A numizmatika éremgyűjtés beszélgető fórum azzal a céllal nyílt meg, hogy a régi és új pénzérmék, bankjegyek gyűjtői tudjanak itt eszmét cserélni.
Az alaptéma a gyűjtés, rendszerezés, egyes darabok azonosítása, és egy kis pénztörténeti csevej.
Itt lehet bemutatni egyes kérdéses darabokat, kérni a hozzáértők segítségét a beazonosításban, esetleg hozzávetőleges értékelésben.
Miután a reklámozási tevékenység fizetős az index alatt arra legyünk különös figyelemmel.
A fentiektől eltérő, az egymást ingerlő hozzászólások topic rombolásnak minősülnek az ilyenekért tiltás jár.
A Numizmatika címszó alatt pénzekkel, pénztörténettel foglalkozó történeti segédtudományt értünk legfőképp ehhez tartsuk magunkat.
Jó pár éve egy másik magyar aukciós portálon nyerő licitem volt lejárat előtt közvetlenül, amit egy nekem nagyobb összeggel le is védtem, mert nagyon kellett volna a tétel. Egyszer csak az orrom előtt valaki egy nálam nagyobb licitet tett, kiírta az új nyerő nevét, de csak két másodpercre, mert hirtelen a levédett licitem alá esett közvetlenül, így ismét én lettem a nyertes, majd rögtön le is járt az idő. Persze így a lehető legtöbbet fizettem érte, amennyiért még megvettem volna.
A szemem láttára manipulálta valaki -szerintem egy bennfentes-, mert ott az eladó-vevő is elég magas jutalékot fizetett (10-20% körül, már nem emlékszem pontosan). Ott is hagytam az oldalt.
Van egy másik érmeaukciós oldal is, - amit egyébként kedvelek -, de az utóbbi időben ott is megjelent ugyanez a trükk. Ott nem a jutalékért, hanem a magasabb ár miatt, mivel saját érmék kerülnek fel.
Tiszteletem. Érdeklődni szeretnék, hogy nagyjából milyen értéket képviselhetnek, ha van egyáltalán értékük. 67db extraUNC állapotú 1944-es 1 pengősök. Elszeretném adni őket ha képviselnek bármilyen értéket, kivéve ha csak egy csoki ára jönne ki belőlük. Akkor inkább megtartom mert tényleg nagyon szép darabok.
Az az oroszlános, ahol a jószág a mellső lábával tart egy kardot, az egy régi 50 riálos Iránból. Ezt még kivettem valahogy a fotóból, bár ez sem volt egyszerű. A nagyobb szomszédja az lényegesen keletebbről való, de nem tudom hogy honnan. A legkisebb érméről igazán nehéz nyilatkozni, mert a fotó minősége, a felvétel elkészítése enyhén szólva sem optimális, de annyi biztos, hogy ez vagy egy arab, vagy pedig egy Mustafa Kemal Atatürk előtti török pénzérme lehet.
Még a perzsa pénzhez annyit, hogy elég nehezen olvasható az évszám, de ha jól látom, akkor mohamedán isz. szerint 1332 lehet. A wiki segít abban, hogy ezt átszámold a mi általunk használt időszámítás szerinti dátumra.
Sziasztok! Anno gyermekkoromban találtuk ezt az érmét nagyapámék kertjében, melyet az eke forgatott ki a földből. Most újra a kezembe került 25 év múltával. Annyi világosnak látszik hogy ez egy valamikori ezüst 3 Krajcár, de akárhogy is kutakodom, az uralkodók közt, nem találom az enyémet.. A legtöbb "LEOPOLD-VS-DGR I" , de ez nem az.. ez valami más..
Sziasztok! Erről az érméről szeretnék információt kérni, mit jelentenek a felíratok, melyik korból származik és mi lehet az értéke? Köszönöm a segítséget! Felírat: IMP CAES NERVA TRAIAN (vagy TRAJAN) AVG GERM PM TRPOT COS III PP email cím: d.rozalia@gmail.com