott, alatta krómos égőhelyes kialakítással és sárga irányjelzős sarkokkal.
Szép a Renault emblémás hűtőmaszk és a felirat is ott virít :D
A fekete kis szellőzős rész - külön berakás a mocitetején - szintén jópofa :D
Mint már említettem a színválasztás nem épp a legjobb, de kárpótolja az embert hogy legalább szépen meg van csinálva.


Oldalán is minden rendben van.
Fekete kilincsfestések, ezüst tolósín festés.


Hátul is nagyon szép.
Szép reális piros-sárga-fehér-piros lámpás égőelosztás.
Mondjuk az enyémnél az alsó piros részekben is van egy nagyon pici fehéres rész, ezt nem tudom mire vélni miért, de úgy láttam a többinél is ilyen.
Viszont könnyen orvosolható.
Szintén ott a Renault és a Trafic típusfelirat is.
Sarok lökös részek, valamint az ajtón lent szintén külön műanyag elemek.
Azt persze mondanom sem kell hogy vérbeli kis francia dög, így elől fehér, hátul sárga alapon lévő rendszám, jó hogy még erre is figyeltek :D


Korábban már mutattam, mivel lakóautós változatban is kijött a kicsike - amivel egyszer pont Bécsi kiruccanás alkalmával, igaz csak pont egy piros lámpánál találkoztam - így elő is kaptam őt egy közös képre :D
Persze a lakóautónál anno meglepődtem kicsit, mivel annál is ilyen hátsó lámpás kialakításra számítottam volna, de mivel nem tudtam lakóautós változatban milyen volt, így annyira nem probléma számomra.

 


Azóta még kijött kétszer-háromszor ez a változat, mivel az argentinoknál futó "Inolvidables Argentinos" sorozatban ugyanilyen sima furgonként jött ki fehér színben, a spanyoloknál futó "Vehiculos de Reparto y Servicio" sorozatban SEUR céges festéssel jött ki, és a franciáknál futó diorámás kiadásban egy műszaki cikkes áruház változatában jelent meg fehér-piros céges verzióban.

FERENSZ Creative Commons License 2021.06.06 0 0 2315

Altaya Fiat Ducato - Bürnster City car 600 lakóautó:

 

 


Ismét elérkezett hát egy Váci úti börze.
Szokásos McReggelizésemet most kivételesen kihagytam, inkább betértem az egyik hipermarketbe és két Szarvasi Mozarella illetve egy Watt Alma-Körte energiaital társasága mellett döntöttem :D
Természetesen vittem magammal a Bató Zsolt által készített Fabattka Models "Kockás Abrosz Kisvendéglő"-s diorámámat is, mivel volt kint egy illető aki árult diorámákat vitrinbe és múltkor rákérdeztem hogy milyen árban lenne ha csináltatnék rá üvegkupolát.
Így hát csináltattam neki egy méltó burkot :D


Börzére nem volt sok minden megbeszélve, csupán 2-3 dolog, de nem is nagyon terveztem semmi mást beszerezni.


Nyomon követtem a lakóautós sorozat megjelenéseit és örömmel és izgalommal tapasztaltam hogy jó a választék mivel egyaránt vannak benne régebbi és modernebb példányok.
A buszos sorozat szerintem ezért vérzett el - mivel láttam a megjelenési listában hogy vége - mert többségében túl régi példányokat hoztak ki, mellyel a kutya nem találkozott.
És mivel persze a többsége régi volt, az a korszak, ama születésű emberek ugye idővel "esnek ki", a fiatalabbakat pedig már nem érdekli, vagy túl régiek számukra.
Ezért fontos - szerintem - hogy változatos legyen a felhozatal.
A Setra pl nagyon eltalált darab lett.
Izgalommal vetettem bele magam, mikor értesültem erről a lakóautós sorozatról.
De nézzük is a kicsikét:


Kicsit érdekes, mert ez a Ducato egyszer már mondhatni volt, csak az a későbbi faceliftes példány volt.
Viszont tetszik hogy ebben is kihozták még ha időrendileg fel is borítva, mert ugye ez a korábbi változat.
Pont úgy mint anno a Ford Transit példánynál, amelynél szintén a későbbi változat jött ki előbb.


Be kell valljam őszintén, az ilyen lakóautóknál - melyeknél nincs konkrét formaterv változat, csak kialakítást illetően - erősen el szoktam gondolkozni hogy megéri-e nekem annyit kiadni érte, mert vannak olyanok melyekért szívesen kiadok annyit, de az ilyeneknél el szoktam gondolkozni.
Viszont meg kell mondjam hogy tetszenek na, így úgy érzem kár lenne kihagyni, mivel ugyanúgy vágyom rájuk :D


Elől szép kis lámpákat kapott, alatta krómos égőhelyes berakással.
Jók a tükrök is melyeken még kipingálták az irányjelzős részt is.
Rendszám is jópofa rajta, fent antenna.


Hátul is jóra sikerült.
Szép - megfelelő - piros keretes lámpafestést kapott és még az égőhelyek is láthatók :D
Jó hogy figyeltek erre, mert ugye a későbbinél kicsit ez változott.
Kapott biciklitartó keretet, valamint itt is itt a rendszám, sőt kétszer is, mert ugye takarja a tartó elem :D


Tetejére két-három tetőablak, napelemes pingált rész, lehajtott antennát is kapott.
Tök jó hogy még a hozzájuk vezető kábeles elrendezés is ki van pingálva.


A belső egyszerű és elegáns.
Fekete rész, barna ülések, bézs szerkezet.

 


És akkor lássuk a közös képet a korábbi (mostani) és a későbbi faceliftes (korábbi) változattal :D

 

 

 


Említettem is az Altaya gyártónak, hogy sima furgon és kisbusz változatokban is jöhetnének.
Nem sokkal később a jobb oldali - későbbi példányt - láttam is három féle sürgősségi változatban hogy kihozták, rendesen Fiat, Citroen, Peugeot változatokban, csak az a baj hogy sürgősségi változatokban.
Ezen kívül ablakos kisbusz verziókban is jók lennének a furgonos változatok mellett, mivel sok cég - pl GLS, DPD, stb... - flottájában megtalálhatók, így akár a sima változatok mellett, céges flottás példányokat is ki lehetne hozni.

FERENSZ Creative Commons License 2021.06.03 0 0 2314

Fabattka Models (Bató Zsolt munkája) - Kockás Abrosz kisvendéglő dioráma:

 

 

 

 

 


Épp kapóra jött egy fuvar melóban kiszállítást illetően, mivel tudtam hogy megyek az átvételi hely közelébe egy címre szállítani, így az illetővel le tudtam beszélni hogy akkor egy ismerősén keresztül megoldjuk a dolgot.
Egyik alkalommal láttam Bató Zsolt munkáit - igaz 1:87-es kivitelben és leginkább a térköves mintázatot illetően - és szóba került hogy más méretarányban is készít-e diorámákat.
Említette hogy van tervezve egy 1:43-as bemutatási célt szolgáló változat és megnéztem képeken és megbeszéltük, hogy amennyiben megválik tőle, akkor Én vevő lennék rá.
Meg is beszéltük még az átvétel előtt - mert előtte is beszélgettünk róla - hogy pontosan mi is ez az utca részlet.
Hogy egy lakás lenne, vagy egy kocsma ilyesmi, és nekem eszembe ötlött hogy mi lenne hogyha egy kisvendéglő lenne, egy belvárosi utca szívében, a sarkon.
Persze a cégér még nem volt rajta, és amíg nem tisztáztuk le mi is legyen pontosan felmerültek az alábbi elnevezések:


Tántorgó Büfé
(Sz)eszPresszó
(F)eleség Étterem
Pockos Parkoló (a két P betű rendesen kék alapon fehérrel mint a kresz táblán)
vagy esetleg a Parkolj be - kisvendéglő (szintén a P betű olyan jelzésével)


Végül is a Kockás Abrosz név mellett döntöttünk ami mindkettőnknek ideális volt.
Említettem is hogy ne csak simán legyen ez a neve, hanem pl a Kockás szóba az O betű legyen az élére állított szögletes, kockás abrosz mintázatú terítő.
Ugyanis Zugló Vasútállomásnál láttam egy ilyen éttermet és anno nagyon megtetszett hogy így alakították ki a logóját, ami feldobja és mégis hangulatos.
Noha a valós helyszínen még nem voltam kipróbálni, bár tervezem.
Igaz most a Covid helyzet nem tudom mennyire jött neki rosszul, mivel láttam nem egyszer hogy noha külsőleg nincs változás, de a fényreklámján hirdeti kiadó irodának-üzletnek.
Így tehét az efféle logós kialakítás csupán a véletlen azonosság szüleménye a diorámán, mivel a dioráma belvárosi sarokházas utcát mintáz meg.


