Keresés

Részletes keresés

őszszakál Creative Commons License 2024.03.11 0 0 19663

Így utólag átgondolva, lehet elkapkodtam az ötletezést. :-(

 

„A folyosó, ahol a csúszórostély van kb. olyan széles, mint a gránitlap.”

 

Volna egy kép arról a csúszó rostélyról, vagy folyosóról, talán ha látnám a szituációt, jobb ötletem támadna. Ami az áttételes fogót illeti, bronzból készülhetett. Ilyen fogókkal dolgoznak ma is a kőfaragók, persze acélból vannak a maiak.

Előzmény: Schenouda (19662)
Schenouda Creative Commons License 2024.03.11 0 0 19662

Élével kellene emelni (felejtsd el a lapjával emelést), hiszen a 2 tonnás gránitlap egy csúszórostély. Az áttételes fogó miből készülne: fából, rézből? Akkoriban ezeket ismerték (ezek alkalmasak erre?).

A folyosó, ahol a csúszórostély van kb. olyan széles, mint a gránitlap. Ahogy rajzoltad a befogóját az eszköznek semmit nem fog nyomni ("emelni"), mert amikor nyomja a széles véget, a rövid vég ugyanúgy nyomja kifelé a befogó fejét (villás kellene legyen). Ha nehéz a teher, v.leg húz maga felé is. A két éket is biztosítani kell, hogy ne forduljanak ki. Már valóban az is érdekes a behozatal mellett, hogy ilyen szűk helyen hogy teszik rá az ékeidre a gránitlapot. És ha már rátették a 2 tonnás nyomás terhével kell még emelnie is a szerkezetednek.

 

Előzmény: őszszakál (19656)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.03.11 0 0 19661

Zárt végű vályúban kenőfolyadékban, kenőzsírban foroghat a henger. Ím, hó tep!

Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.03.11 0 0 19660

Húzni fárasztó(300N). Lógni kevésbé(700+N). Felmásztak, csigasorral leereszkedett és felemelte (n x 700+N) a nehéz emelendőt h/n magasságra. 70kg-osan 4x felmászni és ülve ereszkedni kevésbé fárasztó mint 280kg-ot emelgetni. A tudatlan erőlködik feleslegesen.

Előzmény: Schenouda (19652)
Törölt nick Creative Commons License 2024.03.10 0 3 19659

Hugh Newman és JJ Ainsworth 2021 decemberében fedezték fel a legrégebbi ismert téli napforduló-beállítást, amelyet bárhol a Földön rögzítettek. Karahan Tepe, a délkelet-törökországi Göbekli Tepe testvéroldala, amely egy elképesztő 11 400 évvel ezelőtti múltra tekint vissza, az év december 20-án reggel felfedte rég elveszett titkait. Mivel csak a közelmúltban tárták fel, ez volt az első alkalom, hogy a többszörös bekerítésű területet eléggé felnyitották ahhoz, hogy bizonyítsák az ilyen elrendezések létezését. Ebben a videóban Andrew Collins csatlakozik hozzájuk több reggelen keresztül, hogy megfigyeljék és rögzítsék a jelenséget. Tíz perccel napkelte után egy fénypenge jelenik meg az AB szerkezetben (az oszlopszentély) egy kiálló kőfej oldalán, egy süllyesztett területen, amely 10, alapkőzetből faragott, fallikus alakú monolitot és egy szabadon álló monolitot tartalmaz. Délkeleti peremén alapkőzetből kialakított faragott lyuk vezet a főkerítésbe. Ezen keresztül sugárzott át a téli napforduló napfelkelte fénye, amely 45 percen át megvilágította a kőfejet. később kifinomult csillagászati ​​szoftver segítségével megállapítottuk, hogy ie 9400-ban még lenyűgözőbb lett volna, és többet világított volna meg a kőfejből, mint manapság. Azonban az a tény, hogy ez még ma is szemtanúja, a legfontosabb és messze a legrégebbi példája annak, hogy az őskoriak-ókoriak megalitikus helyszíneket építettek az év fordulópontjaként (Karahan Tepe, Gavrinis sziget, New Grange, Stonehenge, Karnak-Luxor templomegyüttesek, Chaco kanyon).

