személyközpontú/homeopatikus lelkületű pszichoterápiás praxist indítottam. Ha érdekel valakit, kereshet, az emailcímem úgy képződik, hogy leírjuk a nickemet kétszer, közé egy kukacot, mögé viszont azt, hogy ".hu".
Azt álmodtam(?:), hogy meghaltam. Olyan volt, mint felébredni egy álmoból. Szóval tök természetes, semmi feszkó, semmi para. Teljes nyugodtsággal vettem tudomásul, hogy akkor most vége annak, amit eddig én mindennek (az életemnek) gondoltam, és akkor most vagyok igazán az, aki vagyok, egészen addig, amíg ki nem találom, hogy mi/ki lesz a következő állomás, ahol megint elfelejtem egy kicsit lélek mivoltomat. Egy emberszerű lény fogadott amúgy (nem 100, hogy ember volt, de az is lehet, hogy igen), és közölte, hogy már vár rám egy ideje (hol késlekedtem?!).
belemenni mások "személyiség deformáló pszichológiai parájába" szerintem csak akkor lehetséges, ha érzékeny vagy a témára, nem véletlen, hogy át tudod élni ezeket, hiszen van benne tapasztalatod. de ne menjünk bele szavak boncolgatásába :)
Azé' azt jó lenne tisztázni, hogy mit is jelent a "leválni" kifejezés, meg az "örökre leválni" kifejezés, mert ennek így van egy nem túl bizalomgerjesztő felhangja - nekem. Valahogy úgy, hogy ha le lehet válni valakiről, akkor elötte az kell, hogy rá legyek ragadva. Nem tudom, kire lehetne ráragadni örökre, de elég rosszul hangzik úgy egyáltalán ez a ráragadás dolog.
Hát elég jól megfogalmaztad az érzelmi zsarolást... És tökre megértem, ha egy ilyen szituációban le akarsz válni. Ugyanakkor, ha v.kit tényleg szeretsz, és nem akarsz örökre leválni róla (anyukád, csajod, jóbarát)...akkor jön a nehezebb verzió. Márhogy nem a leválás.
Tökre megfigyeltem az utóbbi 1-2évben – meg biztos kaptam is az ívet ebbôl a szempontból –, hogy baromi veszélyes és személyiség deformáló (mindkét félnek) belemenni mások pszichológiai parájába. Mondjuk viszont baromi nehéz nem belemenni :-) mert ehhez meg egy magasszint? tudatosság is ki-befigyelés kell, ami nekem annyira nincs.
Szóval kb. az, mint amikor a gyerek sír, és látja, hogy megkap mindent...aztán felnô, és nincs más ötlete, hogy megkapjon mindent, csak a sírás, vagy erôszakoskodás..
amikor feltételek szabnak a szeretetért, nekem az a legnehezebb. belémívódik egy reflex, hogy amikor feladat elé állítanak, azonnal eltávolodom érzelmileg a másikról, mert úgy érzem, zsarolni próbál, kihasznál, az akaratát akarja rám kényszeríteni csak hogy megváltoztasson. úgy próbál hatni rám, hogy direkt negatív lesz, szomorú csak mert ezt az egy fegyvert tudja használni saját elképzelésének kiharcolásáért. sajnálatot ébreszt bennem, hogy tegyem meg amit akar és ezzel feloldozást nyerek, elnyerem szeretetét, újra boldognak láthatom. és mikor ez a reflex a hétköznap más területén üti fel fejét, akkor persze hogy értetlenül állnak előttem és csodálkoznak konok ellenállásomon és védekezésemen. főleg, amikor az az ember, aki kiváltja, elindítja ezt a lavint és állandóan a gyenge pontomat bögdösi áll a legközelebb hozzám, akkor hatványozódik ez a tükrözés a többi kapcsolatomra is. és itt jön felszínre a menekülés iránti vágy, a lekapcsolódás lehetősége.
"A harag, az agresszió éppen úgy emberi realitások, mint az elfogadás és az együttműködés. Ha kizárjuk őket, erejük személyiségünk árnyékos oldalán megnövekedik. Ha elfogadjuk őket, szolgálatunkba állnak."
inkább érzelmi asszociációnak nevezném, hogyan reagálsz valamire. ezek is tanult magatartások. lehet a kiindulási alap a harag vagy agresszió - nem is ezzel van baj - csak az a kérdés, át tudod-e formálni még azelőtt mielőtt a felszínre tör. ugyanúgy a kreatív természethez tartozik, mint sok más, ugyanúgy lehet fejleszteni mint a fizikai alkotást. ezért van az, hogy a kisgyerek tör, zúz - nincsenek meg az eszközei, hogy átformálja a benne lévő agressziót úgy, hogy önkifejezésre jusson. kényelmes megoldás, persze - és mint az életben általában minden, a kényelem hátrányokat szül. biztos ismered a viccet, mikor a pszichológus nonfiguratív képeket mutogat az embernek, és mikor megkérdezi mit lát, az mindenre azt mondja: pina. -miért mondja mindenre hogy pina? -hát maga mutogat ilyen képeket....
Most, hogy már lenyugodtak a kedélyek én is beszólok :-)
holist, (amúgy csô :-) én alapvetôen szeretem az embereket, de nem adok szeretet mindenkinek. Sôt van akitôl elfordulok. Az van, hogy tudom, hogy az emberek legtöbbször nem azért bántják a másikat, mert rosszat akarnak, hanem mert épp ennyi telik tôlük. Ettôl függetlenül, ha pont nincs jó napom, lehet, hogy még ennyi se kell csak pusztán tolakodó, agresszív vagy bántó valaki, elküldöm a picsába.
