Magyar Adorjàn a pelazgokkal azonositja ôket. Azt irja ròluk, hogy tûztisztelôk voltak, napistenük Bàl, Pàl, Balota, Balisa Pelopa... tiszteletének maradvànyai a Balàzsfa vagy Balogfa àllitàs szokàsa (Fày Elek könyvére hivatkozik) és a Szent-Jànos éji nagy tûzünnep, làngolò màglyàk gyùjtàsàval. Megemliti, hogy a sziciliai Diodorosz egyik mondàjàban a szkitàk pàl és nap nevû törzsei egy Pàlosz és Napesz nevû testvérpàrtòl szàrmaznak. Jellegzetes beszédük megtalàlhatò volt még (legalàbbis a mùlt szàzad elején) Dubrovnik környéki olasz és horvàt lakossàg körében, valamint Albània északi részén, mint Szkutari vàros lakosaiéban is. Amibôl azt a következtetést vonja le, hogy "miszerint az olyan népnek amelynek kiejtése ilyen, vagy ôsei voltak palòcok, azaz pelazgok, vagy jàszok, avarok és ha màsnyelvûekké lettek is, de e kiejtésmodot megtartottàk, vagy pedig valamikor igen erôs palòc, jàsz vagy avar hatàs alatt éltek.
(Erdekességképpen: az én anyai àgi csalàdom elôdei, két csalàd (egyiknek neve Balàzs) Heves megyében egy településnek megalapitòi voltak, màra nagyközség, talàn vàros is lett.)
Azt is irja Magyar Adorjàn, hogy a palòcok észak, kelet, nyugat felé is vàndoroltak, s hogy a lengyelek egy része (polàk, poljàk, németül Pole) is palòc szàrmazàsù lenne (mig egy màsik részük jàsz eredetû: jazvingok) és hogy az orosz siksàgon is volt egy "polovci néven nevezett, még nem szlàv nemzet, de amely a szlàvok àltal leigàzva és kereszténységre téritve, ôsi nyelvét elveszitette..."
Ugyanakkor Zajti ezt irja: " A vlach, balach, balas névvel talàlkozunk nemcsak a magyarorszàgi Erdélyben - a magyar Csàngòföld - Erdély és Bulgària hatàrolta romàn területeken, de a hun fajta palòc-magyarok közt is, ugyanùgy talàlkozunk vele az V. és VI. szàzad körül az Alduna és a Volga mentén. A valach-bolgàr népeknek India északnyugati vidékeire szakadt testvér-törzseinél a valachi, balabhi, balachi, balas és balasi nevek ma is ismeretesek..."
A keblünkről letiltották, Leszaggatták a három színt; Keblünkről beljebb vándorolt: Befogadták a szíveink. Ameddig piros lesz a vér, Ameddig fehér lesz a hó, Amíg zöldel a rét füve, Lesz jel, eszünkbe juttató: Hogy hitünk hol van, hol hazánk, Hogy hova, kihez tartozunk, S kié a föld, hol elsüllyed A koporsónk, ha meghalunk. Hogy az életünk sivatag, Hogy vérbemártott kép a táj, S a testnek a letépett tag Utána sír, utána fáj. Ameddig piros lesz a vér, Ameddig fehér lesz a hó, Amíg zöldel a rét füve, Míg lesz magyar szív, dobbanó: A keblünkről letilthatják, Letéphetik a három színt, Keblünkről beljebb vándorol, Befogadják a szíveink. E három szín után fog szívünk Sikoltva égni, vérzeni, Ki mindenünnen leszaggatta. Jöjjön és onnan tépje ki!
Idegen szavakat kéretik mellôzni ebben a témàban. "Retardàcionak" ? Hm. ezt még màshol nem làttam. Talàn te kezded "meghonositani" a magyar nyelvben? Nàlad màr csak Evil hasznàl több idegen szòt, amikor làtszòlag magyarul beszél.
Kedves Afrikaans! En tisztellek tudàsodért, rengeteg anyagot töltöttél màr a forumra is, de a magyar nyelvnek a szàndékos romlasztàsa fàj! Azért nyitottam ezt a topikot, hogy legalàbb itt ne érvényesüljön a mindennapi életben, sajtòban, hirközlô szerveknél egyre nagyobb tért hòditò nyelvrombolàs. Megkérlek szépen probàld ehhez tartani magad. Megtennéd ?
Érdekes, a lányom ezeken a könyveken már kb. nyolc-tízéves korában túljutott. Értsd: sikerült az ottaniaknak megfelelő szinten elsajátítania a magyar helyesírást. Csodálkozom rajta, hogy az ide írogató alterosok jelentős része még nem ütötte meg ezt a mércét, sőt jelentősen elmarad a kisiskolás helyesírási színvonaltól. Pedig állítólag szívük-lelkük az anyanyelvükért lobog. Szerinted mi lehet az oka ennek a fura ellentmondásnak és jelentős retardációnak?
