A napokban Tömörkény-novellákat olvastam, és az eddigi nagyrabecsülésem a szilajgulyások iránt csak erősödött. Azt írta a szerző, hogy a számadógulyás (nem hiába hívták így) a gondjaira bizott kb. 1000 marha mindegyikéről tudta, kié is. Persze, rovást vezettek a jószágokról, de azon csak a darabszám szerepelt, az ismertetőjelek nem. Figyelemre méltó memóriája lehetett annak, aki ezt meg tudta jegyezni.
Újkéry könyve szerint az 1860-as évek elején Somogy vármegyében, annak is elsősorban Szigetvári járásában annyira rossz volt a közbiztonság (akkori szóval közbátorság), hogy arra még a központi kormányzati szervek is felfigyeltek.
A betyárok annyira fel voltak állítólag bátorodva, hogy több esetben is nyílt tűzharcba bocsátkoztak a pandúrokkal, több pandúr is hősi halált hal Újkéry könyvében.
Tiszta vadnyugat, akarom mondani vadkelet lehetett akkoriban a somogyi erdőségekben.
Akit a hivatali vagy egyéb kötelessége pl. Kaposvárról Szigetvárra szólított, az az indulás előtt állítólag végrendeletet írt.
Újkéry könyvét olvasva néha az az ember érzése, hogy a csong(o)rádi betyárok "kismiskák" voltak a somogyi zsiványokhoz képest, persze nyilván a dél-alföldön is voltak nagyon veszélyes haramiák, arról nem is beszélve, hogy maga a "betyárkirály", Rózsa Sándor is a Dél-Alföldön űzte "áldásos" tevékenységét.
Érdekes (és korábban én pl. nem is tudtam), hogy Szigetvár és környéke (szigetvári járás) 1948-ig Somogy vármegyéhez tartozott, de utánanéztem a töri atlaszban, tényleg úgy volt.
Egész sokat elolvastam a topikból. Jó. Bár én azt gondolom, ezek afféle mai fatolvajok voltak, jobb esetben Ambrus Attilák.
Egész kedvet kaptam betyárkodni. A nagyapám hívott régen kapcabetyárnak ( olvastam az elején a fejtegetést róla), nem hallottam már vagy húsz éve a szót és most bevillant.
Betyárjaink túlnyomó többsége nem élte meg a 40. életévét, de sokan még a 30-at sem.
Vagy pandúrgolyó végzett velük, vagy egy cimbora kúrta fejbe hátulról a fejszéjével (mint Vidróckit), vagy úgy végezték, hogy fütyült a talpuk alatt a szél...
Persze olyan is volt, nem is egy, aki saját koponyáját durrantotta szét a pisztolyával/puskájával, inkább, mint hogy bitófára vagy hosszú évtizedekre tömlöcbe jusson...
Azért abból a jelenetből, amikor a Mészáros Pali meg a bandája a visnyeszéplaki szőlődombon tűzharcba keveredik a pandúrokkal, mekkora westernt, ööö akarom mondani easternt lehetne csinálni....
Persze Mo-n nincs igény az ilyesmire, inkább nézzük az ámerikaji ákciófilmeket:-(((
Hát még ha elolvasnád Újkéry regényét, akkor hogy megváltozna a véleményed a betyárokról.
Újkéry ugyanis radikálisan szakít a hagyományos betyárromantikával és az 1860-as évek első felének híres somogyi betyárjait (a Patkó-fivéreket, Bergán Jancsit, Kara Miskát, Gölöncsér Jóskát, Illés Palit és a többieket) ugyanis nem népi igazságosztónak, de nem is aféle "megélhetési bűnöző" szegénylegénynek ábrázolja, aki azért lop egy-egy tinót vagy ökröt, hogy éhen ne haljon.
Nem. Újkéry kőkeményen realisztikusan próbálja ábrázolni a somogyi betyárvilágot, nála a zsiványok (somogyi tájszóval járkálósok vagy kujtorgók) hidegvérű, durva és kegyetlen rablógyilkosok, akik áldozataikat gyakran véresre verik, megkínozzák vagy néha meg is ölik.
Pandúrokat, falusi bírókat, telkes gazdákat, kocsmárosokat, zsidó vagy éppenséggel keresztény boltosokat, papokat ölnek meg hidegvérrel, ha a sors éppen úgy hozza...
Egyébiránt nem tudom, hogy Újkéry regénye mennyire valósághű, bár a fickó a Somogy megyei bíróságon dolgozik és a regénye megírásához állítólag régi Somogy vármegyei okiratokat is felhasznált.
Mindenesetre meglehetősen jó tollú író (milyen ritka is ez a mai magyar irodalomban), szerintem olvasmányos és élvezetes a regénye.