 

 

https://www.youtube.com/watch?v=nVqYmXO2i5U

őszszakál Creative Commons License 2024.03.10 0 1 19658

Amennyiben az alkimisták órákon át fáklyák fényénél matatnak, akkora füst és koromréteg lenne a piramis kamrába, ami elviselhetetlen. De bizonyára erre is volt jó megoldásuk.

Előzmény: őszszakál (19657)
őszszakál Creative Commons License 2024.03.10 0 2 19657

„viszont pld. az elektromosságot soha nem használták.”

Pedig láttam olyan képeket, amiről azt állítják, hogy lámpaizzókat vezetékkel, meg kerámiaszigetelő (dzsed) oszlopot ábrázolnak.:-/

Előzmény: Schenouda (19655)
őszszakál Creative Commons License 2024.03.10 0 0 19656

„Viszont így is meg lehet oldani, ha nem mögé, hanem a két szélére tesszük az alátéteket.”

 

Szerintem lapjával és élével is emelhető a kőtábla, ha több emelőt használnak. Az alátámasztás, és a kitámasztás, billegésmentes legyen, mert lecsúszhat a kő az ékekről.

Előzmény: Schenouda (19653)
Schenouda Creative Commons License 2024.03.10 0 0 19655

Nem hiszem. Bergier évekig kutatta az alkimisták titkait (eleve kémikus volt), s szerinte sok mindenre rájöttek, sok mindent titokban tartottak (pld. ismerték a hideg fényt), viszont pld. az elektromosságot soha nem használták.

Előzmény: őszszakál (19654)
őszszakál Creative Commons License 2024.03.10 0 3 19654

Még nem tudom elhessegetni azt a gondolatot, ami a királykamrában történt rendkívüli eseményt kutatja. Szó volt már a hangrobbanásról is, amit egy akusztikus manipuláció eredményez. Azonban annak nincs hőhatása, ami gránitot olvaszt üveggé. A nullponti, vagyis térerő kicsatolás még nincs itt taglalva, vagy csak lemaradtam róla? Kíváncsi lennék, hogy az ókori alkimisták foglalkozhattak e vele?

Előzmény: Schenouda (19652)
Schenouda Creative Commons License 2024.03.10 0 0 19653

Az emelőékes megoldás egyik kényes pontja, hogy ezek a 2 tonnás gránitlapok és függőlegesen állnak (az átmérőjük talán 20-30 cm lehet). Te lapjával ábrázolod őket, legalábbis én úgy látom. Viszont így is meg lehet oldani, ha nem mögé, hanem a két szélére tesszük az alátéteket.

Előzmény: őszszakál (19651)
Schenouda Creative Commons License 2024.03.10 0 0 19652

Jól emlékeztem, hogy a Hassan által talált csiga szerkezet darabjáról már vagy hat éve itt írtam, de múltkor nem találtam. Ez az:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=149483258&t=9000303

 

Előzmény: Schenouda (19327)
őszszakál Creative Commons License 2024.03.10 0 0 19651

A csavarorsós, vagyis menetes megoldásokat csak bizonyos terhelésig lehet használni, az 5-10 tonna súlyoknál már nem hinném. Ugyanis abban az időben acélból esztergált menetes orsót készíteni, hozzátartozó anyával, felettébb nagy kihívás lehetett. De, ha volt rá mintadarab, technológiai leírás, gépi előtolással, rendelkező eszterga, hát ki tudja?  

Előzmény: Schenouda (19650)
Schenouda Creative Commons License 2024.03.10 0 0 19650

Az emelőékes megoldás fölöttébb jónak tűnik.

Bizonyos elemei feltűnnek Héron alexandriai feltaláló szerkezeteinél, ami nagyon jó, hiszen Héron az egyiptomi iskola eszközeinek lejegyzője volt, s nem is annyira feltaláló.

 

http://remacle.org/bloodwolf/erudits/heron/mecaniques3.htm

 

Előzmény: őszszakál (19649)
őszszakál Creative Commons License 2024.03.10 0 0 19649

Közlekedésgépész vagyok, úgy hogy ismerem a témát. Kösz a kiegészítést. :-)

 

Amúgy az emelőékes megoldásról mi a véleményed?

