A magyar-szkíta eredetmonda nyomai a magyar ünnepek körében
A magyar ősvallás központi alakja Boldogasszony. Boldogasszony
ünnepei: az őrző, és a gyógyító Boldogasszony. Ünnepe a szombat.
Ünnepe az évkörben: január a Boldogasszony hava. A gyógyító
Boldogasszony ünnepe Karácsony után, aprószentek napja (dec. 28)
körül. Ide mutat az aprószentek napján szokásban lévő
nyírfavesszőzés. A vesszőzés alatt azt kérdezik a gyerekektől: hányan
vannak az apró szentek? Amire reá kell mondaniuk: 144 ezren (122! 12-
es számrendszer, káldeus eredet?). Boldogasszony a nőnem
pártfogója, védője, de ha kell, büntetője is. Nagyboldogasszony "ez
világnak megépítő asszonya", "Föld édesanya". "Kutatásaink
legérdekesebb eredménye: a Boldogasszony pohara" (Kálmány Lajos:
Boldogasszony ősvallásunk istenasszonya, akad. székfogl., 1885 márc.
2). Anonymus Zulta születéséről írja, hogy népünk elmondhatja
magáról, hogy eleinknek régi élő szokása szerint tartja ma is a
gyermek születő ünnepét, két ízben, a csökkben (születés) és az
avatást követő evés-ivásban, melyet Boldogassszony poharának
nevez. Magát Boldogasszony poharát felmutatják és eláldják, mely
csakúgy nagy becsben áll a nép előtt, mint a székelyek előtt a székely
áldozó pohár. A Boldogasszony poharát az asszony nem ujjaival fogja
meg, hanem tenyerére teszi és felmutatja az ajkáig és úgy áldja el.
Herodotosz szkíta eredetmondájában (G.K.E.: Aranykincsek hulltak a
Hargitára, 91.o): "...Ha majd a fiúk megemberesednek, amelyikük ezt a
nyilat így fogja felajzani, és ezt az övet felvenni, azt ennek a földnek
tedd lakójává, aki pedig az elmondottam dolgot meg nem teszi, küldd
el a vidékről. Azután az íjai közül az egyiket felajzotta (hiszen két íjat
hordott Heraklész), s övét is megmutatván, átadta az íjat és övet,
amelynek kapcsán egy csésze vala, s ezzel otthagyta. Agathyrszosz és
Gelanosz nem tudta az íjat felajzani, csak a legifjabb fiú, Szkítosz.
Szkítosztól, Heraklész fiától származtak a szkítáknak összes királyai. S
ama csésze miatt viselnek a szkíták máig is csészéket az övükön. Ez az
íj-felajzás persze máshonnan ismerős, Homérosz Odüsszeia-jából, ahol
Odüsszeusz otthonába visszatérésekor fordul elő. Az íj-felajzás
próbatétele tehát valójában nem görög, hanem szkíta eredetű
motívumnak tekintendő, ami érthető is, hiszen a magyar a lovas-íjász
nép, nem a görög.
A szkíták eredetmondája szerint az égből, a Napistentől kapták az első
földművelő eszközöket: arany eke, járom, harci bárd és ivócsésze
hullott le az égből Hargita fiainak uralkodása alatt. A szkíták az égből
hullott aranyat szentnek tartották. A szkíta királyok féltő gonddal
őrizték a szent aranytárgyakat. Engesztelő áldozatokkal járultak
hozzá, évente, a szabad ég alatt. A szkíták minden évben
megtartották, pazar külsőségek között, a Napisten tiszteletére
rendezett nagyszabású ünnepségeket: ez volt egyik nagy nemzeti
ünnepük. Ezekre az ünnepélyekre kivonult a mindenkori szkíta király is,
a királyi család tagjaival, s a királyi páholy előtt, bizonyára olymódon,
hogy az egész nép megtekinthesse, felsorakoztatták az égből hullott
aranykincseket.
Az európai kultúrkör
Az európai kultúrkörben Szaturnusz a földművelés bevezetője.
Szaturnusz uralmának ideje az aranykor, a béke, a bőség és az
egyenlőség ideje volt. Szaturnuszról az a hír járta, hogy fia, Jupiter, a
mindennapi élet rendjének ura atyját letaszította trónjáról, megölte, és
így az az alvilágba került. Az Aranykor - az alvilágban! Az Aranykor a
Pokolba került! Szaturnusz ünnepei a szaturnáliák, a karneválok, a
farsang - vagyis ezek az Aranykor ünnepei! Ezeket az egyház az ördög
ünnepeinek tartja. A béke, a bőség és az egyenlőség az egyház
szerint ördögi?
