A TUHU webes tervezője nem 100%-os, az adatokat MapSource-szal nézve is problémás? Az első 300km-t végigkattintgattam benne, és korrekten végig _lehet_ terveztetni a K- jelzésen.
A képek nagyíthatók, jól látható minden fontos információ.
Sajnos, voltak (vannak) gondjaim a pecsételő helyekkel is.
Ezeket feljegyeztem, ahogy ígértem, majd jelzem a problémákat.
Lehet, hogy maradi vagyok, de a honlapnak ez a szolgáltatása mindenki számára elérhető, és ha ez pontos, és problémamentes, akkor ez az alkotóknak is jó.
Ez ma nem mondható el, de azon vagyok, hogy a feltárt hiányosságok kijavuljanak.
Ha már egyszer "végigjártam" az útvonalat.
Ha marad a hideg, és a géppel se lesz probléma, akkor a hét végére lesz adatsor.
A közzététellel még várok, de ha lesz táblázat ezen a gépen is, és valaki kéri, annak elküldöm.
Más.
Tegnap Sümegen jártam.
Ragyogóan sütött a Nap.
Gógánfáról indultam, az országúton a földútig, onnan a kéken Kisvásárhely felé.
Kisvásárhelytől fagyos úton, és országúton Sümegig.
Meglehetősen széles az útpadka, jó sokat lehet menni "aszfaltmentes" úton is.
Talán egyszer kitakarítják az erdőt, és a szemét is "eltűnik"!
Az útvonal akkor zárul, ha kitavaszodik, és eljutok Hosszúperesztegtől, Szajkon keresztül Ötvösig, onnan az erdőben a "pontig", majd irány Dabronc, onnan vonattal haza.
Sajnos, nem tudtam lefényképezni a kedvencemet:-(
Ez egy tábla, rajta:
MARCAL FOLYÓ
Nincs meg valakinek?
Víz semmi, csak nád, na és a híd, melyen az országút halad.
"Az Országos Kék Kör jelenlegi feldolgozottsága: OKT (Országos Kéktúra, 1131 km): 100 % DDK (Rockenbauer Pál Dél-Dunántúli Kéktúra, 537 km): 100 % AK (Alföldi Kéktúra, 852 km): 100 %"
Előző alkalommal volt 33 méter "szakadás", ez már nincs.
Még nem FULL, de a mostani 14-et, ha beleszámítom, akkor mennyi is volt?
99,97%.
Nagyon szeretném, ha leírhatnám, hogy 100%.
Nálam ez azt jelenti, hogy van 28 "adatsor" (távolság, "fel", "le").
Az első:
Írott-kő - Sárvár
71 314 m
658 m
1 379 m
Ha minden szakasz OK, akkor a virtuális kéken el lehet jutni Hollóházára, ha nem, akkor gubanc van.
Készítettem egy kis DEMO-t.
Tudom, nem erre van előre, de nekem nincs kütyüm (nem is lesz), és nagyon tetszik a TUHU.
Különösen hasznos a tékép.
Hálás vagyok HEV-nek.
Igen hasznos produktum, és óriási teljesítmény.
Sok-sok lelkes ember munkájának eredménye, jó, hogy van.
Én nem arra használom, hogy kütyübe töltsem az útvonalat, és élvezzem a technika vívmányait.
Nekem van saját 3D-s térképem, a fejemben:-)
Csak a távolsággal volt gondom, na és a szinttel.
Már 7 olyan túrán vagyok túl, melyen a TUHU adatsorai alapján készült vázlat segítségével vándoroltam.
A legjobbkor jött ez az infó, mert én is írtam nekik ezügyben, de a régebbi hozzászólások alapján nem számítottam gyors reagálásra...
Köszi, hogy megosztottad! :)
Egyébként szerintem is jó ötlet a saját nyomtatású igazolófüzet, mert így spórolhat vele a mozgalom kiírója is. Ha valaki bele akar vágni, csak kinyomtatja és hajrá. Manapság ez már pillanatok alatt megvan, nem kell fogadási időket nézni, postázgatni stb.
Csak úgy tudok tervezni, ha a beállítás "lehetőleg K".
Ha "csak ilyen", akkor kapom a fenti hibaüzenetet.
Emlékeim szerint pár napja még a "Nagyvázsony - Városlőd-Kislőd vá." szakasz sem volt jó.
Azért nem értem, mert Kőszeg vá. sincs a kéken, ennek ellenére tudok onnan indulni (automatikusan attól a ponttól indítja a túrát, ahol a K+ "becsatlakozik".
Zirc vá. is OK, onnan is tudok "indulni", a kezdőpont automatikusan a körforgalom.
