És semmi olyat nem mondtam, ami az állításaiddal szembemegy.
Országos gyűjtőkörű közlekedési múzeum kell. Kiállítóhellyel együtt. Budapesten. Pont.
A Tiborcznak meg a Mészárosnak ehhez sok köze nincs. Lázárnak már inkább, főleg, mert annyira mániákusan gyűlöli Vitézyt, hogy mindent beszánt, amihez utóbbinak a legkisebb köze is van.
Ebben az olvasatban Orbánék nagyívű vízióiból egy szó sem lehet igaz. Ausztria beharangozott utolérése, a magyar gazdaság megduplázása, az életszínvonal európai átlag fölé emelése félrevezető hazudozás.
A munkaalapú társadalom felépítése és a teljes foglalkoztatottság vagy a kiegyezés korszakát is lepipáló új magyar sikerállam kikísérletezése üres politikusbeszéd. Orbán egy szimpla diktátor, távlatos ígéretei pedig rendszere valódi arcát leplezik tábora előtt.
Az ellenzéki narratívával párhuzamosan azonban létezik a kormánypárti is, amiben az ellenzékieket és a középen állókat zavaró történések teljesen más értelmet nyernek.
Nektek verseny az is, ahol megmondja a maffia, melyik 3 ló a befutó, és apelláta nincs.
Szerintünk meg csak külsőségeiben olyan mintha, valódi verseny nincs.
Egyébként önmagában ez nem feltétlen lenne végzetes, az ázsiai csebolok/zaibacuk sem valami nagy kapitalista történettel emelkedtek országuk és a technológiai csúcsaira, és vannak ott a mai napig.
Más kérdés ,hogy ott feltehetően nem 8 általánosos gázszerelők voltak azok, akik ezeket az országokat a cégeiken keresztül a világ élvonalába katapultálták.
Ott valódi nemzeti politika és nemzeti tőkésosztály működött, a nemzet javára szervezve és máködtetve a tudományt, a képzést, a munkát, a tőkét.
A magyar csoda elmaradt, mert itt az egymás tönkretéte és az utolsó utáni garas kilopása és elmulatása volt a fókusz a fővajda uralma alatt, mint egy igazi cigányországban.
Erre az országra a 3. világ nyomora vár 1-2 emberöltőn belül, azok a képek, amiket csak a rémálmainkban látunk.
De bizony Tiborcz Pistáról kell beszélni, mert a fideszes elit annyira versenyzik, mint Tiborcz, ingyen kapják a banánt. A többi pedig versenyezhet a banánhéjért... (Csak hogy Gabika kompatibilis legyen a hozzászólás).
"Nem, ez kiszorító erővel bírna a kisebbek felé. De mondom, sokadszorra és nem nagyon engedve belőle: Ha valahol probléma jelentkezik, azt elsősorban nem állami szint felé kell terelni. Főleg úgy nem, hogy napestig szidjuk az állami működést.
A valamikor sokat emlegetett szubszidiaritás nem csak valami lózung, hanem az egyik legfontosabb alapelv."
Mélységes, 1etértésem... mindazonáltal opponálnék, engedelmeddel... vagy anélkül... :-)
Mire megy ezzel szegény kicsilyány... neeem... semmikképp sem gyűjtést szerveznék neki... hanem...
1.) A jogalkotás pünkt nem állami feladat... országgyűlés... ha még maratt valamicske ebből a rendeleti kormányzás óta...
2.) A végrehajtásra meg akkanak erre felkent szervezetei...
Amúgy mi lenne például, ha a legfőbb szügyész élne a "perbeavatkozás" jogával? 1általán bármivel ami jogában áll - nem mellesleg kötelessége is!?
Effélék...
PS: Amúgy a'ssem kevéssé érdekes balesetnek ígérkezik, hogy a hong-kongi tűzvész bambuszállványzata míján ki lesz a felelős?
Pontosan. Ezen morgok 1x éve, hogy a basi rálépett egy olyan útra, ami mindenféleképpen és megkerülhetetlenül előbb-utóbb a falnak megy - de közben meg változtatni ezen, korrigálni sem tud, mert erre épül az egész rendszere, a teljes koncepciója.
Most egyszerűen vergődik, ameddig csak tud, és a végén az lesz a kérdés, hogy mindent, az egész országot is rántja majd magával - vagy csak ő bukik - de változtatni akkor sem tud már - és nem is akar. Végső esetben majd elbarikádozza magát a Karmelitában a Koronával és az aranykészlettel, de nem fog engedni és kész...
Ha teret engednek a hazai tőkésosztálynak, az nem fogja engedni ezt a fajta mentalitást.
Ha nem engednek teret, akkor nincs adóbevétel, mert senki nem fog dolgozni.
Most van a vergődés állapota, a rendszer a teljesítőképessége határára ért, az EU beint, tehát a túlélés csak külföldi hitelekkel, eladósodással, gyorsuló lejtmenettel fenntartható, egy rakás ázsiai versenytárssal, amely pont a saját ipart fogja megfojtani.
Kinyiffantottuk a saját öblösüveggyártást, de a kaposvári török az jó.
Vannak autógyári beszállítók, de a nyakukra tesszük a GWM-et és a BYD-t.
Volt buszgyártás, de behoztuk helyettük a BYD-t, amelyik semmit nem vesz helyben. stb. stb...
Mááás... főnökkel azon tanaxunk, hogyan aggyuk vissza régesrég elavútt/elévűtt adatainkhoz való hozzáférést vevőjelőttünknek, mer'hogy a zadatvédelmi szabályoxerint a felhőből a rencer törőtte... pontosabban véglegesen hozzáférhetetlenné tette...
Rínnak, hogy a zengedélyezési - hosszabbítás/megújítás, illesmik -, eljárásokhoz köllene, egyfajta mankó gyanánt... ééés télleg, mivel juniós szabálozás, sokat nem változott... de mááá' nix... nekik meg fingjuk sincs a zegészről...
Nos, ugyan mérsékelten GDPR-kompatibilis - azééé' a saját, különbejáratú felhőmben mögvan a zegész hóbelevanc... joxerint elloptam a cégadatokat... ugyi... két kattintás, némi gépelés, majd visszatöltődikk... 75 GB iratanyag...
Pünkt ez lenne a bizonyítéééék... baaazmeg, Uram a népedet, de ha rám kerül a sor, hagyd abba...
A'sszem, inkább a szerverszobában tanálunk egy ottfelejtett drájvot... fasszom...
Nem, ez kiszorító erővel bírna a kisebbek felé. De mondom, sokadszorra és nem nagyon engedve belőle: Ha valahol probléma jelentkezik, azt elsősorban nem állami szint felé kell terelni. Főleg úgy nem, hogy napestig szidjuk az állami működést.
A valamikor sokat emlegetett szubszidiaritás nem csak valami lózung, hanem az egyik legfontosabb alapelv.