Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
A MIG-21 PF-en nem volt gepagyu, ezert hivtak a (vadaszgep eseten nem tul hizelgo) bekegalambnak.
Ha jol tudom, a vietnami haboruig eleg keveset csinaltak belole az oroszok, a gyakorlati tapasztalatok alapjan panikszeruen tovabbfejlesztettek, es rasoztak a PF-eket a VSZ legierokre.
a MiG-21PF-en volt két pilon, erre összesen 32 NIR került, beépített gépágyúja nem volt
Kissé meglep, amit írsz, meg voltam korábban győződve róla, hogy a MIG-21F-nem és PF-nek volt egy Nudelman-Richter gépágyúja 130 lószerrrel (NR-30). A PFS-re pedig a törzs alá fel lehetett szerelni, de nem a rakétafegyverzet terhére, egy GSch-23L, kétcsövű gépágyút. Tehét ezek a gépek harci helyzetben biztosan vittek volna gépágyút. A K-13 és R-13 találati valószínsége túl alacsony volt.
PU - K-3 közös ellenőrzése: Ez gyakorlatilag egy ellenőzés volt, ami ráádásul normaidős szakfeladat is volt. A teljes strart automatika ellenőrzéséről volt szó. Az ellenőrzést kettő fő hajtotta végre. Az egyik a K-3 PU pultjánál ült. A másik fő a PU ellenőrző egységénél volt. Ennél az ellenőrzésnél az starrt automatika teljes működését kellett vizsgálni. Az állványnál levő katona, a K-3 irányítása szerint, a működés közben felléphető hibákat vitte be a rendszerbe, amit aztán az ellenőrzést vezérlő értékelt.
Aztán volt egy másik müszeres, de azt teljesen elfelejtettem. Ez is egy PU-ba beépitett egység segítségével történt. Erről már csak annyi emlékem van, hogy 20-30 ellenörző lámpa volt ott meg műszerek. Biztos, hogy nem öthetes ellenőrzés volt.
Aztán volt az időparaméterek ellenőrzése. Itt pont fordítva történt minden. A PU iranyított, a K-3 végrehajtott. Felszereltünk a böszme nagy időmérő szerkezetet a PU-ra. Volt rajta megfelelő mennyiségű kapcsoló... A felkészítés és azok részfolyamatainak valamint a start parancsok végrehajtásának idejeit ellenőriztük.
Volt egyszer egy C-130 is ami lerepülte a legvedelmet. A TV-ben is benne volt. Az ami nem hitte el, benn volt a K-2-ben, hogy a VEGA megfogta zavaras kozben. Amikor megfogtak, felhivta az akarkijuket, hogy valoban ott van-e a cel. Ott volt. Kesobb azt is megsugtak neki, hogy az osztaly a celt agyaggalamb kategoriaba sorolta.
Az akkori dd.pk. viszont ki volt akadva, mert nem sikerult a VEGA-val elfogatnia a gepet amikor Godollonel foldkozeli magassagban repult. (Tehat a VEGA szar volt.) Az mas kerdes, hogy a tobbiek meg a zavaras miatt nem lattak, de az technikai parameter volt.....
Egy jó tűzrendszer esetén bármelyikkel a valaguk alá lehetett durrantani. A táblázatban említett típus nekünk nem volt. A komplexum sem. Ez a Gyeszna a Dvina és a Volhov M1 között lehetett. Sose láttam.
A Wild weasel (vad menyét) egy repülő kötelék volt, speciális feladattal létrehozva. Általában egy felderítőeszközökkel megrakott öregebb gép volt az egyik tag, ami szükség esetén képes volt magára vonni az ellenséges tevékenységet, a másik meg egy - két vadászbombázó volt, amik a felderítő gép generálta ellentevékenységet jutalmazták. 1990-ben Taszáron láttam egy ilyent, ami egy F-4F Phantom-2-ből és egy F-16-ból állt. Zajlott a légiparádé, és közben sunyi módon ezek is felszálltak. Akkor mindent meg lehetett nézni, de ez a két gép el volt dugva. Na felszálltak, és azt csak néhány nap múlva tudtam meg lokátoros barátaimtól, hogy ezek szépen tökéletesen végigrepülték a magyar határt és 200 kilométer mélységig nagyon pontos felderítési adatokat szereztek. Később azt is megtudtam, hogy ezt a felderítési információt az akkori magyar vezérkarnak is átadták miheztartás végett.
