A narrátor állítása szerint 40 ezer vasúti jegy már elkelt a mentesítő vonatokra. Ha ez igaz, vajon mennyi kelt el összesen? Lesz majd ott jó kis pancsi, meg új COVID-góc... Tetszik még a végén a közlése, hogy a vonat a videón Kercs-dél harmadik vágányára érkezik, a felvételi épülettől számítva, de tudja, hogy a vasutasok nem így mondják, ott páros van, meg páratlan, egyszer próbálta megjegyezni, aztán köpött az egészre, és csak ilyen "kolhozosan" mondja továbbra is. (Pedig egyszerű, ha tudod, hogy merre van a páros irány az adott vonalon - amihez elég, ha elsétálsz a legközelebbi hektométerkaróig, és megnézed, melyik oldalon van -, továbbá tudod, hogy melyik a bal és a jobb kezed. :) )
Az előzetes vizsgálat szerint egy kisebb sárlavina zúdult át a pályán és ez okozta a 3TE10m két szekciójának, valamint a tehervonat két kocsijának a siklását (06.26., moszkvai idő szerint 11:07). Az eset a Szmoljanyinovo-Dunaj vonalon történt, még egészen Szmoljanyinovo mellett, a 6. kilométerszelvényben. Ez a vonal (egyvágányú, dízelüzemű) a nahodkai fővonalból ágazik délre, Dunaj illetve Fokino felé. És mivel a két megnevezett település, meg a hozzájuk tartozó kikötő és hajójavító üzem elég fontos bázisa a Csendes-óceáni Flottának (egyébként zárt települések), az ügyet mindjárt kézbevette a nyomozóhatóság: jelentős kárt okozó gondatlanság vádjával vizsgálódnak. (Mármint nem azért, mert valaki mesterséges sárlavinát idézett elő, hanem mert nem kellett volna elindítani a vonatot. Bár az igazán komoly esőket épp mostanra várják a június 26-i még csak a bemelegítés volt.)
Általános tiltás _mindenféle_ önkényuralmi jelképre eddig sem volt. Ez idén egyértelműsödött, azzal, hogy bármilyen extremista szimbólum megjeleníthető, de úgy, hogy az ezekhez a szimbólumokhoz való, negatív hozzáállás érzékelhető legyen, és a megjelenítés semmiképp se jelentse az adott szimbólumok és a mögöttük lévő ideológiák propagálását - valahogy így fogalmaz a törvény. Adott esetben biztos a lapát lenne a negatív hozzáállás érzékeltetése. :)
Hú, ez azért már nem akármi. :) Ipari cég gépéről van szó, Moszkva környékén dolgozik, Voszkreszenszkben. Nincs infó arról, hogy a díszítést mennyire gondolták komolyan az elkövetők, bár a lapát kétségkívül csavar egyet a látványon.
Annyival egyszerűbb csak, hogy a litván kocsikra kiterjed a PPPV (személykocsik használata nemzetközi forgalomban) szabályzat, a finnekre viszont nem. Belenéztem a PPPV érintett mellékleteibe. Azt írják, hogy mielőtt egy PPPV forgalomban közlekedő vonat belép valamelyik tagország (FÁK plusz Baltikum) területére, a fogadó fél kap egy DU-1L nevű jegyzéket, benne a nemzetközi forgalmú kocsik adataival. Kocsinként a következőket kell feltüntetni: azonosítójel, típus, öntömeg, rendeltetési állomás, megjegyzés. Nem definiálja, milyen formátumú kell hogy legyen az azonosítójel, de másutt utal rá, hogy a bejegyző vasút (ország) kódját is fel kell tüntetni. Ezek szerint nemzetközi forgalomban közlekedő személykocsikra nézve bármit elfogad.
A finn eset hasonló lehet, azaz bármi lehet az azonosítójel, viszont ott nem a PPPV hatálya alatt közlekednek, hanem valami másik szabályzat szerint.
