2025. 04. 15. kedd Hat óra körül még mindig esett, s én úgy döntöttem, hogy ki nem mászok a biztos helyről. Aztán, mintha meghallották volna az égiek, elállt, s én uccu neki, belevágtam a pakolásba. Volt benne annyi becsület, hogy indulásig nem esett.
Lefelé menet a dombról láttam, hogy elkezdték a mai napi fakitermelés… őket sem irigyeltem! Aztán a tegnap aszfaltosnak hitt útnál a sáros, csúszós valóság bizonyossá tette, hogy nem kétséges: az bizony földes. Időnként megpróbáltam fényképezni, de nem nagyon akartam a fényképezőmet kitenni az esőnek. Ezért errefelé nem túl sok fénykép készült.
Persze az eső nem csak ránk, emberekre hatott: néhol annyi csiga mászkált az úton, mint egy „csiga autópályán”. Néha komoly odafigyelést igényelt, hogy ne lépjek rájuk.
Ismét kereszteztem a tegnap már látott Hajta-patakot, majd nemsokára balra le kellett térni az eddig követett útról. Itt kezdődtek csak az igazi megpróbáltatások! Ha eddig nem volt könnyű haladni, most már majdnem a lehetetlent súrolta. Kátyús, sáros, csúszós, miközben ragadt a sár becsülettel.
Küzdelmes volt ez a szakasz, de a környező mezők nem voltak csúnyák. Néha őzek is megugrottak a mezőn, s nem bírtam megállni, hogy az egyiket le ne fényképezzem. 2 km múlva elértem a Jászfelsőszentgyörgy kivezető országútját a Hármastanyánál.
A buszmegállóban végre rendezhettem soraimat. Ekkor már elállt az eső, levettem hát az esőkabátot, reggeliztem, megpucoltam a fényképezőm vizes optikáját, s megnéztem a busz menetrendet. Másfél óra múlva jött csak busz, de így is erős volt a csábítás, hogy megvárjam.
Aztán mégis nekivágtam gyalog, csupán a tervezett, vizes, füves jelzés helyett az országutat választottam. Kerekudvar felé szerettem volna eljutni az ottani kápolnához. Végig aszfaltos úton tudtam menni, átkeltem a Zagyva folyó hídján, s csak a gazdaság megkerülésekor találkoztam ismét sáros úttal.
Miközben elmentem a hátsó bejáratnál, két kis pulikutya ugatva vetette utánam magát. Aztán hamar megbarátkoztunk, boldogan kísértek végig a kápolnához, melyet a Gosztonyi család emlékére újítottak fel. A közeli fák alatt található a család sírhelye is. Élvezettel jártam körbe ezt a hangulatos helyet, s örültem, hogy nem hagytam ki.
De mint mindennek, ennek is meg volt a maga ára: ismét egy alig járható, kátyús, ragadós, kínlódós út várt rám, ahol időnként ilyen félelmetes állatok „száguldoztak” szembe velem.
Határozottan nem bántam, mikor végre elértem Jászberény ipari parkját. De milyen az élet, alig élvezhettem a végre járható utat, mikor ismét rákezdett az eső! Nem sokat vacakoltam, beültem egy fedett buszmegállóba, ahol kényelmesen elkészítettem a mai zabkása ebédemet.
Mire jóllaktam, az eső is elállt, s ismét átkelve a Zagyva folyó felett, elértem a város egyik forgalmas bekötőútját. Erre már nyüzsgött az élet, lendületesen igyekeztem az állomás felé, de az ördögnek még tartoztam egy ismételt zápor kivárásával. Ezt is egy megállóban vészeltem át.
Végül csak elértem az állomást, s hamarosan már egy vonaton zakatoltam Újszász felé, ahol átszálltam egy Keletibe menőre. Koradélután szerencsésen haza is érkeztem. A mai napon nem kis kellemetlenségek mellett 16 km-t mentem, az egész túrán összesen 75 km-t jártam le.
Tartottam ettől az úttól, részben, mint az idei első többnapos utamtól, illetve, hogy hogyan bírja majd a fájós derekam. Szerencsére mindkettő jól vizsgázott!
2025.07.25-28. péntektől hétfőig KERÉKPÁROS : 2025.07.26. szombat Szervező: Salgótarjáni HKE GYALOGOS TÁVOK: 2025. július 25-28. Szervező: VTBK Bánréve és Ózdi MITBK 250 km: Ózd-Miskolc- Ózd -Bárna -Salgótarján-Bárna- Ózd 70 óra 125 km: Miskolc-Ózd – Bárna 33 óra (Salgótarján) 55 km: Ózd-Miskolc 16 óra 56 km Miskolc-Ózd 16 óra 59 km Ózd-Bárna 17 óra 60 Bárna-Ózd 17 óra Rövid körtúrák a városok környékén: 8-8-16 km Miskolc: Felső-Hámor-Vár u 1.-Felső-Hámor 5 óra 7, 17, 20, 25, 32 km Ózdi körök 3-8 óra Érintőpontos körtúrák a Bárnai kövekhez szabadon választott távon 2-6 óra
Előnevezés: 250 és 125 km-re kötelező július 15-ig. többi távra javasolt július 15-ig.
