Hát ez szívás...Nem tudok mellé betenni egy kis radiátort sem, maximum ezt tudom lecserélni rendes radiátorra, vagy tegyek bele elektromos betétet?
Nézegetni fogom az akciókat, 10 és 15 cm-es rendszerre...
A padlással még kicsit gondban vagyok: a cserép alatt semmilyen párazáró fólia nincs, ennek ellenére letehetem a födémre a kőzetgyapotot?úgy emlékszem, a nedvesség nem az igazi neki...
Az 90/70/20°-as fűtővízzel 1100W, 60 fokos előremenővel lehet úgy 600-700W (vagy még annyi sem?), az azért tényleg nem olyan óriási. De azért szigetelj csak, minél vastagabban. A 10 cm egy kicsit kevés már, amúgy néha ki lehet fogni akciókat, én pl. a 12 centis anyagot olcsóbban vettem, mint amennyiért most a 10-esek vannak.
a fürdőben a hőérzet is nagyon szubjektív, valamint tényleg nem biztos hogy bőven elég a törölközőszárítós teljesítménye. Ha igen is,
+ Két szempont, az egyiket már felvetették:
-- ha törölközőt szárítotok rajta, az nagyon lefogja, hiszen kvázi leszigeteled a meleget
-- láthatóan fent van a kád felett. A rohadék meleg meg felfelé száll. Tehát ettől lent, különösen a fűtetlen oldalon lent még nyugodtan lehet sok fokkal hidegebb mint a helység közepén 2m magasan.
A fürdő mellett egyik oldalon kamra van, ami fűtetlen, és az észak-nyugati oldal. Egy hatalmas törölközőszárítós radiátor van bent, elvileg bőven elégnek kellene lennie...
Sajnos a számítás nekem így nem sokat mond, át tudom ezt valahogy számolni gáz köbméterbe, vagy Forintba?
a B30-ra a 8cmgrafit vagy 10cm sima hozza a jelentős javulást, utána már nem olyan látványos az U érték csökkenése és ugye nő a bekerülési költség ami növeli a megtérülést
a stablondeszka is behatárolhatja a vastagságot, ez ahogy nézem nálad nem akkora gond, illetve a csökkenő benapozás az ablakoknál szintén
Szeretnék kérni egy kis segítséget: egy hagyományos, 1970-ben épült kockaházban lakunk, a szokásos utca felé két ablak, stb. 10 X 9 méter a ház, 3,9 M magas a széldeszkáig. B30-as téglából épült, cirkó fűtéses, a födém tudomásom szerint tálcás, salakkal szigetelve, amire jó 25 éve terítettünk 10cm üveggyapotot. Néhány éve cseréltük az összes ablakot 3 légkamrás műanyagra, gázzal töltött üveggel. A fürdő ben rettenetes hideg van télen, nem vet fel a pénz, ezért első körben a hátsó, északi falat gondoltuk szigetelni, de nem vagyok szakember. abban kérném a segítséget, hogy az adatok alapján mit ajánlotok először megtérülés szempontjából, 10, 15 vagy 20 cm dryvit-ot, és kezdhetem-e csak az északi fallal? egy alaprajzot és néhány képet beteszek. Előre is nagyon szépen köszönöm
Pont a nyáron mutattak egy telket: baromi jó helyen van, de a déli oldalán a telek utcától számított első 15 méterét télen beárnyékolja a telekhatárra épített szomszédos ház, a telek mélyére viszont nem engedélyezik az építkezést tudományos városkép-látványtervezési okokból. Meg is mondtam az eladónak, hogy mihelyt odasüt a nap a házhelyre télen is, azonnal hívjon :)
Kap egy értesitést, hogy be van adva épitési engedély, ha akar nézze meg bent a hivatalban miről van szó.
Amennyiben nem jelentkezik be ügyfélként, fellebbezési joga sem lesz (ami egyébként 30e Ft illeték).
Használatbavételinél pedig már nincs beleszólása a szomszédoknak semmibe.
Az ilyen földszint mellé emeletest általában már a főépitészek megakasztják a településképi véleményezésen, bár pont most van folyamatban egy épitkezésem, ahol kétszintes ház épül az összenyomott földszintes mellé, pont fogva a déli napot :)