Keresés

Részletes keresés

Muster Mark Creative Commons License 2004.05.06 0 0 384
Márpedig TEACHER igenis beleszövi.

Sőt még tovább megyek: ezen a fórumon tesla-körös agymosást továbbadni is áltudományos. Remélem, most elégedett vagy.

Jfery még mindig sokkal korrektebb, mint Ti. Miért nem mentek át az eseményhorizontra vagy az earthguard-ra? Ott vannak a ti barátaitok.

Előzmény: Törölt nick (383)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.06 0 0 383
"Erre jön egy Dr-rel kezdődő nevű, és lenyom mint a sz*t."

Kire gondolsz?

"Most meg sírsz, hogy milyen inkorrekt."

Elolvastad hogy kérdeseket tettem fel, és miket "válaszolt"? És HOGYAN? El sem olvasta pontosan mit írok (a lenti 80%), máris úgy válaszol, hogy annál egy kocsis is szebben veri a lovát. Általánosít, azt "olvas" el amit akar és úgy "értelmezi" ahogy akarja. (EZ ellentmond a tudománynak, mert abban az esetben, ha az olvasott szavak nem mindenki számára ugyanazt jelenti egy adott nyelven, akkor a nyelv és annak használata nem "mérhető", tehát nem lehet tudományos. Sőt, ezek szerint áltudományos.
Továbbmegyek, ezek szerint a beszéd is áltudományos, mert az adott szavak és azok sorrendje teljesen mást jelent neki és nekem. Tehát a beszéddel való minden kísérletezés áltudományos.)

Ha ez a viselkedés szerinted "korrekt" akkor valóban nincs ebben a fórumban keresnivalóm..

Előzmény: Muster Mark (382)
Muster Mark Creative Commons License 2004.05.06 0 0 382
Édes öregem, te az érettségizett Musaic, az áltudományos tesla-körön neked "tanított" dolgokra keresve önigazolást, próbálsz hülyeségeket terjeszteni a Tudomány fórumon.

Erre jön egy Dr-rel kezdődő nevű, és lenyom mint a sz*t. Holott neki nem ez lenne a dolga, hogy dilettáns balfékeknek magyarázzon.

Most meg sírsz, hogy milyen inkorrekt. Dehogy inkorrekt. Csak nem vagytok egy intellektuális súlycsoportban.

Előzmény: Törölt nick (381)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.06 0 0 381
"Nos igen. Ez a "Tudomány" fórum. Nem "áltudomány" fórum."

olvasd el ezeket:

236.
242.
245.

"beleszövöd".
"nem szövöm bele"
"de beleszövöd"

Ez tudomány? Teacher abba is hagyta..

"Szerintem igen tisztességes veled Lingarázda, hogy egyáltalán szóra méltat."

Nem kértem. Nem is szóltam hozzá. És ilyen szavakra nem vagyok kíváncsi. Ismered a mondást: "ha már nem tudsz szeretni, legalább ne árts". Ha lingarazda nem tud elviselni, mert utál akkor ne szóljon hozzám. Mocskolódással nem tudok kezdeni semmit. Akkor inkább "ne méltasson szóra".

"Szerintem például egyáltalán nem lenne helyed itt."

Tudod, sok kérdést tettem fel már errefelé. Komolyan tettem, mert kíváncsi vagyok sok mindenre. De a mocskolódáson kívül nem kaptam rá semmit, főleg nem válaszokat. Nem olvasod, ami lentebb van?

Olvasd már el, mit és hogyan szól hozzám pl. Colonel, milyen a "logikája" a hazugságról, ésatöbbi. Korrektségnek nyoma sincs. Ez lenne a tudomány fórum? Úgy látszik. Iq-kkal b*sztatnak, és mikor válaszolok rá, felhozzák hogy dobálózom vele.. Ez tudományos?
Kértem hogy részt vehessek BÁRMILYEN kísérletben,hogy lássam hogy is csinálják az ilyet. Olvashatod lent a "választ". 0.

Otako1-nek igaza van, abba kéne ezt hagyni.

Előzmény: Muster Mark (380)
Muster Mark Creative Commons License 2004.05.06 0 0 380
Nos igen. Ez a "Tudomány" fórum. Nem "áltudomány" fórum. Szerintem igen tisztességes veled Lingarázda, hogy egyáltalán szóra méltat. Szerintem például egyáltalán nem lenne helyed itt.
Előzmény: Törölt nick (378)
otako1 Creative Commons License 2004.05.06 0 0 379
Tessék mondani itt találom "az útáljuk mégjobban a másikat" vagy az "agresszív" Topicot?
Ez teljesen nevetséges ami itt folyik. Azt hittem itt legalább láthatok és olvashatok érdekességeket ehelyett tényleg primitív butaságot látok néhány vitázótól. Az egyik szórja a hülyeségeit számolatlanul, a másik lemegy primitívbe, hogy a hitét megvédje... Nevetséges!
Az utóbbi 20 hozzászólásnak alig van köze a topichoz. Kapjatok már a fejetekhez és ne szadizzátok szét a topicot. Persze tudom az lesz a vége, hogy menni fog mutogatás, hogy Ő kezdte...
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.06 0 0 378
Válaszok nincsenek, megalázás, rosszindulat van.
És még ti sírtok, hogy ez itt a "tudomány" rovat..
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.06 0 0 377
Musaic, ne ordibálj :))) Elvesztetted a fejedet? Sejtettem, hogy eljutunk ide is, ezt még látni szerettem volna.

Ez már tényleg dedó. Mostantól ignore Musaic on, és ezt ettől fogva be is tartom.

Előzmény: Törölt nick (376)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.06 0 0 376
LINGARAZDA, INKÁBB TE TANULJ MEG OLVASNI!!!

Idézem magam:
"A. az IQ-m magasabb, mint az emberek 80%-ának. Mérési eredmény, több tesztből."

NEM 80%-os!! Azt hittem olvasni legalább tudsz. Tévedtem. Colonel! vagy hazudtam azzal hogy ezt gondoltam ?! Csak hogy tudjam..

"az IQ fetisizmus inkább modern népbetegség"

Ismételten megjegyzem, NEM ÉN KÖTÖTTEM BELÉD, és főleg NEM AZ IQ-d-BA..

"Csak az van már megint, hogy ha írsz valamiről, akkor ahhoz legalább egy nagyon kicsit érteni is kellene :)"

AZ VAN, MÁR MEGINT, hogy ha valamihez hozzászólsz, előtte olvasd el, MIRE válaszolsz (vagy kötsz bele), értsd meg, és utána szólj hozzá.

Előzmény: Törölt nick (375)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.06 0 0 375
Tanulj meg számolni. Ha a 80-adik percentilen vagy, az IQ=113. 124-gyel már a 94.5 percentilen lennél (azaz az emberek ennyi %-ánál érnél el jobb eredményt egy IQ teszten).

De nem akarok itt az IQ-król vitát nyitni, mert mint colonel Cathcart megjegyezte, az IQ fetisizmus inkább modern népbetegség :) Csak az van már megint, hogy ha írsz valamiről, akkor ahhoz legalább egy nagyon kicsit érteni is kellene :)

Előzmény: Törölt nick (370)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.06 0 0 374
Előttem nincs itt.. :)
Úgy emlékszem, az irodájának a falán van bekeretezve, és többször is mutogat rá, mikor szükségét érzi..
Előzmény: NevemTeve (373)
NevemTeve Creative Commons License 2004.05.06 0 0 373
Tudnál erre bizonyítékot mutatni? (Épp itt van előttem az Alapítvány, csak mondd meg hová lapozzak)
Előzmény: Törölt nick (372)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.05 0 0 372
Ő csak idézte Sheldont.. :)
Előzmény: NevemTeve (367)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.05 0 0 371
Főleg nem egy "p"-vel.. :))
Előzmény: Törölt nick (370)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.05 0 0 370
A 124-126 közötti értékkel valóban nem mehetek el tudósnak. Tipikusnak semmikép..
:)
Előzmény: Törölt nick (363)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.05 0 0 369
"Idézhetnék én is mondást azoknak az intelligenciájáról, akik az IQ-juk tetemességével hencegnek, de nem teszem."

Nem én kötöttem bele valaki más iq-jába.

Előzmény: Törölt nick (362)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.05 0 0 368
"Ja, te versenyezni akarsz? Miért nem szóltál?"

Az iróniát sem érted... lehet, hogy át kéne értékeltetned az IQ tesztjeidet :)

ÉN NEM ÉRTEM??! Te nem érted! Franc akar veled versenyezni..

Előzmény: Törölt nick (361)
NevemTeve Creative Commons License 2004.05.05 0 0 367
Vagy Salvor Hardin? Tudod, ő volt Terminus első polgármestere.
Előzmény: Törölt nick (355)
JFEry Creative Commons License 2004.05.05 0 0 366
Ja.. IQ, sokáig komolyan vettem.
Mostmár úgy vagyok vele, hogy beletojok. Csak a hülyének nem szabad megmondani, hogy hülye. Nekem megmondták , szóval nincs komoly baj.(90-96)
Előzmény: Törölt nick (356)
JFEry Creative Commons License 2004.05.05 0 0 365
méltem....
Előzmény: Törölt nick (356)
fizimiska Creative Commons License 2004.05.05 0 0 364
Ráadásul a hadseregnek sem kellett. A pszichomókusok alkalmatlannak nyilvánították olyan indokokkal, amik erősen kétségbe vonták épelméjűségét.
Előzmény: Törölt nick (363)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.05 0 0 363
Amellett, hogy ebben teljesen igazad van, azon vigyorogtam magamban, hogy baromi keveset tudhat az IQ-ról, hogy így mellé lőtt... Pl. ilyeneket sem:

http://iq-test.learninginfo.org/iq04.htm

mert ebből rájöhetett volna, hogy a 80-adik percentil az még nem olyan magas (a 115-öt sem éri el).

De mindegy, olyan szórakoztató tud lenni, nem? Még ilyenkor is totál mellétrafál.

Musaic kedves, amikor az IQ-dról írtam, azt nem annyira számszerűségben értettem, hogy érdemes lett volna ilyen adatokat közölnöd. De ha már itt tartunk, nézd meg a fenti linket, ahol is kiderül, hogy egy tipikus kutató IQ-ja úgy 140 körül van, és ezzel az emberek 99.6%-át megelőzi. Mellékesen az is kiderül, mi az IQ, hogyan skálázzák és hogyan kell helyesen interpretálni.

Egyébként nem sok értelme van a számszerű IQ-val dobálózni, mert az sok mindent nem mér, adott esetben pl. azt, hogy nem látsz tovább az orrod hegyénél, mert nagyon szeretnél hinni abban, amiben hiszel. Ld. a B opciót a (355)-ben.

Érdekesség: Feynman IQ-ja 120-nak jött ki, amire ő mindig büszke volt, mert ennek ellenére Nobel díjas tudott lenni :)

Előzmény: Törölt nick (362)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.05 0 0 361
Még ennyit:


Ja, te versenyezni akarsz? Miért nem szóltál?

Az iróniát sem érted... lehet, hogy át kéne értékeltetned az IQ tesztjeidet :)

Pontosan arra céloztam, hogy ez itt nem nagyotmondó verseny hangzatos idézetekkel, mert úgy bármit "alá lehet támasztani" (annyit is ér...)

Előzmény: Törölt nick (357)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.05 0 0 360
Na ezt aztán jól idepastéztam. Remek :(
Bocs..
Előzmény: Törölt nick (359)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.05 0 0 359
http://index.hu/tech/digicam/fotozz/felhasznalo_oldala?Felhasznalo_ID=87
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.05 0 0 358
Na jól van, ez már dedós szintre megy le, ide nem követlek :)
Előzmény: Törölt nick (357)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.05 0 0 357
Ezt a (mind)három lehetőséget választom:

A. az IQ-m magasabb, mint az embere 80%-ának. Mérési eredmény, több tesztből.
B. Kíváncsi és nyitott vagyok.
C. Elismerem, hogy bizonyára sok dologban nincs igazam.

"Ellenben ő csak kimondta az igazságot."

Persze, miszerint én nem állíthatok valótlant, nem tévedhetek, mert ezek helyett azonnal hazudok. És te egyetértesz mindezzel. Neked is gratulálok.

"Na, most ki nyert? :))))))))))))))"

Ja, te versenyezni akarsz? Miért nem szóltál?

"..ignore Musaic on..."
Mint már alant említém, nem én szóltam hozzád.

Előzmény: Törölt nick (356)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.05 0 0 356
Musaic,

három lehetőség van, választhatsz:

A. az IQ-d nem éri el a béka fenekét
B. szektás agymosott vagy, Egely kitűnő munkát végzett
C. tudod már, hogy nincs igazad, de nem bírod beismerni

Colone Catchartnak teljesen igaza van. Lehet persze pufogtatni olyan frázisokat, hogy


"az erőszak a gyengék végső menedéke"

Ellenben ő csak kimondta az igazságot. Erre én is tudok egy sokkal mélyértelműbb mondást, nem egy scifi hőstől, hanem (na kitől):

"Az igazság szabaddá tesz benneteket."

Ha Te is megismernéd az igazságot, ez Rád is igaz lenne. Ellenben feneketlen ostobaságban tévelyegsz. Ennek 3 lehetséges oka van, ld. A, B és C.

Na, most ki nyert? :))))))))))))))

Kedves ezredes, azt hiszem, itt az ideje, hogy ignore Musaic on. Mások ezt már hamarabb megtették. Végül is nincs időnk mindenkinek a lelki gubancait kikezelni, és észt sem adhatunk neki, ha már egyszer kifelejtették belőle.

Előzmény: Törölt nick (355)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.05 0 0 355
"Mivel itt és most te állítottál valótlanságot, ezért itt és most te hazudtál."

Aha, szóval ha valótlanságot állítok, amit ráadásul még csak nem is én találtam ki, eleve hazudok, mert én nem engedhetem meg magamnak az esetleges tévedést. Szép logikád van. Gratulálok. Biztos sokra mentél vele az életben.

"a te szemedben már(még?) a "doktor"-ság a szenny-emberrel egyenlő"
"Hülye vagy."
"Az ő kis bizniszének jót tesz, ha a közvéleményben az van, hogy ő egy "neves fizikus", és nem egy elfuserált gépészmérnök."

Bocsánat, egy doktor címet elnyert személy nem "szenny-ember", hanem elfuserált gépészmérnök.

Ilyen erőszakos emberrel nem találkoztam még a fórumon, talán Cserfa ilyen még, de az ő vallási fanatizmusával nem csodálom. Én is erőszakos lehetek, csakhogy ENGEM NEM A ROSSZINDULAT és mások eltiprása hajt, mint (ahogy a hozzászólásaid alapján "megismertelek") téged.
Hogy is mondta Hari Sheldon? "az erőszak a gyengék végső menedéke".

Előzmény: Törölt nick (352)
Törölt nick Creative Commons License 2004.05.05 0 0 354

ha valaki egy kísérletsorozatot nem hajt végre saját maga, nem ismeri mások pontos mérési eredményeit és körülményeit, ne feltétlen ugassa le azokat, akik már megcsinálták. Mindössze ez az egyszerű KÉRÉS az, amit hangoztatok.

Na most ugye azt nem gondolod, hogy minden valamikor elvégzett kísérletet minden fizikus megismétel, kezdve Galilei híres ejtési kísérletétől a pisai ferde toronyból egészen a Z bozon előállításáig a gyorsítóban?

Erre nincs időnk: még a történelemben elvégzett és visszaigazolt kísérletek töredékének újra elvégzése is mindenki életét felemésztené, senki nem tudna újat alkotni. Erre való a dokumentáció. Vannak kísérletiek, akik megcsinálják, és ledokumentálják nekünk. Mi elméletiek pedig megbízunk bennük, ha az eredményt reprodukálták mások is, valamint a doksiból kiolvasható dolgok rendben vannak. Valamint a kísérletek alapján megalkotott elméletek lehetőleg más jelenségeket is megmagyaráznak, amiket ugyancsak megfigyeltek, reprodukálható módon stb. A tudomány eredményei keresztül-kasul ellenőrzött összefüggő rendszert alkotnak, ettől ütős az egész. Nem elszigetelt megfigyelésekről van szó.

A tudomány nem magányos harc, hanem közös alkotás.

Tehát amit szajkózol, az egyértelműen hülyeség.

Nekem elegendő, hogy megbízható emberek megcsinálták a szükséges kísérleteket, az eredményekről nem egy esetben (pl. Egely kerék) első kézből értesültem, sőt demonstrálták előttem. A kísérletek eredményei továbbá egyértelműen magyarázhatóak voltak a fizika ismert törvényeivel. A dongók nem repültek, az Egely kereket a hőmérsékletkülönbségből adódó légáramlás forgatta.

Kit ugattam le, aki már megcsinált valamilyen kísérletet korrektül? Tessék, idézz csak egy esetet is!

Musaic, Te csak beszélsz bele a vakvilágba. Amúgy pedig plazmagömböt lehet csinálni mikróba, de ha akarod, gyarapíthatod eggyel a reprodukálások számát, persze kellően dokumentálva, ezzel hasznot hajtasz a tudománynak, még ha csak icipicit is (tekintve, hogy már nagyon sokan megcsinálták).

Na jó, most már tényleg elég. Eredj vissza a sufniba, és barkácsolj. Te dumálsz itt kísérletezésről, amikor soha egyetlen korrektul elvégzett kísérlet közelében sem voltál?

Előzmény: Törölt nick (353)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!