2025.07.25-28. péntektől hétfőig KERÉKPÁROS : 2025.07.26. szombat Szervező: Salgótarjáni HKE GYALOGOS TÁVOK: 2025. július 25-28. Szervező: VTBK Bánréve és Ózdi MITBK 250 km: Ózd-Miskolc- Ózd -Bárna -Salgótarján-Bárna- Ózd 70 óra 125 km: Miskolc-Ózd – Bárna 33 óra (Salgótarján) 55 km: Ózd-Miskolc 16 óra 56 km Miskolc-Ózd 16 óra 59 km Ózd-Bárna 17 óra 60 Bárna-Ózd 17 óra Rövid körtúrák a városok környékén: 8-8-16 km Miskolc: Felső-Hámor-Vár u 1.-Felső-Hámor 5 óra 7, 17, 20, 25, 32 km Ózdi körök 3-8 óra Érintőpontos körtúrák a Bárnai kövekhez szabadon választott távon 2-6 óra
Előnevezés: 250 és 125 km-re kötelező július 15-ig. többi távra javasolt július 15-ig.
Köszönöm a bíztatást, igazából a többnapos utakat szeretem igazán én is, de ezekre több idő rákészülni, és megfelelő időjárás is kell hozzájuk. Van még ilyen leírás a tarsolyomban, s most készülök lejárni egy újabb 4 napos utat. Ezeken már tényleg bele lehet olvadni a természet világába!
Ó, ez az útvonal szigorúan magán szerzemény. A neve szerinti útvonal csak a kiindulási alap, ami a tervezések után már alig felismerhető. Régi mániám, hogy kevésbé ismert tájakat is bejárjak, s sokszor lemondva az igazolásról, hódolok is ennek a vágyamnak. (Volt olyan az OKT-n, hogy egy 30 km-es szakaszból 80-at csináltam, mert az is érdekelt...)
(Zolcsi67! Ha track-ek is érdekelnek, a hadidoki.ini.hu > Egyéb túrák lapon fent vannak a megfelelő túra leírásnál.)
Azt néztem, hogy a mapy.cz-n még más útvonal van: változtattak időközben a zöldön vagy Te indultál alternatív megoldások felé? Majd (valamikor, most sajnos nagyon nincs időm rá) a klasszikust járom végig, Galgától Zagyváig munkacímmel (tudom, ott lezárás, terelés van lövöldözés miatt, azt majd kikerülöm).
PS: lebuktam: ha túrabeszámolót olvasok itt, már nyitom is a térképet, és nézem, merre jártak a Topictársak :-)
Hétfőn az OKT-17-es szakaszát kezdtem el, Kóspallagtól indulva Nagymarosig jutottam, néhány nagyobb emelkedő feladta a leckét és sok időt vett igénybe, az út végére be is sötétedett, de végül a kéken maradva elmsétáltam Nagymarosig. Naná, hogy a vonat is késett fél órát, volt már majdnem éjfél is, mire hazaértem.
2025. 04. 14. hétfő Korán felkeltem és elkezdtem pakolni a borult ég alatt. A kicsit vizes fű nem igazán zavart, a sátor is csak nedves volt. Hét óra előtt már neki is vágtam az útnak.
A fiatal faültetvényben mentem tovább, és elég sok őzet láttam távolról, de egy sem várta meg az elfogadható közelséget. Kiértem egy országútra, ahol ismét megdöbbenve láttam egy pusztulásra ítélt, még fel sem épült, félkész házat. Ennyire nincs élhetési lehetőség a környéken, vagy ennyi embernek fogy el a pénze az építkezés közben? Érthetetlen volt számomra!
Aztán átérve az országúton új táj fogadott: az eddigi fiatal erdőt rétek váltották fel. Hamarosan egy gyümölcsfás bírtok kezdődött az út mentén, melynek sarkán egy nyúl üldögélt, majd közeledésemre sietve távozott. Különleges hangulata volt ennek a ligetnek, mert a fák virágzó koronája a szem magasságában lévő síktól kezdődött felfelé. Sokáig ballagtam e szépséges bírtok mellett, aztán réteken keresztül hamarosan elértem Tápiószele határát. Komolyabb méretű település ez mint amire elsőre számítottam.
A Tápió folyó hídja előtt találtam rá, egy hangulatos kis téren, a város Néprajzi Házára. Ez a tér, a szélén álló régi kereszttel, a közeli folyóval, s a régi házakkal, igazi hangulati központot alkot. Persze a város valódi centrumát kicsit később, az iskolánál, az üzletsornál értem el. De ekkor már jól is esett megpihenni egy buszmegálló padján, enni egy reggelit. Persze hamarosan gyülekezni kezdtek az utasok, s itt is jócskán meg lettem csodálva.
Jóllakottan, friss lendülettel, hamar kiértem a nyíl egyenes utcán a városszéli vasúti átjáróhoz. Átérve rajta, a házak elmaradásán kívül igazából semmi nem változott, a következő 3 km-en keresztül. Ugyan az a nyíl egyenes, továbbra is aszfaltos út várt rám, (talán egy kicsit rosszabb minőségű).
