Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
"Talán csak két légvédelmi rakéta rendszer volt stabilan telepített, az S-25, és az S-200. "
Elméletileg az SZ-200 is mozgatható volt, ugyanis ha a teljes szállítóteret megvetted hozzá, akkor viszonylag egyszerűen ment. Igaz, hogy így is 24 óra volt a bontás és a telepítés normaideje. Pláne, hogy nálunk a szállítótér negyedét sem vették meg, és a lényeget is bebetonozták. A K1, miután felrakák a helyére, körberakták betonlapokkal, majd körbeborították földhányással, tehát onnan hirtelen csak robbantani lehetett volna. Mikor felszámolták, akkor is szét kellett körüle szedni mindent. A K9-et betulták egy alagútba, majd eléje raktak egy hatalmas páncélpajzsot, odaheggesztették, és hogy minél kevesebb gond legyen vele, az emelő füleket levágták. Nesze neked mobilitás.
Szerintem "gazdasagilag" sem eri meg, ha egy "nagyraketakkal" felszerelt rendszer a sajat vedelmere hasznalja fel a raketait, mert egy Tomahawk biztos olcsobb mint egy S-300-as rakéta.
Egy tomahawk igenis drágább mint egy S-300 -as rakéta, már csak az irányítás módja miatt is. (TWM, autonom)
Az S-300 -as rendszer is mobil, ugyanúgy mint az S-75, és az S-125.
Talán csak két légvédelmi rakéta rendszer volt stabilan telepített, az S-25, és az S-200.
Az általad felsorolt fegyverek valóban alkalmatlanok a rakétaelhártásra.
Én arra gondolok, hogy egy komoly nagyhatósugarú rendszernél, ami esetleg ballisztikus rakétavédelmet is ellát, sem a kikapcsolás, sem az odébbtelepülés nem jöhet szóba. A mobilitás hiánya miatt ezek a rendszerek könnyen sebezhetőek, mind lokátor elleni rakétákkal, mind pl. robotrepülőgépekkel, ezért érdemes lehet ezeket a komplexumokat mondjuk autonóm (vagy a rendszerbe illesztett) Kortik-Kashtan CIWS-ekkel védeni.
Szerintem "gazdasagilag" sem eri meg, ha egy "nagyraketakkal" felszerelt rendszer a sajat vedelmere hasznalja fel a raketait, mert egy Tomahawk biztos olcsobb mint egy S-300-as rakéta.
A magyar légvédelemnél a kicsik kivételével az összes légvédelmi rakéta osztálynál, az összes rádiótechnikai századnál volt valami közeli légvédelem. A 104. ezrednél minden osztálynak volt eleinte egy, illetve 2 darab ZU-2 géppuskája, amit 1989-ben lecseréltek ZU-23-2 gépágyúra. Az ezredközvetleneknek volt 2, illetve 4 gépágyúja. Mezőfalvának 2, illetve 4 gépágyúja (kezdettől fogva). a számok a békeidei és a "M" utáni állapotot jelentik. KOnkrétan azt, hogy minden osztálynál megvolt a magasabb szám, de békében csak az egyikhez volt kezelőszemélyzet. Azok csak mozgósítás után vonultak be. Mezőfalva 1991. nyarán még egy IGLA szakaszt is kapott három rajjal. Az Rt. századoknak ameddig én követni tudtam, addig megmaradt a 14,5-ös géppuskájuk. A 11. dandár osztályainak is ZU-2-eseik voltak 1990-ig, abban az évben nyárra kapták meg a gépágyúkat.
Tehát a válasz a kérdésedre: volt. De nem volt nevesítve a dolog, hogy lokátorelhárító rakéták ellen lett volna ez a rengeteg lom. Sőt, szerintem a REL-ek ellen ezek az eszközök nem is igazán voltak jók. Az ilyen rakéták ellen a komplexumoknak jól kidolgozott védekezési módszerei voltak.
Van arra ismert példa, hogy egy nagy hatótávolságú radar-rakéta komplexumot (s-200, s-300), valami "CIWS", azaz közeli elhárító fegyverzettel (rakéta-gépágyú) komplexummal védenek a lokátorelhárító rakétákkal szemben?
Nem volt itt semmiféle tól - ig. Az impulzusok szélessége 0,4, vagy 0,8 μs volt és nem volt semmiféle tűrése. Az impulzusok ismétlődési ideje is erősen kötött volt.
Akkor mindkettőnél 3 pólusú, 1000-es fodulatszámú motor hajtotta a letapogató rendszert.
Az ismétlődési idő (is) nagyon komolyan meghatározza a méretarányt. Azért az is, mert leginkább a szinkronizátor volt a fő befolyásoló, ami mindent meghatározott a komplexumban. Mindennek a kezdetét és végét, minden berendezésnek a működését az irányította.
