Mandic nem tűnik első körben rossz választásnak. Összesen 3 figurát ismert állítólag, ehhez képest hasznos volt. Szerintem a rutinja sokat segíthet a csapaton. Ugyanakkor nem lennék meglepődve, ha új irányítót is hoznának, mivel a Strnad ismét betlizett.
Abban (is) egyetértünk, hogy nagyon nehéz menet következik, a következő meccsekből jelen pillanatban a ZTE a leginkább verhető, így bármilyen nehéz lesz a 20-i mérkőzést HOZNUNK kell!
Ugyanakkor bízom abban, hogy egy-két idegenbeli meccset (Nyíregy, Kecsó) is meg tudunk nyerni (ha azt vesszük jobbak vagyunk idegenben, mint otthon stat. alapján :))
Hát engem ezekről a dolgokról hiába kérdezel, nincs informátorom a csapatnál, a maszek véleményemet meg már soxor leírtam. Henrik mellőzése továbbra is rejtély számomra (is).
Káoszról nálunk nem beszélhetünk, szerintem korrekt vezetőség van, csak hát ez a légiós-választás nemigen jön be elsőre, úgy látszik. A kérdés az, hogy mi lesz a következő idény után, amikor lejár a sörgyárral kötött 3 éves szerződés. Megint a süllyesztő, vagy lesz vmi alternativa.
De ez még azért odébb van, most búcsúzzunk az évtől győzelemmel a Zete ellen, aztán jövőre jöhet a 4-es túra, k**va rázós meccsekkel (Szolnok, Pécs, Univer, Nyíregy).
Azért ezt is elcsesztétek volna az kemény mulatság lenne:))
A Zete ellen kíváncsi vagyok mit játszotok minket szétszedtek, szégyen volt sajnos tegnap.
Azért a vezetőiteknek sok esze nincs szerintem az biztos. 8-ba 99% hogy nem juttok, az irányító poszton botrányosan szarok vagytok erre hoztok 3-as posztra embert:))
Most lecserélitek még Strnadot is és 5 légióssal befuttok a 10-11. helyre, aztán a légiósok távoznak és kiderül hogy a magyarok tudnak játszani. Jövőre meg ha igaz, hogy 2 magyarnak kell lenni a pályán mi a faszt csináltok??
Itt lenne a lehetőség játszatni a magyarokat, ki már nem eshettek, 8-ba nem juttok, mert 15 meccsből 10-t nem fogtok nyerni!!
Ott se az eszükért szeretik a vezetőket az fix. Mondjuk kíváncsi leszek Mandicra a Zete ellen, mert állítólag azon kívül, hogy kintről betalál, ha nem segítenek róla esélye nincs pontot dobni. De majd kiderül.
Henrik sérült nálatok? Mert azért az vicces lenne, ha semmi baja és ebbe a magyar magba nem játszatják, mert egyedül többet tett eddig idén mint az összes magyarotok kivéve talán Palotait.
Bár a győzelmet nem kell magyarázni, csak kíváncsi vagyok Ti ott Sopronban hogy látjátok?
Strnadnál nem lenne nehéz nekik jobb irányítót találni... Nico rendes, jó gyerek, szvsz elég jól is tud dobni (sőt ebben tavalyelőtti kvári évéhez képest is mégtöbbet fejlődött), de irányítani sosem tudott. Felhozni a labdát, pumpálni 15 mp-ig az megy, de sajnos esze nem sok van ehhez a játékhoz, ami főleg egy irányítónál megbocsáthatatlan bűn...
Hát, ahogy nézem, ti legalább olyan kilengésekkel kosárlabdáztok mint a Sopron, úgyhogy vagy nagyon sima lesz az egyik fél javára, vagy pedig háromhosszabbításos őrületre számíthatsz.
Bár titeket erősebbnek érezlek (és Misko-t tényleg nem láttam irányítani, csak hallomásból vélem ismerni a "gyorsaságát" :)).