Nem volt egyszerű dolgunk a faluban sem. Egy szlovák nemzetiségi községbe csöppentünk, ahol ilyen nevű szlovákok éltek, hogy Glück, Fuhl, stb... Minket sem nagyon akartak befogadni, és ráadásul arra is büszkék voltak, hogy a faluban sem TSZ elnök, sem cigány nincs. Na amikor mi odaköltöztünk, akkor már csak arra lehettek büszkék, hogy TSZ elnökük nincs, mert cigányt mi vittünk.
Az akkori parancsnokunk egy klasszikus tirpák manus volt, és egyáltalán nem lebecsülés részemről az, hogy klasszikus tirpák parasztember. A maga józan paraszti eszével, a paraszti józanságával és emberségével. Olyan emberséges parancsnokom még sose volt, pedig volt néhány. Ráadásul tót volt az nagyanyja, ő maga meg a SZU-ban végezte el az akadémiát. A történet úgy kezdődött - akkor még csak minden második szombat volt szabad - hogy szombaton délelőtt, miután lekeveredtünk a laktanyából, betértünk a falu akkor egyetlen boltjába kaját venni. Már a pénztárnál álltunk, amikor a hátunk mögött megszólalt tótul két öregasszony, és rólunk kezdtek el beszélni, de eléggé becsmérlően. Parancsnokom egy darabig hallgatta, majd sarkonfordult, és ékes orosz kifejezésekkel tarkított tót nyelven valami fertelmesen eligazította a két mamát. Hirtelen csend lett, majd pillanatok alatt elterjedt a faluban, hogy ezeknek a háta mögött nem szabad tótul beszélni, mert ezek megértik. Pedig frászt értettük. Később persze sikerült beilleszkedni, volt kollégáim között olyanok is vannak, akik végleg ott telepedtek le. Amikor 1995-ben elköltözött az alakulat, akkor a polgármesterrel az élen, a falu szélén az egész falu ott volt és búcsúztatott. Akkor én már régen nem voltam ott, de kollégáim elbeszélése nyomán még majdnem meg is hatódtam.
A napi életünk nem volt igazán változatos. Minden reggel - tekintet nélkül a hétköznapokra vagy az ünnepnapokra - szolgálatváltás következett. Az ügyeletes parancsnok és az ügyeletes rávezető tiszt reggel hatkor a lakótelepről valami kocsival felment a laktanyába, onnan pedig némi piszmogás után pedig a tüzelőállásba. A parancsnoknak kellett legjobban sietnie, ő indult el leghamarabb. Vagy a parancsnoki UAZ-zal ment, vagy pedig azzal a GAZ-66-ossal, ami az őrséget vitte fel. Utánuk ment az ügyeletes tiszt, aki egy vizszállító kocsival eredt a nyomukba. Eleinte egy Csepelünk volt erre a célra, később azonban egy KRaZ-t alakítottak át, feltettek rá egy 8 köbméteres víztartályt. Ez a mennyiség elég volt a fent lévő állománynak egy napra. Ha valami miatt nagyobb állománynak kellett fent lennie - HKSZ - akkor kétszer fordult. Érdekes időjárás volt arrafelé, mert ha Pesten ragyogó szép idő volt, akkor a Pilis tetején megakadt egy felhő, és az aztán ott is ragadt hetekig. Márpedig az sokkal sűrűbb volt, mint a köd. Egyik alkalommal mentünk fel váltani, korán reggel volt, még kicsit tél is, és amikor felértünk a hadiútra, belekeveredtünk a felhőbe. Rutinos öreg csóka volt a KRaZ sofőrje, de majdnem elsírta magát, annyira nem látott. Ködlámpa volt ugyan a kocsin, de azt olyan magasra tették, hogy nem ért semmit. Felkapcsoltuk a világítást, a pofánkba világított a köd. Akkor kínomban azt találtam ki, hogy én gyalog elindultam felfelé az út kellős közepén, a zseblámpám a téli sapkám füle alá betűzve hátrafelé, a kocsi meg utánam terep egyesben, világítás nélkül. Jóval több ideig tartott az út két óránál. Odafent meg nem tudták elképzelni, hogy mi a fene van velünk, abban az időben mobiltelefon ugye még nem volt. Egy kocsit ugyan elindítottak velünk szemben, de azok sem láttak semmit. Végül csak felértünk, és lebaszás helyett parancsnoki vállonveregetést kaptam az ötletért. Onnantól kezdve az ilyen időben ezeken a kocsikon rádió volt. A KRaZ elbírta.
