Azért nyitom ezt a rovatot, mert az Ismeritek a szarmatákat? topikban tilos pl. azokat az antik szerzőket idézni, akik a szarmaták méd származásáról adnak hírt. Itt viszont a szarmatákra vonatkozóan minden forrás közlése megengedett. Vágjunk a közepébe!
Ez egy roppant érdekes darab. Több szemmel is lehet nézni.
Normál ősiségkutató nyilván kiemelné a napmotívumot, a tulipán ábrázolását, a négy égtáj jelölését, a háromas éket ami eredetiben hegyek, hegység jelentésű, nekem azonban mást is mutat:
Érdekes például, hogy a napmotívum felépítése olyan, mely emlékeztet első ránézésre is egy hajtószerkezetre, középütt a tengellyel, s ennek külön érdekessége, hogy ez a kettős fogaskerék formájú napmotívum, az őt körbefoglaló "házban" excentrikusan helyezkedik el. Ez nem lehet "kivitelezési hiba", mert az összes többi alkotóelem egyébként koncentrikus. Ráadásul a körben elhelyezett formák, mintha körben "úsznának" egyirányban. Az egymással szemben elhelyezkedő tulipán és "polip" nyúlási iránya is egy az óramutató járásával ellentétes irányú mozgást enged meg - akár. A kis"fogaskeréken" 10, míg a nagyon 12 "fog" van, de a kicsin lévő egyenlőtlen eloszlás mutatja, elfért volna a 12 is. Ellenben a belső "ház" külső élén szintén 12 kiszögellés ( 4x3 csúcs) van. Most már csak az egymással (É-D) szemben lévő két krumplit, és a másik két alakot lenne jó értelmezni, s lehetne gondolkodni. (Vajjon mit szólna ehhez Däniken?)
háton fekvő helyzetben fiatal nő csontváza feküdt, koponyája nélkül. Egyszerű kivitelű, bronzhuzalból készített, hurkos-kampós záródású fülbevalókat viselt. Ruháját gazdag gyöngydíszítés borította:
Tóth Tibor antropológus szerint embertanilag ők álltak legközelebb a IX. sz. végén a Kárpát-medencébe érkezett honfoglalókhoz"
Ezt hogyan kell érteni? A IX. század végén itt élt nép köznépi sírjaiban talált emberekkel, vagy a c-14-es módszerrel i.sz. 950 elé nem datált max 1000 db ún. tarsolyos honfoglaló személyhez? (Bene vitéz típus)
A barbárok körében igen kedveltek voltak a sajátos technikával, nagy mesterségbeli tudással előállított római edények. Ezek között a legkedveltebbek a terra sigillaták voltak, amelyeket formatálak segítségével változatos alakban és díszítéssel készítettek el a római fazekasok.
A 3--4. században a szarmata lakosság leletei megsűrűsödtek az Alföldön. Szentes környékén a Tisza--Kurca mellett és a Körös déli partján is megtalálhatók egykori lelőhelyeik, amelyek a 2--3. században létrehozott településhelyeken találhatók. Ebbõl az időszakból való a Szentes-Nagyhegyen, Musa János szőlőjében előkerült, gazdagságával kiemelkedő sírlelet. Csallány Gábor, a múzeum egykori igazgatója 1930 és 1939 között egy nagy kiterjedésű temető 424 sírját tárta fel itt, amelyben hat szarmata sír is volt. Ezektől kissé távolabb került elõ a 20. sír, amelyben DNy--ÉK irányban nyújtott, háton fekvő helyzetben fiatal nő csontváza feküdt, koponyája nélkül. Egyszerű kivitelű, bronzhuzalból készített, hurkos-kampós záródású fülbevalókat viselt. Ruháját gazdag gyöngydíszítés borította: nyakában karneol-, üveg- és borostyángyöngyökből álló nyakláncot viselt, karjain gyöngykarkötőt. Hosszú bő nadrágját iráni divat szerint alul gyönggyel varrták ki és fogták össze.
Bár a korabeli források gyakran említik a szarmaták lovas-íjász alakulatait, ennek ellenére temetkezéseikből ritkán kerülnek elő lovak és fegyverek. Szentes környékéről a már említett Dónát-Mágocsparton kiásott rangos férfi a találók elmondása szerint lovával együtt volt eltemetve, azonban fegyvere nélkül. A kistőkei temetőben a 143. sírban egy gyűrűs markolatú kard volt, Karácsonytelek 10. sírjából pedig egy kétélű vaskard került elő. Valamennyi sírban közösségének rangosabb tagjai voltak eltemetve. Ezeken kívül az antik szerzők leírásából tudjuk, hogy a férfiak egész testüket tetoválták, bő nadrágot, felette pedig köpenyt viseltek. Részletesen tudósítottak fegyverzetükről, félelemmel említették mérgezett nyilaikat, döfőlándzsájukat, kardjukat. Védőfegyvereik közül a sisakot, a pikkelypáncélt és a pajzsot említették, sőt beszámoltak róla, hogy a szarmaták használták a lasszót is.
A temetõikben tett megfigyelések szerint a szarmaták halottaikat észak--dél irányba fektetve, gyakran koporsóban temették el, amelyeket vagy rönkből faragtak, vagy deszkákból készítettek, és különböző formájú kapcsokkal erősítettek meg. A földben a koporsók faanyaga elpusztult, de egykori jelenlétükre a talaj barnás elszíneződése utal. A temetőkben ritkán fordul elő, hogy a halottat bőrbe csavarva, másokat mésszel borítva temettek el. A téglalap alakú sírgödrökbe a halottakat általában hanyatt, nyújtott helyzetben temették el, egyszerű ékszereikkel felékesítve, mindennapi használati tárgyaikkal és a túlvilági útra szánt útravalóval együtt.
A nők ruházatát a fibulák mellett a gazdag gyöngydíszítés jellemezte, amelyeket nemcsak nyak- és karláncként viseltek, hanem ruhájuk ujját, nyakkivágását és alját ékesítették vele. Hosszú, bő ruhájukat deréktájon textilövvel fogták össze, amelyről mindennapi használati eszközeik (vaskés, orsógomb) lógtak. Ritkábban viseltek egyszerű karika fülbevalókat, gyűrűket, kar- és nyakpereceket.
A nők díszes ruházatával ellentétben a férfiakat egyszerű öltözetben temették el. Derekukon bal oldalon záródó bőrövet viseltek. Dónát-Mágocspartról homokbányászás közben került elő az a sír, amelyben rangos férfi feküdt: övét ezüstcsat zárta, és szíját aranylemezekkel díszítették. Előfordult, hogy a férfiak öveiken lelógó tarsolyt viseltek, amelyben csiholóvasat, kovakövet, esetleg kisebb vaseszközöket tartottak. Lábbelijüket szíjakkal erősítették meg, melyeket Y alakú szíjelosztó veretek díszítettek.