Előzmény: Schenouda (19648)
Schenouda Creative Commons License 2024.03.10 0 0 19648
Előzmény: őszszakál (19637)
Schenouda Creative Commons License 2024.03.10 0 0 19647

Ez lemaradt, a netről, a vízimalmokról szóló összesítés. Szó van benne a fűrészmalmokról is. Ezek már mind léteztek a görög/római világban:

 

  "A vízimalom használatának első megbízható bizonyítékai az ókori görög–római világból valók. M. J. T. Lewis angol technikatörténész kimutatta, hogy bizánci Philo mechanikai értekezésének vízkereket leíró részei, melyeket korábban arab hozzászerkesztésnek tartottak, valójában eredetiek, és az i. e. 3. századból származnak. Sztrabón „Geographica” című munkájában megemlít egy másik korai vízimalmot, mely VI. Mithridatész Eupator (i. e. 120–63) cabirai palotája közelében állt. Az első egyértelmű bizonyítékot a vízkerékről thesszalonikéi Antipater görög epigrammaköltő szolgáltatta az i. e. 1. század elején: dicsérte, mert megőrli a gabonát, és megkíméli az embert a nehéz munkától. Meg kell jegyezni, hogy ez a malom már egy fejlettebb függőleges tengelyű típus volt, melyet áttételen keresztül hajtottak.
   A vízimalmokat főként gabona őrlésére használták Plinius szerint, de alkalmazták ványolásra és márvány darabolására (fűrészelésére) is. Az i. sz. 3. századi hiaropolisi fűrészmalom az első olyan gép, melybe forgattyús mechanizmust is építettek. Hasonló 6. századi fűrészmalmokat – melyek szintén forgattyús mechanizmussal mozgatták a fűrészt – tártak fel Gerasában (ma Jerash Jordániában) és Epheszoszban. A Mosel folyó németországi területén található, vízienergiával hajtott márványfűrészeket Ausonius említi a 4. században, ez a vízienergia széles körű használatáról tanúskodik a Római Birodalomban.
   A rómaiak rögzített helyzetű vízimalmokat is és hajómalmokat is építettek. Az úgynevezett „görög malmok” vízszintesen forgó vízkerekéhez függőleges tengely tartozott, ezzel szemben a római malmok vízkereke függőleges volt, a tengelye pedig vízszintes. A görög malom volt a korábbi és egyszerűbb szerkezet, de csak nagy vízhozamú vízfolyások mellett lehetett működtetni, és ott is csak kisebb méretű malomköveket volt képes meghajtani. A római malom szerkezete bonyolultabb volt, mivel a vízkerék a tengelyére merőleges malomkerék-tengelyt már fogaskerék-áttétellel hajtotta.

Különösen nagy és bonyolult volt a Franciaországban, Arles közelében feltárt 2. századbeli római kori barbegali akvadukt vízimalmok rendszere. Ez az a telep, melyet az ókor legnagyobb mechanikai teljesítmény-együtteseként emlegetnek 16 db, liszt őrlésére szolgáló vízimalomból állt, melyek mindegyikét felülcsapott vízkerék hajtotta. A malmok összteljesítményét napi 4,5 tonna lisztre becsülik, ez a mennyiség elegendő volt a mintegy 12 500 fő ellátására, mely az akkori idők Arelate (Arles) városának teljes lakosságát jelentette. Hasonló telep működött a Janiculum hegyen, mely Rómát látta el, és Aurelianus császár véleménye szerint elég fontos volt ahhoz hogy az Aurelianus-féle fal által védett területre kerüljön a 3. században. 537-ben, amikor az osztrogótok az ostrom alatt elterelték ezeknek a malmoknak a vizét, Flavius Belisarius kelet-római hadvezér ötletesen hajómalmokat építtetett a Tiberisen a helyettesítésükre.
   Bár a legújabb időkig csak néhány tucat római malmot tártak fel, az akvaduktok széles körű használata azt sugallja, hogy nagyon sok még felfedezésre vár. A római London legújabb ásatásai például arra utalnak, hogy árapály-malom és egy akvaduktra épülő vízimalmok sora lehetett a Fleet folyócska mentén.
   A római időkben a mélyen fekvő bányák víztelenítéséhez általános volt a vízemelő gépek használata. Néhány ilyen gépet Vitruvius írt le, többek között a fordított felülcsapott vízkereket és az arkhimédészi csavart. Sok ilyen gépet találtak Spanyolországban a Rio Tinto rézbányáinak újkori művelése alatt, többek között 16 ilyen egymás után telepített vízemelő kerékkel mintegy 25 m mély tárnából emelték ki a vizet. Egy ilyen kerék alkatrészeit találták meg Dolaucothiban, egy római aranybányában dél-Walesben az 1930-as években, amikor a bányát újra megnyitották. Ez a berendezés hasonló lehetett a Rio Tintónál feltárttal. A C-14-es vizsgálat szerint a lelet i. sz. 80-ból való, mivel azonban a fa anyaga sokkal régibb, mint a bánya, úgy tűnik, hogy a kitermelés legalább 30-50 éven át folyt. Ebből a néhány, a bányák mélyén jól megmaradt leletből következik, hogy a vízkerekek bevált erőgépek voltak, és az ilyen függőleges állású vízkerekeket a korabeli ipar is sűrűn használta."