Félúton jártam, amikor két fiatal jött velem szembe. Magam is meglepődtem, amikor már messziről, udvariasan, előre köszöntöttek. Lám ilyen is van, jólesett figyelmességük! De vajon honnan jöhettek, hisz az egyenes végén egy kis hajlással újabb 1 km ráadás következett. Lehet, hogy ezért edzettebbek erre a fiatalok...?
Végre változott az út jellege, és nemsokára házak közelébe jutottam. Valahol errefelé sikerült lencsevégre kapnom egy kalapáló harkályt, amint egy villanyoszlop segítségével üzent fajtársainak. Krizsán település majorsági házai között értem el a Jászberény felé vezető országutat, ahol pihentem volna a buszmegállóban, de még pad sem volt benne, így rövid lett a pihenés.
Később kevesebb szerencsém volt a fényképezéssel: több őzet is lekéstem, majd a következőt időben exponáltam volna, de véletlen elállítódott a fényképező, s így ez sem sikerült. A végén már nem is bosszankodtam.
Aztán letértem a Z jelzésről, hogy némileg rövidítsek, és elmélyedjek a puszta világában. Erre aztán bőven akadt pusztuló régi tanya! Csak úgy vérzett a szívem értük.
Az egyik különösen vonzónál nem is tudtam ellenállni a kísértésnek, s betértem alaposabban megnézni. Ez még állt, távolról nézve, még akár lakottnak is nézhetnénk, de már nem volt az. Ebédidő lévén, a régi istállóban főztem meg a levesemet, mely védelmet is nyújtott a megélénkülő szél ellen. Hangulatos, érzelmi időutazásos ebéd volt ez!
Folytatva a túrát, egy távoli birkanyájra lettem figyelmes. Egy helyben pihentek, a juhász meg a közelükben aludt a fűben. A kutya tartotta a frontot, felelőssége teljes tudatában figyelt, de nem talált veszélyesnek, így rám se ugatott. Látszott rajta, hogy igen okos jószág!
Aztán meg, egy vágtatva érkező lovas kocsi tűnt fel a távolban, amint hatalmas porfelhőt kavart. Itt is szaladt velük négy kutya, akik persze ügyet sem vetettek rám. Micsoda különbség van a falusi és városi kutyák között...
Hamarosan kereszteztem a 31 sz. főutat, de nem sokat időztem itt. Azon elgondolkoztam, hogy kérjek-e valamelyik tanyán vizet, de mivel volt még elég, nem kértem. Aztán estére egy kicsit kevés lett, de hát ez egy ilyen játék. Aztán elértem a Hajta-patakot, és jobbra fordultam, a tavak (víztározó) felé, de nem sok örömöm volt benn: belépni tilos, fürdeni tilos, mindent is tilos! Látni meg semmit nem lehet. Innen viszont már tényleg pár lépés a Hajtai fakereszt. Van egy pad vele szemben, le is telepedtem enni és pihenni.
Tulajdonképpen idáig terveztem a mai napot, akár le is táborozhattam volna, de valahogy nem akaródzott. Még volt bennem némi erő, s bár most éppen sütögetett a nap, holnapra rossz időt ígértek. Pihenés után neki is vágtam, s elég gyorsan haladtam. Szép volt erre az erdő, később láttam egy nyulat, elég türelmesen megvárta a fényképezést. Aztán pedig fakitermelős területre értem, az is jól elvonta a figyelmemet. Ez már így is maradt a mai napon.
A Katona-kúria felé vezető földútnál elcsodálkoztam, mert én egy aszfaltos utat vártam, de ennek majd holnap lesz jelentősége. Aztán már pikk-pakk fel is értem az Ördögégető geotoronyhoz. A toronyban itt sem volt létra, galambok viszont igen, kaptam is egy kis áldást, ahogy beléptem.
Hamar kerestem egy sátorhelyet egy kidőlt farönk mellett. Régen nem láttam szabadon farönköt (fakitermelés volt…), itt viszont végre igen. A közelben volt egy ferdén álló fa is, az pedig úgy nyikorgott, hogy sokszor azt hittem valami ventilátor. Megfőztem a vacsorámat, jól is laktam vele, de ettől csappant meg a vízkészletem.
Kényelmesen elhelyezkedtem, s nem kellet bíztatni az alvásra, hisz 33 km-t mentem a mai napon. Éjfél körül elkezdett esni az eső, s nem is hagyta abba reggelig.
Most tegyünk egy kivételt a sorba, s nézzük meg a Piros-Zöld saját túrám 3. szakaszát. Azért itt is lesz szó geotoronyról is:
Pest megyei Piros – Tápió menti Zöld
Nagykáta - Jászberény
2025. 04. 13. vasárnap
Nem túl jó időt jósoltak keddre, szerdára, ezért minél hamarabb, már vasárnap hajnalban nekivágtam. Éppen csak kiléptem a kapunkon az utcára, s ez a kép fogadott. A telihold lassan lenyugvóban volt a nyugati égbolton, s a párás levegőben, némi holdudvart képzett magának. Azt gondoltam, akármilyen is lesz az út vége, ezért a képért már megérte.
