Mármint arra, hogy mit tanultunk a keleti magyarság kultúrájáról? Jelentem, nagyjából semmit... Az ismert etelközi, és al-dunai lelőhelyekről tanultunk, másról, konkrátan régészeti kultúrákról, nem.
Elsősorban kutatás történet alapján volt struturálva az a három félév, ami a honfoglalókról hallgattunk, kezdve a benepusztai lelettől, a karosi temetőkig. Különös hangsúlyt helyeztek az olyan nagy szintézisekre, és kutatóikra, mint pl.: Hampel József, Fettich Nándor, Szőke Béla, László Gyula, Fodor István, Révész László stb., valamint a honfoglalás témájában alkotó nevesebb kutatókra (pl.: Dienes István, Bakay Kornél, Szabó János Győző stb.). Mivel a népvándorláskori régészetet tanító Vida Tivadar elsősorban avar korral foglalkozik, így tulajdonképpen Fodor, és Révész álláspontját adta elő nekünka keleti magyarokkal kapcsolatban. annyi különbséggel, hogy Bóna módszerét alkalmazva elsosorban az egyes lelőhelyeket, és az onnan előkerülő leleteket ismertette, és nem a kultúrákat.
A Kárpát-medencei, vagy a keleti régészeti kultúrákra gondolsz. Előbbi még viszonylag egységesen elfogadott, utóbbi viszont már aligha. Kicsit régen volt már a honfoglalókról szóló utolsó félév, de szívesen utánanézek, ha gondolod.
plusz nem árt megnézni, hogy mi a forrás forrása. az ókori szerzők munkái általában sokszor visszavezethetők egy közös forrásra. ld. Nagy Sándor életrajzai.
Szeretném megkérdezni Tőletek, kik ebben a témában elmélyültetek, hogy beilleszthető-e és ha igen hogyan a szkíta-hun elméletbe az erdélyi örmény és nemes örmények története. Hogy és mikor kerültek ők oda?
Köszönem előre is válaszaitokat, segítségeteket.
Nekem az is jó, ha valami linket vagy forrást adtok, ahol utánanézhetek.
Az ókori források korántsem olyanok, mint teszem azt egy XIX. századi visszaemlékezés. A forrás megírásának célja van. Ezért kell minden forrást kellő forráskritikával kezelni, ez minden kutatónak, legyen az végzett történész, vagy egy lelkes laikus, kötelessége alaposan végiggondolni azt, hogy a forrás miért írja azt, amit. Aki ezt nem teszi meg, végzettségtől függetlenül, pocsék munkát végez. Az ókori források közül nagyon sok egyátalán nem szemtanú leírása a Fekete-tengertől északra élő népektől, hanem többek között más források tanulmányozásából átvett információ. Valahogy így keletkezik a toposz is. Az ókori népek jelleméről szóló információk, legyen az szkíta, pun, perzsa, vagy bármelyik ókori nép, szinte biztosan mind toposznak tekinthetőek.
Igen, a szkíták társadalma valóban egyszerűbb lehetett a görögökénél. Ez kézenfekvő. Ezzel járt együtt az is, hogy a törvényeik is világosak és egyszerűek voltak, maguk a szkíták pedig becsületesek.
A görögök hozzájuk képest egy meghasonlott, idegbeteg városi társaság voltak (nem az átlag görögről beszélek, hanem a "legnagyobb" gondolkodóikról), akik már sem a becsületben, sem a nemzetben, sem az istenekben nem hittek igazán. Ezek a görögök joggal tartották példaképüknek a szkítákat erkölcsi tekintetben. Ugyanis sohasem érhettek fel hozzájuk.
Van egy kb. százéves válogatás a szkítákra vonatkozó ókori forrásokból. Kisebb kötere rúg, nekem otthon két példányban is megvan, de sajnos nincs nálam és a címe sem jut az eszembe. Talán Télfy, vagy Térfy volt a szerzője, azt hiszem - de ez nem biztos.
Ebben a kötetben (amit egyébként nemrég másodszor is kiadtak a "rendszerváltás" óta) egymást érik a hasonló híradások. Azaz valóban ismételten valami hasonlót írnak a szkítákról. Pl. egyszerűen "jótörvényű szkíták"-nak nevezik őket.
Bár az ókori szerzők rendszeresen effajta jellemzést adnak a szkítákról, ezt nem az ujjukból szopták (azaz nem toposz), hanem a valóságot írták le (azaz hiteles híradás).