Mezopotámiában, Marduk templomában az Enuma Elis legendát
olvasták fel, a teremtés történetét, az új esztendő kezdetén. A
történet Babilon égi másának felépítésével végződik. Ez biztosítja az új
rend állandóságát? Hogyan és hová építhetik fel Babilon "égi mását"?
Az égbe építik fel? Mert a Földre nem építhetik, hiszen ott már jelen van
az eredeti város. De akkor Babilon égi másának felépítése a
társadalom, a nemzet tagjainak elméjében történő felelvenítését és
megerősítését jelentheti csak. Ez viszont megfelelhet az égi város
felépítésének, ha a Világegyetem egy-lényegű az ember belső
világával, ha a Világegyetem is elme-lényegű (erről lásd Grandpierre
Attila: A Világmindenség mindnyájunkat érintő, megfejtetlen talányai,
KAPU 1998 március). Az aranykort az új, hatalmi korszak ős-
zűrzavarnak minősítette át. Az i.e. 2. évezredben a hettitáknál hasonló
ünnepségen Terub isten és Illujanka kígyó küzdelméről emlékeztek
meg, s e küzdelmet meg is játszották. Az ősközösséget a rabszolgaság
váltotta fel, az Aranykort az értelmüket vesztett szaturnáliák, amik a
teljes jeltelenségbe és emléktelenségbe, emlékezetvesztésbe
zuhannak a mai világban. Peter Burke: Népi kultúra a kora újkori
Európában, 226. o.: A farsang az intézményesített zűrzavar, a
szexuális és agresszív ösztönök kiélése...a farsang három fő témája:
az étel, a szex és az erőszak..."Londonban húshagyókedden ...a
furkósbottal, kővel, kalapáccsal, mérőléccel, malteroskanállal és
kézifűrésszel felfegyverzett fiatalok feldúlták a színházakat és a
bordélyokat...".
Mi az oka a magyarok sajátos tánc-szenvedélyének? Nemcsak
Berzsenyi Dániel állapította meg "táncok" című versében, hogy a
magyarok tánca szabadabb és lényegi öntörvényűség nyilatkozik meg
ebben. A magyar tánc "titkos törvényeit mesterség nem szedi
rendbe/csak maga szab törvényt, s lelkesedése határt". A magyarok
tánca szabad tánc, teremtő tánc, szemben más nemzetek jóval
kötöttebb táncainál (lásd ehhez még Kallós Zoltán írását,
Tánctudományi Tanulmányok, 1969/70). A magyarok tánc-felfogása
szerint a tánc az élet lényegi megnyilvánulása. Amikor táncolunk,
mozgásba jön az a tevékeny, teremtő életerő, ami az ember
legönállóbb megnyilvánulásainak egyike. A táncos saját tetszése
szerint táncol, saját belső törvényeinek érzékelésére áll át
gondolatban és érzéseiben. A táncos a tánccal belső törvényeit
nyilvánítja ki. A tánc belső világunk közvetlen megnyilvánulása, belső
erőink, szellemiségünk, önállóságunk leghangsúlyosabb
megnyilvánulása. És mivel szellemiségünk életünk értelmére irányul,
olyan érzések előidézésre való, amiket érdemes megerősíteni,
megerősíteni magunkban, mint életünk igazi, égi, megvilágító várát,
hogy belső világunkat jobban megismerjük és megtisztuljunk, hogy
miket is érzünk, hogy amikor elszabadulnak saját belső világunkat
érzékelve érzéseink, ebből világosabban láthassuk saját lényegünket.
