Úgy gondolom, érdemes volna megemlékezni történelmünk eme darabjáról, hiszen egyáltalán nincs úgy "népszerűsítve", mint 1848-49.
Szóval miért is felejtődött el (ha elfelejtődött), milyen is volt ez a nyolc év?
A segítségeteket szeretném kérni. Tudom, hogy nem kapcsolódik közvetlenül a szabadságharc témájához, de Rákóczihoz annál inkább. Tehát: azt hallottam, hogy Rákóczinak és a feleségének volt egy harmadik fia, aki pár éves korában meghalt. Sosem hallottam róla, de ez nem jelenti azt, hogy nem is volt így. Abban a korban elég magas volt a gyerekhaladóság, ezért elképzelhető. Érdekelne, mi tudható erről. Köszönöm, ha segíteni tudtok.
"Rákóczi Ferenc szabadságharcában egy pillanatig megjelenik vagy inkább csak megcsillan a fejedelem, köznemesség és parasztság közös politikájának az a lehetősége, amely utoljára Mátyás alatt volt valóság. (...)A döntő pillanatokban azonban a Habsburg-hatalomnak és a magyar fő- és középnemességnek a harcai valahol szükségképpen holtpontra jutnak: kiderül, hogy a Habsburg királyok Magyarországon, ebben a számukra idegen országban termékeny és alapvető társadalomszervező munkát nem végezhetnek, ugyanakkor kiderül az is, hogy a nagybirtokos földesúri réteg végül is király nélkül nem képes szembenézni az ország bel- és külpolitikai problémáival. Ezekben a kritikus pillanatokban, szatmári békékben és kiegyezésekben mindig újból helyreállítják azt a szolidaritást, mely négyszáz esztendőn keresztül az egész magyar társadalmi és politikai fejlődés alapja és egyben minden bajának okozója volt, az idegen király és a hazai főnemesség érdekközösségét s e mögött a főnemesség és köznemesség érdekközösségét a szabad polgári és paraszti fejlődés rovására."
Újabb utánaolvasás után javítom magam, Erdődy Miklós nem hódolt be a törököknek és Thökölynek, Batthyány Kristóf, Czobor Ádám és Draskovich Miklós már igen, a Rákóczi-szabadságharc történetét nézve nem érdektelen, hogy a Zrínyiek eltűnése után utóbbi vált Horvátország talán legjelentősebb főurává.
Egyszemélyes uralmat Rákóczi nem tudott megvalósítani, de aligha van jel arra, hogy bármi ilyen célja lett volna. Azt írod, 'személyesen hiába akart volna mást', a támogatás hiánya miatt, pedig ahhoz pénz, fegyver, paripa is kellett, amivel az általános elszegényedés idején Rákóczi hívei csak módjával rendelkeztek. Főleg emiatt nem voltak a magyar főurak Winiowieckiek, Sobieskik, azt a barokk felszínt és életformát, életszemléletet, amit a szarmatizmus megvalósított, leginkább csak Rákóczi (és Esterházy...) udvarában lehetett meglelni, Mányoki Ádám portréképeinek is ez volt az ihletője.
A lényeges az, hogy a fejedelmi hatalom kiemelkedett a többi közül és ha bírták a nemesi, városi földek a török háborúban kivetett irtózatos hadiadókat, csak kifújhatták magukat a konföderáció időszakában. Abszolutista rendszer, kőbe vésett francia szövetséggel, mezővárosi és hajdúvárosi kiváltságok tömeges megadásával, ez lehetett volna később a jövő zenéje, de ennek a valószerűségéről sokat mond, hogy már alapjaiban bajos volt a kiépítése. Ebben a Dózsa-felkelés és a török idők öröksége szvsz egyaránt benne volt, így csak a Rákóczi utáni időkben dőlhetett el, mekkora mértéket ölt majd a röghöz kötöttség.