A nagy távolságban lévő sírok esetében valószínűleg halmot emeltek a halott fölé, amelyek az elmúlt néhány évtized intenzív talajművelésének következtében eltűntek. A Dnyesztertől keletre a szarmaták jellegzetes sírépítményeinek számítottak a halmok, azonban a Kárpát-medencébe érkező szarmaták temetkezéseiből hiányoztak, és a halomemelés szokása itt csak a 3. században jelent meg körükben. A kevés halmos temetkezés a társadalmi ranglétra felső fokait birtoklókhoz köthető, akik szokásaikban erősebben kötődtek keleti hagyományaikhoz. A halmos temetők földrajzi elhelyezkedése a szarmata szállásterület széleit követi.
A Kárpát-medencébe az 1. század első felében beköltöző szarmaták nagyállattartó, lovas népek voltak, ezért korai településeikről keveset árul el régészeti hagyatékuk. Annál színesebb képet rajzolnak életükről temetőik. A legkorábban beköltözött szarmaták régészeti anyaga szűk lelethorizontot alkot a Duna-Tisza közének középső és északi részén. Mivel a Tiszántúlon ez még a dák hatalom időszaka, területünkön kevés lelet keltezhető erre az időszakra: Szeged környékéről néhány durva, kézzel formált edény mellett Szentes-Várhátról egy szórványként előkerült kézzel formált fazék, amelyet bütykökkel és beszurkálásokkal díszítettek.
Az eddig előkerült korai temetkezések száma nem jelentős, amely egyrészt a régészeti kutatások hiányosságával magyarázható, másrészt azzal, hogy az 1. században bevándorló szarmaták száma sem lehetett jelentős. A férfisírok szegényesek voltak, míg a nők sírjaiból változatos ékszerek kerültek elő. Régészeti hagyatékuk arról árulkodik, hogy a keletről magukkal hozott műveltségük pontus-vidéki hellenisztikus hagyományokban gyökerezett.
Az új lakók csak a 2. században vetették meg igazán a lábukat a Tiszántúlon, amikor vége szakadt a dákok uralmának. A régészeti leletek tanúsága szerint a század vége felé Szentes környékén a Kurca, a Kórógy és a Veker magaspartjait szállták meg az újonnan betelepülők. Kistőkén, a vasútállomás közelében az 1920-as években Tóth Gergely és Vecseri Lajos földjén került elő az a szarmata temető, ahol összesen 147 sírt tártak fel, ezek között szkíta és avar koriak mellett 55 korai szarmata sír is volt. A temető a Veker kanyarulata és a Körös ártere közötti területen, egy magasparton húzódott közel 300 méter hosszan Ny--K irányban. A sírok egy része sakktáblaszerű elrendezést mutatott, és igen sűrűn helyezkedett el. A többi szabályos sorokba rendeződött; a sírok közti távolság néhol 8-10, máshol akár 30-40 méter is volt.
Szarmata kemencehálózatot tártak fel Rákóczifalván
2006. június 21.
Nagy kiterjedésű füstölőrendszer nyomaira bukkantak a Damjanich János Múzeum régészei a Vásárhelyi-tervhez kötődő bivalytói gátépítést megelőző feltárás közben.
A területen számos nép élt az idők folyamán, s örökítette ránk hagyatékát. A bő háromezer évvel ezelőtti bronzkori halomsírokban talált urnák mellett kelta lakóház utalt a vasművesség egykori mestereire, kiknek emlékeit egy gödörben különös módon a szkítákéval összekeveredve találták meg. Ez fölveti annak lehetőségét, hogy a két nép egymás mellett is élhetett egy ideig ezen a tájon. Több gepida sír a germánok jelenlétéről tanúskodik, de a nem várt meglepetést a római korban itt lakozó szarmaták okozták a régészek számára. A területet sakktáblaszerűen behálózó, földbe mélyített kemencék sora bukkant elő, amit alagútrendszer kötött össze.
Egy nagyobb központi gödör mellett eddig húsz kemencét sikerült napvilágra hozni, bennük szarmata cserepekkel.
Dr. Csányi Marietta ásatásvezető régész, a szolnoki Damjanich János Múzeum osztályvezetője tájékoztatása szerint az már eddig is ismert volt, hogy a szarmaták élelmiszer-füstölésre járattal összekötött kettős kemencéket használtak, melyeknél az egyik szolgált tűztérként, s a másikban volt a tartósítandó élelem, de a mostanihoz hasonló rendszerről eddig nem volt tudomás Magyarország területén.
A kemencék korának meghatározását a bennük található cserepek alapján tudták elvégezni, s használatuk mikéntjéről sem hagytak kétséget a bennük ma is felismerhető égésnyomok.
A Kárpát-medencébe az i.sz. 1. század első felében beköltöző szarmaták állattartó, nomadizáló népek voltak. Az eddig előkerült korai temetkezések száma nem jelentős, amely egyrészt a régészeti kutatások hiányosságával magyarázható, másrészt azzal, hogy az 1. században bevándorló szarmaták száma sem lehetett jelentős.
Horvát módszere kb. 50 %-ban jó, 50 %-ban hibás. Mindaz, amit az antik forrásokból összehordott a magyar nép őstörténetével kapcsolatban, már önmagában is tiszteletet érdemel. Helytálló és korát messze megelőző észrevételei pedig így is olyan nagyszámúak, hogy szégyenkeznünk kell miatta, amiért másfélszáz éve alig ért meg újabb kiadást! (Csak a Rajzolatait jelentette meg nemrégiben egymástól függetlenül 2 kiadó.)
A szarmata települések sűrűn egymás mellett helyezkedtek el, és gyakorlatilag teljesen kitöltötték a Duna-Tisza közét és a Tiszántúlt. Félig földbe mélyített házaik tapasztott falúak és nyeregtetősek voltak. Lovat, szarvasmarhát, juhot, sertést és baromfit tartottak, és földműveléssel is foglalkoztak. Viszonylag békés életüknek a Római Birodalom megdöntésére induló germán törzsek többszöri átvonulása vetett véget. A háborús időszakban jelentős szarmata tömegek vándoroltak ki a mai Franciaország és Olaszország területére, egy részük Észak-Afrikáig jutott el. Egyes csoportjaik azonban még az V. század második felében is a Dél-Alföldön éltek.