Előzmény: Schenouda (19646)
Schenouda Creative Commons License 2024.03.10 0 1 19646

Egy fa fogaskerék egy régi malomból. A képet Horváth Árpád magyar technikatörténész közölte 1978-ban:

Előzmény: Schenouda (19641)
őszszakál Creative Commons License 2024.03.10 0 2 19645

Még egy szerszám az ókorból.

 

Előzmény: őszszakál (19644)
őszszakál Creative Commons License 2024.03.10 0 2 19644

Egy áttételes fogóval összeszorított ékpár, alátét fák, egykarú emelő, kis helyen is elfér. Igaz, hogy kis lépésekben emel, de nehezet.

 

Előzmény: Schenouda (19641)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.03.10 0 0 19643

Csigák, anyák menetes száron?

Előzmény: Schenouda (19641)
őszszakál Creative Commons License 2024.03.10 0 0 19642

Köszönöm szépen, hogy megkímélsz a keresgéléstől, mivel az itteni keresővel sem boldogulok. Nagyon jó hogy sok képet is adsz hozzá, mert nekem vizuális a memóriám, a szöveget hamar felejtem.

„Egy itteni, kamrabéli emelőre neked milyen ötleted lenne?”

 

Kérek egy kis gondolkodási időt, amint lesz ötletem előhozom.:-)

Előzmény: Schenouda (19641)
Schenouda Creative Commons License 2024.03.10 0 1 19641

Az hogy használsz olyan technikát, mint a csiga vagy lendkereket, nagyon jó! Általában a régészek elvetik, hogy ilyesmik léteztek volna a 4. dinasztia idején, de szerintem ezeket már korábban feltalálhatták, ahogy a fogaskereket is. Ezek nagyon régi találmányok, s különböző korokban különbözőképpen használták. Ezekről többször írtam már, s beleveheted a a modellezéseidbe, hiszen nem "űrhajókról" beszélünk, hanem fogaskerék elvről és hasonlókról:

 

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=161187240&t=9000303

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=148151294&t=9000303

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=102902145&t=9000303

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=166157914&t=9000303

 

A fogaskerekes emelő lehetőségéről elmélkedtem itt:

http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=166323875&t=9000303

Egy itteni, kamrabéli emelőre neked milyen ötleted lenne?

Előzmény: őszszakál (19637)
őszszakál Creative Commons License 2024.03.10 0 0 19640

Ez is azt mutatja, hogy volt egy tudományfejlődési szakadás, a történelem során. Talán, ha nem csak a tárgyi emlékeket kutatnánk, hanem a felelősöket is, akiknek a „sötét űrt” köszönhetjük, teljes lenne a kép.

Előzmény: Schenouda (19639)
Schenouda Creative Commons License 2024.03.10 0 0 19639

Egy csomó dolgot nyilvánvalóan ismertek, sőt, ők használtak először, és mi is tőlük tudjuk: kalapács, fűrész, ék, üllő, fúró, stb. De nem is ezek helyett kell mást kitalálni. Vegyük pld. az ókori kohászatot vagy üveggyártást, mindegyik alkotott elképesztőt. Pld. az a 3500 éves szerbiai vasolvasztóban talált 65 cm-es acéltű, aminek elkészítése ma sem lenne egyszerű. Van egyfajta római üveg az ókorból, aminek elkészítése mai is ismeretlen.

Ezekről itt írtam már, ezért se pazarlok rá több időt, mint ahogy egy i.e. 300 körüli egyiptomi relief mutat egy esztergát, ha ez nincs, fogalmunk se lenne, hogy használtak ilyet! Az antiküthérai csillagóráról már nem is beszélve...

