Minden bizonnyal szerencsésebb lett volna, ha Rudolf soha nem nõsül meg. A trónörököst fiatal korától kezdve az elõkelõ fiatal urak által látogatott kávéházak tarka forgataga és a ledér teremtések érdekelték.Rudolfot már születése után elhanyagolták. Erzsébet Európát járta keresztül-kasul, a császárnak pedig sem ideje, sem türelme nem volt gyermekeivel foglalkozni. Rudolfot a régimódi szigorú nevelõkre bízta, akik barbár nevelési módszerekkel akartak kemény katonát nevelni a fiúból.
Eljött az idõ, mikor a császári szülõknek feleség után kellett nézni. Nem volt nagy választék Európa királyi udvaraiban, mert Rudolf Bécs legszebb nõit kaphatta meg, tehát nem érte be holmi kövér és esetlen menyasszonnyal.Csodával határos módon Brüsszelben, II. Lipót belga király és magyar felesége, Mária Henriette 15 éves leánya a jelentéktelen, gyermeteg Stefánia tetszett meg a kiélt férfinak. A gyereklány nem volt sem szép, sem bájos, sem sikkes és még csak okos sem. Máig sem tudni, hogy miért döntötte el olyan gyorsan Rudolf, hogy elveszi a mostoha körülmények között nevelkedett belga királylányt. Mikor háztûznézõbe ment Brüsszelbe, minden eshetõségre számítva egy színésznõcskét vitt magával, hogy ne unatkozzon magányos estéken.A császárné Angliában értesült fia házassági szándékáról és mivel neki egyetlen menyjelölt sem felelt meg, csak azért volt hajlandó Brüsszelbe utazni, hogy szépségével tüntessen és ha lehet még jobban megalázza a jelentéktelen menyasszonyt.
Rudolf a nászéjszakán valószínûleg nekiesett a tapasztalatlan lánynak, mert még évek múlva is Stefánia úgy emlékezett vissza, hogy kínt, undort és megalázottságot érzett azon az éjszakán.A trónörökös egészségi állapota rohamosan romlott. Nemi betegséget szedett össze valamelyik alkalmi partnerétõl amibõl kikezelték, de elõtte még megfertõzte a feleségét is, aki e miatt vált meddõvé. Az udvar a hûtlen férjet hibáztatta, hogy fiú örökös nélkül marad a monarchia.
Rudolf, 1889 januárjában merte csak közölni apjával válási szándékát. Ekkor viharos veszekedés tört ki közöttük, mikor Ferenc József utánakiáltott fiának, hogy soha az életben nem fogja adni hozzájárulását a váláshoz. A trónörökös számára ez volt az utolsó csepp a pohárban. Nem tudott, és nem is akart tovább élni.Rudolf visszavonult Maryvel, nyugodtan megvacsoráztak, majd hajnalig beszélgettek. Ezután dördültek el a végzetes lövések. Reggel az inas kopogására nem érkezett válasz, ezért betörte az ajtót és elé tárult a borzalmas látvány. Mary vérében feküdt az ágyon, mellette Rudolf félig ült és kezében ott volt a revolver.
Sok tisztelője, sőt rajongója volt a tudományos körökből, méltán, varázslatos egyéniségét mutatáják ezek a kedves általa írt sorok is:
„Örülnék, ha tollam csak félig-meddig tudná is az olvasók elé varázsolni azokat a csodálatos képeket, melyek akkor elfelejthetetlenül nyomódtak be emlékezetembe." Egy Drávafok környéki, úszó szigetekkel tarkított - s mint a szövegből kiderül a trónörökösnek rendkívüli módon tetsző - ártéri erdőről a következő megkapó leírást adja: „Valamennyi berek között, a melyeket életemben valaha láttam, elvitázhatatlanul ez volt a legszebb és a legérdekesebb; a természet féktelenségét és őseredetiségét illetőleg ez érte el a legnagyobb tökéletességet. Magas füzek voltak benne a jellemző fák, melyek között hatalmas fekete és fehér nyárfák nyulakodtak fel száraz ágaikkal; az alja-növényzet néhol teljesen hiányzott, másutt pedig sűrű bokrok képében vadul burjánzott. Vén fák, az évek súlya alatt meggörnyedve, a fiataloktól agyonfojtva a leggirbe-gurbább görcsös formákban hajoltak meg; mások, a villámtól sújtva, félig összeroskadt romokként állottak benne; vihartól kidöntött törzsek feküdtek a földön, vízzel részben elborítva, a fenékbe erősen beékelődve; porló kérgök termékeny talajul szolgált a fiatal nemzedéknek s magas füvek és egész fák nőttek elődeik tetemén; más törzsek ismét, az ártól fölemeltetvén, szerteszéjjel úsztak a vizen s széles hátukon ugyancsak virágzó szigetek fejlődtek. „Örvös- és vadgalambok repkedtek a tölgyeken s békésen búgták méla dalukat; egy-egy szerelmes gunár magasra szárnyalt fel a kék levegőben, azután lebegve ereszkedett alá az átellenben fekvő erdő száraz sudaraira; varjak és csókák jöttek, mentek és az énekesek vidám hada a legzengzetesebb dalokra gyújtott rá; kár, hogy a sípos kacsa, meg a zöldlábú vízi tyúk egytagú kiáltozása, valamint a békák végnélküli brekegése tönkre tett minden poézist. Ezek az állatok valóságos csapásai a berkeknek; mindamellett mégis milyen kedves teremtések ők ez erdők mélyébe kerülő vadász kínzó hóhérjaihoz, a vérszomjas szunyogokhoz képest."