Ittlétük több mint 300 éve alatt folyamatos és állandó kapcsolatban álltak római birodalombeli szomszédaikkal. Viszonyuk hol háborús, hol békés volt, de kereskedelmi kapcsolataik sosem szüneteltek. Ezért olyan gyakoriak a szarmata leletanyagban a római eredetű tárgyak.
A szarmaták településhálózata rendkívül sűrű volt, s ezért leletanyaguk – főként a semmi mással össze nem téveszthető korongolt szürke kerámia – a szántott területeken szinte mindenhol megtalálható. Ugyanakkor a múlt századi régiséggyűjtők különös becsben tartották a római pénzeket, s ahol ezek előfordultak, ott nagy valószínűséggel szarmata letelepedéssel számolhatunk. Eddigi ismereteink alapján is megkockáztatjuk, hogy sem a szarmaták előtt, sem utánuk egészen az Árpád-korig soha nem volt ilyen sűrűn lakott a környékünk.
Na, ezzel a szoftverrel se szerkesztek hosszabb szöveget többé...
Amit eredetileg ki akartam emelni:
"...a 9. században kihasználva a még teljesen fel nem töltődött árkot, illetve azt újra ásva és kiszélesítve — ha rövid szakaszon is — egy új védelmi rendszert hoztak létre."
"Ott ..., ahol a sáncot kellett volna találnunk ... “csak” a négy kisárok volt."
ELŐZETES JELENTÉS A CSÖRSZ-ÁROK KUTATÁSÁRÓL CSINCSÉN
FISCHL KLÁRA
1994. augusztus 8-tól folytattunk leletmentő feltárásokat az M3-as autópálya 17. lelőhelyén. A lelőhely — kiterjedése 200x70 m — a mai Gelej és Csincse községek közigazgatási határán, a gelej-csincsesi földúttól K-re 250 méterre, és a Csincse patak gátjától Ny-ra 600 m-re, egy természetes kiemelkedésen található (1. ábra).1 A községek közigazgatási határát egy dombvonulat és egy fasor képezi a lelőhely teljes hosszában. Első terepszemléje alkalmával Dr. Patay Pál ezt a dombvonulatot a Csörsz-árok sáncának maradványaként határozta meg.2 A feltárások őszi ideje alatt a dombvonulatra merőlegesen három kutatóárkot húztunk.3
A Csörsz-árok kutatása az 1960-as években lendült fel a Garam É.–Patay P.–Soproni S. vezette munkacsoport tevékenységével. A terepbejárási munkák során sikerült a Csörsz-árok vonalának topográfiai tisztázása (PATAY 1969; GARAM–PATAY–SOPRONI 1983). Az átvágások stratigráfiai adatai hozzásegítettek a kronológiai problémák tisztázásához is (GARAM 1969; SOPRONI 1969). Pontos rétegsorleírás azonban nem született, és az átvágások pénz és idő hiányában nem tárhatták fel a sánc-árok rendszer közvetlen környezetét sem. A Csincsén végzett sáncárokátvágás, így számos új adattal szolgált.
A II. kutatóárokban az első ásónyom letermelése után a kutatóárok 40. és 50. métere között szürke, porszerű, faszenes betöltésnyom mutatkozott (5. ábra). A betöltésnek ez a szerkezete átlag 150 cm mélységig (felső 6 ásónyom) megmaradt, helyenként égett paticsréteggel, nagymennyiségű, főleg másodlagosan átégett cseréppel és átégetlen omladékanyaggal. Ebben a felső, antropogén betöltésrétegben egymástól jól elkülönülő, faszenes és kevésbé átégett rétegeket lehetett megkülönböztetni, ezek déli irányban kb. 40 fokos szögben lejtettek. Néhány ilyen rétegfelszínt sikerült spaknival is követni. Átlag 170 cm mélyen (a 7. ásónyom utáni megnyesett felszínben) a fentebbi jelenségeket már nem észleltük, és a leletanyag is teljesen eltűnt. A betöltés megfigyelhető rétegződése a II. kutatóárok K-i metszetfalán a következő4: (2. ábra.)
1, Recens talaj.
2, Antropogén betöltés.
3, Lejtőhordalék talaj feltöltődés.
4, Karbonátos löszös homok (öntés kőzet).
5,Talajvíz (rozsda) által csíkozott, nyers öntés rész (homok), benne másodlagos mészkiválás nyomaival.5
A III. és IV.6 kutatóárokban a metszetfalak egymással nagyjából megegyező, a II.-tól viszont lényegében eltérő képet mutatnak (3–4. ábrák). Itt a rétegsor a következőképp alakult:
1, Recens talaj.
2, Jobban és kevésbé talajosodott, többrétegű lejtőhordalék betöltés rétegei.
3, Dolomit vagy mészkőkavicsos hordalékos feltöltésrész.7
4, Homok másodlagos mészdinamikával.
5, Az öntésagyag talajon álló vízbe behullott hordalék, feltehetően réti talajképződésű folyamatok által keletkezett.
6, Öntéshomok.
7, Glejes, rozsdás szürke öntésagyag.
A történeti szituáció ismerete alapján a sáncnak az ároktól D-re, a geleji határrészben kellene lennie. A jelenlegi terepforma azonban mást mutat. A közigazgatási határt jelző dombvonulat ugyanis a felületes szemlélő számára úgy tűnik, mint egy sánc, ami É-i irányban kíséri az árok vonalát. Vagyis a védelmi rendszer fordított képet mutatna. A három sáncátvágásban végzett munka során azonban megfigyeltük, hogy a fasor alatti dombvonulat, hol egészében, hol félig fedi az árok betöltését. Semmiképpen nem lehet tehát a Csörsz-árok sánca, hanem valamilyen későbbi képződmény.
A II. kutatóárokban, a Csörsz-árok betöltésének É-i oldalán egy átlag 10 cm vastag, sárga színű réteget találtunk, ami az árok kétféle betöltése — antropogén felső és lejtőhordaléktalajos alsó — határvonalának a meghosszabbításaként mutatkozott (2. ábra). Ez a réteg ismét felvetette kételyünket, hogy ez esetben a sáncot az É-i oldalra kell képzelnünk.