Keletiből ment a vonatom Nagykátára, s hét óra után pár perccel, már az ottani állomáson álltam.
Bekapcsoltam a GPS-t, s neki is vágtam az útnak. Az első dolog amit megláttam, egy Tápió-menti zöld információs tábla volt. Tavaly ősszel, pont így jártam, csak a másik irányba. Ezek szerint Nagykátán komolyan veszik a turisták tájékoztatását! Köszönet érte!
Hosszan gyalogoltam a városból kivezető úton, amikorra egy kőkeresztnél, végre letérhettem róla. A Kétútköze környéken ballagtam a süppedő, néhol nehezen járható homokban. Békés, nyugodt volt a táj, de már ekkor feltűnt ami egész utamra igaznak bizonyult, hogy sok elhagyott, vagy ami még meglepőbb, félbehagyott ház(rom) van ezen a vidéken.
Aztán elértem egy útkereszteződéshez, ahol már lakottabb környék fogadott. Erdőszőlő házai között gyalogoltam dél-kelet felé, s itt már látszottak új, sőt épülőben lévő házak is. Az egyik oszlopon egy gólyafészek feküdt, s alig volt felismerhető, hogy ez bizony már lakott otthon!
A gondos anya kitartóan kotlott a tojásokon, s mint pár perccel később láthattam, a párja eleséget keresett a közelben. Jó volt látni ezeket a számunkra oly kedves madarakat! Lassan elmaradt a lakott terület, s feltűnt egy dolog: túráimon ritkán találok annyi közkutat, amennyit erre felé találtam. Jóleső, biztonságos érzést kölcsönzött!
Aztán a szép erdei szakasz utáni országúton jobbra fordultam, majd keresztezve a Tápió folyót, súrolva érintettem Tápiószentmártont. Itt a település peremén nincsenek parkok, padok, ezért csak egy elhagyott telken lévő kidobott hűtőszekrényen tudtam tízóraizni. Nem mondom, hogy felemelő volt a hangulata! A végén még a fájó derekam miatti tornát is itt végeztem el. Javul, javul ugyan a derekam, de még messze van a „netovább”-tól…
A település után egy komolyabb, igazi erdő következett. Sajnos, ahogy egyre melegedett az idő, a szél is egyre zavaróbbá vált. Igaz ugyan, hogy a jóslatok szerint délről fújt, de a nyíltabb helyeken kifejezetten kellemetlen volt. Persze, ennek előnye is van, mert a szembe szélben az állatok kevésbé veszik észre a közeledésemet, így több nyulat sikerült is lencsevégre kapni.
Sajnos egy őzikét éppen lekéstem, amint beugrott egy kerítés résén, de így is jó volt meglesni.
Tápiószőlős főutcáján már nagyon jelzett a gyomrom, ezért egy alkalmas buszmegállóban letelepedtem, hogy elkészítsem az ebédemet. Kirámoltam a gázégőt, a szárazlevest, és reméltem, hogy nem jön mostanában busz. Persze amire elkészültem, naná hogy jött, de nem zavartam senkit, csupán kíváncsi tekintetek kereszttűzébe kerültem. Ők csodálkoztak, én jóllaktam, egyébként nem zavartuk egymást, így mindenki boldog volt!
Hosszan sétáltam az elnyúló, hangulatos községben. Szép utcái, rendezett terei, (na meg a teli hasam), vidám hangulatot teremtettek bennem. Az utolsó közkútnál feltöltöttem megcsappant készletemet, majd egy rövid országúti szakaszt követően, befordultam Kláratelep felé. A pálinkafőző épülete után lassan lefagyott arcomról a mosoly: Friss telepítésű erdők mellett vitt az út, s a feltúrt homokban, ha lehet, még nehezebb volt a járás. Igaz adott némi bíztatást, hogy innen már látszott a mai végcél: a geodéziai torony.
Végre befordulhattam az erdőbe, s egy enyhe emelkedővel elértem a torony alját. A frissen növő fű, a rendezett környezet, boldog örömmel töltött el, hamar szívembe zártam a környéket. Gyors adminisztrációt követően, már az éjszakai táborom helyét keresgéltem. Hamar találtam is egy szinte tökéleteset.
Még csak éppen szusszantam egy farönkön, amikor két őz keresztezte volna a leendő tábor helyét. Ijedtem megtorpantak, aztán hátra arc! De az egyiknek „randija” lehetett a túloldalon, mert pár perc múlva ismét jött, s miután látta, hogy erre nem lehet, szépen körbekerülve ment tovább. Fényképezni persze nem tudtam a sok ág miatt, de remélem jól sikerült a randevúja…
Szóval csuda helyem volt! Táborverés után, mivel még messze volt az este, jártam egyet a környéken. Egy komoly farm van a geotoronnyal szembeni faültetvény túloldalán. Azt csodáltam egy ideig, majd kicsit arrébb, egy régi romos ház maradványaira leltem. Komoly épület volt valaha, de hogy mi lehetett, azt nem sikerült kitalálnom.