Nincs is jobb dolog, mint lekésni a hazautazás eszközét :) Csütörtökön mi Herend fölött néztük, ahogyan szépen bejár a vonatunk az állomásra, ahová nekünk még egy jó húsz perc kellett volna, hogy eljussunk. De legalább jól levideóztam :D
Nagysápon kezdtük a túrát, ahonnan jelöletlen utakon bő 3/4 óra alatt értünk át Péliföldszentkeresztre. (Nagysápot azért szeressük, mert a budapesti Széna térről van oda közvetlen busz. Bár mi pont zsámbéki átszállással mentünk, mivel a 6:30-ast korainak ítélték meg társaim, a 9:00-ás indulás meg már késői lett volna. Átszállással 8:00-kor indultunk.)
Péliföldön sikerült olyan jót piknikezni a pecsét szomszédságában (a hely nyugalma csábít a láblógatásra), hogy már kezdettől fogva késésben voltunk (11:30-kor indultunk el onnan). Sár nem nagyon volt, a Pusztamarót előtti dzsindzsás szakasz is így januárban problémamentes. A bajóti országút előtt menetiránynak bal felé vettünk észre egy boltíves barlangbejáratot, mely nagyrészt el volt falazva, a talaj szintjénél volt csak rajta egy kicsi rács. Ez lenne a Büdös-lyuk barlang, csak rendesen lezárták a bejáratát?
Pusztamaróton megcsodáltuk a helyi járműparkot (UAZ, terepszínű Trabant, erdészeti traktor). A Gerecse üdülőnél már lepelnyi hó volt. Maradtunk a "sima" kék vonalvezetés mellett, bár egy naplemente-nézés a hegy csúcsán biztos szép lett volna. Bányahegynél találkoztunk erdészekkel, ők szóltak hogy amerre megyünk, többen is mostanság ülnek ki lesre, szóval figyeljünk oda. Megköszöntük a tájékoztatást, és a szürkületben magunkra húztuk a láthatósági mellénykét, majd sokszor énekeltünk. Lehet hogy így még a vadászokat is elijesztettük, mert egyet sem láttunk. (Őzet is csak hármat). Eredetileg a Koldusszállásról 18:56-kor induló buszt terveztük elérni, de mint mondottam, egyre lassultunk, és inkább már Vértestolnára igyekeztünk odaérni 17:53-ra. A vértestolnai elágazás előtti rész tele van kerítésekkel, ahol perceket veszítettünk azzal hogy átmásztunk rajtuk, így a jelzett időpontban még körülbelül 200 méterre lehettünk az országúttól, és nagyon hangulatosnak találtuk az elhaladó Ikarus fényeit...
A busz lekésés ellenére nem folytattuk tovább a kéken, hanem a műúton átgyalogoltunk Tarjánba, ahol a helyiektől tájékozódtunk az elérhető vendéglátóipari egységekről. A sportpálya mellett Fehér holló étteremben pizzát/gyrost lehetett enni (jó volt), innen a utolsó busszal mentünk Tatabányára, majd vonattal a Délibe.
A Koldusszállás-Vértestolna elág. szakaszért vissza kell térnem ide külön, de legalább adtam magamnak okot arra, hogy jöjjek még erre, és akkor ott már tényleg nem fog kimaradni a csúcstámadás. Voltam ugyan már fenn, de még nem elégszer...:-)
Csak azt szeretném leírni, hogy nagyon nagyon örülök, hogy immáron építő jelleggel elindult a diskurzus az erdészet-túrázók közötti infóáramlással kapcsolatban.
Nagypapi beírása, hogy indulás előtt tájékozódjon mindenki a hajtásokról külön melengette a szívem, mert kb negyed évvel ezelőtt, amikor én javasoltam ezt, kb finoman hev-esen le voltam hurrogva itt a fórumon, hogy már mégis miért kellene nekünk, túrázóknak ilyet csinálnunk.
1996. évi LV. törvény a vad védelméről, a vadgazdálkodásról, valamint a vadászatról
(keress rá a jogtárban, vagy pl. a http://vadasz.info.hu/rendelet/ honlapon. Nincs túl sok előírás a törvényben, de nem biztos, hogy olyan nagy baj, ha ez a része nincs túlszabályozva. A toleráns hozzáállás mind a turisták, mind a vadászok részéről egymás hobbija iránt, a legtöbb esetben megoldás (lenne). Itt most leginkább az egyéni túrázók szempontjából nézem a dolgokat, a rendezvényekre, pl. a teljesítménytúrákra, sporteseményekre megvannak a megfelelő engedélyeztetési szabályok.