Ez a tánc igazi jelentősége és értelme. Ezért táncoltak különösen sokat
és különösen szilajon a régi magyarok. A tánc eredeti jelentése:
megünnepelni, emlékezetben megerősíteni. Zarándokolni viszont azt
jelenti, hogy vezekelni a bűnbocsánat elnyeréséért, az úton pedig
önmagukat sanyargatni. A magyaroknak I. Lajos király aacheni
kápolnaalapítása óta egyik fő zarándokhelye Aachen volt a Rajna
vidékén. De miért alapított I. Lajos király kápolnát idegen földön,
ráadásul éppen Aachenben? Összefügghet a kalandozásokkal, egy hun-
római ütközettel, vagy egy, a magyarok számára fontos történelmi
eseménnyel. A magyarok évente július 5.-én délután 2 és 3 óra között
Köln felől érkeztek Aachenbe. Itt ünnepélyesen fogadták őket. Aachen
városának magisztrátusa öt napon át biztosította ingyenes
szállásukat. Első nap a cölesztinusok kolostorának vendégházát s
annak környékét, második nap a merienthali kolostort, majd három
további napon át Aachen városának vendégházait szállták meg. Ekkor
az aacheni tanácsurak szolgálták ki őket kedvelt ételeikkel. Ezek az
ételek: borsó szalonnával, zsemle, serital. Hasonlóképpen vendégelték
őket Köln városában is. 1524-ben Aachenben 3 000 zarándok
találkozott. A magyarok - útjuk egyhangúságának enyhítésére - ekkor
is medvetáncoltatókat és muzsikusokat vittek magukkal. Ezek a zenész-
, pakócsás emberek, síposok és dudások utóbb a Rajna menti városok
utcáin és kocsmáiban mutatták be művészetüket. Meg arról is: a
magyarok a búcsú egyházi szertartásokat követő időszakában kemény
táncokat roptak Köln és Aachen utcáin. Ezek a "kemény" táncok a
magyar tánc szilajságát, elemi erejét jelzik, azt az elemi erőt, ami
áthatja a Természet, a Világegyetem egészét. Táncolni úgy is lehet,
hogy az élet csillagvilágbani létét megerősítsük. Ehhez pedig a
táncosnak ismerni kell az ős-tudást a Világegyetem lényegének lelki és
gondolati természetéről.
Pünkösdölés Attila korában - Priszkosz rhétor
i.u. 448 "Amint Attelász e faluhoz ért, leányok jöttek elibé. Egymás
möhött, sorokban lépdeltek. Fehér patyolatfátyol fedte fejüket. Fátylaik
olyan hosszan terültek el, és úgy lengték körül őket, hogy hét vagy
annál több leány is ellépkedhetett alattuk. A fátylakat két felől egy-egy
sor asszony tartotta, és sok ilyen fátylat tartó asszonysor volt. A
leányok pedig szkíta dalokat zengedezve lépegettek." Szabó Károlyt
1873-ban a palóc leányoknak akkor még dívó pünkösdölésére
emlékeztette. Pünkösd napján ugyanis - írja Szabó - hét vagy nyolc
palóc leány csapatostul házról házra járt. Egyet magok közül - ki
kezében kosarat vitt- amikor a házakba léptek, cifra kendőkkel,
fátylakkal lepleztek el. Ezután eldaloltak egy köszöntőt, s csak akkor
vették le a kendőt a leány fejéről, amikor azért ajándékokat kaptak.
Így mentek házról házra. Keresztényi elemekkel átszőtt pogány
köszöntőjük ez volt:
"Mi van ma? Mi van ma? Piros Pünkösd napja!
Holnap lesz, holnap lesz a második napja!
Jó legény! Jó legény! Jól megfogd a kantárt, ne tipord, ne tipord a
pünkösdi rózsát!
Szálljon házatokra az egek harmatja,
Mint azelőtt szállott..."
Betlehemezés. Regölés. Heltai Gáspár, 1552:
a mi urunk J. K. Születésnapja után következik az ördögnek nagy
ünnepe a regölő hét. A mai magyar betlehemesek is csúcsos föveget
viselnek, azt a föveget, amit a frígiai Mitrász, a méd süveget.
Pásztorbotjukon szalagok és egy aranyozott csillag ékeskedik. A csillag
Mitraszt jelképezte, aki Napisten volt. Akkor már párezer éve tudták,
hogy a Nap is egy csillag?! Mitrász kultuszában Mitrász emberalakban
megöli önmaga bika-alakját. E bika halála "bort, búzát, békességet"
zúdít a világra, vagyis békét, bőséget, egyenlőséget - az Aranykort.
Lásd népmeséink rőt ökrének szarvát, amit az ökör fia lecsavar, és
belőle ménesek tódulnak ki, bőségszaru-kürtből.
Regösénekek:
Ó élet, édes napfény,
ó édes (Napocska)!
Ó élet, ó napfény,
Ó édes (Napocska)!
Amott keletkezik
Egy kis kerek pázsit
Azon legelészik
Csodafiú-szarvas
...
ahol keletkezik egy ékes nagy út
amellett keletkezik egy halastó-állás
hej regülejtem, regülejtem!
Azt is felfogá az apró sásocska,
Arra is rászokik csodafiúszarvas,
Hej regülejtem, hej regülejtem!
...
homlokomon vagyon fölkelő fényes Nap
oldalamon vagyon árdeli fényes Hold
jobb vesémen vannak az égi csillagok,
hej regülejtem, regülejtem!
Szarvam vagyon, ezer vagyon,
Szarvam hegyin vannak százezer szövétnek,
Gyújtatlan gyulladnak, oltatlan alusznak
hej regülejtem, regülejtem!