Aztán kényelmesen megvacsoráztam, elüldögéltem, s pihengettem. Feleségem meg is lepődött, hogy ilyen korán telefonálok a mai napon… Bizony a tél folyamán erősen elpunnyadtam. Mondjuk így is közel 26 km-t mentem ma, nem sok szégyellnivalóm volt. Hét óra körül bebújtam a sátorba s bár azt hittem nem fogok tudni, de hamar elaludtam. Éjszaka még konstatáltam, hogy néha szemetel az eső, de nem túlzottan zavart.
Az OMSZ (Hungaromet)-től kezdve a NEMZETI NÉPEGÉSZSÉGÜGYI ÉS GYÓGYSZERÉSZETI KÖZPONT-ig bezárólag rengeteg helyre írtam már, hogy biztos mindenki lelkiismertesen végzi náluk a dolgukat, de valamelyik adatközlésük nem frissül már pár hete vagy pár napja. Aztán sokszor telefonáltam is. Szinte sosem az volt a reakció, hogy tudjuk, s ez vagy az a gond, hanem az, hogy "tényleg, nem is tudtam róla", meg az, hogy inkább használjam a másik felületet.
Ebből a legnagyobb paradoxon az volt, amikor azt az állítást kaptam, hogy a nem frissülő mért (!!!) napi pollenadatok helyett inkább a napi előrejelzést nézzem, mert az pontosabb. :-)))
Én egy-egy ilyen utamon előre kidolgozom a vasút, busz menetrendet, (átszállással, várakozással, gyaloglási idővel) nekem nem volt különösen rossz a közlekedés, bár arra már nem emlékszem, mennyi lehetőséget kínált fel a tervezéskor.
Ez is egy érdekes szórakozás, régi vasútvonalakat bejárni. Igen csúnyán el tudnak vadulni, nem egyszerű ezeket bejárni. Volt már, hogy elgondolkoztam ilyen túrán, de a kivitelezésig csupán egyszer jutottam a Mecsekben, az Abaliget környéki alagutaknál.
Pári felé nagyon rossz a busz közlekedés, ahogy emlékszem. Én anno pár éve az egykori 49-es vasútvonalat jártam be gyalog Dombóvártól Lepsényig több etapban. Párira egy helyben lakó ismerős jött értem kocsival és vitt el a ovnathoz. Tamásiból a régi vasútvonal töltésén épült ki a kerékpárút. Nagykonda és Pári között nagy küzdelem volt azon a 2 km-en annyi gaz nőtt a vasúti töltésre és kerülni se nagyon volt hol. Több idő volt az a 2 km mint Tamási és Pári között 7 km-t sétálni a kerékpárúton. Fürgednél volt még vagy másfél óra várakozás, mire jött egy busz, amivel tovább tudtam utazni.
2007 körül már elnyertek pályázatot Dombóvár és Tamási között kerékpárút építésre, de még mindig nem sikerült csak Páriig megépülnie. Dombóvártól Dalmandig legalább ki van pucolva a nyomvonal.
Sajnos van olyan, hogy nem sikerül kikapcsolni a napi őrületből. De jól gondolod: lesz ez még jobb is. (Régen szervizesként dolgoztam, volt olyan túrám, hogy végig a megoldandó hibán törtem a fejem.)
Kalandosra sikerült az április végi túrám... Vasárnap reggel Isztimérre indultam, de délben Dobogókőn kötöttem ki. Ha már ott voltam, megnéztem a Dunakanyart, felmásztam a Zsivány-sziklákra, pecsételtem Pilisszentkereszten és gyönyörködtem a Dera-szurdokban. A Szent-kút után jött a Hosszú-hegy és a Kevély-nyereg, majd a Teve-szikla és a Köves-bérc. A téglagyárnál elrontottam a pecsételést, de a buszra nem kellett sokat várnom. A túra hosszabb, fényképes beszámolója a következő oldalon olvasható: https://turaelmenyeim.blogspot.com/2025/05/okt-15-dobogoko-rozalia-teglagyar.html
2025. 04. 09. szerda Reggel csodaszép idő fogadott. Terveztem már ismét egy geotúrát, hát gyorsan előkészültem, és 9 óra után nem sokkal, már a vonaton ültem a dombóvári vonalon. Flottabb lett volna a nap, ha Szakály-Hőgyész-re pontosan érkezem, és 4 perces átszállási idővel elérem a buszt, de az eddig perc pontos vonat, pont Pincehelyen kezdett sokat várni a szembejövő váltásra, így inkább leszálltam, s választottam biztonságos „B” tervet.