Ezek a kedvenc képeim, nagyon sok variációban vannak már de a legkedvesebbek, mert azt a fiatal férfit ábrázolja, akinek a tekintetében ugyan benne van az mindig is jelenvolt szomorúság, de rengeteg intelligencia, nemesség és titok!
„Harminc év hosszú idő, de nem éppen örömteli, sok idő telt már el, és több-kevesebb hasznos dolgot valósítottam meg, mégis hiányoznak a valóságos tettek és sikerek… minden évvel egyre öregszem, csökken életerőm és hatékonyságom… ez a vég nélküli készenlét, az állandó várakozás a nagy és döntő időkre megfosztja az embert alkotó és produktív képességeitől! Függetlenül a múltban történtektől az embernek bíznia kell a jövőben, remélem előttem áll még tíz év!”
Sziasztok Snim köszönjük a verset, én este szándékoztam egy kis megemlékezést írni!
Készültem az SBK találkozóra és az időjárás megakadályozott benne, hogy elmenjek, nálunk Pomázon járhatatlanok az utak. Most ebben a kettős a szomorúságom, de Veletek vagyok és emlékezzünk. Én azt gondoltam, egy pár sort hozok Nektek Rudolf írásaiból, hogy így emlékezhessünk RÁ, pár sor előzetes után:
Természettudományi Közlöny 1889. márciusi számában, a Rudolf trónörökös emlékezete című megemlékezésében: „Gyászoljuk Őt mi is, nemcsak mint jó királyunk egyetlen fiát és trónjának egyenes örökösét, hanem úgy is, mint a természetnek igaz barátját, a természettudományoknak buzgó hívét, különösen az állatéletnek lelkes megfigyelőjét, avatott leíróját; és gyászoljuk mindazokat a reményeket, melyek vele e tudományok jövendőjéből olyan korán a sírba szállottak. [...] Ki tudja, vajon virrad-e még valaha hazánkra nap, midőn egy királyfi szegődik a természetrajz munkásai közé és szóval, tettel, áldozattal mozdítja elő a haza természeti kincseinek megismerését és ismeretének terjedését."
Nagyon tetszik ezen a képen Rudolf. Nyoma sincs, hogy valaha beteg lett volna, hogy problémákkal bajlódott. itt egy olyan ember képe van aki sugározza a világ felé hogy ő bizony egy hatalmas birodalom jövendő uralkodója, tele céltudatossággal.
szia! csak hogy teljes legyen az évforduló: Mária Anna Leopoldina hercegnő (1805–1877), Zsófia Friderika hercegnő ikertestvére, aki II. Frigyes Ágost szász királyhoz ment feleségül,s így Szászország királynéja lett.
Hát igen a kisugárzás ugye... Saroltára is igaz, amit Károly Lajos mondott Eugénia császárnéra: belle femme, mais la trés humble servante de la notre - szép nő, de csak szolgálólánya lehetne a mi asszonyunknak (bár nem meglepő, hogy ilyen elfogult véleménnyel volt Sisiről)
Tedd fel kedvencnek, vagy könyvjelzőbe az illetőt, mert folyamatosan bővíti a képtárát, és rengeteg jó képet tesz fel. És ráadásul szabadon letölthető. Egy halom jó képem van tőle.
Ezeken ugyan Sisi van és Ludwig Amúgy úgy tudom, Sophie vonzódott Lajoshoz eleinte, de ahogy az egyre furább lett, úgy kezdett ő is elhúzódni lélekben. Valéria viszont olyasmit írt a naplójában, hogy Lajos halála Sophie-t teljesen összetörte. Szóval mindenképpen érzett iránta valamit.