Praktikusabb volt az újszerzeményi jogot a legnagyobb égbekiáltó zsarnoki törekvésként emlegetni, mint folyamatosan hivatkozni az 1687-ben történtekre. Nálunk, Móron, az udvari hadiszállító, bizonyos Hochburg kegyúri joggal, pallosjoggal jó tíz év alatt olyan állapotokat teremtett, amit előtte nyolcszáz éven át senki. Külön német településrészt hozott létre, megnövelte a lakosságszámot, szappant főzetett, klastromot emeltetett, de köszönetet nem kért érte. A robotnak nem volt száma, ahogy a megyéhez írt panaszukban írták a parasztok, az erdőinktől, halastavainktól, a malmoktól egészen 1848-ig és még utána is eltiltották őket, a kényszermunkára tett kijelentésre pedig azonnal tömlöcbe zárással és vasazással válaszoltak. Aztán az 1708-09-iki pestisjárvány szinte letörölte a falut a térképről, újra.
Az Alföldön az újszerzeményi jog 1703-ban általában még függőben lévő ügy volt. A hajdúvárosok lakói, akik nagy számban a Kunságból származtak el, fontos támogatói lehettek Rákóczinak, ahogy előtte Thököly is szemmel tartotta őket. Az Alföldön régóta adót behajtó birtokosok Hevesből, Nógrádból, Szatmárból és a másik hat vármegyéből szintén. Mégsem ezek indították el a szabadságharcot, hanem a túlnépesedett Hegyalja és a Tiszahát felkelői, akiknek az utódai az Alföld újratelepítésében komoly részt vállaltak.
A magyar főurak hozzáállása látszatra a földrajzi körülményektől is függött, de nem egészében. Batthyány Ádám országbíró épp 1703 augusztusában halt meg, a fiai még kisgyermekek voltak. A 'kis' Nádasdy Ferenc a házasságával megszerezte a Széchy-birtokokat, császári generális lett. Rá másnapra, hogy a vallomást tevő apját 1671-ben lefejezték, a Rákóczi-családot szidalmazó kiáltványokat indított el Európa országaiba a bécsi udvar, nem kis részben a maradék ellenállók figyelmeztetésére. Az Erdődyek szegről-végről rokonai voltak a Pálffyaknak, 1683-ban szinte Thököly küldötteit megelőzve igyekeztek neki hűségesküt tenni, egyszer elég ekkora kockázatot vállalni az életben. A Zrínyi-birtokok örökösét, János Antalt a császár 1703-ban már húsz éve tömlöcben tartotta, épp a szabadságharc kitörésekor halt ott meg. Zichy Ádám a töröktől visszavett somogyi részekből hasított ki nagy darabot. Esterházy József, a későbbi horvát bán és országbíró, a testvére, Antal ellen is harcolt a császár oldalán. És ott volt legmagasabb székek egyikén Kollonich Lipót hercegprímás, érsek, a szürke eminenciás, a klérus élén különösen nagy lehetőségeket látott a felszabadító háború után, egyházi és németesítési ügyekben. A Csákyakról, Bercsényiekről, Károlyiakról, Forgáchokról, az egri Telekessy Istvánról, 'Rákóczi püspökéről', akik nem maradtak passzívak sem, külön utánanézéssel lehetne bőségesen írni.
A Recrudescunt vulnera... műfajából adódóan nyilvánvalóan nem politikai program, azok az indítékok viszont, amelyek egy világgá hirdetett kiáltvány mögött húzódnak, azt hiszem, lényegesek.
"Kikényszerítették az ország főurai egyetértését, s a saját uralmuk érdekében gyalázatos módon eltörölték ama nagy Jeruzsálemi Endre király nagyfontosságú törvényét, amely a nemzet dicsőségére magában foglalta az összes rendek sarkalatos szabadságjogait a mai napig kiható érvénnyel, s örökre megadta azt a jogot, hogy törvénysértés esetében szembeszegülhessenek a királyokkal "
Ez világos, ahogy ez is:
"Világos bizonysága ennek az, hogy a trónörökösök a Pragmatica Sanctio után is csak akkor lettek Magyarország törvényes királyai, ha a nemzettel koronázási alkukötésre léptek, s annak és az ország alkotmányának és törvényeinek megtartására megesküvén, Szent István koronájával megkoronáztattak (...) És adjuk tudtára Magyarország s a vele egyesült Erdély, és hozzá tartozó minden részek és tartományok lakosainak (...) a trónvesztett Habsburgi s utóbb Habsburg-Lothringeni ház iránti hűség s engedelmesség kötelességei alól teljesen és tökéletesen feloldva vannak"
A nagy jeruzsálemi Endre királytól visszafelé vezet az út addig az állapotig, amelyben a "türkök nem engedelmeskednek a maguk fejedelmeinek, de megegyezésük van...", jóval azután, hogy "egyhangúan így szóltak Álmos fejedelemhez: A mai naptól fogva téged választunk meg fejedelmünkké és parancsolónkká. Ahova a sors elvezet téged, oda mi is követünk."