Nem látom miben lenne a litván eset egyszerűbb, mert amióta jártam ott, egyszer sem láttam nyolcjegyű pályaszámot LG-s személykocsin. Még a 91-es Vilniusz-Szentpétervár LG-s szerelvényében sem (2009 ha jól emlékszem). Csak és kizárólag 12 jegyű van az LG-s kocsikon, de nemrég tudtam meg hogy már az 1994-ben beszerzett RIC-es kocsikon is csak az volt eredetileg: https://parovoz.com/newgallery/pg_view.php?ID=657773&LNG=RU#picture
Ilyen módon az LG kocsik a Kijevbe, Moszkvába, Szentpétervárra, Kalinyingrádba bejáró PKP, ČD, SR hálókocsikkal teljesen analóg módon működnek. A VR azért lóghat ki egy kicsit, mert az UIC mellett használnak egy ötjegyű házi számot is (kb. mint a belgák, hollandok is). Az elé könnyebb odatenni a 000-t.
A litván eset egyszerűbb, olyan, mint mondjuk az ukrán vagy belorusz. A problémák ott kezdődnek, ha a kocsinak egyáltalán nincs nyolcjegyűje, mégis belép rendszeres jelleggel mondjuk Oroszország területére. Egyelőre olyat találtam, hogy egy 1997-es konferencián a VR képviselője kijelentette, hogy támogatják a FÁK-féle számozási rendszert (azt már nem fejtette ki, hogyan), illetve hogy a VR kocsijait az orosz fél le tudja kezelni egyszerűsített módon (sajnos szintén nincs kifejtve, hogyan), amíg a kocsi nem lép ki (tovább) az Októberi Vasút területéről. (Finn operátor teherkocsijai nem játszanak, azoknak van nyolcjegyűjük, ami a többi jegy nélkül sem ütközik a FÁK-osokkal, és az Allegro kocsijai sem játszanak, azoknak is van. Valóban a VR-es személykocsik a jó alanyok ennek a kérdésnek a megoldásához.)
Köszönöm. Volt egy sejtésem hogy 000-lal az ilyen prototípus, ideiglenes futásengedélyű kocsik kezdődnek. Így van ez egyébként a 12-jegyű pályaszámmal is.
Még egy: a 8-jegyű pályaszámmal nem rendelkező, példaként a Sibeliusban valaha futott finn vagy a 91-esben futott litván kocsikat miképpen tartották számon az RZD-nél? Visszafelé irányban ismertem a történetet, a tengelyátszerelt kocsik a MÁV-nál a SZIR-ben kaptak 12-jegyű pályaszámot.
A 8 jegyű azonosító nemcsak személykocsikat azonosít, hanem mindent (ez egy UIC-kompatibilis 12 jegyűnek az első 4 jegy nélküli része). A 8 jegyen belül az első jegy, ha 0, akkor személykocsiról van szó, ha 1, akkor vontatójármű vagy munkagép vagy speciális jármű, a 2-9 pedig teherkocsi (azon belül a 3 és 9 speciálisabb jellegűeket jelöl, úgymint trafószállító, dozátor, billenthető rakterű stb., az 5-ös pedig olyan magánvasúti kocsi, amely rendelkezik állandó közcélú hálózati engedéllyel, de nem adható be a szabadon bérelhető kocsik állományába). A 199 kezdetű tehát semmiképp sem "normál" kocsi, hanem olyan vontatójármű-munkagép-egyébakármi (1), ami konkrétan tényleg egy speciális jármű (9), azon belül meg marhára speciális (a második 9-es). Ettől még kinézhet pont úgy, mint egy személykocsi, sőt, szerkezetileg lehet egy teljesen szokványos személykocsi, csak éppen teljesen más a besorolása. Ha a nyolcjegyű azonosító 0-val kezdődik, akkor személykocsiról van szó, de ha a második két jegy 00, akkor mégsem, mert ilyen területi kód nincs. A negyedik jegytől jönnének a jármű további tulajdonságai, na de ha ez egy nemlétező területi kódú személykocsi, akkor voltaképp nem is személykocsi, hanem semmi. Én valóban, legalább 3 db. nullával az állagba nem vett, pl. kísérleti járműveket jelölik ideiglenesen, és ezek mindig eseti engedéllyel mozognak a közcélú hálózaton.