Az élet odafent nem volt túlságosan változatos. Reggel szolgálatváltás, utána meg a napoknak megfelelő program. Minden napra volt valami, és nagyon rendszeres volt a dolog. Egy kis változatosság csak a napi többszöri riasztás volt, amikor a készültségi erőket ellenőrizte a dandár HÁP. Távolsági hangosbeszélőn jött az utasítás, mi kapcsoltuk a szirénát, aztán ment minden a maga útján. Ha a technika is kellett, akkor 6 perc, ha csak a harcálláspontnak szólt, akkor 2 perc. Egyik sem volt túl jó. A harcálláspont a készenléti épülettől bő egy kilométerre volt, ráadásul keményen emelkedett az út. Eleinte nem volt a HÁP mellett budi. Nekem természetesen még arra is engedélyt kellett kérnem, és megesett, hogy az elöljáróm "engedélyezem, 2 perces normaidővel". Válasz: Köszönöm, akkor már meg is jöttem. Később aztán került odafent egy egyhengeres, légöblítéses, gravitációs klozet. Amikor már fent voltunk, akkor kezdték el felállítani és beüzemelni a Vektor rendszert. Ám a Cikloida antennájának kellett egy egy köbméteres betonkocka a talajba, amibe egy vas szerkezetet kellett beleönteni. Ám a sziklába nem volt könnyű azt a gödröt belemélyíteni. Csákánnyal nem is próbálkoztunk, de mivel akkor még ott voltak az építők, egy légkalapáccsal kezdtük el a dolgot. Úgy sem ment valami híresen. Parancsnokunk végül némi áttétellel a tűzszerészektől kért segítséget, akik hamarosan meg is érkeztek egy vén Csepellel. Egy fiatal hadnagy volt a mester, és miután megkapta a feladatot, elkezdett számolni, és valami hatalmas mennyiségű trotilt akart felhasználni. Kérdés: Aztán szép öcsém meddig repülnek el a szikladarabok. Válasz: ahogy számolom, lesz vagy kétszáz méter. Ordítás: Ember! Itt ötven méterre mindenfelé technika van. Az hiányzik, hogy kiluggasd nekem az antennáimat. Na húzzál innek haza, aztán jelentsd meg a parancsnokodnak, hogy küldjön helyetted egy normálisabbat, aki nem csinál nekem kárt.
Két nap elteltével jött egy vén százados, aki kissé húzta is a lábát, kicsit süket is volt, de miután megtudta, hogy miről van szó, kétszer 40 dekás töltettel olyan akkurátus lukat robbantott, hogy csak na. A sziklák egy méterre sem repültek, a gödörből meg csak ki kellett lapátolni a törmeléket. Na azt az öreget kértük meg, hogy ha már itt van, akkor robbantson már nekünk klozetnak való lukakat is. Csinált is vagy hármat. Nagy mester volt az öreg, később még járt nálunk néhányszor, mert azon a környéken lépten - nyomon lehetett találni valami háborús emléket. Na egyelőre ennyit. Majd máskor folytatom.
