Talán igen, ha ez a kormány megmarad a 3 év alatt. Eddig majdnem évente cserélődtek a kormányok, nem éppen egy kedvező környezet ebből a szempontból sem, bár a kivitelezőktől is függ. A sok spanyol, török, görög cég nem garancia a gyorsaságra, minőségre.Lsd a déva előtti tavaly átadott szakaszt.
Most képbe került két román kivitelező, az Alpenside és Umbrarescu. Eddigi ténykedéseik alapján ígéretesebbek, mint az előzöekben említettek. A Strabag, úgy tudom, eddig nem volt jelen, most a Vásárhelyi 4+5 km-es szakaszt építi, szerintem biztosra vehető a határidő betartása.
Érdekes dolgot olvastam idén a szerb pályaépítésekről: egy Kínai konzorcium évente ,fogozz meg 75km-t épít.
hát én se mostanában fogok arrafelé járni, Szebenig legalább (kivéve a 15 km-t) ótopálya megyen...esetleg akkor, ha Bp-Marosvhely teljes szakasza kiépül.
az meg gondolom legalább 5 év. főleg hogy épül a Brassó reptér..
Igen, az a nyúlfarknyi 5 km is közröhej, beletorkollik egy kis Várad előtti kétsávosba, aztán lehet megint cammogni a kamionok és szekerek között tovább Kolozsvárig... hogy lenne balkánon következmény, hát a korrupció a rendszerük motorja! Brüsszel meg ezt is benyeli, ejnyebejnyéznek néha egy kicsit, de semmi drasztikus lépést nem látni, amióta ezek eu tagok lettek... Ezekhez képest tényleg sztádanagyhatalom vagyunk, itt csonkaországban legalább haladnak az új szakaszokkal, át is adják azokat. Szolnok-Törökszentmiklós közötti szakasszal is jól haladnak.
Hűha, a bocskorosok komoly lépésekkel haladnak, még 20 év és tényleg megérem, hogy sztrádán autózok majd Gyergyóig, vagy visznek, mert már vezetni sem fogok hajlott koromban! :-)) Piszkos korrupt banda, mindent elloptak 20 éve és azóta sem lettek tisztábbak, balkáni mentalitás, szóljon a manele, aztán lesz vmi! :-/ Több mint egytucat közlekedési miniszter lopott és hazudott évtizedekig folyékonyan az észak-erdélyi pályaépítés megkezdése óta. Megfejelve azzal a bakszász elnökkel, aki románabb lett a románnál.
Jó bemutató, hat évvel ezelőtt voltam tordai sóbányában egy kisbusznyi baráti társasággal, majd következett a parajdi. Érdekes összevetés, mindkettő egyedi a maga nemében. Érződik a kettő között az, hogy a tordai az EU-ban lett turisztikai célpont. Nagyon látványos, korszerű, míg a parajdi a történelmiességével egyedi.
Kösz! Igazság szerint én is visszamennék bármikor, de, ugye most....
De, ha már Erdély, akkor itt van egy más jellegű videó unaloműzőnek :)
Egy bányalátogatásra invitálok mindenkit, egy olyan helyre, melynek különlegességét talán csak egyedisége múlja felül. A kommentár, az idő szűke miatt kicsit pörgősre sikeredett, de azért remélem élvezhető lesz!
mi is megmásztuk anno, oktoberben, előszőr csak eső később már hó volt, fenn a ködben kb semmit nem láttam. 1 napos volt az is. Keservesebb oldalon fel, másikon le.
Királykő, Erdély emblematikus hegysége, nemcsak monumentalitásával érdemli ki az uralkodói nevet, címet, hanem szépségével, vadságával és nem utolsósorban, magasságával is ott a helye a legnagyobbak között. Csúcsának meghódítása egy nap alatt, szinte lehetetlen feladat. Két "őrült" tavaly mégis erre vállalkozott. Egy intenzív, kegyetlen, de mégis lenyűgöző nap filmes krónikája következik.
Egy elég fontos infó: jelenleg kötelező a maszk Romániában olyan helyeken, ahol zsúfoltság alakúlhat ki. Ezen helyeket minden település maga határozhatja meg.
Szóval röviden, nincs az az ember, okos app, vagy bármilyen eszköz, amely megmondaná, hogy hol kell viselni, s hol nem.
Sajnos igen, bár nem értem, hogy jön ez ide. A vásárhelyi járatok júniusig teljesen leálltak, most, ahogyan nézem visszaállt a februári menetrend, kivéve a pesti napi járatokat.
Az ottani járatok a betonfelújítás miatti kényszerleállás után gyérültek meg nagyon. Míg addig napi 4-5 járat volt ,addig az újraindulás óta alig 1-2, és néhány charter. De idénre tervbe volt néhány új útvonal beindítása. Az utasforgalom, viszont a vírus előtt kezdett visszaállni a régi szintre.
Kovászna megye konkrétan két milliárdnyi pénzt ajánlott fel az építkezéshez,annyira sajátként kezelik az ügyet. egyet a megy,egyet Sepsi. Kérésük annyi volt,hogy magyarul is legyenek kiírva a feliratok.
az anyaországban ilyesmit gondolni sem lehet: egy másik megye beruházásához adni két milliárd forintot. Hahaha, ennyi szabd pénzük a saját dolgaira sincs itt a megyének,nemhogy kiadja a területén kívülre.
Miközben Erdély, itteni viszonylatban tele van nemzetközi repterekkel.