Nem véletlen, hogy a Szent Korona-tan sem földművelő népnél, hanem egy sztyeppi nomád eredetű népnél (azaz nálunk, magyaroknál) alakult ki. Erre csak a szkíták utódai voltak képesek. A korabeli Európában ismeretlen volt az az uralkodói magatartás, ami a magyar dinasztiát jellemezte. A magyar uralkodók ugyanis a közösség érdekében önkéntesen korlátozták magukat. Feladatuk a nemzet szolgálata volt s ennek rendelték alá minden cselekedetüket.
A sztyeppi nomád életformából ugyanis törvényszerűen következik az, amit az ókori szerzők egyöntetűen írnak a szkítákról. A sztyeppi népek állandóan talpig fegyverben voltak, mert ez volt a "munkaruhájuk", ez kellett az állatok őrzéséhez. Egy állandóan harcrakész néppel szemben pedig nem lehetett másként eljárni, csak igazságosan. Ezért voltak a szkíták igazságosak.
Te meg nem értettél meg semmit, most sem - csak a liberális maszlagot szajkózod.
A személyeskedésen túl, (ami miatt egyébként egy gyengébb idegzetű felhasználó már sikoltozva rohant volna a moderátorokért), az a véleményed sem igaz, hogy a "A toposz tudomásom szerint bejáratott negatív vélemény intézményesített szajkózásával egyenlő". Hogy a toposzt ennek nevezed, az inkább tanúskodik ate ismereteid hiányáról, mint az én tájékozatlanságomból. A toposz nem feltétlenül negatív tartalmú. A görögök a barbárokban a saját társadalmuk tükrét látták. A görögök számára a barbárok társadalma egyszerű, könnyen átláthatónak tűnt, a sajátjukhoz képest, a benen élőket pedig becsületes, és egyszerű embereknek tartották. Ezt a képet pedig a későbbi szerzőkre is átörökítették.
A kedvedért hétfőn elballagok a könyvtárba. Egyébként nem saját kitaláció, Németh György előadásában idézett forrásokat erről. A Karthágó, és a só c. munkájában, amikor a vérszerződés szokásáról ír, akkor is erre a következtetésre jut.
A toposz tudomásom szerint bejáratott negatív vélemény intézményesített szajkózásával egyenlő. El nem tudom képzelni, miképpen lehet toposz egy akármilyen ókori forrás objektívnek látszó részlete, amikor embercsoportok általános jellemzőit tárgyalja. Tudvalévő, hogy a görögök maguk általában a szkíták jó tulajdonságainak hangsúlyozásában élen jártak.
Röviden: Ha valaki azt írná, hogy:
"Ismeretes (Mindenki tudja), hogy Attila rőtszakállú barbár állat volt"....
Ez toposz a javából. Eszerint Qedrák barátod (bocs) még nem eleget tanult, vagy olyan rosszindulatú, hogy egy ilyen szerencsétlennel nem is szabad foglalkozni szellemi sérülés veszélye nélkül.
Szinte valamennyi barbárnak tekintett népről ezt írják az ókori auctorok, szóval ezek a jelzők, szerény meglátásom szerint, nem többek ókori toposzoknál.
Kutatásai során Lange Irén ókori írók szkítákról, szittyákról szóló leírásokra bukkant: "a szkíta ember szerény, érdektelen az anyagi dolgokban. Teljes körűen ésszerű, becsületes, őszinte; a legmesszebbmenőkig következetes. Szókimondó, természete békés; amíg idegenek nem háborgatják saját rendjét: bölcs."
Buddha tanításai nyomán a buddhista Belső Ösvény sok követőre talált, és a nagy Asóka király uralkodása alatt (i.e. 268-232) egész Indiában virágzott.
A Tan második nagy virágzását a hatalmas szkíta Kusán birodalomban érte el
Csodaszarvas(i.e. 1. század - i.sz. 3. század), amely magába foglalta Közép-Ázsia fejlett műveltséggel rendelkező területei mellett a mai Afganisztánt, Pakisztánt és Kasmírt, valamint a mai észak-nyugat India és Közép-India földrésznyi területeit, a Gangesztől az Aral tóig. A legendás szkíta kusán uralkodó, "A Király, A Királyok Királya, Őfelsége Kaniska" idején (uralkodása kb. i.e. 1. század és i.sz. 1. század közé tehető) a Tan és az ösvény már jól meg volt alapozva az egész birodalomban. A szkíta Kusán műveltség és művészet két legjelentősebb központja az észak-közép indiai Mathura volt Agra közelében, és Gandhara észak-nyugaton, a mai Pakisztánban. A Selyemút megnyitásával (i.e. 2. sz.), ezen az Indiát Belső-Ázsiával, Európával és Kínával összekötő nagy kereskedelmi úton a kereskedők karavánjaival szerzetesek is utaztak, és a Tant hirdették.