A jogásznemzet hagyománya a jogászkodás, ami pedig ezzel jár, az nem maradhat el, napjainkban elég világosan láthatjuk ezt. A törvények be nem tartása, akkor, amikor az Aranybulla csak nem volt több frissen kiadott pergamennél, (akkor még...) főúri kiváltság volt, ahogy a királyok választása és meg nem választása is. Nem valószerű, hogy van 'jó' főúr és 'rossz' főúr, van jó 'köznemes' és 'rossz' köznemes. Ez utóbbiaknak a nagy reformkori nemzedék előtt és után alárendelt szerep jutott, hiába csattogtak a kardok és a csizmák. A főurakkal alkotott "közös nemesi frontot" a "paraszttól alig különböző és mégis uralmi szellemmel és társadalmi kiváltságigénnyel telített, parasztgyűlölő kisnemes" (Bibó) kötötte meg, és ha ezek csak sablonfigurák, Rákóczi akkor is rengetegszer emelt panaszt rájuk.
Én azt hiszem, hogy a nemzeti függetlenség vagy a rendi állam kívánalmát Rákóczi világosan össze tudta kötni a fegyvert fogó nemesek, vitézek, parasztok felemelésével, utoljára Sárospatakon, valami olyanféle kósza gondolatként, hogy "csapataink harcban állnak". Ezért volt "nagyságos vezérlő fejedelem", miközben az emlékirataiból szinte kihagyta a Sárospatakon történteket. Az már a politikum része volt, amit a konföderáció különböző, egymásnak feszülő részeinek kellett utólag megírni, francia nyelven, hogy világos legyen annak, aki olvasni akarja.
Nem annyira résztvevők vallási hovatartozására próbáltam utalni, inkább az ideológiájára, arra, ahogyan azt maga Bocskai megfogalmazta a hajdúknak adott kiváltságlevelében. Nem vonulhatott volna be a harc kirobbanása után pár héttel tárt kapukon át Kassa városába, ha előtte Belgioso nem veszi el a dómot erőszakkal a protestáns polgárságtól. A fegyveres réteg, amelyik 'Istenét a Tisza folyó mögött hagyta', javarészben protestáns volt, megint csak más megítélés alá esnek a vezetők és a harc közvetlen résztvevői. A Bocskai-felkelés nyilván nem csak a vallási sérelmek miatt robbant ki egy háborúban megrokkant országban; emiatt csatlakozhattak hozzá katolikusok is.
Persze, hogy nem, állítani én sem merném. Az, hogy a herceg Esterházyak a császári oldalon maradtak, magától értetődő volt, Pál nádor talán volt talán az utolsó, aki még Bécs török ostroma idején is kitartott mellettük.
"Rákóczi felkelése valójában egy arisztokrata kör által kirobbantott hatalmi vetélkedés volt. Szociális tartalma vajmi kevés volt."
Ennek viszont merném az ellenkezőjét állítani. A fegyveres réteg zömét a vitézi rend adta, amely már eleve a társadalom különböző tagjaiból állt össze. Rákóczi nem előzmények nélkül ígérte a hajdúszabadságot a sárospataki országgyűlésen, előtte száz éven át, a szervitori világban parasztok tízezrei kaptak tehermentességet fegyveres szolgálatért, még inkább az újratelepítés érdekében. A kvázi félreguláris, török ellen szolgáló katonák között még szép számban ott sorakoztak Thököly hajdani katonái is.