Ha Bell nem pukkad ki, akkor odaérhettek a nyolcba, főleg ha még beerősítitek a csapatot. Talán simábban mint két éve, mikor a Nyíregy ellen kellett ki-ki meccset játszanotok az utolsó fordulóban és szépen el is csesztétek...
Ezek szerint Te nem láttad Miskovicsot irányítani... Azért olyan nagyon nem félek, hogy sikerül válogatott játékost igazolnunk, ugyanis 15 éve nem sikerült még válogatott szintűt sem!
De inkább amiatt aggódok, hogy egy jobb szlovént találnak Strnad helyett a következő, 10 nap múlva esedékes meccsünkig.
Na, ez nagyon kellett. Mandic 17/9-cel mutatkozoztt be, nem rossz. Talán végre lesz egy tripladobónk.
A tegnapi meccs alapján rossz csere volt a Bowman-Freeman váltás. December 10. van, lassan illene Bowmannek formába lendülnie, de olyan távol van ettől, mint a tegnap pontot sem szerző Strnad a VAL ranglista dobogójától...
10 nap múlva jön a Zete, aztán februárig nincs hazai meccs, úgyhogy nagyon kellene az újabb győzelem. De két ilyen szeszélyes csapat meccsére ki mer tippelni ???
Veszprém, férfi Magyar Kupa-mérkõzés, 150 nézõ. V.: Makovszky, Benedek. Sördögök: Strnad 7/6, CARBERRY 14/6, KRSTANOVIC 21, Körtélyesi 13/12, BOLDIZSÁR 9/3. Cs.: Bowman 10, Palotai 2, Henrik 9/3, Vesztergom 6, Csaplár-Nagy 7. Edzõ: Sterbenz László. Végig vezetve magabiztosan nyert a Soproni sÖrdögök. A mérkőzésen mindenki szerepet kapott, volt aki élt is a lehetőséggel. Néhányan nem vették komolyan a találkozót, így nem csoda, hogy Sterbenz mester a 3. negyed végén emelt hangon (gyakorlatilag ordítva) próbálta felrázni a csapatot. A játék képe is hagyott kívánnivalót maga után, sajnos Strnad továbbra sem találja év eleji önmagát. Kulcskérdés, hogy első számú irányítónk feljavuljon a következő találkozókra, különben nehéz pillanatokat fogunk megélni a bajnokságban.
Sterbenz László: - A meccs korán eldõlt. Sokat cseréltünk, majd meglátjuk, a hétvégén ez mennyit ér.
Nem csak nekünk nem tetszik a produkciója, de nem értem mi volt az az év eleji önmaga, mait meg kellene találnia? Folyamatosan gyenge.
Szerintem inkább az a kulcskérdés, hogy minél előbb találjunk helyette valakit...
Hát elöször is, lemondtak róla Kaposváron, mégpedig egy olyan csapat "javára", aki nem dúskál az anyagiakban, tehát a licit valószinűleg rövid ideig tartott. Ha megvette, hadd vigye...
Kettő. Az Alba meccsen dobott valóban 25/21-et, de ott egyszerűen bejött neki minden. A fehérvári szemtanúk szerint az irányitás terén akkor is súlyos hiányosságokkal küzdött... Én egyébként 5 nappal a fehérvári meccs után is szapultam. :-P
Három. Amit én láttam, az alapján az a baj vele, hogy nincs jó tulajdonsága. Rohan, de fejetlenül, a betöréseinek 50%-a támadóval végződik, 25%-a rossz kisérlet, 10%-a még rosszabb, a maradék 15-ből esetleg betalál.
7. az eladott labda listán, viszont az asszisztok terénsehol nincs(1,88 /game). A fehérvári meccset kivéve triplát katasztófális százalékkal dob, és általában 3-4-szer elcsúszik egy meccsen a nagy rohanása közben. Talán stoplist kéne a lábára adni...