A tanítások nagyszámú támogatóra leltek Belső ázsiában,
így a szerzetesek hatalmas buddhista közösségeket alapítottak Turfán, Kusá, Kasgár, Kotán virágzó műveltségű gazdag városaiban, és másutt. Az elkövetkező évszázadokban Hun koronahatalmas kolostorvárosok épültek, amelyek mára fennmaradt romjai, számtalan sziklába vájt temploma, valamint a nagy magyar tudós Stein Aurél által felfedezett óriási számú szent könyve a buddhizmus legmagasabb szintű műveltségéről és művészetéről tanúskodnak. A szentiratokat lefordították Közép-Ázsia számos nyelvére, és gazdag művészeti hagyományok születtek. A tanítások így mind írásos, mind vizuális alakban terjedtek, és a művelődés valamint a művészet fejlődésének hatalmas mozgató erejévé válva nagy hatással voltak Közép-Ázsia népeire.
A Széles út (szanszkrit: mahajána) tanításai, melyeket Buddha a felébredt szellem nagy hősei (szkr: bódhiszattva) számára adott, a nagy szkíta uralkodó Kaniska király alatt kezdtek széles körben elterjedni, aki összehívta a harmadik buddhista zsinatot
Buddha igaz tanításai alapjainak lefektetésére. Ebben az időben ötszáz mester értette meg tökéletesen a Széles Út valódi értelmét. A Széles Út szutrák jelentésének terjedése érdekében ekkor alapították meg Nalandát, amely a buddhista világ leghatalmasabb és legbefolyásosabb egyetemévé fejlődött. Innen vitték a Széles Út tanításait ázsia országaiba az elkövetkező évezred folyamán. A kusán szkíták buddhista műveltségét a később rájuk telepedett, és az egész hatalmas birodalmukat átvett fehér hunok is tovább folytatták egy kisebb megszakítástól eltekintve. A hunok, amint azt az élő magyar hagyományból máig tudjuk, a szkíták és a magyarok rokonnépe. Ugyanezt vallja minden mai nagy ázsiai nép hagyománya és mai történetkutatása is.
JurtaA fehér hunok, hasonlóan a szkítákhoz, az évszázadok során hatalmas, gazdag műveltségű birodalmat hoztak létre észak-nyugat Indiában.
Mai leszármazottaik a rádzsputok (Királyi Pásztorok) büszke harcos pásztornépe, akik a mai Radzsasztánban és Pandzsábban élnek. Más leszármazottaik a mai Afganisztán és Pakisztán északi elzárt völgyeiben élő népek, akik egészen a 20. század elejéig megőrizték függetlenségüket.
A buddhizmus így Indiából először Közép-ázsia felé vette útját, ahol az ott élő szkíta-hun népek között sok évszázadon át nagymértékben elterjedt, és itt vált a későbbi ázsia szellemiségét és arculatát meghatározó erővé.
Itt alakult ki a Széles Út és a Gyémánt Út szellemisége. A Gyémánt Út tanítások legfontosabb központját, Orgyen országát a hagyomány alapján a mai kutatás az észak-pakisztáni Szvát völgyébe helyezi. A szellemiség mellett a buddhizmus művészete is itt öltötte fel későbbi, és a mai napig jellemző alakját. A szkíta kusán műveltségben alakult ki Buddha ábrázolása (azt megelőzően Buddhát nem ábrázolták), az a rendkívül finom arányrend, amellyel Buddhát, mint a megvilágosodás jelképét ma is megjelenítjük. De itt alakult ki a buddhista sztupa mai, Tibetben, Belső és Kelet ázsiában használt alakja is. Így a tari sztupánk is a szkíta buddhista műveltségre és művészetre vezethető vissza, amely ezt a csodálatos élő hagyományt máig megőrző és továbbfejlesztő tibeti tanítóink közvetítésével került végül vissza hozzánk, a szkíták és a hunok utódaihoz.
A buddhizmus Közép ázsiából terjedt tovább ázsia többi országába.
A hagyomány és a mai kutatás egyetért abban, hogy Kínába a Tant innen vitték át nagytudású, szkíta-hun szerzetesek. Hun áldozati üstAz első An-sih-kao pártus tanító volt, aki kb. i.sz. 148-171-ig végzett fordító munkát Lo-jangban. Őáltala vette kezdetét a közel ezer éves fordítói munka Kínában. K'ang-seng-k'ai a mai Szamarkand területéről érkezett a 3. sz.-ban. Csu-fa-hu vagy Dharmaraksa Tokharából jött a 3-4. sz.-ban. Amikor az 5. sz.-ban Kumárádzsiva megérkezett Kusából, a fordítási munkálatok Kínában elérték a tetőpontot.