Az magától értetődő, hogy Rákóczi a hadviselésben járatos, lehetőség szerint elméletileg is képzett, háborút nem csak hírből látott embereket választott generálisnak, az sem a sors keze volt, hogy ezek nagy eséllyel főúri származásúak voltak. Nem úgy, mint egy Esze Tamás, Bottyán János, Ocskay László, Béri Balogh Ádám, akik a szó tényleges értelmében megvívták a háborút, nem annyira a nagy hadmozdulatokat irányították.
A mezei hadakban szolgálók egy nem kis része 'idényszerűen' hadakozott, kellő időben hazament földet művelni, nem is győztek emiatt elégszer panaszkodni a vezetők. Magának Rákóczinak kellett nem egyszer kezelnie azt az ellentétet, ami a telkét a háborúért hátrahagyó jobbágy és a járadékot beszedni akaró nemes között fennállt. Művelt, felvilágosult főúr volt, nem a régi középkori uralkodók utóda. Marxistául szólva persze 'osztálykorlátai' voltak, no és mindjárt a harc legelején, Munkács megrohanásánál megtapasztalta, mennyit ér egy részeges, fegyvert csak nagynéha látott felkelő katona. De ahogy indult a szabadságharc és ahogy befejeződött, ugyanazokkal az egyszerű hívekkel; az már nem kommunista mítosz, szvsz pedig semmiképp nem egy "egy arisztokrata kör által kirobbantott hatalmi vetélkedés".
Ha nem készültek alapos elemzések, becslésekbe talán nem is érdemes belemenni. Gyenge lábakon állnak az ismereteim, azok alapján nem merném állítani, hogy a többség nem csatlakozott Rákóczihoz; könnyebben lehetne nyilatkozni, ha legalább a két oldalon álló főurak teljes lajstroma előttünk lenne. Annyi azért biztos, hogy nem lehet összevontan kezelni se a nyolc évet, se a szabadságharc egész hadműveleti területét. A Dunántúl és Erdély ingadozásának elsősorban nyilván hadműveleti okai voltak, de előbbin már csak földrajzi közelség miatt is több volt a Habsburg-hívő, mint allgemeinen. Ugyanígy Felső-Magyarországon százötven év alatt, főleg a Thököly-időkben komoly Habsburg-ellenes potenciál alakult ki, nem véletlenül ez a terület megszakítás nélkül Rákóczi kezén is maradt.
A jobbágyság harcra való hajlandósága a trencséni ütközet után, főleg a pestis időszakában már nem volt a régi, 1705-1707 között viszont nem egyszer felmerült, kell -e számítani a nagy tömegekben megjelenő mezei hadakra vagy az általános fegyelem, az élelmezés, a regularitás miatt inkább mellőzni kellene őket.
Bocskai felkelésének volt egy erőteljesen protestáns jellege, teljes párhuzamot nem nagyon lehetne vonni. A körülmények eleve meghatározóak voltak, a tizenöt éves háború alatt megszaporodott egy földönfutó, fegyvert fogott tömeg, Erdélyben a rendeknek elegük lett a több éves megszállásokból, fosztogatásokból, a Dunántúlon viszont vasban-vértben álltak a végvári katonák, Habsburg-szolgálatban, elvégre zajlott még a törökök elleni háború.
"A magyar társadalom egyetlen jeletős rétegének (mielőtt bárki belekötne: jobbágyok, polgárok, köznemesek, arisztokraták) többsége sem támogatta Rákóczit."
Azért az feltétlenül tünetértékű, hogy akadnak nickek, akik saját soraikat - gondolataikat - sem vállalják.
Nemrég kimutattam, hogy a "cuccilizmus" - nem én használtam így, én csak idéztem egy itt történészkedő nicket - a legkevésbé sem akarta "nagy, népi feudalizmusellenes mozgalomnak" beállítani a Rákóczi-féle felkelést. Azt mindenekelőtt függetlenségi harcnak tekintette és ebben az összefüggésben a Tenkes kapitánya című vígjáték sorozat nem osztott, nem szorzott. Ugyanis Köpeczi Béla, Rázsó Gyula, Wellmann Imre és a többiek - ezt is megírtam - nem a Tenkes kapitánya című vígjáték sorozatot tekintették mérvadónaka Rákóczi-féle felkelés jellegét tekintve.