Lehet, hogy csak kifogott 9ből 8 rossz meccset, és én itélkezem túl hamar. De ez kizárt :-))
Ha mégis megtáltosodik, akkor a tavaszi Sopron-Olajon (ha jösz) vendégem leszel egy valamire.
:). Jó a stílus, ha a csapatodnak csak fele ilyen jó lenne, simán nyolcban lennétek :).
Amit kérdezni akartam: Strnaddal mi a baj? (már csak így szurekszemmel). Mert anno a fvári meccsetek után mintha nem rémlene, hogy folyton-folyvást ostoroztad volna... De nyilván nem a 25/21-e miatt, ugye? :)
Én még kvári korában láttam, emlékszem azon a nyáron (04/05) a kaposiak egyik legkorábbi fogása volt, ráadásul minta kétéves szerződést kötöttek volna vele, s még esküdöztek is a kvalitásaira, persze lehet, hogy csak szurkolói elfogultságból...
A legnagyobb gáz az, hogy már az első negyed -15 volt, de nem tudom mi történt a legelején, Stefi meccselt v. csak beletörődött a szituba?
Nézd, szerintem az első negyed akkor is -15 lett volna, ha Phil Jackson ül a kispadon. Giga szarok voltunk, rossz volt nézni. Stefi kért időt, cserélt is (nem vagyok szakember, hogy megíteljem,ezt jó ütemben tette-e), de egyszerűen érezni lehetett, hogy nem lehet ezt a hajót megfogni. Ráadásnak meg a körmendi katlan. Olyan érzése volt az embernek, mintha a feleségét a saját lakásában kefélnék mások...
Persze Sterbenz is hibázott, pl akkor amikor a 3. negyed elején zónáztunk. és kaptunk 2 perc alatt 3 triplát. Többek között Strnad "védekezése" miatt.
A legnagyobbat viszont szerintem ott hibázta, hogy a lejövő, sorozatban bénázókkal úgy beszélt, mint ahogy én szoktam a lányommal amikor véletlenül kiborít egy pohár vizet: utyimutyiputyi, jobban figyelj máskor! Egy-két lebaszás nagyon elfért volna ezen a meccsen, nem tudta felrázni őket, szóval pedagógiailag (mondom ezt annak ellenére, hogy Stefi pedagógus, ugyebár...) hibázott, nem is kicsit. Úgy látom, a légiósokkal nem mer kemény lenini, így pedig nem lesz eredmény. A játék közben csapkod, reklamál, ÉL, de aztán az időkérésnél, mintha egy azonnal ható andaxint venne be. Ez jó is lehet sok esetben, de tegnap nagyon rossz volt így.
Egyébként Debrencenben is -15 volt az első negyed (10-25), akkor sikerült fordítanunk. Most nem.
Bowman-ben én is bízom még, de Strnadnak egy meccset sem adnék már.
A legnagyobb gáz az, hogy már az első negyed -15 volt, de nem tudom mi történt a legelején, Stefi meccselt v. csak beletörődött a szituba?
A légióscserében teljesen egyetértek. Irányító minimum kell, de egy normális bedobó is. Egyszerűen nem tudom, hogy hogyan ment a nyári kiválasztás, de elvileg időben felkészültünk. Akkor láttam néhány felkészülési/edzőmeccset, Strnad már ott is gyenge volt, Freeman viszont önzőnek tűnt. Én speciel még bízom Bowmanben, de majd Hódmezővásárhely ellen meglátjuk a "rangadón".
De ha nem történik változás akkor szomorú tavasz elé nézünk...
Minden nem lehet pénzügyi kérdés, v. ilyen teljesítmény mellett el kell küldeni a gyengén teljesítőket még akkor is, ha nem hozunk helyettük másikat. Ha másért nem pusztán költséghatékonysági indokokból és játszon akkor a Kriszta + a magyar csapat.