A tibeti buddhizmus kialakulásában is főszerepet játszottak azok a mesterek, akik erről a területről származtak.
A tibeti buddhizmus számára szent országot, Orgyent, mind a hagyomány, mind a mai nyugati kutatás az észak-pakisztáni Szvát területre helyezi. Ezt számítják a Gyémánt Út szellemisége fő központjának, ahonnan sok nagy tanító érkezett mind Indiába, mind pedig Tibetbe, illetve sok esetben Indián keresztül Tibetbe. A Gyémánt Út hagyomány legnagyobb mesterei közül sokan innen jöttek.
Buddha kortársa volt Indrabuti, Orgyen királya, ő volt az, aki a Gyémánt út tanításait Buddhától az emberek közt elsőként megkapta. De Orgyenből származnak olyan megvilágosult mesterek is, mint Garab Dordzse, valamint Padmaszambhava, aki a buddhizmust Tibetben megalapozta, és sokan mások. Emellett a tibetiek folytonos összeköttetésben voltak Közép ázsia többi buddhista központjával is.
A szkíták és a hunok buddhista műveltségét Belső ázsiában egyik utódnépük, az ujgurok folytatták tovább magas szinten, majd pedig a mongolok - akik szintén a hunok leszármazottainak tartják magukat - vették át immáron a tibetiek közvetítésével, és tartják fenn, mind a mai napig.
Mindezt a buddhista hagyományból tisztán és világosan kiolvashatjuk, de a mai nemzetközi, keleti és nyugati tudományos kutatás is megerősíti. Láthatjuk ebből, hogy őseink szellemisége egykoron elválaszthatatlan volt attól a fennkölt szellemiségtől, amely a Megvilágosulttól ered, és azt is láthatjuk, hogy őseink, a szkíták és a hunok, milyen hatalmas mértékben járultak hozzá az egész emberiség e legnagyobb kincsének a kifejlesztéséhez, elterjesztéséhez, valamint értékeinek fenntartásához.
Természetesen mindez nem maradt nyom nélkül a mi számunkra sem. Népünk szellemi hagyományában a figyelmes kutató könnyen rátalál mind a Keskeny Út, mind a Széles Út, mind pedig a Gyémánt Út tanításaira közvetlenül is, de a Tan ismeretében megállapíthatjuk azt is, hogy egész népi műveltségünkben és szellemiségünkben meghatározó szerepet játszik a buddhista Belső Ösvény a sámánisztikus elemek mellett. A buddhista szellemiség együttélése a sámánizmussal egyébként egy olyan jelenség, amely jellemző a mai buddhista műveltségek mindegyikére.
Így a Megvilágosult által megmutatott fennkölt ösvény egy olyan búvópatakhoz hasonlít, amely hosszú időn át a felszín alatt áramlott, azonban, hála megvilágosult tibeti tanítóink jóságának, ma újra teljes dicsőségében, tisztaságában és erejében bukkant fel nálunk, hogy újra megtermékenyítse és megvilágosítsa szellemünket és hosszú méltatlan sötétség után újra a megvilágosodás tiszta és gyümölcsöző ösvényére léphessünk.
Források: Tulku Döndup: Masters of Meditation and Miracles - Shambala, The Teachings of Buddha - Bukkyó Dendó Kyókai, Tokyo World Peace Ceremony Bodh Gaya - Dharma Publishing, Berkeley Robert E. Fisher: Buddhist Art and Architecture - Thames and Hudson, London Tamara Talbot Rice: Ancient Arts of Central Asia - Thames and Hudson, London Dr. Aradi Éva: A fehér hunok Indiában - Turán, Budapest
Volt egy kolléganőm valaha, aki sokat segített abban, hogy eldöntsem, melyik filmet érdemes megnéznem s melyiket nem. Ez még boldogult fiatalember koromban volt, amikor még el- elmentem moziba. Ez a kolléganőm viszont minden filmet megnézett, szinte a bemutatásakor, ezért még időben el tudta mondani az értékelést. Mivel az ízlésünk éppen ellentétes volt, egyszerű volt a dolgom: arra a filmre mentem el, amelyik neki nem tetszett, s azt kerültem el nagy ívben, amelyik tetszett neki. Ez több esetben kitűnően bejött.
Ugyanez a helyzet Zorro-val is, aki a kedvenc rovatomat helyezte az első helyre az utálatosok listáján. Köszönet érte. Ez ugyanis ingyen reklám volt. Nyilván sokan vannak vele is ugyanúgy, mint én a kolléganőmmel voltam (a gyengébbek és a nők kedvéért: a kolléganőmmel csak plátói és egyoldalú volt a viszonyunk).