Szóba került az is hogy legyen-e tábla a sarkon, mivel Zsolt eleinte tervezett, de Én mondtam hogy inkább ne legyen, mert így nincs konkrét irány kialakítás a diorámán, és így a térköves-földes parkolóban ezáltal tudom szemből és hátulról is fényképezni a modelleket irány megszabás nélkül (bár így utólag belegondolva ha esetleg a sarkon lett volna egy behajtani tilos vagy egy egyirányú tábla, akkor sincs gond mert így lehetne az épület falával azonos utca akár egyirányú arra, vagy arról, mivel csak a kis utca rész lenne konkrét irányos) de végül is, jó ez így.


Zsolt remek munkát végzett, ez nem vitás.
Minden remekül kialakított és élethű.
Természetesen raktam oda egy modellt, ha már dioráma, legyen ott egy kocsi is és mit ad Isten, miért is ne pont egy Focus legyen :D
Jó az "aszfalt", a gyalogátkelőhely festés is jó, a fa egyszerűen zseniális, a törzs, a lombkorona, a járdaszegély, a fűcsomók, szinte minden fűszálat lehet látni.
A járdaszegély mintája és jó és a parkolós részen a megszokott lukacsos térkő közte a földdel és a füves részekkel, valamint az autók számára a lapítottabb járdaszegély a könnyebb felállást illetően is remek, de a szomszédos épület falán látható sérülés, az alatta látható téglás alapot illetően is remekül sikerült és persze mivel kisvendéglő, az épület sarkán kapott egy picike dobozos kialakítást, benne a kis étlappal az utcán elhaladók számára ha szeretnének informálódni :)
Pár modell eme felületen lesz bemutatva, de később mégis váltottam egy egyszerűbb parkolós diorámára, mivel ezt nem használom rendszeresen fényképezésre.
Inkább csak úgy megvettem és elvan itt, csodálom :D
Természetesen még amiért nem használom mindennap fényképezésre az az, hogy csináltattam hozzá egy illetővel üvegbúrát és nincs kedvem mindig lekapni, visszarakni, arról nem is szólva hogy így most az alátétet funkcionálja a későbbi parkolós kialakításnál.
Remek munka.

FERENSZ Creative Commons License 2021.05.31 0 0 2313

Vitesse Renault Megane classic:

 

 


Külön tetszik a Vitesse gyártótól, hogy vette a fáradtságot és kihozta a Megane faceliftes változatát is.
Ezt általában nem nagyon szokták a gyártók megjátszani, kivéve talán a Mercedes modellek esetében szoktam ilyesmit tapasztalni.
De tetszik hogy a Vitesse ezt meglépte.
Érdekes tulajdonképpen, mert az előzőleg bemutatott példányból - azon belül is a szedánból - sokat hoztak ki, így nagyon jó árban ki lehet fogni őket, míg ez a változat a hatchback, szedán vagy kombi változatban, nem szokott olcsó darab lenni.
Egyedül a cabrio változata a kivétel, mivel az szintén nem olyan "kelendős" darab.
A kombi vagy a szedán szinte nincs 10 000Ft körüli értékhatár alatt.
Nekem persze előzőleg sikerült beszereznem őket, mert bár vettem egy nagy levegőt, akkor is kellettek :D


Mikor második körömet jártam rendszámos emberem melletti eladónál, akkor szúrtam ki ezt is hogy hoppá itt van egy "fészliftes" is :D
Persze ahogy az az előző példánynál is volt, már itt is vettem elő a "zsét" és már adtam is át, mivel szintén jó árban volt, akár csak a másik.
Ennyiért kár lett volna kihagyni :D
Bár mikor kiszúrtam az eladó máris elővett egy újabb példányt - mondhatni ezáltal pótolva az általam elhozott helyére - és gyorsan el is kértem hogy akkor had nézzem már meg a kettőt.
Ezt természetesen a másik példánynál is megjátszottam.
Ezt cserélnem is kellett, mivel a másik ilyen példánynál a hátsó lámpáknál kissé lentebb került a fehéres rész, erre picit érzékeny voltam, de az eladó jó fej volt és korrekt, így nem volt belőle probléma.
Így hát egy újabb váci úti börzét zártunk remek vételes példányokkal :D

FERENSZ Creative Commons License 2021.05.28 0 0 2312

"Nevesincs" (Minichamps?) Vw Caddy Life:

 

 

 

 


Azért írtam hogy "nevesincs" mivel így is van :D
"Masteres" eladóm ezúttal is kint volt a börzén, és ahogy az lenni szokott körül is néztem nála az asztalon.
Érdekesen voltak az árbesorolások, mert egy "hatchett" sorozatos Citroen Axel - bliszteres ami mondjuk nekem is megvan, csak bliszter nélkül - 5000Ft körüli árban kóstált, de ez a minőségibb példány viszont kevesebbe került :D
Elsőre azt tippeltem volna hogy Minichamps - tulajdonképpen lehet hogy nem is járok messze tőle, mindjárt ki is térek rá miért - de ami azt illeti nincs gyártó feltüntetve az alján.
Meg is lepődtem mikor rákérdeztem az árára, mivel 3500Ft-ért remek vétel volt.
Persze elsőre aggódtam kicsit hogy nem-e műgyanta, mivel korábban láttam már ilyen Caddy példányokat kínai eladóknál és nem tudtam hogy a Minichamps gyártó általi kiadás, vagy valami "noname" változat, de jelen esetben az utóbbi, de mégsem csalódás, mert hozza azt a szintet.
Ugyanis hallottam hogy anno voltak olyan modellek melyeknek pl ellopták vagy eltűntek a formaöntvényei.
Természetesen itthon megnyugodtam mikor kibontottam, mert bár kezemben tartva a dobozt kicsit fel-le emelgettem a súlyát firtatva hogy fém modell-e vagy sem, de szerencsére az.
Ahhoz képest hogy "noname" modell, a belső teret is szépen, igényesen megcsinálták.


És természetesen ha már említettem a nevesebb gyártó példányát - és mivel pont kéznél volt - gondoltam elő is kapom hogy hasonlítsuk össze őket.


Eredetileg a doboz mérete alapján lehet megkülönböztetni őket, mert a Minichamps-es a jól megszokott plexis kialakításában van, viszont mostani példányunk nagyobb méretű plexire és - ezáltal - dobozba került.


Látható hogy az orr része nagyon hasonló, majdnem ugyanaz, de a Minichamps változaté kissé bumszlibb - ami a lámpákon vehető észre leginkább - míg a mostani kicsit kifinomultabb és persze ennél van ködlámpás berakás is alul.
De egyébként a lámpák teljesen hasonlóak, még a foncsor pecket illetően is.
A Minichamps - ahogy az lenni szokott - rendszám nélkül hozta ki, míg a névtelen mit látnak szemeim: kapott :)
Szóval lehetne tanulni :D
A tükrök szintén nagyon hasonlóak.


Látható oldalról is hogy nem sok különbség van.
A tető részen ugyanúgy megvan a vonalvezetés, bár jelen esetben mostani kapott antenna berakást is.
A kilincsek ugyanúgy külön berakásos elemek mint a nevesebb gyártónál.
A felni is teljesen azonos, vagy legalábbis ugyanaz a változat.


A hátsó részt illetően szintén nagyon hasonló.
Természetesen a hátsó rész más, mivel ugye az egyik furgon, a másik kisbusz.
A Minichamps-nél kissé áttetsző hatású a lámpa festése, míg a másiknál inkább mattabb, vagy festettebb benyomást kelt, noha olyasmit már tapasztaltam a Minichamps-nél is.
Viszont a kialakítás ugyanaz, teljes egészében egy egész üveg elemből van kialakítva a hátsó rész és úgy berakva, ez látszik mindkét példánynál.


Az alvázat illetően szintén sok a visszaköszönő dolog.
Pl elég megnézni hátul a kipufogót, a pótkerék tartó részt ahol még a keresztmerevítő is ugyanúgy ott van, vagy a hátsó tengelynél a laprugós felfüggesztés íves elemét, az üzemanyagtartályt stb...
Tehát mondhatni teljesen azonos, csak az egyiken rajta a gyártó neve, míg a másikon nincs, csak az autó gyártmánya és típusa.
Mondhatni ez határozza meg hogy a 3500Ft-os modellből hogy lesz 6-7000 :D
Azt viszont le kell szögezzem hogy a Minichamps változatnál külön guruló kerekek vannak, míg a "noname" változatnál tengelyes megoldással van ez a rész kialakítva.


Belsőről szerettem volna szintén összehasonlító képeket készíteni, de a Minichamps változatot nem lehet szétkapni, elől ugyanis nincs csavar, a hátsó csavar pedig - ahogy az lenni szokott, gondolom - rejtett és most azért nem akartam volna szétb.szni az alvázon.
Így hát oldalára állítottam a két modellt, hogy amennyire tudunk belássunk.
Itt is látható hogy a belső tető rész hogy néz ki, és elég megnézni a névetelen gyártó példányát is, hogy ez is ugyanaz, csak persze üvegből.

