"... a kertben egy kisebb tó is van, a ház a tulajdoni lapok szerint jelenleg négy, összesen közel 500 négyzetméteres lakásból áll, hatalmas teraszokkal. A házat jelenleg kívül-belül felújítják – „egy jókora verandaféleséget” is építenek hozzá –, a lap szerint Mészárok számára."
"Európa leggazdagabb uralkodóinak listáját nem meglepő módon II. Erzsébet vezeti, az angol királynő vagyonát a Business Insider 600 millió dollárra becsüli, de a vagyonbevallás esetében is kérdéseket vet fel. Ha ugyanis ehhez hozzácsapjuk az olyan ingóságokat is, mint például a Buckingham-palota, akkor a Forbes szerint 88 milliárd dollárnál akadna ki a mutató."
Gondolom, ha lakást keres magának a cikk szerzője, akkor az "Ingóságok" alatt fogja keresni...
Rekordhosszú utat, több mint 92 kilométert tett meg, majd hazatért Angliába egy jeladóval ellátott kakukk – közölték állatvédők.
A PJ nevű kakukk ötödször tette meg vándorútját Afrika és Anglia között, mióta 2016 júniusában a suffolki King’s Forestben műholdas jeladót erősítettek rá. Több mint 92 600 kilométert repült, mióta a jeladóval követik, és ő az első, amelyik a brit ornitológusok szervezete (BTO) projektjének 2011-es indulása óta elérte ezt a távot
A publicista Apáti Bence videójára készített válasz-bejátszásában különböző diktatúrák véreskezű embereinek, mint amilyen Marosán Miklós vagy Che Guevarra felsorolása után a bevezető részben Kásler Miklóst az EMMI miniszterét „vallási fanatikus félbolondnak” nevezi,
"villamossal ütközött össze egy gépkocsi a XVIII. kerületben, az Üllői út és a Losonc utca sarkán. Az ütközés következtében az autó a villamossínekre került"
Szerintem már az ütközés előtt is ott kellett lennie, hogy ütközhessen a villamossal (gondolom, a villamos a síneken haladt).
Jelentősen megugrott a kutyalopások száma Nagy-Britanniában a járvány alatt - állítja egy korábban rendőrnyomozóként dolgozó magándetektív, aki több mint tíz éve fogallkozik eltűnt állatok felkutatásával. Collin Butchert ma már hetente körülbelül 30 elkeseredett gazi keresi fel, a bűnzőzök gyarkran a tulajdonosok autójából emelik ki a kedvencüket. A lebukás esélyes kicsi, a haszon pedig akár több ezer font is lehet.
Mi az a gazi? Na, jó, ne legyünk szőrszálhasogatók, elírás.