Ki kell egészítenem némileg SZ-200 kolléga leírását. A két harci osztály között ezen a téren - mármint a csinosítás, különféle dolgok építése - kialakult egy egészségtelen rivalizálás, amire a két osztályparancsnok nagyon kapható volt, az akkori osztálycsoport-parancsnok elgondolásának nagyon is megfelelt. Így utólag persze könnyű itéletet alkotni, de nekem nem nagyon tetszett a dolog. Arra igazán nem emlékszem, hogy a Technikai osztály és a Vezetési század mennyire vett részt ebben a dologban, de az E és az M Osztály között bizony keményen ment a harc. Nem fogjátok kitalálni, hogy a két osztály miről kapta a "fedőnevét" Mikor már teljesen felálltunk, akkor találta ki a nagy ember, hogy az alegységeket nem szabad nevükön nevezni, adni kell nekik valami fedőnevet. Na? Kitaláljátok? E, M, V, T. Na?
Szabad a gazda? E : E lső; M : M ásodik; V : V ezetési; T : T echnikai. Na? jól leálcázák ugye?
Nekem megvan az egész sorozat. TIT előadásnak jó, de abban az időben ezek a dolgok rettentően titkosak voltak, tehát a közölt adatok vagy hiányosak, vagy pontatlanok. Sok mindent nem is lehet a könyvből megtudni.
Kínálgatja nekem egy ismerős Nagy István György, Szentesi György: Rakéta fegyverek, Űrhajózási hordozó rakéták c. könyvét (Zrínyi, 1983). Engem nem igazán érdekel, ha kell valakinek, megszerzem tőle, 1500-ért adja.
Amit biztosan meg tudok magyarázni, azt leírom, de marhaságot nem akarok írni.
Először is, ez nem Magyarországra vonatkozik. Nálunk az első komplexum (oktató 1959. novemberben jött be az országba, ezek az adatok pedig korábbiak.
Az ilyen 1E, 2E, meg más számozások azok a komplexum korszerűsítéseinek száma. Ez tulajdonképpen így semmit nem jelent, csak akkor van értelme, ha a mögöttes tartalmat is nézed.
1E: eleinte nálunk sem volt a komplexumhoz lokátor. A marhák végig akarták járni azt az utat, amit az orosz, úgy gondolták, hogy talán mi más következtetésekre jövünk rá. Nos azt tudni kell, hogy a Dvina felderítési lehetősége felderítő és célmegjejölő lokátor híján eléggé korlátozott, hiszen nem arra találták ki. Ha van lokátor, akkor annak céltájékoztatása alapján (eleinte diktálták a lokátorból) viszonylag figyelemmel lehetett kísérni a légihelyzetet. Különösen akkor, amikor rendszeresítették a VIKO-t, ami a lokátor kihelyezett indikátora volt az UA kabinban. Ott ugyanazt lehetett látni, amit a lokátorban, és annak alapján lehetett tüzet vezényelni.
2E: a komplexum eredeti alsó magassága 2000 méter volt, nem pedig 1000. a H<1 üzemmód azt jelentette, hogy a komplexummal ez alá is lehetett lőni. Az eredeti felső határ 20 000 méter volt, ezt vitték fel 30 000 méterre. A földre való lövést is lehetővé tették, bár ez a technika nem igazán arra való volt. Maga a rakéta is csak akkor ért valamit, ha a harcirész 60 méteren belül robbant fel. Ám ha a cél kissé páncélozva volt, akkor ez a dolog már semmit sem ért.
4E-6E: Ennél a módosításnál a lényeg: az alsó határt levitték 100 méterre. A közepes komplexumokkal ezalá már nem is lehetett lőni később sem. Az APP az Automatikus Indító Műszer, ami képes a tetszőlegesen megválasztott rávezető indikátorra rájelölni az indítási és megsemmisítési zóna közeli és távoli határait. Ez arra volt jó, hogy ki lehetett választani a rakéta indításának optimális indítását.
A korábbi rakétával megesett, hogy a cél hirtelen manővere esetén nem tudta lekövetni annak mozgását, és a nagy oldalirányú gyorsulás (normálgyorsulás) esetén "eltört". Pontosabban valami mechanikai sérülés keletkezett benne.