 


Ha már a belsőről nem tudtam összehasonlító képeket készíteni, gondoltam hát fentről a műszerfalról mégis össze tudjuk hasonlítani, látszik hogy teljesen azonos.
Bár ez mondjuk nem csoda, hisz egy országban és valószínűleg egy üzemben készül, de mégis érdekes :D


Mostani példányunk ahhoz képest hogy névtelen, remekül megcsinálták mind a külső megjelenést illetően, mind a belsőt, sőt hogy a belsőben még figyeltek arra is hogy feldobják a kárpitozást más színű ülésekkel és a középkonzolon is szépen kipingálták a dolgokat.....és hogy még az ára is a fele volt a megszokott másik variánsához képest - bár gondolom csak nekem volt rohadt nagy mákom ezt illetően - nagyon jó vétel volt :)

FERENSZ Creative Commons License 2021.05.25 0 0 2311

Vitesse Renault Megane:

 

 


Ismét elérkezett hát egy Váci úti börze és noha nem nagyon volt szinte tervben semmi - de korábban ahogy említettem is - kinéztem, mert minden börzére megéri kinézni, mert soha nem lehet tudni mit talál az ember :D
Ez most is így lett.
Bár ezúttal Ervin kollega nem tudott velem tartani mert más programja volt, szokásos módon indítottam a reggelt.
Igaz kicsit később kelve mint általában, de elindultam a közeli gyorskajáldába McReggelizni, ám szomorúan vettem tudomásul hogy a McBuri kikerült a kínálatból.
Miközben falatoztam szépen elkezdett szakadni az eső, de ez sem tudta kedvem szegni a börzés progit illetően :D


Odaértem - persze ahogy az lenni szokott közvetlen a bejáratnál egy hely se volt - de szerencsére a közeli utcában pont találtam egy lukat :D
Beérkezésemkor máris kiszúrtam Képes György barátomat, akinek rögtön oda is köszöntem, majd haladtam tovább.
Kingsman ügynök (Németh József)-el is sikerült összefutni :D
Mentem egy-két kört, mikor is észrevettem "rendszámos emberem" melletti eladónál ezt a szép Megane-t.
A Megane az egyik kedvenc Renault példányom, noha mondhatni a többit is imádom.
Általában nincs konkrét kedvencem egy gyártótól, mert szinte minden gyártótól akad olyan ami tetszik - kivéve sport és izomautók - de a Megane-t különösen szeretem.
Megvan már ezüstben és bordóban is.
Jól jött hogy sikerült ezt a szürkés zöld változatot kifogni, mert korábban ez is tervben volt egy pakkot illetően, de nem jutottam odáig hogy megvalósuljon.
Mondjuk úgy voltam vele hogy nem gond ha nem jön össze, lévén a másik említett két színben is elég.
De most hogy beleakadtam és még az ára is mondhatni reális volt, máris elhoztam.
A Vitesse-t úgy mondanám hogy nem olyan tipikusan mai - egyben modellautókat és mai viszonylatban vett - gyártó, de mégis nagyon jól meg tudják csinálni a kicsikéket.
Ugyanis pl elől és hátul a fekete díszítőcsík legtöbbször nem festett, hanem külön kis műanyag elem berakás.
Ezúttal is így van, mivel az autót egy csavar tartja, hátul a lökösben futó díszítőcsík tartja ott az alvázat :D

FERENSZ Creative Commons License 2021.05.22 0 0 2310

Altaya Citroen SM:

 

 

Citroen SM példányt már mutattam korábban, nem is egyszer.
Ugyanis ott volt a zöld Auto Plus változatú példányom, ott volt a két különböző orr változatú - ilyen és USA kivitelű - Universal Hobbies kiadásom és most ez.

Ezzel is szemeztem már egy ideje, de lévén hogy már háromszor megvan mondhatni az SM, nem vágytam egy negyedikre.

De most mégis, mivel jó ára volt.

Hiába na, akkor is egy mai napig elegáns idős öreglány, ki formájával mai napig még mindig képes elcsavarni a férfiak fejét :D

FERENSZ Creative Commons License 2021.05.19 0 0 2309

DeAgostini Dacia 1310:

 

 

 

Az eladónál noha a fekete Traffic példányt vissza kellett mondjam sajnos, de aztán láttam egy másik hirdetését is.

Noha megkértem hogy minden eladó példányról küldjön képet, úgy látszik mégis volt ami kimaradt.

A barna Dacia példányt terveztem korábban a szürkéskék mellé, mivel jól állnak neki ezek a színek, ha úgy vesszük bármelyik jobb a nálunk megjelent babakéknél.

Börzéken is láttam nem egyszer a barna Daciát, de nem vitt rá a sors.

Most viszont rárepültem mert nem lehetett kihagyni.

Ugyanis bontatlan, bliszteres Dacia példányt egy ezresért?

Muszáj volt.

 

Azt bírom benne - ahogy a szürkéskéknél is - hogy bár újságos modell, de nagyon szépen megvan csinálva.

Elől rendesen áll mind a 4 lámpa, egyik se csálé, vagy felfelé nézne.

A logó is jó, a lökösben is ott a helyzet-irányjelzős festés és rendszám is van.

 

Hátul is szépek a lámpák, noha a szürkéskéknél jobban sikerült eltalálni az irányjelzős részt, mert ennél kissé pirosra hajaz és mondhatni egybe is olvad majdnem vele, de szerencsére ez könnyen orvosolható.

 

A retrós járgányoknál általában inkább a gurulástól tartok leginkább, mert noha Én se tologatom olyan sűrűn, azért nem csak egy modellt akarok a vitrinbe ami mindig ott áll, noha a legtöbbnek ez a sorsa.

Elvégre is azért vannak kerekei nem?

Gurulása szerencsére jó, semmi probléma nincs vele, szinte fejedelmien halad ha tolom.

Na pl ilyen szempontból kár hogy a Dacia nem nagyon élt meg több kiadást, mivel ezekből meg lehetett volna játszani - a kétajtós coupé helyett - inkább ennek a TLX változatát, vagy a már ráncfelvarrott másik orros változatát.

Úgyhogy ez is jól mutatja hogy egy sorozatos modell is lehet szép és jó - ha nem is márkásabb minőségi példány - ha a gyártó kicsit odafigyel és nem "lesz.rom" módra csinálja.

FERENSZ Creative Commons License 2021.05.16 0 0 2308

Hongwell Renault Trafic:

 


Az egyik eladó írt nekem egy üzenetet, miszerint a börzés csoportban még nem lett jóváhagyva a hirdetése és hogy mi lehet a probléma.
Na mondanom sem kell hogy amint megláttam ezt a kicsikét a képen - egy másik fekete változattal együtt - máris írtam hogy biza ezt nem fog kelleni meghirdetni.
Mint később kiderült a feketét benéztem, ugyanis az ablakos kiadás volt, ami nekem megvan - persze gondolkoztam hogy esetleg lefestetni és az üléseket meg fel lehetne belőle használni, de az igazat megvallva már nincs sok kedvem az ilyesmivel foglalkozni - így azt sajnálva bár, de visszamondtam.
Noha nagyon nagyon ritkán mondok vissza modellt és most is úgy voltam vele hogyha az eladó tartja hozzá magát, akkor természetesen ahogy megígértem akkor már átveszem, nem csinálok s.gget a számból.
De szerencsére kedves és megértő üzletfelet ismertem meg személyében.


Anno a Játéksziget játékboltban - amíg az Árkád -1 szintjén volt ott elől a mozgólépcsőknél - rengeteg Cararama példányt lehetett kapni.
Többek között Én is akkor, ott szereztem be a sárga furgon és a fekete ablakos változatomat.
Fehérben egyébként nem nagyon találkozni vele, így mondhatni ritkább mint a másik két kivitel.
De vágytam rá, mivel a fehér általában a legtöbb furgonnak jól áll és mondhatni alap szín is, mivel a cégek legtöbbször ilyenben választják.
Na most azt tudni kell hogy Hongwellek között is akad különbség.
Azt ránézésre láttam hogy ez még a korábbi változat, így attól nem kellett tartanom hogy hátul már a szürkés műanyagra pingált hátsó lámpák lesznek, a megszokott kis üveg berakások helyett.
De mint említettem Hongwellek között is akad különbség.
Ugyanis van a régebbi kiadás, ami hasonló mint ez, ugyanúgy nyitható ajtós, hátul üveglámpás, első forduló kerekes.
Van ez mint ez a mostani, ahol a forduló kerekes kialakítást kivéve - mivel ennél fix - minden ugyanúgy.
És persze van a későbbi aminél már a hátsó lámpák kis üveg eleme is eltűnt és a szürke műanyagra kapta a pingálást.
Természetesen börzén is keresem mindig a kölyök változatokat, de idáig sága és piros példányokkal találkoztam.
De majd meglátjuk hogy alakul.