Erre jött a válasz a történészekdő nicktől mely szerint: "elnézően kell mosolyognom, mennyire csak a felszínt látod és azt is egyoldalúan. Persze emdépés párttagkönyvvel nem csoda."
Visszaírtam, rendben, emdépés párttagkönyvem van, de a "cuccilizmus" - hangsúlyozom, nem én használtam így, én csak idéztem a történészkedő nicket - akkor sem kezelte "nagy, népi feudalizmusellenes mozgalomként" a Rákóczi-féle felkelést, a "cuccilizmus" történészei pedig akkor sem a Tenkes kapitánya című vígjáték sorozatból indultak ki, amennyiben a felkelés jellegét igyekeztek meghatározni. Megadtam irodalmat is, Európa és a Rákóczi-szabadságharc (Akadémia kiadó, 1980), melyből világosan kiolvasható - már annak, aki hajlandó fellapozni - , hogy a "cuccilizmus" nem kezelte "nagy, népi feudalizmusellenes mozgalomként" a Rákóczi-féle felkelést. Sőt, a kötetben egyetlenegy történész sem hivatkozik forrásként a Tenkes kapitánya című vígjáték sorozatra.
Ezek eddig tények és ez eddig szakma. Ki lehet mutatni, hogy mekkorát tévedtem, csúsztattam, avagy esetleg direkt félrevezettem az olvasókat. Meg lehet engem szégyeníteni igen könnyedén, ha már én ennyire "csak a felszínt" látom.
A történészkedő nick erre föl provokátornak nevezett és "emdépés párttagkönyvvel" ruházott fel, ezt bárki elolvashatta. Ugyanakkor viszont nem kizárólag elnézően mosolygott - "elnézően kell mosolyognom, mennyire csak a felszínt látod és azt is egyoldalúan. Persze emdépés párttagkönyvvel nem csoda" - , hanem azért ennél valamivel többet tett: moderátori segédlettel kiszedette mindazt, amit "cuccilizmus" és Rákóczi-féle felkelés összefüggésében vélekedésére írtam.
Ez nem lep meg, kétségkívül nem tudja cáfolni ebben a témakörben írt soraimat és ez számára kellemetlen: a királyról kiderül, hogy meztelen. Borítékolható, hogy most is kizárólag a moderatúrára számíthat - ha már saját tudására nem - és záros határidőn belül ott fog kuncsorogni a moderatúrán, mondván: mgint itt van ez a csúnya provokátor - mert a történészkedő nick minden aggály és erkölcsi gátlás nélkül megítélhet ám másokat és habozás nélkül meg is teszi! - , szóval ismét ott fog provokátorozni a moderatúrán is nincs is kétségem afelől, hogy meg is kapja a mentőövet.
Ez rendjénvaló is lenne, miután mindenki csak azt adhatja, ami lényege: tehát ahogy eddig kiszedette, most is kiszedeti, amit ideírtam.
No, de hogy valaki a saját gondolatait is kiirtatja, azokat sem vállalja - "elnézően kell mosolyognom, mennyire csak a felszínt látod és azt is egyoldalúan. Persze emdépés párttagkönyvvel nem csoda" - , nos, az már igen komolyan elgondolkodtató.
Szerintem nem.Legfokepp a gyalogsagnal.A fejedelem legjobb palotasai is olyanok voltak, mint egy tapasztaltabb es jobban kikepzett csaszari sorezred.
A lovassag sem volt sokkal jobb:Nem minden kuruc volt huszar,a java szedett-vedett lovasokbol allt.Az ilyen lovasok tobbnyire parasztok voltak,es nem voltak koztuk jo altisztek.
Parasztnak paraszt elott nincs tekintelye,es a nemesek nem alacsonyodnak le a jobbagyokhoz.
Nem állítottam, hogy Rákóczi hadseregében nem voltak reguláris alakulatok, csak azt, hogy nagy általánosságban nézve igen nagy volt a fegyelmezetlenség és a jó kiképzés hiánya.
Zachar József könyvét olvasgatom az 1683-1792 közötti magyar hadszervezetről. Sok érdekességet meg lehet tudni a magyar sajátosságokról belőle.