Nagyon-nagyon jól jártál, hogy nem tudtál kimenni...
KO vereség a pályán, KO vereség (szurkolásban természetesen) a nézőtéren. Míg az utóbbi előre borítékolható volt, a -22 nagyon fejbevágott engem. A játék? Az eddigieknél is gyengébb. Carberry egyénieskedett (én soxor úgy látom rajta, k*rvára nincs kedve az egészhez), néha bejött neki, többnyire nem. Bowman nulla (őt legalább idegesítette a bénasága), Strnad annál is kevesebb (megkockáztatom, minden idők leggyengébb soproni irányítója). A magyarok az ősszel megszokott nagy semmit hozták. A csapatból egyedül Kriszta dícsérhető. A Körmend nagyon jó volt, szervezetten, jól dobva játszottak, az új centerük nagyon profi.
Strandot sürgősen le kell cserélni egy normális irányítóra, és látatlanban is azt mondom, a felkészülést becsületesen teljesítő Freeman-nel sokkal jobban jártunk volna, mint a nyarat csapatkeresés címén végigrepkedő, semmit nem edző Bowman-nel.
A csarnok majdnem tele volt, kb, 1000 ember lehetett, fele körmendi, szurkolásban csak körmendi. A hangulat félelmetes volt, sajnos a mieink közül be is tojtak néhányan. Sportszerű szurkolás volt, semmi balhé.
A pozitívum: kb. 5-600.000 Ft-os pluszbevétel a Körmendről érkezett szurkolók jegyvásárlásának köszönhetően.
Valóban mértékadó lesz a H'vásárhely elleni meccs. Jelen pillanatban nagyon halovány az esélyünk a bentmaradásra, de a tavasz lehet még szép. LÉGIÓSCSERÉKKEL !!!
Tudtok egy kicsit részletesebb beszámolót adni, hogy mi okozta ezt a fiaskót tegnap? Sajnos nem tudtam kimenni, a neten követtem az eseményeket, de nagyon indiszponáltnak tűnt a csapat pusztán a statisztikák és a netközvetítés alapján.
Egyértelműen új irányító kellene, mert Keksz eddig se volt jó, de hogy a Strnad eszméletlen gyenge az biztos. A Carberry/Bowman páros is elgondolkoztat, főleg a dobószázalékuk, így nem fogunk könnyen meccset nyerni.
Valószínűleg a Hódmezővásárhely sem lesz sétagalopp. Kiváncsi leszek Freeman játékára...
Szóval bármilyen kommentnek örülnék (hangulat, nézőszám, jók-rosszak, stb)
Bár engem nem zaklatnak fel túlságosan a női kosárcsapat dolgai (persze soproniként szimpatizálok velük, de semmi több), azért ez a szerdai veszprémi szurkolás megér néhány mondatot: N
os, alapjában szerintem semmi gond nem lenne azzal, hogy a két csapat főszponzora (MKB) fizet egy buszt a sokkal komolyabb méretekkel és szervezettséggel rendelkező veszprémieknek, hogy egyrészt dobják egy kicsit a hangulatot, másrészt haverkodjanak a két csapat szurkolói. A probléma ott van, hogy az ilyen dolog akkor létjogosult, ha mindkét csapat rendelkezik "B-középpel" vagy akármivel, és az adott meccsen együtt, egy szektorban csapnak hatalmas szurkolást. Ahogy ez szerdán zajlott, az elég fura volt. Külön szektorban a veszprémi különítmény, valóban mint egy zsoldos-sereg soproni tábor pedig ugyebár nem létezik... A hab a tortán pedig a lányok reakciója volt. Teljesen érthetően el voltak ájulva a kb. 40 fő által keltett tomboláson, és a meccs utáni nyilatkozataikból kiderült, nagyon örülnének, ha a soproni közönség is tudna hasonlót. Károlyi Andi pl a tegnapi NS-ben odáig ment, hogy szerinte a fiatalok a focimeccsre járnak, 50 éves emberektől pedig nem várható a tombolás. Ez - bár az átlagéletkor egy kosármeccsen Sopronban nem több 35 évnél, mégis teljesen helytálló - kritika a soproni hangulatra, a soproni közönségre.