Frekvencia adatot nem tudok, mert az még előttem is titkos volt. Volt ugyan egy frekvenciamérőm, de azon csak osztást tudtunk mérni, tényleges értéket nem. Ahhoz kellett volna a műszer gépkönyve, az meg valami páncélszekrényben volt. Nálunk azt a műszert P-330-nak hívták, de megegyezett a VSZT-6 típusú műszerrel. Még gondolkoztam is egy időben, hogy a legközelebbi utam alkalmával Moszkvában veszek egyet, de aztán csak elmaradt. A frekvenciák nagyságrendje egyébként stimmelt.
A többi adatról: a teljesítmény adatok stimmelnek. Az impulzus szélesség valószínűleg stimmel, de csdak az egyik, mert ott is különbözött a két méretarány impulzus szélessége.
Az impulzusok ismétlődési idejét nem tudom, de sokkal nem különbözött a Volhovétól.
A Dvina is 20o-ban legyezett. Sőt. Az antenna tökéletesen ugyanaz volt, az egészben csak a mikrohullámú lencse mérete volt más. Ebből adódott az 1o és a 0,7o közötti különbség.
De ami a legnagyobb baj, a letapogatás frekvenciájára sem emlékszem.
A Dvinára már megtaláltam, persze ez csak az ellen adatai:
helyszög freki: 2965-2990 MHz
oldalszög freki: 3025 - 3050 MHz
rakéta adója: 3140 MHz
parancsjelek: 700 - 850 MHz
teljesítmény: 600 kW
frissítés: 16 Hz
impulzusok: 800 sˉ¹ (120 km) / 1500 sˉ¹ (60 km)
impulzus szélessége: 0.4 μs
Ha ez is 20º -ot legyezett, akkor az 16 Hz -en másodpercenként 320º -nyi legyezést jelent, amit elosztva az impulzusszámmal, kijön 120 km esetén 0.4º, míg 60 km esetén 0.21º elméleti felbontás.
Tehát a Dvina az 1º -os nyalábot 0.21º pontossággal legyezte.
Sajnos már nem emlékszem a letapogató motor fordulatszámára. Ám amit elfelejtettem Neked megmutatni, a letapogató rendszer környékén van egy kis érdekesség. A primer sugárzón volt egy kis mágnes, a besugárzási kör (az a kör, aminek mentén a primer sugárzó dolgozik) mentén meg néhány induktív jeladó. Ezek pontos tájékoztatást adtak a berendezésnek, hogy a nyaláb a berendezés egyéb paramétereihez képest hol jár.
Az impulzusok szélessége a méretaránytól függően 0,4, illetve 0,8 μsec. Az impulzusok ismétlődése ismét csak a méretaránytól függött, az 1 msec körül volt. Ha éppen van hangulatod, akkor kiszámolhatod, hogy a fénysebesség körül haladó impulzus mennyi idő alatt teszi meg a méretaránynak megfelelő távolságot, akkor előbbre jutsz. Nekem most nics hozzá sem hangulatom, sem egyebem.
Néhány méret: az indítóállványok fedezékeinek átmérője 120 - 140 méter, míg a központi harcálláspont és az alávilágító lokátorok távolsága az indítóállványoktól 800 - 900 méter. Ez az, ami mindenképpen kötött. Meg még az, hogy az elméletileg elképzelt csapásirányhoz képest ellenkező irányba teszik a felderítő lokátorokat, tehát azok az RPC-k oldalán vannak. Hogy tehát az egyebeket (technikai osztály területe) hová teszik, az már szabadon választott. Tehát ezen a képen csak egy kis variálás látszik, de eltérés igazán nem. Valahol korábban lerajzoltam néhány rajzot, azon rajta vannak a fő méretek is. A kiegészítők arról is hiányoznak, de csak azért, mert ott aztán már valóban nem volt semmi egyezés. Az volt a lényeg, hogy ezeket a dolgokat ne a szomszéd megyébe telepítsék.
Újabb ötletem támadt a volhov vevőjének elméleti felbontásának kiderítésére:
(Az hogy a kisugárzott nyaláb 0.7º "széles" csak félinformáció, azt is tudni kéne, hogy a berendezés mennyire pontosan tudta annak pillanatnyi helyét)
A körben forgó elsődleges sugárzó, minden 360º körbefordulással állít elő egy 20º -os legyezést. Ha tudnánk a körforgás sebességét, vagy a legyezés gyakoriságát, és egy körbefordulás (legyezés) alatt kiadott impulzosok számát (valahol említetted már 4-8 mili sec?), akkor kijönne egy impulzus ideje alatt hány tized fokot "legyez" a nyaláb.