FERENSZ Creative Commons License 2021.05.13 0 0 2307

Minichamps Opel Meriva:

 

 

 

 


Opel Meriva példányon már gondolkoztam egy ideje, de még nem tudtam rávenni magam.
Ilyen pirosban eredetileg nem terveztem, de most így alakult.
Mikor megláttam ráírtam az eladóra hogy érdekel.
Utána viszont fordult a kocka, ugyanis volt két modellem amely érdekelte az eladót, így egy olyan megoldásban egyeztünk meg amivel mindenki jól járt.
Megkapta a két modellt, adott még nekem némi kp-t és így azt a két példányt is tulajdonképpen minimális kiadással szerezte meg.
Ez meg mondhatni nem számított, mert volt ebből még neki vagy 4 darab.
Így mindenki jól járt :D
Nézegettem már egy ideje ezt a "Corsa egyterű példányt", mert ez mondhatni az, de idáig még nem volt olyan találat amiben beiktattam volna.
Tudomásom szerint van ezüstben, kékben és ebben a pirosban.
Mindenesetre a Minichamps nagyon szépen megcsinálta ezt a kicsikét, holott nem egy nehezen beszerezhető példány.

Belül ott virít az óra egységes kialakítás, sőt még a GPS képernyő is megvan csinálva a műszerfal tetején :D

FERENSZ Creative Commons License 2021.05.10 0 0 2306

"Nevesincs" Ford Focus sedan:

 

 


Bizony...létezik :D
A gyártó megnevezés okkal van...mert nincs :D
Ugyanis nincs rajta semmilyen infó, csak a Ford kínai weboldalának címe.
Korábban is láttam már, akkor is tervben volt, de nem tudtam hogy jönne-e rá vám, lévén kínából van a kicsike, így akkor elvetettem a beszerzésének ötletét.
Viszont egyik alkalommal megláttam licitesre téve, jóval olcsóbban és na mondom megpróbáljuk megszerezni.
Meg kell mondjam hogy nem volt olcsó, nagyon vártam, örültem neki, mikor megjött volt egy-két kellemetlen meglepetés vele kapcsolatban, de mégis azok ellenére sem érzem rossz vételnek :D
Mikor megláttam neten nagyon megörültem neki, mivel a Minichamps gyártótól sikerült már beszerezni ezüstben a hatchback, és a kombi változatot is - ami ama színben ritkább - de a sedant minden egyes Focusnál kihagyják.
De nem tudom megérteni hogy miért?
Az MK I-esből amiből ráadásul mind a három kivitelt legyártotta a gyártó, ott is kihagyta, arról nem is szólva hogy az év végén ismét kihozza a 3 ajtós és kombi változatokat frissebb színváltozatokban, amiket megint tervezhetek.
De nem elég csak újra ugyanazokat kihozni más színben, újítani is kell.
És akkor itt most mondanám is azt amit a modellgyártók szoktak hangoztatni: Drága egy modell formaöntvényének legyártása.
Hja....ugyanazt a modellt ami kb az A oszlopig megegyező, de három variánsban kihozni nem volt drága?
Akkor már a sedant nem lehetett kihozni hogy teljes legyen a típus család?
De.
De nem.
Hisz minden modellautóból megérné egy 500 vagy 1000 darabos szériát legyártatni.

 

Így - bár oké hogy a formaöntvényt le kell gyártani, ezt aláírom - de a legyártási tételt illetően így kis kockázat, ha pedig kelendő és viszik mint a cukrot, akkor lehet egy újabb szériát lenyomatni belőle, vagy esetleg más színekben.
Ez a kicsiknél is így van.
Oké hogy abból nem tudom mennyit nyomatnak, de megfigyelhető volt a SIKU-nál vagy más gyártónál is hogy van egy adott alap.
Aztán kijönnek ilyen-olyan-amolyan festésben és mégis veszik, mégis keresik a gyűjtők.
Mondjuk én pont nem, mert Én nem vágyok tizenkettedjére ugyanarra csak más színben, de 3-4 féle változat így is van ugyanazon típusból, de ott is mindig inkább az volt a fő hogy milyen újdonságok, új változatok, új típusok érkeznek majd.


Ezért nem is értem.
Ezt már anno a Swift témával kapcsolatban is kiveséztem.


Szóval most jelen esetben itt van a sedan.
Anno az egyik Suzukis prospektusban olvastam hogy pl az SX4-esből is azért lett sedán, mert az ázsiaiak általában "sedan orientáltak", vagyis az jön be nekik legjobban.
Általában az jön ki legelőször - vagy mint nálunk mostanság a hatchbackek - aztán jön később a kombi, mikor a családosokra gondolnak.
Gondolom ez is azért lett legyártva így modellben.


Mikor megláttam kicsit aggódtam, mert reméltem hogy nem műgyanta vagy ilyesmi - bár gondoltam hogy akkor az bizonyára nem ilyen csomagolásban lenne, de akkor is.
Egyedüli hibája a fekete ablakos kivitele, mivel remek modellt lehetett volna belőle csinálni.
Egyébként műanyag modell, amilyeneket egyáltalán nem gyűjtök, de a típusra való tekintettel, azt hiszem ennél az egynél nyelek egyet és elfogadom :D
Amúgy az ember elsőre nem mondaná meg róla hogy műanyag, mert ahhoz képest jól meg van csinálva.


Alul a lökösben ki vannak emelve a szellőző részek, a ködlámpás rész is kapott egy ezüst pöttyöt - vagy ott szabadon hagyták.
Elől üveglámpás kialakítást kapott, a kis Ford emblémás hűtőmaszk külön berakásos elem, de króm szegéllyel.
Kapott egy típusfeliratos rendszámot - ami ugye sokszor nem ártana kedves Mini-Maxichamps - szóval érdekes hogy még egy műanyag, mondhatni sokkal kidolgozatlanabb modell is kapott egy igényesen legyártott példányhoz képest, emellett azért nem érdemes elmenni.
A tükrök is jók, noha mondjuk a fekete ablakos kialakításon túl, talán ez a második amin látszik hogy itt nem egy igényes gyártóról van szó.


Oldalra kapott irányjelzős festést, valamint a kilincsek is króm színűre vannak pingálva ahogy a díszítőcsík rész is.
A kerék választás is ideális, mivel a Minichamps-nél a kombinál nem vált épp előnyére a randa króm sok küllős felni.
Inkább olyannal kellett volna kihozni mint az alap változatot.


Hátulra piros lámpákat kapott a benne lévő rész meghagyásával, vagy inkább fehérre pingálásával, de sajnos ez a harmadik gyengéje ami alapján látható hogy nem egy igényes modellről van szó, de a kialakítás így is remek.
A típusfeliratos rendszám szintén ott van, valamint a kellően meglévő feliratok a Ford emblémával.
Ez is jól mutatja hogyha egy gyártó odateszi magát mind kialakítást illetően, mind figyelve a részletekre - lámpák, felirat, logók - akkor még egy műanyag modell is sikerülhet olyan jól hogy megtéveszti az embert.
Hát akkor még ha fém modellként lenne kihozva.


Mint már említettem a cikk elején volt egy-két kellemetlen meglepetés vele kapcsolatban.
Az egyik az maga az anyaga volt, ugyanis nem fém hanem műanyag modell.
Ez kissé váratlanul ért, mivel az aukcióban olvastam de csak annyi volt írva hogy "diecast" így most viszont megtanultuk hogy "nem minden diecast fém, ami fénylik" :D
A másik viszont az, hogy.....kitaláljuk miért a fekete ablakos belső?
Nos igen....hátrahúzhatós példány :D
Az igénytelenség ily formában kétszer is találkozik, egyrészt az anyag, másrészt eme gyerekjátékokra hajazó opció miatt.
Később mondjuk a hátrahúzhatós opciót kiküszöböltem, így már egy fokkal jobb.


Szóval tökéletes modell is lehetne belőle, mert ahhoz képest hogy formára szép, de kialakítási opcióit tekintve gyenge, alapjában véve jó az összképe.
Figyeltek a feliratokra, a rendszámra - vagy már ha azt nem akkor a típust népszerűsítő autószalonos rendszámra - jó a szín- és kerékválasztás, azon kívül pedig oldalra még a króm kilincses és díszítőcsíkos opció is feldobja.
Szóval meglehetne minden okom a bánatra, szomorkodásra, mérgelődésre, mert műanyag modell, hátrahúzhatós és még olcsó se volt, de valamiért mégis mosolygok :D

Minichamps vs "nevesincs":

 

FERENSZ Creative Commons License 2021.05.07 0 0 2305

Altaya Fiat Regata:

 

 


A Regata (helyesen így, egy T-vel)....nem is kéne többet mondjak :D
Ez volt az a példány amely elindította az érdeklődésemet és a gyűjtésemet a sima Inolvidables és a 80/90 sorozat iránt.


Egyik ismerős oldalán láttam meg, de a kínált árat Én nagyon magasnak tartottam, pedig el tudtam volna fogadni a kicsikét.
Így hát eme példány volt az amelyet máris felkutattam a neten és rátaláltam.
Többségében nem olcsó példány volt, de nekem sikerült egyet kifognom kb retróautós áron :D
Komolyan.
Azóta persze már ki lehet fogni nagyon jó áron ezt a kicsikét.
Bár a csomagolása kicsit nyomott, de bontatlan, valamint a modellen is láttam hogy "be lett hajtva a tükör", de más baja nincs.
Így ennyiért vétek lett volna kihagyni.
Eleinte kérdéses volt hogy összejön-e a 3-4 darabból álló modell pakk, mivel az eladó valami magas árat írt a szállításra, de aztán Emberem megírta neki hogy megnézte mennyi, így nem tudta ezt megjátszani.
Ugyanis vannak olyan eladók akik úgy játsszák meg a dolgot hogy jó olcsón rakják fel a példányt, aztán mikor valaki megveszi akkor szembesül azzal a vevő, hogy mondjuk a modell volt 1500Ft, a szállításra meg 9500-at kell kicsengessen.