Az optikai követés lehetősége azt jelentette, hogy a β antenna tetejére felraktak egy kutyaólat, amiben két katona két TZK távcső segítségével tudta a célt követni. (Ez nem Tábori Zöld Kukkert jelent) Ekkor a célt optimális esetben még 100 kilométeren is lehetett a célt követni, de a távolsági követésre nem volt mód. Erre volt jó a HP (hárompont) rávezetési mód, ami a távolság meghatározását nem is igényelte. Az antenna rendszer mozgatása Szelszin kapcsolat segítségével volt lehetséges. A beszúrt képen ezt a kutyaólat láthatod.
3E-19E: A ZEF kabin egy saját gép felismerő berendezést tartalmazott. Az egész légvédelmi rendszerében volt a rendszernek eleme, a repülőtől a lokátoron keresztül a rakéta komplexumokig.
A rakétákról megpróbálok felrakni egy táblázatot, amit HPASP kollégától kaptam. Valahol a Net-en találta
..hát igen,a nem irányított rakéta sokfele tudott menni("bontottak" le szovjet testvéreink itt juhhodályt is ezzel a módszerrel!)..sőt egy ismerősöm mind a mai napig viseli a repeszek nyomát a combján emiatt(bár ő MI-24-től kapta a"csomagot")..
Akkor lehet hogy dezinformációnak szánták? :-) Mindenesetre ha már megígértem ideírom a cikk másik felének a tartalmát ami a Dvina számomra egyébként érthetetlen számozású módosításait tartalmazza, ezért szakmailag elég pongyolának fogod látni:
Aláírom hogy gyönyörű látvány lehetett:-)) Szerintem a kulcskifejezés a "hol a földbe, hol a roncs járművekbe"! A NIR blokk területtűzre alkalmas ugyan de pontcélok ellen nem nevezném hatékonynak, ahhoz már nagyon jó fedélzeti elektronikára van szükség és a MiG-29-nek ez csak a másodlagos feladata volt. Amúgy a nyócvanas évek végétől (asszem 1987) a taszári MiG-21PF-ek (amik ugye honi légvédelmi feladatra voltak főleg alkalmasak) szintén lőttek UB-16 blokkal (16db 57mm NIR). Ehhez tudni kell hogy a század addig földi célra való lövészetnek a közelében sem járt, a gépeik is ezüst színűek voltak-addig az évig, mert az időszakos javításról (egy szerintem eléggé tetszetős) tereptarka álcafestéssel jöttek vissza. Na akkor számoljunk: a MiG-21PF-en volt két pilon, erre összesen 32 NIR került, beépített gépágyúja nem volt, el lehet képzelni milyen hatékony fegyver lehetett ez a pilóták kezében:-) Ettől a 29-es annyiban különbözik hogy erre 4 darab B-8M-20 blokk függeszthető, ez 80 darab 80mm NIR és van egy 30mm beépített gépágyúja (GS-301).
Az AIM-120 tényleg erős volt de mindig utólag gondolkozom.... :-)
Viszont az F-104G és S változatait nem becsülném le...
F-104G: csapásmérő változat a németeknél, alkalmas atombo. horozására is NASSAR F15A lokátorának vannak bombázó üzemmódjai is. Bevetési profil: M1 körül mélyrepülésben közelít, bombáz aztán pucol ahogy csak lehet.
F-104S: olasz változat légvédelemre AIM-7E 35km hatótávú rakétákkal. NASARR R21G/H lokátora térképező és terepkövető üzemmódokkal, 9 pilonnyi fegyverzet pakolható rá 3 tonna körül-Hol volt a 21-esen ennyi fegyver?
F-104S/ASA: olasz korszerűsített változat 1984-től állt rendszerben. Aspide-1A rakéták 75km hatótávval, ehhez egy növelt érzékelési távolságú Fiat R21G/M1 lokátorral. Mindkét olasz változathoz természetesen AIM-9L Sidewinder. Ezt mindennek nevezném csak nem harmadvonalbelinek a maga korában...
F-4E: az APQ-120-as lokátor érzékelési távolsága 56km volt. A MiG-21bis RP-22-ese tudott 20-30km-t felderítési és 15-20km-t rakéta-rávezetési üzemmódban. A német F-4F Phantomon volt 9 pilon, ebből négyen Sparrow rakétával... Az F-4E külön rakétapilonokkal nem rendelkezett de a maradékra is pakolható volt annyi mint az F-104S-re.