A szöveggel kapcsolatos sok érdekes kérdés közül az egyik, hogy
honnan tudták a régi magyarok, hogy a Tejút ezerszer százezernyi,
azaz több-százmilliónyi csillagból áll. Szabad szemmel ugyanis
mindössze hatezer (!) csillag látható, és a tudományos világ csak a
távcső XVI. századi felfedezésekor vette nagy meglepetéssel észre,
hogy a Tejút sávja milliónyi csillagra bomlik fel a távcső képmezejében.
Mai tudásunk szerint a Tejút százmilliárdnyi csillagból áll. A régi
magyarok csillagászati tudása, úgy tűnik, ennek ismeretével többezer
éve már rendelkezett. A magyarok a regös-ének tanúsága szerint az
ember és a Természet belső egységét igyekeznek a szertartásokkal
erősíteni. Szer-tartás, amikor tudják, mi a módja, szerét ejtik a lényegi
élet-feladatnak, szert tartanak. Grandpierre K. Endre: "Szoros
kölcsönhatásban álltak a régi magyarok az éggel, a kozmikus
dimenziókkal. Kölcsönhatásban? Több volt ez annál: egység, egység a
földdel, az éggel, a természettel, a kozmikus világgal, együttható
eleven egység. Hadak útja mondánk is ezt az egységet tükrözi. Mindez
fokozott óvatosságra kell intsen, s a régi magyarság és a kozmikus
világerők közötti mágikus kapcsolatokra. Sajátos kozmikus tükörmonda
ez, kozmikus szellem-palota a feledés birodalmában, amely a másvilág-
és túlvilágmondák keretein is túllépve, magának az ősidők óta folyó
történelmi drámának, a magyar őshaza körüli elképesztő viaskodások
sorozatának évezredes léptékű tükörképe. (...) Még Grimm, a nagy
német etnográfus is odáig ment, hogy felvetette annak eshetőségét,
miszerint a magyarok a Tejútról vándoroltak be a Kárpát-medencébe.
(...) Ha elfogadnánk, hogy a szkítamagyarság vagy legalábbis
valamelyik ága Galaxisunk egyik központi tartományából érkezett, sok
mindenre magyarázatot találnánk..." Vajon azonban kik voltak az ős
hitágazatok szerint arra jogosultak - veti fel a kérdést Kandra Kabos -
hogy ezen fényes járó utat használják, és különösen, a "kerek udvar"
(a Galaxis ág jellegzetes szigete) birtokán, a kerek égen kik
osztoznak?" Bhagavad Gítá: "A nemzetségek romlásában elvész az ősi
hagyomány...Áldozat híján (a hagyományok elvesztésével) őseik a
mennyekből lezuhannak."
Mindezek alapján érdemes fontolóra venni, hogy saját életünk
értelmének megtalálásához és érvényre juttatásához mennyire fontos
a magyar nemzeti kultúra ismerete, ápolása és újjáélesztése. Azok az
ősi hagyományok, amelyek még őrizték a manipulálatlan, természeti
szellemiséget, olyan magas kultúrát alkottak, amely a mai kultúrából
fájóan hiányzik. Létre kell hívnunk olyan közösségi ünnepeket, amelyek
az eredeti hagyományokat minél hívebben megőrizve, annak eredeti
lényegét minél élettelibben és teremtőbben megelevenítik. A Titokfejtő-
VHK Körök tevékenységének egyik fő iránya a nemzeti ünnepek
feltárása és felevenítése lehet.
Grandpierre Attila - grandpierre.hu
Irodalom:
Ákos Károly: Az ördög. Istenek nyomában, Móra, Budapest, 1964
Burke, Peter: Népi kultúra a kora újkori Európában, Századvég Kiadó-
Hajnal István Kör, 1991
Dömötör Tekla: Naptári ünnepek - népi színjátszás, Budapest,
Akadémiai Kiadó, 1979
Grandpierre K. Endre: Aranykincsek hulltak a Hargitára. Budapest, 1990.
Marót Károly: Rítus és Ünnep, Etnográfia, 1940, 143. old.
Sebestyén Gyula: Regös-énekek, első rész. A regös-énekek
gyűjteménye, Budapest, Athenaum, 1902
Titokfejtő Grandpierre K. Endre: Rögberejtett Isten Kardja, Budapest,
1998
Zolnay László: Kincses Magyarország, középkori művelődésünk
történetéből, Budapest, 1977
Zolnay László: A magyar muzsika régi századaiból, Magvető, 1977
Zolnay László: Ünnepek és hétköznapok a középkori Budán, Gondolat,
Budapest, 1975 |