Fiat Regata példányt már szereztem egyszer - azt hittem ez ugyanaz lesz, de nem, mindjárt ki is térek rá - de az nem volt ilyen szépen megcsinált.
Ugyanis az első változatom is szép, de a hátsó lámpáknál sajnos elintézték egy sima piros berakással, mondom is: most lesz egy olyan amelynél szépen megcsinálták.
De csak aztán láttam hogy ez nem pont ugyanaz a modell.
De még mielőtt jönne az összehasonlításos rész a másik változattal, előtte lássuk a kicsikét.


Elől szép üveglámpákat kapott, alatta a krómos égőhelyes berakással.
Szép a még régi átlós 5 vonalas Fiat embléma is, valamint a lámpánál lévő pici feliratot illetően is szépen rajta virít a FIAT felirat :D
Oldalt kapott irányjelző festést, kilincsfestéseket.
A behajtott tükör dolgot orvosoltam :D


Hátul csodaszép Lada Samara típusra hajazó elrendezéses hátsó lámpákat kapott - amúgy úgy tudom volt hozzá köze a Samara megalkotásának szerepében - alatta szintén a krómos berakással vagy a modellen a lámpák ezüstre festésével, belül pedig figyeltek rá hogy a rendszámvilágítás része legyen feketére pingálva.
A FIAT felirat és a Regatta85 is szépen virít, noha utóbbit illetően kicsit elrontották, mert az autó típusneve helyesen Regata, azaz 1 T-vel írva, ennek ellenére a modellen, az alvázon, a talapzaton és az újságon is - vagyis mindenhol - hibásan van írva.


És most lássuk a másikkal összevetve.


A másik változatom Norev.
Formát illetően a Norev a reálisabb, mert az Altaya változatnak kicsit merevebb az orr része és mintha kicsit szögletesebb lenne ahol a motorháztető vonalánál nézem az oldalát.
Viszont a lámpa, embléma, felirat részt illetően egyaránt szép mind a két példány.


A Norevnél természetesen elől nincs oldalablak, míg az Altayánál ott is üveg van.
A festése jobban eltalált az Altaya példánynak ez a bordó, mert a Norev kissé pinkes hatású változatát egyszerűen nem tudom hova tenni.
Kilincsfestés egyaránt szép mind a két változaton, tükör pedig jobb oldalon egyiken sincs, lévén nem mai darab a Regata és azokban az időkben még "elég volt" csak a sofőr oldalára.
Egyszerűen ma már el sem tudom képzelni milyen lehetett így közlekedni, nem igaz?
Nézünk egy még régebbi kocsit, nincsenek tükrök.
Utána van olyan aminél csak a sofőr felőli oldalon.
Van az ami manapság már mindegyiknél alap, mindkét oldalon.
Ma meg már ott tartunk hogy nincs is tükör, hanem kameraképen látjuk a dolgot.

Felnit illetően is szép mindkettő, de az Altaya változaté kissé kidomborodik, míg a Norevé inkább beleolvad, de szépen.


És most jön az érdemi változás - amiről a cikk elején már említést tettem.
Bizony, bizony, megint azok a fránya hátsó lámpák, amit mindig ugatok, hogy miért.....pont......ezen kell elvéreznie egy modellnek?
Kikészít...
Egyszerűen nem fér a fejembe hogy egy - mondjuk úgy - "újságos sorozatos gyártó" sokkal jobban meg tudja csinálni, míg egy nevesebb - mondhatni márka - képviselője szarik az egészbe?
Mindegy, ez az Ő számára ciki, nem nekem :D

Kissé emiatt anno csalódott is voltam, mert azt hittem a Norev változatom olyan lesz mint a mostani Altaya.
Aztán mikor nézem...szép, szép, de azok a k.rva hátsó lámpák.
És ráadásul még a rendszámvilágítást adó bütyköket se csinálták meg feketére.
Tény hogy a TOrinói rendszám dob rajta, mert arra figyeltek hogy elől másmilyen legyen, míg hátul sárga TO jelzéssel, de akkor is.
Hogy ezen vérezzen el...
Szerencsére rovátkás, így neki lehetne állni hogy megcsináljam, de egyenlőre még várok vele.


Norev ülj le fiam, egyes!


Szóval a Norev - ha a színe miatt nem is - de a jobb formakialakítást illetően sikeresebb lehetett volna mint a mostani Altaya példány, de a hátsó lámpák efféle hanyag kialakításos megoldásával, igencsak sikerült elrontani a modell összképét, aminek hatására mégis csak az újságos változat a jobb-szebb.
Eredetileg a mostaninál kicsit elrontották a típusfeliratot - amit már említettem - de ez látható a két modellen hátul is a jobb hátsó lámpák felett.
Filmes kocsiként is meg tudnám említeni, méghozzá az Európai Vakáció (Chevy Chase) filmben, mikor egy ilyen példányt kapnak - fehérben - kölcsön az utazási irodától, ahol épp előzőleg rabolták ki a helyet és az igazi dolgozó a csomagtérben utazik :D

FERENSZ Creative Commons License 2021.05.04 0 0 2304

Minichamps Vw Golf III cabriolet:

 

 


Szereztem egy kincset :D
Végre elmondhatom, ugyanis amíg nem vettük meg, nagyon aggódtam hogy összejön-e.
Eredetileg a 307-es Peugeot-t kerestem a neten, mikor belebotlottam szóban forgó eladónkra, akinél körbenéztem és nem akartam elhinni.
Máskor is kerestem már a III-as Golf cabrio példányt, de vagy nem találtam, vagy szinte 20e Ft feletti árban, mivel nem túl gyakori példány.
A IV-es Golfból - noha az A oszloptól teljesen ugyanaz - nagyobb eséllyel és jobb árban találni, arról nem is szólva hogy Maxichamps néven ismét kijött, de a III-as cabrio nagyon ritka.
Mint említettem nem is akartam elhinni mikor megláttam, ugyanis emberünknél remek áron volt.
Vagy ha remek áron nem is - mert vannak bizonyára akik még ezt is sokallhatják érte - de annyit elmondok hogy 10 000Ft alatt....és ez már mondhatni remek ár, hogyha azt vesszük figyelembe hogy nem nagyon találkozni vele s ha mégis, akkor szinte 20 000Ft feletti értékekben.
Úgyhogy most egy újabb "kincs" példány megy a már elkülönített tárolós részbe :D

FERENSZ Creative Commons License 2021.05.01 0 0 2303

Ixo Subaru Impreza:

 

 


Impreza példányom már van a Hongwelltől - nem is egy - de gondoltam most jöjjön szebb, igényesebb kiadásban is.
Ugyanis Hongwellben megvan ezüstben, kék wrc változatban és izmosabb wrc magasított spoileres kiadásban is.
De gondoltam jöjjön egy normál kék is.
Mert Hongwellben tetszik noha ezüstben, de mégis csak kékben az igazi egy Impreza.
Mikor átmentem Emberemhez átvenni a modelleket, bekerültek a csomagtartóba, az ajtó még nyitva volt, de miközben beszélgettünk nem tudtam levenni a szemem róla, mert tekintetem újra és újra oda kívánkozott.
Noha szinte mindegyik példányt nagyon vártam, a már bemutatott Peugeot-kat is, és volt a pakkban egy nagyon fontos, nem túl gyakori példány is, mégis talán ez volt a legjobb ami tetszett közülük.
Meglepődtem mikor rátaláltam, mert nem gondoltam volna hogy az Ixo is kihozta, ráadásul milyen szépen.


Elől üveglámpákat kapott, alul ködlámpa berakásokat.
Szép a Subaru emblémás hűtőmaszk és az embléma is szépen kivehető rajta.


Figyeltek rá hogy elől-hátul más színű legyen a rendszám, lévén francia (mármint a rendszáma)
Hátul fűtőszálas ablak, szép üveglámpák, dupla kipufogó, és ott a SUBARU felirat valamint a WRC-s típusjelzés.
Ami érdekes - eleve mármint a típusnál - hogy a szedán autóknál nem szokott gyakori lenni a hátsó szélvédőn az ablaktörlő, csak persze a 3- vagy 5 ajtós példányoknál, ez viszont szedán.
Szóval nem tudom eleve miért raktak rá, mert ez szerintem kicsit rontja a képét, de elvégre is annyira nem zavar.