Ezért írtam hogy a 60 MiG-29 az adu és a többi csak a néhány bevetésre alkalmas szmötyi.
Ha a magyar vonatkozású VSZ hadműveleti tervekről tudsz valamit ( "Ez jól hangzik, de nem igaz") légyszi küldd el legalább a hozzáférhetőségét ha nem is a tervet, mert erről tényleg csak hírfoszlányaim vannak:-)
A 21-est is rendszeresen üzemeltették tábori repterekről pl Siófok-Kiliti. A 23-as futóműve viszont nem bírta talajt, túl mélyen ült a géptörzs. A beton viszont a 23-as hajtóművét nem bírta, forszázson (utánégető) olyan szúróláng volt a gép mögött hogy a 80-as évek közepén fel kellett újítani a pápai betont mert teljesen szétégette a kifutópályát... A szovjetek egy különleges adalékanyaggal keverték a saját betonjukat, erről nagyjaink "természetesen" nem tudtak a 23-as rendszeresítésekor...
A 29-es azért alkalmasabb a légiharcra mert eggyel magasabb generációt képvisel a 21bis-nél. Ezalatt filozófiaváltás kezdődött a szovjet repgéptervezésben. Ráébredtek arra, hogy pénzügyileg úgy legatyásodott a birodalom, hogy a sok lúd disznót győz elvét többet nem tudják alkalmazni. Igyekeztek egy távoli légiharcra (látóhatáron túlra indított rakéták) alkalmas típust kifejleszteni a MiG-nél is, mert rájöttek arra, hogy a rövid hatótávolságú fegyverzettel és kis érzékelési távolságú lokátorokkal még azelőtt lelövik a gépeik többségét, hogy a rgv megtudná honna jön a támadás. Ez lett a 29-es 9.12 és 9.13 gyártmánya, aminek az alapfegyverzete 4 közeli hatótávolságú R-73 és 2 közepes hatótávolságú R-27 légiharcrakéta, új besugárzásjelzőt kapott és a 9.12S és 9.13S változatoknál a púpban (elektronikai rekesz a gép hátán) megjelentek a beépített ECM berendezések. A szárazföldi célok elleni fegyverzetet hagyományos bombák és NIR képviseli. Nem véletlen, hogy vadászbombázó feladatra itt is külön akartak egy 9.14-es sorozatot gyártani de csak a prototípusig jutottak:a törzs alatt egy Rjabina lézeres céljelölő konténer, a szárnyakra 2 R-73 és négy pilonra pedig H-25 és H-29 irányított rakéták vagy MDB2-U2TI bombazárak, amikre egyenként 2db 500 kilós bombát függeszthettek.
Megfordítva: a 21bis nem alkalmasabb földi célok ellen. A fegyverzet alapvetően hagyományos, amit tetéz az hogy az általam ismert fegyveres elmondása szerint az ASzP-5PFD-21 célzókészüléknek nincs bombázó üzemmódja ezért a pilótának szinte "érzés után" kellett bombáznia. A szovjetek számára szállított sorozatoknak RP-22SzM lokátora volt, aminek létezett egy tűnyaláb üzemmódja: ekkor a gépet a cél előtt siklásba vitte a pilóta és a lokátor tűnyalábját a célon igyekezett tartani- ezzel a MiG-23-on (is) rendszeresített H-23 rakéta módosított változatát tudták célravezetni, jele H-66, hatótávolsága 10km körül.
Pápán azt hiszem hogy bisek voltak, sztem az MF csak a szovjetnél hordozott irányított rakétát (H-66). A 23-ason a H-23 volt rendszeresítve, ez egy rádióirányítású rakéta volt amihez a gépekre kellett egy Delta-NM típusú irányítókonténert is függeszteni. Ebben az a kellemetlen csak, amikor az ellenség elkezdi zavarni a konténer hullámhosszát (márpedig tudjuk hogy a NATO ilyen viccesfiú) és a rakéta mindenhova repül csak a célra nem, hatótáv itt is 10km. De mindig hiányzik valami jegyzetem, előkeresem hogy a 23-asra és a 21-esre mit rendszeresítettünk és ha érdekel emilben elküldöm hogy ne offoljam szét a topicot.