És akkor szegény fiúk mit szóljanak, akik még annyi támogatást sem kapnak tőlünk mint a lányok.
A holnapi meccsről nem is merek semmit írni, körmendi katlanná változik az Aréna, szó szerint csak a hazai PÁLYÁban bízhatunk, bár ez eddig (1-4) sem sokat jelentett. A következő három meccsből (Körmend-o, H'mezővásárhely-i, Zete-o) kettőt hozni kell, ha még egyáltalán gondolni akarunk a 8ra. Máskülönben marad a bentmaradásért való küzdelem, bár nekem ezzel sem lenne semmi bajom, csak legalább olyan hangulat lenne, mint régen... Mindig csak nosztalgiázom, asszem öregszem...
Egyetértek, ugyanakkor nem volt ilyen erős a hazai bajnokság sem. Mindazonáltal a Karadzic/ Lekarauskas/Jovanovic/Szakáll/Szlávik csapat szerintem ma is okozhatna érdekes meglepetéseket, de ez egy másik történet.
Ami a legnagyobb gond szerintem a szurkolással most, hogy semmilyen szervezett formája nincsen és ehhez még hiányoznak az eredmények is. Mert ha lenne (lsd Gysev) akkor többen jönének és biztosan kialakulna valami szerveződés is.
Szerintem az is gond, hogy a soproniak elkényeztetett helyzetben vannak élvonalbeli cspatokat illetően, így megoszlik a tömeg.
A hangulat(talanság) engem is nagyon bosszant, pláne, ha visszagondolok, hogy a 90-es évek elején kb 1,5 órával a kezdés előtt kint kellett lenni, ha jó helyet akartunk. A bemelegítésre bevonuló játékosokat pedig 2.000 ember "szerbusztok-szerbusztok" köszöntése fogadta. Pedig akkor nem volt jobb csapatunk, mint ez, egy kivétellel (Stefi - elődöntő) a kiesés ellen harcoltunk. Az akkori atmoszférának az 50%-val is bőven elégedett lennék ma.
Ezzel szemben jön vasárnap a Körmend, és szinte biztos, hogy nekik lesz hazai pálya az Aréna. Kár, nagy kár.
Először is örülök, hogy létezik egy olyan fórum, amit nagyon hiányolok én is a sÖrdögök honlapjáról. Másrészt magam is a GYSEV honlapjáról értesültem létezéséről. Köszi Liver! :)
Egyetértek a hozzászólókkal, sajnos nagyon hullámzó a csapat játéka és irányítóban nagyon gyengék vagyunk. Ugyanakkor azt hiszem, hogy a meglevő embereinket (Henrik/Boldi) jobban használhatnánk, ami viszont a Stefi hibája már. A bosszantó tényleg az, hogy nincsen koncepció és szoros meccseket végjátékban bukjuk el.
Azt hittem nem jól látok most vasárnap, mikor a Keksz ott pumpálta a labdát elképzelés nélkül az utolsó labdafelhozatalkor. 12mp-ünk volt és egy gyenge dobás lett csak belőle...
Másrészt baromira utálom, hogy a csarnokban nincsen semmilyen hangulat. Egyszerűen csak ülnek a nézők és lesnek ki a fejükből. Tudom, hogy a fiúk idei teljesítménye alapján már az is pozitív ha valaki megveszi a belépőt, de ha már ott van, akkor legalább kritikus helyzetekben szurkoljon!!!
