Nem elég, hogy egy órán át molyoltam a papírokkal, aztán negyedórán át nyomtatott az a segghülye APEH-program, de még az is kiderült, hogy majdnem százezer forint adót be kell fizetnem. Grrrrrrr.
Hogy a lepra rohassza le annak a kocsognek a fejet! Amikor mar azt hittem, hogy az onimado pofatlansagatol mar eleget kavargott a gyomrom, szetbassza az autonkat ezer kilometernyire mindentol, majd, bar hozza sem szoltunk, valaszol egy nem neki irt emailre, miszerint semmi baj, nem haragszik rank, hogyaszongya, masnak mar komolyabb dolgokat is elnezett. De dogoljon meg az a redves picsa baratnom is, nem normalis, hogy elcseszi az eletet ezzel a kocsoggel, de attol meg az autonkat mi a fasznak kellett titokban odaadnia neki?!!
Köszönöm a bíztatást. Mi múlik rajta? A jövőm... A nyomás ott a "főnökség" részéről...Szó szerinti tanulásra, magolásra pedig nem elég ennyi idő, s nekem semennyi sem elég, mert nem tudom úgy "beseggelni" a szöveget, hogy nem értem. Ez nem én vagyok, s erre alapesetben büszke is vagyok. S ezért vagyok dühös azokra,, akik most 10 percből, idézetek kikérdezésével akarják eldönteni, alkalmas vagyok-e vagy sem a szakmára. Úgy, hogy ők nincsenek is "helyzetben". MIndegy, ez van. Értelmetlen az egész, de meg kell csinálni. Ha legalább egy ki szerencsém lenne, de sajnos nincs. Nálamnál ezerszer ostobább emberek gáncs nélkül veszik az akadályokat, jó bizottsággal...Én meg...És ezért is dühös vagyok, magamra. Na, mentem vissza görnyedni s telíteni elmém "bölcsességgel". Még egyszer köszönöm.
Csak már nincs egy hetem, de nem is ezen van a hangsúly. Egyébként jól hitte...S én úgy gondolom, hogy nem az kéne a cél legyen, hogy szó szerint idézzem a szöveget, hisz az mit sem ér, ha nem tudom alkalmazni. Előző vizsgámon azonban egy nem gyakorló "szakember" a szöveget az ujjával követve diadalmasan kacagott fel, ha elvétettem a szavakat, illetve nem is hagyta, hogy úgymond emberi nyelven kommunikáljak. S ettől félek.
Nem akarom kiírni in public...Emilben szívesen, ha gondolod. MIndenesetre már a fülem kettéáll!!!!!!!!! És sose legyek olyan, mint a "fejesek", akik vizsgáztatnak!Bunkók. Tisztelet a kivételnek.
Szerintem sem tudják. Nem a dolguk tudni, viszont elvárják, hogy az alkalmazott tudja. Ne törekedj a 100%-ra. Hacsak nem jár előléptetéssel. Xard le!
Az egy héttel ezelőtti vizsgára már én is lazára vettem a figurát. És nem történt semmi. Nem lett 100%-os, és nem lettem kevesebb, viszont nem aggódtam agyon magam előző este.
Annyit tanulj, amennyit tudsz. Ha nem megy, akkor csak lapozgassad nyitott szemmel ;) és menni fog. A vizsgán nem tudsz változtatni. A követelményen sem. És megtakarítasz magadnak pár agysejtet :)
Kár, hogy szó szerint kell tudni, és ha már két szót felcserélek, bukta...És annyira jó, hogy most csak effektíve 600 oldalt, 2 oszlopos szedéssel, 8as betűmérettel, kéne tudnom!!!!!!!! És tuti, hogy ők sem tudják!!!!! Elegem van az egész hülye rendszerből!!!
Ismerős... Nekünk még szituációs feladatokat is kreál egy ilyen muki, és szerepjátszunk, és figyelnek elemzik, és még tesztlapokat is kiosztanak, és szakmából, rég tanult dolgokra is rákérdeznek az aktuális témákon kívül. Mindenki utálja, kivéve a feletteseinket.
Nem kell eröltetni a magolást. Csak többször kell átolvasni, és a vizsgán olyan szöveg is beugrik, amiről azt sem tudtad, hogy tudod :)
Fölösleges felbosszantanod magad, mert ők erősebbek.
De én már elfelejtettem, hogy kell tanulni!!!!!!! MAgolni kéne, közben meg imádom a munkám, de a vizsgán szó szerint kérik a szöveget, olyanok, akik a büdös életben nem csinálták gyakorlatban!!!!!!!! S persze nem vagy abban a helyzetben, hogy megmondd nekik, hogy a jó k**va anyád, ha jönne egy ügyfél, azt sem tudnád, mit mondj neki!!!! És az ilyenek miatt nem dolgozhatok!!!!!!!!!! Menjenek a p...ba!