Pár szót ejtenék a mezőfalvi laktanyaról, és napi életről a területen. /kannibalok/
Es ami cikkből kimaradt: a laktanya saját szennyvíztisztitó teleppel is rendelkezik.
Mivel az időnk nagy részét a "A" területen töltöttük, igyekeztünk azt minél konfortosabbá tenni. Miből is állt ez. A HAP kivetelevel, ezeknek a fedezekeknek a falat mar nem burkoltak be. Minden pk. olyanra pingaltatta ki, amilyen festeket tudott szerezni. Nekem nagyon jo festom volt. Lamberiat es teglafalat festett labazatnak. Egeszen a felszamolasig sikerult megoriznunk. Maga a helyisegek kialakitasa.... A sorallomany reszeben volt egy levalaszto trafo es a vv.felszereles, es menekulo nyilasok. A trafo allandoan zugott. A zsufoltsag leginkabb egy tengeralattjarora emlekeztetett.
A masik helysegben voltak a pancel szekrenyek, a koncentrator kezelo, TV. A pancelok mogott volt egy agy, ott aludt a start tiszt.
A fedezekben egy WC volt es ott egy hideg vizes csap. Volt egy 5 L-es bojler, de allandoan tonkrement a magas halozati feszultseg miatt. Nehany nap utan erosan szaglott a tarsasag.
A helyisegekbe futest nem terveztek. A futest hosugarzokkal oldottuk meg.
A komfortossaghoz tartozott a "kurilka". A dohanyzo hely. Ez az alapito tagok koze tartoztam, igy sikerult megfelelo ennyisegu betonhoz es faanyaghoz jutnom. (Akkor meg javaban tartott az epitkezes, amikor mint leendo uzemeltetok bekoltoztunk a laktanyaba. De ez egy kulon tortenet.) Szoval az elcsort anyagokbol es egy ugyes acs kezemunkajabol egy olyan dohanyzo epult, ami meg most is all. Ahogy dohanyzot kibetonoztuk, korbe ultettettem kulonbozo meretu akacokkal. A megfelelo novekedesi sebesseget egy-ket zsak, szinten szerzett, viragfolddel tamogattuk meg.
Volt sajat zoldseges kertunk es egy pincenk. Ezt sikerult ugy bevajni az egyik prizmaba, hogy meg a parancsnokom sem tudta. (Vilagitas is volt.) Itt taroltuk az a "Szedd magad" akcioban szedett almat. Hetvegi kimaradas alkalmaval szdtek a katonak, es a tisztek sajat kocsival szallitottak be a laktanyaba. Telen kaja kiegeszitesnek kapta az, aki keszultsegi szolgalatban volt.
1. Értem mire gondolsz, de ne felejtsd el, hogy a 21-et is inkább egycélúan vadásznak tervezték, minimális fegyverterheléssel, alapvetően légiharcrakétákkal.
Az egy másik kérdés, hogy bombát, rakétakonténert szinte mindegyik katonai gépre fel lehet pakolni, vadászra, gyakorlóra, még némelyik teherszállítóra is, de attól még nem lesz támadógép.
2. Erősen kétlem, hogy a frissen kifejlesztett AMRAAM-ot az akkor már harmadvonalbelinek számító F-104-re és inkább csak bombázónak használt (tudom, a német Phantomok kivételek, de azoknak más baja lett volna) F-4-re integrálják elsőnek.
Folytathatom a mesémet? Tudjátok mit? folytatom. Mikor is repült Farkas Berci? 1980-ban. Akkoriban a hadsereg minden egyes alakulata kapott két csomagot, az egyikben Berciről és Kubaszovról voltak a dolgok, a másik csomagban Magyari Béláról és a párjáról. Csak parancsra lehetett bontani a csomagot, ám amikor a parancs megérkezett, a politikai helyettesünk - mert akkor még az is volt - rossz csomagot bontott. Így volt nekem nagyon hosszú ideig magyaribélás kártyanaptáram. A Polh. meg valami fertelmes letolást kapott, de más baja nem volt.