FERENSZ Creative Commons License 2021.04.28 0 0 2302

Norev Peugeot 508:

 

 


Na jó, korábbi kijelentésemet, miszerint a kb 307-es típushoz hasonló formavilágú Peugeot-k jönnek még be, kissé kitolom :D
Ugyanis mikor megjelent a 301-es, az nagyon tetszett hogy egy aranyos kis átlagos szedán, ráadásul azonos a Citroen C-Elysée példánnyal amiket különösen imádok mikor mondhatni ugyanaz az autó, kissé más kialakításban.
Aztán mikor megjelent ez a szögletes ám de elegáns francia dög, ennél nagyon imádtam a hátul karomhoz hasonlító ledes hátsó lámpáit.
Eredetileg mondjuk meglettem volna nélküle, de szintén jó árban volt, amennyiért már nem hagyhattam ki.
Bár mondjuk új megjelenésű Norev-ért már adtam 10 000 körüli összeget is, szerencsére ez kb a felébe fájt, de az is tény hogy nem friss megjelenésű példány, hanem 2017-es, de ez nekem most csak jól jött :D
Bár némely újabb kiadásban-változatban erősen csalódtam, mivel nem olyan jó mint elsőre tűnik.
De ez szerencsére hozza azt a kivitelt amit kell.
Nagyon babán meg van csinálva, pöpec :D


Szép üveglámpák, alul ködlámpás berakás, 508-as típus feliratos rendszám - ami még mindig jobb mint ha nem lenne ott semmi - kis Peugeot króm embléma.
Mondjuk érdekes hogy miért nem a megszokott helyre kerültek a visszapillantó tükrök - mármint eleve az igazi autón, de gondolom az ablak vonalvezetése miatt - de így is tetszik a kicsike :D


Hátul azt hittem sima piros üveglámpája lesz, mert gyanítottam hogy mondom ennél nem lehet egyszerű megcsinálni, de a Norev mégis megjátszotta ezt, ezért ezúton is gratula.
Nagyon szép lett szerintem hogy ott kihagyták a piros részeket, így modellként is megkarmol mindjárt :D
Króm csík a csomiajtón és szintén ott a kis Peugeot emblémás jel.
(Azért néha kíváncsi lennék ezekre a kis króm elemekre hogy hogy gyártják őket, mert ez nem tamponnyomás, vagy festés, hanem valóban olyan formájú kis króm elem amit úgy helyeznek rá a modellek felületére.
Bár ha minden igaz valami kis fólián vannak rajta és úgy helyezik rá a modellekre, ha jól sejtem, mert láttam már ilyesmit)
Alulra kapott két ködlámpa berakást, a kipufogók is jók ahogy a fekete részben kiemelkednek.


És lehet hogy megint csak változtatni kell a véleményemen, mert mostanság hogy megláttam az új Peugeot példányokat, amelynél ilyen gepárd fog szerű csíkban megy le a lámpa berakás, nagyon baba, és úgy láttam az újabb 508-asnak is (mivel ebből volt egy facelift változat is) tehát már az újabbnak is olyan.
Úgyhogy lehet hogy meg kell szerezzem a későbbi változatát is?
Esélyes :D

FERENSZ Creative Commons License 2021.04.25 0 0 2301

Schuco Mercedes C-class "Elegance":

 

 

 

Hát ez valóban csak "elegáns(z)" :D
Megvan már ez a kicsike, de most nem tudtam kihagyni.
Elsőre úgy terveztem hogy eladásra lesz, de kicsit mérlegeltem a dolgot és úgy voltam vele hogy annyiért nem biztos hogy elmenne, a másik meg úgy is a színe ami miatt beiktattam mert szerintem jól áll neki ez a cseresznyebordó, ezen kívül pedig az ára is elfogadható volt.
Akkor miért ne?
Mondjuk persze azért egy rendszám vagy típusfelirat nem ártott volna rá, sokat dobna rajta.
Úgy vettem észre hogy később már a Schuco tanult ebből a hibából, figyel(t) rá, de a Minichamps-nél sajnos mai napig előforduló probléma.

FERENSZ Creative Commons License 2021.04.22 0 0 2300

Norev Peugeot 307:

 

 

 

307-es "Pözsót" már terveztem egy ideje, egyaránt sima és francia rendőrségi változatban is.
A rendőrségi már majdnem összejött, de aztán mégsem.
Így hát egyik alkalommal felnéztem és találtam egy ezüst példányt, ráadásul elfogadható áron, aztán persze ahogy lenni szokott, körülnéztem az eladónál milyen termékei vannak még, és megint sikerült összeállítanom egy kis pakkot.


Nagyon szépen megcsinálták a kicsikét és külön tetszik hogy a Norev megjátssza azt hogy kihozza francia rendőrségi változatban is, noha az picit butácskább, de külsőre nagyjából megegyező.
Nekem a Peugeot-k kb eme időszakig tetszenek, utána a későbbiek mint a 4008 és hasonló hobbiterepjárók meg ilyesmik, már sajnos nekem nem jönnek be.

FERENSZ Creative Commons License 2021.04.19 0 0 2299

DeAgostini Oltena Club:

 

 

Szintén "Masteres eladómnál" szúrtam ki ezt a kicsikét, mikor Bencét odavezettem a Focus ügyben - s közben még volt 2-3 példány melyet kiszúrt magának - nekem pedig tekintetem kiszúrta eme Citroen változat "Román megfelelőjét" kis áruszállító kivitelben.
Megnéztem tükrök megvannak, ablaktörlő megvan, gurulás oké, kérdeztem rá egy árat.
Elsőre kicsit magas volt, de tettem egy picivel olcsóbb ajánlatot és megegyeztünk.
Korábbi börzéken is láttam egyszer-kétszer - akkor nem hozott lázba - most viszont nem tudtam kihagyni.
Nagyon tetszik hogy a hátsó lámpákban szépen meg van csinálva az irányjelzős rész :D

FERENSZ Creative Commons License 2021.04.16 0 0 2298

Eligor Renault Master "Rigaux Galéna":

 

 

Imádom a Mastert és ha van rá alkalmam be is szerzem.

Nem terveztem különösebben kinézni az egyik Váci úti modellbörzére, de mivel volt két lebeszélt eladásra hirdetett példányom oda, így hát kinéztem.

Milyen jól is tettem.

Ahogy az lenni szokott a közeli mekiben kezdtem, furcsálltam is hogy Merci terepjárós emberünk a szokásos "öreg Apostol taggal" nem futott be, de erre nem kellett sokáig várni.

Ugyanis ahogy végeztem és a kocsiban vártam még pár percet az indulásig, be is futottak.

Az egyik kollégával pont arról beszélgettünk útközben, hogy van hogy az ember néha úgy érzi hogy a börzén mindig ugyanazok az eladók és ugyanazon példányok vannak - tehát hogy nem nagyon bukkannak fel újdonságok - de persze az Én álláspontom szerint, amit említettem is, minden börzére megéri kinézni, mert sose lehet tudni kinél mi bukkan fel s milyen áron.

Erre mostani szerzemény a tökéletes példa.

Engem mindig az izgalom hajt mielőtt belépek az ajtón, hogy nem tudni kinél mit találok.

A keresés izgalma, ami kiskoromban is átjárt az iskolában megrendezett bolhapiacos rendezvényekkor.

De ha az ember nem is szerez semmit akkor is érdemes kinézni - azt most hagyjuk hogy idő meg üzemanyag, Én se vagyok banki tisztviselő fizetésű besorolású, de csupán azon múlik hogy hogy nézzük a dolgokat, negatívan, vagy inkább próbáljuk a jó oldalát nézni - mert ha még nem is szerzek semmit, olyankor is egy élvezet, megvan a hangulata.

Rövid kis beszélgetés egyik-másik modellgyűjtő kollegával, vagy akár csak egy "odapacsizás" köszönés formájában.

Ugyanis minket, gyűjtőket, eme kis vasak kötnek és hoznak össze.

Vagy ahogy mondani szoktam...(idézetemet azt hiszem már tudjuk ;-))

De azt is élvezettel tapasztaltam hogy egyre több csinos hölgy is jön el párjával, férjével, tehát nyilván ők is úgy vannak vele hogy a pasijának hobbija ha nem is érdekli, de jó dolognak tartja.

Persze szóló hölgyek is jöhetnének, lévén akkor még talán csajozni is lehetne.

Elvégre is még mindig jobb mintha valaki szerencsejáték- vagy drog- esetleg alkoholfüggő lenne.

 

Köztudott rólam hogy a Master példányokra rá vagyok állva - legyen az Norev vagy Eligor - így hát nagyon csak meglepődtem mikor belefutottam eme kicsikébe.

Gyorsan megnéztem, tükrök megvannak, lámpák megvannak, antenna is, szélvédő is ép, gyorsan csináltam egy gurulás tesztet és máris rákérdeztem hogy mennyi.

Teljesen normál korrekt ára volt és nem hagyhattam ott.

Aztán ahogy nézelődtem tovább, egy ezüst Hongwell Focus WRC példányt szúrtam ki az eladó asztalán s azon nyomban tárcsáztam is egy másik kollegát, mivel emlékeztem rá hogy amikor én nekem sikerült megszereznem - szintén a Váci úti börzén, amiről akkor kép is készült - nagyon irigyelt.