A II. kutatóárokban végzett további munkák során, a Csörsz-árok betöltésétől D-re, a II. kutatóárok 50. és 60. métere között négy 30–40 cm mély kisebb árkot figyeltünk meg. Az árkok funkciójának tisztázása végett két, 10 m széles kutatóárkot nyitottunk, amelyekben 50 méter hosszan követtük az általunk 6., 7., 8., 9-10. objektumoknak elnevezett árkokat (5–6. ábrák). Az árkok iránya megegyezik a Csörsz-árokéval (ÉNY–DK), alakjuk azonban sajátosan hullámzó. Több helyen sekély voltuk, az altalaj szerkezetének változása, és a korábban itt levő Hunyadihalmi csoporthoz tartozó település gödreivel való találkozásuk miatt tisztán nem követhetők. Megfigyelhettük őket azonban a III. és IV. kutatóárkok metszetfalain is, ahol szintén az altalaj viszonyai miatt, felszínben azokat nem sikerült megfogni. Abban tehát biztosak lehetünk, hogy ezek az árkok min. 200 méter hosszan követik a Csörsz-árok vonalát, annak D-i oldalán.
A kisárkok keltezéséhez támpontot nyújthat, hogy a 9–10. árok bemosódott betöltését vágja a Csörsz-árok felső, minden bizonnyal antropogén hamus, szürke, porszerű betöltése. Ezt a szuperpozíciós helyzetet a VI. kutatóárok 10. méterénél lévő metszetfalon figyeltük meg. A Csörsz árkának betöltése, és a hozzá D-ről legközelebb eső 9–10. számú kisárok vonala a II. kutatóárokban még nem érinti egymást. Ettől K-re 10 méterre helyzetük már szuperpozíciós, mert a Csörsz ebben az irányban bővül. A II. kutatóárokban a megfigyelhető szélessége 11 m. Ezzel szemben a III. és IV. kutatóárkokban “csak” 7–7,5 m. A 6–10. objektumok betöltése megegyezik a II. kutatóárok alsó, lejtőhordaléktalajos feltöltésével. Ezt termelték ki részben a 9–10. árokból és helyére a felső, antropogén feltöltődés temetődött vissza.
A felső antropogén betöltésben talált régészeti leletanyag jellemző típusainak leírása a következő:8
Lassúkorongon készült, fekete-szürkésbarna színű, durva szemcsés, csillámos homokkal soványított fazék oldaltöredéke. Az edény alja az illesztés mentén levált. A töredék több sorban bekarcolt hullámvonalkötegekkel díszített. Ezt a mintasort egy bekarcolt párhuzamos vonalköteg zárja, közvetlenül az edény alja felett. Vastagság: 0,7 cm. (7. ábra 1.)
Kézzel formált, világosbarna színű, bikónikus orsógomb hat bekarcolt vonallal díszített töredéke. (7. ábra 2.)
Lassúkorongon készült, világosbarna színű, durva szemcsés homokkal soványított fazék oldal- és nyaktöredéke. Az edény oldalát bekarcolt párhuzamos és hullámvonalköteg díszíti. Vastagság: 1 cm. (8. ábra 1.)
Lassúkorongon készült, világosbarna színű, durva szemcsés homokkal soványított fazék perem- és oldaltöredéke. Pereme ívesen kihajlik, vége egyenesen levágott, belülről bekarcolt hullámvonalköteg díszíti. Az edény testén szintén bekarcolt párhuzamos és hullámvonalköteg látható. Vastagság: 1 cm. ( 8. ábra 2.)
Lassúkorongon készült, világosbarna színű, homokkal és cserépzúzalékkal soványított edény bekarcolt párhuzamos és egymást váltó hullámvonalkötegekkel díszített oldaltöredéke. Vastagság: 1,5 cm. (9. ábra 1.)
Kézzel formált, világosbarna színű, szervesanyaggal soványított sütőharang töredéke. A töredék belső oldalán az alsó peremtől számított 8 cm magasságban textillenyomat látható. Vastagság: 1 cm. (9. ábra 2.)
Lassúkorongon készült, világosbarna és szürke színű, homokkal és cserépzúzalékkal soványított edény enyhén kihajló peremtöredéke. A töredék belső oldalát két bekarcolt hullámvonalköteg díszíti. Vastagság: 1,5 cm. (10. ábra 1.)
Lassúkorongon készült, világosbarna színű, durva szemcsés homokkal soványított edény enyhén kihajló peremtöredéke. A töredék belső oldalán két, egymást keresztező kettős hullámvonalköteg látható. Vastagság: 1 cm. (10. ábra 2.)
Lassúkorongon készült, szürke színű, durva, szemcsés homokkal soványított edény kihajló peremtöredéke. A perem belülről bekarcolt hullámvonalköteggel, az edény teste a nyak alatt pedig bekarcolt párhuzamos vonalkötegekkel díszített. Vastagság: 1 cm. (10. ábra 3.)
Lassúkorongon készült, sötétszürke színű, durva, szemcsés homokkal soványított edény peremtöredéke. A peremen belülről két bekarcolt hullámvonalköteg látható. A köztük lévő sávot a bekarcolást követően simították az edényre. Vastagság: 1 cm. (10. ábra 4.)
Lassúkorongon készült, szürke színű, cserépzúzalékkal és homokkal soványított fazék perem- és oldaltöredéke. A perem egyenesre levágott és ujjal elsimított. Vastagság:1,2 cm. (10. ábra 5.)
A leletanyagra túlnyomó részt a kézikorongon készült, kihajló, gyakran egyenesre vágott és utólag kézzel egyenletlenül elsimított peremű fazekak a jellemzőek, melyeknek külső felületét bekarcolt hullám-, vagy párhuzamos vonalkötegekkel díszítették. Gyakori — a fazekak peremén belül is megfigyelhető — hullámvonalas díszítés. Hasonló, kézzel formált kerámiaáru díszítés nélkül, a díszített példányoknál sokkal nagyobb mennyiségben került elő, itt azonban az inkább korhatározónak tűnő díszített darabokból történő válogatást tartottam elsődlegesnek. A korszakra vonatkozó szakirodalom azonban korjelzőnek tartja a kézzel formált díszítetlen árut is. Igen nagy számban találtunk sütőharangtöredékeket is, ezek közül néhány belső oldalán textillenyomat figyelhető meg.
A leletanyagot a párhuzamok alapján a 9. századra datálhatjuk.9
A Tiszafüred-Majoroson feltárt, telepjelenségek nélküli anyag (GARAM 1981, 137–138, 2–6. kép) a megszólalásig hasonlít az általunk találtakra. A szerző a leleteket a késő avar sírkerámiákra alapozva a 9. századra datálja. Számos olyan publikációval találkozunk még, amely a 9. századi hasonló kerámiaanyagot a korábban a Kárpát-medencében élt nép hagyatékából igyekszik levezetni. Ilyen a Tiszafüred-Morotvaparton előkerült késő avarnak meghatározott kerámiaanyag, belső peremdíszítéssel, sütőharangokkal (MADARAS 1991, 273–274, 301, 303–305, 309–310). Szőke Béla Miklós a dél-alföldi avar településterületről írt cikkében szintén ebből az avar kerámiaanyagból kiindulva 9–10. századi díszítésmódnak határozza meg a függőleges, vízszintes és hullámvonalas bekarcolt vonalkötegeket (SZŐKE 1980, 183). Avar települések vizsgálata és az avar illetve szláv etnikai elemek összeolvadása kapcsán határoz meg Erdélyi István néhány lelőhelyet 9. századinak, pl.: Tiszavasvári-Keresztfal (ERDÉLYI 1970, 168, 170). Egy késő avar sírral való összefüggésben tárgyalja a Mezőkövesden előkerült azonos jellegű leletanyagot Révész László is (RÉVÉSZ 1986, 23–31).