A személykocsik 8-jegyű pályaszámában a területi kód ugye alapesetben 001-099 lehet (kis kihagyásokkal). Üzemi kocsiknál szoktam látni 199-et. Egyéb, személykocsi jellegű nem személykocsikon használt területikód-jellegű nem területi kód elő szokott-e fordulni? A választék gondolom azért nem nagy, mert a 100-999 alapesetben a teherkocsis mező. Mégis, mondjuk 000 van?
Pont az emisszióra gondolok. Meg esetleg arra hogy a dízelüzem 2050-re előirányzott kivezetése mellett ma már teljesen új (azaz 2050-en túlnyúló tervezett élettartamú) dízelgépbe beruházni közel nem egyértelmű dolog az EU-ban.
Szerinted jogi szabályozás miatt nem válhatott be?
Szerkezetileg meg kell felelnie az ex-szovjet méretezésnek, a pálya önálló, a biztosító berendezések elkülönülnek az 1435mm-től. Környezetvédelmi okokon (bár GE gép) kívül mik jöhetnek szóba?
A TE33A-9999 (ami voltaképp a "nullás", azaz demonstrátor TE33A) LHS-es, 2015-ös vendégszereplése után én nem látok folytatást. Ezek szerint az ST40 ár-érték arányban jobb nekik.
A vasút VK-profilján volt valami új építésű alagútról is kép, az mi akar lenni? Az a Kercs és Bagerovo közötti, újépítésű szakaszon (18 km) található, 950 méter hosszú. Az új szakasz megszünteti a kacskaringózást, viszont így a vonatok be se mennek a városba, hanem csak az új Kercs-dél állomást érintik, ahol jelenleg a nagy semmi van, mármint a város szélén túl található.
Hogy áll a Szimferopol-Kercs közötti egyenes vonal kérdése és a villamosítás? Az egyenes vonalról nemigen beszélnek, idén a krími parlamentben is kijelentették, hogy hülyeség. Helyette inkább a Kercs-Dzsankoj villamosítás van műsoron, ez viszont zöld utat kapott az orosz Számvevőszéknél, tehát akár lehet is belőle valami.
végcélként valami 800 kocsit emlegettek Na, ahhoz majd a COVID-nak is lesz pár szava...
tehát igyekeznek kellő mennyiségű jó csajt felhajtani Ja, úgy. Na de akkor _valamiben_ csak kell, hogy legyen némi gyakorlatuk. :)
Dehát a hídon úgyis két TEP70-el mennek át a vonatok... :-)
(A vasút VK-profilján volt valami új építésű alagútról is kép, az mi akar lenni? Hogy áll a Szimferopol-Kercs közötti egyenes vonal kérdése és a villamosítás?)
A mozdonyok feltüntetése ősi ukrán szokás, ezt úgy látszik, még nem tudták levetkőzni a fennhatóság változásával... :-)
166 az még nem is sok, végcélként valami 800 kocsit emlegettek. A fel nem tüntetett pályaszámok továbbra is érdekes jelenségek, meg hogy a járművekből mennyi lehet az, ami újonnan gördült ki a gyárkapukon, és mennyinek van RZD-s előtörténete...
Az utaskísérők kapcsán pedig eléggé belorusz módszerrel járnak el, tehát igyekeznek kellő mennyiségű jó csajt felhajtani... :-)
Kiváló, köszi. Jók a személyszállítós vonatterhelések: az ott előforduló, minden vonali mozdonnyal 1100 tonna, azt' csókol anyád. :) Mondjuk egy VL10-es 1100 tonnával azt csinál, amit akar, de egy TEP70bsz azért megküzd vele. Aztán simán nevesítik a menetrendben a mozdonysorozatokat, hát ez nem éppen a szokásos eljárás. A szerelvények kocsijai a Krími Vasúthoz tartoznak, az operátor (GSzE) pedig bérli őket - netes források azt állítják, hogy összesen 166 ilyen kocsi létezik. Ja, és Szimferopolban utaskísérőket (hálókocsi kalauzokat) keres a GSzE, 38 ezer rubeles fizetésért. Külön poén, hogy a "megkövetelt gyakorlat" rubrikába azt írták: nem kell gyakorlat.
Jelen helyzetben persze nagy része csak elmélet, de Jevpatoria-ba már így is megérkeztek az első... ha nem is vonatok, de közvetlen kocsik Szentpétervárról.