>> "Ha a vadászat gazdasági vagy földút közelében folyik, az utakra őröket kell állítani." >> "A vadászat nem kezdhető meg a biztonságos lefolytatását akadályozó körülmény esetén. A vadászat biztonságos lefolytatását akadályozó bármely körülmény fellépése esetén a vadászatot be kell szüntetni."
Én is olvastam ezt a beírást a TTT-n. Mivel szombaton arra készülök, ma délelőtt felhívtam a Vérteserdőt, az ebből adódó problémák elkerülése végett.
A turisztikai témákért felelős munkatárstól azt a tájékoztatást kaptam, hogy társas vadászat ezen a hétvégén nem lesz (a kék mentén biztosan nem, de ha jól értettem akkor az egész Gerecsében sem).
Ha volt már róla szó itt akkor bocsánat: van valamilyen hivatalos szabály arra vonatkozóan, a társas vadászatok lebonyolításakor milyen tájékoztatási és balesetvédelmi kötelezettségek vannak, a területen egyéb célból tartózkodók védelmében?
Azért kétségtelen, hogy van fejlődés, az MTSZ honlapján egyre több ilyen jellegű információ is fenn van, részben a Ti jóvoltatokból, de pl. börzsönyi lezárásról is van hír.
Ez mindenképp pozitívum, remélem, a többi erdőgazdálkodó is kedvet kap, mert az ő érdekük is a konfliktusok elkerülése.
Múltkor be lett linkelve az OKKT, aminek kezdőlapján valami olyasmi olvasható, hogy a gyalogos kék kör és a vízi nagy kör mellett legyen mán ugyan kerékpáros
Kicsit megint elábrándoztam, hogy hm, vízi nagy kör, ilyen is csak a mesében van, ehhez képest ma ezt találtam:
A ttt honlap OKT-fórumán Kolduszállásnál van egy beírás, miszerint most januárban az egyik szombaton napközben (is) tartottak hajtást a Kék mentén.
A Vérteserdő honlapján természetesen továbbra sincs semmi tájékoztatás az ilyen eseményekről, gondolom, szerintük megint a túrista lenne a felelőtlen hülye, ha éppen olyankor téved arra.
Tehát Vértes, Gerecse esetén is lehet számítani vadászatokra, ezért túra előtt érdeklődni kell!
Szentgyörgyvölgyön az önkormányzat ingyenesen biztosít szállást a régi általános iskola termeiben.
Kercaszomoron a sportpályán sátrazási és zuhanyzási lehetőség ingyen
Szalafőn a sportpályán sátrazási és zuhanyzási lehetőség 400 Ft, önkormányzati turistaszálláson 1800 Ft/fő
Az eredetileg tervezett Felsőmarác helyett Ivánc-on lehetett szállást szerezni, így a napi távok 2-t km-t tolódnak az érintett 2 napon. Szállás a sportpályán, sátrazási lehetőség, illetve korlátozott számban a klubhelyiségben fedél alatt, 400 Ft-ért
Az őrségi szakaszokon Szalafő kivételével meleg egytálétel 800 Ft/fő
A nyári Dél-Dunántúli Kéktúra Vándorlás előkészületeiről:
Folyik a lehetséges hálózsákos turista kategóriájú szállások felderítése. A baranyai lista már kész:
Mecseknádasd, iskola: 300 Ft / fő/éj (itt 2 éjszaka lesz, mert a szomszédos Óbányán ezt az árszintet nem lehetett kihozni)
Zobákpuszta: 5000 Ft az egész ház + villany és vízfogyasztás, az ottalvók közt szétosztva (ez is kb 300 Ft lesz várhatóan egy főnek)
Fehér-kúti kulcsosház: a ház gazdái ingyen biztosítják a szállást a Vándorlás résztvevőinek
Abaliget (iskola): 600 Ft / fő / éj
Bakóca helyett Mindszentgodisán lesz a szállás (iskola), amit az önkormányzat ingyenesen biztosít a Vándorlás résztvevői számára.
Ahol fizetni kell, ott is igen kedvezményes árakat adtak, csak a Vándorlás kapcsán, támogatva a rendezvényt. Köszönjük mindenkinek az eddigi támogatást! Ez a 6 éjszaka így várhatóan valamivel több mint 1500 forintos szállásdíjból teljesíthető lesz, ami elég jó ajánlat...
Várjuk a jelentkezőket is, különösen azokat, akik elejétől a végéig tervezik a teljes útvonal bejárását a csapattal.
A fenti adatokat a Vándorlás napi szakaszainál már frissítettem az MTSz honlapján.