Na de amit el akarok mesélni. Tudni kell, hogy Farkas Bercit körbehurcolták az országon, mint a véres kardot, és mutogatták nagy büszkén mindenkinek. Egyik alkalommal éppen az építő dandárt, mint alakulatot látogatta meg, azok meg elhatározták, hogy megmutatják Bercinek a munkájukat. Mit mutattak meg, pont egy olyan munkaterületet, ahol az építők még építkeztek, mi meg már ott voltunk. Ez valamikor márciusban lehetett. Lehet, hogy akkor Pesten már jó idő volt, és átmeneti öltönyben és vékony ballon kabátban lehetett mászkáni, viszont nálunk még kemény foga volt a télnek. Ahol nem takarítottuk el, ott még méteres hó volt, meg kemény minuszok. Nos egyik nap reggel hét óra körül megjelent egy építős alezredes egy fekete Volgával, és mire meg tudott állni, addigra mennie kellett két kört. Ugyanis a készenléti épületünk mellett rendes meredek volt az út, és nem volt olyan egyszerű megállni rajta. Mi azt csináltuk, hogy a kocsi kereke alá beraktunk néhány faragott követ. Ezt ez az ürge tudta, de mire talált egy alkalmas katonát, aki a köveket tudta kezelni, addigra kellett egy kicsit kocsikázni. Na nagy nehezen megállt, és akkor jött a meglepi. Kipakolt a készenléti épület folyosójára nyolc pár vadonatúj fehér mezőgazdasági tornacipőt, meg nyolc pár vadonatúj hófehét kapcát. Parancsnokunk - aki a mintapéldája volt a klasszikus tirpák parasztembernek - kíváncsian megkérdezte, hogy mire fel a nagy előkészület. Erre a vendég azt mondta, hogy ez azért kell, nehogy a Farkas alezredes elvtárs lába sáros legyen. Parancsnokunk erre fennhangon elkezdett röhögni, és majdnem az anyjába küldte a vendéget azzal, hogy "Te marha! Hát reggel minusz 23 fok fagy volt. Egyébként meg az egész terület eleven szikla. Hol akarsz Te sarat találni." Na Berci megérkezett, elkezdték kísérgetni, de a végony ruhában majd befagyott szegénynek a segge. A parancsnokunkkal nagyon jól megértették egymást, hiszen földiek voltak. Persze nem sokáig volt kíváncsi a technikára sem, meg a kilátásra sem, pedig az hidegben nagyon szép volt, hamarosan a látogatás elsődleges célja a harcálláspont lett, mert ott legalább meleg volt. Na így látogatta meg Farkas Berci az építő dandárt. Nagyon sokáig a kellemesebb sztorik között emlegettük a dolgot. Ám most jön a tortán a hab. Valami dolog miatt fent (vagy lent) voltam a dandárnál, és amikor estefelé a busszal megyek hazafelé, két buszsofőr (az egyik valóban a buszt vezette) kezdett el beszélgetni a busz elején
- Te! Itt volt a bázison a Berci (mármint nálunk.)
- Ja.
- Tudod-e minek vót itt?
- Na minek?
- Tudod odafent a hegyen egy interkontinentális rakétabázis van, és Berci eljött megnézni a Béla (Magyari) helyét, mert ő lesz itt a parancsnok.
Mikor hazaértem, első dolgom volt elmesélni a parancsnokunknak, hogy fúrják főnök. Azon is jót kuncogtunk egy darabig. Az ilyen történetek tették elviselhetővé az amúgy kemény fentlétünket, mert azért nem volt egyszerű megélni azt a néhány hónapot. Na mára ennyi elég volt.
Tudod Te, hány tartalék repülőtér volt ebben az országban? Rengeteg. Pl. az M-7 és a többi autópálya szinte teljes hosszában. A MIG-ek meg nem voltak különösen érzékenyek a pályára. A 29. pl. fűre is le tudott szállni. A kopoltyúkat nem véletlenül találták ki.