Javallom, hogy olvasd el te is, esetleg kölcsön is adhatom az én példányomat, ha nem akarsz érte pénzt kidobni:-)
Továbbgondolva: 1849-ben születik, s 1921-ben hal meg = 72 év. Ebből szabadlábon 30,5 év (1849-1872; 1887/88, 1904-1910), a többi, 41,5 év dutyiban (1872-1887;1889-1904; 1910-1921)
S ebből az első 23 évben benne van a gyerekkor is, jó 15.
"....a bíróság páratlanul enyhe ítéletet hozott: kötelezte a vádlottat annak a három és fél évnek a letöltésére, amely még előző büntetéséből hátravolt"
Valószínűleg a szerző Varga István, meg akire hivatkozik, Gönczi Ferenc is, meg ennek a Magyar Nemzetben közreadott cikknek a (névtelen) szerzője is, meg akire hivatkozik Darnay-Dornyai Béla is mind-mind egy forrásra támaszkodnak (lehet Újkéry is), talán korabeli tudósításra, még a szóhasználat is azonos.
Ami miatt írok: azt olvasom az MNO-ban hogy "Végül is fellebbezések után a kir. kúria újabb 15 évi fegyházra ítélte. A büntetés végrehajtására Oroszlánt a soproni fegyházba szállították. Ott egyfolytában le is töltötte a büntetését". 1889-1904 soproni fegyház, 1904-ben szabadul, 1910-ig szabadlábon, majd 1911-1921-ig, haláláig, megint Sopron, majd Vác.
Ugyanabból a cikkből Oroszlán Paliról, a legeslegutolsó dunántúli betyárról:
"Ötödik napja tartott már a tárgyalás a kaposi vármegyeházán. Talán annak előtte soha s azóta sem kísért akkora figyelem peres esetet, mint azt az 1889. februárit. Nemcsak a nagyterem, hanem a folyosók is tömve voltak. Az ítélet kihirdetésekor szuronyos őröket állítottak az ajtó elé, mert a helyiség valóságos ostromnak volt kitéve. Az érdeklődés nem volt meglepő, hiszen Oroszlán Palinak, a hírhedt betyárnak és bandájának pere után hirdetett ítéletet a bíróság.
A somogyi emberek talán azt is megérezték, hogy ezzel egy korszak zárult le; az utolsó somogyi betyár is kézre került, nem lesznek már ezentúl a hatalmas erdőkben útonállók: új idők jönnek, másfajta betyárokat teremt majd az új idő.
Ki volt ez a misztikus nevű Oroszlán Pali? Honnan jött Somogyba betyárkodni?
Akik valamelyest is átnézték a somogyi betyárság történetét – amelyhez a legjobb segítség Gönczi Ferencnek A somogyi betyárvilág című könyve –, azok természetesnek veszik, hogy pásztorkörnyezetből származik. Juhászbojtár volt, s a Veszprém megyei Városlődön született. Huszonhárom éves korában – 1872-ben – viszont már az illavai fegyházban találhatták, ahol megkezdte tizenöt évi szabadságvesztésének letöltését. A Somogy című lap később ezt írta erről az időről: „A börtönben mindig tanult, művelte magát, hegedülni is megtanult. Forrt az agya, hogy ha majd kiszabadul – mint mondta –, ember legyen belőle. Még karmesterként is szerepelt társai között. Ha a sors valamely neki tetsző pályára viszi, sebes eszével bizonyára előretör. Szóval: Oroszlán Pali nem zsivány kinézésű ember volt. Még beszéde is lágy, vékonyan csengő volt."
Betyárságát akkor kezdte, amikor 1887 júliusában megszökött a börtönből, ahol – állítása szerint – fáradhatatlanul dolgozott, mégis akkora terhet raktak rá, hogy leroskadt a munkában. Szökése után mindössze hét hét alatt követte el rablásait, azután kézre került. A sajtó nem mulasztotta el megjegyezni, hogy amikor a veszprémi vizsgálóbíró két fegyveres őr kíséretében elbocsátotta Kaposvárra, a fogoly milyen szép búcsúbeszédben köszönt el: „Fogadja hálás köszönetemet azon emberies bánásmódért – mondta –, amelyben engem ittlétem alatt részesített, mert itt nem úgy bántak velem, mint rabbal, hanem mint emberrel." Majd hozzátette: Isten vele vizsgálóbíró úr!
Bizonyára a sajtónak is része volt abban, hogy a közönség a tárgyalás folyamán rokonszenvet érzett Oroszlán Pali iránt, s a legszívesebben bűnbocsánatot adott volna számára, annak ellenére, hogy a vádiratban ötrendbeli rablás, egy gyilkosság és egy szándékos emberölés szerepelt. Oroszlán Pali nyugalommal állta a szembesítéseket, hatásosan védekezett, s többször a vallomásoknál habozóknak – különösen személyazonossági kérdésekben, beismerésekben – ő volt a segítségükre. A gyilkosságot és az egyik rablást azonban nem ismerte el, pedig feltűnő hidegvérrel és nyíltsággal vallott be mindent, megjegyzéseivel több újabb bámulót szerezve magának. Ez is okozója lehetett, hogy a bíróság páratlanul enyhe ítéletet hozott: kötelezte a vádlottat annak a három és fél évnek a letöltésére, amely még előző büntetéséből hátravolt. Oroszlán Pali az ítéletben megnyugodott, s rövid beszédet tartott; ebben megköszönte a nagy érdeklődést és a részvétet a város lakosságának, a királyi törvényszéknek pedig a nagyon is kegyes ítéletet, amilyet még ő maga sem mert remélni."