Így kivártam a 76 percnyi várakozást, átbuszoztam Tamásiba, majd ismét némi várakozás után megérkeztem Páriba. Csuda hangulatos kis falu, a megállóval szembeni hatalmas temploma nagyon impozáns. Aztán a gyaloglás kezdetén egy fantasztikus hangulatú ház mellett vitt el az utam. Egy kis hídon vezet felé a járda egy régi Norton-kút mellett. Kicsit el is „tündéreztem”, milyen klassz lenne itt lakni…
A falu végén elfogyott az aszfalt, és egy mélyúton kezdett kapaszkodni a hegyre az út. A környező fák, bokrok már virágoztak, igazán hangulatos volt a kapaszkodás. Aztán egy bukkanóból kilépve, észrevettem valamit a fűben, –gyors fénykép– s kiderült, hogy egy róka… volt. Nem sok időt hagyott! Jól feldobta a hangulatomat, s szinte észre sem vettem, hogy már fel is értem a tetőre.
Egy, a térképen nem szereplő úton egészen a torony szintjéig jutottam. Közvetlenül a torony mellett egy vadász les is van: jól elvannak egymással a nagy- és a kistestvér!
Felmászva a nagyobbik torony tetejébe, s különleges kilátás fogadott: izgalmas dombos vidék, felszántott földek, zöldülő erdők és szőlő ültetvények. A távolban még Tamási házai is feltűntek.
A torony lábánál lévő orgonabokrok, már kezdtek virágozni – nekem ez már a hamisítatlan tavasz biztos jele. Visszafelé, a présházak felé menő, másik utat választottam. Élvezettel ballagtam az elmélázó házikók előtt, majd a temető mentén visszaértem a faluba.
Az érkező busszal ismét Tamásiba mentem, majd kicsivel később már Szakály felé robogott velem a mai utolsó busz. Egyszer csak megakadt a szemem az út mentén egy fantasztikus templomromon a mező közepén. (Sajnos a fényképezőm már el volt csomagolva!) Mint kiderült a Somogyi templomromot láttam, s olyan mély hatással volt rám, hogy egy netről vadászott képet raktam ide. Azt hiszem, fogok én még magam is készíteni itt képeket!
Szakály-Hőgyész állomásról még megkukucskáltam távolban a hegy oldalán lévő Szentkúti templomot, ahol tavaly ősszel jártam egy túrám kapcsán. Aztán nyugalmas, békés úton felértem Budapestre, és koraesti órákban haza is jutottam. Élmény dús, szép túra volt!
Üdv! Dorogon lassan elkészül az Aknatorony Kilátó és az oda felvezető kálvária új lépcsője. Azt csiripelik a madárkák, hogy a kék jelzést felviszik oda. :). Jó ötlet egyébként. Persze kétségem sincs, hogy néhányan ezt ki fogják hagyni. Ha csak fel nem teszika bélyegzőt a kilátóhoz. Ami szintén jó ötlet lenne. Legalább a vasútállomás aluljárójának a falát nem pecsételnék össze a helyi hülyék.
Továbbjártam a környéket. Eddig ugyebár egy hajdanvolt jelzett útszakasz érdekelt, de most már azt is jelenthetném, hogy egy jelenleg jelzett útból tűnt el kb. 1 km komplett módon, azaz a potenciális jelezhetősége is megszűnt (egy hatalmas szántó van ott).
2025. 04. 04. péntek Fél hat után indult a vonat Kelenföldről. Már indulási idő volt, de a megadott vágányon egy másik, igaz szintén Székesfehérvárra menő vonat állt éppen. Nem vacilláltam, gyorsan felszálltam erre, s kiderült, hogy még jobb is, hisz ez közvetlenül elvisz Lepsényig.
Lepsénynél is még tartott a zavarodottságom, mert az érkező buszra, az ellenkező irányba szálltam fel. Tiszta szerencse, hogy egy 10 perces hurok után jött is visszafelé, hogy menjen Enying felé. Szóval a „túrázók angyala” velem volt! Persze azért minden nem lehet rendben, mert Enyingen jó 600 m-rel előbbi megállóba szálltam le, de ezt már ki bánta…
Átsétáltam a város megfelelő oldalára, és neki is vágtam a sétának. Szépen elmaradoztak a házak, majd egy Szt. Orbán szobor tövénél elvégeztem a napi tornámat a fájó derekamra. Az itt kezdődő, igen hangulatos horgásztó végénél, elhagytam az aszfaltos utat, hogy egy rövidebb, bár nem pontosan a toronyhoz vezető úton haladjak tovább. Az itteni erdőben már meg-megjelentek őzek, reklamáltak is, hogy mit keresek én erre.
Valószínűleg ez a hír futhatott végig a környéken, mert az erdő utáni szántáson, a már látható torony felé fordulva, népes őzcsapatok készültek a fogadásomra. Néhányan félénken kitértek az utamból, de voltak fotogén alkatúak is: szinte előttem pózoltak, hogy örökítsem már meg őket az utókór számára. Én pedig nem késlekedtem, ha már ennyire kértek!
Aztán leolvastam a torony kódját, s mivel létra híján felmenni nem lehetett, elindultam visszafelé, most már az aszfaltos út irányába. Mint később kiderült, távolságra csupán 700 m-t nyertem a rövidítéssel, de a „fotogén őzkaland” felbecsülhetetlen élmény volt!