Így hát gyorsan feltárcsáztam és szóltam neki hogy itt van most egy az eladónál.

Az eladóval félretetettem, és említettem is hogy pár perc múlva befut és biztos elviszi.

Pár perc múlva be is lépett és odavezettem az eladóhoz.

Így legalább már a saját példányomat nem kell tőle féltenem.

De visszatérve a Master példányra, el se akartam hinni hogy ott, akkor, a börzén, belefutottam egy még olyan példányba amely nincs meg.

Na ezért érdemes börzékre járni...s hogy idézzem Bud Spencert:

FERENSZ Creative Commons License 2021.04.13 0 0 2297

Schuco Mercedes E-class cabrio:

 

 


Ha már most úgy is közeleg a jó idő (mondjuk nem pont ma), ideje elővenni hát a cabrio változatot, és lobogtatni hajunkat a menetszélben :D
Ugyanis az idős hölgynél a börzén ezt a kicsikét is kiszúrtam - a coupé változattal együtt - és mivel mondhatni majdnem azonos színben tündökölnek, nem tudtam volna otthagyni csak úgy :D
Így hát bezsákoltam ezt a szépséget is :D
Rohadtul tetszik hogy a belső térben még a biztonsági övek csatja is ki van pingálva :D

 

 

FERENSZ Creative Commons License 2021.04.10 0 0 2296

Schuco Mercedes E-class coupé:

 

 


Régóta tervben volt már eme kicsike - egy másik példánnyal együtt - viszont mikor kerestem szinte sose találtam, csak mindig a már későbbi, egybefutó első lámpás változatot.
Az viszont nekem annyira nem tetszik.
Megmondom őszintén gondolkoztam rajta - a másikkal együtt - mivel úgy éreztem - eleinte - elég lesz csak a normál szedán és kombi kivitelben, meg esetleg a jó áron szerzett limó változatban és kész.
Most viszont nem tudtam kihagyni, mert egy idős hölgynél ki is szúrtam a járgányt.
Igaz akkor még csak szemeztem vele, majd miután vártam az illetőket akik az eladó példányaimért jöttek - köztük az épp befutott Pál Gábor barátomat is - odaszóltam Ervin kollega úrnak hogy mindjárt jövök, mert még gyorsan elfutottam a két példányért.
Megvan már nekem sedan és kombi változatokban is - sőt a múltkor mutattam a limuzint is, melynél meglepődtem hogy műgyanta volt - és most végre beparkolt a coupé is :D

FERENSZ Creative Commons License 2021.04.06 0 0 2295

Ixo Mercedes 200D:

 

 


Ismerős volt nekem a kicsike, de mégsem.
Egyrészt mert a retró újságos ugyanez a példány, másrészt ennek más a csomagolása és látszik hogy a kivitelezése is.
Először azt hittem Minichamps vagy ilyesmi, de aztán elvetettem - bár erős volt a gyanú - de utána még talán a Schuco volt amire gondoltam.
De nem...
Ixo a kicsike.
Mint tudjuk az Ixo csinálja a DeA modelleket is, vagy legalábbis vannak közös gyermekeik.
Rákérdeztem a csávónál hogy mennyi - persze angolul kezdett el magyarázni hogy mindjárt jön a tulajdonosa - addig én kicsit odébb nézelődtem.
Mikor visszatértem oda említette és már hoztam is el.
Teljesen korrekt árban volt.
Noha én a régebbi példányokat nem kedvelem annyira, mert nem az én formai ízlésemnek megfelelő, azért ezt nem tudtam kihagyni.
Előzőleg pont egy fehér volt amit kiszúrtam a Mercedes sorozatos kiadásban, de annak magas volt kicsit az ára számomra.
Így akkor inkább ezt a feketét zsákoltam be.
Mondjuk elképzeltem hogy milyen lenne a fehér és a fekete egymás mellett, afféle a jó és a rossz párosításban bemutatva :D


Elől csodálatosan szép üveglámpákat kapott, melyen még a rovátkák is látszanak és szépen a helyükön vannak nem ferdék a berakás miatt vagy ilyesmi.
Alul a kis krómos elemre festve osztva a - gondolom - helyzetjelző és irányjelző párosok.
Krómos hűtőmaszk, benne a rovátkás rész feketére csinálásával.
A kis embléma szinte kötelező felszereltség :D
A német rendszám jól megadja a feelingjét is.
Króm visszapillantó és kis antenna.


Hátul szép piros üveglámpák, széleken sárga irányjelzős festéssel.
Kis króm 200D típusjelzés és Merci embléma.
Szép a fecskefarkat kiemelő festés is.


És akkor most nézzük meg az újságos változattal együtt.


Látható hogy teljesen ugyanaz a kettő, de mégsem.
Ugyanis jönnek a különbségek.
Leginkább ami feltűnik elsőre az a belső, mivel a mostaninál remekül dominál a fekete-piros kombó.
De a másik hogy az újságosnál kis krómos elem a lámpák alatti rész, a lámpák is egyszerűbb sima üvegből vannak kialakítva, mintha a Merci embléma is kissé más lenne, a hűtőmaszk teljesen króm, más a rendszám ami persze így nem adja meg azt a feelinget.
Ami viszont pozitívum - vagy épp hiba? - az a lámpa-hűtőmaszk közötti ezüst csík festés, ami érdekes módon az igényesebb változatnál nincs.
Vagy talán ezzel akarták kicsit feldobni az újságos változatot?
És persze nincs az antenna.


Oldalról láthatjuk hogy itt is akad különbség.
Az újságosnál nincs a tető peremén futó csík festés, ellenben az igényesebb változaton fehér a gumik belső peremének széle, és az ablakkeret festés is finomabb, vékonyabb a modellen.
Kilincsfestés természetesen mindkettőn van.
A mostani igényesebb példányomnál van egy pici festés hiba a far részén mint látható, de ennyi belefér.


Hátulról szintén feltűnnek a különbségek, amik leginkább a lámpákon látható.
Az újságosnál szintén krómkeretbe ágyazva, de sima pirosat kapott, vékonyabb kissé a lámpák felett-alatt futtatott csík díszítés, nincs ráadásul a fecskefarkaknál felfuttatva, ugyanakkor pedig kissé fentebb helyezkedik el és festve van az embléma és a típusfelirat is, míg az igényesebb változatnál kis krómos kiegészítő.
A kipufogót is érinti a változás, mindjárt ki is térek rá.


Itt láthatjuk a belsőt, mely ordít hogy ugyanaz, de mégsem.
Az újságosnál sima egyszerű, a mostaninál piros, fekete padlózattal és kiemelt ajtó fogantyú festéssel.


Alvázat illetően szintén ugyanaz, annyiból hogy természetesen az újságoson más a gyártó és a típus felirat, ki van rajta emelve a kardántengely ami végig van futtatva a kipufogót érintően is és a kipufogó végére kapott egy kis ráillesztett króm csonkot :D
Amúgy meglepődtem mert Ixo létére - egyaránt mind a kettő - normál csavarozással van rögzítve.


Műszerfalat azt hiszem kár lenne említenem, de ha már itt tartok jöjjön.
Az újságosnál sima egyszerű fekete műanyag, de legalább a kormány olyan amilyennek lennie kell.

 

Míg a mostaninál igényes kialakítás.


Úgyhogy én amondó vagyok hogy van egy bizonyos szint ami alatt inkább ne hozzunk ki egy modellt.
Bár a Mercedes mint márka és mint az autói olyan szépek és impozánsak - legalábbis ezt a régebbi típust illetően - hogy még egy gyengébb újságos kiadású modellben is tekintélyt parancsol és elegáns.
És noha anno én is megvettem ezt a Mercit amíg futott a Retróautók újság, akkor inkább legyen kicsit drágább, de legyen megadva a módja.