A kérdés másik megközelítési oldala az Árpád-kor felől történik. Révész László és Wolf Mária a karosi honfoglaláskori temetők településeit keresve, Karos-Mókahomokon és Karos-Tobolykán 10. századi telepjelenségek mellett 9. századi településmaradványokat is talált. Az itt feltárt leletanyag és a Karcsa-Somoson előkerült kerámialeletek azonosak a csincsesivel (WOLF 1991, 581–614). A dobozi Árpád-kori falufeltárás alkalmával is megfigyelt az ásató egy eltérő településjelenségekkel és leletanyaggal rendelkező területet. Ez a szintén bekarcolt hullám- és párhuzamos vonalkötegekkel díszített, korongon készült, sütőharangos, és az Árpád-korinál nagyobb mennyiségben, kézzel készített kerámiát tartalmazó településrész lehetett a telep 9. századi része. Az ásató úgy fogalmaz, hogy “a település korai rétege a magyarság megjelenésével egyidős” és megjegyzi, hogy a “település különböző részein szórványosan késő avarkori leletekre is bukkantak” (KOVALOVSZKI 1975, 210–211, 222.)
Azonos anyag került elő Rácalmáson (FÜLÖP 1979), Darnózseliben10 (PUSZTAI 1974), Kevermes-Bakófenéken.11 Településtörténeti összefoglalásában Mesterházy Károly számos szórványleletet közöl (MESTERHÁZY 1973, 101–171), melyek díszítésükben azonosnak tűnnek az általunk talált darabokkal. Az értékelő részben a szerző kísérletet tesz az “egyértelműen” a késő avarsághoz, illetve más 9. századi népekhez (bolgárok) köthető és a 10. századi, de szintén bekarcolt hullám- és párhuzamos vonalkötegekkel díszített darabok elkülönítésére. Ez utóbbi díszítési forma továbbélésében folyamatosságot vél felfedezni a Kárpát-medence 9. és 10. századi lakossága között (MESTERHÁZY 1974, 212–218). Az oldaltöredékekről azonban nem lehet egyértelműen tipológiai azonosságot feltételezni, semelyik esetben sem. Csincsén nem került elő ép edény,12 így főleg a peremek kiképzése és alakja dönthet a korszakba sorolás mellett. A hajdúsági és bihari 9. századinak meghatározható leleteknél véleményem szerint nem a perem belső díszítésének a hiánya, hanem a derékszöghöz közel eső hajlási ív tűnt eltérő jelenségnek. A Csörsz-árok betöltéséből előkerült cserepek között ugyanis számos, enyhe hajlásívű peremtöredék van. Ott főleg a kézzel formált kerámiaanyagra jellemző a perem éles hajlásszöge.
A kérdés harmadik megközelítési lehetőségével a kárpát-medencei szláv települések és temetők publikációiban találkozunk, ahol szintén hasonló kerámiaanyag van. Nem térek itt ki most a zalavári és a környező ásatások eredményeire, inkább a teljesség igénye nélkül megemlítek néhány szlávnak meghatározott anyagot, melyekben a Csincsén előkerült kerámiák formai párhuzamait is megtalálhatjuk: Mátraszőlős-Késedomb (CS. SÓS 1970), Zemplénagárd (RÉVÉSZ–WOLF 1993; WOLF 1994,13), Királyhelmec (Kralovsky Chlmec, Szlovákia) (BUDINSKY-KRICKA 1980). A szerző a királyhelmeci halmok alól előkerült kerámiaanyaggal kapcsolatban a karcsai — általunk már idézett — leleteket említi: “ami az edények alakját és díszítését illeti, mintha a királyhelmeci halmok leleteinek egy részét alkotnák” (BUDINSKY-KRICKA 1980, 50). Megjegyzi továbbá, hogy “a királyhelmeci halmok egyszerű, díszítetlen kerámialeletét ez ideig megbízhatóbban a 7–9. századból származó kelet-szlovákiai szláv települések hasonló leleteivel hasonlíthatjuk össze, főleg a bodrogközi kerámiával.” (BUDINSKY-KRICKA 1980, 46) A kerámiaanyag értékelése során az általa szlávnak tekintett településterület teljes egészét áttekinti analógiákat keresve (BUDINSKY-KRICKA 1980, 45–57), e távoli vizsgálódás azonban nem e cikk témája. Szintén széles külföldi és beregi lelőhelykataszterrel együtt szlávnak határozza meg a gergelyiugornyai teleprészletet is a két ásató régész (ERDÉLYI–SZIMONOVA 1987, 288, 291, 306; ERDÉLYI–SZIMONOVA 1985, 379, 386–388). A kézzel formált kerámiaanyag azonossága mellett (ERDÉLYI–SZIMONOVA 1987, 298, 11. tábla 6–8) itt azonban a korongon készült áru nagy részét a 9. századnál későbbre datálhatjuk. Azonos korúnak tűnik, a belső peremdíszes töredék (ERDÉLYI–SZIMONOVA 1987, 15. tábla 2), és az aránylag sűrű, 4–5 párhuzamos vonal által kialakított hullám- vagy vízszintes vonalköteg (pl.: ERDÉLYI–SZIMONOVA 1987, 14. tábla 23–24; 15. tábla 3–4, 6; 16. tábla 7–8). Az utóbbi két töredék anyaga azonban kizárja ezt a korai keltezést, mivel ún. fehérkerámiáról van szó.14 A szerzőpáros szerint a telepnek csak azon részét lehet biztosan a 9. századra keltezni, ahol aránylag magas a kézzel készített kerámiaáru aránya (ERDÉLYI–SZIMONOVA 1987, 308).
A kérdés szakirodalmának a tanulmányozása után feltűnik, hogy az árok betöltésében talált kerámiaanyagból mind a cserépbogrács-, mind a sütőtáltöredékek hiányoznak, amely két tárgytípus a hasonló korú leletegyüttesek összetevője más lelőhelyeken.