Persze azért kaland errefelé is akadt: az itt már igen rossz minőségű út szélén egy nyuszi üldögélt. Aztán közeledésemre, persze bement a bozótba, de így is élmény volt. Később, mire már kezdett egyhangú lenni az út, váratlanul egy őz lépdelt ki elém az út közepére. Óvatosan lassítottam, de persze hamar felismerte a helyzetet, s vad rohanásba kezdett… volna, de „kipörgött a kereke”. Szegénynek az aszfalton megcsúszott az elrugaszkodó lába, s hosszú másodpercekbe tellett, mire el tudott szaladni. Aztán persze a bokor biztonságából már méltatlankodva riasztott. :)
Szóval, jól telt a vissza út! A városban vásároltam, ettem valamit, majd mivel Ozora felé csak másfél óra múlva indult a busz, egy félútig, Dégig menő busszal, elmentem addig. Így történt, hogy tervezetlenül Dégen is körbenézhettem. A buszfordulótól lesétáltam a felduzzasztott Bozót-patak felé, hátha be tudok menni a Festetics-kastélyparkba, de nem tudtam.
Amennyire lehetett bekukucskáltam a parkba, majd az itteni geotorony látogatásnál több időt hagyok a kastély bejárására. Inkább visszatértem a térre, ahol egy gólyafészek volt a központi villanyoszlop tetején. Lelkes kelepeléssel fogadta a tojó a visszatérő párját, majd egy kis házasélet után, folytatták napi rutinjukat. Megkapóan kedvesek voltak egy pesti ember számára.
Menetrendszerűen megjött a folytatás busz, s egy Simontornyai átszállással, megérkeztem Ozorára. Neki is vágtam az útnak, s hamarosan egy apró részlet, a Cinca-patak felett átívelő kőhíd varázsolt el. (A kastélyt visszafelé terveztem megnézni.) Később, kiérve a faluból, egy mélyúton kapaszkodtam egyre feljebb. Egy bevágásnál kikapaszkodtam az oldalsó szélére, ahonnan széles panoráma nyílt, a már mélyen fekvő falura.
Aztán felérve a hegytetőre egy úti kereszt áll egy pihenőnél. A közelben virágzó fa, s a húsvét közeledése, vidám tavaszias hangulatot ébresztett bennem. Jó volt ott lenni!
Egy rövid aszfalt után megérkeztem a tetőn lévő széles síkra, ahonnan már jól látszott a geotorony. Miután odaértem látszott, hogy innen is ki van szedve a lépcső, bár az emeletek megvoltak. Még vastag kötelek is fel voltak akasztva a felmászáshoz. (Rossz érzés fogott el, kínos emlékeim miatt: egy pár éve én találtam rá egy akasztott emberre az erdőben.) Nem is néztem sokáig, leolvastam a kódot, s irány vissza a völgybe.
Visszaérve a faluba, megnéztem a kastély kertjét. Rózsákkal, gyümölcsfákkal van teleültetve, élvezettel sétáltam köztük. Egyszer majd a nejemmel bemegyünk a kastélyba is.
Lent a buszmegállóban megtaláltam a várt busz tábláját… akkor minden rendben, jó helyen állok! Szépen időre meg is jött, s azzal a lendülettel tovább is ment, lekanyarodva a Pincehely felé menő útra. A szívbajt hozta rám! Aztán egy gyors futással azért elértem, de akkor miért ebbe a megállóba írják ki az érkezését?
Pincehelyen átszálltam a vonatra, mely már minden izgalom nélkül felhozott a Camponához. Élvezetes, jó kirándulás volt!
Ezek a felelősök feladata főleg a túrautak létesítése, fenntartása és megszüntetése körüli teendők. Ebbe a tereptárgyak, poi-k megléte is belefér. Nekik közvetlen hozzáférésük van az útfelmérők teljes anyagához. Ez talán segíthet a témában.
"Pontosabban én február óta egy másik felelőstől még semmilyen visszajelzést nem kaptam."
Valójában én egy OSM-es térképrajzolónak próbáltam infót gyűjteni. először levette a POI-t, aztán egyelőre visszatette. Egy út meglétét könnyű ellenőrizni, még egy pihenőhelyet is, de egy emlékfa már csak virtuális dolog (már ha nincs jelölve).
A Turistaút Területi Felelősök nagyjából a múlt évtől hivatásos alkalmazottként végzik munkájukat az MTSZ keretein belül. Az ország hat területre lett felosztva, hat felelős személy látja el a feladatokat. A felosztás nagyjából az úthosszak arányában történt, hogy mindenki terhelése egyensúlyban (?) legyen. Szerencsétlen módon neki épp két terület is jutott. Egyrészt a Dél-Dunántúl, nagyjából Somogy megye, és szintén nagyjából Nógrád megye, kicsi Pesttel. Ezért sokat van úton, ezért is kérdőjeles az egyensúly, és Tamás is talán erre is célzott. Az talán számodra előny, hogy a Börzsönyt és környékét jól ismeri, hisz ott sokat tevékenykedett eddig is. A megszólalási idejükről nincs tapasztalatom. Pontosabban én február óta egy másik felelőstől még semmilyen visszajelzést nem kaptam.