Egyébként én tökre nem hiszek abban, hogy az embereknek szerepek szerint kell viselkedniük. (nem hangsúlyozom, hogy ez az én személyes véleményem, mer persze, hogy az). Például itt, hogy aromo a bölcs, idôsebb, spirituálisos csávó, és mindig viselkedjen ennek megfelelôen, mindig legyen még egy kis türelme, meg ne mondjon le senkirôl. Sportember pedig a jelenleg picit megtévedt csávó, aki ugyan nem bántásiból, de gyakran beszól ezér-azér. Akkor az egyik, a szegény gyenge, akit segíteni kell, a másik meg a szemét erôs, aki úgyis tudja mi van, és mindig legyen jófej. (Ezek az én sarkításaim, amik egyfelôl kicsit igazak, és persze, hogy segítse az erôs a gyengét.. Ugyanakkor nem tudom, Sportember nem ugyanolyan erôs-e mint aromo, csak jelenleg nem tudja a megfelelô irányba koncentrálni ez energiáit és a tálentumát, és ez gyakran visszaüt.
Amúgy én úgy vagyok ezzel, hogy sok olyan ember van az életemben akit szeretek ugyan, de jelenleg vagy csajozik-pasizik nagyon, elutazik, vagy be van fordulva, vagy csak olyan energiákat küld felém, amik nem jönnek be, és ezért nem nagyon találkozunk. Úgy érzem, itt az egész élet, ami megvár (remélem) és majd kontaktolunk, ha úgy alakul, és ez nekem beválik. Van olyan barátnôm is, akit 7 éve ismerek és szeretek, de oly mértékben pesszimista, negatív, támadó és agresszív, hogy ritkán nem húz le. Néha találkozunk, többször többféleképpen elmondtam, hogy nem jó amit csinál, fôleg neki, meg másoknak sem. Ennél többet nem tudok és nem is akarok tenni. Sztem senkit sem lehet megmenteni, fôleg a saját akarata és belátása ellenére. Én megbékéltem azzal, hogy van akit nem bírok, vagy épp nem bírok, és rájöttem, legjobb, ha ezt belátom, mert sztem mindig abból vannak a legnagyobb problémák, hogy v.ki nem ismeri be, hogy " Veled nem érzem jól magam, nem kedvellek, nem szeretlek, nem érzem jól magam a társaságodban, hanem erôlteti, vagy hagyja, és az a vége, ahelyett, hogy felvállalná, neki nem jó, inkább rábizonyítja a másikra, hogy ô ilyen-olyan szar és azért nem jó találkozni vele.
Mindenesetre egy érzelmi kapcsolat nem bírósági per, lehet érvelni oda-vissza, de az érzéseknek, mindig van létjogosultsága.
A magánügyem, de leírom :-), hogy én akkor szeretem a legjobban aromot, amikor nem bölcs nem guru, csak egy csávó, aki ô, és néha úgyanúgy béna, meg hülye mint én.
Egyébként nekünk is voltak kemény konfliktjaink (aromo, csaja, én) és már tudok errôl rossz érzések nélkül beszélni.. nagyon meg voltam tévedve magamban, és kurvára bunkó voltam, és mellesleg nagyon sebezhetô. És asszem aromo tökre nem élt vissza a helyzettel. Számomra (és lehet, hogy ez v.mi kiváltságom, nemtom) de ô az egyik olyan ember, aki az olyan dolgaimat, amikkel kurva rossz szembenézni, úgy tálalta mindig, hogy el bírtam viselni, és nem fájt.
Gyerekem nincs, de úgy érzem, ha lesz, bizonyos szempontból önzônek kell lennem, hogy megvédjem. Pl, ha valaki kiborít, vagy úgy érzem, elszívja az energiámat, akár akaratlanul, akkor meg kell óvnom magam, hogy maradjon elég energiám a gyerekemre. (Ezért is tök jó, hogy bizonyos szinten leegyszer?södik az élet mert megvan a legelsô prioritás.) És mivel kell az energiám a gyereknek, nem érdekel, hogy ki mit gondol arról szarfej vagyok-e, mert védem magam.
Amúgy, egyszer el fogom olvasni a Bibliát, biztos tök sok jó dolog van benne. De leginkább is nem Istenhez, nem a Szent íráshoz és nem másokhoz akarok h? lenni, hanem saját magamhoz, És honnan tudom, hogy jófej vagyok-e, jól csinálom-e? Nem tudom :-)
Sportemberrel mostanában (nem is tudom mért) tök ritkán találkozunk (de pl. most szombaton végre :-) pedig nincs semmi konflikt, csak most más irányba mozgunk mindketten és ennyi, amúgy meg imádom.
Azt is észrevettem, hogy ha sokáig negatív, kesergô és önsajnáló vagyok, egyre ritkábban csörög a telefonom. És nagyon szar volt beismerni, hogy nem a barátaim köcsögök, hanem én vagyok lehúzós.
Na legalább Te biztos vagy benne, hogy van másik világ. Azt gondolom, valami tuti, hogy van, de, hogy mi, meg bizonyosság...á... :-9 (amúgy megint kiderült milyen kicsi ez a város :-)
Na látom, fellendült a topic, neki is állok behozni a lemaradást.. csôváz