FERENSZ Creative Commons License 2021.04.03 0 0 2294

Minichamps Toyota Prius:

 

 


Elmondhatom hogy most már Én is rendelkezem Prius-szal :D
Természetesen inkább a jobbik fajtából, mint sem a rendőrségi adatbázisban szerepelve :D


Korábban szemeztem vele egy másik eladótól, de nem sikerült bezsákolni, de most kivételesen nem azért mert elkelt volna.
Hanem mert cirka 15 000 körüli árban adták a kicsikét.
Érdekes hogy eme változatot nem nagyon találni a Minichampstől - pedig akad azért - de mégis ritkának mondható.
Most viszont alig hogy a Norton Mastert kifizettem megláttam az eladónál, ráadásul egész jó árban, és nem hagyhattam ki :D
Muszáj volt beszerezni :D
Nekem nagyon megtetszett ez a Prius, annyira, hogy akkor ha úgy álltam volna anyagilag, még akár valódi autóban is inkább olyat vettem volna.
Ez mondjuk a II generációs kicsike, viszont érdekes hogy a III generációs változatból már akár 2000Ft-os áron is hozzá lehet jutni - igaz kínából rendelve - de ez persze JCollection gyártó terméke - ha jól tudom.
Azért mondjuk még egy Family Guy - Brian figurát el tudnék mellé képzelni, de mondhatni anno már egyszer összehoztam őket :D

FERENSZ Creative Commons License 2021.03.31 0 0 2293

Eligor Renault Master - Norton:

 

 


Miután megvettem az eBayes pakkomat, nem nagyon akartam mást vásárolni, mert még így is volt egy 44 000 körüli kiadás a börzére megbeszélve.
De találtam egy Mastert amit nem lehetett kihagyni.
Így még pont volt annyim hogy el tudtam belőle intézni.
Be is fizettem egyik nap Emberemnek, erre másnap délután mondom még körbenézek az eladónál - bár ne tettem volna, meg nem is akartam, mivel ugye ahogy említettem volt az eBayes pakk is, meg a nagy kiadás a börzére is - szóval körülnéztem és noha nem volt sok dolga, azért akadt még egy modell amit be kellett szerezni, de ez majd a következő posztban érkezik.
Gyorsan írtam is Emberemnek hogy kérdezze meg az eladót hogy postázta-e már a Norton Mastert - mert ha igen, akkor mindegy, ha nem, akkor viszont még hozzá tudnánk csapni.
Szerencsére sikerült.
Épp jókor jött az is, hogy Niki vissza tudta adni az előző hónapban kölcsönadott 20-ast, így még szerencsére ama modellt is el tudtam intézni belőle.
De most lássuk a Mastert.


Nagyon örültem neki mikor meglett, ugyanis a sürgősségi és egyéb változatokra nem vagyok ráállva, de a tipikus céges furgonokra igen.
Múltkor - mikor Én kértem kölcsön Nikitől - akkor sikerült a narancs-ezüst Facom változatot megszerezni - most pedig - a másik alkalommal kölcsönadott és visszakapott összegből - sikerült most a Norton változatot beszerezni :D
Ez már csak így megy....repkednek közöttünk a Deákok :D


Viszont örömöm nem tartott sokáig, mert ahogy itthon lecsavaroztam a talapzatról, észleltem hogy a jobb hátsó kerekében van egy szép sérülés.
Nem felületi hiba, hanem inkább mechanikai.
Ugyanis talán ismerjük milyen az amikor egy tengely vége el van görbülve és a kerék nem azért ugrál mert ferdén van a felni rész felhúzva a tengely végére.
Itt is ez volt a helyzet.
A tengely vége el volt görbülve és még plusz, a felni-tengely találkozásánál el volt repedve.
Szóval nem tudom hogy mit csinált az illető, vagy hogy, de nem repestem az örömtől.
Gondolkoztam is hogy mi legyen, mert mondom még csak nem is tudnám azt csinálni - ahogy szoktam hogy ellentétes irányba való tekeréssel leszedem róla a kerekeket - mivel itt most ugye nem elég hogy a tengely vége meg volt görbülve, hanem ahogy írtam is, magán a keréken a tengely-felni találkozásánál el is volt törve.
Szóval a legkisebb mozdításra is inkább a kezembe maradt volna a kerék, mint sem elkezdett volna mozogni előre-hátra, ezáltal - a szokásos módon - leoperálva a felnit a tengelyről.
Na mondom f.sza.
De ha már ennyit fizettem érte, úgy voltam vele muszáj megcsinálnom.
Képeken nem látszott a dolog, mivel bal oldali nézetből és felülről volt egy kép a modellről, szóval az eladó vagy nem értett hozzá és szabadulni akart tőle, vagy sandított.


Képet nem csináltam az esetről - noha nem ártott volna és legközelebb így is lesz hogy akkor adja vissza az árát - de inkább örültem hogy meg tudtam javítani.
Végül is a felnit leszedtem a tengelyről, egy fogóval ellentétes irányba visszahajlítgattam míg egyenes nem lett, majd ragasztással vissza rögzítettem a kereket, persze figyelve arra is hogy aránylag egyenes legyen mikor a modellt feje tetejére csináltam az "egyenes gurulás ellenőrzést" :D
Így most legalább meg van javítva és egyenes a gurulása is, noha annyira tologatva úgy se lesz :D


Érdekes hogy nem kapott rendszámot, vagy legalább típus feliratot rá, de az is lehet hogy véletlenül hagyták ki.


Lassan kéne egy csoportképet készítenem róluk :D

FERENSZ Creative Commons License 2021.03.28 0 0 2292

Universal Hobbies Citroen CX:

 

 


Ez volt az a kicsike, "aki" miatt most megint gyarapodtam egy modell pakkal.
Ugyanis régóta terveztem ezt a CX "citrongyot".
Elsőre az ezüst kissé vékonyabb, magasabb, faros változata lett meg, de az nem tetszik annyira mint ez.
Nem mellesleg kisebb Majorette méretben is imádtam és talán még a színválasztás is ugyanaz mint a kicsinél.
Többet is láttam neten - persze mindig megnéztem az eladók többi termékét, de vagy nem volt más, számomra érdekes példánya, vagy egyáltalán nem is volt más modellje, vagy olyat találtam ami bontott volt - de én mindenképp egy "jóárasított" bontatlan példányt terveztem.


Szeretem az Universal Hobbies gyártó példányait, mivel nagyon szépen megcsinálják a modelleket.
Főleg ami a lámpákat illeti ahogy azt már láthattuk pl a vadászott fehér Citroen C15-ös kis dobozos példánynál, rendesen a megfelelő égőelosztás szerint.
Ennél a Citroennél is sikerült.
Elől üveglámpákat kapott, és még a krómos lökhárító elembe is került belőle.
Ott a Citroen embléma és legalább egy évjáratra utaló rendszám is van (ezt sokszor hangsúlyozom a Minichamps példányoknál hogy nem ártana)
Króm tükör, egy teljes szélvédő törlésére alkalmas ablaktörlő, ezüst antenna.
Oldalt a kerekekbe a szürke felnikre kis krómos kupak részeket kapott.


Hátul a megfelelő formájú és égőelosztásos kialakítású üveglámpa, rendesen megcsinálva rajta a sárga-piros ahogyan kell.


Gurulásától tartottam kicsit, mert néha előfordulnak 8-as effektek, de eme öreg hölgynél szinte fejedelmien sima :D

FERENSZ Creative Commons License 2021.03.25 0 0 2291

Norev Nissan NV400:

 

 


Emberemhez mikor átmentem kocsival voltam aznap - direkt azért mert előző nap is át tudtam volna érte menni, de aznap nem volt jó számára, így hát megbeszéltük hogy autóval akkor beugrok másnap meló után - mert mondom kelleni fog a hely hogy bepakoljam őket.
Be is raktam a dobozkát a kocsiba, majd elindultam hazafelé.
Leparkolván a ház előtt nagyjából minden modellt bele tudtam tuszkolni a táskámba - amit mindennap viszek magammal - de mivel persze ez a Nissan nagy dobozos, nem fért volna már be.
Így tulajdonképpen kabátom alá raktam a hónom alá fogva, és úgy csempésztem fel a lakásba.
Muter ki lett volna akadva hogy már megint mennyi kocsival tértem haza, így úgy voltam vele, hogy - mivel a többi a táskámban lapult - akkor max ezt az egyet fogják látni oszt jóvan'.
Mikor lecsavaroztam a modellt hallottam is hogy valami mozog benne, de nem láttam semmit letörve.
Végül is szétkapáskor láttam hogy a vezető oldali ülés háttámla része esett ki a helyéről de ezt gyorsan orvosoltam is.


Mikor beköszöntött eme új változatú Master...izé jelen esetben NV400, nekem nem nyerte el a tetszésemet úgy, mint az azt megelőző Masterek.
Nem tetszett - a Renault esetében - a hosszúkás lefelé konyuló első lámpa, a kissé szögletesre sikerült küszöb hullám az ajtó alatt, és a szögletesre koreografált hátsó lámpák.
Viszont modellben most már eme példány is szép számmal bővül, ugyanis van olyan hogy a valóságban kevésbé tetszik egy modell, mégis kicsiben, szeretem.
Noha a Nissan változattal találkozunk talán a legritkább, mivel itthon főleg a Renault Master és Opel Movano példányokkal találkozhatunk.
A Renault és az Opel - a hűtőmaszkos-emblémás orr részt kivéve - teljesen azonos, viszont a Nissan változatnál kicsit elegánsabbra sikerült.
NV 400-asom is nem ez az első már, mert anno a Masterrel közösen bemutattam a fehér Nissan változatot, most viszont megláttam ezüstben és akartam.
Ugyanis a fehérből rengeteg van, de ezüstben még nem láttam.
Ez most vagy ritkább, vagy még újabb kiadás, vagy csak egyszerűen ezüstből nem csináltak annyit mint fehérből, nem tudom.
Azt mondjuk sajnálom hogy ezt már nem gyártották le Opel változatban, mert nem tartott volna semeddig.
Ha már az előző Mastert kihozták mind3 kiadásban, ennél se ártott volna megjátszani ezt szerintem.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!