Hadd kérdezzem meg, hogy akik e mögött az email cím mögött vannak mint címzettek, mint pl. Kuris Oszkár, ők önkéntesek (hobbiból végzik ezt a tevékenységet) vagy fizetett alkalmazottak? Csak hogy milyen reális válaszadási idővel számoljak?
2025. 03. 21. péntek Nem sokkal 5 óra után indultam Kelenföldről Tatabánya felé. Hamar leértünk, s volt egy kis idő a busz indulásáig. Elmentem hát a holtvágányok felé, hogy elvégezzem a fájós derekamra rendelt tornagyakorlatot. (alig nézhettek hülyének…)
Aztán beállt a busz, s egy szimpatikus sofőrrel elindultunk Tardos felé. Közben tett egy kitérőt Tornyópuszta felé, ahol régi túrák emlékei törtek rám. Hasonlóan jártam Tarjánon is csak itt kevésbé régen túráztam. Végül megérkeztünk Tardosra, ahol kedvesen búcsúztunk egymástól a sofőrrel.
Hamar magam mögött hagytam a falut, s az első letérőnél szembe is találtam magam egy őzikével. Persze, mint rendesen mire exponálni tudtam, ő már húzta is a csíkot.
A Gerecse nem enyhe kis domb, komoly emelkedőbe kezdett az ösvény. Lihegtem is rendesen, de azért egyszer csak elértem a fennsíkot.
Hamarosan már látszott a geotorony is, s pár perc múlva már a lábánál álltam. Picit kifújtam magam, rögzítettem a kódot, majd megfontoltan felmásztam a tetejére. Ez sem sokkal alacsonyabb, mint a Csóványosi, de megérte a fáradtságot.
Szédületes kilátás nyílik róla az egész környékre. A párás levegőben sejtelmesen látszott a Serédi-kastély teteje, a Nagy-Pisznice sziklafala, déli irányba a Somlyó, visszatekintve a Tardos falu. Élvezettel keresgéltem pontokat az ismerős tájon, majd miután kigyönyörködtem magam kényelmesen visszatértem a földre. Ismét esedékes volt a tornagyakorlat, amit itt a torony tövében meg is csináltam. Itt legalább senki nem nézett dilisnek.
A hegyről lefelé látszott, hogy még bőven van időm, ezért tettem egy kitérőt a Bánya-hegyi erdészház felé. Kerek 20 éve töltöttem itt egy hangulatos éjszakát, ennek emlékeit kerestem most.
Persze, azóta az erdészházat átépítették, a közeli hatalmas fa teljesen kipusztult, de az a régi varázslatos hangulat még felidéződött. Jó, hogy eljöttem erre, de most már igyekeznem kellett a faluba. Szerencsére le is értem, hamarosan meg is jött a busz, ahol a reggeli sofőr mosolyogva fogadott. Ő is ennyi idő alatt járt meg egy kört.
Tatáig mentem a busszal, ahonnan egy másik, elvitt Kocsra. Egy középület falán találtam ezt a táblát, ami a kocsi szavunk eredetére világít rá. Tudtam én ezt eddig is, de jó érzés ilyen méltó módon olvasni róla. Elég hosszan gyalogoltam a községben, majd magam mögött hagytam a házak, s egy szőlőpincés környékre értem.
Hangulatosak voltak a hétvégi házak, az egyik kertben lovak legelték a friss füvet. Feljebb egy betakart kerítéses kertbe bekukucskálva kiderült, hogy itt tenyésztett szarvasok tanyáznak.
Nem minden nap látni ilyen közelről szarvasokat, igaz ezek nem tudtak megszökni. Még feljebb érve egy házi liba totyogott a közeli fűben. Megszökhetett valahonnan, s befészkelte magát a tavalyi magas fűbe. Nem jósoltam neki hosszú életet!
Aztán felértem a domb tetejére a toronyhoz. Ebbe sem nem lehetett felmászni, de a lábától is szép kilátás nyílt a messzeségbe. Közelebb, Kocs házai látszottak, távolabb egy szélkerékfarm kerekei járták a köreiket.
Visszaérve a községbe meglepően nagy volt a forgalom az átvezető úton. A jó 10 perces késéssel érkező busz sofőrje mesélte, hogy valami baj lehet az M1-en, mert mindenki erre az útra jön át. Nem is értük el Tatabányán a kinézett vonatomat. Persze nagy gond nem volt, mert félóra múlva már jött is egy másik, azzal kényelmesen fel is értem Kelenföldre.
Szerintem a turistaut@termeszetjaro.hu cím jó, itt a Turistaút Területi Felelőst szólítanám meg, aki ebben az esetben Kuris Oszkár. Ő az utak léthozásának, gondozásának és megszüntetésének a felelőse ezen a részen(is).
Félúton jártam, amikor két fiatal jött velem szembe. Magam is meglepődtem, amikor már messziről, udvariasan, előre köszöntöttek. Lám ilyen is van, jólesett figyelmességük! De vajon honnan jöhettek, hisz az egyenes végén egy kis hajlással újabb 1 km ráadás következett. Lehet, hogy ezért edzettebbek erre a fiatalok...?