Mivel a II. kutatóárok felső betöltésrétegéből előkerült kerámiaanyag ezt a rétegsort a 9. századra keltezi, és ez a típusú betöltés felülrétegzi, sőt vágja a 9–10. árok “természetes bemosódás útján” keletkezett feltöltését, így ez utóbbit kell az idősebbnek tekinteni. Mivel a kisárkok, mint említettük a lelőhely hosszában végig megtalálhatók a sáncárok mellett, ezért azokat a Csörsz-árok keletkezésével azonos korúnak tartjuk.
Ha a Csörsz-árok munkálatait a 3–4. század fordulójára vagy a 4. század első harmadára tesszük (GARAM–PATAY–SOPRONI 1983, 53, 65), akkor elképzelhető, hogy az árok akár részlegesen, akár teljesen, és a tőle D-re fekvő 4 kisebb árok minden bizonnyal teljesen feltöltődött a 9. századra. Mivel a II. kutatóárokban a Csörsz-árok szélesebb, mint a III. és IV. kutatóárkokban, sőt a II. kutatóároktól K-re tovább szélesedik, és csak ezen a helyen található meg a felső, antropogén feltöltésréteg, arra a következtetésre jutottunk, hogy a 9. században kihasználva a még teljesen fel nem töltődött árkot, illetve azt újra ásva és kiszélesítve — ha rövid szakaszon is — egy új védelmi rendszert hoztak létre. Mivel a 9. századi teleprészletet eddig csak a sáncároktól É-ra figyeltük meg, itt egy fordított irányú védekezés jelentkezik, mint a szarmata korszak idején. Feltételezhető például, hogy a kiszélesített árok mellé egy kisebb sáncot is építettek és ennek alapozása lehet talán a sáncároktól É-ra, a II. kutatóárokban megfigyelt sárga réteg. Ez a kiszélesített változat töltődött fel aztán a fentebb jellemzett 9. századi kerámiát tartalmazó pusztulási rétegsorral, nem is egyszerre, hanem rétegről-rétegre, folyamatosan. Így magyarázható a 9–10. árok betöltésében tapasztalható szuperpozíciós helyzet is.
A kisárkokban famaradványnak, cölöplyukaknak, vagy bármiféle építési szerkezetre utaló jelenségnek nem találtuk nyomát. Ott tehát ahol a sáncot kellett volna találnunk — a sáncárok D-i oldalán — “csak” a négy kisárok volt. A III. és IV. kutatóárokban megfigyelt rétegsorok azonban szintén azt támasztják alá, hogy a sánc ezen az oldalon lehetett, mivel az első bemosódott réteg — ami az agyagos altalaj és a víz hatására szintén mállott, agyagosodott — mindkét esetben a sáncárok D-i oldalán vastagabb. Szintén e két kutatóárokban figyelhető meg, hogy a lejtőhordaléktalaj színe és rétegzettsége az árok D-i és É-i oldalán nem egyezik meg. D-en mindig sötétebb és több rétegvonal figyelhető meg benne. Mindez a sáncárok mellett D-en álló sánc felső, állandóan újratalajosodó, ezáltal sötétebb színárnyalatot adó rétegének bemosódásával is magyarázható. Mivel faszerkezetre utaló nyomokat nem találtunk a négy kisebb árokban, felmerült az a gondolat is, hogy a homokos altalajon álló, szintén homok anyagú sánc “gyökereként” funkcionálhattak, vagyis egy más — a fölé kerülő homoksánc anyagát megfogó — fizikai féleségű betöltésanyaggal rendelkezhettek egykor.15
A metszet és táblarajzokat Kalászdi György készítette.
Ez úton szeretnék köszönetet mondani Dr. Patay Pálnak segítségéért.
A II. számú kutatóárok helyének megválasztásában az motivált minket, hogy a lelőhelyen itt egy jól körülhatárolható kisebb domb csatlakozott a fasor menti dombvonulathoz. Igy ezzel a kutatóárokkal keresztülmetszhettük a lelőhely teljes szélességét és áthaladhattunk minden, régészeti szempontból első nézésre fontosabbnak tűnő helyen. A választásban az sem volt utolsó szempont, hogy pontosan itt, a kiseb kiemelkedés és a dombvonulat találkozásánál a fasor magszakadt, így munkánkat nem hátráltatták, a másik két kutatóárok kitermelésénél oly sok gondot okozó fagyökerek. A III. és IV. kutatóárkokat ettől 100-100 méterre K-i és Ny-i irányba jelöltük ki szlovák kollégáinkkal. A kutatóárkokban ásónyomonként haladtunk lefelé. A betölési rétegek felszineinek pontosabb megfigelése végett, a finomabb bontás számára a II. kutatóárok mellett kijelöltünk egy 1,5 m-es kontrollszelvényt.
A talajmintaértékelésben nyújtott segítségéért köszönetet mondok Barczi Attilának, a GATE munkatársának. A minták kiértékelése nem végleges, pontosabb eredmények csak később várhatók.
A bontási munkák során nem sikerült eldönteni, hogy melyik réteghatárt tekinthetjük az árok eredeti aljának. Az altalajként mutatkozó sárga-barna csíkos öntésrészben ugyanis két, szemmel láthatóan jól elkülönülő réteget sikerült megfigyelni. Míg a mélyebben fekvő részben, szinte szabályosan vízszintesen elhelyezkedő csíkokat láttunk, a kettős ívelésű, sötétebb barna elválasztóvonal felett egy ennek a vonalnak az ívét követő csíkozottságot figyelhettünk meg, tömörebb szerkezetű sárgás foltokkal tarkítva. Egyik elképzelésünk tehát úgy alakult, hogy ez az ívelt barna réteg lenne az árok alja, mivel felette a mélyebb rétegekhez képest rendezetlenebb szerkezetű kevert szituációt véltünk felfedezni. A talajvizsgálatok során azonban kiderült, hogy a két réteg anyaga és keletkezése azonos, de míg az alsót a későbbiek során nem érte más hatás, a felső meggyűrődött, és a talán így keletkezett résekbe a később föléje rétegződött karbonátos öntéstalajból (homok) lemosódott anyagból karbonátgócok keletkeztek. Ezek okozták számunkra a kevert réteg hatását. Az árok alja tehát valószínűleg a lejtőhordaléktalaj és a talajvízrozsda által csíkozott nyers öntés rész határa. Ezt az a tény is bizonyítja, hogy a lejtőhordalékos betöltés mindkét oldalán megfigyelhető váltakozó világos és sötét színű bepergés, vagy bemosódás szintén csak a szürke lejtőhordaléktalaj alsó határáig tart. Ha pedig az árok alja mélyebbre lett volna ásva, ezeknek a bepergéscsíkoknak a folytatódása indokolt lenne.