Az mindenesetre bizonyos, hogy a magyar hajdúezredek is alkalmassá tehetők voltak a reguláris hadak csatavívási eljárásainak az elsajátítására. A Habsburg hadrendszerbe illesztve bizonyítottak, szintúgy a huszárok.
"Mindamellett mindez Rákóczi érdemei, korát meghaladó tudása, erkölcsi tartása stb. nélkül nem zajlott volna ennyire simán."
Lehet, hogy Rákóczi, Bercsényi, Vak Bottyán és még néhány további vezértársuk valóban erkölcsileg kiemelkedő jellem volt, ugyanez azonban a katonáik jó részéről már nem mondható el.
A kuruc harcosok jó része, főleg a könnyűlovasság tagjai fosztogatásra, gyújtogatásra, erőszakoskodásra hajlamos, fegyelemzetetlen csürhe voltak. A Budai-hegység sváb és Alsó-Ausztria osztrák falvai tudnának erről mesélni...
A reguláris ütközetekben már kevésbé jeleskedtek a kuruc katonák: néhány kivételtől eltekintve a szabaságharc összes jelentősebb mezei ütközetét elveszítették...
Ha jól tudom, akkor egy komoly kérdésfelvetés volt egy időben az, hogy mi lett volna akkor, illetve bevezethető lett volna-e nálunk is a cseheknél a fehérhegyi csata után alkalmazott modell, és hogy eredményezett-e volna más fejlődési pályát Magyarország számára.
Ez a sommás ítélet sztem némileg a ló túloldala.....
A Rákóczi-felkelés győzött, hiszen a katonai vereség ellenére is elérte az ország fejlődése szempontjából legelőnyösebb kompromisszumot.
Hálistennek nem a franciák nyerték a Spanyol örökösödési háborút, így Rákócziból nem lett lengyel mintára a nemesek által választott (ál)király, így aztán nem is jutottunk Lengyelország sorsára, hanem a 18. századi kiváló osztrák felvilágosult császárok alatt visszaintegrálódtunk Európába.
Mindamellett mindez Rákóczi érdemei, korát meghaladó tudása, erkölcsi tartása stb. nélkül nem zajlott volna ennyire simán.
Rendben,akkor terjunk at mas temara.pl:Amikor beallt az interregum (nem volt torvenyes uralkodoja az orszagnak) miert nem csapott le a magyar tronra XIV.Lajos valamelyik unokaja.
Olvastam valahol,hogy "tartottak Ausztriatol" de mivel XIV.Lajos mar ugyis hadban allt a Habsburgokkal neki lenyegtelen lett volna,hogy I.Jozsef ezt hogyan fogja ertekelni.
Thokoly azert nem volt hazaarulo,mert a torokok oldalan harcolt! O is valamilyen szinten az orszag egyesiteset tuzte ki celul.Csakhogy ha Lipot zaszlaja alatt nem,akkor ezt torok oldalon akarta tenni.
OFF ugyan ebben a topikban, de amit a Rákóczi nevelőapja, a Thököly Imre művelt az 1670-es, főleg meg az 1680-as években, az már kimeríti a hazaárulás fogalmát, nem, Pilu?
Az hogy legvégsőkig kitartott a francos törökök mellett, sőt még török lovassági parancsnoki rangot is elfogadott a nagyvezírtől, az azért egy kissé durva.
"Rákóczi egy nemesi köztársaság felé haladt. Elavult, működőképtelen modellt képviselt, ami sem bel-, sem külpolitikailag nem lehetett életképes saját önellentmondásai miatt"
Köpeczi Béla ezt nem így látta, hanem kifejezetten méltatta Rákóczi gazdasági és államszervezési terveit, melyekből 1703-1711 között sajnos csak kevés tudott megvalósulni (szükségpénz: libertas bevezetése a belső piacra, általános adózás: nemesekre is kiterjesztve, cserekereskedelem és vaskohászat, kézművesipar fejlesztése, tárházak létrehozása stb.).
Persze Mo. a háború forrásait 1706 után egyre nehezebben tudta előteremteni:
