Én tavaly vettem egy ilyet. Nagyon meg vagyok vele elégedve. Akácot, kemény fát, szárazat, nyerset hasogattam vele. Igen a 25-30 cm-nél vastagabbat, én is 3 fele vágtam, és nem a közepén próbáltam kezdeni, hanem szépen a szélétől 5-6 cm-es húrokat. A nagyon görcsös, száraz fánál megfordul a villanymotor forgásiránya, olyankor megvárom hogy leálljon és fordítok a fán. Tavaly tettem is fel képet róla. Mint egy 10 m3 fát hasogattam fel vele, az idén szintén a tavalyi vágásból kb 3-mat. Már nehezebb volt neki, de vitte. Bár mondtam is a nejemnek hogy az is lehet hogy kár volt megvenni, mert 220000 Ft éves gázszámlánál nem érdemes egy db fával sem kínlódni. Csak annyit tartani, ha véletlenül megállna a gázkazán legyen valami tartalék.
Mi a helyzet a rönkhasogatókkal? Van egy ilyen ScheppachHL 650 6.5 Tonnás.
Megvan adva a rönkátmérő. Max 25 cm van rönk hossz is ami 52 cm , hogy ha 30 cm a hossza lehet nagyobb az átmérője akkor, arányosan nem?
Van úgy hogy 40-45 -50 cm rönköt kéne felhasítani és keményfát és van olyan rönk ami nagyon ágas, igazából amiatt venném, mert azt nehezen tudom széthasogatni fejszével.
Ennél nagyobb gépet, már 400 volt kell neki.
Megérné ezt megvenni? Jól hasogatná a kemény fát és az ágas fát?
Már hogyne volna mód, szétszedés előtt ellenőrzőm van e hézag, ha nincs kibontom letisztítom a szelepet, megmérem a szelep teljes hosszát és a vékonyabb végéből leköszörülök egytizedet és már van is hézag. Továbbmegyek, szelepcsiszolás után ugyan ez a megoldás.
Ma esős idő volt. Szétszedtem a nem induló fűnyíró motorját. Vezérlés jó helyen volt. Jó a dugattyú és a hüvely. Gyűrű sem kopott tulságosan. Ha szét van szedve új gyűrűket rakok bele, és tömítéseket. Ez 5000 forint költség. Ez még megéri. Kivettem a szelepeket. Azok is jók. Vissza rakni már nehezebb volt. Érdekes, hogy a szelep éke a szelep rugó tányérja.
"Szerintem a nem induló motorú gépen elfordulhatott egy kicsit a fém fogaskerék. Más a vezérlés ez miatt. Ez a gyanum. Melegen van feltéve." Nem tud elfordulni,mert rögzítve van.
Ha szétszedem a másik motort, akkor összehasonlítom a két főtengelyt. Szerintem a nem induló motorú gépen elfordulhatott egy kicsit a fém fogaskerék. Más a vezérlés ez miatt. Ez a gyanum. Melegen van feltéve a főtengelyre.
Kompresszió mérőm nincs. Szét fogom szedni ezt a motort is. Csak hajtókart, és gyűrűt lehet kapni a motorhoz. Dugattyú az nincs. 63-as amúgy. Kérdésem, hogy milyen közel legyen a gyújtómágnes a lendkerékhez? Én egy vastagabb papírlapot helyeztem közé, és úgy húztam meg a két csavart. Amúgy a gyűrűkön nem tapasztaltam nagy kopást. Alig bírom mozgatni a hengerbe a dugattyút. A henger oldaláról lecsiszoltam a karcolás oldlát, mert az kidomborodott. Csak a mélyedés maradt. Valoszínű, hogy új gyűrűkkel össze fogom rakni. Elvileg a dugó oldalán lévő karcnak nincs jelentősége, mert a gyűrű tömit. A henger oldalán viszont nem kéne a karc. A másik gép hengerét használnám fel (ez a nem induló motor).A dugót is felhasználom. Most nincs időm, de egy esős napon a kertet nem tudom csinálni, és akkor nekilátok. Őszre kész kell lennie, mert az avart fűnyíróval szedem fel.
Ha minden jó akkor nem lehet, hogy nem megy! Nézted-e, hogy a hengerbe betéve a gyűrűt(dugó nélkül) mennyire zár össze? Ha túl nagy a hézag, akkor a gyűrűket cserélni kell. Más: nem lehet, hogy a szelepek alatt koksz van és nem zárnak? Össze kell csiszolni, persze a szelepeket fel kell a rugóról szabadítani, és utána kitisztítani a hengert! Mérj kompressziót! Ha nem tudod meg egyből a bajt, legalább tudod hol keresgélj! Egyébként azt a motort válaszd összerakásra, amelyiknek a hengere nem alu, hanem öntöttvas hüvelye van. A régi olasz Aspera ami a Tecumseh licence mind ilyen. Az újak közül vegyesen van .
A koksz leesett és a hüvely meg a dugattyú közé szorult ezért állt be a motor. Egyből kitakarítottam a nem induló motort is. Azért látható két hengerfej a képen.
Sziasztok! Van 2 tecunseh motoros fűnyíróm. Az egyik erőtlen lett majd nem indítható. A másik megszorult. Gondoltam két gépből építek egy jót. Az erőtlenre már mindent átpakoltam a megszorult motorúból, de nem indul. 19x szer szedtem kicsit szét. Ék jó, karburátor jó, lenkereket átraktam, Gyújtómágnest átraktam, hengerfejet levettem, szelepek jók. Nem indul. Ötlet aki szerelt már ilyet segítség lehet.
Köszi ! Akkor a helytelen hézag is okozhat nehéz indulást ? (nem elég a beszívott benzin-levegő mennyiség) Mert hiába állítok a porlasztón lévő egyetlen - keverék - csavarral egyenletes alapjáratot, akkor is nehezen indul. Ha egy kis benzint spriccelek a torokba, az már szereti...
Meg lett gyűrűzve, szelepszár szimmering csere, stb. Most már annyit elértem, hogy ha nagy nehezen elindul, akkor működik, ameddig ő akar. És elfogadható erő - kompresszió - van benne ami a berántásnál is érződik. Aztán egyszer csak köp egyet és megáll. A vicc az, hogy teljesen egyenletes alapjáratból teszik mindezt. Természetesen alaposan ki lett tisztítva a porlasztó és az üzemanyag rendszer. Az is igaz, hogy a pillangószelep tengelye kicsit kopott, tehát majd porlasztó csere lesz, de még nem tudom, hogy mire. Viszont a szelephézagok méretéről nem találtam adatot - ebben kérnék Tőletek segítséget. Mennyi legyen - hidegen melegen állítandó ?
De bármilyen más beállítási (hibaelhárítási) tanácsot, javaslatot örömmel vennék !