Előzmény: őszszakál (19638)
őszszakál Creative Commons License 2024.03.10 0 0 19638

„Az hogy itt mindenféle mai gép alapján próbálgatunk kitalálni valamit, ami csak abba különbözik a maitól, hogy a motort valami kézi meghajtású valamivel helyettesítjük, lehet teljesen félrevezető, mert az óbirodalmi papok teljesen más irányba fejlesztették a technikát.”

 

Azért arra kíváncsi lennék, hogy merre mutat az, a papi irány? Az elemi ék használata, még ma is nélkülözhetetlen. A plazmavágó, meg a magasnyomású vízsugaras vágó, CNC vezérléssel bizonyára fel se merül.

Előzmény: Schenouda (19636)
őszszakál Creative Commons License 2024.03.10 0 3 19637

Egy lehetséges csiszolási, fűrészelési módszer a bányatelepen.

A lendítőkerék használata, besegít a kézzel hajtáshoz. Az ellensúllyal szabályozni lehet a fűrészelés fogásmélységét.

 

 

 

 

 

Schenouda Creative Commons License 2024.03.10 0 2 19636

Az hogy itt mindenféle mai gép alapján próbálgatunk kitalálni valamit, ami csak abba különbözik a maitól, hogy a motort valami kézi meghajtású valamivel helyettesítjük, lehet teljesen félrevezető, mert az óbirodalmi papok teljesen más irányba fejlesztették a technikát. Ezekre egyszerűen nem is gondolunk, mert zsigerileg a mai technika elemeiben gondolkodunk. Zsigerilegen azt értem, hogy már csecsemőkorunktól, hogy mérlegre tesznek, megkapjuk az első oltásokat...

Mondok egy példát: a gránitba fúrt lyukak kapcsán, komoly arccal arról értekeznek különböző figurák a youtubon, hogy ezt csak a legmodernebb gyémántfejes fúrókkal, meg mit tudom én már milyen nagy nyomatékkal lehet csak megcsinálni, meg lézert emlegetnek. Ugyanakkor a sírfreskókon ábrázolt munkások láthatólag azért szépen le vannak maradva korunk ipari munkásai mögött. Valószínűsítem, hogy mivel évezredeken át kővel dolgoztak, számos praktikus, egyszerű találmányt fejlesztettek ki, melyek felfedezésre várnak.

 

Ráadásul ettől sokszor egyszerűbb dolgokat is nehezen találunk ki. J. Bergiernek az ipari kémkedésről szóló magyarul is kiadott könyvében ad is egy példát.

Az újkőkorból, vagy 10-20 ezer évvel ezelőttről, számos szív alakú kovakő darab maradt fenn a régészeti lelőhelyeken. A régészek, kutatók évtizedekig törték a fejüket, hogyan állították ezeket elő.

Ezek rendkívül kényes technikák - magyarázza Bergier -, amelyeket a modern kutatók csak részben és aprólékosan fedeztek fel újra. Van például egy olyan módszer, amellyel egy szögletes kovakőlapot úgy lehet megütni, hogy a lap négy sarka egyetlen ütés hatására leesik, és egy szívet hagy maga után.

Ilyen szív alakú leletek sűrűn kerültek napvilágra; de ennek az ütésnek a technikáját csak napjainkban fedezték föl újra. Egy rendkívül bonyolult fogás volt, de minden bizonnyal elsajátítható volt, s nemzedékek adták egymásnak tovább, majd egyszerűen lefelejtették.

 

Mondanom se kell, hogy ez azért sokkal egyszerűbb valami, mint amikor a Nagy Piramis alapjainak, méreteinek kijelöléséhez használt eszközöket vizsgáljuk, vagy a piramis belső szerkezeti elemeit. És ezt se volt egyszerű újból felfedezni!

őszszakál Creative Commons License 2024.03.10 0 1 19635

Egy esztergált fatengelyt bronzlemezzel bevonva, lehet csúszócsapágyat készíteni, de a súlyhatárt figyelembe kell venni. Habár ahogy elnézem a súly nem nagyon izgatta az Egyiptomi építészeket.

Előzmény: Maketheworldabetterplace (19634)
Maketheworldabetterplace Creative Commons License 2024.03.10 0 0 19634

Csúszócsapágy kenőanyaggal, hengergörgős csapágy.

Előzmény: őszszakál (19608)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!