A IV. kutatóárok mélyítését az árokban álló víz miatt nem tudtuk folytatni.
Az előzetes talajmintaértékelés szerint ez a réteg helyben nem képződhetett. Felvetődik így az a lehetőség, hogy az árok alsó “lépcsőjét” mesterségesen betöltötték homokkal, majd egy máshonnan idehozott kavicsos réteggel lefojtották azt.
A leletanyag még restaurálatlan, itt csak a legjellemzőbb kerámiaanyag közlésére vállalkozhatunk.
E cikknek csak az árok betöltéséből előkerült leletanyag az alapja.
A telepanyag 9. századi keltezését illetően új vélemény: TOMKA 1994,104-105
Medgyesi Pál szíves szóbeli közlése alapján.
A leletanyag restaurálása folyamatban van, de még nincs tudomásunk rekonstruálható edényformákról.
A szűkebb területre vonatkozó 9. századi, szlávnak meghatározható lelőhelykataszterrel.
Nem lehet tehát csak az érintett díszítési motívum alapján biztosan a 9. századra keltezni egy anyagot. Az adott korszakban a kerámia anyagának a díszítőmotívumokkal azonos szerepe van.
E kérdésben a továbbiakban építészek véleménye perdöntő lehet.
</P>
BUDINSKY-KRICKA 1980
Budinsky-Kricka, V.: Kralovsky Chlmec Nitra 1980
ERDÉLYI 1970
Erdélyi, I.: Forschungen auf awarenzeitlichen Siedlungen.Miedzynarodowy Kongres Archeologii Stowiansky III. Wroclac–Warszawa–Kraków 1970, 163–171.
ERDÉLYI–SZIMONOVA 1985
Erdélyi, I.–Szimonova, E.: Grabungen in der Gemarkung von Vásárosnamény.SlovArch 33 (1985) 379–397.
ERDÉLYI–SZIMONOVA
1987Erdélyi, I.–Szimonova, E.: Ausgrabungen in der Gemarkung vonVásárosnamény-Gergelyiugornya.Acta ArchHung 39 (1987) 287–313.
FÜLÖP 1979
Fülöp Gy.: VIII–IX. századi telepnyomok Rácalmás-régi vasútállomáson.Alba Regia 17 (1979) 267–270.
Garam 1969
Garam, É.: Angaben zur Statigraphie der Langswälle der Tiefebene. MFMÉ 1969-2, 113–116.
Garam 1981
Garam É.: VIII–IX. századi telepnyom Tiszafüred határában. ComArchHung 1981, 137–145.
GARAM–PATAY–SOPRONI 1983
Garam, É.–Patay, P.–Soproni, S.: Sarmatisches Wallsystem im Karpatenbecken. RégFüz Ser II No. 23, 1983.
Madaras L.: Régészeti ásatások Tiszafüred-Morotvaparton. Az avar falu. Szolnok Megyei Múzeumi Adattár Szolnok 1991, 227–326.
MESTERHÁZY 1973
Mesterházy K.: Régészeti adatok Hajdú-Bihar megye területe IX–XIII. századi településtörténetéhez I. DMÉ 1973 (1975) 95–174.
MESTERHÁZY 1974
Mesterházy K.: Régészeti adatok Hajdú-Bihar megye területének IX–XIII. századi településtörténetéhez II. DMÉ 1974 (1975) 211–266.
Patay 1969
Patay, P.: Neuere Ergebnisse in der topographischen Untersuchung der Erdwälle in der Tiefebene. MFMÉ 1969-2, 105–112.
PUSZTAI 1974
Pusztai R.: Jelentés a Darnózseliben talált szláv település próbaásatásáról. Arrabona 16 (1974) 45–62.
RÉVÉSZ 1986
Révész L.: IX–X. századi telep nyomai Mezőkövesden. A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24 (1986) 23–34.
RÉVÉSZ–WOLF 1993
Révész L.–Wolf M.: Előzetes jelentés a Zemplénagárdi 7–9. századi hamvasztásos temető ásatásáról. Az Alföld a 9. században. szerk: Lőrinczy G. Szeged 1993, 101–124.
ELŐZETES JELENTÉS A CSÖRSZ-ÁROK KUTATÁSÁRÓL CSINCSÉN
</P>
1994. augusztus 8-tól folytattunk leletmentő feltárásokat az M3-as autópálya 17. lelőhelyén. A lelőhely — kiterjedése 200x70 m — a mai Gelej és Csincse községek közigazgatási határán, a gelej-csincsesi földúttól K-re 250 méterre, és a Csincse patak gátjától Ny-ra 600 m-re, egy természetes kiemelkedésen található (1. ábra).1 A községek közigazgatási határát egy dombvonulat és egy fasor képezi a lelőhely teljes hosszában. Első terepszemléje alkalmával Dr. Patay Pál ezt a dombvonulatot a Csörsz-árok sáncának maradványaként határozta meg.2 A feltárások őszi ideje alatt a dombvonulatra merőlegesen három kutatóárkot húztunk.3
</P>
JEGYZETEK
A metszet és táblarajzokat Kalászdi György készítette.
Ez úton szeretnék köszönetet mondani Dr. Patay Pálnak segítségéért.
A II. számú kutatóárok helyének megválasztásában az motivált minket, hogy a lelőhelyen itt egy jól körülhatárolható kisebb domb csatlakozott a fasor menti dombvonulathoz. Igy ezzel a kutatóárokkal keresztülmetszhettük a lelőhely teljes szélességét és áthaladhattunk minden, régészeti szempontból első nézésre fontosabbnak tűnő helyen. A választásban az sem volt utolsó szempont, hogy pontosan itt, a kiseb kiemelkedés és a dombvonulat találkozásánál a fasor magszakadt, így munkánkat nem hátráltatták, a másik két kutatóárok kitermelésénél oly sok gondot okozó fagyökerek. A III. és IV. kutatóárkokat ettől 100-100 méterre K-i és Ny-i irányba jelöltük ki szlovák kollégáinkkal. A kutatóárkokban ásónyomonként haladtunk lefelé. A betölési rétegek felszineinek pontosabb megfigelése végett, a finomabb bontás számára a II. kutatóárok mellett kijelöltünk egy 1,5 m-es kontrollszelvényt.
A talajmintaértékelésben nyújtott segítségéért köszönetet mondok Barczi Attilának, a GATE munkatársának. A minták kiértékelése nem végleges, pontosabb eredmények csak később várhatók.
