Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Egyébként nem csak az iyen szokásos állatokat alkalmazták katonai célból (ja, az elefántokat és tevéket kihagytam).
P.l. a Német Nyugat-Afrikában, lovak hiányában, a helyi aszkari (bennszülött) katonákat és málhát tehenekre ültették. (Utánanézek neten, hátha ott is van fotó; a Budapesten maradt, német gyarmatokkal foglalkozó könyvemben biztosan megvan).
A russzkiknál pedig a 30-as években jávorszarvasokat idomítottak a hadsereg számára. 1938-ra 1500 darab volt belőlük. Szintén lovagolni és málhát cipelni.
Néhány felderítő egység bevetésre is került, jávorháton.
Alább az RKKA lovassági ktatókönyve jávorszarvasos alakulatok számára.
Reggel voltam gányolni, így a hatása alatt voltam, na. :)
Egyébként a lovaknak (kutyáknak, szarvasoknak, ökröknek, stb.) szintén közük van a túléléshez. Ugyanis a közlekedés kategóriába esnek, és nem árt megismerni (már ha igény van rá).
Régen ez alapismeret volt az érintett népeknél, mára már inkább egzotikum.
Egyébként -15 alatt a lovakat sem szoktuk kivinni, állnak a fűtött istálóban, meg max a fedett manézsban szoktak futni. Ők is fáznak.
(Itt nem kubányi vagy jakut lovacskák vannak, amelyek sokkalta jobban bírják a fagyokat, hanem szép orlov ügetők; az meg azért igen kényes ló. Anno a fajta választásnál a külső megjelenés és szépség dominált a jardnál és helyi kozákoknál, nem a gyakorlati kérdések és józan ész. Mondjuk egy orlov után a jakut ló kutyának tűnik :DDDDDDDD Pedig sokalta jobban bírja a fagyokat, a forróságot, a hegyi terepet, erdőt, és rendkívül igénytelenek a táplálékban - gyakorlatilag két lábon járó konyhamalacok. Ami meg a legfontosabb - erősebbek és barátságosabbak. Nincs meg bennük a ,,sztárbetegség". Az orlovnak négy pozitív tulajdonága van: szép, magas, temperamentumos és nagyon gyors. Szóval - tipikus versenyló vagy hátas lovasrohamokhoz. A jakutok és kubányiak pedig univerzális fegyverek, igazi szívós, minden időben bevethető célszerszámok.
Most van az istálóban 8 orlov és egy-egy jakut meg kubányi. Lassan majd cserélve lesz a lóállomány. A nyergeket másfél év alatt lecserélték hülye angol meg egyéb nyergekről a ,,kétdeszkás" (nyeregtalpak) nyergekre (ilyenek voltak a magyar huszároknál is; itt ,,csekesz nyeregnek" nevezik). Ausztrál és rhodéziai mintára elkészültek a tölténytáskák, amelyeket a szügyszíjra vagy kantárszárra fel lehet erősíteni (patrontás). Most késztenek majd (feb-március) két málanyerget (kikerestem a régi lovassági szbályzatokból a K.u.k. lvassági és német hegyivadász lőszeres/málhanyergek vázlatait, azokat fogják elkészíteni - jobbat a mai napig nem talált ki senki.)
Nyárra készek lesznek a tereptarka poponok (,,lóhuzat" :))
Jövőre talán sikerül a költségvetésbe bevenni a kevlár lábszárvédőket és ,,lószimatot" (rendőrségi ló-gázálarc). Akkor teljes lesz a boldogság a helyi fiataloknál. :)
(Ha megváltozna az orosz fegyvertörvény, akkor tudnék ide magyar íjakat hozni (jelenleg fegyvernek minősülnek és nem sporteszköznek). Akkor sikerülne bevenni a helyi lovas kozák katonai és hagyományápoló klubba a helyi tatár, baskír és kalmük fiatalokat is. Illetve Tadek barátom mondta, hogy majd utánajár, meg lehet-e honosítani errefelé - azaz van-e igény rá -, mert akkor sikerülne idővel a sztyeppei nomádokon kívül még szervezni egy ,,idegen lovasszakaszt" is helyi lengyel és volgai német srácokból: akkor a díszruházat is bővülne rendezvenyékhez a lengyelek konfederátkáival (négyzetalakú sapka) a németek meg az oroz-német légió huszáregyenruhájában. Szerintem nagyon is építő és társadalmilag is hasznos ötlet. Eddig mindenkinek tetszett (még a legkeményebb fejű nacionalistáknak is, ugyanis - véleményük szerint - ,,ez is emlékeztetné a mostani fiatalokat a nemzet nagyságára" (igen, kérem szépen, így is lehet nemzetállamot építeni).
Szóval - meglátjuk, hogy ebből mi jön ki végeredményben.
Jesszusom! Ez most komoly??? Ennyi analfabeta az orszagban tel- es fagytemaban?