Egy tudósnak is lehetnek érzelmei, és annyi versbe öntheti érzéseit, amennyibe csak akarja, de ha érzései tudományos munkásságában is kiütköznek, akkor ne nagyon várja el, hogy a tudományát komolyan vegyék.
Megkérlek, hogy az ilyen "alter-szerzôk"-féle minôsitésektôl kiméld meg ezt a témàt. Anyanyelvünk tisztelete és védelme nem pàrtok, irànyzatok, hivatalos-alternativ kérdés. Itt a csodàlatos magyar nyelv - rôl folyik az eszmecsere, mely nekünk olyan édes, mint az anya. (Hum.. Egy màs nyelven sem hivjàk az anyjukat a gyerekek "édesanyàm"-nak.)
Akinek ez a téma nem szivügye (mert akkora tudòsnak érzi magàt, hogy érzelmek màr nem férnek be hatalmasra felfùjt mellkasàba), az menjen màs topic-ba, van még jò pàr ezen kivül.
Olvastam egy fr. folyoiratban: egyik tudòs vémelénye volt, hogy a "big bang" elmélete is csak ùgy születhetett meg a tudòsok fejében, hogy ezek a kereszténység azon tanàn nôttek föl, hogy volt egy kezdet. Tegyük föl, hogy nem létezett volna a héber és keresztény vallàs a Földön, akkor az egész technikai, tudomànyos fejlôdés is màs irànyba ment és fejlôdött volna. Màs eredmények születtek volna.
Van benne igazság, de eddigi tapasztalataim szerint az alter szerzők többsége viszont még csak meg sem próbálja megőrizni függetlenségét, meg sem kísérel túllépni az előítéletein, s képtelen távol tartani magát a hétköznapok kíméletet nem ismerő kötöttségeitől.
„Senki sem találta még fel azt az eljárást, mellyel függetleníteni lehetne a tudóst az őt körülvevő környezettől, attól a ténytől, hogy tudatosan vagy öntudatlanul egy bizonyos társadalmi kaszthoz tartozik, vagy a világról alkotott elképzeléseitől, vagy társadalmi helyzetétől, vagy éppenséggel attól, hogy egy adott társadalom tagjaként éli mindennapjait. Ezek a tényezők mind jelen vannak a munkájában, még akkor is, ha jó szándékúan igyekszik megőrizni függetlenségét, s megpróbál túllépni előítéletein, és megkísérli távol tartani magát a hétköznapok kíméletet nem ismerő kötöttségeitől.” (Edward W. Said: Orientalizmus. Európa Kiadó, Budapest, 2000. )
"Ha egy versben valaki teret enged az érzéseinek, azzal nincs semmi baj. Amennyiben viszont a tudományos tevékenységében is így tesz, akkor az már problémásabb, mert ezáltal kaput nyit a tudományos hitelét illető kételynek."
Meg ez:
"A 'szívből jövő', tudományosnak mondott hipotézisek rendszerint kártyavárként omlanak össze amint érvényességüket, megállapításaikat és módszereiket alapos vizsgálat tárgyává teszik."
Szia Kedves Najahuha! Örülök Neked! Kösz, hogy megtiszteltél jelenléteddel a topikomban, s mint mindig, hozod a hasznos olvasnivalòkat. Aki nem fanatikus, részrehajlò, az megérti és értékeli. :)
Ez nagy tévedés. Az Eszaki Kàrpàtokban (és màs erdôs, hegyes helyeken) ùjabban visszatértek a hagyomànyos hàzépitéshez, amiben egy db. szög sincs. Ennek az az elônye is megvan, hogy nem rozsdàsodik. Tehàt lehet hàzat épiteni (sôt hajòt is!) szögek nélkül.
Egy jó vers Horatius szerint: Rikító tollak és halfarok
Horatius mindenekelőtt az alkotás egységességére, a részei közötti tökéletes összhangra, megkomponáltságára tanít:
"Hogyha egy asszonyi főt lónyakra helyezne a piktor és rikító színű tollakkal díszítené az összedobált testrészeket, úgy, hogy a fönt takaros nő halfarkat kapjon, csúfat, feketét, legalulra; látva barátaim ezt, tudnátok-e nem kinevetni? Higgyétek, Pisók, ily tákolmány az a könyv is, Melyben, mint lázálomban, kavarognak az olcsó Cafrangok, s hol a láb meg a fej nem tartozik össze. Mit? Hogy a festő és költő bármit kiagyalhat? Hogy joga van, s volt is, hogy képzeletét eleressze? Tudjuk, s ezt a jogot számunkra is követeljük. Csakhogy azért nem kell sóst s édest összekavarni, Kigyóhoz hattyú, s tigrishez birka nem illik." "Végül: akármibe fogsz, legyen egyszerü, váljon egésszé."
És végül nem árt, ha a költőnek van képessége arra, hogy az apró részletek tökéletes kidolgozásán túl teljes, arányos egészet tud létrehozni.