Rohadtul egyedül éreztem magam a hétvégén is, miközben az Univeresek meg síppal-dobbal nádi hegedűvel szurkoltak. :(
Nagyon nehéz lesz a Körmend meccs, de továbbra is úgy hiszem, hogy bárkit meg tudunk verni mindazonáltal, hogy erősebb csapatunk is lehetne!
Tegnap este megnéztem a meccs felvételét, ez alapján azt mondom, nem Bowmant kellene elsősorban seggbe rúgni, hanem sajnos Palotai Petit. A végén, szoros állásoknál kb. 5 labdát eladott, és az utolsó támadást is ő cseszte el.
Amúgy ez nem csak a Körmend ellen lesz kevés, de én bízom benne, hogy a csapat rapszódikus teljesítménye most felfelé ívelő ágban lesz.
HAJRÁ SOPRON !!!
két nappal a meccsek után mindíg optimizmusra váltok, aztán 7végén általában jön a keserű kijózanodás...
Nem hiszem, hogy önmagában a "másodállás" gond lenne. Ha jól tudom, annak idején Körmenden Patonay is tanárkodott az edzősködés mellett. Persze ő más kvalitású edző, és segédedzője is volt.
Amit még kihagytam a tegnapi meccs értékeléséből: ez tipikusan olyan meccs volt, ahol a közönség belehajszolhatta volna a győzelembe a csapatot A végén amikor ment az adok-kapok, ez vezet az vezet, nagyon kellett volna a buzdítás. De elmaradt, ahogyan a győzelem is. Mea maxima culpa (meg mindenkié, aki soproniként ott volt)
Örülök hogy egyetértünk, bár azért azt hozzátenném, nem tudom akkor hogy gondoljátok a 8-ba jutást, ha ilyen amatőrök a körülmények. Másodállásban edzőnek lenni A-csoportban.... Hmm.
Boldizsárral kapcsolatban lehet hogy igazad van:))
Na sok sikert nektek. És vigyázzatok a fiunkra, játszassátok és szerintem sok örömet fog nektek okozni.
Van igazad, de ennyire azért nem sarkos a helyzet a Stefit illetően. Ami a tegnapi meccs végét illeti, szerintem már nem volt időnk, de ha igen, akkor tényleg nagy baki volt nem kikérni.
Sterbenz sajnos mellékállásban csinálja az edzősködést - mellette tanár - ami nem lenne baj, ha lenne egy másodedző, aki mondjuk feltérképezi az ellenfelet. Akkor mondjuk tudtuk volna a meccs előtt, hogy Lopatka szinte kizárólag csak balra tud fordulni a palánk alatt (ezt nem én mondom, hanem Patonay Imre mondta a meccs alatt, ő meg csak ismeri...), és jobban védekezünk ellene.
Ami a légiósokat illeti. Kriszta nagyon szar volt az első 2 meccsen otthon, azóta magára talált, megbízhatóan játszik, de nem vezéregyéniség. Carberry bár sokat dob, ő sem tud meccset nyerni, és sokat hibázik, túl sokat egyénieskedik. Bowman tiovábbra is árnyéka tavaszi önmagának, és hiába szed lepattanókat, védekezése egyszerűen nulla, és bár a palánk alatt ponterős, ebben a 2 centeres játékban a középtávoli dobásaira is szükség lenne, abban viszont siralmas. Strnad meg 12 egy tucat, irányítóként még annyi se...
A magyarok. Palotai, Körte totális katasztrófa az idén, faulthalmozók, érthetetlen. Henrik mellőzését én sem értem, sokkal több van benne. Boldizsár védekezésben sokat ér, de ha ennél többet játszana, akkor minden meccsen kipontozódna. Támadásban pedig inkább kerékkötő, mint hasznos.
Szóval szerintem nem az edző az első számú probléma, ha a két néger kicsit javul, és a magyarok is kevesebb hibával játszanának, kiderülhetne az ég felettünk. De ez szvsz sajnos nem mostanában lesz...