Részlet a Somogy megyei napilap egy 2007. január 11-i, Kujtorgók c. cikkéből a legendás Patkó-fivérekről:
"A szájhagyománynak vannak egyéb tévedései is. Sokan emlegették például híres somogyi betyárként Patkó Bandit, talán éppen az alföldi hírhedt Angyal Bandi analógiájára. A valóságban viszont két Patkó volt – testvérek –, s egyik sem Bandi, hanem István és János.
evékenységük a szabadságharc utáni időkre esik, a hatvanas évek elejére, amikor a kujtorgók ugyancsak sok fejfájást okoztak a hatóságoknak, lévén ez a somogyi betyárság virágkora. A Patkó testvérek Vásárosbécen születtek, családnevük Tóth volt; szülőházukat e század negyvenes éveiben Gönczi Ferenc még le tudta fényképezni. A fiúk meglehetősen későn kezdték a betyárságot, Jancsi harmincöt, Pista harminchárom évesen. (Állítólag Patkó Jancsi tizenkét évig tartó taljánföldi katonáskodás után adta fejét a rablásra.) Egyébként Jancsi a kor színvonalán álló iskolázottságú ember volt, tudott írni, olvasni. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy rablásai színhelyén leveleket hagyott. A hagyomány szerint egyszer Kaposvárra is benézett, mégpedig grófi ruhában. E ruhát valamelyik Széchenyi családtól szerezte. Távozásakor az egyik városszéli háznál papírszeletet hagyott, amelyre az volt írva: Itt volt Patkó János.
Patkó Jancsi elfogására több zászlóalj katonaságot mozgósítottak, fejére ezer forint vérdíjat tűztek ki. Az bizonyos, hogy az üldözőivel vívott összecsapásban esett el, de pontosan nem tudjuk, hol. A nép úgy tartja, Fenékpusztán van a sírja, egyes visszaemlékezések szerint Kiskomáromban vagy Pogányszentpéteren. Elterjedt róla az is, hogy nem halt meg, furfanggal ismét túljárt üldözői eszén, Olaszországba szökött, ott boltot nyitott, és többé nem tért vissza hazájába.
Nem érte meg az időskort testvére sem. Őt is 1862-ben, talán ugyanabban a hónapban lőtték le, mint Jancsit. Patkó Pista sírja Nagybábonyban van, jóllehet sokáig az ő halálát sem hitte el a nép. Azt terjesztették róla, hogy betyáréletének megszűnésével Galambospusztára vonult, egy „sánta” főszolgabírónak a nővérét vette feleségül, azután bérlő lett Kötcsén."
Nem nagy kiállítás, dél-alföldi betyárok, kiemelten a Rúzsa Sándor élete van benne, de legalább van. Asszem, még egy pár hétig látható, majd becsukják a kaput...
Érdekes egy darab ez a makói. Sötét, grafitszürke (fekete racka gyapjú lehetett?) színű és zöld a rátét rajta. A szegedi Móra Múzeumban van egy szép régi darab, ami fehér szűr, pirossal kicifrázva. Komoly cucc, nem tudom kié lehetett, de nem akármi asse.
Nekem is csak úgy beugrott ez a verzió a disznóláb pisztoly emlegetése kapcsán. Van Makó-Rákoson egy juhász ismerősöm, neki van egy régi szűrje, fekete, (nem a kosztól) hát, azt azért irígylem tőle.:)
Egyes feltevések szerint igen, más nyelvészek tagadják, én meg nem vagyok elég jóltájékozott hozzá, hogy eldöntsem. Mellesleg a szűr rátéttel, esetleg hímzéssel készült. Ugyanezen mester szerint az utolsó darabért, amit készített, egy új
Mercit kínáltak neki a német turisták. Szép munka lehet, szívesen megnézném.
Ki volt verve vásári szöggel, az tuti, ha ennyit adott érte! Mellesleg eszembe jutott a disznóláb pisztolyról, hogy talántán ebből eredhet az "itt a kezem, nem disznóláb" mondás?
Valamilyen rádióműsorban beszélgettek az utolsó magyarországi szűrszabóval. Szerinte anno egy átlagos szűr kb. egy tehén árába került. Angyal Bandié viszont tizenöt tehén áráért készült. Adott magára!