Elsosorban szigetelni kell a lakast!
Magyaran: vataval vagy rongyokkal kitolteni az hezagokat az ablakkeret es ablak nyilo resze kozott, majd leragasztani szeles szigszalaggal (van ilyen szeles, papirszino), vagy ujsagpapir csikokkal. A bejarati ajto es az erkelyajto also reszet meg pokroccal takarni.
Ez a jó biznisz, meglovsagolni a divatot, és 200 gramm acélért elkérni egy valag pénzt. Mi hülyék voltunk, vasúti sínt csináltunk, olcsón, nagy tömegben.
Ha nincs áram, akkor szerintem petróleumlámpa, zseblámpa, tartalék elem jól jön.
Nagy energiatartalmú ételek kellenek, pl szalonna, cukor, csoki, mogyoróvaj, kakaó, méz, hogy áram és gáz nékül se maradjunk főzés nélkül, spirituszos főzőkészülésk -vagy valami turistagázos kütyü is jól műkodik.
Teát, levest lehet vele főzni.
Fűtés nélkül elég rossz lehet lakáson belül is, de vannak palackos gázról működő hősugárzók.
"Chris Reev Green Beret 5,5. Kimondottan az US Special Forcesnek tervezte Bill Harsey. A penge CPM S30V rozsdamentes acel 135mm hosszu, Rockvell kemenysege 55-57 fok. A nyelreszre esö reszt Mikarta boritja. Erös Kordura tok van hozza. A teljes hossza:270mm.Erröl a kesröl nem igen kell irni semmit,mert mar ranezesre is eröt biztonsagot sugal."
Az első ami szemet ütött, hogy a sugall az két l. :D
Biztos szuper kés, de amit én vettem az 6 dollár volt és formára pont így néz ki. Nehéz elhinni, hogy ez a másik a százszorosát éri, csak mert jobb acélból készült. Vagy mivel tud ez 10x többet, mint a Ka-Bar tanto-m? Szerintem semmivel. :-P
Ha minden igaz, jön a hideg idő, s bár olyan érzésem van, hogy nagyon felfújják ezt az egészet, mégis van tippetek, javaslatotok egy esetleges pár napos áramszünetes, fűtés nélküli variációra?
Mik az alapvető dolgok, amikre figyelni ha kell, nehogy megfagyjanak pl. a fűtés nélkül maradt emberek?
Élelmiszerből mivel érdemes bevásárolni (csoki, keksz, mogyorón, dión kívül)?
Tudom, hogy ez nem a szó szoros értelmében vett túlélés, de talán mégis idevághat.
Amiről Te beszélsz, az a túra/expedíció. A túlélés az más. Ha azt mondod, hogy a túlélő gyakorlat hülyeség, akkor nem értesz hozzá és nem kellene beleszólni. Azért mert egy szál gatyában kijössz Szibériából még nem biztos, hogy tudod mi a túlélés. Mert még lehet olyan helyzet, amiről nem tudsz, mert nem ismered az eshetőségeket.
Szerintem Te Magyarországon nem sok természetes vizet láttál. Ekkora baromságot. Ennek az országnak vannak a legjobb víz adottságai és többnyire ihatóak. Rendszeresen isszuk a bükki források vizét és tuti jobb minőségűbb, mint amit Te valaha is inni fogsz.
,,Azt sosem értettem, mire jók ezek a mindennélküli túlélőgyakorlatok, szerintem csak l'art pour l'art, semmi értelmük."
Anno katonai körökben azok számára voltak kitalálva az ilyen gyakorlatok, akik szöktek a hadifogoly etapokról és táborokból, kilőtt pilóták, hajótöröttek számára, egységeiktől elszakadt katonák számára, és még lehetne sorolni.
Túlélő felszerelés nem mindig adott, és sajnos a civilizáció közepette kevesen tudják elképzelni (még kevesebben megcsinálni), hogy segédeszközök nélkül is túl lehet élni, el lehet jutni A-ból B-be, méghozzá úgy, hogy maga a természet illetve emberi gazdálkodás hulladéka biztosít számodra minden szükségeset.
,,Én inkább azt csinálnám, h adnék az embreknek hálózsákot, sátrat, megfelelő ruházatot, kaját, egy liter vizet, vmi tűzsdzerszámot, aztán kiraknám őket vhol Szibériában többszáz km- re mindne lakott helytől. Rendes lennék, adnék nekik egy műholdas telefont segélykérésre."
Ezt csináljuk már egy ideje. Kezdésnek Szamarszkaja Luka, utána Urál, Altáj, Szaján hegység, vagy 14 évvel ezelőtt volt túlélő gyakorlat a Novaja Zemljan is (azt modnjuk senki sem bírta; szabályos mentés lett belőle). A híradási eszközök természetesen adottak, végszükség esetén lehessen segítséget hívni.