Na, kaptok még egyet. Itt is nagyon komoly rendőrállami fellépés történt:-)
NYÍLT LEVÉL Dr. ORBÁN VIKTOR MINISZTERELNÖK ÚRNAK 2001. november 14.
Tisztelt Miniszterelnök úr!
1988. június 16-án, a Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének harmincadik évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésen Önt az intézkedő rendőrök durván megbilincselték, és a demokratikus ellenzék számos tagjával együtt előállították. A megbilincseléséről készült fényképfelvétel hamarosan közismertté vált, s számos kiadványban megjelent. Ma az egykori megemlékezés többi bántalmazott, megbilincselt résztvevője, Mécs Imre, Kis János, Demszky Gábor más politikai nézeteket vall, mint Ön. Ez azonban nem teszi semmissé a tényt, hogy Magyarország mai miniszterelnöke azok közé tartozik, akik fizikailag is megtapasztalták a pártállam szolgálatában álló rendőrség kíméletlen gyakorlatát.
Az első szabad választás után sokan úgy véltük, a demokratikus jogállamban semmiféle rendőri brutalitásnak nem lehet tere. Tévedtünk. Az azóta eltelt több, mint tíz év során száz meg száz alkalommal tapasztalhattuk, hogy a rendőrség indokolatlanul vagy a szükségesnél nagyobb mértékben alkalmaz erőszakot, méghozzá anélkül, hogy felelősségrevonástól, érdemi következményektől kellene tartania. A rendőrállami módszerek túlélték a pártállamot.
Mégis az, ami november 13-án történt, ijesztően új és ijesztően régi. 1990 óta valószínűleg először fordult elő, hogy a rendőrség erőszakot alkalmazott jogvédő szervezetek tagjaival, köztiszteletben álló értelmiségiekkel szemben, noha azok semmiféle fizikai ellenállást nem tanúsítottak, csupán jelenlétükkel tiltakoztak egy kétgyermekes roma család kétes indokoltságú kilakoltatása ellen. Ez elég volt ahhoz, hogy mintegy húsz embert, köztük nőket, volt országgyűlési képviselőket, elismert kutatókat hátrabilincselt kézzel kísérjenek be a kerületi rendőrkapitányságra, és ott órákon át hallgassák ki őket. A Magyar Helsinki Bizottság olyan társadalmi szervezet, amely kiemelkedően fontos feladatának tekinti, hogy segítséget nyújtson azoknak, akiknek jogait, emberi méltóságát éppen a rendvédelmi szervek sértették meg, elítéli a rendőrség újabb erőfitogtatását, elvárja, hogy az illetékes hatóságok vizsgálják ki a történteket, és egyúttal szolidaritását fejezi ki az erőszak elszenvedőivel.
Miniszterelnök úr!
Ön még emlékezhet a bilincs szorítására. Ne tűrje el, hogy az erőszak, amelynek 1988. június 16-án Ön is áldozata volt, ismét büntetlenül garázdálkodhasson. Tegyen meg mindent, hogy köztársaságunk törvényei ne csak az önkényuralom jelképeit, de a módszereit is tilalmazzák.
Tisztelettel:
a Magyar Helsinki Bizottság nevében Komoróczy Géza tiszteletbeli elnök Kőszeg Ferenc elnök
www.helsinki.hu/article.cgi?lang=hu&fo=5&al=7
MOST mondjátok! Ekkora brutalitás tombolt Orbán alatt.
Istenem, milyen jó, hogy már ez a múltté!
Na, látjátok, ezért kellett demokratikus kormányváltás 2002-ben:-)))
Egy húszas éveiben járó férfi meg akarta támadni Berlinben Nicolas Sarkozy francia elnököt és Angela Merkel német kancellárt, de a rendőrség gyorsan ártalmatlanná tette - jelentették tudósítók a helyszínről.
A fiatalember fenyegető módon, felemelt ököllel, németül kiabálva közeledett a politikusok felé, akik éppen egy francia-német középiskolából jöttek ki, ahol beszédet mondtak a külföldiek integrálásáról.
Egyes tanúk szerint a támadó a "rendőrállam" ellen akart tiltakozni. Akkor fogták le, amikor már csak pár méterre volt Sarkozytől és Merkeltől. Az incidensben senki sem sebesült meg.
Nos: a rendőrállam nem azzal kezdődik, hogy aki bejelentés nélkül demonstrál, azt hazaküldi a rendőr! Igen, erőszakkal, ha a felszólításnak nem tesz eleget! Ezt el is várom tőle! Ezért fizetem! Nem is azzal, ha eltanácsolják máshová azokat a „civilizált európai kultúrembereket” akik klozettnak használják a város egyik legszebb közparkját! Nem. A rendőrállam azzal kezdődik, ha pl. eljárást indítanak egy ujságíró – laptulajdonos ellen, amiért egy koholt és ordítóan hazug „megfigyelési ügy” hivatalos dokumentumait (élve a sajtószabadsággal) nyilvánosságra hozza! Ám nem csak eljárást indítanak (amelyben persze bebizonyosodik, hogy csak az igazságot hozta nyilvánosságra), hanem közben eltávolíttatják a közszolgálati TV – ből, lapját tönkreteszik, egzisztenciájától megfosztják! Ez – senkit sem emlékeztet a Rákosi időkre? A rendőrállam ott kezdődik, amikor az adóhivatalt politikai ellenfelek elhallgattatására használják! Ezt csinálták Rákosiék is! A rendőrállam ott kezdődik, amikor közismert gengsztereket állítanak az adóhatóság és a Belügyminisztérium élére! Mi is a rendőrállam? A törvényes rend védelme?
Végre szétverik a pofáját a mocskos, húgyos magyaroknak!
Ez kell nekik! Én újra megalakítanám a munkásőrséget, hogy az olyan derék munkásemberek, mint Gyurcsány és Kóka elvtárs is fegyvert foghassanak, ne kelljen a rendőrségre várni, ha oda kell csapni.
Persze, Lányit meg többit a földre teperték és többen megrugdosták mielőtt elvitték, ott benn is megverték, majd elitélték x hónapra. Vagy nem? mert szeptemberben-októberben ezt tették azzal aki egyáltalán gyanus volt valamiért. Semmirt sem kellett tenni hozzá, elég volt lemenni és megnézni, hogy nem esett e baja az autódnak, vagy éppen máshonnan hazafele tartani, pechedre mert ott laktál, vagy egy a zónába eső presszóban vagy vendéglőben falatozni!
Egy laposelemmel is lehet embert ölni és egy AK47-tel sem törvényszerű az emberölés.
A vipera veszélyes eszközként van besorolva. Szokásos (a rendőrbot esetében szokásos) erővel a fejre mért ütés halálos sérülést okozhat. Nem rendszeresített fegyvert például ezért sem szabad használni.
pont olyan kevéssé volt helyük a rendőrök kezében, mint a tömegoszlatási feladatokra alkalmatlan, és nem mellékesen rendkívül veszélyes viperáknak.
Tonfával is lehet embert ölni, akkor az se legyen náluk, meg pisztoly se... A vipera, ha jól használják, kincset ér.... (ráadásul ha nincs a rendőrnél a rendszeresített eszköz, bármit használhat, ami egyenértékű azzal)