A bontási munkák során nem sikerült eldönteni, hogy melyik réteghatárt tekinthetjük az árok eredeti aljának. Az altalajként mutatkozó sárga-barna csíkos öntésrészben ugyanis két, szemmel láthatóan jól elkülönülő réteget sikerült megfigyelni. Míg a mélyebben fekvő részben, szinte szabályosan vízszintesen elhelyezkedő csíkokat láttunk, a kettős ívelésű, sötétebb barna elválasztóvonal felett egy ennek a vonalnak az ívét követő csíkozottságot figyelhettünk meg, tömörebb szerkezetű sárgás foltokkal tarkítva. Egyik elképzelésünk tehát úgy alakult, hogy ez az ívelt barna réteg lenne az árok alja, mivel felette a mélyebb rétegekhez képest rendezetlenebb szerkezetű kevert szituációt véltünk felfedezni. A talajvizsgálatok során azonban kiderült, hogy a két réteg anyaga és keletkezése azonos, de míg az alsót a későbbiek során nem érte más hatás, a felső meggyűrődött, és a talán így keletkezett résekbe a később föléje rétegződött karbonátos öntéstalajból (homok) lemosódott anyagból karbonátgócok keletkeztek. Ezek okozták számunkra a kevert réteg hatását. Az árok alja tehát valószínűleg a lejtőhordaléktalaj és a talajvízrozsda által csíkozott nyers öntés rész határa. Ezt az a tény is bizonyítja, hogy a lejtőhordalékos betöltés mindkét oldalán megfigyelhető váltakozó világos és sötét színű bepergés, vagy bemosódás szintén csak a szürke lejtőhordaléktalaj alsó határáig tart. Ha pedig az árok alja mélyebbre lett volna ásva, ezeknek a bepergéscsíkoknak a folytatódása indokolt lenne.
A IV. kutatóárok mélyítését az árokban álló víz miatt nem tudtuk folytatni.
Az előzetes talajmintaértékelés szerint ez a réteg helyben nem képződhetett. Felvetődik így az a lehetőség, hogy az árok alsó “lépcsőjét” mesterségesen betöltötték homokkal, majd egy máshonnan idehozott kavicsos réteggel lefojtották azt.
A leletanyag még restaurálatlan, itt csak a legjellemzőbb kerámiaanyag közlésére vállalkozhatunk.
E cikknek csak az árok betöltéséből előkerült leletanyag az alapja.
A telepanyag 9. századi keltezését illetően új vélemény: TOMKA 1994,104-105
Medgyesi Pál szíves szóbeli közlése alapján.
A leletanyag restaurálása folyamatban van, de még nincs tudomásunk rekonstruálható edényformákról.
A szűkebb területre vonatkozó 9. századi, szlávnak meghatározható lelőhelykataszterrel.
Nem lehet tehát csak az érintett díszítési motívum alapján biztosan a 9. századra keltezni egy anyagot. Az adott korszakban a kerámia anyagának a díszítőmotívumokkal azonos szerepe van.
E kérdésben a továbbiakban építészek véleménye perdöntő lehet.
IRODALOM
BUDINSKY-KRICKA 1980
Budinsky-Kricka, V.: Kralovsky Chlmec Nitra 1980
ERDÉLYI 1970
Erdélyi, I.: Forschungen auf awarenzeitlichen Siedlungen.Miedzynarodowy Kongres Archeologii Stowiansky III. Wroclac–Warszawa–Kraków 1970, 163–171.
ERDÉLYI–SZIMONOVA 1985
Erdélyi, I.–Szimonova, E.: Grabungen in der Gemarkung von Vásárosnamény.SlovArch 33 (1985) 379–397.
ERDÉLYI–SZIMONOVA
1987Erdélyi, I.–Szimonova, E.: Ausgrabungen in der Gemarkung vonVásárosnamény-Gergelyiugornya.Acta ArchHung 39 (1987) 287–313.
FÜLÖP 1979
Fülöp Gy.: VIII–IX. századi telepnyomok Rácalmás-régi vasútállomáson.Alba Regia 17 (1979) 267–270.
Garam 1969
Garam, É.: Angaben zur Statigraphie der Langswälle der Tiefebene. MFMÉ 1969-2, 113–116.
Garam 1981
Garam É.: VIII–IX. századi telepnyom Tiszafüred határában. ComArchHung 1981, 137–145.
GARAM–PATAY–SOPRONI 1983
Garam, É.–Patay, P.–Soproni, S.: Sarmatisches Wallsystem im Karpatenbecken. RégFüz Ser II No. 23, 1983.
Madaras L.: Régészeti ásatások Tiszafüred-Morotvaparton. Az avar falu. Szolnok Megyei Múzeumi Adattár Szolnok 1991, 227–326.
MESTERHÁZY 1973
Mesterházy K.: Régészeti adatok Hajdú-Bihar megye területe IX–XIII. századi településtörténetéhez I. DMÉ 1973 (1975) 95–174.
MESTERHÁZY 1974
Mesterházy K.: Régészeti adatok Hajdú-Bihar megye területének IX–XIII. századi településtörténetéhez II. DMÉ 1974 (1975) 211–266.
Patay 1969
Patay, P.: Neuere Ergebnisse in der topographischen Untersuchung der Erdwälle in der Tiefebene. MFMÉ 1969-2, 105–112.
PUSZTAI 1974
Pusztai R.: Jelentés a Darnózseliben talált szláv település próbaásatásáról. Arrabona 16 (1974) 45–62.
RÉVÉSZ 1986
Révész L.: IX–X. századi telep nyomai Mezőkövesden. A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24 (1986) 23–34.
RÉVÉSZ–WOLF 1993
Révész L.–Wolf M.: Előzetes jelentés a Zemplénagárdi 7–9. századi hamvasztásos temető ásatásáról. Az Alföld a 9. században. szerk: Lőrinczy G. Szeged 1993, 101–124.
Egy ilyen árok hogy tudott védelmet adni ? Már csak azért mert a Rómaiknak már ekkor is több évszázada voltak műszaki csapataik akik secc perc alat hidat vagy gázlót vernek egy folyócskára is nem hogy egy árok fölé.
Szarmata lovas
Szarmata hatást mutató baltikumi feliratok...
... és az ősi litván ábécé
Nekem ez is tetszik:
Szarmata páncélzat
Szarmata bronz tükör
Öves edény a Szentes-Nagyhegyrõl 
Szarmata edény Szentes-Berekhátról
Szarmata ház rekonstrukciója
A nagyhegyi 20. sír és rekonstrukciója 
Szarmata férfiviselet (rekonstrukció)
Szarmata kemencehálózatot tártak fel Rákóczifalván